Próféta

A próféta szó a görög pro (προ) és phémi (φη|μί) szavakból tevődik össze, mely jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója.[1] Általános értelemben: egy olyan személy, aki kapcsolatba lép az isteni lénnyel, majd annak nevében beszél és közvetítőként szolgál az emberiség számára azáltal, hogy üzeneteket vagy tanításokat közvetít e természetfeletti forrásból.[2] A Bibliában olyan látó vagy látnok, akihez akkor fordultak az emberek, ha Istent akarták valami felől megkérdezni.[3]

A próféták nem csak a Biblia történeteiből ismertek, hanem már a zsidó nép megjelenése előtt is fellelhetők.[4] Megtalálhatók a hindu, zoroasztriánus, zsidó, keresztény, iszlám és más vallásokban éppúgy, mint az ókori görög vallásban és a manicheizmusban. A zsidóknál és az iszlám vallásban olyan embert, szónokot is értenek/értettek rajta, aki Istentől ihletve beszélt. A hinduizmusban risi (= látó) néven ismertek.

Etimológia

A katolikus egyház Szent István Társulat által kiadott Bibliája nyomán: a bibliai nyelvhasználatból közismert próféta kifejezés a görög prófétész szóból vezethető le. Alapjelentése: hírnök, szóvivő, beszélő. A próféta szó kapcsolatban áll a vallásos szóhasználattal is, az isteni jóslatok közlésével. Ebben az értelemben olyan személyt jelent, aki Isten nevében beszél, isteni akaratot vagy tanácsot hirdet jóslatokban.

A Szeptuaginta a prófétész szóval a nabi' héber kifejezést fordítja. A nabi' eredete és jelentése vitatott, de kapcsolatba hozzák az akkád nabu "hirdetni, hívni" és az arab naba' "közölni" igével. Ebből az összefüggésből magyarázva a nabi' értelme lehet aktív: "aki beszél, aki hirdet", és lehet passzív: "hívott, meghívott". Általában a passzív értelmet részesítik előnyben. Az Ószövetségben tehát nabi'-nak nevezik azt a személyt, aki isteni meghívást kapott egy meghatározott küldetésre: hogy Isten igéjét hirdesse népének, általában prédikáció, némelykor szimbolikus cselekedetek formájában.

További megvilágítást ad a nabi' által kifejezett jelenségre a naba' ige ószövetségi használata. Az ősibb szövegekben (túlnyomóan hitpael igetörzsben) a nabi'-k tevékenységét kísérő eksztatikus állapothoz kapcsolódik, s így jelentése "eksztázisba, révületbe esni, őrjöngeni".[5] A prófétai könyvekben viszont megjelenik a naba' ige másik - "hirdetni, meghívni" - jelentése (nifal igetörzsben). Ez utóbbi szóhasználat a prófétai beszédet - "prófétaként beszélni" - fejezi ki, és legitim, Jahvétól hívott és küldött próféták tevékenységét jelöli.[6]

Az Ószövetség más kifejezéseket is használ a prófétaság jelenségére: hozeh[7] és ro'eh,[8] jelentésük látnok. Mindkettőt a prófétaság vizionárius jellegéből eredeztetjük.

Biblia

Fő próféták

Mózes · Sámuel · Illés · Elizeus · Ézsaiás · Jeremiás · Ezékiel · Dániel · A kispróféták

Időbeni sorrendben

Időpont Név Megjegyzés
kb. Kr. e. 16.13. század Mózes A zsidóság legnagyobb prófétája. Létezését egyesek vitatják.
Kr. e. 11. század Sámuel A zsidóság első királyainak felszentelője.
Kr. e. 9. század Illés és Elizeus Tőlük nem maradt ránk könyv.
Kr. e. 8. század Jónás
Ámosz
Hóseás (Ozeás)
Ésaiás (Izajás)
Mikeás
Kr. e. 7. század Náhum
Habakuk
Szofóniás (Sofóniás)
Kr. e. 7.Kr. e. 6. század Dániel Könyve alapján elsősorban államférfi volt.
Kr. e. 6.Kr. e. 5. század Jeremiás
Röviddel Kr. e. 587 után Abdiás
Kr. e. 6. század
(száműzetésben)
Ezékiel
Kr. e. 6. század
(száműzetés után)
Aggeus
Kr. e. 6. (–Kr. e. 5. század ?) Zakariás
Kr. e. 5. (–Kr. e. 4. század ?) Malakiás
Kr. u. 1. század Keresztelő János Jézus előfutára.
  • Jóel próféta nem szerepel a listán, bizonytalan időszakban élt.

Korán

A Korán 25-38 prófétáról tesz említést, akik közül a legtöbben a Bibliában is megtalálhatók. Közülük vannak akiket többször is említ: Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus. Az iszlámban Mohamed próféta mellett ők sorolhatóak a nagy próféták közé.

Történelem

Zsidó-keresztény vallás

Sámuel alapította az első prófétaiskolákat Gilgálban, Jerikóban és Béthelben, amelyekben a próféta-növendékek együtt laktak. A próféták, mint a nép tanácsadói, mellettük álltak mindenféle vallásos és polgári ügyeikben, intve, figyelmeztetve és/vagy büntetve a népet, ha Isten törvényeitől eltértek. Még keményebben hallatták szavukat mint politikai népszónokok, ha a zsidó fejedelmek külföldi fejedelmekkel léptek szövetségre, idegen erkölcsöket és vallási szertartásokat hoztak be, de ezért viszont a világi hatalom részéről üldözést szenvedtek. A próféták Izrael országából Akháb idejében majdnem teljesen eltűntek az üldözés során, Júda országában pedig Manassé király lépett fel ellenük különösebben. Fő ellenfeleik a hamis próféták voltak, akik az övékéivel ellentétes politikai elvek mellett buzgólkodtak. Kr. e. 800 körül kezdték a próféták beszédeiket, intéseiket írásba is foglalni, később a fogság alatt csak írásban közölték honfitársaikkal. A prófétaság virágzása az asszíriai fogság idejére esett, ekkor léptek fel a legerélyesebb és leglelkesebb próféták, például Ámos, Hóseás, Ézsaiás és Mikeás.

A káld uralom alatt, kevéssel Jeruzsálem elfoglalása előtt és utána, másik két nagy próféta, Jeremiás és Ezékiel szerepel. A babiloni fogság alatt a próféták törekvése arra irányult, hogy a népet ősei vallásában hűen megtartsák, a bálványimádási hajlamot közülük kiirtsák és a népet a hazájukba való visszatérés reményével vigasztalják. A próféták mindenkor a nép tisztább erkölcsi és vallási tudatának fejlesztésén munkálkodtak. Egyes próféták előre látták és megjósolták, egyesek pedig meg is érték az ország elpusztulását, de azért hitték és hirdették, hogy Izrael, Jehova kiválasztott népe nem veszhet el és országuk ismét, miként Dávid király idejében, újra virágzó lesz. Ezek a jövendölések többnyire a leendő szabadító (messiás), az eszményi király személyéhez fűződtek, ezért az ilyeneket messiási jóslatoknak szokták nevezni. A fogság vége felé a prófétaság egyik kimagasló képviselője, az úgynevezett II. Ézsaiás hallatta szavát, a visszatérés után még Haggeus, Zakariás és Malakiás szerepelnek, ez utóbbival hosszú időre, mintegy 400 évig elnémult a próféták beszéde Izraelben.

Beszédeiket sajátságos, emelkedett, félig szónoki, félig költői stílus jellemzi, nem ritkán jelképes cselekményeket véve kiindulási pontul. Az Ószövetségben tizenhat próféta írása (könyve) van; a munkák terjedelmére való tekintettel négy nagy és tizenkét kis prófétát szoktak megkülönböztetni.

Jézus is prófétának mondta magát,[9] illetve a kortársai is annak tekintették.[10] Az Újszövetség említést tesz más őskeresztény prófétákról,[11] akiken valószínűleg a „Lélek” irányítása alatt álló, karizmatikus ajándékokkal megáldott igehirdetőket kell érteni. Később is voltak és mind a mai napig vannak emberek, akik magukat Istentől ihletetteknek érezték, mint ilyenek a vallási élet terén egy és más újítással felléptek, néha külön felekezetet alkotva. Az ilyenek is gyakran próféta nevet viseltek.

Jegyzetek

  1. Bibliai kislexikon, Kossuth Kiadó, 1978
  2. prophet – Definition from the Merriam-Webster Online Dictionary
  3. 1. Sám 9,9 : Régen ugyanis Izraelben mindenki, aki elment megkérdezni az Urat, azt mondta: »Gyertek, menjünk a látóhoz!« Akit ugyanis ma prófétának neveznek, azt régente látónak hívták. http://szentiras.hu/1S%C3%A1m%209,9
  4. Hartwig Weberː Jugendlexikonː Religion → Prophet; 1988.
  5. 1Sám 10,5.11; 19,18
  6. Ám 3,8; 7,15köv.
  7. 2Sám 24,11 stb.
  8. 1Sám 9,9.11.18.19 stb.
  9. Luk 4,16-24; Mt 13,57; Lk 13,33; Mk 6,15
  10. Mt 21,11.46; Lk 7,16.39; 24,19; Jn 4,19; 6,14; 7,40; 9,17
  11. ApCsel 11,27 ApCsel 15,32

Források

További információk

Kapcsolódó cikkek

Arabok

Az arabok (az Egyiptomban és az attól keletre élők szaracénok, magyarosan szerecsenek, az Egyiptomtól nyugatra élők mórok) nagy és heterogén népcsoport, leginkább a Közel-Keleten és Észak-Afrikában élnek nagy számban. Egyes csoportok belőlük kialakult külön népcsoportokat képeznek (mint például a máltaiak). Az arabok létszáma körülbelül 450 millió főre tehető, amiből közel 100 millió fő a legnépesebb arab országban, Egyiptomban él. Nyelvük az arab nyelv, mely a sémi-hámi nyelvcsaládba tartozik. Az arab népcsoport saját kultúrkörrel rendelkezik, mely világszerte ismert és elismert. Fő vallásuk az iszlám, de több tízmillióra tehető köztük a keresztények lélekszáma is.

A középkorban a világ tudományának és művészetének legnagyobb része Kína mellett az arab világban koncentrálódott, hiszen az arab tudósok, irodalmárok és képzőművészek azon túlmenően, hogy továbbmentették és továbbfejlesztették az ókori Egyiptom, Hellász és a Római Birodalom eredményeit, teljesen új tudományokat és stílusokat adtak a világnak. Tudósaik az orvostudomány, a kémia, a földrajz, a matematika, a csillagászat és az építészet terén egyaránt rendkívül eredményesnek bizonyultak. A legjelentősebb arab államalakulatok a korban a Mohamed próféta által alapított Rásidún Kalifátuson kívül az Omajjád, az Abbászida, a Córdobai és a Fátimida Kalifátus, valamint az Ajjúbida és a Mamlúk Szultanátus voltak. A birodalmak óriási területeket uraltak, központjaik pedig nem kisebb hírű városok, mint Medina, Bagdad, Damaszkusz, Kairó és Córdoba voltak, mely városok a maguk fénykorában a világ legnagyobb és leggazdagabb települései közé tartoztak és a modern városi élet és kultúra nyomait már nagyon korán magukon viselték.

Az újkor kezdetére a reconquista következtében a mórok kiszorultak az Ibériai-félszigetről, Córdoba egy lett az átlagos spanyol városok közül. Az arab világ hanyatlását azonban nem csak a mórok bukása bizonyította: a szaracénok a 15–16. századtól az Oszmán Birodalom uralma alá kerültek, majd a 18–19. századtól a mórokkal együtt az európai gyarmatosítás áldozatává estek. Az oszmán uralom Levantéban egészen Arábiai Lawrence fellépéséig fönnmaradt, a gyarmati rendszer felbomlása pedig 1918-ban kezdődött meg Észak-Jemen függetlenedésével.

Napjainkban az arab államok egy része a túlnépesedés problémájával küzd, a közel-keleti szaracén országok történelmét pedig a 20. század eleje, de főleg a második világháború vége óta konfliktusok végeláthatatlan sora jellemzi. A legsúlyosabb konfliktusforrások Izrael és Szaúd-Arábia léte, a kőolaj és természetesen a szélsőségesek megjelenése, melyre az Iszlám Állam nevű terrorszervezet a legszörnyűbb példa.

Dániel próféta

Dániel próféta (Héberül: דָּנִיּאֵל, Daniyyel; Perzsául: دانيال, Dâniyal, illetve Dani, داني ; Arabul: دانيال, Danyal) bibliai személy, a róla elnevezett könyv központi alakja. Nevének jelentése „bírám az Isten” vagy „Isten ítél”. A Dániel könyve 5.12 szerint a babiloni királytól a Balâṭsu-uṣur (בֵּלְטְשַׁאצֵּר Bēlṭəšăʾccăr) nevet kapta, amely miatt Baltazár néven is ismert.

Származásáról annyit tudunk, hogy Júda egyik előkelő családjából való. II. Nabú-kudurri-uszur (bibl. Nabukodonozor) (uralk: Kr. e. 604-562) Babilonba vitette, ahol az udvarban szolgált és írnoki képzést kapott. A héber ifjakkal együtt 3 évig tanították a "káldeusok írására, nyelvére és tudományaira". Dániel és társai sokkal eredményesebben sajátították el a babilóniaiak tudományát, mint más tanulótársaik. Tehetsége és tudása következtében igen magas beosztásba került. (Dán. 2:48 Dán 5:11,29)

Inkább államférfi, mint próféta volt, könyve mégis megérdemelten került be a prófétai iratok közé. Istentől több látomást is kapott és könyve alapján a babiloni uralkodók álmait is képes volt elmesélni és megmagyarázni.

Dánielről utoljára II. Kurus perzsa király uralma alatt történik említés. II. Kurus (Círus) engedte meg a zsidóknak a hazatérésüket Palesztinába. Dániel tehát végigélte a babiloni fogság teljes 70 évét.

Igazságosságáról és bölcsességéről nevezetes emberként Ezékiel - aki őutána később került a birodalmi fővárosba - Noé és Jób közé sorolta (Ez. 14,20), és bölcsességét dicsérte (Ez. 28,3).

Elizeus próféta

Elizeus (héber: אֱלִישָׁע ) Kr. e. 9. századi héber próféta. Isten szószólója

a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlám vallás szerint is.

Az Izraeli Királyságban működött Jórám, Jéhu, Jóáház és Jóás királyok uralma alatt mintegy 50 évig.

Esdrás

Esdrás (más néven: Ezsdrás, Ezra, Ezdrás, héber: עזרא) Kr. e. 5. század - Kr. e. 4. század idején élt héber pap és történetíró, a zsidók babiloni fogságból való hazatérése idején és után.

I. Artaxerxész perzsa király engedélyével tért haza a száműzetésből a zsidók második csoportjával, 80 évvel az első csoport után, Kr. e. 460 körül. A király Esdrást tette felelőssé a nép oktatásáért, és kimondta, hogy főbenjáró bűnt követ el az aki nem cselekszi a király és Jahve törvényét. További feladata volt, hogy vallási reformot hajtson végre. Magyarázta a nép előtt Mózes törvényét. Azokat a zsidókat, akik idegen, pogány nőket vettek feleségül, kényszerítette, hogy bocsássák el őket. Nehémiás munkatársa volt a hit és az istentisztelet megújításában.

Ezékiel próféta

Ezékiel (Kr. e. 622 – Kr. e. 570) bibliai, ószövetségi személy, Ezékiel próféta könyvének fő szereplője. Papi családból származott, ő maga is pap volt.

Kr.e. 597-ben, Izráel leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták a babiloni fogságba. Nehéz sorsa volt, fiatalon elveszítette a feleségét is (Ezékiel 24.), a fogságba vetettek nem értették szavát, ezért egy időre el is kellett némulnia, és csak jelbeszéddel fejezhette ki magát (Ez. 3,26), de még az óhazában maradtak lelki hanyatlásába, bálványozásába is be kellett pillantania.

Prófétai működését a fogság ötödik évében kezdte el. Kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között.

Ma Dél-Irakban, el-Kifl (الكفل) közelében található egy sírhely, amelyet Ezékiel próféta sírjaként tisztelnek.

Illés próféta

Illés (néha Éliás, héber אליהו, Elijahu, jelentése „Jahve az én istenem”) i. e. 9. századi héber próféta a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban.

Az Ószövetség, a Talmud, a Misna és a Korán is ír róla. Malakiás egyik jövendölése szerint az ő visszatérte fogja megelőzni a Messiás megérkezését.

Iráni naptár

Az iráni naptár vagy más néven modern perzsa naptár a Nap járásán alapuló naptár, amely sokban hasonlít a Gergely-naptárra, azonban a noruz (újév) napja a tavaszi napéjegyenlőség, ami egy 13 napos ünnepség kezdete.

Az év 365 napos, amit 12 hónapra osztanak. Az első 6 hónap 31 napos, a következő öt 30 napos, az utolsó hónap 29 napos, szökőévben pedig 30.

A naptár kezdő eseménye, amikor Mohamed próféta elhagyta Mekkát, a Gergely-naptár szerint 622-ben.

Iszlám

Az iszlám (arabul الإسلام al-islām, al-iszlám kiejtése✩) egy, az ősi arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezető szerep. Hívőit muszlimoknak, magyarosan muzulmánoknak nevezzük. A muzulmánok az iszlámot az első, az egyetlen igaz, (szellemileg) a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.

A Föld nagy világvallásainak egyike. Alapjául azon, Isten (arabul Allah) szavának tekintett kinyilatkoztatások szolgálnak, amelyeket a Mohamed prófétaként ismert Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib adott át a 7. század első harmadának végén Hidzsázban követőinek, és amelyeket halála után két évtizeddel a Koránban gyűjtöttek össze követői.

A kereszténység után, 1,8 milliárd követőjével(ez a Föld népességének 24%-a) a világ második legnagyobb vallása.

Fő elterjedési területei Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Malajzia, valamint a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.Az iszlám túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén, civilizációnak is tekinthető: híveit Mauritániától Indonéziáig közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saría) való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv általános használata társult.

Az iszlám égisze alatt a középkorban és az újkor hajnalán számos virágzó és fejlett államalakulat jött létre, melyek közül kiemelkedett az Omajjád, az Abbászida, a Córdobai és a Fátimida Kalifátus, valamint az Ajjúbida, a Mameluk, az Oszmán, a Mogul és a Szafavida Birodalom. Az iszlám civilizáció központjai, úgymint Kairó, Bagdad, Damaszkusz, Córdoba vagy Isztambul a maguk fénykorában a világ legnagyobb városai közé tartoztak és a modern és szervezett nagyvárosi kultúra úttörői voltak.

Jeremiás próféta

Jeremiás (nevének (יִרְמְיָהוּ Yirməyāhū) jelentése "Jah(weh) felmagasztal/felemel") Izrael egyik legnagyobb prófétája. A Kr. e. 7.-6. sz. fordulóján élt.

Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i.e. 800-200) meghatározó gondolkodóinak.

Medina (Szaúd-Arábia)

Medina (arabul: المدينة vagy المدينة المنورة ) egy város Szaúd-Arábia nyugati részének Hidzsáz régiójában. Mekka után az iszlám vallás második legszentebb városa. Népessége 1 180 770 fő volt 2010-ben.

Medina eredeti neve Jatrib volt, később lett „a próféta városa” (Madīnat an-Nabī) vagy „a megvilágosodott / ragyogó város” (Al-Madīna al-Munawwara). Rövid neve, Medina egyszerűen várost jelent, és mind a mai napig használatos köznévi értelemben is. Vallási jelentősége onnan származik, hogy itt található Mohamed próféta szentélye, a „próféta mecsetje” (Maszdzsid an-Nabaví), híresebb nevén a Próféta kupolája (Qubbat an-Nabí), vagy Zöld Kupola, amit Mohamed háza mellé építettek. A próféta háza később a mecset része lett, mikor azt az Omajjád Valíd ibn Abdel Malik kalifa kibővítette. Az iszlám első mecsetje is Medinában található, ez a Quba Mecset (Maszdzsid Quba).

Mekkához hasonlóan Medinába is csak muszlimok léphetnek be. Mindkét városban számos mecset áll, melyeket rengeteg muszlim látogat meg az éves zarándoklatok alatt.

Mekka

Mekka IPA: [ˈmɛkə] vagy Makkah IPA: [ˈmækə] (teljes nevén: Makkah al-Mukarramah IPA: Arabul: مكة المكرمة) város Szaúd-Arábia nyugati részén, a Vörös-tenger-től 80 kilométerre.

Mekka Mohamed próféta szülőhelye, ezért a muszlim hitűek első számú zarándokhelye. A város lakóinak száma 1 294 168 (a 2004-es statisztika szerint).

Minden muszlim hívőnek életében – ha módja van rá – legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába.

Mohamed próféta

Mohamed próféta (Mekka, 570 – Medina, 632. június 8.) az iszlám vallás legfőbb prófétája. Teljes arab neve: محمد بن عبد الله بن عبد المطلب بن هاشم بن عبد مناف القرشي – „Muḥammad ibn ʿAbd Allāh ibn ʿAbd al-Muṭṭalib ibn Hāšim ibn ʿAbd Manāf al-Qurašī” kiejtése✩.

Mohamed fellépése korszakalkotó esemény az arabok és a világ történelmében: az általa alapított iszlám az évszázadok folyamán világvallássá fejlődött, melynek több mint 1,8 milliárd híve vallja, hogy „egy az Isten, és Mohamed az ő prófétája”.

Mohamedet az iszlámban Isten küldöttének (raszúl Alláh) és a próféták pecsétjének, azaz az utolsó prófétának tekintik, aki az Ó- és Újszövetség után tolmácsolta az emberiség számára Isten üzenetét, a Koránt. Mohamed fellépése azonban nem csak vallási szempontból rendkívüli, birodalomalapítóként is számon tartjuk: a halála előtti tíz évben sikerült egyesítenie az addig széttagolt arábiai törzseket, akiket ő és utódai, a kalifák állammá szerveztek. A kalifák az új vallás nevében sikeres hódító hadjáratokat vezettek, és óriási területeket uraltak Ázsiában, Afrikában és Európában is.

Muszlim naptár

Az iszlám naptár a Hold járásán alapuló éveket használó holdnaptár, melynek kezdőnapja: 622. július 16. Ez az iszlám időszámítás kezdete, azaz 1. év Muharram hónap 1-je. Az iszlám időszámítás a hidzsráról kapta a nevét, amelynek jelentése: Mohamed próféta kivándorlása, áttelepülése, (helytelenül "futása") Mekkából Medinába. Ez a kivándorlás valójában nem július 16-án, hanem több mint két hónappal később, szeptember 23-án történt. I. Omár kalifa nevéhez fűződik ennek a naptárnak az utólagos bevezetése, aki nem a kivándorlás időpontját (Rabí al-Avvel 12-ét - szeptember 23-át) tette meg a naptár kezdetének, hanem az arabok addig használt naptári évének első napját, azaz Muharram elsejét (július 16.).

Problémát jelent a holdnaptárat összhangba hozni az évszakok által meghatározott évvel. Az iszlám naptár ezt nem veszi figyelembe, hanem attól „függetlenül” jár. Egy iszlám évben 12 hónap és 354 nap van, így az év kezdete folyamatosan vándorol visszafelé. 1994-ben az iszlám újév június 11-re esett, 2004-ben február 22-re.

A naptár a Korán előírásain alapul, az abban foglalt előírások betartása szent kötelesség minden muszlim számára. Hivatalos naptárként használják a Perzsa-öböl országaiban, különösen Szaúd-Arábiában. Más iszlám országok a Gergely-naptárt használják a polgári életben, az iszlám naptárak csak a vallási életben használatosak.

Szunnita iszlám

A szunnita iszlám az iszlám legnagyobb ága: a muszlimok mintegy 90%-a a követői közé tartozik.A szunniták eredeti megnevezése „a bevett szokás és a közösség követői”. Ez arra utal, hogy követik a Próféta szokásait, cselekedeteit és életmódját, és a közösséghez tartoznak.

A saría négy forrását ismerik el:

a Koránt,

a próféta hagyományát (hadísz),

a vallásjogtudók konszenzusát (idzsmá’), valamint

az analógiás következtetést (qijász).

Sámuel próféta

Sámuel (héberül: שְׁמוּאֶל , jelentése: Isten meghallgatott), (Kr. e. 12. század – Kr. e. 11. század) bibliai, ószövetségi próféta Mózes után. Az ókori Izrael utolsó, egyben legjelentősebb bírája, mintegy 20 évig.

Ő volt az, aki az izraeliták első, majd második királyát is felkente, Saul, illetve Dávid személyében.

Síita iszlám

A síita iszlám, arabul as-sía (الشيعة) az iszlám legnagyobb vallási kisebbsége, mely ma a muszlimok 10-13%-át egyesíti. A többségi szunnita iszlámtól alapvetően abban különbözik, hogy Mohamed próféta és veje-unokatestvére, Ali kalifa utódai – ahogy ők nevezik, „a ház népe”, vagyis ahl al-bajt – számára kiemelt szerepet biztosít. Hogy ez milyen természetű, az irányzatonként eltér, de összességében elmondható, hogy kizárólag a 656-tól 661-ig uralkodó Alit ismerik el legitim kalifának, és – szintén irányzattól függően – bizonyos számú fiú utódait tévedhetetlen, isteni tudást birtokló imámoknak tekintik. A síita irányzatok többségében fontos szerep jut az úgynevezett mahdihoz kötődő megváltástannak is.

Az iráni hatások által kezdettől fogva befolyásolt, ám sosem egységes síita mozgalom eleinte alapvetően politikai irányzat volt, amely a főhatalmat Alinak és utódainak kívánta megszerezni, és csak az évszázadok folyamán vált elsősorban vallási jellegűvé.

A legnagyobb csoportot az imámita vagy másképp tizenkettes sía alkotja (a legelterjedtebb Iránban és Azerbajdzsánban), de a történelem folyamán komolyabb jelentőségre tett szert a hetes sía (iszmáilijja) és az ötös sía (zajdijja) is.

Tušilović

Tušilović falu Horvátországban, Károlyváros megyében. Közigazgatásilag Károlyvároshoz tartozik.

Áron (Biblia)

Áron bibliai személy, Mózes testvére, akivel együtt Jákob fiának, Lévinek a dédunokája volt.

A Biblia és a Korán is említi.

Ézsaiás próféta

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá (héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja)

A Kr. e. 8. században élt júdeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének tartanak.

Több mint négy évtizeden keresztül hirdette Isten szavát Jeruzsálemben - Kr. e. 740 - 700 körül - és az utókorra nagy hatást gyakorolt.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.