Reformáció

A reformáció vagy hitújítás a 16. században, Nyugat- és Közép-Európában a katolikus egyház megreformálására indult mozgalmak megnevezése.

A 1516. században egyre fokozódott a katolikus egyház bírálata. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes először az általa megfogalmazott 95 tézissel hívta fel a figyelmet a hibákra (a hagyomány szerint 1517. október 31-én kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára), majd fokozatosan eltávolodott a római vezetéstől. Nem sokkal később Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt protestánsoknak nevezték, a kereszténységnek ekkor kialakuló nagy ága a protestantizmus. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához, majd megerősödéséhez vezetett. Ezek közül az evangélikus egyház (más néven lutheránus egyház) és a református egyház a legismertebbek. Befolyása megtartása érdekében a katolikus egyház az ellenreformációval válaszolt.

A reformáció okait a modern vallástörténet ma már nem leegyszerűsített fogalmak segítségével próbálja feltárni, ezért nagyon fontos, hogy ne egyetlen, hanem több reformációról beszéljünk.[1]

A reformáció kezdete

A középkor végén számos olyan mozgalom támadt, amely hol minden világi és egyházi hatalom megszüntetésére törekedett, hol csak a pápa és a főpapok hatalmát akarták csökkenteni. Egyre kevésbé fogadták el az egyház abszolút és egyetemes hatalmát. Az egyházi reformok szükségességét hirdették a humanisták is, elsősorban azért, hogy a felülről elindított reformok révén megakadályozzák az egyre inkább radikalizálódó tömegmozgalmak kibontakozását. [2] A kialakuló polgárság bírálta a klérus romlottságát és megvetette a tudatlanságot. Az egyház körében is egyre többen voltak, akik látván a reneszánsz pápák és a pápai udvar fényűzését, a püspöki székek betöltése körüli visszaéléseket, a papság és szerzetesség méltatlan életét, az egyházi kizsákmányolás fokozódását, sürgették az egyházi reformot. [3] Még a feudális urak és fejedelmek is támogatták, akiknek a reformáció lehetőséget nyújtott függetlenségi törekvéseik megvalósítására és az egyházi földbirtokok megszerzésére. [3]

A reformációban mindenekelőtt kifejezésre jutott a racionális szellem harca a világias szellemmel: a katolikus egyház színpompás rítusaival és képeivel a hívők fantáziájához fordult, a protestantizmus azonban arra szorítkozott, hogy prédikációkkal szóljon hozzájuk. A protestantizmus racionalista alapállásának megfelelt az is, hogy bizonyos egységes sémák érdekében feláldozza mindazt, amit ezekbe nem lehetett besorolni; mindenekelőtt a szerzetességet és a szentek kultuszát; és a vallási élet – bibliai alapokat nélkülöző – kifejezési formáinak sokféleségét.[4]

A reformáció indító oka elsősorban az Isten igéjéhez való hűség volt. A Szentírás mindenek fölé helyezése Luthernek a legfőbb reformátori cselekedete. Ez volt a reformáció teológiai indító oka.[5]

Reformációs tevékenységéhez Luther Wittenbergben 1517-ben, Zwingli Zürichben 1524-ben, Kálvin Genfben 1536-ban kezdett hozzá. Törekvéseik oly élénk visszhangra találtak, hogy különféle árnyalatai Európa legnagyobb részében gyorsan elterjedtek.

Előzményei

A világ fejlődésének több fontos tényezője, egymással szoros együtthatásban indította be ezt a folyamatot. Ilyen tényezők voltak a könyvnyomtatás feltalálása, a nagy földrajzi felfedezések, a világnézet bővülése, de mindennél fontosabb volt a tudományok és művészetek 15. századi újjáéledése. Az egyházi reformok igényét a középkori eretnekmozgalmak és a koldulórendek alapítása már korán jelezte. Fontos szerepet játszott a folyamatban a konstanzi és a bázeli egyetemes zsinat, amelyeken a katolikus egyház főpapjai és hittudósai erélyesen kiálltak az egyház megreformálásának fontossága mellett. A John Wycliffe és Husz János által hirdetett vallásjavítási tanok szintén igen nagy hatással voltak a vallásos alapeszmék átalakítására.

Luther 95 tétele

Luther Márton szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben a hagyomány szerint kiszögezte a vártemplom kapujára, 95 pontból álló vitairatát,[6] amelyben közhírré tette saját álláspontját, hitet téve az egyedül hit általi üdvözülés tana mellett, és elítélve a búcsúcédulák (pénzért vásárolt bűnbocsánat) árusítását. A kitűzés időpontján és tényén is tudósok évszázadok óta vitatkoznak, de mindig előkerül valamilyen ellenkező adat.[7][8] A tételeknek rendkívüli hatásuk volt: futótűzként terjedtek a Német-római Birodalomban, és számtalan hívet szereztek maguknak.

Fő alakok

Késő középkori előreformátorok:

Fő reformátorok a kora újkorban:

Egyéb, jelentősebb reformátorok:

A reformáció a német területeken

Lucas Cranach per la Bibbia di Martin Lutero
Illusztráció Luther Bibliájából (1534): Luther és (feltehetőleg) Zwingli „tüzet prédikálnak” a pápai koronát viselő sárkányra (Luther tanítása szerint a pápa maga volt az Antikrisztus)

A reformátorok pozíciójának kiindulópontja az egyházzal szembeni ellentét volt; ellentétben álltak nem csupán azzal a számos hibával és fogyatékossággal, amely az egyházra, mint intézményre jellemző volt, hanem az egyház azon igényével is, hogy Isten és ember között ő legyen a hivatott közvetítő. Az új irány képviselői ezzel ellentétben azt tanították, hogy az egyén lelke közvetlenül áll szemben Istennel, és nincs kötve semmiféle „látható” egyházhoz mint Krisztus által létrehozott üdvintézményhez és annak szerveihez. A bűntől az egyént nem egy pap feloldozása vagy külsőleges cselekmények (búcsú stb.) szabadíthatják meg, hanem egyedül maga Isten, akihez önkéntes bűnbánással és felelősségvállalással fordul. A reformáció ebben a tekintetben a lelkiismereti szabadság alapelvét valósította meg, és olyan individualizmust képviselt, amelynek eszményképe az Istennek tudatosan felelős személyiség. A reformátorok ragaszkodtak a Szentírás feltétlen tekintélyéhez; a reformáció számára ez volt az egyedüli, egyetemes érvényű segédeszköz a kinyilatkoztatott igazság megismeréséhez. A reformáció azzal, hogy indokolatlan újításként elutasított minden olyan elképzelést és intézményt, amelyről a Biblia nem tesz említést, az legkorábbi kereszténység hitét és kultuszát akarta annak eredeti tisztaságában visszaállítani.[9]

A lutheránus mozgalom

Philipp Melanchthon (1497-1560)
Philipp Melanchthon német teológus, reformátor, Luther Márton munkatársa

A Luther Márton által kezdeményezett mozgalom elveit mindenki saját érdekében értelmezte. Az elszegényedett köznemesség abban reménykedett, hogy megkaparinthatja az egyház javait. A parasztság Luther prédikációiban a társadalmi egyenlőtlenségek elleni lázadásra való biztatást látta. Luther tanai Észak- és Kelet-Németország elszegényedett vidékein nagy visszhangra találtak. A kor egyik legkiválóbb tudósa, Philipp Melanchthon támogatásával, Bölcs Frigyes szász választófejedelem védelmezésével, a német nép rajongó tiszteletétől övezve, folyamatosan egyre növekedett a reformáció ügyének elkötelezett, befolyásos hívek száma, a nemesség jelentős része, elsősorban Franz von Sickingen, Silvester von Schaumberg és Ulrich von Hutten, teljes körű támogatását fejezte ki. I. Miksa német-római császárnak sem állt hatalmában a mozgalom letörése, bár ő ezt nem is akarta, sőt egy ideig olyan tervet dédelgetett, hogy magát egy önálló német egyház fejévé választatja.

Azokban a német államokban, ahol a lutheri eszmék elterjedtek, az egyház és a hit a világi hatalom ellenőrzése alá került. Az egyházi hierarchiát felszámolták. Megszüntették a kolostorokat, az egyház javait pedig kisajátították. Ilyen módon, a Német Lovagrend birtokainak szekularizálásával lett 1525-ben Poroszország hercege Brandenburgi Albert, a lovagrend korábbi nagymestere.

A reformáció már az 1520-as évek első felére a lakosság jelentős többségének támogatására tett szert Pomerániában, Livóniában, Sziléziában, Poroszországban (az ezt kormányzó Brandenburgi Albert példájára és ösztönzésére), Mecklenburgban, Hessenben és a szász választó-fejedelemségben; valamint a birodalmi szabad városok egy része is (Nürnberg, Augsburg, Frankfurt am Main, Straßburg) szakított a régi egyházzal.

A német államok egy részében azonban a fejedelmek elutasították a reformátorok követeléseit. Németalföldön két szerzetest megégettek a lutheri tanok hirdetéséért (1523). Bécsben, Münchenben, Kölnben és más városokban is vetettek embereket máglyára vagy fejeztettek le. Az ilyen erőszakos cselekmények azonban inkább elősegítették, semmint korlátozták volna a reformáció terjedését. A reformátorok egyházi vagyon elleni támadásai, valamint Luther eszméi a hit szabadságáról mélyen hatottak a parasztságra, amely ettől kezdve egyre erőszakosabban adott hangot elégedetlenségének. Svábföldön és Türingiában kastélyokat és kolostorokat gyújtottak fel. Az 1525-ös parasztfelkelés idején a vallásos reformációt felváltotta a népi reformáció. A fejedelmek zsoldosseregeket vetettek be a felkelők ellen, ideiglenesen helyreállítva a rendet.

Zwingli irányzata

Ulrich Zwingli Svájc németlakta részén élő pap volt, aki Lutherrel egyidőben lépett fel az egyházi reformokért. 1519-ben a zürichi főtemplom lelkésze lett. Miután 1523-ban eretneknek nyilvánították, a zürichi városi főtanács 600 egyházi és világi személy részvételével nyilvános vitát hirdetett Zwingli és ellenfelei között. A konstanzi püspök képviselője itt Zwingli tételei ellenében csupán a hagyomány és a zsinatok tekintélyét állította szembe, ezért a főtanács Zwinglit nyilvánította győztesnek. Egy újabb győztes vita eredményeként végül teljes győzelmet aratott Zwingli tanítása. A templomokból a képeket, szobrokat, oltárokat eltávolították, majd a misét eltörölték, és helyette az úrvacsorát fatányérokról és fakupákból két szín alatt szolgáltatták ki. Zwingli reformátori tanítása Luther tanaival jórészt egyezett, azonban egyes pontokban voltak közöttük eltérések is. A fő eltérés az úrvacsorai tanára nézve volt, valamint a szertartásokat és az egyházkormányzatot illetően. Zwingli kiküszöbölt az egyházból minden külsőséget, kezdetben még az orgonát is, az egyház legfőbb kormányzó hatóságaként pedig a nép szabad választása folytán létrejött világi hatóságot ismerte el. Prédikációi hatására a reformáció ügye nemcsak Zürichben, de Bernben és a gazdagabb és műveltebb német kantonban is nagy lendületet vett. Az öt szegényebb „őskanton” ugyanakkor határozottan ellenzett minden újítást.

1531-ben háború tört ki a katolikus és a reformokat támogató kantonok között. Az ütközetben a katolikusok győztek, és Zwingli is elesett a csatatéren, a reformáció általa megindított svájci térhódítása azonban folytatódott.

A kálvinizmus csakhamar túlszárnyalta a zwinglianizmust. Bullinger, a zwingliánusok vezetője 1549-ben megegyezésre jutott Kálvinnal az úrvacsoratanban, 1554-ben pedig a predesztináció kérdésében. Bullinger 1556-ban kálvini szellemben összeállította a Második Helvét hitvallást, amelyet mind Zwingli, mind Kálvin követői magukévá tettek. Ezzel a zwinglianizmus egyesült a kálvinizmussal. [10]

A német államok közötti vallásháború

I. Miksa utódja, V. Károly császár megkísérelte visszaállítani birodalmában a katolikus egyház egységét. 1521-ben a wormsi ediktumban elrendelte Luthernek és híveinek a jogközösségből való kitaszítását, Luther írásainak elégetését és a nyomdatermékek általános cenzúráját. A rendeletet a fejedelmek az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen jóváhagyták.[11] Mivel azonban a német nép jelentős hányada ragaszkodott Luther tanaihoz, amelyek a fejedelmek között is támogatókra leltek, 1530-ban a birodalom politikai-vallási kettészakadása elkerülhetetlenné vált. A reformációt pártoló fejedelmek 1531-ben létrehozták a schmalkaldeni szövetséget a császár és hívei (a katolikus „párt”) ellen. Évekig tartó feszültség után végül a császár megindította a schmalkaldeni háborút, amely 1547-ben győzelmet hozott számára. Arra azonban már nem volt képes, hogy a reformációval szemben bármilyen eredményt érjen el, mivel gyakorlati hatalommal nem rendelkezett a német államok fölött és valójában a pápával is szemben állt. V. Károly inkább a kompromisszumos megegyezésre törekedett a protestánsokkal, hogy a német egyházat újraegyesíthesse és a saját központi hatalmát megerősítse. Amikor ebben kudarcot vallott, 1552-ben újabb polgárháború tört ki. A császár végül nem akarta hazája, politikája érdekeit tovább kockáztatni a katolicizmus miatt, és 1555-ben, az augsburgi vallásbékében kénytelen volt elismerni a vallásszabadságot Németországban. Mindegyik német tartomány saját fejedelme vallását vehette fel: „Akié az ország, azé a hit”. Az alattvalóknak vagy ezt a vallást kellett követniük vagy ki kellett vándorolniuk.[12]

A kálvinizmus

Kálvin János (Jean Caulvin, 15091564) 1535-ben Svájc francia nyelvű részén, Bázelban írta világhírű művét A keresztény vallás rendszere címmel, amely őt az egész francia reformáció fejévé tette. Életében a latin szöveg 14, a francia szöveg 10 kiadást ért meg. (Magyarra fordította Szenczi Molnár Albert, Hanau, 1624.)

1541-től a genfi városi tanács felkérésére a város egyházi életének vezetője lett. Az általa készített egyházi rendszabályzat Genf „egyházi alkotmánya” lett. Felállították a konzisztóriumot (egyháztanács) felerészben egyházi, felerészben világi tagokból. Ez gyakorolta az egyházi hatalmat és közvetlen befolyása volt a város világi igazgatására is. Kálvin betiltotta a hivalkodó, fényűző életmódot, a táncmulatságokat, a szerencsejátékokat, bezáratta a színházakat és a kocsmákat. Még az öltözködés és az étkezés szabályait is meghatározta. Ezek megszegéséért szigorú büntetéseket helyezett kilátásba. Ugyanakkor Kálvin kezdeményezésére 3 fakultással 1559-ben megnyitották a genfi Akadémiát , amely tevékenyen hozzájárult a kálvinista teológia tanításához. Genf az irodalmi élet központja lett, ahol egyszerre 30 könyvnyomda működött.

Kálvin egyik, sokat vitatott tanítása a predesztináció, az eleve elrendelés elve. Még az üzleti siker is az eljövendő megváltás jele. Az ember köteles erkölcsös és tevékeny életet élni. Kálvin a reformáció új irányzatát vitte sikerre Genfben, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni. Egyetlen más protestáns egyház sem gyakorolt ennél mélyebb és tartósabb hatást a nyugati világra.

A reformáció Angliában

Angliában, ahol a monarchia és Róma között már régebben jelentkeztek ellentétek, a reformáció hulláma politikai jelleget öltött, VIII. Henrik király nem kívánta kisajátítani az egyházi javakat.

VIII. Henrik uralkodása kezdetén jó viszonyban állt a pápasággal és szembefordult a reformációval.[10] Az ellentét kirobbanására akkor kerül sor, amikor a pápa nem engedélyezte, hogy a király elváljon első feleségétől. VIII. Henrik 1534-ben elfogadtatta a Parlamenttel az Act of Supremacyt (Egyházfői határozat), amelynek értelmében ő maga lett a Rómától függetlenedett anglikán egyház feje is.

Az egyházi reformot Angliában kegyetlen erőszakkal vitték végbe. Az angliai reformáció ebben a szakaszban az abszolutizmus erősítésének a szolgálatában állt.[10] Ennek az érdekében megszüntették a kolostorokat, az egyház javait pedig szétosztották a király leghűségesebb nemesei között. Lefordították a Bibliát angol nyelvre. Említésre méltó, hogy megmaradtak az egyházi dogmák (minden hívő számára kötelező tanítások) és a katolikus liturgia.

VI. Eduárd utóda a trónon, nővére, I. Mária angol királynő (1553–1558) igyekezett a katolikus vallást visszaállítani és üldözte a reformáció képviselőit. Ezért nevezték el a protestánsok „Véres Máriának” (Bloody Mary).[10]

Mária halála után, I. Erzsébet (1558–1603) visszaállította a megreformált államegyházat és elkészítette a 39 cikkelyből álló anglikán hitvallást végleges szövegét is (1571), amelyben keveredik a katolikus és a kálvini tanítás.[10]

Katolikus mintára megtartották a püspökök hatalmát (episzkopális vagy püspöki egyház), a papok és a diakónusok rendjét és azok felszentelését. Protestáns mintára csak a keresztség és az úrvacsora szentségét fogadták el, elutasították az átlényegülésről szóló katolikus tanítást, elvetették a misét, a tisztítótűz dogmáját, a szentek és ereklyék tiszteletét. Vallották a protestáns megigazulási tant és elvetették a pápa primátusát.[10]

I. Erzsébet az abszolút királyi hatalom és az új egyház védelmére törvényszéket állíttatott fel, amely akasztással vagy elevenen való felnégyeléssel sújtotta azokat, akik gyóntak vagy gyóntattak, halállal büntette azokat, akik katolikus papnak szállást adtak, börtönbüntetésre ítélte azokat, akik az anglikán istentiszteleteket nem látogatták. [10]

Az államegyház kálvinista ellenfeleit, akik meg akarták tisztítani az egyházat a „pápista kovásztól” az 1560-as évektől puritánoknak nevezték. Erzsébet kíméletlenül üldözte őket. Sokan Németalföldre menekültek. [13]

Az államegyházhoz nem tartozó, a reformációt lényegileg és külsőségekben is komolyabban vevő közösségek gyűjtőnevei: kongregacionalisták és puritánok. [14]

A reformáció Franciaországban

Luther vallási reform tanai már az első években ismertek lettek Franciaországban, ahol a valdensek már több mint 200 évvel korábban ugyanolyan szellemben és irányban működtek, mint a 16. század reformátorai. A kezdettől fogva kegyetlen üldözésük ellenére a protestánsok száma 1558-ra már 400 000-re emelkedett. Első nemzeti zsinatukat 1559-ben tartották, amikor a lutheri iránytól teljes mértékben a genfi reformációhoz csatlakoztak. A Kálvin egyik tanítványa, Chandieau által fogalmazott hitvallást (a Confessio Gallicanát) fogadták el. Az isteni tiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetőleg teljesen Kálvin szigorú puritán és presbiteriális elveit vették át. A franciaországi kálvinistákat hugenottáknak (Huguenots) nevezték.

A hugenotta egyház története

Francois Dubois 001
A Szent Bertalan éji tömegmészárlás

II. Ferenc uralkodása alatt (155960) szigorú rendeleteket hoztak a hugenották ellen. Eszerint amelyik házban református vallási összejöveteleket tartanak, az lerombolandó, az összejövetelen résztvevők halállal büntetendők. Az ezt követő összeesküvés és a kegyetlen megtorlás következtében több egymást követő vallásháború tört ki 15621570 között. Végül a hugenották majdnem teljes vallásszabadságot kaptak.

Hogy az örökös belháborúknak véget vessenek és a békét megszilárdítsák, a hugenották vezérének, Navarrai Henriknek eljegyezték a király nővérét. A lakodalmi ünnepség hatodik éjjelén, Szent Bertalan-napra virradóra (1572. augusztus 2324.) váratlanul megkezdődött Párizsban, majd egész Franciaországban a hugenották lemészárlása, amit a történelem Szent Bertalan-éjnek nevez. A hugenották nagy veszteségeik dacára ismét fegyverre keltek vallásuk védelmére és mintegy két évtizeden át újabb sorozatos vallásháborúk dúlták az országot. A háborúkat lezáró 1598-as nantes-i ediktum a hugenottáknak, Párizs és más négy nagyobb város kivételével, az egész országban szabad vallásgyakorlást, hivatalviselhetési jogot biztosított, valamint meghagyta kezükön az eddig birtokolt várakat és erődöket.

XIII. Lajos uralma alatt (16101643) ismét veszélyes lett a hugenották helyzete. Richelieu bíboros kancellár váraikat elfoglalta és politikai hatalmukat megtörte. XIV. Lajos hosszú uralkodása alatt (16431715) minden joguktól megfosztották őket. A nantesi ediktumot eltörölte, a dragonyosok erőszakoskodásai, a börtönök és kegyetlenkedések sok ezer hugenottát áttérítettek a katolikus egyházba, még többet – mintegy 300–400 000 főt[15][16]Svájcba, Brandenburgba, Angliába való kivándorlásra kényszerítettek. Franciaország területén gyakorlatilag felszámolták a protestantizmust.

A reformáció Magyarországon

A 16. század közepére a lutheri tanok a német lakosság közvetítésével a reformáció Magyarországon is elterjedt, ahol kezdetben főleg a városi polgárság bizonyult fogékonynak a mozgalomra. A szászok, a magyarok és a szlovákok egyaránt megszervezték a Luther Márton tanításain alapuló lutheránus (evangélikus) egyházaikat. A Magyar Királyság három részre szakadása, és a nemzeti újraegyesítő törekvések ugyanakkor kedveztek a reformáció térhódításának a magyarság egésze körében. Az új vallás ettől kezdve a katolikus Habsburgok elnyomó politikájával szembeni „nemzeti üggyé” vált. A reformáció nagy mértékben hozzájárult a magyar nyelv és irodalom kora újkori látványos kibontakozásához is.

A Kárpát-medence lakossága között eleinte Luther tanai domináltak, de hamar ismertté váltak Zwingli és Kálvin nézetei is. Elsősorban a magyar köznemesség tért át hamar a kálvinista (református) hitre. Az 1560-as években végül a német és a svájci reformáció hívei a három részre szakadt ország valamennyi részén két külön egyházzá alakultak, és a 16. század második felére már a magyarság túlnyomó része kálvinista lett. A szászok és a szlovákok megmaradtak a lutheránus vallás mellett. A magyarok közül csak a nyugat-dunántúli magyarok maradtak többségükben lutheránusok.

Arolsen Klebeband 01 063 2
János Zsigmond, erdélyi fejedelem, a vallásszabadság pártolója

II. Miksa császár (Miksa magyar király) csak külsőleg volt katolikus, de pártolta a reformációt. A Királyi Magyarország főméltóságú, illetve katonai vezetői beosztásaiba lelkes protestánsokat nevezett ki. utódja, Rudolf uralkodása kezdetén már csak három magyar főnemesi család maradt a katolikus egyházban, de a köznemesek és polgárok között is csak elvétve akadt egy-két katolikus család. A 16. század utolsó évtizedeiben a legfőbb, országos tisztségeket protestáns főurak viselték. Még a katolikus főpapok közül is többen csatlakoztak a reformáció egyházaihoz.

A török hódoltság alatt álló területeken a török basák nem szóltak bele a keresztények vallási ügyeibe, a lakosság szabadon választhatta meg a vallását. Ez a reformáció gyors térhódítását eredményezte. A magyar kálvinista egyház éppen a török hódoltság alatt álló Debrecenben született meg, amelyet a református magyarok egyik központjaként „kálvinista Róma” néven is emlegettek. A debreceni zsinaton (1567) a Tiszántúl 17 egyházmegyéje ugyancsak a kálvinizmushoz csatlakozott. A török uralom alatti tolnai és baranyai területek a hercegszöllősi zsinaton (1576) döntöttek így.

János Zsigmond erdélyi fejedelem szintén a reformáció hívévé vált, és a kálvinizmus Erdélyben egyenesen az államvallás rangjára emelkedett. Az erdélyi szászok megtartották a lutheránus (evangélikus) vallást, A székelyek és más magyar nemzetiségű protestánsok pedig csatlakoztak a kálvini reformációhoz. A tordai (1563) és nagyenyedi (1564) zsinatokon válnak külön felekezetekké a szászok és magyarok, mindkét csoport saját püspököt is választott magának. A magyarok egy kisebb része a reformáció radikális irányzatát képviselő új unitárius egyházhoz csatlakozott. Az ortodox vallású erdélyi románokat pedig nem érte el a reformáció. Hosszas és kemény viták után az 1568-as tordai országgyűlés négy hivatalos felekezetet ismert el: a kálvinista, a lutheránus, a katolikus és az unitárius vallásokat – ezzel Európában szinte egyedülálló módon vallásszabadságot biztosított.[17]

A magyar reformációt Dévai Bíró Mátyás munkássága indította el. Az ország három részre szakadása után a reformáció kimagasló vezetői a török hódoltság területén Méliusz Juhász Péter, Erdélyben a magyarok között Heltai Gáspár, a szászok között Johannes Honterus, a királyi Magyarország területén pedig Károlyi Gáspár voltak.

A reformáció Európa többi részén

A 16. század során a lutheri tanok alapján álló evangélikus egyház az északnémet területeken kívül a skandináv országokban is egyeduralkodó lett. A kálvinizmus ugyanakkor Svájcon, Franciaországon és a Kárpát-medencén kívül elsősorban Németalföldön és Skóciában terjedt el, de Csehországban és Lengyelországban is megalakult a kálvini hitelvek szerinti református egyház.

Németalföld

A mai Belgium és Hollandia Németalföld néven 1477 óta a spanyol Habsburgokhoz tartozott, amelyet a királyi családból származó helytartók kormányoztak. A reformáció térhódítását előmozdította a spanyol elnyomás. V. Károly pedig az ősi hit egységének megtartásával próbálta a különböző tartományokat egységes állammá szervezni.[18] A lutheranizmus Németországból korán eljutott Németalföld középső és északi tartományaiba. Frízföldön és Hollandiában az újrakeresztelők mozgalma terjedt, akik fantasztikus elképzeléseket dédelgettek mindaddig, míg Münster eleste kijózanodást nem hozott. V. Károly idején Németalföldön eretnekek ezreit végezték ki, elsősorban az újrakeresztelőket. Később Észak-Franciaország felől hódítani kezdett a kálvinizmus, kiszorítva a lutheránus befolyást. [19]

Hollandiában a római katolikus spanyol uralkodók fegyverrel akarták a reformációt elnyomni, de a reformáció hívei Orániai Vilmos vezetése alatt hitük és szabadságuk védelmére fegyvert fogtak, és megszabadultak a spanyol uralomtól. Hollandiában a kálvinizmus szellemi központja az 1575-ben alapított leideni egyetem lett.[20]

Skócia

A skóciai reformáció kezdetei az 1520-as évekre nyúlnak vissza. 1528-ban halt meg Skócia első protestáns vértanúja, Patrick Hamilton.[19] A hitújítás a kiskorú Stuart Mária uralma alatt kezdett erőteljesebben tért hódítani. A hatóságok kezdetben szigorúan felléptek az új hit prédikátorai ellen, közülük többet is kivégeztek. [10]

A skót John Knox (1505–1572) öt évet töltött Európában Kálvin János mellett tanulva, visszatérve pedig bátorította honfitársait az Egyház megreformálására. Nekilátott a kálvini mintájú egyház szervezésének. Nagy hatású tanításai nem kímélték a katolikus egyházat, a nép sok helyütt összetörte és kidobálta a templomokból a bálványozott képeket és szobrokat. A reformáció mozgalma egyre inkább terjedt.

Lengyelország

Lengyelországban a husziták és a humanisták készítették elő az újkori reformációt. Első terjesztői a külföldi egyetemekre járó ifjak és a városról városra járó kereskedők voltak. I. Zsigmond király (1506-1548) szigorú rendeletet adott ki a hitújítók ellen, és Gdańsk városát 1526-ban megbüntette, amiért Luther tanaival rokonszenvezett. [21]

A városi lakosság egy része Luthert követte, a nemesség egy része pedig a németek és Róma iránti ellenszenvből a francia Kálvinhoz csatlakozott. Ezenkívül a hazájukban üldözött cseh-morva testvérek és az Itáliából menekült antitrinitáriusok jöttek és hirdették tanaikat. [22]

Amikor II. Zsigmond Ágost a trónra lépett 1548-ban, a lengyel protestantizmus már erős lehetett. A királynak udvari papja és gyóntatója, az olasz származású Lismanino Francesco alapjában véve már ekkor református volt, aki az udvar előtt Kálvin Institutiójából felolvasásokat tartott.[23]

Skandinávia

Az északi birodalmak az 1520-1530-as években kezdtek áttérni a lutheranizmusra. A katolicizmus teljes felszámolásával konzervatív jellegű, tisztán lutheránus egyházak jöttek létre. A reformokra, amelyek az új egyházformát rákényszerítették alattvalóikra, nem a nép vallási szükségletéből adódóan, hanem a fejedelmi politika következtében került sor. [19]

Dániában elsőként II. Keresztély király igyekezett bevezetni a reformációt, de a katolikus érzelmű nemességgel és papsággal szemben képtelen volt megvédeni álláspontját. 1523-ban feladta trónját és elmenekült. III. Keresztély uralkodása alatt, 1536-ban azután bevezették a reformációt. A dán egyházi szertartás Bugenhagen alkotta meg. Az egyházi birtokok nagy része a koronára szállt; az ország hét püspökét elmozdították hivatalából, helyükre hét szuperintendens lépett, akiket később ugyancsak püspököknek neveztek; az apostoli utódlás kérdése szóba se került. [19]

A Dániával szövetséges Norvégiában 1536-ban vezették be a reformációt. Izlandon 1539-től fokozatosan terjedtek a reformáció eszméi. Svédország 1521-ben, illetve 1523-ban vált politikailag függetlenné Dániától. Az evangélikus nézeteket egy testvérpár terjesztette, akik Wittenbergben tanultak. [24]

A reformáció mellékáramlatai

A reformáció nemcsak a régi és az új egyház harcát jelentette. Mellettük egy sor kisebb irányzat is színre lépett, ezek közül a következőket emelhetjük ki:

  • az újrakeresztelő (anabaptista) mozgalmak
  • a misztikus spekulatív gondolkodók
  • az ún. antitrinitáriusok (unitáriusok)

Az újrakeresztelő mozgalomnak szinte áttekinthetetlenül sok válfaja volt, a misztikus-spiritualisták, a rajongók és az antitrinitáriusok egymáshoz való viszonya rendkívül változatos volt, a legkülönfélébb eredetű gondolatok keveredtek bennük: misztikus, khialisztikus, panteista, szocialista nézetek, a 14–15. század skolasztikájának kritikai gondolatai, a reneszánsz, a lutheri és zwingliánus reformáció eszméi. [25]

Az anabaptista mozgalom

Az anabaptizmus a reformáció bal oldali irányzatának legradikálisabb változata. Zwickauban, Thomas Müntzer az irányzatot harcos antifeudális mozgalommá fejlesztette. Tagjai csak felnőttként keresztelkedhettek meg, így felelősen dönthettek vallási hovatartozásukról. Az államhatalom megszüntetését és vagyonközösséget követeltek. Támadták a gazdagságot, és Isten birodalmának a Földön történő megvalósítására törekedtek. Társadalmi és gazdasági reformokat hirdettek (az őskeresztényi állapot visszaállítását, ahol mindenki egyenlő). Parasztok tömegei csatlakoztak hozzájuk, ami az 1524-26-os német parasztháborúhoz vezetett, melyet a fejedelmek könnyűszerrel levertek.

Az anabaptistáktól származó mai vallási csoportok közé tartoznak a mennoniták, az amishok és a hutteriták.

Misztikus-spekulatív irányzatok

Független gondolkodókban tovább élt a reformáció előtti misztika is, amelyet részben erősített a platóni misztika, valamint a reneszánsz új természetszemlélete. A misztikus áramlatok képviselői távol tartották magukat a nagy egyházaktól és az újrakeresztelőktől, legfeljebb csak külsőleg csatlakoztak hozzájuk. Szakítottak a katolikus dogmával, amennyiben félretették, vagy panteista értelmezést adtak neki. A misztikus-spiritualisták a Szentírás „betűje” fölé helyezték a „lelket”, amely mint „belső világosság”, azaz személyesen átélt kinyilatkoztatás a bizonyosság egyetlen forrása. Ebben az összefüggésben fontosnak tartották a pszichológiai önmegfigyelést, és a fantasztikum határát súroló spekulációkba bonyolódtak. [25] Legkiemelkedőbb képviselőjük Sebastian Franck (wd), illetve Kaspar Schwenckfeld volt, a schwenkfeldiánusok szektájának létrehozója. [26]

Az antitrinitárius mozgalom

Az antitrinitáriusok (Szentháromság-tagadók) – korai előfutáraikhoz hasonlóan (pl. ariánusok) – tagadták a Szentháromságtant, amely szerint egy Istenben három személy van. A 4. századig a Szentháromságtan egyáltalán nem volt az isteni természetről szóló korai keresztény tanítás tükörképe.[27] Utána viszont a nyugati (katolikus) és keleti (ortodox) egyház több mint ezer éven át fenntartotta ezt a dogmát. A Szentháromság tanától a reformátorok sem szakadtak el, annak ellenére, hogy ez a tanítás a Bibliában nincs olyan világosan és kihegyezetten benne, ahogy a kereszténység fővonala tanítja.[28]

Demokratikus elveik miatt a kálvinistákhoz álltak közel, de tagadták a predesztinációt. Legjelentősebb képviselőjük a spanyol orvos Szervét Mihály volt. Szervét az inkvizíció elől Genfbe menekült. Hitvitát folytatott Kálvinnal, de mivel Isten hármas természetének kérdésében nem tudtak megegyezésre jutni, a genfi nagytanács Szervétet börtönbe vetette, majd máglyahalálra ítélték. Szervét kivégzése után a Svájcból elüldözött antitrinitáriusok jó része Lengyelországban és Erdélyben talált menedéket.

Lengyelország

1550 körül számos antitrinitárius gondolkodó gyűlt össze Krakkóban, akik Bona Sforza királyné gyóntatópapja, Lismanino vezetésével igyekeztek egyeztetni nézeteiket.

Erdélyi terjedés

Az Erdély területén élő Szentháromság-tagadók mérsékelt irányzatából szerveződött meg az unitárius egyház. Itt mindenekelőtt Giorgio Biandrata (Blandrata György) eszközölte ki hittestvérei számára a megtűrtséget.[29] Az unitárius vallás tanait Dávid Ferenc dolgozta ki aki egyben az Erdélyi Unitárius Egyház első püspöke is volt. Az egyház fennállását 1568-tól számítják, amikor a tordai országgyűlésen a világon elsőként kihirdették a lelkiismeret és vallásgyakorlás szabadságát. Az 1568-as tordai törvény négy bevett felekezetet ismert el.

Kapcsolódó szócikkek

Források, jegyzetek

  1. Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009
  2. Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
  3. a b Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon → reformáció
  4. Helmuth von Glasenapp. Az öt világvallás
  5. Dr. Ottlyk Ernő: Az egyház története  162. o.
  6. A kiszögezés egyáltalán nem biztos, abban az időben inkább az volt a szokás, hogy vitapartnereiknek küldték el a vitairatokat, amelyekből később disputatiót tartottak.
  7. http://www.luther.de/en/legenden/tanschl.html Legendák a kitűzésről, 1961
  8. http://m.spiegel.de/kultur/gesellschaft/a-463770.html#spRedirectedFrom=www&referrrer= Archiválva 2017. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben A kitűzést igazoló levél, 2007
  9. Helmuth von Glaesnapp. Az öt világvallás
  10. a b c d e f g h Gecse Gusztáv: Vallástörténet
  11. Margies-Fritsch-Reuss, Deutsches Geschichtsbuch für Beter, Aufbruch Verlag, 2000, 62-63.
  12. Margies-Fritsch-Reuss, Deutsches Geschichtsbuch für Beter, Aufbruch Verlag, 2000, 64.
  13. Karl Heussi: Az egyháztört. kk. 351. o., 2000
  14. Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység, 257. o., Dante
  15. Jos Colijn. Egyetemes egyháztörténet. Iránytű Kiadó Alapítvány, 225. o. (2001). ISBN 963-9055-08-5
  16. Georges Duby (szerk.). Franciaország története I. kötet. Budapest: Osiris Kiadó, 618. o. (2005). ISBN 963-389-756-4
  17. Tonhaizer Tibor: Egyetemes egyháztörténelem
  18. Marton József: A keresztény újkor, 2006, 55. old.
  19. a b c d Karl Heussi: Az egyháztört. kk., 330-332. o.
  20. Marton József: A keresztény újkor, 2006, 56. old.
  21. Dr. Ottlyk Ernő: Az egyház története  251. o.
  22. Dr. Ottlyk Ernő: Az egyház története  251. o.
  23. Theologiai szaklap - 1911: Kálvin János és a lengyel reformáció.
  24. Karl Heussi: Az egyháztört. kk., 333. o.
  25. a b Karl Heussi: Az egyháztört. kk., 335-338. o.
  26. Karl Heussi: Az egyháztört. kk., 339. o.
  27. The Encyclopedia Americana, 1956. XXVII. köt., 294 o
  28. Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység, 261. o., Dante Kiadás
  29. Karl Heussi: Az egyháztört. kk. 340. o.

Külső hivatkozás

Bibliográfia

  • Luther és kora Graham Tomlin ISBN 978-963-9193-96-3
16. század

A 16. század az 1501–1600 közötti éveket foglalja magába. Ez az európai reneszánsz és humanizmus, a tudomány és művészetek támogatásának kora, a földrajzi felfedezéseknek, valamint a reformáció megindulásának kora, ugyanakkor a pusztító vallásháborúk és az amerikai népirtás időszaka is. Ebben az időszakban éri el a hódító Oszmán Birodalom a legnagyobb kiterjedését.

A reformáció napja

A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét (újabb kutatások szerint a tételeket Luther a legvalószínűbben először levél útján juttatta el feletteséhez, a megyés püspökhöz, nem pedig a templomajtóra szögezte ki).

A reformációt eleinte különböző dátumokkal kapcsolatban ünnepelték: Luther születése évfordulója (november 10.), illetve halála napján (február 18.), az Ágostai hitvallás hivatalos felolvasásának napján (június 25.). 1667-ben, a 95 tétel nyilvánosságra hozásának 150. évfordulóján a II. János György szász választófejedelem által vezetett szászországi evangélikus egyházi főtanács elrendelte, hogy ezt a napot, amelyet a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék. Ettől az időtől fogva lassanként más evangélikus egyházakban is szokásba jött ennek a napnak, vagy a rá következő vasárnapnak a megünneplése.

Magyarországon is nagy hagyománya van a nap megünneplésének, a legtöbb protestáns gyülekezet ünnepi istentiszteletet tart ezen a napon. 1939 óta pedig október végén rendezik meg az Országos Protestáns Napok ünnepségsorozatát a legnagyobb protestáns egyházak.

A reformáció napja hivatalos állami ünnep Szlovéniában, illetve Németország egyes szövetségi államaiban (Brandenburg, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Szász-Anhalt, Szászország, Türingia). Svájcban és egyes német tartományokban a protestáns egyházak az október 31-e utáni vasárnapon ünneplik.

Augsburg

Augsburg (régi magyar nevén Ágosta) város Németország Bajorország nevű tartományában. A mintegy 250 ezer lakosú Augsburg - München és Nürnberg után - Bajorország harmadik legnagyobb városa. Az Augsburgi egyházmegye székhelye.

Baptista mozgalom

A baptista mozgalom a reformáció során létrejött, protestáns alapelveket követő, keresztény ébredési, megújulási mozgalom. A mozgalmat hívják még baptista egyháznak, követőiket baptistáknak nevezik. Magyarországra több mint 475 évvel ezelőtt érkeztek Svájcból menekülve az első baptista hitelveket valló misszionáriusok, akik közül sokan hitük miatt mártírokká lettek.

A baptisták ragaszkodnak ahhoz a szerintük bibliai hitvalláshoz, mely szerint csak olyan személy keresztelkedhet meg (bemerítkezéssel, azaz teljes víz alá merítkezéssel), aki saját akaratából döntött úgy, hogy ezt szeretné. Innen kapta a mozgalom az újszövetségi görög nyelvből eredő nevét is: baptista = bemerítő. Legnagyobb létszámban az amerikai kontinensen élnek. A nagyvilágon élő baptisták száma – családtagjaikkal együtt – megközelíti a százmilliót. Hazánkban 150 éve működik a baptista misszió. Jelenleg kettőszázezerre tehető a Kárpát-medence területén élő magyar és más nemzetiségű hitvalló baptisták és hozzátartozóik létszáma.

Dedrádszéplak

Dedrádszéplak (románul: Goreni, németül: Ungarisch Zepling) falu Maros megyében, Erdélyben. Közigazgatásilag Bátos községhez tartozik.

Ellenreformáció

Az ellenreformáció, más néven katolikus megújulás a katolicizmus törekvése volt mind vallási, mind társadalmi téren a protestantizmus térnyerése ellen cselekedni, és elvesztett pozícióit visszaszerezni. Ebből a célból ült össze a tridenti zsinat 1545. december 13-án, amely az ellenreformáció korszakának elindítója volt.

Egyes történészek és teológusok szerint a schmalkaldeni háborúval kezdődött (1546) és a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békével befejeződött (1648), mások szerint az ellenreformációs folyamat a 18. századig tartott. Magyarországon II. József 1781-es türelmi rendelete tekinthető az ellenreformáció végének.

Evangélikus kereszténység

Az evangélikus kereszténység, lutheranizmus vagy evangélikus vallás egy keresztény felekezet, amely a protestantizmushoz tartozik. A Luther Márton által indított reformáció során jött létre Németországban a 16. században. Követői az evangélikusok vagy lutheránusok, akik szervezetileg a különböző önálló evangélikus egyházak tagjai. Ezeket az egyházakat együttesen „az evangélikus egyház” vagy „az ágostai hitvallású evangélikus egyház” névvel szokás jelölni. (Az evangélikusok forrásmunkákban, népszámlálási kimutatásokban alkalmazott rövidítései: ev., ág. ev.) A legtöbb magyar evangélikus a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházhoz tartozik. Az evangélikus egyházakat tömörítő szervezet a Lutheránus Világszövetség.

Genf

Genf (angolul: Geneva, franciául: Genève, németül: Genf, olaszul: Ginevra, spanyolul: Ginebra) a második legnagyobb lélekszámú város Svájcban (Zürich után), Genf kanton fővárosa.

A város 182 ezres lakosságának 44%-a külföldi (2002).

Hugenották

Hugenották (Les huguenots) néven a franciaországi reformátusokat nevezték a 16. század közepétől kezdve. Az elnevezés kezdetben gúnynévnek számított, ők saját magukat réformés-nak (megreformált, református) vagy kálvinistáknak nevezték. A pápahű francia kormányzat többnyire religion prétendue réformée (RPR) azaz „állítólag megreformált vallás” néven hivatkozott rájuk. A francia forradalomtól kezdve protestánsoknak nevezik őket.1670 körül a 16 millió francia közül mintegy 850 000 volt hugenotta. Közülük 1670 és 1720 között kb. 160 000-en menekültek külföldre; az üldöztetés teljes időszakára vonatkozóan (1545–1787) nincs általánosan elfogadott becslés. A befogadó országok közül néhány előjogokat biztosított nekik, máshol kompromisszumokat kellett kötniük, vagy csak megtűrtnek számítottak. A menekültek gazdasági és kulturális szempontból egyaránt hatottak a befogadó országokra. Leszármazottaik között nagy számban találhatóak híres emberek, többek között a holland, nagy-britanniai és porosz királyi házak ősei között is vannak hugenották.

Katolikus egyház (egyértelműsítő lap)

A katolikus egyház (ecclesia catholica) jelzős szerkezet története hosszú, az idők során többen többféle értelemben is használták, és ma sem csak egyetlen értelemben használatos. Eredeti szó szerinti jelentése egyszerűen „egyetemes egyház”, és használata ennek szinonimájaként máig fennmaradt.

A nagy egyházszakadás után azonban elkezdte felvenni a „mindenkori legnagyobb egységben megmaradók” jelentést (ebben az értelemben használatos rá a katolicizmus szó is), a reformáció után pedig azt a nyugati egyházat kezdte jelenteni, amely megmaradt Róma püspökével egységben, és amit – az egyéb jelentésektől megkülönböztetendő – szokás a római jelzővel ellátva római katolikus egyháznak is nevezni.

Korai újkor

A korai vagy kora újkor az újkor első szakasza, átmeneti korszak a középkor és a modern kor között. A 16-18. század közötti időszakot öleli fel Európa történetében. A korai újkor első felét (a 16. század és a 17. század első fele) egyes országokban az európai reneszánsz korához sorolják, míg a marxista felfogás a középkor utolsó szakaszának tartotta. Máshol a reneszánsz, mint korszak csak a művészettörténetben használatos.

A korszak kezdetének legelfogadottabb dátuma 1492, Amerika felfedezése, a korszak végének pedig általában a francia forradalom kitörését (1789) vagy a 18-19. század fordulóját teszik.

A korai újkorra jellemző, hogy Európa nyugati felén mindinkább áthelyeződött a politikai-gazdasági súlypont a német és észak-olasz területekről az Atlanti-óceánnal határos spanyol, portugál, angol és francia valamint a németalföldi területekre.

A korszakot jellemzi a nyugat-európai városi polgárság gazdasági megerősödése és a reformáció elterjedése. Nyugat-Európa és elsősorban az amerikai földrész történetében ez a gyarmatosítás korszaka. A szellemi-művészeti mozgalmak szempontjából a korai újkor az európai reneszánsz (Itáliában a késő reneszánsz), majd a barokk stílus, végül a felvilágosodás korszaka.

A magyar történelemben a 16-17. század a török hódoltság, a három részre szakadt Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség kora, valamint a magyarországi reformáció fénykora. A 18. század a Habsburg abszolutizmus fénykora.

Kálvinizmus

A „Református keresztyénség”, „Református hit” és „Kegyelem tana” ide vezetnek. A református egyházakról lásd: Református egyházak.

A kálvinizmus (más néven református hit vagy kegyelem tana) a reformációt elindító lutheri protestáns irányzatból kiinduló genfi ébredés fővonalának teológiai rendszere, amely Kálvin János és más reformátorok keresztyén tanításai mentén állt összefüggő hitrendszerré, amelyben harmonizációként a Biblia kizárólagosságát (Sola Scriptura), illetve önmagát magyarázó elvét vették alapul.A kálvinisták a reformációnak az a csoportja, amely elszakadt a római katolikus egyháztól, de többek között az úrvacsorát és a helyes istentiszteletet illető nézetkülönbségük volt a lutheránusokkal. A kálvinizmus fogalma félrevezető lehet, mert mindig is egy tágabb teológiai rendszert jelölt, inkább széleskörű behatással alakult ki, mint egy alapítótól.

A mozgalmat először az azt ellenző lutheránusok nevezték kálvinizmusnak, magukat inkább reformátusoknak, tanításaikat pedig a kegyelem tanainak hívják.A nagy hatással bíró korai református teológusok közé tartozik Ulrich Zwingli, Kálvin János, Martin Bucer, Guillaume Farel, Heinrich Bullinger, Péter Mártír Vermigli, Béza Tódor és John Knox.

A legtöbb egyházat magába foglaló református szövetség a Református Egyházak Világszövetsége, amely több mint 80 millió tagot számlál. Léteznek konzervatív református szövetségek is, mint pl. a Világ Református Közössége (World Reformed Fellowship) és vannak a szövetségektől független református egyházak is.

A kálvinizmust nagyjából a kontinentális európai református, presbiteriánus, és kongregacionalista hagyományok képviselik.

Kővágóörs

Kővágóörs község Veszprém megyében, a Tapolcai járásban, a Balatontól pár kilométerre. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.

Luther Márton

Martin Luther (magyarosan: Luther Márton, németül eredetileg Martin Luder) (Eisleben (ma Lutherstadt Eisleben), 1483. november 10. – Eisleben, 1546. február 18.) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. A szükséges reformokat sokáig az egységes (a. m. katolikus) egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami véget vetett a katolicizmus középkori európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb Biblia-fordítás.

Magyarországi Református Egyház

A Magyarországi Református Egyház a Magyarországon bejegyzett református egyház hivatalos elnevezése.

A történelmi egyházak között – a katolikus egyház után – számarányában a második helyet foglalja el. A presbiteriánus egyházak között ez az egyetlen egyház, ahol püspökök álltak és jelenleg is állnak világi elnöktársukkal, a főgondnokokkal az egyházkerületek élén.

Nagyercse

Nagyercse (románul Ercea, németül Groß-Ertschen): falu Romániában, Maros megyében. 1992-ben 242 lakosából 215 román és 4 magyar volt.

Október

Október az év tizedik hónapja a Gergely-naptárban. A latin octo szóból származik, melynek jelentése nyolc – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a nyolcadik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint az október: mustonos. A katolikus egyház októbert a rózsafüzér hónapjának tekinti. A népi kalendárium Mindszent havának nevezi, a protestánsok pedig gyakran a reformáció hónapjának (mivel Magyarországon október 31-én tartják a reformáció ünnepét).

Protestantizmus

A protestantizmus (latin eredetű szó) mint gyűjtőnév alatt a keresztény egyházak azon egyik fő ágát szokták érteni, amely a reformáció következtében a 16. században a római katolikus egyháztól különvált.

Református egyházak

A református egyházak létrejötte a 16. századi nyugat-európai reformációhoz nyúlik vissza. A református egyházak Kálvin János és Ulrich Zwingli tanaira épülő tanításrendszerrel rendelkező protestáns felekezetek. A református egyház megalapítója a svájci reformáció vezetője, Ulrich Zwingli zürichi lelkész volt. Halála után a mozgalom fokozatosan Kálvin János irányítása alá került, aki 1536-ban kiadta A keresztény vallás tanítása című művét. Ebben világos rendszerbe foglalta a reformáció alapelveit (mint például a kizárólag hit általi üdvözülés elve).

A reformáció magyarországi, kálvini ága két hitvallást fogadott el Debrecenben 1567-ben, a Heidelbergi kátét és a II. Helvét hitvallást. Innen, az 1567-es Debreceni Zsinattól számoljuk a magyar református egyház létét.

Bővebben lásd a Kálvinizmus szócikkben.

Református vallás
D382- calvin - liv3-ch12
Evangélikus felekezet
Lutherrose.svgUSVA headstone emb-06.svg
Európa történelme
Kereszténység
Ellenreformáció
Ignatius Loyola

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.