Tépőzár

A tépőzár napjaink egyik fontos, ma már nélkülözhetetlen oldható záró vagy rögzítő eleme. Ruházati termékeken, háztartási és lakástextíliákon, bőrdíszmű árukon, cipőkön, gyógyászati eszközökön, csomagolásokon, járműveken és sok más helyen is alkalmazzák gyors, tartós, biztos megfogású zárásra, kézzel oldható nyitásra, kisebb-nagyobb tárgyak oldható rögzítésére.

Velcro
A tépőzár két elemének nagyított képe (a horgos, illetve a hurkos szalagfelület)

Története

Arctium lappa01 detail
A bojtorján kampós tüskéinek nagyított képe

A tépőzár feltalálója a svájci Georges de Mestral (1907-1990), aki az ötletet a bojtorján „működéséből” merítette és sikerült textilanyagból hasonló „horgos-hurkos” rendszert előállítania. A hagyomány[1][2][3] szerint 1941-ben egy vadászatról hazatérve a kutyája szőrébe és a saját nadrágjába ragadt bojtorjánterméseket csak nagy nehezen tudta eltávolítani. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy megkíséreljen a bojtorján apró, rugalmas horgait utánozva egy hasonló elven működő záróelemet kifejleszteni. (Idézik is egy későbbi mondását, amelyet cége vezetőinek mondott: „Ha bármelyik alkalmazottjuk kétheti szabadságot kér, hogy vadászni mehessen, engedjék el!”.[4])

De Mestral egy lyoni szövőmesterrel együttműködve (az egyetlennel, aki hitt a megoldás sikerében, nevét a források sajnos nem említik) először pamut anyagú szövettel kísérletezett, de ez nem vált be, a pamut szakítószilárdsága nem bizonyult elég nagynak, hamar tönkrement. Ezért a nem sokkal korábban elterjedt poliamid szálasanyaggal folytatta próbálkozásait és ez sikerre vezetett. Rájött, hogy ha a poliamidszálakat a szövés során infravörös (hő)sugárzásnak teszi ki, majd gyorsan lehűti, a szálakból képzett hurkok alakjukat megtartva rögzülnek, de rugalmasak maradnak. Hosszas kísérletezés során arra is talált megoldást, hogy a szövésnél eredetileg zárt hurkokat még a gépen felvágja, így alakítva ki a szövet felületéből kiálló horgokat, amelyek azután – a bojtorjánhoz hasonlóan – bele tudnak kapaszkodni a másik, sokkal finomabb fonalhurkokkal borított bolyhos plüssfelületbe. Az egész eljárás gépesített megoldása egy évtizedig tartó kísérletezés eredménye volt és 1951-ben érett meg arra, hogy szabadalmaztathassa. A találmányt Velcrónak nevezte el, ami a tépőzár két alkotóelemének, a hurkos plüss-szalagnak (velours) és a horgokkal borított másik textilszalagnak (crochet) francia elnevezését kombinálja.

A feltaláló 1952-ben Svájcban céget alapított az új termék előállítására. Először Nyugat-Európában és Kanadában vezette be termékét, majd 1957-ben az USA-ban megalapította a Velco Industries céget.[5] 1958-ban az USA-ban is szabadalmaztatta találmányát és ott is megkezdte a forgalmazást. A tépőzárat kezdetben ruházati cikkeken alkalmazták, de hamar kiderült, hogy más területeken is igen jól beválik. Legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor a NASA használni kezdte a tépőzár-szalagokat az űrhajósok ruházatán, jelentősen megkönnyítve ezzel számukra bonyolult öltözékük zárását, illetve nyitását, valamint egyes felszerelések rögzítésére az űrhajóban. Ennek mintájára sportruházatokon, búvárruhákon, sporteszközökön is jelentős szerepet kapott. De Mestral idővel a világ minden, iparilag jelentős országában szabadalmaztatta találmányát és ma már világszerte ismerik és használják, gyakran helyettesítve vele a cipzárat.

A Velcro szabadalmi védettsége 1978-ban lejárt, és ma már sokfelé, más cégek (Kuraray, Unitika, YKK stb.) is gyártanak ugyanezen az elven működő tépőzárat. Ugyanakkor a velcro szót gyakran gyűjtőnévként is használják az ilyen fajta tépőzárakra, bár a Velcro cég hevesen tiltakozik ez ellen.[5]

A tépőzár gyártása

Szövés

A tépőzár elemeit, a horgokkal, illetve hurkokkal borított szalagokat textilipari kelmeképző eljárással állítják elő. A horgokkal borított szalagot szalagszövéssel, a plüss-szövetek gyártási elvén készítik, a hurkos szalagot hasonlóképpen szövéssel, vagy pedig kötéssel állítják elő. Anyaguk általában poliamid vagy poliészter, de speciális célokra készítik más anyagokból is.

A horgokkal ellátott szalagban a kampókat viszonylag vastag, huzalszerű monofilamentből alakítják ki, a hurkokkal ellátott másik szalag felületét (amelybe a horgok belekapaszodnak) vékony, multifilament fonalak alkotják. A megfelelő szövetszerkezet kialakításához speciális szalagszövőgépet használnak, amely az ún. forgófonalas kötésmód (szaknyelven: „dreher-szövés”) elvén működik, ezzel biztosítva, hogy a felvágott horgok ne hullhassanak ki.

Kikészítés

Annak érdekében, hogy a monofilament fonalból képzett hurkok szabályos alakúak legyenek és azt felvágás után is megtartsák, a szövött szalagot hőrögzíteni kell. Az előrögzítést magán a szövőgépen végzik egy hősugárzó segítségével, amely poliamid 6.6 esetében pl. 170-175 °C-ra hevíti fel a szalagot, amit azután hirtelen lehűtenek, így stabilizálva a hurkok alakját. A végső rögzítést azután külön műveletben, speciális apró fémszemcsés közegben, ún. „homokban” végzik. Ezt a kezelést az előrögzítésnél magasabb hőmérsékleten hajtják végre, ez a hatás biztosítja a tartós hurokalakot a tépőzár zárása, illetve nyitása során, vagy a tépőzárral ellátott termék tisztításakor. A hőközlés és hűtés művelete a hurokalak rögzítésén kívül az egész termék maradandó stabilizálást célozza. A hőrögzítést követően porolással távolítják el a hurkok között esetleg bennmaradt szemcséket.

Az appretálás műveletével a hurkos, illetve horgos felület további stabilizálását érik el. A szalagok fonákoldalát műgyantával vonják be, a hőkezeléssel kialakuló makromolekulás réteg a színoldalon kiálló hurkok, illetve horgok még jobb megtartását eredményezi.

Eddig együtt folyik a kétféle szalag gyártása, ezután a funkciótól függően kettéválik a további technológia.

A hurkos szalag kezelése

A hurkos szalag aktív felületén a hurokrendszert mechanikai hatásokkal fellazítják. A multifilamentből (sok elemiszálból) álló hurkokat minél jobban szét kell választani, hogy a horgok jól belekapaszkodhassanak. A tépőzár hurkos szalagja ezért látszik szabad szemmel rendkívül borzolt plüss-szerű felületnek. A hurkok stabil szalagban maradását az alkalmazott szövet-kötésmód és a hőrögzítés, appretálás együttesen biztosítja.

A horgos szalag kezelése

A monofilból (a huzalszerű, viszonylag vastag szintetikus fonalból) kialakított hurkok pontos felvágása – a horgok kiképzése – alapvetően befolyásolja a kész tépőzár minőségét. A vágás során arra kell ügyelni, hogy csak az egyik hurokszár kijelölt helyén következzék be szabályozott vágás, hiszen ha két helyen is átvágnák, vagy nem megfelelő helyen vágnák el a hurkot, nem alakulhatna ki az a kampó (horog), ami beleakadhat a másik szalag szálhurkaiba. A vágást egymással ellentétesen elmozduló vágóélekkel hajtják végre, elrendezésük és mozgatásuk szigorú szabályokat követ.

Mind a horgos, mind a hurkos szalag hátoldalát elláthatják olyan bevonattal, amely öntapadóvá teszi ezeket. Amelyeken ilyen bevonat nincs, azokat varrással lehet rögzíteni az alapkelméhez.

Színezés

A tépőzár színezésére a gyártási folyamat legvégén kerül sor. Mindkét szalagfélnek azonos színűnek és egyaránt kiváló színtartóságúnak kell lennie. Olyan nyersanyagokat kell tehát választani, amelyek mind a színezésnél, mind a hőrögzítésnél egyformán viselkednek. Leggyakrabban poliamid 6.6-ot választanak, de egyéb szintetikus alapanyagok is előfordulnak (pl. poliészter), azonban épp a színezési körülmények lehetnek korlátozó tényezők (pl. a poliészter csak atmoszferikus nyomás felett színezhető). Mivel mindkét szalagfél teljesen kész állapotában kerül sor a színezésre, a színezés során fellépő hatások nem ronthatják a szalagok tapadó képességét.

A tépőzár tulajdonságai

A tépőzár rendkívül erős rögzítést ad, ami azonban függ az egyes szalagfelek kiképzésétől, elsősorban a felhasznált fonalak anyagától és finomságától, a horogsűrűségtől (azaz a felületegységre eső horgok számától), a horgok irányítottságától (az egy irányban rendezett horgok tetszetősebb felületet, de kevésbé szilárd rögzítést eredményeznek), valamint az alkalmazott szövetszerkezettől. Magától értetődik, hogy minél nagyobb felületű az egymáshoz rögzített két szalagfél, és minél sűrűbben vannak horgok a szalagban, annál erősebb kötést biztosítanak, hiszen annál több horog és hurok kapcsolódik egymáshoz. A nyíróerőkkel szembeni rendkívül nagy ellenállása még egyes kötőelemek szegecselést helyettesítő, egyszerűbb szerelését is lehetővé teszi. Szakirodalmi utalások szerint egy kb. 13 cm² területű, függőleges falra erősített tépőzár akár 79 kg-ot is képes megtartani.[6] Ha rezgő alkatrészeket rögzítenek egymáshoz ily módon, ez még fokozza is a rögzítőerőt, mert elősegíti, hogy minél több horog akaszkodjon bele az ellenoldali hurkokba.

A rögzítő erőt a szalagok helyes alkalmazási módjával is növelni lehet. A legerősebb kötést az biztosítja, ha a szalagok síkban helyezkednek el. Szétnyitni is úgy lehet, ha az egyik szalagfelet meghajlítják és úgy választják le a másik szalagfélről. Kis felületű tépőzár is nagy rögzítőerőt eredményezhet, ha gondoskodnak arról, hogy a két szalagfél külső erő hatására folyamatosan egymáshoz nyomódjon. Ezt használják ki például egyes cipőkonstrukciók esetében, ahol az egyik szalagot egy nyíláson fűzik át a másik szalagfélhez való tapasztás előtt.

A textiltermékeken alkalmazott tépőzárakkal szemben az egyik alapkövetelmény a használat, illetve tisztítás során fellépő mechanikai és vegyi hatásokkal szemben tanúsított ellenállás. A textilanyagra vonatkozó kezelési jelképekben megfogalmazott körülményeket károsodásmentesen és a záródási/nyithatósági funkció teljes megtartásával kell bírnia a késztermék teljes életciklusa alatt. A tépőzárat gyakran nagy értékű árukba építik be, így a kifogástalan minőség és tartósság garantálása rendkívül fontos.

A horgok még a legjobb minőségű tépőzárak esetében is előbb-utóbb veszítenek rugalmasságukból és kinyúlnak, ami természetesen rontja a rögzítőképességüket, de a tapasztalatok szerint ezek a szalagok akár 10–20 ezer zárást-nyitást is minőségromlás nélkül viselnek el.

Mindemellett a tépőzár alkalmazásának bizonyos hátrányai is vannak. Ruházati cikkeken például előfordul, hogy záráskor a két szalagfelet nem pontosan fektetik egymásra, ilyenkor a horgok a velük szemben levő alapkelme felületét sértik meg és nemkívánatos bolyhozódást okoznak. Ez oda is vezet, hogy az alapkelméből leváló apró szálak előbb-utóbb szennyezik a tépőzárat, különösen a horgos felet. Ha ez bekövetkezik, ez ronthatja a tapadóerőt. A tépőzár nyitása elkerülhetetlenül jellegzetes hanghatással jár, ami bizonyos körülmények között (pl. rejtőzködő katonák esetében) hátrány lehet.

Alkalmazási területek

Velcro1
Tépőzár egy mobiltelefon tokján
Velcro2
Tépőzár egy fényképezőgép tokján
Velcro3
Tépőzár egy cipőn
Velcro4
Tépőzár egy táskában, a rögzítőszalag végeinek összeerősítésére
Velcro 5
Tépőzár egy tréningnadrágon. Látható, hogy hosszabb idő alatt a horgok szálakat húznak ki az alapkelméből, ami szennyezi a tépőzárat

A tépőzárral történő oldható rögzítés igen sokféle területen kiválóan bevált. Mindenekelőtt a ruházkodásban terjedt el széles körben: eredményesen alkalmazzák gombok, csatok, cipzárak helyett kabátokon, nadrágokon, zsebeknél, cipők, szandálok és csizmák zárására (cipőfűző vagy csatok helyett). Emellett alkalmazásra talált különböző bőrdíszműárukon (táskákon, bőröndökön, tárcákon stb.), hátizsákokon, sporteszközökön, szőnyegek, függönyök, kárpitok rögzítésénél, az egészségügyben pelenkák, maszkok, gyógyászati segédeszközök rögzítésénél stb., még műszív rögzítésére is használják.[5] Kiválóan bevált a járműiparban például üléshuzatok rögzítésére, egyes felszerelési tárgyak, kábelek rögzítésére, valamint az űrhajózásban szintén tárgyak rögzítésére és az űrhajós öltözékek egyes elemeinek zárására, rögzítésére. Az űrhajósok öltözékében speciális felhasználásokkal is találkozunk: a sisakba épített tépőzár-bélyeg például orruk megvakarását teszi lehetővé. Nagy felhasználója a tépőszalagoknak a hadsereg is, amely az egyenruhákon sok helyütt alkalmazza ezt a záróelemet. (A fentiekben említett hátrány kiküszöbölésére a Velcro cég kifejlesztette az USA hadserege számára a zajtalanul nyitható változatot is.) Ugyancsak katonai alkalmazás, hogy tépőszalaggal rögzítenek lövedékálló kerámialemezeket katonai járművek oldalára. Felhasználják a tépőzárat műgyep rögzítésére, sőt paróka rögzítésére is.[5]

Különböző felhasználási területek igényeinek megfelelően ma már gyártanak hőáló (meta-aramid szálakból készített), különlegesen nagy szilárdságú (para-aramid szálakból álló), elektromosan vezető és vízálló tépőzár-változatokat is.[5] Az űrhajózásban használnak olyan tépőzárat, amelyen a horgokat Teflonból, a másik felet üvegszál szalagból kiálló poliészter hurkokból alakítják ki. Kifejlesztették a szalagok rugalmas változatát is.[5]

A tépőzárakat ma már különböző formákban hozzák forgalomba. A legelterjedtebbek a különböző szélességű szalagok, amelyeket a felhasználó a szükséges hosszúságokra darabolhat fel, de emellett kaphatók előre elkészített négyzetes, kör alakú stb. formák is, öntapadós vagy felvarrható kivitelben egyaránt. Gyűrű alakú rögzítések készítésére (pl. kábelkötegek rögzítésére) olyan változat is készül,[5] amelynél a szalag egyik végén az egyik oldalt horgok, a másik végén a másik oldalt hurkok borítják, így amikor a két szalagvéget összeillesztik, egymáshoz rögzíthetők.

Kialakult egy új sportág is: a „tépőzár-ugrás”.[7] Itt a résztvevők a tépőzár egyik elemével borított ruházatot viselnek és nekiugranak egy felfújt falnak, amelyet a tépőzár másik elemével vontak be. A két záróelem összetapad és megtartja az ugrót a falon.

Újabb fejlesztések

Gombafejes tépőzár

A horgokat helyettesíthetik gomba alakú kis tüskék is, amelyek feje beleakad az ellenoldal szálakból kialakított hurkaiba. Ez az ún. „gombafejes tépőzár”.[8] Ennek „Dual Lock”[9] illetve „Duotec”[10] márkanevű változata műanyagból (pl. polipropilénből) készül. Az alaplemezből apró, gomba alakú „tüskék” állnak ki szabályos elrendezésben és olyan kialakításban, hogy két ilyen lemez a „tüskés” oldalával egymás felé fordítva nyomásra összekapaszkodik: a „gombafejek” egymásba kapaszkodnak. Ez igen erős, de mégis oldható kötést eredményez. A lemezeket többnyire ragasztós hátoldallal készítik. Nem ruhadarabokon alkalmazzák, hanem tárgyak rögzítésére.

Egymásba csúsztatható rögzítőelemek

Leonard Duffy nevéhez fűződik egy másfajta megoldás.[11][12] Itt nem horgok kapcsolódnak hurkokhoz, hanem egymásba csúsztatható, szigetszerűen kiemelkedő elemek rögzítik az összeillesztendő két felet. Ez a megoldás erősebb kötést biztosít, tartósabb a tépőzárnál (amelynek bolyhos része hamarabb elkophat, és a horgok kitágulhatnak), kevésbé kényes a szennyeződésre, hangtalanul nyitható, emellett lég- és páraáteresztő alapra készült, ami - ha például kötszer rögzítésére használják - előnyös a viselés szempontjából. Hátránya viszont, hogy terjedelmesebb, mint a tépőzár, és nem annyira hajlékony. Duffy ezzel a találmányával 2007-ben elnyerte a NASA által kiírt Invention „Create the Future” (Jövőteremtés) feltalálói díjat.[13]

Fém tépőzár

Németországban kísérleteznek azzal is, hogy a horgokat fémlemez felületén alakítsák ki.[14]

Nanotépőzár

Az USA-ban kísérletek folynak az ún. „nanotépőzár” létrehozására,[15] amelyben a horgokat szén nanocsövecskékből állítanák elő. A nano méretű horgok a jelenleginél sokkal nagyobb számban boríthatnák a felületet, megsokszorozva ezzel a rögzítőerőt.

A nanotépőzár egy másik változata[16] egy olyan készítmény, amelyet a gyógyászatban alkalmaznak. Valójában ez nem textilipari eljárással készül, hanem egy biopolimer (chitosan), amelyet egyes rákfélék páncéljából vonnak ki és amely horgok módjára képes rátapadni az élő szervezet egyes szöveteire, hasonlóképpen, mint a valódi tépőzár. Ez a jelenleg fejlesztés alatt álló eljárás a sebkezelésben lenne alkalmazható.

Források

  1. A Velcro cég honlapja. [2008. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  2. A Tesa cég honlapja. [2008. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  3. A Velcro története
  4. Georges de Mestral
  5. a b c d e f g A Velco Industries cég honlapja
  6. Allyn Freeman, Bob Golden: Why didn’t I think of that?
  7. A Fly Through Air, Hit a Wall. Now Stay There.
  8. Das Pilz- und Veloursband
  9. All about 3M Dual Lock
  10. Binder displays Kletten fasteners at fastening exhibition
  11. The new Velcro. [2009. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  12. The reinvented Velcro
  13. Orthopedic Appliance Takes Grand Prize. [2008. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  14. Metall mit Klettveschluss. [2008. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  15. Nano-Klettverschluss hält besser als Klebstoff. [2008. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 19.)
  16. A „nano-velcro”

Lásd még

Külső kapcsolatok

Adhézió

Az adhézió egymástól különböző molekulák között fellépő vonzó kölcsönhatás.

Lásd még: adhéziós kopás.

A szó a latin adhesio-ból származik, jelentése tapadás, odaragadás, összefüggés.

Bionika a textiliparban

A bionika a textiliparban kifejezés az élő természetben kifejlődött megoldásoknak a textil- és ruhaipar műszaki gyakorlatába való átültetését foglalja össze. A cikk ezekre mutat be példákat.

A bionika új, több szaktudományt átfogó tudományág, amely abból a megfontolásból indul ki, hogy a természetben fennálló természetes kiválasztódás az optimális megoldásokat jelenti egy-egy problémára. A bionika mint tudomány a 20. század második felében jelent meg, de a természetben található megoldások alapján már korábban is kifejlődtek olyan eljárások és készültek olyan termékek, amelyek a textil- és ruhaipar számára fontosak voltak és ma is használatban vannak.

Cipzár

A cipzár – hivatalos nevén húzózár vagy villámzár a Magyar értelmező kéziszótár szerint – mindennapos termékeken gyakran alkalmazott záró kellék. Az angol „zipper” elnevezés, amiből a „cipzár” szó is származik, a Goodrich cégtől ered, amely ezt a fajta zárat gumicsizmáin alkalmazta. Az angol zip szó egyik jelentése: gyorsaság, lendület, ebből egyértelműen következik a hazai villámzár elnevezés eredete.

Cipzárakat különféle anyagokból, kivitelben, méretben és színben készítenek, mert igen sokféle területen alkalmazzák. A mai cipzár feltalálójának Whitcomb L. Judson amerikai mérnököt lehet tekinteni, aki 1893-ban szabadalmaztatta találmányát. Az első, sorozatgyártásban előállított termék 1905-ben jelent meg. Ezt tökéletesítette a svéd származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő mérnök, Gideon Sundbäck, aki megalkotta a nyitást és zárást végrehajtó kocsit, létrehozva ezzel a mai cipzárat.

Fonal

A fonal vékony szálakból álló vékony, a vastagságához képest igen hosszú képződmény.

A fonalakat rendkívül sok helyen használják. Mindenekelőtt fonalból készül a textilanyagok legtöbbje, de használják - a cérna mellett - varrásra is, ezenkívül felhasználják a cérnagyártásra, kábelszigetelésre, kompozitok erősítésére, sebvarrásra stb. is.

Gomb

A gomb a ruházat összekapcsolására való eszköz. A legkülönbözőbb anyagból készül, fémekből, fából, csontból, bőrből, műanyagból, fás dióból, stb.

Gyűszű

A gyűszű egy kis védő kupak a nagyujj vagy egy másik ujj számára. Általában varráshoz használják. Arra használják a gyűszűt, hogy segítségével kemény anyagon vagy bőrön átdugjanak egy kézi varrótűt.

Hurok- és láncöltés

A hurok- és láncöltés mint hímzőöltés az anyagszélek eldolgozási, összeerősítési technikájából fejlődött ki. Eltér a lapos öltéstől annyiban, hogy leöltés előtt hurkot képezünk, amelyen a tűt átvezetjük. Közismert elnevezések például a gomblyukvarrás, vagy pelenkaöltés.

Olló

Az olló vágó-, pontosabban nyírószerszám. Két élesre fent acéllemezből áll, oldalanként egy fogóval, amiket szemnek nevezünk. Ezek egy forgatható tengelyen helyezkednek el, és szorosan egymáshoz simulva mozgathatók, így az éleik közé eső tárgyat kettészelik. Bizonyos típusú ollóknál (pl. gyapjúnyíró olló és bizonyos lemezollók) a nyírópofák nem tengelyen fordulva mozognak, és nincs szemük sem. Működésének lényege, hogy a kettévágandó tárgyra közel azonos, de nem megegyező hatásvonal mentén egymással ellentétes irányú erő hat a nyírópofák által. Ezáltal nyírófeszültség (σ) keletkezik, melynek következtében az anyag kettéválik. Ha a hatásvonal megegyezik, nem nyíró-, hanem vágófeszültség (τ) keletkezik: ezt vágásnak nevezzük (ilyen elven működik pl. a harapófogó).

Céljai szerint az ollók nagysága, alakja és elnevezése is változik, van papírvágó, gyapjúnyíró, posztóvágó, szabó-, ólomvágó, kertész-, sebész-, drótvágó stb. olló. A közönséges ollók készítése a késipar egyik ága, de a kis, olcsó ollókat nem kovácsolják, hanem öntik, vagy acélbádogból vágják ki.

Spárga (kötözőeszköz)

A spárga (madzag vagy zsineg) egy vagy több vékony rostból vagy fonalból sodort kötözőeszköz. Az egyes szálak, a kötéllel ellentétben, általában nincsenek maguk is több rostból vagy fonalból sodorva. A spárga készítésénél felhasznált természetes anyagok: kender, szizál, raffia, juta, kókuszrostok. Manapság műanyagból is készül.

A szó olasz eredetű, az alapszó: spago. A szó átvételekor még a magyar megfelelő is „spágó” volt, de tréfálkozva még ma is mondjuk: „spagóca”. Ez a szó kapcsolódott össze később a „spárga” nevű növény nevével – talán azt hitték, ennek rostjaiból készült. Az eredeti spago szó kicsinyítőképzős spagetto alakja egy másik szóval is megajándékozta nyelvünket: ebből lett a „spagetti” tészta neve.

Stoppolófa

A stoppolófa egy kis, kézileg készített háztartási eszköz amelyet fából csinálnak. Legtöbbször varrás során használják, alátámasztják avagy kifeszítik rá a megfoltozandó, stoppolandó anyagrészt.

Szalag

A szalag egy hosszú, keskeny, vékony textilszövetből, műanyagból, papírból vagy más hajlékony anyagból, sőt esetleg fémből készült tárgy.

A textilszalagokat szövésmintájuk szerint ripsz-, taft-, esetleg danubiaszalagnak hívjuk.

Ezeket szalagszövő gépen készítik (pl. Frick-Müller, Mageba stb.), de egyes fajtái horgológépen (pl. Frick-Müller, Comez stb.) is előállíthatók.

Egyes szalagok díszítő jellegű csomagolásra használt kötözőeszközök, hogy még ünnepélyesebbé tegyék az átadandó csomagot.

Kitűzőként is gyakran használatos, olykor kokárda formában.

Kitüntetések sokszor viselik formájukban és nevükben a szalag megnevezést, így például az Egyesült Államok fegyveres erőinek kitüntetései között számos szalag van.

A szalag a csík részeként a heraldikában is szerepet játszik, heraldikai fogalom a balharánt-szalag is.

Szövet (textilipar)

A szövet a kelmék egyik fajtája, amely két egymásra merőleges fonalrendszerből: a hosszanti lánc- ill. a keresztirányú vetülékfonalakból épül fel. Ennek a két fonalrendszernek a fonalai szabályos rendszer szerint alul-felül keresztezik egymást és a kereszteződési pontokon fellépő fonalsúrlódás tartja össze a szövetet. Aszerint, hogy milyen elrendeződésben helyezkednek el a szövetben azok a kereszteződési pontok, ahol a láncfonal van felül, nagyon sokféle jellegzetes mintázatú szövetszerkezet ismert.

Tari István

Tari István (Zenta, 1953. május 15. –) Balassi-kardos költő.

Tűbefűző

A tűbefűző egy kis segédeszköz, amely elősegíti a cérna befűzését a tű fejébe. Manapság a tűbefűzők között a legnépszerűbb dizájn a viktoriánus megjelenésmód, ami egy királynőt ábrázoló bádoglapocskát tartalmaz, és egy gyémántformájú acél drótot foglal magába, amibe a cérnát kell helyezni.

Tűpárna

A tűpárna az egy kis párna, általában 3-5 cm átmérőjű, amelyet varráshoz használnak, tűket és gombostűket tartanak benne. A fejével kifele szúrják bele, hogy egy helyre gyűjtsék, könnyebben lehessen kivenni onnan és tisztán tartsák őket.

A tűpárnákat szorosan meg szokták tölteni, pl. szivaccsal, hogy a beleszúrt tűk szorosan álljanak benne. A klasszikus kinézet, ami még a Viktoriánus korból származik, egy paradicsom és egy eperforma együttese. A paradicsomforma általában gyapjúval van megtöltve, hogy megelőzze a tűk rozsdásodását, az eper formájú pedig egy ledörzsölő anyaggal, hogy tisztán tartsa a tűket és tovább élesek maradjanak.A tűpárnáknak a mai napra rengeteg fajtája és formája van. A mágneses tűpárnák megvan az az előnye, hogy a tűktől tisztán tartja a munkafelületet, de az a hátránya, hogy mágnesesekké válnak a tűk, és így nehezebb dolgozni velük.

Varrás

A varrás a legősibb kézműves szakmák egyike. Noha napjainkban a ruhakészítés ipari méreteket öltött, és gépesített módon zajlik, még mindig akadnak varrónők és szabók, akik személyre szabott öltözékeket készítenek, de ha valaki szert tesz egy varrógépre és elég kreatív, akár otthon is nekiláthat magának vagy családtagjainak varrni.

Varrócérna

A varrócérna a cérnák egy speciális fajtája. A textilipari szaknyelvben a cérna általában két vagy több fonal összesodrásával létrehozott termék. Attól függően, hogy hány fonalat sodornak (cérnáznak) össze, két- vagy többágú cérnáról beszélünk. Ha több cérnát sodornak össze, akkor a termék neve: többszörös cérna. A cérnák között különösen fontos szerepet töltenek be a varráshoz használt cérnák.

Cérnákat (cérnázott fonalakat) használ a textilipar különféle kelmeképző eljárásokban (szövés, kötés, fonatolás, csipkekészítés), ezenkívül varrócérna formájában a textilruházati ipar, a bőr- és cipőipar, a kárpitosipar, a műszakitextil-gyártás, a gyógyászat számos helyen. Textilipari szempontból a cérna egy sajátos formájának tekinthető a sodrott (vert) kötél is.

Varrógép

A varrógép a varrás gépesítését szolgálja. A kézi varráshoz hasonlóan tűvel és cérnával dolgozik és szerkezetétől függően nagyon különböző varrattípusok előállítására lehet alkalmas, olyanokéra is, amelyek kézi varrással nem vagy csak nagyon bonyolult módon lennének elkészíthetők.

Varráshoz az őskorban még halszálkából, kihegyezett csontdarabból és fából készült eszközt használtak. A varrást nagyban megkönnyítette a fémből készített tű feltalálása, melynek első nyomát az i. e. 3. századból a mai Németország területéről származó lelet bizonyította. Az ezután következő még nagyobb lépés az első varrógép elkészítése volt, amihez az ipari forradalom adott műszaki hátteret és 1790-ben elsőként Thomas Saint angol feltaláló szabadalmaztatta saját varrógépét.

Azóta természetesen sokat változott a varrógép és aszerint, hogy milyen öltésfajtát készítenek, meg lehet különböztetni láncöltésű és huroköltésű varrógépeket. A felhasználási terület szempontjából jelentős különbségek vannak a háztartási és az ipari varrógépek, ezen belül pedig az általános használatra szánt és a meghatározott varrási művelet végrehajtására szerkesztett célgépek között. A varrógép megalkotása alapjában véve az ipari alkalmazást célozta meg, hiszen a hivatásos szabómesterek munkáját volt hivatva megkönnyíteni. Csak később jutott el a varrógép arra a fejlesztési fokra, amikor már a háztartásokban is megjelenhetett.

Ár (szerszám)

Az ár a felhasználandó anyag minőségének függvényében lehet: gömbölyű, négyszögletes vagy háromszög-keresztmetszetű, egyenes vagy hajlított acélszerszám, amelyet bőr, műbőr, műanyagok, fa átlyukasztására használnak. Leginkább vargák, nyergesek, bőrművesek, cipészek és könyvkötők használják.

Ár alatt apró tárgyak tűhegyre szedésére való vasat is értenek. Ilyen az aranyozó ár, amelyet az aranyozó iparban az aranylevélkék és egyéb részecskék felszedésére használnak.

Varrás
Sewing tools

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.