Vulgata

A Vulgata latin nyelvű Biblia-fordítás, az i. sz. 5. század elején készült, Szent Jeromos (347–420) munkája. Valójában nem új fordítás a szónak abban az értelmében, hogy Jeromos maga készített volna új bibliaszöveget, sokkal inkább a Vetus Latina-hagyomány (VL) különféle anyagait dolgozta össze, korrigálta, írta át. Felhasználta a Septuaginta megoldásait, és külön a munka kedvéért megtanult héberül is. A munka nagyobb részét Palesztinában végezte. Éppen a különféle hagyományok és az új munka egybedolgozása vezette végül Jeromost arra a különös megoldásra, hogy a zsoltárok könyvét kétféle változatban is felvette a Vulgatába: a saját fordítása a Psalterium Hebraicum (395), a VL nyomán átdolgozott változat a Psalterium Gallicanum (387). A mai Vulgata-kiadásokban tehát kétszer szerepel a zsoltárok könyve.

Vulgata
Kézírásos latin Vulgata a középkorból
Kézírásos latin Vulgata a középkorból

Szerző Szent Jeromos
Megírásának időpontja i. sz. 5. század eleje
Nyelv latin
Témakör a Biblia
Műfaj Biblia-fordítás
Külső hivatkozás http://www.sacredbible.org/vulgate1861/
Vulgata Sixtina
1590-es Vulgata-kiadás címlapja

Történet

Szent Jeromos I. Damáz pápától 382-ben kapott megbízást a latin nyelvű fordításra. Az evangéliumokat 383-ban már be is fejezte. Az Ószövetséget a héber és arámi nyelvekből fordította és állandóan összehasonlította a görög Septuaginta-fordítással is. Ez a munkája mintegy húsz évig tartott.

A latin vulgata szó (vulgatus, -a, -um) „elterjedtet” jelent. Ezt a nevét csak idővel kapta a Jeromos-féle anyag, egységes gyűjteménnyé eleve csak a karoling kor környékén rendezték, általános referenciaalappá pedig csak az érett középkorra (12-13. század) lett. A római katolikus egyház az 1546. évi tridenti zsinaton hozott határozattal emelte hivatalos Biblia-szöveggé, addig népszerűségben és hivatkozási alapként is riválisa volt a liturgikus beágyazottság folytán gyakran jóval tekintélyesebb számos más szövegvariáns (vetus Latina). A Vulgata szövegváltozata volt, amelyből a nyugat-európai nyelvek legkorábbi Biblia-fordításai is születtek.

Források

Kapcsolódó szócikkek

A példabeszédek könyve

A Példabeszédek könyve (héberül: מִשְׁלֵי Mislé - a מִשְׁלֵי שְׁלֹמֹה Mislé S(e)lómó - Salamon példabeszédei teljesebb címből rövidülve -; jiddis: משלי Misle) a Biblia egyik protokanonikus ószövetségi könyve, az izraelita bölcsességi irodalom egyik legjellegzetesebb alkotása. A könyv több mondásgyűjteményt foglal össze egyetlen antológiává, amelyben számos témát ölel fel, a vallási, családi és közösségi életre vonatkozó gyakorlati tanácsoktól kezdve, a házasság, a gyermeknevelés vagy a szegénygondozás kérdéséig. Fő témája azonban, hogy az igazi bölcsesség egy Istentől származó ajándék, ő biztosítja a világ természeti és erkölcsi rendjét, segítve az igaz embert, és kudarcra ítélve a gonoszt.

A zsoltárok könyve

A Zsoltárok könyve (rövidítve: Zsolt) (héberül: תְּהִלִּים Tehillím vagy Thilím, jiddisül: תהלים, Tilim) a Biblia egyik protokanonikus ószövetségi irata. A könyv 150 zsoltárból álló imagyűjtemény. A héber Bibliában az Írások vagy Iratok (Ketubím) kanonizált könyvcsoport része. Héber neve: Tehillím (Dicséretek) vagy Széfer Tehillím (Dicséretek könyve), annak ellenére, hogy a himnusz műfaj csak a zsoltárok egy fajtáját fedi le. A Biblia ókori görög nyelvű fordítása, a Septuaginta Pszalmoi-nak nevezi, ami a Vulgatába Liber psalmorum-ként került át, és ezt vették át a nemzeti bibliafordítások. Maga a zsoltár (latinul: psalmus) elnevezés is így a Septuaginta szóhasználatából ered: pszalmosz (héberül: mizmór), azaz ’ének, zenei kísérettel’; ez a gyűjtemény egyik nagy csoportjának (57 zsoltárnak) az átvitele a könyv egészére.

A Zsoltárok könyve a zsidóság és a kereszténység közös imakincse, a vallási líra kincstára, amelyekben olyan örök emberi problémák, érzések és magatartásmódok fogalmazódnak meg, mint a szenvedés, a betegség, az üldöztetés, a halál, az öröm, a hála, az ujjongás, az Isten utáni vágy, a dicséret, a kérés, valamint a bűn- és a szeretetvallomás.

Ambrosiaster

Ambrosiaster (4. század) ókeresztény író.

A Szent Pál tizenhárom leveléhez írt kommentárok szerzője, akinek a valódi neve nem ismert. A kommentárok a 4. század végén keletkeztek, és a szerző által fejtegetett teológiai kérdések – kegyelem és akaratszabadság, kegyelem és természet viszonya, az eredendő bűn kérdése – megegyeznek az ágostoni teológia alapkérdéseivel, ezért a feltételezések szerint a szerző Hippói Szent Ágoston környezetébe tartozhatott. Az író még a Vulgata előtti latin nyelvű Bibliafordítást használta. A mű számos fontos ismeretanyaggal szolgál a keresztények asztrológiai tudására vonatkozóan, valamint Mithrász, Anubisz és Kübelé kultuszáról is.

Az írásokat a középkorban Szent Ambrus, azaz latinosan Ambrosius műveinek tartottak, ezt azonban kizárta a stíluselemzés, de az is, hogy a szerzője a latin Bibliát használta. Személyére vonatkozóan több feltevés is született. Az egyik szerint a kikeresztelkedett zsidó Izsák volt a szerző, aki I. Damáz pápa ellensége volt, és később ismét felvette a zsidó vallást. A másik feltevés Hilarianust vagy Hilariust nevezi meg a kommentárok szerzőjének, de Remesianai Nicetas személye is szóba került.

Betlehem

Betlehem (arabul: بيت لحم, héberül: בית לחם; Betlechem) város Palesztinában, Ciszjordániában, Jeruzsálemtől kb. 10 km-re délre. Az azonos nevű kormányzóság székhelye.

A gazdaság fő ágazata az idegenforgalom. Betlehem a Biblia alapján Jézus szülővárosa.

Biblia

A Biblia (amely a koiné görög βιβλίον, azaz tekercs szóból származik) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A teljes Bibliát szent jellegéből adódóan keresztény Szentírásnak is nevezik. A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját, de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelező mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról „tanúskodnak”, és amelyeket a hagyomány szerint az apostolok és/vagy azok tanítványai írtak, vagy jegyeztek le. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum). Gramatának, azaz Írásoknak nevezték az ószövetségi és újszövetségi könyvek együttesét.

Ez a szócikk a keresztény Bibliát tárgyalja. A zsidó Bibliáról lásd a hagyományos zsidó teológiához kapcsolódó Tanakh szócikket.

Jakub Wujek

Jakub Wujek, magyar nyelvű forrásokban Wujek Jakab, illetve Jacobus Vangrovitius (Wągrowiec, 1541 – Krakkó, 1597. április 27.) lengyel jezsuita, teológus, a kolozsvári jezsuita akadémia első rektora, a Biblia lengyel fordítója.

Kellsi kódex

A kellsi kódex (írül: Leabhar Cheanannais) a 9. század elején készült, az evangéliumokat tartalmazó könyv. Az ír nemzeti örökség egyik legjelentősebb nyelvi emléke, a korai ír könyvfestészet legkiemelkedőbb darabjaként tartják számon. A 680 oldalas, latin nyelvű kézirat a Vulgata alapján készült, insular majuscule írástípussal, pergamenre.

Krónikák első és második könyve

A krónikák első és második könyve az Ószövetség egyik történeti könyve. Krónikák könyvének Szent Jeromos nevezte el. Héber elnevezése Dibré hajjamim, azaz napok történetei, évkönyv. A Szeptuaginta a kihagyott dolgok könyvének nevezte (Paraleipomenon), míg a Vulgata Libri Paralipomenon-nak.

Közönséges csészecsiga

A közönséges csészecsiga (Patella vulgata) a csigák (Gastropoda) osztályának Docoglossa rendjébe, ezen belül a csészecsigafélék (Patellidae) családjába tartozó faj.

Közönséges tarka kérész

A közönséges tarka kérész (Ephemera vulgata) a rovarok (Insectia) osztályába, kérészek (Ephemeroptera) rendjébe, és a tarka kérészek (Ephemeridae) családjába tartozó faj.

Miniatúra

Miniatúra (miniatúrafestés, miniatúrafestészet, miniatűrfestés, miniatűrfestészet, miniatűr kép) kis kép pergamenen, papíron, fatáblán, fémen, vásznon vagy bármilyen hordozón. Díszít szöveget, kódexet, könyvet vagy bármilyen hordozón önállóan jelenik meg.

Stigma

A stigma testi jegy vagy fájdalom, amely olyan testtájakon jelenik meg, ami Jézus keresztrefeszítését idézi. A szó Szent Pál Galatákhoz írott leveléből származik: „Ezután senki se okozzon nekem kellemetlenséget, mert én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen” – írta Szent Pál (6:17). A latin nyelvű Vulgata a „jegy” szóra a latin stigma szót használta.

A stigmák előidéző okai vitatottak. Vannak, akik szerint legalább bizonyos esetekben természetfeletti, csodás eredetűek, mások csalást látnak bennük vagy az orvosi magyarázatoknak hisznek.

A stigmák általában a katolikus valláshoz, illetve hívőihez kötődnek. A stigmatizáltak többsége nő. Dokumentált esetek nem katolikusok közt is előfordultak.

A stigma szót a mindennapi beszédben használják negatív értelemben is, „bélyeg, megbélyegzettség” jelentéssel.

Szent Jeromos

Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (ógörögül: Ιερώνυμος), (Stridon, Dalmatia és Pannonia határa, Csáktornya közelében, 347 – Betlehem, 419. vagy 420. szeptember 30.) a korai keresztény egyház teológusa, egyházatya. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és I. Gergely pápa mellett Szent Jeromos a negyedik késő antik egyháztanító. Az ortodox kereszténység is szentként tiszteli.

Szentlélek

A Szentlélek (görög: Ἅγιον Πνεῦμα vagy Πνεῦμα τὸ Ἅγιον; latinul: Spiritus Sanctus) a kereszténység fő irányzatában a Szentháromság harmadik személye, az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, kiáradása. Bár e nézetek szerint a szentlélek ugyan személy, de sohasem testesült meg ezért nem ábrázolják emberi személyként a keresztények. Az antitrinitárius irányzatok szerint viszont nem személy, hanem Isten lelke, vagyis ereje. A judaizmusban szintén Isten lelke, lélegzete. Az iszlám vallásban személy, egy szent természetű lélek Istentől, méghozzá Gábriel arkangyal.

A Szentlélek létezését így három jelentős monoteista vallás, a judaizmus, az iszlám és a kereszténység fogadja el, de jelenlétét hangsúlyeltolódásokkal máshogyan magyarázzák.

A pneumatológia a Szentlélekről szóló tanítás a kereszténységben; a 19. század végétől használatos fogalom.

Tóra

A Tóra (héberül: תּוֹרָה Tórá, Torá, ask: Tajró / Tajre, jiddis kiejtéssel tojre), vagy más néven a Mózesi könyvek vagy Pentateuchus a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, és amelyet a konzervatív bibliamagyarázat lényegét tekintve ma is Mózestől származtat.

A Mózesi könyveket a zsidók az időszámításunk előtti 2. századig egy könyvként kezelték és Tórának (héber: tanítás, intés, eligazítás, papi döntvény, szabály, törvény) nevezték, amely elnevezés ma is használatos. A Tóra a Tanak részét képezi, de a zsidó vallás azon belül különleges jelentőséget tulajdonít neki. A Tóra a zsidók legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig.

Az időszámításunk kezdete körüli időkben a Tórát technikai okokból öt könyvre osztották és Pentateukhosznak is nevezték (a pente = öt és teukhosz = tekercs, könyv görög szóból).

V. Szixtusz pápa

V. Szixtusz (Sixtus) (eredeti nevén: Felice Perretti; Grottammare, 1521. december 13. – Róma, 1590. augusztus 27.) a 227. római pápa 1585-től haláláig.Uralkodása alatt a megújhodott pápaság hatalma és tekintélye csúcspontját érte el. Kemény, de zseniális egyházfő volt. Öt és fél éves pontifikátusa alatt nyilvánvalóvá vált, hogy szigorúan és magabiztosan, saját értékrendjét követve reformálja meg az egyházat, és ezek alapján irányítja a Pápai Állam minden ügyét. A néha kissé makacs és önfejű gondolkodásmódot igazoló jelleme néhány esetben csak ellenségeket szerzett, vagy elvétett politikai illetve vallási lépéseket váltott ki. Mindemellett ez a kitartása és rendületlen hite tette őt az ellenreformáció egyik legnagyobb egyházfőjévé. Trónra lépése után hamar megmutatta, hogy elődje, XIII. Gergely minden gyenge pontjában sokkal erősebb és határozottabb. Sikerült úrrá lenni a dél-itáliai és a pénzügyi káoszon, kiváló szervezőképességét pedig a pápai kúria átszervezésénél bizonyíthatta be. A VII. Gergely pápa óta fönnálló hivatalokat, mint a kancelláriát, a kamarát, a datáriát, a penitenciáriát és a rotát meghagyta ugyan, de legtöbb feladatukat új bíborosi kongregációk ügykörébe utalta. 1590-ben kiadta a Vulgata revízióját is. Ez az elsietett munka és a becsúszott hibák miatt kevésbé volt szerencsés. A belső reformok mellett hatalmas építkezésekbe fogott, amelyek mind a mai napig Róma barokk arcában főszerepet játszanak.

VIII. Kelemen pápa

VIII. Kelemen (1536. február 24., Fano – 1605. március 3., Róma) néven lépett a katolikus egyház trónjára a történelem 231. pápája 1592-től haláláig. Tizenhárom éves pontifikátusával az ellenreformáció három rövid fellépésű egyházfője után, végre politikailag megfontoltabb, és hosszabb távon gondolkodó Szentszék alakult ki. Noha nem volt mentes a nepotizmustól és rajongott a fényűző pápai udvartartásért is, mégis a köztudatba mélyen vallásos és az egyházi reform szószóló pápájaként vonult be. Uralkodásának ideje alatt kezdtek átrendeződni Európa politikai és hatalmi erőviszonyai. A spanyol armada 1588-as veresége óta Spanyolország korábbi ereje hanyatlásnak indult, amelynek első jelei éppen Kelemen trónra lépésével mutatkoztak meg. A kialakult hatalmi űrt gyengesége miatt Anglia még nem tölthette be, így a korábban még bizonytalan lábakon álló francia tróné lett az európai hegemónia. A pápának sikerült katolikus hitre térítenie Navarrai Henriket, akit a spanyol uralkodó nagy bosszúságára így elismert francia királynak. Ezzel Franciaországot a Pápai Állam egyik legfontosabb szövetségesévé tette. Uralma idején Ferrarát is az egyházi birtokokhoz csatolta, és nagy energiát fektetett a törökök elleni küzdelmekbe Magyarországon. 1599. április 18-án ő bontotta fel Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna Habsburg főhercegnő házasságát.

Vetus Latina

A Vetus Latina (latinul: régi latin, ti. fordítás) a Biblia Vulgata előtti latin fordításainak neve. Ezek története az újszövetségi iratok születésével párhuzamosan vette kezdetét, a 2. századtól kezdve helyi, egyházközségi használatra született a variánsok sokasága. Első biztos jelei Szent Ciprián munkáinak ószövetségi idézetei, később nagyobb számban fordulnak elő liturgikus szövegekben és az egyházatyák műveiben.

Két típusa az afrikai Afra és az európai Itala. Az azonban nem állapítható meg egyértelműen, hogy egy vagy több fordításról, esetleg egy alapfordítás több változatáról van-e szó. Az Itala a 3-4. század környékén Itáliában készült változat; teljes, de ennek is több helyi variánsa alakult ki.

Az Afra verzió már 200 körül létezett. Jellemzője, hogy szabadabban kezelte az eredeti szöveget, mint az Itala.

Az egyházatyák idézetei tartották fenn a Vetus Latina-variánsok szövegeit (ez az úgynevezett „indirekt”, azaz nem szándékos hagyományozás). Ezen kívül a liturgia ősi énekelt tételei is őrzik. (Pl. a matutinumban az invitatorium zsoltárának, a 94. zsoltárnak a szövege ebben a fordításban használatos a mai napig)

A Vetus Latina-variánsok között sok nem teljes, egyes könyvek szövegét tartalmazza csak, vagy csak szakaszokét. Az Ószövetségi változatokhoz a Septuagintát és Origenész Hexapláját használták többek között. Jeromos a Vulgata megalkotásakor a Vetus Latina-szöveghagyományt vette alapul, azt korrigálta és alkotta újra saját megoldásai alapján (így született például a Zsoltárok könyvének kétféle változata Jeromosnál). Néhány ószövetségi könyv (Makkabeusok első könyve, Makkabeusok második könyve, Báruk könyve, Jeremiás levele, a Széfer ben Szíra) főleg a Vetus Latina-anyagok beemelésével készült a Vulgatában. A római katolikus liturgiában használatos Psalterium Romanum szövege feltehetőleg a Vetus Latina zsoltárfordítását őrzi.

A bencés rend benediktbeuerni kolostorában külön a Vetus Latina hatalmas szöveghagyománya feldolgozásának szentelt intézet működik Vetus Latina Institut néven. 1949-től B. Fischer irányításával készítik elő kiadását.

Ézsaiás (keresztnév)

Az Ézsaiás héber eredetű férfinév, jelentése: Jahve szabadulás. Eredeti héber formája ישעיהו Jesájáhú. Az Ézsaiás a középkori magyar névalak. A protestáns bibliafordítások a mai napig megőrizték ezt a középkori alakot. A katolikus alakváltozat (a Biblia latin fordítása, a Vulgata szerinti Isaias alakból): Izajás.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.