Szamária

Szamária történelmi régió Palesztina területén, Galilea és Júdea között. A tartományt az asszírok szervezték meg, akik a fogságba hurcolt izraelita népesség helyébe telepeseket költöztettek. Ők lettek a maradék izraelitákkal keveredve a szamaritánusok.[1]

A terület nevét Szamária városáról, az ókori Izraeli Királyság fővárosáról kapta, mely pedig az 1 Kir 16:24 szerint a terület eredeti tulajdonosáról, Szemerről kapta nevét.

Herodes el Gran
Szamária Heródes korában

Földrajz

Szamária dombos-hegyes vidék. Északról a Jezreel-völgy, keletről a Jordán völgye, nyugatról a Kármel-hegy és a Sharon-alföld, délről Jeruzsálem hegyei határolják. A bibliai időkben a Földközi-tengertől a Jordán-völgyig terjedt, azaz beleértették a Kármel-hegyet és a Sharon-alföldet is. A szamáriai hegyek nem magasak, ritkán emelkednek 800 m fölé. A régió éghajlata barátságosabb, mint a tőle délre fekvő vidékeké.

Hivatkozások

Samaria
Szamária ma

Jegyzetek

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Samaria című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  1. Ruzsiczky Éva: Szamaria (magyar nyelven). Magyar katolikus lexikon. (Hozzáférés: 2010. augusztus 11.)
Az ókori Izrael törzsei

Izráel törzsei, vagyis a 12 törzs az Ószövetségben, Mózes könyveinek leírása alapján Jákob 12 fiának leszármazottaiból formálódtak.

A 12 törzs: Rúben · Simeon · Lévi · Júda · Dán · Gád · Naftali · Áser · Izsakhár · Zebulon · József · Benjámin

Miután Lévi leszármazottai, az úgynevezett léviták a papi szolgálatokat látták el és az izraeliták honfoglalása idején nem kaptak külön földterületet - de hogy a törzsi létszám 12 maradjon - József két fiának leszármazottai: Manassze (Manassé) és Efraim emelkedhettek törzsi rangra.

Az Ószövetségben említett héber "ezer" szó jelentését sokan vitatják, és ez magyarázatot adhat a Mózes könyveinek szokatlanul magas népszámlálási számadataira.

Ciszjordánia

Ciszjordánia (arabul: ضفة غربية „a Jordán nyugati partja”, angolul: West Bank, azaz „nyugati part”, héberül: יהודה ושומרון Jehuda VaSomron, azaz „Júda és Szamária”) a Közel-Keleten, Palesztina keleti részén, a Jordán folyótól nyugat-délnyugat felé elhelyezkedő terület. Észak, nyugat és dél felől Izrael, míg keletről Jordánia határolja.

Ciszjordánia becsült összlakossága 2,8 millió fő, ebből 2,4 millió palesztin (a lakosság 86%-a), kb. 400 000 fő pedig izraeli telepes (Kelet-Jeruzsálemet is beleértve). Ezenkívül kis létszámú egyéb etnikai csoportok is találhatók, mint a néhány ezer fős szamaritánus közösség.

2004 óta Ciszjordánia 40%-a és a lakosság nagy része a Palesztin Nemzeti Hatóság korlátozott polgári törvényhozása alatt áll (lásd még Gázai övezet). A terület nagyobb részét Izrael ellenőrzi. 2005. augusztus végére Izrael kiürítette a Gázai-övezetben létrehozott zsidó településeket és továbbra is napirenden van a ciszjordániai zsidó telepek fokozatos felszámolása, párhuzamosan az itteni területek palesztin adminisztráció részére történő átadásával.

Egységes Izraeli Királyság

Az egységes Izraeli Királyság egy egykori királyság Izrael földjén. A történészek az állam fennállását kb. Kr. e. 1020 és Kr. e. 930 közé datálják, bár a pontos dátumokban nincsen egyetértés.

A Biblia szerint az egységes királyság előtt a zsidó törzsek konföderációban éltek a bíráknak nevezett ad hoc karizmatikus vezetők irányítása alatt. Kr. e. 1020 körül a környező népektől való erős fenyegetettség hatására a törzsek egyesültek, létrehozva az első Izraeli Királyságot. Sámuel a Benjámin törzséből származó Sault kente fel az első királlyá Kr. e. 1020 körül, de Dávid volt az, aki Kr. e. 1006 körül erős, egységes zsidó királyságot tudott létrehozni.

Dávid, Izrael második (vagy ha Isbósetet is számítjuk harmadik) királya tette 3000 éve Jeruzsálemet az ország fővárosává. Előtte Hebron volt a Dávid-féle Júdeai Királyság, Mahanaim pedig az Isbóset-féle Izraeli Királyság fővárosa, Saul uralkodása alatt pedig Gibeah volt az egységes Izrael központja.

Dávidnak sikerült valóban egyesítenie a zsidó törzseket, és felállítani egy királyi kormányzatot. Sikeres hadjáratokat vezetett Izrael ellenségei ellen, és legyőzte például a filiszteusokat, ezzel biztosítva az ország határait. Uralma alatt Izrael regionális hatalommá fejlődött. Dávid háza alatt az egységes Izraeli Királyság sikeresen fejlődött, és erősebb volt szomszédainál.

Dávid utóda, Salamon uralkodása a békés gyarapodás és a kulturális fejlődés időszaka volt. Számos építkezés volt, többek között ekkor épült az első templom Jeruzsálemben.

Salamon fia, Rehábeám Kr. e. 930-as trónra lépésével azonban az egységes Izrael két részre osztódott: az északi Izraeli Királyságra (Szikem, Peniél, Tirca, majd Szamária fővárossal) és a déli Júdai Királyságra (Jeruzsálem fővárossal). A nem zsidó területek nagy része elveszett.

Galilea

Galilea történelmi régió Palesztina területén, Izrael három tartománya közül (Júdea, Szamária, Galilea) a legészakibb. A Genezáreti tótól nyugatra eső vidék. Délről a Jezréel-völgy, ÉK-en a Hermon-hegy, nyugaton a tengerparti síkság határolja. A terület nagyrészt hegyes-dombos vidék, köztük termékeny völgyekkel. Dél-Galilea területén alacsonyabb hegyek jellemzők, amelyek magassága nem haladja meg a 600 métert. Észak-Galileában a hegycsúcsok néhol elérik az 1200 métert. A két részt a Bét Kerem-völgy választja el egymástól.

Az ókori Izraeli Királyság népének fogságba vitele után a régiót – legfőképp az északi részt – pogányokkal telepítették be. A Galileában és Szamáriában megmaradt zsidók egy része összekeveredett ezekkel az idegen népekkel, akiket később szamaritánusoknak neveztek. A maradék zsidók nagy részét aztán a Makkabeusok idején átvitték Júdeába. Később megpróbálták újból zsidóvá tenni a területet, de a telepesek nem tudtak többségbe kerülni a pogány lakossággal szemben.

Jézus Galileából származott, ezért galileainak is hívták és ez a vidék volt evangéliumi működésének egyik fő színtere. Az ő idejében igen kevés eredeti zsidó lakott már itt, így a pogányok Galileájáról lehetett beszélni. A Galileaiak sajátos tájszólással beszéltek. Jézus és a tanítványai – akik Galileából jöttek – is ilyen akcentussal beszéltek. A zsidók általában megvetették a galileabelieket.A terület bőven termett diót, olajpálmát, fügét és olajbogyót, valamint szőlőt és gyümölcsöt. Galilea is erősen vágyott a függetlenségre, miként Judea is, de mivel itt a többség pogányokból állt, ők nem óhajtottak a jeruzsálemi zsidók uralma alá kerülni, míg a galileai zsidók az egységes, Jeruzsálem központú zsidó államot támogatták. Ezek az ellentétek nem tették lehetővé a közös fellépést és a zsidó háborúban sem tudtak kellően ellenállni a galileaiak a római légióknak.

A területet ma is Galileának hívják és legnagyobb része Izraelhez tartozik. A 20. században az első zsidó telepesek itt hozták létre a kibucaikat.

Görögország javasolt világörökségi helyszínei

Görögország területéről a 2019. évvel bezárólag tizennyolc helyszín került fel a világörökségi listára, valamint tizennégy további helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.

II. Jeroboám

II. Jeroboám, az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 8. században. Összesen 41 évig uralkodott, ebből 11 évet apjával, Jóással együtt.

Uralkodásának ideje az ország gazdaságilag virágzott és sikeres háborúkat folytatott a környező népekkel. Damaszkuszt leigázta és a Jordántól keletre eső területeket elfoglalta, így országának a területe - a Júdai Királyságot leszámítva - megegyezett Dávid vagy Salamon király országáéval. Az elődjei által alapított új főváros, Szamária megerősödött királysága alatt. A nép körében ugyanakkor erkölcsi romlás következett be.

Korának prófétái: Hóseás, Ámosz, Jóel voltak, és valószínű Jónás próféta is az ő idejében élt.

Illés próféta

Illés (néha Éliás, héber אליהו, Elijahu, jelentése „Jahve az én istenem”) i. e. 9. századi héber próféta a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban.

Az Ószövetség, a Talmud, a Misna és a Korán is ír róla. Malakiás egyik jövendölése szerint az ő visszatérte fogja megelőzni a Messiás megérkezését.

Izrael

Izrael (héberül: ישראל Jiszráél arabul: إسرائيل Iszráíl), hivatalos nevén Izrael Állam (héberül: מדינת ישראל Medinat Jiszráél arabul: دولة اسرائيل Daulat Iszráíl) a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország.

Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították meg. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik elődei az ókori zsidó államiság megszűnése után települtek be a századok során. A szomszédos államok és Izrael között az 1948-as újjáalapítás óta szinte folyamatosak az összetűzések.

Izrael városai

Izrael legnagyobb városai

1: izraeli település Ciszjordániában.2: 1996-ban alapították.3: 1985-ben alapították.4: 1998-ban alapították.

Izraeli Királyság

Az Izraeli Királyság, az ókori Egységes Izraeli Királyság szétszakadása után az északi országrész megnevezése volt. A királyság Kr. e. 930-tól az ország asszír leigázásáig Kr. e. 722-ig állt fenn.

Salamon király halála után Izrael két részre szakadt. Az északi királyság története I. Jeroboám és tíz izraeli törzs elpártolásával kezdődött. A törzsek, amelyek megalkották az Izraeli Királyságot: Rúben, Dán, Izsakhár, Zebulon, Naftali, Áser, Gád, Manassé, Efraim. A főváros az első évben Szikem, majd Peniél, Tirca, végül Omri uralkodásától az ország pusztulásáig Szamária lett. Júda, Benjámin, Simeon és Lévi törzse a déli országrészhez került a Júdai Királyság néven Jeruzsálem fővárossal és Roboám királlyal az élén.

A kutatók is úgy vélik, amelyre még a Szentírás alapján is következtetni lehet, hogy a tíz északi törzs nehezményezte Júda túlsúlyát a dávidi és salamoni királyságon belül, illetve számos előnytelen, de már elavult törvény élt még (így az örökös adósrabszolgaság intézménye), s nem kizárt a déli vezető réteg esetleg telhetetlensége sem, ami a salamoni virágkor egyik negatív hozadéka. Roboám nem volt hajlandó engedményekre, ezért döntött a tíz északi törzs az elszakadás mellett.

Az Izraeli Királyság uralkodóit és a nép nagy részét végig az istentelen élet jellemezte. Az országrész elszakadása után I. Jeroboám Dánban és Béthelben aranyborjút állíttatott fel bálványként, és megtiltotta országában az izraelitáknak, hogy Jeruzsálembe, a salamoni templomhoz zarándokoljanak. Ennek nyilván politikai indítékai voltak (melyre szintén találunk utalást a Szentírásban), hogy Jeroboám növelje a különbségeket Júdával, nehogy valamiképp később szóba kerüljön a két ország újbóli egyesülése. Akháb király és dinasztiája különösen istentelen volt, ebben nagy szerepe volt feleségének, Jezabelnek is, aki nem volt zsidó nemzetiségű. A saját népének kultuszának behozatalával és erősítésével a maga hatalmát is erősíteni akarta Izráel felett. Az ő idejében lépett fel Illés, majd később Elizeus próféta. Utóbbi utasította - Isten szavára - Jéhut, hogy irtsa ki az Akháb-dinasztiát, így Jezabelt is megölte, aki már viszont korábban elvesztette hatalmi túlsúlyát, mikor Illés egy fogadás során a Kármel hegyen legyőzte, majd pedig megölette papjait, komoly csapást mérve a királyné tekintélyére. Jéhu új dinasztiát alapított, de az ország fokozatosan a szakadék szélére jutott. II. Jeroboám idejében még gazdasági és politikai virágzás következett be, majd az ország az asszíroktól való függőségbe került. Pekah király próbált egy asszír-ellenes szövetséget létrehozni, majd III. Tiglatpilezer megtámadta az országát és sok izraelitát vitt fogságba Asszíriába.

Az ország utolsó királya Hóseás volt, aki kezdetben adófizetője volt az Asszír Birodalomnak, majd később fellázadt ellenük. Szalmanasszár Kr. e. 725 körül ostrom alá vette az ország fővárosát, Szamáriát, amely mintegy 3 évig tartott. Ezalatt sokan pusztultak el éhség, betegségek vagy fegyver által. Az asszír uralkodó maga is a hosszú ostrom ideje alatt halt meg. Végül II. Szárgon seregei legyőzték a várost és az országot. A függetlenség elvesztésén túl a nagyobb tragédiát az jelentette, hogy az asszírok a lakosság nagy részét fogságba hurcolták, ahol azok aztán szétszóródtak a hatalmas birodalom tartományaiban, ezzel pedig megszűnt a korábbi tíz izráeli törzs, s csökkent a zsidóság aránya is. Az izraeliták helyére idegen vallású és nyelvű népeket telepítettek be. Ezek a népek az otthon maradott zsidókkal vegyülve lettek az úgynevezett szamaritánusok, akikkel a júdai zsidók a későbbiek folyamán nem vállaltak semmilyen közösséget.

Jezréel-völgy

A Jezréel-völgy (héberül: עמק יזרעאל , arabul: مرج إبن عامر) Izrael északi részén, Dél-Galilea területén elhelyezkedő termékeny síkság. Határai nyugatról a Kármel-hegy, keletre a Jordán völgye, északról a galileai hegyvidék, délről Szamária hegyei. A Kison patak folyik át rajta.

Neve az ókori Jezréel városának nevéből ered, amely a völgyben feküdt. A Biblia Megiddó síkságának is említi, mivel ez a város a völgy nyugati szélén feküdt. Súnem települése is a völgyben volt. Gyakran volt csatamező.

A terület a legkorábbi időktől fogva lakott. Az első földművelők valószínűleg már a korai újkőkorban (Neolitikum) Kr. e. 11 000 körül telepedtek le. Ásott kutat a Kr. e. 6500 körüli korból találtak itt a régészek.Ma Afula (héber: עֲפוּלָה) a völgy legnagyobb települése.

Jéhu

Jéhu, az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 9. században.

Elődje, Jórám izraeli király idejében a hadsereg vezére volt. Isten utasítására Elizeus próféta azzal bízta meg, hogy semmisítse meg a bálványimádó Akháb király dinasztiáját és maga üljön Izrael trónjára. Ő és utódai azután közel 100 évig uralmon maradtak, ezzel a leghosszabban uralkodó dinasztia voltak az északi királyságban. Jéhu 28 évig ült a trónon.

A pogány szent helyeket lerombolta és a Baál papjait csellel meggyilkoltatta, de az aranyborjú imádatát meghagyta az országban, így felelős volt a nép bálványimádásáért.

Az arámiak a királyságának a Jordán (folyó)tól keletre eső részeit elfoglalták tőle. Jéhu adót fizetett III. Sulmánu-asarídu asszír uralkodónak (amelyet a Kalhuban megtalált Fekete Obeliszk gravírozása is ábrázol), valószínűleg azért hogy megszerezze ennek az erős birodalomnak a támogatását az arámi Hazaél, Damaszkusz királya ellen.

Manassze

Manassze, a Károli Bibliában: Manassé (héberül: מְנַשֶּׁה) bibliai személy, József elsőszülött fia, Izrael 12 törzse egyikének ősatyja.

József és egyiptomi feleségének, Ászenát (Ásznát) legidősebb fia. Nagyapja, Jákob, halálos ágyán Manassze testvérének, Efraimnak adta elsőrendű áldását.

Omri

Omri, az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 9. században.

Omri-t a Biblián kívül a mésa-sztélé és a Kalhuban talált Fekete Obeliszk is említi.

Éla király idejében a hadsereg tisztje volt és a filiszteusokkal háborúzott, mikor Zimri megölette Éla királyt, és maga ült a trónra. Omri és serege ekkor fellázadt Zimri ellen, és a főváros, Tirca ellen vonultak. Amikor Zimri látta hogy a várost bevették, magára gyújtotta a palotát és öngyilkos lett. A nép egyik része ezután Tibnit, másik része Omrit akarta királyának. Tibnit ki is kiáltották királlyá, de nem uralkodhatott rendesen, ugyanis Omri ellenkirályként lépett fel ellene, és a nép, amely követte, idővel erősebbnek bizonyult, és győzött. Tibni - nem tudni miért - pár év múlva meghalt és Omrié lett a királyi trón.

Uralkodása alatt az ország megerősödött. Moáb országát leigázta és adót fizettetett vele, Főníciával pedig szövetséget kötött. Fiának, Akhábnak a türoszi király lányát vette feleségül. A főníciaiakkal való kapcsolata nyomán a Baál és Asera bálványistenek imádása még inkább elterjedt az országában. Omri a Biblia szerint istentelen és igen bűnös uralkodó volt.

Ő alapította meg Szamáriát, és az ország fővárosát a korábbi Tircából ide tette át. Szamária központja a dombtetőn álló palotanegyed volt. A palotát és a körülötte levő udvart védőfallal látta el. A város további kiépülése utódainak uralkodásához kapcsolódott.

Pekahja

Pekahja (más néven: Pekája) az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 8. század közepén.

Menáhem fia. Mintegy kétéves uralma után Pekah megölette.

– 2Kir15,23

Szamaritánusok

A szamaritánusok (szamaritán héber: ࠔࠠࠌࠝࠓࠩࠉࠌ, Shamerim (שַמֶרִים), héberül: שומרונים, arabul: السامريون al-Sāmiriyyūn) Palesztina régiójában élő népcsoport. Az izraelitáktól eredő törzs, amelyet az ókori zsidók eretneknek tartottak. Nevüket Szamáriáról, az ókori Izraeli Királyság fővárosáról kapták.

Szamária (település)

Szamária (héberül: שֹׁמְרוֹן [„Somron”], ógörögül: Σαμάρεια [„Szamareia”]) az ókori Izraelnek egyik legjelentősebb városa, illetve az északi királyságnak a fővárosa volt a Kr. e. 9-8. században. Az ókori Sikem városától mintegy 12 km-re és a mai Náblusztól kb. 8 km-re északnyugatra fekszik.

A hagyomány szerint itt temették el Keresztelő Jánost és Abdiás prófétát.

Római és hellén kori romok, illetve Izráel-kori falak, Akháb (Aháb) király palotájának a maradványai ma is láthatók.

Szikem

Szikem ókori kánaáni város Palesztina területén a Garizim és Ebal hegyek közötti völgyben. A mai ciszjordániai Náblusz közvetlen szomszédságában, tőle délkeletre a Tell Baláta nevű domb takarja a romjait.

Tirca

Tirca ókori település Palesztina területén, Szamária városától kb. 13 km-re keletre. Napjainkban Tell el-Fára takarja a romjait a ciszjordániai 57-es út mellett. Régészeti feltárások 1940-1960 között folytak a francia Roland de Vaux vezetésével.

Ősi kánaánita alapítású város, kezdetei a kőrézkorig, városfalai a korai bronzkor idejéig nyúlnak vissza. Mint izraelita város, a Kr. e. 11. századtól a Kr. e. 9. századig virágzott, és az Izraeli Királyság fővárosa volt I. Jeroboám idejétől addig, míg Omri király meg nem alapította Szamáriát. A későbbiekben Tirca már csak egy vidéki jellegű város maradt egészen Kr. e. 722-ig, míg az asszírok el nem pusztították. Ezután már csak egy apró település létezett a helyén, majd a babiloni háborúk idején végleg elnéptelenedett.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.