Római Birodalom

A Római Birodalom (latinul Imperium Romanum) az ókori Róma által létrehozott államalakulat volt a Földközi-tenger medencéjében. Örökségét közvetlenül a Keletrómai (Bizánci) Birodalom vitte tovább, melynek fővárosa Konstantinápoly, de kulturális hatásai a mai napig érezhetőek az európai élet számos területén.

Római Birodalomról kétféle értelemben beszélhetünk. Amennyiben a birodalmiságot önálló államszervezeti jelenségként fogjuk fel, kritériumainak a rómaiak állama az i. e. 3. századra már megfelelt, miután egyesítette Itáliát, és „külföldön” (a Földközi-tengeren, az Ibériai-félszigeten és a Balkán-félszigeten) kezdett hódítani. Amennyiben a birodalmat pusztán a császárság szinonim kifejezésének tekintjük, úgy Római Birodalomról Augustus principatusának kialakításától, szorosan véve i. e. 27-től beszélhetünk. Maguk a rómaiak az általuk meghódított területekre már a köztársasági államforma idején is alkalmazták az Imperium Romanum („római imperium”) kifejezést.

A Római Birodalom legnagyobb kiterjedése idején (Traianus) kb. 5 900 000 km² szárazföldi területre terjedt ki. Ekkor a rómaiak kezében volt Itália, az Alpok, a Duna legalább egyik partvidéke végig a folyam mentén, a mai Franciaország, Nagy-Britannia nagy része (Anglia, Wales és Dél-Skócia), az Ibériai-félsziget, Észak-Afrika a mai Marokkótól egészen Egyiptomig, a Közel-Kelet egészen Mezopotámiáig, Kis-Ázsia, a teljes Balkán-félsziget és a Kárpát-medence nyugati és keleti része, illetve függő területek a Fekete-tenger északi partvidékén. Ezzel a Római Birodalom Nyugat-Eurázsia lakosságának kb. a felét foglalta magában és az ókori közel-keleti, európai, illetve afrikai birodalmak történetében az egyik legnagyobb kiterjedésű volt. Napjainkban A Római Birodalom határainak részletes feltárására és bemutatására az UNESCO Világörökség Bizottsága kezdeményezésére kerül sor. (A magyarországi limesszakaszok összefoglaló megnevezése: Ripa Pannonica Hungary.)

A Római Birodalom maradandó hatást gyakorolt a nyugati civilizációra, kultúrára, vallásra, politikai fejlődésre és művészetre. A birodalom egészében elterjedt hivatalos nyelv, a latin köznyelvi változatából (az ún. vulgáris latinból) alakultak ki Európa újlatin nyelvei, amelyek a gyarmatosítások során más kontinenseken is elterjedtek: legfontosabbak közülük (a beszélők száma szerinti sorrendben) a spanyol, a portugál, a francia, az olasz és a román. Európa újlatin nyelvű országait összefoglalva a Romania névvel is illetik. A többi európai nyelv is nagyszámú latin jövevényszót tartalmaz. A római jog képezi a modern európai jog alapjait.

Római Birodalom
Imperium Romanum
i. e. 27. január 16.i. sz. 395. január 17.
Római légió

Római légió
A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 117-ben, Traianus uralkodása alatt
A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 117-ben, Traianus uralkodása alatt
Általános adatok
Fővárosa Róma, Konstantinápoly
Területlegnagyobb kiterjedés, 117: 5 900 000 km²
Népesség56 800 000 fő (i. e. 25[1])
Hivatalos nyelvek latin
Vallás római vallás, 380-tól kereszténység
Pénznem sestertius, aureus, solidus
Kormányzat
Államforma principatus, majd dominatus
Uralkodó Augustus (első) (i. e. 27 - i. sz. 14)
I. Theodosius (utolsó) (i. sz. 379 - i. sz. 395)
Államfő császár (Imperator, Augustus)
Törvényhozás senatus
She-wolf suckles Romulus and Remus
A mondabeli anyafarkas Romulust és Remust szoptatja

Történelme

Előtörténete

Az ókori Itália népei

Itália területét Róma felemelkedése előtt számos különböző nép lakta. Az indoeurópai bevándorlás előtt honos népekhez tartoztak északon a ligurok, valamint Szardínia (szárdok), Korzika és Szicília őslakói. A vaskor kezdetén (i. e. 2. évezred1. évezred fordulója) megjelentek az indoeurópai nyelvet beszélő italikus törzsek. A latinok és a velük rokon népcsoportok a Tiberistől délre (Róma, Alba Longa, Praeneste stb.) telepedtek le, az oscus-umber népek pedig Közép- és Dél-Itáliát foglalták el. Ugyanebben az időszakban települtek meg az Itáliai-félsziget északi részén a szintén indoeurópai illírek és venétek. A legjelentősebb itáliai civilizációt azonban az ismeretlen eredetű etruszkok és a gyarmatosító görögök hozták létre. Az etruszkok keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek Itália középső és északi területein, a görög gyarmatosítás pedig Dél-Itália és Kelet-Szicília területére terjedt ki (Neapolis, Tarentum, Szürakuszai stb.).

A római királyság

A monda szerint Róma városát Romulus és Remus, Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus é Remus madárjóslással döntöttek ,s Romulus lett Róma első királya. A város alapítását a hagyomány i. e. 753-ra tette. A mondai hagyomány szerint Rómának hét királya volt. A királyság kora két szakaszra tagolódik: a latin–szabin parasztkirályok korára és az etruszk eredetű Tarquinius-dinasztia uralkodóira. Ebben a korban jelentős gazdasági–társadalmi változások mentek végbe, Róma etruszk típusú városállammá fejlődött. Róma területi hódításait az ötödik király, az i. e. 6. század elején uralkodó Lucius Tarquinius Priscus római király kezdte meg a szomszédos etruszk városok leigázásával. A királyság egészen Lucius Tarquinius Superbus római király uralkodásáig tartott. A király elűzésével szűnt meg a római királyság i. e. 510 körül.

Róma felemelkedése

Itália meghódítása

Arch.of.Titus-Inscription
S. P. Q. R., azaz a szenátus és a római nép
Tabula Peutingeriana ROMA
Róma városa a Tabula Peutingeriana térképen, ami egy itinerarium, azaz útvonalleírás a Római Birodalom nyilvános úthálózatáról, a cursus publicusról

A királyságot i. e. 509-ben a köztársasági államforma váltotta fel. A fiatal Római Köztársaság elismerte Karthágó, az észak-afrikai pun állam kereskedelmi monopóliumát a Földközi-tengeren, cserébe az szavatolta Róma és szövetségesei sérthetetlenségét. Az i. e. 5. században Róma csak kemény harcokkal biztosíthatta fennmaradását a támadó latin törzsek és a királyság visszaállítására irányuló etruszk törekvések ellen. Miután a latin városokkal szövetségre léptek, az etruszkok és a vetélytárs dél-itáliai népek ellen összpontosították erőiket. A 4. század elején Fidenae és Veii (i. e. 396) városok legyőzésével Róma megkezdte az etruszkok központi területeinek meghódítását. Ugyanebben az időben kelta (gall) törzsek keltek át az Alpokon és telepedtek le Észak-Itáliában, a folyó vidékén. A kelták itáliai hadjáratuk során hatalmas vereséget mértek a rómaiakra, és a Capitolium kivételével elfoglalták és felgyújtották a várost.

Rómának az i. e. 4. évszázad közepére sikerült ismét elég erőt gyűjtenie a hódítások folytatásához. Északon visszaverték az újabb kelta betöréseket, délen pedig a volscusokat szorították vissza. Karthágó és Róma újabb szerződésben biztosította alattvalói védelmét. Az i. e. 3. század elején a rómaiak legyőzték déli szomszédaikat, a laza törzsszövetségben élő szamniszokat. Ezzel a római uralom biztosítottá vált Közép-Itáliában. A római köztársaság területe ekkor mintegy 20 000 km² volt, lakossága pedig legalább 1 millió fő. A szamnisz területek megszerzésével Róma közvetlenül szomszédos lett a tengerparti görög városállamokkal. Megkezdődött a hadiflotta-építés és a tengeri hódítások kora. A pürrhoszi háborúban a rómaiak karthágói segítséggel legyőzték Tarentumot, a dél-itáliai görögök legfőbb városát, amely római fennhatóság alá került. Ezután a többi görög város is szövetségre lépett Rómával, és a rómaiak megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában is.

Az első pun háború hadakozásai a rómaiak számára a Szürakuszai városa és egész Szicília feletti uralom megszerzésével fejeződtek be. Szicília lett az első római provincia, majd rövidesen követte Szardínia és Korzika is. Teuta illír királyné kalózkodó népének i. e. 228-as legyőzésével az Adriai-tenger „Mare nostrum” („a mi tengerünk”) lett a rómaiak számára. I. e. 224-ben pedig a Pó-medence gall területeit is sikerült elfoglalni, és Róma így egész Itália felett megszerezte az ellenőrzést.

A világbirodalom kialakulása

Battles second punic war
A második pun háború térképe

Az i. e. 3. század legvégén, a második pun háborúval Karthágó dőlt ki a versenytársak közül. A Földközi-tenger nyugati medencéjében ezzel Róma lett az úr, keleten azonban a görög világ virágzó hellenisztikus államai tartották hatalmukban a térséget. Amikor a makedónok hódító törekvései miatt Pergamon és Rhodosz Rómához fordultak, i. e. 200-ban kitört a második római–makedón háború (az első i. e. 214–205 között zajlott), mely római győzelemmel végződött. Bár Quinctius Flaminius római hadvezér kihirdette a görög államok szabadságát, valójában ettől kezdve a római hadsereg tartotta megszállása alatt Görögországot és Kis-Ázsia nyugati partvidékének városállamait.

RomanEmpire 117 hu
A Római Birodalom és provinciái 117 körül

Az i. e. 2. század elején zajlott le Róma és a Szeleukida Birodalom uralkodójának III. Antiokhosznak a háborúja, amely szintén a rómaiak győzelmével zárult, és melynek eredményeképpen Róma a Földközi-tenger keleti medencéjében is megszerezte a hatalmat. A harmadik pun háború hamarosan Karthágó végleges elpusztításával zárult: a várost lerombolták és az állam területét Africa néven provinciává tették. A hellenisztikus államok és Karthágó legyőzésével az i. e. 2 század közepére Róma az egész Földközi-tenger medencéjének ura lett.

A köztársaság bukása

3492 - Milano - Galleria Vittorio Emanuele - Stemma di Roma - Foto Giovanni Dall'Orto, 22-June-2007
S. P. Q. R. Senatus Populus Que Romanus "A szenátus és a római nép"

Az itáliai rabszolgalázadások korszaka, majd a köztársaság válsága és a Sulla-féle polgárháborúk időszaka után i. e. 6048 között létrejött az első triumvirátus, amely három államférfi, Julius Caesar, Pompeius és Crassus hatalmi szövetsége volt. A galliai háborúban, i. e. 5851 között Caesar megszerezte Galliát Rómának, és teljesen új provinciapolitikát valósított meg. Crassus halálát követően Pompeius és Caesar között háború tört ki (Caesar-féle polgárháború), amelyben Caesar győzött. Caesart több győzelme után örökös dictatorrá választották. Dictatori ténykedése során többek között átalakította az államszervezetet, átrendezte a provinciák adózását, szabályozta az itáliai városok rendjét, földet osztott, nagyszabású építkezésekbe kezdett, kijavíttatta a római naptárat. I. e. 44 március idusán a Senatusban meggyilkolták.

A Caesar által képviselt diktatórikus politikai irányvonalat utódai pontosan követték, mivel a korábbi korrupt köztársaság nem volt képes hatékonyan irányítani a hatalma alá tartozó óriási területeket. A második triumvirátus során, i. e. 40-ben Antonius, Octavianus és Lepidus osztották fel egymás között a Római Köztársaság alá tartozó országokat. Lepidus i. e. 36-ban visszavonult, és megkezdődött Antonius és Octavianus harca az egyeduralomért. A véres polgárháború sok szenvedést okozott Itália és a Róma által uralt területek népének. I. e. 30-ban Octavianus legyőzte Antonius és az egyiptomi királynő, Kleopátra hajóhadát, majd amikor elfoglalta Alexandriát is, Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követett el. Egyiptom nem provincia lett, hanem Octavianus személyes birtoka, melyet megbízottaival igazgatott. Az egyiptomi gabona nagy hatalmat adott a kezébe: Róma élelmezését.

I. e. 29-ben hazatérve évről évre consullá választották, ő volt az első a senatorok névjegyzékében, a princeps senatus. I. e. 27-ben névlegesen lemondott teljhatalmáról, és bejelentette a „köztársasági rend visszaállítását”, a valóságban azonban minden hatalom az ő kezében összpontosult. A Senatus az Augustus („fényes”) nevet adományozta neki, és a neve így Imperator Caesar Augustus, divi filius, azaz „az isten fia” lett.

A császárság kora

Lásd még: Római császárok listája időrendben

A császárkor (részletesen lásd az egyes császárok nevénél) két nagyobb szakaszra tagolódik: a principatus (i. e. 27–i. sz. 284) és a dominatus (284476) korára. A principatus korában a köztársasági intézmények, noha sokáig még léteztek, teljesen kiüresedtek és jóformán minden jelentőségüket elvesztették. Diocletianus (284305) átszervezte a birodalom közigazgatását, a polgárokból alattvalók (subiecti) lettek, s a birodalom dominatusszá, abszolút monarchiává vált.

A birodalom válsága

  • A Kr. u 3. század elejétől egyre több nép támadta a Római Birodalom határait. A nagyobb támadások elhárítására hatalmas hadsereget kellett fenntartani. Ennek ellátását csak az a adók növelésével tudták biztosítani. Az is előfordult, hogy a szomszédos népek egyszerre három oldalról támadták a birodalmat.
  • A császár nem lehetett ott mindenütt. Ilyenkor hadvezéreit küldte a veszélyeztetett helyekre, akiket a győzelmek után katonáik gyakran császárrá kiáltottak ki. Ez súlyos belső harcokhoz vezetett, a császári hatalom meggyengült.
  • A nagy hódító háborúk lezárultak, így a rabszolga-utánpótlás is akadozott, gyakran nem volt, aki megművelje a földet. Ezt a gondot enyhítette az a mindinkább terjedő megoldás, hogy a nagybirtokosok szegény szabadokat is alkalmaztak bérlőként.
  • A birodalom békéjét és egységét erősítette meg Constantinus császár, amikor megszüntette a keresztényüldözést. Új császári fővárost építtetett, mely alapítója nyomán Konstantinápoly néven vált ismertté.

Időrendi tábla

Az alábbi időrendi tábla a Birodalom történetének jelentősebb eseményeit tartalmazza.[2]

Század Év Esemény Államforma Jellemzés
Kr. e. 8. század Kr. e. 753 Róma alapítása
K
I
R
Á
L
Y
S
Á
G
Az állammá alakulás
korszaka
Kr. e. 8. század Kr. e. 753–716 Romulus uralkodása
Kr. e. 7. század Kr. e. 715674 Numa Pompilius uralkodása
Kr. e. 7. század Kr. e. 673642 Tullus Hostilius uralkodása
Kr. e. 7. század Kr. e. 642617 Ancus Martius uralkodása
Kr. e. 6. század Kr. e. 616579 Lucius Tarquinius Priscus uralkodása
Kr. e. 6. század Kr. e. 578535 Servius Tullius uralkodása
Kr. e. 6. század Kr. e. 534509 Lucius Tarquinius Superbus uralkodása
Kr. e. 6. század Kr. e. 509 A királyok elűzése, a köztársaság megalakulása
K
Ö
Z
T
Á
R
S
A
S
Á
G
Itália meghódításának
korszaka
Kr. e. 5. század Kr. e. 494 A plebeiusok kivonulása a Mons Sacerra
Kr. e. 5. század Kr. e. 451450 Tizenkét táblás törvények
Kr. e. 4. század Kr. e. 406393 Háború Veii ellen
Kr. e. 4. század Kr. e. 343290 Háború a szamniszok ellen
Kr. e. 3. század Kr. e. 280272 Pürrhoszi háború
Kr. e. 3. század Kr. e. 272 Tarentum elfoglalása
Kr. e. 3. század Kr. e. 265 Itália végleges meghódítása
Kr. e. 3. század Kr. e. 264241 Első pun háború
A pun, illír és makedón
háborúk
korszaka
Kr. e. 3. század Kr. e. 229228 Első római–illír háború, az első római protektorátus létrehozása a Balkán-félszigeten
Kr. e. 3. század Kr. e. 219 Második római–illír háború
Kr. e. 3. század Kr. e. 218201 Második pun háború
Kr. e. 3. század Kr. e. 218 Hannibál átkelése az Alpokon
Kr. e. 3. század Kr. e. 217 Trasimenus-tavi csata
Kr. e. 3. század Kr. e. 216 Cannaei csata
Kr. e. 3. század Kr. e. 202 Zamai csata
Kr. e. 2. század Kr. e. 200197 Második római–makedón háború
Kr. e. 2. század Kr. e. 168 Harmadik római–illír háború, Dél-Illíria bekebelezése
Kr. e. 2. század Kr. e. 149146 Harmadik pun háború
Kr. e. 2. század Kr. e. 148 Makedónia bekebelezése
Kr. e. 2. század Kr. e. 146 Hellász meghódítása
Kr. e. 2. század Kr. e. 133 Tiberius Gracchus fellépése
A köztársaság válságának
korszaka
Kr. e. 2. század Kr. e. 122 Gaius Gracchus fellépése
Kr. e. 2. század Kr. e. 111105 A Iugurtha elleni háború
Kr. e. 1. század Kr. e. 9088 Az ún. szövetséges háború
Kr. e. 1. század Kr. e. 8782 Marius uralma
Kr. e. 1. század Kr. e. 8279 Sulla diktatúrája
Kr. e. 1. század Kr. e. 7471 Spartacus felkelése
Kr. e. 1. század Kr. e. 63 A Szeleukida Birodalom elfoglalása
Kr. e. 1. század Kr. e. 6362 Catilia összeesküvése
Kr. e. 1. század Kr. e. 60 Első triumvirátus (Caesar, Pompeius, Crassus)
Kr. e. 1. század Kr. e. 4945 Polgárháború
Kr. e. 1. század Kr. e. 44 Caesar meggyilkolása
Kr. e. 1. század Kr. e. 43 Második triumvirátus (Octavianus, Lepidus, Marcus Antonius)
Kr. e. 1. század Kr. e. 31 Actiumi csata
Kr. e. 1. század Kr. e. 30 Egyiptom elfoglalása
Kr. e. 1. század Kr. e. 27 A principatus megszervezése, Augustus uralmának kezdete
C
S
Á
S
Z
Á
R
S
Á
G
A principatus
korszaka
Kr. u. 1. század Kr. e. 27Kr. u. 68 A Iulius–Claudius-dinasztia uralma
1. század 30 körül Jézus működése
1. század 6996 A Flavius-dinasztia uralma
1. század 70 Jeruzsálem pusztulása
1. század 79 A Vezúv kitörése
2. század 96192 Az Antoninus-dinasztia uralma
3. század 193235 A Severus-dinasztia uralma
3. század 235268 A katonacsászárok kora
3. század 268284 Az illír császárok kora
3. század 284305 Diocletianus uralma
A dominatus
korszaka
4. század 305363 A Constantinus-dinasztia uralma
4. század 313 Mediolanumi ediktum
4. század 330 Konstantinápoly lesz az új főváros
4. század 364455 A Valentinianus- és Theodosius-dinasztia uralma
4. század 378 Hadrianopolisi csata
4. század 391 A kereszténység a Birodalom államvallása lesz

380. február 28. - Nagy Theodosius "Cunctos Populos" kezdetű ediktumával államvallássá teszi a kereszténységet. [3] 391-ben betiltja a pogány vallásgyakorlást.

4. század 395 A birodalom kettészakadása
5. század 410 Róma feldúlása a vizigótoktól
5. század 451 Catalaunumi csata
5. század 455 Róma feldúlása a vandáloktól
5. század 476 A Nyugatrómai Birodalom bukása
...
9. század 800 Nyugaton megalakul az új császárság
15. század 1453 A Keletrómai Birodalom bukása

A Római Birodalom provinciái

A Birodalom úthálózata, a teljes Tabula Peutingeriana, Iberiától Indiáig
A Birodalom úthálózata, a teljes Tabula Peutingeriana, Iberiától Indiáig

A Római Birodalom kultúrája

A városi élet

A Római Birodalmat, ami egy városi településből nőtte ki magát, méltán nevezhetjük a városok birodalmának, minthogy a császárkor derekán kb. 2000, egy késő római forrás szerint 5627 várost számlált.

A birodalmi közigazgatás legalsó egységét a városi önkormányzat jelentette. A rómaiak uralmuk biztosítására és a római életforma legfontosabb feltételeinek megteremtésére a városok alapítását szorgalmazták. Ebben a kérdésben a meghódított területek lakosságánál is egyetértésre találtak, hiszen a helyi arisztokraták számára az említett önkormányzat jobban biztosította a hatalmat, mint a korábbi függetlenség. Ráadásul minden római városban a polgárok azokat a civilizációs vívmányokat élvezhették, mint Rómában, ami nagyban elősegítette a meghódított népek romanizációját.

Savaria-Roman-Aqueduct
Savariába tartó római vízvezeték Bucsunál, a 89-es főút melletti közlekedési emlékhelyen

Szinte a császárok mindegyike törekedett tehát arra, hogy uralmuk idején újabb városokat alapítsanak, régieket bővítsenek, ellátásukat újabb kikötők, gabonatárolók, piacok, vízvezetékek építésével biztosítsák. A provinciák városi településeinek kialakulásában a katonaság fontos szerepet játszott, hiszen a táborokhoz tartozó külső territóriumokon telepedtek le a katonák családtagjai, gyakran a veteránok is, valamint a hadsereget kiszolgáló kereskedők, iparosok. Ezekből a településekből alakultak ki a szintén önkormányzattal rendelkező katonavárosok, melyeket canabaenak, vagy auxiliaris vicusnak neveztek. A római polgárjoggal rendelkező kiszolgált katonák tömeges letelepítése, a deductio volt a feltétele a polgárvárosok egyik típusának, a Rómával azonos jogokat élvező colonia alapításának. Amennyiben a város nem ezen a módon jött létre, Hadrianus korától municipium lett és csak később kaphatott colonia rangot.

A kárpát-medencei alakulásához

Az alapított városok városképe általában Rómát idézte, az alapításkor a nap állásához igazodva kimérték a K-Ny-i tengelyt, erre merőlegesen az É-D-it. Ezekből alakult ki a két főutca a decumanus és a cardo, metszéspontjukban szabad teret hagytak a forum részére, majd a velük párhuzamosan létrehozott újabb utcák alkották a jellegzetes négyzethálós utcarendszert közöttük a szigetszerű háznegyedekkel (insula), ahol többemeletes épületek magasodtak. Az egyes településeket masszív, sok helyen még ma is jó állapotban, sőt használatban lévő, szárazföldi utak kötötték össze egymással.

A kora császárkori városok, illetve azok lakóinak jogállása tehát eltért egymástól; a római jog kiterjesztése után azonban egységessé vált, amit a városi települések civitas elnevezése is bizonyít. Bizonyos ranglétra azonban még a 4. században is megfigyelhető a városi települések között. Róma és Constantinopolis, mint fővárosok álltak legfölül, majd ezt követték a provincia-székhelyek, az egyéb császári székhelyek (Treviri, Sirmium, Nicomedea, Ravenna stb.), a valami miatt nevezetes városok, végül a többi.

A nagymértékű városiasodás ellenére meglepő módon a Birodalom lakosságának egészen kis része lakott a városokban, a többség vidéki településeken élt. Az egy-, illetve másfélmillió lakosú Rómán kívül kevés igazi nagyváros létezett a Birodalomban. A 4. században például Alexandriának 250 000, Antiochiának 150-200 000, Lugdunumnak, Ostiának körülbelül 50 000 lakosa volt. Hasonlóan nagyobb lélekszámú települések közé tartozott pl. Treviri, Aquleia, Sirmium. Ezzel szemben Pompeji a 20 000 lakosával, vagy Aquincum a 10-12 000 fővel közepes méretű városnak számított, számos településnek csupán 2-3000 lakója lehetett.

A városoknak hasonló funkcióik voltak, mint manapság; itt épültek ki a kereskedelem, ipar, kulturális és vallási élet, a képzés, művészet központjai, a 4. századig itt laktak az előkelőek, még akkor is, ha vagyonuk a vidéki birtokaikon koncentrálódott. A fallal körülvett településeknek katonai, védelmi szerepük is jelentős volt. Különösen a 3-4. század folyamán figyelhető meg, hogy a külső barbár támadások gyakorisága miatt szinte minden város védőfalát megerősítették, vagy újat emeltek.

A városi építkezések részben császári, részben magánadományokból, valamint közösségek segítségével folytak. A városokról közvetlenül a városi tanács tagjai, akiket a 3. századtól gyakran curialis-oknak neveztek, gondoskodtak. A feladatukhoz tartozott, hogy az államnak fizetendő adót beszedjék, valamint a közmunka kötelezettséget elosszák a városiak között. Ez utóbbi kötelezettségük biztosította a városlakók zavartalan együttélését, mert ide tartoztak az építési-szállítási munkák, a település tisztántartása, gondoskodás a város rendjéről, a vízellátásról, a fürdőkről, az egészségügyi ellátásról, az élelmiszerekről. Az élelmiszerárak folyamatos ellenőrzését is nekik kellett megoldaniuk. Ugyancsak ők gondoskodtak az oktatásról, a művészetekről, ünnepek megtartásáról, végül, de nem utolsósorban a lakosok szórakozásáról. A városi ellátásban bekövetkezett fennakadás a köznép haragját vívta ki. Elégnek bizonyult egy rosszul fűtött fürdő, vagy egy kedvelt kocsihajtó bebörtönzése, hogy a városlakók fellázadjanak.

A városi életnek minden előnye ellenére, ahogy manapság szintén, voltak árnyoldalai is: a zaj, a zsúfoltság és egyéb civilizációs ártalmak, miként erről az antik szerzők beszámolnak. Mégis mindenki Rómáról, római lakásról álmodott. Ezért írja le az igazgatási szempontból már csekély jelentőségű városról 380-ban Ausonius költő ezeket a szavakat: “Prima urbes inter, divum domus, aurea Roma” Első a városok között, az istenek lakhelye, az arany Róma. Ausonius XI.1.[4]

Szellemi kultúra

Vallás

A rómaiak az ókori népek többségéhez hasonlóan történelmük jelentős része során többistenhívők voltak. Vallásuk erőteljes görög hatást mutat, szinte minden jelentős római istennek volt görög megfelelője. Azon történetek közül, melyek nem a görög mitológiából származnak, jelentősek a Róma alapításáról szóló mondák (Romulus és Remus; Aeneas). Róma annyiban is különbözött a görögöktől, hogy az egyes istenek körül sokkal szervezettebb kultusz és papi rend alakult ki. Szintén jelentős különbség, hogy a császárkortól az uralkodót isteni személyként tisztelték (bár ennek csak hivatalos jelentősége volt), ami nem található meg a görögöknél. A római isteneket, akik nem idegen vallásokból kerültek át a rómaiba, összefoglalóan Di Indigetes néven említették. Ők többnyire csak egy-egy jelenség elvont tulajdonság megszemélyesítései voltak, például Africus a délnyugati szél istene, Felicitas a siker istennője. A legjelentősebb talán Janus, a kezdet és vég istene, akinek két arca közül az egyik a múlt, a másik a jelen felé fordul, s akinek nevét január hónapnevünk is őrzi.

Mint a más népekkel kapcsolatban lévő (Róma esetében: azokat meghódító) többistenhívő népek általában, Róma is meglehetősen nyitott volt az idegen istenek felé. Főleg a köztársaság válsága és a császárkor időszakában voltak elterjedtek a misztériumvallások. Kiterjedt kultusza volt például az egyiptomi Ízisznek, de Mithrászt is tisztelték.

313-ban a korábban üldözött kereszténységet I. Constantinus engedélyezte milánói edictumában, a század végén I. Theodosius rendelkezése nyomán államvallássá lépett elő, s ez nagy hatással volt a vallás későbbi történelemformáló szerepére Európában, és így az egész világon.

Irodalom

A latin nyelvű irodalom a korai szakasz után három szakaszra bontható. Az első az úgynevezett „aranykor”, ami nagyjából az i. e. 1. századtól az i. sz. 1. század közepéig tartott, és a római irodalom csúcsának tartják. Ezt követte az „ezüstkor”, ami az ókor végéig tartott. Ami ezután következett, azt rendszerint késői latin irodalomnak tartják, és pár kivételtől eltekintve leginkább nem irodalmi értékei, hanem a latin nyelv fejlődése szempontjából tanulmányozzák.

Az aranykor költészetének legismertebb alkotói közé tartozik Catullus és Horatius, akik latinra ültették át a görög versformákat, és Vergilius, az Aeneis szerzője, aki eposzát a homéroszi eposzok mintájára írta. Az első aranykori költőnek Lucretius Carus epikureus filozófust tartják, „A dolgok természetéről” című filozofikus tanköltemény szerzőjét.

Titus Livius
Titus Livius

Az aranykor prózájára példa Caesar A gall háborúja, valamint Cicero beszédei. Fontos műfaj volt a történetírás, melynek egyik kiemelkedő képviselője Livius Ab urbe conditája, melyben Róma történetét írja meg az alapítástól.

Az ezüstkor irodalmát az aranykorénál alacsonyabb rendűnek, értéktelenebbnek tartották, ami nem volt éppen igazságos, hiszen olyan szerzők tartoznak ide, mint az ifjabb Seneca, Tacitus, az ifjabb Plinius és Suetonius. Ebből a korból maradt fenn mindkét ránk maradt latin regény, Apuleiustól Az aranyszamár, és Petroniustól a Satyricon.

Az ezüstkor két további szakaszra bontható. Az elsőt kísérletezőkedv, túlzott ékesszólás, fellengzős stílus, idegenes kifejezések és csiszolt aforizmák túlburjánzása jellemzi. Témaválasztására is a túlzások jellemzők, kedvelt témái közé tartoznak az erőszak, boszorkányság, és a szenvedélyek. Az 1. század végén kezdődött második szakasz a második klasszikus („neoklasszikus”) stílus ideje, ami az előzőhöz képest egy nyugodtabb, letisztultabb stílust hozott magával. Bár az ezüstkor első szakaszának túlzásokba eső jellegzetességeit mind a neoklasszikus rómaiak korában, mind a későbbi korokban sok bírálat érte, az európai reneszánsz idején nagy népszerűségnek örvendtek.

A késői latin irodalom már inkább az Európa lingua francájává előlépett latin nyelv középkori irodalmát jelenti, és így túlnyomó része szorosan véve nem tartozik a római irodalom témakörébe. Róma késői irodalmához tartozik többek között Honorius császár udvari költője, Claudius Claudianus, a történetíró Eutropius vagy a középkorban tankönyvnek használt Cato disztichonjai.

Művészet

A római történelem forrásművei

Magyarul is hozzáférhető fontosabb források:

  • Ammianus Marcellinus: Róma története (1993)
  • Appianus: A római polgárháborúk I–II. (1967)
  • Iulius Caesar: Feljegyzései a gall háborúról – a polgárháborúról (1974)
  • Cato, M. Porcius: A földművelésről (1966)
  • Cicero: Válogatott művei (1974)
  • Cicero: Philippicák Marcus Antonius ellen (1990)
  • Florus: Róma háborúi (1979)
  • Gellius: Atticai éjszakák I–II. (1905)
  • Historia Augusta (1967)
  • Iosephus Flavius: A zsidó háború (1947),
  • Livius: A római nép története a város alapításától (1963; 1969–1976)
  • Marcus Aurelius: Vallomásai (1942)
  • Ovidius: Római naptár – Fasti (1954)
  • Polybios: Történeti könyvei I-II.
  • Plinius, ifj.: Levelek (1966)
  • Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok (1965)
  • Sallustius: Összes munkái (1978)
  • Seneca: Erkölcsi levelek (1980)
  • Sztrabón: Geographika (1977)
  • Suetonius: A Caesarok élete (1975)
  • Tacitus: Összes művei (1970)
  • Varro, M. Terentius: A mezőgazdaságról (1971)
  • Velleius Paterculus: két könyve Róma történetéről (1896)
  • Vergilius: Összes művei (1967)

Jegyzetek

  1. Rein Taagepera: Size and Duration of Empires: Growth-Decline Curves, 600 B.C. to 600 A.D. Social Science History, III. évf. 3/4. sz. (1979) 125. o.; John D. Durand: Historical Estimates of World Population: An Evaluation. Population and Development Review, III. évf. 3. sz. (1977) 253. o.
  2. A tábla nagyrészt Urr Géza (szerk.): Róma története (Black & White Kiadó, Budapest, 2002, ISBN 963 9452 21 1) 14. oldala alapján készült.
  3. NAGY THEODOSIUS „CUNCTOS POPULOS”. webcache.googleusercontent.com. (Hozzáférés: 2019. március 9.)
  4. Kiss Magdolna: A városi élet a Római Birodalomban. Interaktív taneszköz (CD-ROM), Alma Mater Bt. Nagykanizsa 1999. https://genianet.com

Szakirodalom

Magyar kézikönyvek

  • Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2002.
  • T. Cornell - J. Matthews: A római világ atlasza - Helikon K. Bp. - ISBN 963-208-626-0
  • Ferenczy Endre–Maróti Egon–Hahn István: Az ókori Róma. (Egyetemi Tankönyv). Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.
  • Forisek Péter: A Római Birodalom képes története. Debrecen, TKK, 2008. 128.p.
  • Grüll Tibor: Az utolsó birodalom. Az imperium Romanum természetrajza. Budapest, Typotex, 2007. 328 p.
  • Havas László–Hegyi W. György–Szabó Edit: Római történelem. Szerkesztő: Németh György. Budapest, Osiris Kiadó, 2007.
  • Havas László–Németh György–Szabó Edit: Római történeti kézikönyv. Szerkesztő: Németh György. A forrásokat összeállította Forisek Péter. Budapest, Korona Kiadó, 2001.
  • Kiss Magdolna: A városi élet a Római Birodalomban. Interaktív taneszköz (CD-ROM), Alma Mater Bt. Nagykanizsa 1999. https://genianet.com
  • A. M. Liberati - F. Bourbon: Az ókori Róma - Officina K. Bp. 2006. - helytelen ISBN kód: 963-9750-02-0

További információk

1. század

Az 1. század az időszámításunk szerinti 1-től 100-ig tartó éveket foglalja magába.

2. század

A 2. század az időszámításunk szerinti 101–200 közötti éveket foglalja magába.

3. század

A 3. század a 201–300-ig tartó éveket foglalja magába.

4. század

A 4. század a 301–400-ig tartó éveket foglalja magába.

5. század

Az 5. század az időszámításunk szerinti 401–500 közötti éveket foglalja magába.

Ab urbe condita

Az ab urbe condita (rövidítve: A.V.C. vagy A.U.C.) latin kifejezés, jelentése: „a város (Róma) alapítása óta”.

Az ókori rómaiak használták az évek keltezésekor. Főleg rövidített alakban találkozhatunk vele.

Róma alapításának kelte a Gergely-naptár szerint i. e. 753. április 21-én volt.

A Julián naptár bevezetésének időpontja a.u.c. 709. (i. e. 45.). Augustus császár trónra lépése a.u.c. 727. (i. e. 27.). A 2000. év a római időszámítás szerint a.u.c. 2753. lenne.

A Jézus születésétől fogva számított időszámítás csak a 6. századtól lett bevezetve (Dionysius Exiguus számításai alapján, aki - Jézus születési időpontját 0-nak véve - a.u.c. 754-ben jelölte meg az új időszámítás 1. évét), előtte Róma alapításától számolták a keresztények is. A régi időszámítás kezdődátuma csak lassan szorult ki (Bizáncban használták a legtovább). A 11. századtól már Európa nagy részén Jézus születése a kezdőpont.

A város alapítását a korai római történetírók különböző időpontokra tették. Fabius Pictor szerint i. e. 747-ben, Cincius Alimentus szerint i. e. 728-ban alapították Rómát. Az i. e. 1. századi tudós, Marcus Terentius Varro szerint Romulus a 6. Olimpiád-éra 3. évében, Parilia ünnepén, április 21-én (i. e. 753. április 21.) vonta meg jelképesen az új város védelmét biztosító határjelző barázdát. Ez vált hagyománnyá, és ez a dátum lett Róma alapításának elfogadott, hivatalos dátuma. Ezt az évszámot a modern kutatás is elfogadja.

A kifejezés visszaköszön Titus Livius monumentális történeti munkájának címében is (Libri ab urbe condita).

Aquileia

Aquileia (friuliul: Aquilee, szlovénül: Oglej) ókori római eredetű város Olaszországban, közel az Adriai-tengerhez, a Natissa folyó partján. Észak-Olaszország egyik legjelentősebb archeológiai lelőhelye, melyet az i. e. 2. században alapítottak, majd a korai császárkorban a Római Birodalom egyik legjelentősebb kulturális és kereskedelmi központja lett, gazdag város, jelentős folyami kikötővel. A korai keresztény közösségek egyik legjelentősebb városa volt, amikor 452-ben Attila hadai lerombolták. A település központjában található ásatási terület és a patriarchális bazilika 1998 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Bizánci Birodalom

A Bizánci Birodalom, ritkábban Keletrómai Birodalom, hivatalos elnevezése a Római Birodalom (görögül: Βασιλεία Ῥωμαίων - ógörög átírással: „Baszileia Rhómaión” vagy újgörög átírással: „Vaszilía Romaíon”, latinul Imperium Romanum) volt, ókori–középkori államalakulat, mely fénykorában Európán kívül Ázsiára és Afrikára is kiterjedt. A birodalom fővárosa Bizánc, a 20. századig Európában használatos nevén Konstantinápoly, hivatalos nevén Új-Róma (görögül Νέα Ῥώμη - „Nea Rómé”, latinul Nova Roma), a mai Isztambul volt. Az egészen 1453-ig fennálló birodalom kulturálisan görög, államiságában római, vallása tekintetében pedig keresztény volt. A bizánci állam Louis Bréhier francia történész szerint „valójában a Római Birodalom, amelynek nyugati részét a népvándorlás megsemmisítette”.Területe legnagyobb kiterjedését I. Iusztinianosz uralkodása alatt (527–565) érte el, aki nyugati hódításaival kívánta visszaállítani a régi Római Birodalom egységét. Iusztinianosz államának területe a rákövetkező csaknem kilencszáz esztendő alatt a bolgár, az arab, a szeldzsuk-török és az oszmán-török nyomás következtében lassan töredékére fogyatkozott, s végül csak magára a fővárosra terjedt ki. A birodalom fennállása egy rövid időszaktól eltekintve folytonos volt: a 13. században több mint fél évszázadig a Latin Császárság és a Nikaiai Császárság uralta a területet, de 1261-re visszaállt a régi rend. 1453-ban azonban Hódító Mehmed oszmán szultán elfoglalta Konstantinápolyt, amivel a Keletrómai Birodalom végleg megszűnt létezni.

A Bizánci Birodalmat több mint ezeréves fennállásának, az ókori kulturális örökség továbbmentésének, továbbfejlesztésének és a kereszténység terjesztésének köszönhetően az európai történelem egyik legbefolyásosabb államalakulatának tartják.

Burgundia

Burgundia (franciául Bourgogne, burgundiul Borgoègne) Franciaország történelmi régióinak egyike. Korábban területe a Német-római Birodalom része volt. Területe az időben is változott, nevét a germán burgundokról kapta. A történelem során a mai Bourgogne régiónál sokkal nagyobb területet fedett a Burgundia név. Idetartozott többek között a mai francia Franche-Comté, Provence, Savoya és Elzász is.

Dominatus

A dominatus a principátust felváltó uralkodói rendszer a Római Birodalomban. Elődjével ellentétben nem leplezett, hanem nyílt egyeduralomra épült. Az uralkodó korlátlan hatalommal bírt, a köztársasági keretek nem szabtak neki határt. Bevezetője Diocletianus (284–305), aki végleg szakított a szenátori elittel. A dominatus – igaz, I. Constantinusnak és utódainak köszönhetően keresztény ideológiával áthangszerelve – életképesnek bizonyult, amit a Bizánci Birodalom 1453-ig tartó története is igazol.

Franciák

A franciák Franciaország túlnyomórészt francia nyelvű polgárai. A „francia” szó az akkoriban még germán anyanyelvű frankok nevéből ered, mely népcsoport a Római Birodalom végnapjaiban meghódította Gallia tartományt, és akikről a középkorban a terület új latin neve Francia, azaz „a frankok országa” lett.

Habsburg Birodalom

Az utókor Habsburg Birodalom vagy Habsburg monarchia névvel illeti a Habsburg-ház kezén levő államok összességét I. Rudolf német király 13. századi uralkodásától kezdve egészen az Osztrák–Magyar Monarchia 1867-es megalakulásáig. A Habsburgok osztrák és spanyol ágának 16–17. századi elkülönülésének idejére vonatkozóan szokás külön dunai Habsburg Birodalomról és Spanyol Birodalomról beszélni. A Habsburg Birodalom örökös tartományai (kb. a mai Ausztria és Csehország területei) 1806-ig a Német-római Birodalom kötelékébe tartoztak, Ausztriai körzet (Österreichischer Reichskreis) megnevezés alatt. 1815–1866 között a dunai Habsburg Birodalom átmenetileg a Német Szövetség tagja volt.

I. Constantinus római császár

I. Constantinus vagy Nagy Konstantin, teljes nevén: Caius Flavius Valerius Aurelius Constantinus; a keleti katolikus egyházakban és ortodox egyházban: Szent Konstantin (Naissus, kb. 272. február 27. – Nicomedia, 337. május 22.), a Római Birodalom császára.

Csapatai 306. július 25-én kiáltották ki augustusszá és ettől kezdve uralmát a Római Birodalom egyre nagyobb részére, majd egészére kiterjesztve egészen haláláig (337) uralkodott.

Európában ma leginkább a - keresztény egyház vezető püspökei és a császár között lezajlott tárgyalásoknak és kiegyezéseknek köszönhetően - 313-ban kiadott Mediolanumi, ismertebb nevén milánói ediktumról, (amely a Római Birodalomban elsőként engedélyezte a keresztény vallást) és a 325-ben tartott első nikaiai zsinaton kiadott Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum elnevezésű keresztény hitvallásról ismert; mindkettő fontos lépést jelentett a kereszténység elterjedésében. Lactantiustól és Kaiszareiai Euszebiosztól kezdve napjainkig sokan őt tartják az első keresztény császárnak, bár hite felől kétségek merülnek fel, mivel csak halálos ágyán - vagy még ott sem - vette fel a kereszténységet.

Középkor

A középkor az európai történelem hármas történelmi korfelosztásában a középső korszakot jelenti: az ókor után következő, az újkor kezdetéig tartó időszakot. A fogalom 1442-ben kezdett kikristályosodni a humanista Leonardo Bruni Historiarum Florentini populi libri XII című sorozatában, majd media tempestas néven, 1469-ben jelent meg először Giovanni Andrea dei Bussi pápai követ Nicolaus Cusanushoz írt levelében. A mai hármas tagolást (ókor, középkor, újkor) Cristophorus Cellarius használta először, szerinte a medium aevum 313-ban a milánói ediktummal, azaz a kereszténység elismerésével kezdődött, és 1453-ban, Konstantinápoly bevételével ért véget. Utóbb a kezdetét sokáig egyértelműen a Római Birodalom „bukásától” (476) számították. A középkor végének időpontját Amerika felfedezéséhez (1492), illetve a reformáció 1517-es kezdetéhez kötötték. Az egyes nemzetek történetírói gyakran saját történelmük korszakhatárához igazították a középkor végét, így például az angoloknál előfordul, hogy a bosworthi csata dátumától (1485) számítják az újkor kezdetét, míg a magyar történetírás a mohácsi csatavesztésnél (1526) jelöli ki a határt.

Lazio

Lazio (latinul: Latium) Olaszország egyik régiója, amelyet Toszkána, Umbria, Abruzzo, Marche, Molise, Campania és a Tirrén-tenger határol. Lakosainak száma 5 602 882. Székhelye Róma, Olaszország fővárosa.

Nyugati császárok listája

Az alábbiakban azon uralkodók névsorát láthatjuk, akik a Frank Birodalom vagy valamely utódállamának, a Középső Frank Királyságnak, a Nyugati Frank Királyságnak, a Keleti Frank Királyságnak, a Német Királyságnak, a Burgundiai Királyságnak vagy az Itáliai Királyságnak uralkodói voltak, és e mellé sikerült elnyerniük a császári címet is.

A Nyugatrómai Birodalom utolsó császárát, Romulus Augustulust 476-ban mondatta le Odoaker, aki magát akkortól királynak neveztette, lényegében létrehozva ezzel az Itáliai Királyságot. A nyugati császári címet Nagy Károly újította fel 800-ban, amit a bizánci császárral is sikerült elismertetnie. 962-től kizárólag a Német Királyság – a Keleti Frank Királyság utódállama – királyát koronázta a pápa (római) császárrá. Hamarosan feltétellé vált az itáliai királyi – később római királyinak nevezett – cím előzetes elnyerése is. A császárt a pápának Rómában kellett megkoronáznia. A pápai jóváhagyás mellett sokkal fontosabbá vált a 7 választófejedelem szerepe, akik tanácsülésükön megválasztották a következő német királyt. 1506-tól kezdve azután el is tekintettek a pápai megerősítéstől és koronázástól, és a német királyt megválasztásától kezdve választott római császárnak nevezték.

1806 májusában I. Napóleon francia császár – aki saját magát tekintette Nagy Károly örökösének – követelésére a Német-római Birodalom és a német-római császári cím megszűnt, utódállamainak egy részéből megalakult a franciák által dominált Rajnai Szövetség.

Nyugatrómai Birodalom

A Nyugatrómai Birodalom egy közigazgatási egység elnevezése, melyet a mindenkori Római Birodalom nyugati provinciáira alkalmaztak akkor, amikor annak önálló, elkülönült igazgatása volt. Történelmileg 395 és 476 között alkalmazták e megnevezést, amikor a keleti és a nyugati birodalomfélnek is önálló császárok álltak az élén, akik közt a trónutódlás is elkülönült. A Keletrómai és Nyugatrómai Birodalom megnevezések a modern történetírás találmányai, ugyanis a birodalom polgárai azt egységesnek tekintették, mindössze közigazgatási szempontból tekintették úgy, hogy két külön uralmi központ létezett, A Nyugatrómai Birodalom 476-ban szűnt meg létezni, bár formálisan csak 480-ban szűnt meg. Keleti fele még 1453-ig fennállt.

Habár a birodalomnak korábban is voltak olyan időszakai, amikor társcsászárok kormányozták, annak tényét, hogy egy ekkora birodalmat egyetlen császár képtelen kormányozni, először Diocletianus mondta ki, aki megreformálta az államot a közel ötven évig tartó krízis és polgárháborús viszonyok után. 286-ban bevezette a tetrarchia intézményét, mely alapján a birodalom két felét két augustus (császár) vezette, kettejük mellett pedig egy-egy caesar (császár-várományos) segédkezett. Bár a tetrarchia viszonylag hamar megbukott, a keleti-nyugati megosztás eszméje fennmaradt.

395-ben I. Theodosius császár a halála után felosztotta a birodalmat két fia között: Honorius lett a nyugati fél ura Mediolanum központtal, Arcadius pedig a keleti félé Konstantinápoly fővárossal.

476-ban a ravennai csatában a nyugatrómai seregek vereséget szenvedtek Odoaker germán vezér hadaitól, aki letette a trónról az utolsó császárt, Romulus Augustulust, majd Itália királyának kiáltotta ki magát. Ezt a dátumot tartja a modern történetírás az ókor végének és a középkor kezdetének. 480-ban aztán meggyilkolták a korábbi római császárt, Julius Nepost, akinek trónigénye is volt, és ezzel Zénó bizánci császár formálisan is feloszlatta a Nyugatrómai Birodalmat. Odoaker és későbbi utódai, valamint a barbár királyságok továbbvitték a római kori közigazgatást és névleg a bizánci császár hűbéresei maradtak.

A VI. század során Justinianus császár megkísérelte visszafoglalni Itáliát, Észak-Afrikát és Hispániát. A Bizánci Császárság politikai instabilitása, idegen hadak betörései és vallási nézetkülönbségek azonban nehézzé tették a területek megtartását, amelyek így ismét elvesztek. Noha Itália déli részén egészen a XI. századig maradtak bizánci birtokok, a birodalom többé nem tudott hatást gyakorolni Nyugat-Európa életére. Amikor 800-ban Nagy Károlyt római császárrá (is) koronázta a pápa, egy új birodalmi hagyomány keletkezett, a Szent Római Birodalomé, amelynek már nem sok köze volt a Római Birodalomhoz, a császári cím használatát leszámítva. Végül 1054-ben az egyházszakadás véglegesen lehetetlenné tette, hogy egyesüljön Kelet és Nyugat.

Német-római Birodalom

A Német-római Császárság vagy Német-római Birodalom, eredeti (korabeli) nevén Szent Római Birodalom (majd a 16. századtól – az itáliai területek elvesztése után – A Német Nemzet Szent Római Birodalma – Heiliges Römisches Reich deutscher Nation) egy hatalmas kiterjedésű politikai hatalom volt Közép-Európában. A császári cím német és olasz királyságok feletti hatalmat jelentett, melyet a Római Birodalom császáraitól származtattak ("translatio imperii"). A császárt a birodalom legtekintélyesebb fejedelmei választották mint primus inter pares (első az egyenlők között) és a pápa koronázta meg. Gyakorlatban a császár hatalmának nagysága a hadseregétől és szövetségeitől függött.

A birodalom története egészen a Frank Birodalom végéig nyúlik vissza. A 843-ban megkötött verduni szerződés rakta le az új állam alapjait. Hivatalosan 962-ben alakult meg, és majdnem egy évezreddel később, 1806-ban bomlott fel. Valójában a birodalmat a későbbi korok gyakran csak egyfajta keretnek tekintették, amelyen belül rengeteg kisebb, független hercegség, püspökség, királyság, város és birodalom létezett. Ha mai viszonyok között vizsgáljuk a kiterjedését, akkor a császárság magában foglalta Németország, Ausztria, Csehország, Liechtenstein, Szlovénia, Belgium és Luxemburg – egyes időszakokban Hollandia és Svájc – teljes területét, ezen felül bizonyos időszakokban a mai Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Hollandia és Svájc egyes részeit is uralta.

Egyes vélemények szerint a birodalom átmenetet képezett egy állam és egy vallásos konföderáció között.

1748-ban Montesquieu „A törvények szelleméről” című könyvében a birodalmat egyfajta „föderatív német köztársaságnak” (république fédérative d’Allemagne) minősítette, utalva a német népek föderatív jellegű összetartozására.Voltaire véleménye szerint „A Szent Német-római Birodalom semmiképpen sem volt szent, de német, római, sőt még birodalom sem.”

Szent György

Szent György (271 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény vértanú. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonaszenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.

Kis-Ázsia államai
Anatolia composite NASA
Európa történelme

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.