Tengeri népek

A tengeri népek kifejezés az ókori népek két csoportját jelöli, akik tengeri portyázókként a keleti Mediterráneum partjain megtámadták Ciprust, Hattit, Kánaánt és Egyiptomot két hullámban, az i. e. 13–12. század fordulóján. A XIX. dinasztia idejének végén, és különösen III. Ramszesz uralkodásának 8. évében érte Egyiptomot támadás.

Seevölker
Nílus-deltai csata az egyiptomiak és a tengeri népek között

Történeti források

A tengeri népeket legkorábban Merenptah fáraó egyik felirata említi, akinek uralkodását általában i. e. 1213 és i. e. 1204 közé teszik, bár egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz zsoldosait. Merneptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és tengeri népek szövetséges erejét, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.[forrás?]

20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a tengeri népeknek és ők lerohanták Hattit, Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városaikat lerombolva – hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merneptah listája. Ramszesz néhány más győzelméről ismert, hogy fiktívek, ezért egyes egyiptológusok úgy gondolják, hogy Ramszesz nem harcolt a tengeri népek ellen, Merenptah győzelmeit a sajátjaként tüntetve fel,[forrás?] ami nem ismeretlen gyakorlat a fáraók körében.

Egy tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Hamarosan ezután Ammurapi hatalma megdőlt, Ugaritot kifosztották és jelentéktelen településsé vált, sohasem lett többé politikailag fontos tényező.

A források egy lehetséges összehasonlítása

A népek azonosításának legelfogadottabb verzióját az alábbi táblázat foglalja össze, de ezt többen vitatják.

Az első tengeri koalíció népei:

Egyiptomi (olvasat) Hettita Héber Görög Magyar név
jḫjwš.w vagy jqjwš.w (akaiwasa) aḫ-ḫi-i̯a-u̯a (ahhijava, akkhiyawa) akhaiosz akhájok
šqlš.w (sekeles) ša-al-la-u̯a-aš-ša/šikalai̯u[1] (szallavasza, szikalaju) szikelosz szikulok
šrdn.w (sardana) szardoniosz szárdok
twrwšʿ.w (turusa) ta-ru-ú-i-ša/ta-ru-i-ša (taruisza) türszénosz etruszkok

A második tengeri koalícióban feltűnő népnevek:

Egyiptomi (olvasat) Hettita Héber Görög Magyar név
dnn.w (denen) da-nu-na (danuna) danaosz(?) dórok
drdnj.w (dardana) dardanosz dardánok
wšš.w (vasasa, valószínűleg a korábbi jḫjw.w) akhaiosz akhájok/oaxiosz*
ms (mesz, masza) ma-a-ša müszosz müszök
pršt.w vagy plśt.w (peleset) pelistim philiszteosz filiszteusok
škrš.w (sakarusa, azonos a sekelessel) zikar szikelosz szikulok
ṯqr.w (tjeker) teukrosz (a dardánok egyik törzse)** északi lükök?
twrwšʿ.w (turusa) ta-ru-ú-i-ša/ta-ru-i-ša (taruisza) türszénosz etruszkok
mwšḫj.w (muskhi) frügök

(*) Oasszosz káriai, Oaxosz krétai város, mindkettő vonatkozhat a károkra

(**) Homérosznál Trója körül élő nép

Hipotézisek és régészeti bizonyítékok

Egyes hipotézisek[forrás?] vitatják a tengeri népek koncepcióját, az egyiptomi harcokat csak jelentéktelen csetepatéknak minősítve, a kánaáni és mezopotámiai pusztulásokat a habiruknak tulajdonítva.

Ekkor omlott össze a Hettita Birodalom, Egyiptomot külső támadások érték, Ugarit összeomlott és a Biblia alapján ez idő tájt vezette ki Mózes a zsidókat Egyiptomból.

A geológusok által bizonyított tény,[forrás?] hogy - az i. e. 2500 körüli évekhez hasonlóan - a klimatikus viszonyok ismét megváltoztak, a Föld átlaghőmérséklete csökkent, az éghajlat hidegebbé vált, és valószínű emiatt nagy népvándorlások indultak a termékenyebb területek felé.

Egy másik hipotézis a nagy pusztulást teljesen a görögöknek, azaz az akhájoknak és a danaoszoknak tulajdonítja, akik végül saját magukkal is végeztek. Mint látjuk fenn, az akhájokat a fő hipotézis is a nagy invázió részének tartja, azonkívül nincs rá bizonyíték, hogy a görög szárazföldet külső támadás érte volna, Görögország pusztulása, a görög sötét kor kezdete tehát görög belügynek látszik leginkább, bár Püloszban, a Peloponnészosz délnyugati részén támadástól tartva a kor elején erődöt és riadóláncot állítottak fel.

Régészeti bizonyítékok, a tengeri népek által feldúlt helyeken talált itáliai kerámiák és bronzfegyverek támasztják alá az itáliai eredetű részvételt. Fibulák és borostyánékszerek Közép-Európára utalnak, ugyanakkor néhány itáliai típusú kés és csésze nagyon emlékeztet a Magyarországon és Németországban i. e. 1800 és i. e. 1600 közötti időszakból talált tárgyakra.

A legerősebb régészeti bizonyítékok a filiszteusok égei eredetét – Myc IIIC kerámia – bizonyítja,[forrás?] bár néhányan[forrás?] ezt is vitatják és a filiszteus kultúrát belső kánaáni fejlődés eredményének tartják, bár itt a bizonyítékok az égei eredet mellett igen erősek, még indoeurópai nyelvi bizonyítékok is fellelhetők.[forrás?]

Egy bizonyosnak látszik a tengeri népekkel kapcsolatban. Mindig porig égették a városokat és a romokon saját alacsonyabb kultúrájú településeiket hozták létre, s Homérosz alapján valószínűtlen, hogy a tradicionális helládikus harci osztály tagjai ennyire szemétre dobták volna a zsákmányt.

Egy elmélet szerint a föníciaiak segítségével a Fekete-tenger vidékéről és Anatóliából hajóztak volna délre népek, hogy új területet foglaljanak maguknak. Ezt az a tény támasztaná alá, hogy Föníciát valóban nem érte támadás, holott körülöttük mindenkit.

Szöveges és régészeti bizonyítékok szerint a görög és az egyiptomi állam zsoldosokat foglalkoztatott északról és nyugatról. Lehet, hogy ezek a zsoldosok végül szövetkeztek bennszülött szolgarendűekkel, hogy megdöntsék az összetett, de megcsontosodott görög és közel-keleti államokat.

Néhány kutató a danaoszokat Dán törzsével azonosítja, akik elhagyták volna a tengeri népek koalícióját és a zsidó törzsek koalíciójához csatlakoztak volna az i. e. 12. században. Egy ilyen történet megmagyarázná a dán törzsbeliek és a filiszteusok közötti különös gyűlöletet, amit a Bírák könyve említ.

Lásd még

Jegyzetek

  1. A szikalaju ugariti forrásokból ismert

Források

  • Trude Dothan. (1982). "The Philistines and their Material Culture." Jerusalem: Israel Exploration Society.
  • Sanford Holst. (2005). Phoenicians, Lebanon's Epic Heritage. Los Angeles: Cambridge & Boston Press.
  • Eliezer D. Oren (ed.). 2000. "The Sea Peoples and Their World: A Reassessment." Philadelphia: University Museum.
  • Eberhard Zangger, 2001. The Future of the Past: Archaeology in the 21st Century (London:Weidenfeld & Nicholson) ISBN 0-297-64389-4 A survey of modern archaeology applying modern techniques to Aegean prehistory.
  • Fred Woudhuizen, The Language of the Sea Peoples, Amsterdam: Najade Press (1992), ISBN 90-73835-02-X.
  • Németh György A polisok világa Korona Kiadó, Budapest, 1999, ISBN 963-9191-11-6
  • Hegyi Dolores, Kertész István, Németh György, Sarkady János Görög történelem – a kezdetektől Kr. e. 30-ig, Osiris, Budapest, 1995, ISBN 963-379-118-9
  • Origins haplogroups: The great upheavals circa 1200 BCE

Külső hivatkozások

Amurrú (királyság)

Amurrú az amoriták királysága volt az i. e. 2. évezred közepén, Kánaán északi részén, ill. más értelmezés szerint annak északi szomszédja. Területe nagyjából az Orontész folyótól a mai Libanon északi határáig terjedt. Az Egyiptom által Retenunak nevezett terület északi részét alkotta, a középső rész Lebanon, a déli pedig Djahy – a mai Izrael és Palesztina – volt az egyiptomi szövegekben.

Amurrú királyai közül az első nevek Abdi-Asratum és Aziru, akiket az Amarna-levelekből ismerjük. Abdiasirta (ʿAbduaširta) egyesített először nagyobb területeket Damaszkusz környékén, az Orontész felső szakaszától nyugatra. A tengerhez is szándékozott kijutni, azonban a tengerparti városokkal vívott csatározások közben elesett.

Fia, Aziru ügyesen lavírozott Hatti és Egyiptom között, miközben a föníciai partvidék középső vidékét megszerezte. Ezzel rátette a kezét az Egyiptomból és a kánaánita vidékekről Mitanni felé haladó kereskedelmi útvonalakra. Nemcsak veszélyeztette Egyiptom érdekszféráját, de néhány közvetlenül Egyiptomnak adózó szíriai területet is elfoglalt, ezért személyesen kellett felkeresnie Ehnatont. Hazatérve azonban I. Szuppiluliumasszal kötött szövetséget. Ez az orientáció a hattuszaszi levéltár alapján tartósnak bizonyult, még utódai is a hettiták szövetségesei voltak, mint például Duppi-Tesub II. Murszilisz, fia Bentesina III. Hattuszilisz idejében, és az ő fia I. Sausgamuva (hettita Šawuška-Muwaš), aki III. Tudhalijasszal kötött szerződést.

Amurrút végül a tengeri népek inváziója döntötte romba, utolsó uralkodója II. Sausgamuva és helyén több önálló városállam létesült.

Arzava

Arzava a kora ókori Anatólia egyik jelentős földrajzi egységének és államalakulatának neve. Az 1950-es évekig úgy gondolták, hogy Anatólia délén részén terült el, körülbelül a későbbi Pamphilia, Lükaónia, Piszídia vagy Lükia helyén. Ma már tudjuk, hogy Lükia elődje, Lukka már a hettita birodalmi időkben is létezett, és az 1960-as évektől kezdve Arzavát inkább Anatólia nyugati részére helyezték, és már nem azonosítják Luviával. Ez az elhelyezkedés összhangban van az időközben megismert többi állam feltételezett fekvésével, és valószínűsíti, hogy valamilyen kapcsolatban van a később ugyanott létező lüd állammal. A lüdök történelmében a Héraklida dinasztia egészen az i. e. 13. századig visszavezet, miközben a területen az i. e. 12. századig biztosan létezett Arzava, ha nem is mindig önálló államként. Arzavát a hettita feljegyzések az i. e. 15. századtól kezdve emlegetik, és a tengeri népek inváziója után tűnik el a forrásokból.

Dzsáhi csata

A dzsáhi csata Egyiptom és a tengeri népek második hulláma („második tengeri koalíció”) között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának ötödik évében. Helyszíne az egyiptomiak által Dzsáhinak (Ḏ3ḥy vagy Ṯ3ḥy, lehetséges még Tjahi átírása, illetve az angol irodalom Djahy néven ismeri) térség volt, a Szíria–Palesztina térség déli részén, a Jordán alsó folyásának vízválasztójánál, valahol a mai Dél-Libanonban. Ismereteink III. Ramszesz Medinet Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak.

Dór vándorlás

A dór vándorlás annak a főleg régészeti úton megfigyelhető jelenségnek a neve, aminek során a görög sötét korban a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a későbbi dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről lényegében semmit sem tudunk. Ez az időszak a tengeri népek támadásainak kora és az északnyugati görög vándorlásé is. Mindezek valószínűleg egymással szorosan összefüggő folyamatok voltak.

ÉRDEKESSÉG:

v. dóriaiak, az ó-görög nép 4 főtörzsének (l. Görögök) egyike. Nevöket Deukalion unokájától, Hellén fiától, Doros-tól származtatták és ősrégi időkben Thessaliában laktak az Olimpus tövében. A görög történelem korai eseményeiben oly kevés részük volt, hogy a hőskorban még nevük sem ismeretes. Csak a Peneios-völgy melléki akhajeoliai uralomnak a thesprotiai thesszáloktól történt elpusztulása óta vonatott be a D. egy része a népmozgalomba és jött Közép-Görögországba, mig másrészük Olimpus tövében maradt s illir és trák törzsekkel a macedon néppé olvadt egybe. A D.-ból Közép-Görögországban hatalmas néptörzs lett, mely a delfii amfiktionok (l. o.) élére állott és Dorisban az Oita alján hagyva a néptörzs egy részét, ujabb népvándorlásra indult a Peloponnészosz felé Kr. e. 1104. Ez az u. n. dórok vándorlása vagy héraklidák (l. o.) visszatérése, igy neveztetve héroszuktól, Hérakléstől, akitől a D. királyai magukat származtatták. A Peloponnészosz déli és keleti részén a következő államokat alapították a dórok: Messzéné, Spárta (v. Lakedaimón), Argosz, Korinthosz, Sziküón és Phleiusz és innen kiindulva Közép-Görögországban (Hellaszban) Megariszt; további előnyomulásuknak az ión athéneiek szabtak határt (Kodros). A leigázott tartományok lakosai a perioikok (körül-lakók) és rabszolgák (Spártában heloták) osztályait alkották, akikkel szemben a D. harcias jellemüket nem vethették le. A dór vándorlás hullámai a Peloponnészoszból a szigetekre is átcsaptak; hosszu harcok után a D. elfoglalták Krétát s itt egészen uj népet és kulturát teremtettek meg. A déli Kikladok is mihamar dór gyarmatokká lettek. Argosi dór telepesek alapították Kis-Ázsiában, Káriában Kos, Knidos és Halikarnasszos városokat. A további gyarmatosítások körül a Propontisz mellékén (Bizanc és Kalcedon), a Fekete-tenger partján (Herakleia), a trák és macedon partokon s az Ióni-tengeren (Ambrakia, Leukas, Kerkyra, Epidamnos), különösen Megara és Korint városok fáradoztak. Számos dór gyarmat volt Alsó-Olaszországban, mint Taras (Tarentum), Herakleia, Kroton és Sziciliában (Szirakuza, Messana, Gela, Akragas). Thera városából indult ki a cirenei pentapolis (ötváros) alapítása Afrikában. Összes gyarmataikban megtartották a D. intézményeiket, alkotmányukat, nyelvüket és kultuszokat; főistenük Apollon volt. V. ö. Müller O.,

Filiszteusok

A filiszteusok mediterrán eredetű, kora vaskori nép. Szerepelnek az ókori Keletet végigdúló tengeri népek között, azok második inváziójában („második tengeri koalíció”). Az egyiptomi dokumentumok pršt.w vagy plśt.w néven nevezik őket, a törzsnév valószínűleg paleszet volt (lásd Palesztina). Eredeti nyelvük ismeretlen, de valószínűleg nem sémi, hanem indoeurópai volt; később átvették a kánaáni dialektust és írást.

Nevükből származik a kulturálatlan, földhözragadt embert, nyárspolgárt jelölő filiszter szó, valamint abból – a Pilistina, Philistina szavakon át – eredeztethető a Palesztina név is. Vespasianus császár a 70-es hadjárata, a jeruzsálemi szentély lerombolása és a zsidók elűzése után önálló provinciává szervezte a területet.

Fönícia

Fönícia (föníciai nyelven: ) egy ókori civilizáció Kánaán északi részén, mely a mai Libanon nagy részét valamint Izrael, Szíria és Palesztina egyes területeit foglalta magába. Föníciai kultúráról a tengeri népek pusztítását követően (i. e. 1200 körül) beszélhetünk, és kb. i. e. 700-ig tartott. Az ezt megelőző időszak a kánaánita kultúra. A föníciai nép főleg tengeri kereskedelemmel foglalkozott, az ókor leghíresebb hajósai voltak.

Hettita uralkodók listája

A hettiták birodalma, Hatti, azaz a Hettita Birodalom körülbelül i. e. 1800–1200 között állt fenn. Több jelentősebb óasszír–korahettita fejedelemség egységesülésével alakult ki, területe állandóan változott. Nem volt egységes államalakulat, inkább egyfajta államszövetség, illetve választófejedelemség. Egyes tartományai gyakran függetlenedtek, majd visszatértek a főhatalom alá, emiatt volt, hogy Hatti királyainak hatalma csak a főváros, (előbb Kusszara, Nesza, majd Hattuszasz) környékén érvényesült. Fénykorát az i. e. 14. században élte, amikor Mitanni hanyatlásával, a középasszír kor egymást gyengítő kasszita Babilonja és Asszíriája elé törve a térség vezető hatalma lett. I. e. 1200 körül elözönlötték a tengeri népek, és a birodalom rövid idő alatt felbomlott. Utódállamai az újhettita királyságok, amelyek sokáig (még fél évezreden át) őrizték a hettita hagyományokat, amíg Asszíriával szemben sorra el nem buktak.

II. Szuppiluliumasz hettita király

II. Szuppiluliumasz hettita király (Šuppiluliumaš vagy Šuppiluliamaš, talán azonos Tašmi-Šarruma herceggel) a Hettita Birodalom utolsó ismert királya. III. Tudhalijasz fia, elődje, III. Arnuvandasz öccse. Ismeretlen körülmények között követte a trónon.

Hosszú uralkodásának eseményeiről csak érintőleges információink vannak, a CTH#121-122, CTH#124-126, és CTH#256 katalógusszámú szövegek Alaszija elfoglalásáról, Kargamis uralkodójával, Talmi-Teszubbal kötött szerződésről, vazallusok hűségesküjéről és Szuppiluliumasz névhasználatáról, valamint sírjáról szóló jegyzőkönyvekről tudósítanak.

Ezek közül az első a későbbi fejlemények ismeretében meglehetősen furcsa. Alaszija lázadását Szuppiluliumasz három hajócsatával majd szárazföldi ütközetekben verte le. Eszerint Hatti ütőképes volt a tengeren is. A hettita hajóhad valószínűleg Ugarit segítségével jött létre, amelynek utolsó uralkodója, III. Hammurapi közreműködött az egyiptomi kereskedelemben is.

Egyiptommal még mindig a már hagyományosnak mondható baráti kapcsolatok álltak fenn, olyannyira, hogy Merenptah idejéből bizonyíték van a hettita-egyiptomi szerződés betartásáról: Egyiptom gabonát szállított az éhező Hattuszasznak. Az éhínség okáról nincs adat, de ez már jelezheti a központi hatalom és az adórendszer végleges szétesését, a kereskedelmi kapcsolatok beszűkülését is. Az ugariti hajók Mukisban kötöttek ki, és innen szárazföldi úton szállították Tarhuntasszaszba.

Szuppiluliumasz még befejezte sírját és nincs nyoma annak, hogy uralkodása végén Hatti végleg megszűnt volna. Hatti mégis megszűnt létezni az i. e. 12. század második negyedében, mindenképp i. e. 1180 után, mert III. Hammurapi legalább egy évtizedig uralkodott. Nem tudjuk, hogy II. Szuppiluliumaszt végül eltemették-e a sírjában. A hettita történelem legnagyobb rejtélye következett be uralkodása végén: Hattuszaszt egyik napról a másikra kiürítették, elhagyták és felgyújtották. A város nem ostrom során pusztult el, hanem lakói egyszerűen otthagyták és ismeretlen helyre, ismeretlen irányba távoztak. A döntésük oka ismeretlen. Ezzel ért véget a Hettita Birodalom története. A Hettita Birodalom, amely az Ókori Keleten fél évezreden át nagyhatalmi szerepet játszott, végleg összeomlott. Helyét hettita és hurri fejedelemségek vették át Észak-Szíriában, Anatóliában a phrügök, lüdök és a görög törzsek, a levantei térségben a tengeri népek letelepedő csoportjai.

III. Hammurapi ugariti király

III. Hammurapi Ugarit utolsó uralkodója a tengeri népek támadása és a város jelentőségének végleges elvesztése előtt. Kapcsolata elődjével bizonytalan, talán III. Níkmaddu fia. Uralkodásának néhány eleme az utolsó hettita nagykirállyal, II. Szuppiluliumasszal, valamint Kargamis alkirályával, Talmi-Teszubbal folytatott levelezéséből ismert, ez egyben hozzávetőleges datálását is lehetővé teszi. A datálásban lényeges szerepe van az egyiptomi Bay levelének, amelyben a nagyvezír gratulált Hammurapinak a trónra lépéshez. Bay i. e. 1188 és 1183 között töltötte be a vezír posztját Sziptah fáraó első öt évében.

Ezen levelek azt mutatják, hogy Ugarit még mindig ereje teljében lévő városállam, hiszen a hajóhaddal nem rendelkező Hettita Birodalom az ugariti flotta segítségével harcolt meg három tengeri csatát Alaszija mellett, ezenkívül a városnak még mindig maradt hajótere arra, hogy Anatólia felé egyiptomi gabonát szállítson hettita kikötőkbe. Ugyanezen levelekben olvasható, hogy az ugariti király és Ehli-Nikal válásában Talmi-Teszub vállalta a döntőbíró szerepét, ami arra utal, hogy Ehli-Nikal Hammurapi felesége volt.

Ugarit jelentősége csúcsán úgy omlott össze, hogy végnapjairól nincs információnk. Szinte teljes bizonyossággal állítható azonban, hogy a tengeri népek első koalíciójának egyik hulláma söpörte el. Olyan mértékű volt a pusztítás, hogy Ugarit soha többé nem állt talpra, és helyét később az újhettita királyságok egyike, az Alalah–Ugariti Királyságnak nevezett Hattina foglalta el, amelyben azonban Ugarit nem játszott jelentősebb szerepet.

Izraelita honfoglalás

Ez a szócikk az izraeliták ókori honfoglalásáról szól a Héber Biblia (Ószövetség) és a régészeti leletek alapján.

A Biblia és a zsidó történelem kutatói nem értenek tökéletesen egyet abban, hogy az Egyiptomból való kivonulás (exodus) és a honfoglalás pontosan mikor is történhetett. Az egyik leginkább elfogadott felfogás szerint a Kr. e. 13. században. Ha ez az időpont a helyes, akkor Izráel vándorlása és honfoglalása csak egy része volt annak a nagy népmozgásnak, amely e század végén folyt egész Elő-Ázsiában, közelebbről Kánaán környékén is. (Valószínűleg valamilyen természeti csapás is szerepet játszhatott ebben.)

Ez idő táján jelentek meg Kánaántól északra és ÉK-re az arámok és alkottak kisebb államokat. Az izraelitákkal közel egy időben az ún. tengeri népek özönlötték el Kis-Ázsiát és a Hettita Birodalom megsemmisítése után dél felé nyomultak a tengerpart mentén. A tengeri népek közé tartoztak a filiszteusok is, akik Palesztina partvidékén telepedtek le és később az izraeliták legerősebb ellenségévé váltak.

A második nézet szerint a honfoglalás (kezdete) a Kr. e. 16. században történt - ahogy az Újszövetség is említi. Erre az időszakra esik Jerikó városfalainak régészetileg igazolt elpusztulása is. Ebben az esetben a mintegy 40 évvel korábbi, az Exodusban leírt egyiptomi tíz csapás egy része is kapcsolatba hozható a thírai vulkánkitöréssel.A harmadik változat szerint a honfoglalás a Kr. e. 15. században történt.A palesztinai régészeti kutatók többségének mai álláspontja szerint az Ígéret földjének meghódítása Kr. e. 1240 körül kezdődött. E kutatók szerint Józsué, majd a Bírák könyve a Kr. e. 1240 - 1050 közötti történéseket beszéli el. Több tudós is azt az elméletet vallja, hogy az izraeliták fokozatosan szivárogtak be Kánaán földjére. Mások szerint a letelepedéssel egy időben különböző törzsek hagyták el Egyiptomot és keveredtek az izraelitákkal. Félrevezető tehát, ha azokat az emlékeket, amelyek a kánaánita városok késő bronzkori pusztulását bizonyítják, kizárólag Izráel bevonulásával hozzuk kapcsolatba. A bételi, bét-semesi, hácór stb. ásatások ugyan Kr. e. 13. századi rombolásról tanúskodnak, ám az időpont csak megközelítő pontosságú és a városok sem feltétlenül egy időben pusztultak el.A honfoglalással foglalkozó Józsué könyve könyve Mózes halála után folytatja Izrael történetét és Kánaán meghódításán át egészen Józsué haláláig jut el.

Az ószövetségi őstörténetek feltételezhetően - vagy legalábbis egy részük - szájhagyomány útján terjedtek, mígnem megkapták jelenleg is ismert, írott formájukat. A Józsué könyve viszonylag gyors hódításról beszél, míg a következő ószövetségi könyv, a Bírák könyve kissé más képet fest a csatározásokról. A két könyv megegyezik viszont abban, hogy egyaránt az Istenbe vetett hit fontosságát hangsúlyozza, hiszen Józsué serege Isten iránti engedelmességének köszönhette sikerét.

Merenptah

Merenptah, uralkodói nevén Baenré (i. e. 1269 – i. e. 1203.) az ókori egyiptomi XIX. dinasztia negyedik fáraója i. e. 1213-tól haláláig. Édesapja, a legendás II. Ramszesz hosszú uralkodása után, már idős emberként került a trónra. Főbb tettei közé tartoznak az Egyiptom békéjét fenyegető líbiai törzsszövetség és a tengeri népek elleni győztes hadjárat, valamint egy halotti templom építése, mely nem maradt fenn. Szép kidolgozású sírja a Királyok völgyében található (KV8).

Mukis királyainak listája

Mukis királyság az ókori Észak-Szíriában, Alalah központtal az i. e. 16. századtól az i. e. 14. századig fennálló állam. Előtte és utána is hettita fennhatóság alatt állt, közben azonban legtöbbször Mitanni vagy Egyiptom gyakorolt fennhatóságot felette. Megszűnése hettita hódítás következménye volt.

Mukis a Hettita Birodalom bukása után, a tengeri népek invázióját és az arameus vándorlást követően az Alalah–Ugariti újhettita királyság néven élt tovább.

Nílus-deltai csata

A Nílus-deltai csata Egyiptom és a tengeri népek második hulláma („második tengeri koalíció”) között zajlott le III. Ramszesz uralkodásának ötödik évében. Helyszíne ismeretlen, feltehetően a Nílus deltájának keleti részében, a tengerparton vagy kissé feljebb valamelyik folyamágban. A világ első hadihajókkal vívott ütközete, egyben az első ismert tengeri csata, melyről információink III. Ramszesz Medinet Habu-i templomának domborműveiről és feliratairól származnak.

Palesztina

Palesztina vagy Palesztin Autonóm Területek, hivatalosan Palesztin Autonómia jelenleg 127 ország által hivatalosan elismert de jure terület a Közel-Keleten. Területét Ciszjordánia és a Gázai övezet alkotja. Az ENSZ-ben megfigyelőként van jelen.

Az 1967-es hatnapos háború során Izrael kiűzte területéről az egyiptomi és jordán megszálló csapatokat és elfoglalta a területet. Az 1993-as oslói megállapodás óta a Gázai övezet és Ciszjordánia egyes területei felett a Palesztin Nemzeti Hatóságé az ellenőrzés.

Tabaal

Tabaal (vagy Tabal, hettita KUR URUta-ba-li, a biblikus héberben תּוּבָל vagy תֻּבַל, azaz Tūvāl vagy Tuval) királysága valószínűleg már közvetlenül a Hettita Birodalom bukása után létrejött az i. e. 12. században, de négy évszázadon keresztül a térség történelme gyakorlatilag ismeretlen. A mai Törökország Kayseri, Niğde és Adana tartományainak területén, változó kiterjedéssel állt fenn.

Az i. e. 9. század végén 24 kisebb fejedelemség egyesülésével jött létre a Tabaal királyságok néven ismert államalakulat, amelynek első nagykirálya valószínűleg I. Tuvatisz volt. Az egyesülés fő oka Urartu erősödése lehetett, amely védelmi jellegű tömörülést kényszerített ki. A Tabaal királyságok laza államszervezetének legfőbb ellenfele a közvetlen szomszéd, Tuvana volt, gyakorta nevezték a tuvanai uralkodót Tabaal királyának is. Emellett azonban a folytonos elszakadási kísérletek is nehezítették az életét. Ilyen lehetett Szamal és Danuna is, bár konkrétan nem tudjuk, hogy Tuvana, Tabaal vagy Karkemis főhatalma alól önállósultak az i. e. 9. században. A királyságban a luvi hieroglif írást használták. Nagy számú feliratos emlék (sztélék, sziklafeliratok) maradtak fenn, de nagy részük olvashatatlanná erodálódott, ezért a térség történelme igen kevéssé ismert.

Tabaal történetét egyes grúz történészek (például Ivane Javakashvili) a grúz etnogenezis részeként értelmezik, mivel a Hekataiosz, Hérodotosz, Xenophón, Sztrabón és Iosephus Flavius műveiben említett tibareni (ógörögül: tibarenoi, latinul: thobeles) törzsekkel kapcsolják össze a nevet. A tengeri népek egyik csoportja, a mushik (a későbbi phrügök ősei is) kétségkívül átvonulhattak e területen, és a grúzok a moszkhosz (moschos) népet a kartvéli törzsek egyikeként tartják számon.

Tabaal legkorábbi történetéről a kulului sztélék adnak információt, amelyeket 1935 és 1983 között találtak egymás után. Mindegyikük az i. e. 8. századból származik. Egymásra utaló, illetve egymást alátámasztó szövegeik alapján mind I. Tuvatisz uralkodásának idejéből valók, így Panunisz herceg temetési sztéléje is. A szövegek ortográfiailag a çiftlik-sztélé felirataihoz hasonlók. Hasonló korúak az erkileti sztélék is, amelyeket az egyébként ismeretlen Huhaszarmasz és Asztivaszusz állított.

A sultanhanı emlékmű Vaszuszarmasz király egyik vazallusától, Szarvativarasz fejedelemtől származik, de nem tudjuk, melyik tagállam vezetője volt. A táblát az i. e. 8. század második felében faragták. A topadai felirat egy öt méter magas sziklafalon olvasható, és Vaszuszarmasz mellett még három másik királynév is szerepel rajta, mint Varpalavasz, Kijakijasz és a máshonnan nem ismert Ruvatasz. Vaszuszarmasz III. Tukulti-apil-ésarra egyik feliratán Vasszurme névváltozattal szerepel.

A feliratos emlékek következője egy sztélé fennmaradt töredéke (niğde-sztélé), ahol Varpalavasz tuvanai királyról és egyik elődjéről, Szaruvaniszról van szó. Datálása bizonytalan, de az i. e. 8. századi becslés elfogadott. Varpalavasz valószínűleg Tabaal királya is volt. Ez a király nagy területeket birtokolt, amit az ivrizi emlékmű bizonyít, hiszen ez a térség már a Tuz-tótól délre helyezkedik el, Niğde városától (ókori Tuvana) több mint 100 kilométerre.

Az aksaray-sztélén olvasható Kijakijasz hettita név valószínűleg azonos az asszír évkönyvekben feltűnő Ki-ak-ki névvel, így a II. Sarrukín idejében uralkodó tabaali király valószínűleg igazoltnak és datálhatónak tekintendő.

Az i. e. 8. század vége megint homályos korszak. II. Sarrukín évkönyveiben feltűnik egy Kurti nevű uralkodó, és ismert a bahçeköy-sztéléről egy újhettita Kurtisz király. Kurtisz neve a hisarcıki feliratokon is megjelenik. Konkrét kapcsolat azonban nincs közöttük. A felirat azért jelentős, mert Tarhuntasz és Kuruntasz hettita istenek kultuszának fennmaradását, továbbélését bizonyítja.

Az i. e. 8. század második felében a tabaali régiót más kilikiai államok vették birtokba, i. e. 700 körül Asszíria hódította meg, i. e. 645-ben Gügész lüd király, majd i. e. 609-ben az Újbabiloni Birodalom foglalta el.

Tarhuntasszasz

Tarhuntasszasz (ékírásban 𒀭𒌋𒋫𒀸𒊭𒀸 DU-ta-aš-ša(-aš), normalizált alakban Tarḫuntaššaš, vagy Tarhunta, Dattassza, Tattassza) a bronzkori Anatólia területén, jelenleg még ismeretlen helyen, valószínűleg annak déli részén (mindenesetre Hattuszasztól délre) elhelyezkedő hatti/hettita város. Az egyik főisten, Tarhuntasz származási helye, ezért valószínűsíthető, hogy a korai időkben jelentős szerepet játszott Anatólia politikai életében.

A város lokalizálását sok helyen próbálták már, Kizzuvatna, Lukki és Ahhijava is szóba került már, sőt egyesek szerint azonos Trójával, bár erre jobb jelölt a Vilusza (vagy Ijalanda) tartománybeli Taruisza (vagy Atrija) város.

A város még a késői korokban is tartotta jelentőségét, II. Muvatallisz rövid időre ide helyezte székhelyét, ahonnan csak fia, III. Murszilisz költözött vissza Hattuszaszba. III. Hattuszilisz Muvatallisz fiát, Kuruntaszt nevezte ki Tarhuntasszasz helytartójának. Egyes vélemények szerint ez a Kuruntasz azonos a korábbról ismert Ulmi-Teszub fejedelemmel. Kuruntasszal később III. Tudhalijasz is szerződést kötött. Ettől kezdve Kuruntasz feladata lett Anatólia nyugati felének védelme, ismerjük Parha és Szeha elleni hadjáratait, ezenkívül Arzava és Lukka voltak legfontosabb ellenfelei.

Kuruntasz nem az utolsó tarhuntasszaszi uralkodó, aki – származására hivatkozva – igényt tartott a Nagy király címére. II. Szuppiluliumasz idején egy Hartapu nevű személy még használta a Tarhuntasszasz nagy királya címet, aki vagy fia volt Kuruntasznak, vagy unokaöccse. Szuppiluliumasz sírkamrájának feliratai alapján nem sokkal később a várost kifosztották és lerombolták, de nem világos, hogy a hettita királyi haderő tette ezt, vagy a tengeri népek.

Trójai háború

A trójai háború fegyveres konfliktus volt az ókorban az akhájok és a kisázsiai Trója között. A történet szerint a háború azután tört ki, miután Parisz, Trója hercege elrabolta Helenét, Menelaosz spártai király feleségét. Homérosz műve, az Iliasz a csata meghatározó momentumait mutatja be, melynek célja Trója városának (görögül Ilion) elfoglalása volt a görög csapatok által. A görögök az akhájok vezetésével törzsenként reprezentálták magukat. A történetben csupán 51 napját élhetjük át a 10 éves ostromnak.

Újhettita királyságok

Az újhettita királyságok összefoglaló név azokat az ókori államokat jelöli, amelyek Észak-Szíriában, Kelet- és Dél-Anatóliában alakultak a Hettita Birodalom bukása után az i. e. 12. században és közvetlenül utána. Történetük többnyire Urartu és az Asszír Királyság nagymértékű expanziójával ért véget az i. e. 8. században. A legfontosabbak Hatti (azaz Karkemis), Melíd (később Kammanu, majd Meliténé) és Muskhi, a frügök állama. Ezek mellett Gurgum, Tabaal, Hilakku (Kilíkia) is jelentős, valamint a később, ezen kis államok továbbosztódásával létrejövő Tuvana (Tüana), Hattina (Alalah–Ugariti Királyság vagy Unki), Szamal, Danuna (Danaosz), Kumakha (Kommagéné), Kúe, Hatarikka, Arpad (Bít-Agúszi) játszottak nagyobb szerepet. E kicsiny államok közül Szamal és Karkemis igen sokáig állták az asszírok támadásait, és csak akkor estek el az i. e. 8. század legvégén, amikor már minden oldalról asszír területek vették körül őket.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.