Ortodox kereszténység

Az ortodox [megj. 1] kereszténység (más néven pravoszláv egyház, régiesen görög(keleti) egyház, óhitűek, görög nem egyesültek) mind történelmileg, mind híveinek létszámát tekintve a keleti keresztény egyházak egyik fő irányzata, amely földrajzilag elsősorban az egykori Keletrómai Birodalom területén, illetve attól keletre számít meghatározónak. Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül, úgy ahogy ezt a hét egyetemes zsinat meghatározta. Az ortodox keresztények nem ismerik el azokat a dogmákat, amelyeket az első hét egyetemes zsinat után fogalmaztak meg nyugaton (ilyen a Szentléleknek az Atyán kívül a Fiútól származtatása, Mária szeplőtelen fogantatása). A keleti egyházak nem ismerik el a pápát a legfőbb méltóságnak. Nincs központosított egyházszervezetük, jelenleg négy ősi patriarchátus és számos önálló nemzeti egyház alkotja az ortodoxiát. A keleti ortodox egyház nem egyetlen szervezetet jelent, hanem 13 önálló helyi egyházat tömörít magába, melyek elnevezése országonként más és más (például Görögországi Ortodox Egyház, Orosz Ortodox Egyház). Egységesek a szentségekről, tantételekről, liturgiáról és egyházvezetésről vallott nézeteik, de mindegyik autonóm módon, önállóan kormányozza magát.

Az egyes ortodox egyházak élén a pátriárka áll. A konstantinápolyi (Isztambul, Törökország) pátriárkát tekintik az ökumenikus – vagy egyetemes – pátriárkának. Szerepe valamelyest hasonló a római katolikus pápáéhoz, ám a pápával ellentétben, akit Vicarius Christi (Krisztus földi helytartója) néven említenek, a konstantinápolyi püspök az ortodox hit szerint primus inter pares, azaz „első az egyenlők közt”. Különleges tiszteletet élvez, de nem avatkozhat bele a 14 másik ortodox részegyház ügyeibe.

A katolicizmussal történő kölcsönös kiátkozását 1965. december 7-én oldotta fel VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka.

Ortodox kereszténység
[vagy pravoszlávia,
görögkeleti egyház
]

(Ορθόδοξη Εκκλησία)
kereszténység
Ortodox kereszt. Az ortodox kereszten az alsó, ferdén álló szár a felfeszített Krisztus lábtámaszára utal, egyben az „igazság mérlegét” is jelenti. IC XC NIKA = Jézus Krisztus győz, ami a kelet–nyugati egyházszakadás (skizma) jele.[1]
Ortodox kereszt. Az ortodox kereszten az alsó, ferdén álló szár a felfeszített Krisztus lábtámaszára utal, egyben az „igazság mérlegét” is jelenti. IC XC NIKA = Jézus Krisztus győz, ami a kelet–nyugati egyházszakadás (skizma) jele.[1]
Ortodoxok keresztények a Földön   75% – 100%   50% – 75%   20% – 50%   5% – 20%   1% – 5%   1% alatt, de autokefáliával
Ortodoxok keresztények a Földön
  75% – 100%
  50% – 75%
  20% – 50%
  5% – 20%
  1% – 5%
  1% alatt, de autokefáliával

Kialakult 1. század (a főbb tanok többsége a 4. századig fogalmazódott meg)
Alapító Jézus Krisztust tekintik annak
Konstantinápolyi pátriárka I. Bertalan
Szent iratok Biblia
Felekezetek nincsenek

Államvallás Görögország
KorábbanBizánci Birodalom, Szerb Királyság, Bolgár Cárság, Havasalföldi Fejedelemség, Moldvai Fejedelemség, Román Királyság, orosz fejedelemségek (pl. Kijevi Nagyfejedelemség, Vlagyimiri Nagyfejdelemség, Moszkvai Nagyfejedelemség), Orosz Birodalom, Grúz Királyság
Fő vallás Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova, Montenegró, Macedónia, Görögország, Ciprus, Ukrajna, Belarusszia, Oroszország, Grúzia
Követők száma (2014)
225–300 000 000 fő[2]
a világ
lakosságának
(2007) 3,53 %-a[3]

Egyházatyák Alexandriai Szent Atanáz (†373)
Jeruzsálemi Szent Cirill (†386)
Nagy Szent Vazul (†379)
Nazianzi Szent Gergely (†389)
Nüsszai Szent Gergely (†395 k.)
Aranyszájú Szent János (†407)
Alexandria Szent Cirill (†444)
Hitvalló Szent Maximosz (†662)
Damaszkuszi Szent János (†749)
Palamasz Szent Gergely (†1359)
Főbb események:

29/33Jézus halála
1. századapostolok kora
2.4. századókeresztény kor
4.6. századegyházatyák kora
313milánói eduktum
325első nikaiai zsinat
726843képrombolás
9.10. század – szláv népek megtérítése
1054 – a nagy egyházszakadás
1453Bizánci Birodalom török fennhatóság alá kerül
19. század – török fennhatóság megszűnése
1965 – katolikusokat kiátkozó bullák visszavonása

Elnevezései

Az ortodoxia görög összetett szó, jelentése ’igaz hit’. Ennek tükörfordítása a szláv pravoszláv szó. Területi eredetéből adódóan szokás keleti kereszténységről beszélni, ami azonban pontatlan, mert az ortodox kereszténység csak egyik – bár legnagyobb – ága a keleti kereszténységnek. Magyar sajátosság a görögkeleti műszó, amely – történelmi összefüggéseit tekintve – pejoratív, kirekesztő elnevezés, és amelyet a magyarországi ortodoxok egy része mindig is visszautasított.[megj. 2]

Történelem

A kereszténység a Római Birodalomban született, és kezdeti története – különösen a mediolanumi ediktumot követően – elválaszthatatlanul összekapcsolódott a birodalom történetével. Amikor Nagy Konstantin 330-ban a székhelyét Rómából Bizáncba helyezte át a konstantinápolyi püspök (pátriárka) tekintélye is növekedni kezdett, de ugyanakkor a császár teljes kiszolgálója lett. Ezzel egyidejűleg a római püspök (pápa) helyzete is megváltozott. A római püspökök kezdtek úgy viselkedni, mint a Nyugat egyedüli és kizárólagos urai (nemcsak vallási, hanem ún. világi ügyekben is), akikre a hatalmat a császár ruházta át.[4]

Később, a Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti és nyugati egyház közti különbségek mindjobban kiéleződtek. E különbségek jelen voltak a vallásos élet csaknem minden területén: a filozófiai alapvetésben, a dogmatikában, a liturgiában, a hitéletben, a misztikában, a művészetben – és nem utolsósorban az egyházszervezeti és politikai kérdésekben. A keleti és nyugati térség hitélete a kezdetektől különbözött, a birodalom kettészakadása azonban politikailag is izolálta a két térséget. Az ortodoxok leginkább abban különböznek a katolicizmustól, hogy a 4. század utáni zsinati értelmezéseket és teológiai újításokat nem fogadják el.

Az 1. évezredben az egyháznak – a birodalom tagoltságának megfelelően – öt központja volt: (Róma, Konstantinápoly, Jeruzsálem, Alexandria és Antiochia). Ezek közül Róma vitathatatlanul élvezett bizonyos tiszteleti elsőséget, ezt azonban csak a katolikus értelmezés tekinti egyértelműen joghatósági jellegűnek. A más alapon álló egyháztörténelmi szemlélet szerint az elsőség csupán tiszteletbeli volt; a római egyház (és püspöke, a pápa) nem az egész kereszténység vezetője, legfeljebb primus inter pares: első az egyenlők között. A második legfontosabb egyház Konstantinápoly volt. Ez – egységesen a másik három keleti egyházzal – határozottan visszautasította Róma egyeduralmi törekvéseit. Az ellentétek végül az 1054-es nagy egyházszakadásban konkludáltak, amikor is a keresztény világ két felének vezetője kölcsönösen kiközösítette a másikat.

A szakadást csak mélyítette az 1204-es IV. vagy latin keresztes háború, amelynek során a keresztes lovagok az eredeti cél, Jeruzsálem felszabadítása helyett Konstantinápoly ellen vonultak, lerombolták és kirabolták a várost, és létrehozták a Latin Császárságot.

Az oroszországi ortodox egyházon belül az ortodox ,,óhitűek" és az ,,újhitűek" elvei között is hatalmas szakadás következett be, mivel a 17. században a frissen megválasztott Nyikon pátriárka - Alekszej Mihajlovics cár segítségével a vallást megreformálta. A megreformált vallás tulajdonképpen visszatérés volt az eredeti bizánci keresztény dogmákhoz. Az óhitűek egyik szónoka Iván Nyeronov, a másik Avvakum protopópa volt, elveikhez csatlakozott Pavel kolomnai püspök is. Az óhitűek ragaszkodtak az olyan hagyományokhoz, mely szerint például a keresztvetés két összezárt ujjal történjen. A győzedelmes újhitben, mely az üldöztetések, vérontások és máglyán való önégetéseket követően terjedt el, a keresztvetés a homlok és a szív után jobbról balra irányban történik úgy, hogy 3 összefogott ujjukkal érintik meg a vállukat, valamint elterjedt a nagyböjti ima alatti meghajlás is.

A kereszténység főbb szakadásai
Az ortodox kereszténység sötétkék vonallal

Teológia

Vladimirskaya
Vlagyimiri Istenszülő (12. század). Jelenleg a Tretyakov Képtárban található

Az ortodox történelemértelmezés szerint a kereszténységnek eddig hét egyetemes zsinata volt. Az ortodoxia teológiai alapját mind a mai napig az e hét zsinaton definiált hittételek alkotják. (A katolikusokkal ellentétben, az ortodoxok saját zsinataikat sosem nevezték egyetemesnek, mivel úgy tartják, hogy egyetemes zsinat csak az egyházszakadás megszüntetése után tartható.) Mivel a keresztény hit alapvető kérdéseit e zsinatokon tisztázták, a legtöbb dogmatikai kérdésben kelet és nyugat között nincs lényeges eltérés. Így az ortodoxia – a katolicizmussal közösen – vallja

Az ortodox hit összefoglalása a (Filioque betoldás nélküli) Nikaia–konstantinápolyi hitvallás.

Az ortodoxiában a Biblián és a hét egyetemes zsinat határozatain túlmenően az egyházatyák és a szentek írásainak is a hitet meghatározó tekintélyt tulajdonítanak. Az ortodox teológia és misztika egyik kulcsfogalma a theoszisz (átistenülés), amely szerint az isteni természet radikálisan átalakítja a hívő emberi természetét, és a szentekben magának Istennek a dicsősége ragyog, és mind írásaik, mind ábrázolásaik az isteni jelenlét hordozói. Ezért kiemelt szerep jut mind a liturgiában, mind a személyes hitben az ikonok tiszteletének.

Az egyetemes zsinatok mellett fontos része az egységes ortodox teológiai gondolkodásnak az Szent Atyák egyetértése (Consensus Patrum). Eszerint az Istenhez közel álló, istenismerő, szentéletű tanítók, habár mint egyének nem tévedhetetlenek, de az Egyházon kétezer éven keresztül átívelő közösségük, és a tanításaikban megnyilvánuló egységes nézetek a Szentlélek által az igaz hit hordozói, és mint ilyenek a hitélet, a teológia és az egyházi gyakorlatok forrásai és hivatkozási alapjai. Az Atyák konszenzusa az ortodox "szóbeli" hagyomány egyik legfontosabb része, és az egyetemes zsinatok döntéseivel együtt az Egyház Szentlélektől származó kollektív bölcsességének és tévedhetetlenségének megnyilvánulása.

Szentségek

Az ortodox egyházban a szentségeket hivatalosan "szent titkoknak" nevezik. Hét szentséget különböztetnek meg: a keresztséget, a bérmálást, a szent áldozást, a bűnbánat (gyónás) szentségét, a szent kenetet, a házasságot, s a papi rendet.

A szentségek megkülönböztetésének gyakorlatát az ortodox egyház a római katolikusoktól vette át. Ez nem tartozik az Egyház ősi gyakorlatához, és bizonyos fokig félrevezető is lehet, mert úgy tűnhet, hogy csak hét külön rítus van, amelyek "szentségek", és az Egyház életének összes többi megnyilvánulása alapvetően különbözik ezektől. Az ortodox egyház legősibb és leghagyományosabb gyakorlata az, hogy mindent, ami az Egyházon belül van és történik szentnek és misztikusnak tekint.

A keresztség

Az Egyházban a keresztség a Sátán elutasításával és Krisztus elfogadásával kezdődik. Mielőtt valakit megkeresztelnek, a személy – vagy nevében támogatói, keresztszülői – nyilvánosan elmondja a keresztény hitvallást, a Hiszekegyet. Mivel a keresztszülő a gyermek nevében beszél, támogatja belépését az Egyházba és a keresztvízből "befogadja" a gyermeket az Egyházba, a keresztszülőnek magának is az Egyház tagjának kell lennie.

A hit megvallása után a pap imádkozik a keresztvíz fölött és megáldja azt, mint Isten teremtésének és jóságának jelét. A megkeresztelendő személy fölött is imát mond és megáldja szent olajjal. Majd az Alleluja ("dicsérjétek az Urat") ünnepélyes eléneklése után háromszor vízbe meríti az Atya és Fiú és Szentlélek nevében.

Az alámerítés által a megkeresztelt személy meghal a világnak és újjászületik Krisztus feltámadásában az örök életre.

Ősi időkben ez a körmenet a keresztelőkápolnától a templomig vezetett, ahol az újonnan megkeresztelt részesült a Szent Eucharisztiában a Liturgia folyamán, mivel a keresztelőt általában a Húsvéti Liturgiával kötötték össze. Ma a Húsvét éjjeli körmenet a templom körül nem más, mint emlékezés arra, hogy meg vagyunk keresztelve.

A bérmálás

A bérmálás szentségével megkapja a hívő a "Szentlélek ajándékának pecsétjét". A keresztség személyes részvétel a húsvétban, Krisztus halálában és feltámadásában; a bérmálás pedig ugyanolyan részvétel a pünkösdben, a Szentlélek eljövetelében.

A bérmálás szentségét konfirmációnak is szokás nevezni, de az ortodox egyházban mindig a kereszteléssel együtt végzik, mely után a megkeresztelt (általában csecsemő) azonnal áldozhat, azaz részesülhet a szent eucharisztiában.

Az ortodox egyházban úgy szolgáltatják ki a bérmálás szentségét, a Szentlélek ajándékát, hogy a test minden részét megkenik egy különleges olajjal, amelyet szent kenetnek hívnak. Ezt az olajat, miront (mirrhát) az egyház püspökei készítik el nagycsütörtökön.

A szent eucharisztia

Az ortodox hagyományban a szent eucharisztiát a "szentségek szentségének" is nevezik.

Az eucharisztia szó jelentése – hálaadás. Ezt az elnevezést kapta a szent étkezés, nemcsak maga a kenyér és a bor, hanem az egész esemény: az összejövetel, az imádkozás, a Szentírás felolvasása, Isten igéjének a hirdetése, a Krisztusra való emlékezés és az Ő testének és vérének elfogyasztása, ővele, az Atyával és a Szentlélekkel való közösségben.

A szent eucharisztia titka meghaladja a pusztán racionális, logikus elemzést és magyarázatot. Azért, mert az eucharisztia – mint maga Krisztus – valóban Isten országának a titka, amely, Jézus szavaival, "nem e világból való". Mivel az eucharisztia Isten országához tartozik, ezért teljes mentes a bukott emberiség "földi" logikájától.

A bűnbánat

A gyónás szentsége Istennel való kibékülésünknek a jele az egyházban, miután a bűn elválasztott minket az egyház életétől.

Nem minden bűn teszi szükségessé a szentségi gyónást. Ez nyilvánvaló, hiszen a keresztény ember soha nem lehet teljesen bűntelen. Bizonyos súlyos bűnök azonban, vagy a hosszú távolmaradás a szentáldozástól, szükségessé teszik a szentségi gyónást. Ezenkívül, a Krisztussal közösségben élő kereszténynek azért kell rendszeresen járulnia ehhez a szentséghez, hogy tudatosan megalázza magát Isten előtt, és az egyház lelkészétől vezetést kapjon a keresztény élethez. Az ortodox egyház azt tanítja, hogy a szentségi gyónás szükséges mindazoknak, akik szent eucharisztiához járulnak, ha súlyos bűnöket követtek el, vagy hosszú ideig távolmaradtak az áldozástól.

Az ortodox egyház szigorúan ragaszkodik a Bibliának ahhoz a tanításához, hogy csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, hogy ezt Krisztus által viszi végbe az egyházban, és hogy a bűnbocsánat feltétele a valódi bűnbánat és a változásra tett ígéret, melyről a bűnvallással teszünk bizonyságot. A bűnvallás pedig a bűnök őszinte és nyilvános beismerése Isten és az emberek előtt.

A bűnbánat beteljesedése a szent eucharisztia vétele és a bűnbánó valódi megbékélése Istennel, és Krisztus parancsai szerint minden emberrel. Mindebből természetesen az következik, hogy a bűnbánónak őszintén kell törekednie arra, hogy távol tartsa magát a bűntől, megmaradjon az Isten iránti hűséges engedelmességben és a becsületes életben Isten és embertársai előtt.

A szent kenet

A hagyományos ortodox gyakorlatban a Kenet szentsége közösségi szentség. Ez azt jelenti, hogy a hívők közül ahányan csak tudnak, összegyűlnek, hogy részt vegyenek az imában. Magához a szertartáshoz hét pap szükséges, az apostoli levelekből és az evangéliumokból pedig hét alkalommal olvasnak fel. Hét ima hangzik el, és hét ízben történik megkenés a szertartásra külön megszentelt olajjal. Bár nem mindig lehet a szentséget ilyen módon kiszolgáltatni, a szokásos gyakorlat még mindig az, hogy annyi pap és hívő gyűlik egybe, amennyi csak lehetséges.

A szent kenet szentségének kifejezett célja a gyógyítás és a bűnbocsánat. Mivel a testi gyógyulás nem mindig Isten akarata, ezért Krisztusnak az imája, hogy legyen meg Isten akarata, a szentség alapgondolatához tartozik. Ezen túlmenően, a szentség célja az, hogy a beteg test megkenése által az ember szenvedése megszentelődjék, és eggyé váljon Krisztus szenvedéseivel. Ily módon a test sebei megszentelődnek, és a beteg erőt kap ahhoz, hogy szenvedései ne a lélek halálára legyenek, hanem örök üdvösségre az Isten országában eljövendő feltámadásban és életben.

A halál elkerülhetetlenül eljön az ember számára. Mindenkinek meg kell halnia, még azoknak is, akik a gyógyulás által ideiglenesen haladékot kaptak, hogy több időt tölthessenek a földön. Így a beteg gyógyulása önmagában nem cél, csupán eszköz, amit Isten irgalma és kegyelme jeléül ad, hogy további lehetőséget biztosítson az embernek arra, hogy Érte és embertársaiért éljen ezen a világon.

A házasság

A házasságot nem Krisztus hozta létre, nem Ő tette intézményessé. Mégis, az Úr egészen különleges értelmet és jelentőséget adott az emberek házasságának.

A házasság szentségében a nőnek és a férfinak megadatik az a lehetőség, hogy egy lélek és egy test legyen, amit önmagában semmilyen emberi szeretet sem képes biztosítani. A házasságban a keresztények a Szentlelket kapják meg, azért, hogy ami a földön elkezdődött ne érjen véget a halállal, hanem beteljesedjék, és a legtökéletesebb módon folytatódjék Isten országában.

Évszázadokon át nem volt külön esküvői szertartás az egyházban. A keresztény pár kifejezte kölcsönös szeretetét az egyházon belül, és megkapták Isten áldását egyesülésükre, amelyet Krisztus szent eucharisztiája pecsételt meg. Az egyház hivatalosan elismerte a pár összetartozását, Krisztus testének tagjává tette, így vált a házasság kereszténnyé, Isten tökéletes szeretetének teremtett képévé, amely örök, egyedülálló, oszthatatlan és örökké tartó.

Később külön szertartás alakult ki a házasság szentségére, melynek mintája a keresztség és bérmálás szentsége lett.

Az ortodox egyházban a házasság szentségének nincs "törvényi" jellege. A házasság nem jogi szerződés, nem tartalmaz sem fogadalmat sem esküt. A házasság szentsége lényegében az emberi szeretet "megkeresztelése és megerősítése" Istenben Jézus Krisztus által, a Szentlelken keresztül.

Természetesen a keresztény házasság szentségében csak azok részesülhetnek, akik az egyházhoz tartoznak, azaz a megkeresztelt és rendszeresen áldozó hívők. Az ortodox egyház ma is szigorúan ehhez a tanításhoz és gyakorlathoz tartja magát. A keresztények közötti egység hiányának tragédiája miatt azonban egy ortodox keresztény összeházasodhat egy megkeresztelt, nem ortodox kereszténnyel az egyház keretein belül, azzal a feltétellel, hogy mindketten őszintén munkálkodnak, és imádkoznak a Krisztusban való teljes egységükért, de anélkül, hogy bármilyen kényszert alkalmaznának, vagy erőszakkal uralkodni akarnának a másik felett. Annak az ortodox kereszténynek, aki házasságra lép egy nem ortodox kereszténnyel, az egyház szentségi imáit és áldását kell megszereznie ahhoz, hogy az ortodox egyház tagja maradhasson, és továbbra is részesülhessen a szent eucharisztiában.

Az ortodox tanítás szerint csak egyetlen házasság töltheti be azt a tökéletes értelmet és jelentőséget, amelyet Krisztus életünk e valóságának szánt. Így az ortodox keresztény hagyomány arra bátorítja az özvegyen maradt asszonyokat és férfiakat, hogy maradjanak hűségesek házastársukhoz, akik már meghaltak ennek a világnak, de élnek Krisztusban. Az ortodox hagyomány ugyanezen az alapon az ideiglenes "együttélést", az alkalmi szexuális viszonyokat, a különféle emberekkel folytatott szexuális kapcsolatot, az azonos neműek közötti szexuális érintkezést és a házasságnak különéléssel és válással végződő megszakítását ellenkezőnek tartja azzal az emberi tökéletességgel, amelyet Isten Jézus Krisztusban nyilvánított ki. A bűnbánat, a bűnök őszinte megvallása, és a békés együttélés őszinte ígéretével azonban az ortodox egyház megtartja a második házasság szertartását is azok számára, akiknek nem sikerült teljesíteniük a házasságnak Krisztus által tanított eszményi feltételeit. Az is az egyház gyakorlatához tartozik, hogy nem zárja ki második házasságban élő tagjait a szent áldozás szentségéből, ha őszintén akarják az Istennel való eucharisztikus közösséget, és ha teljesítik az egyház életében való részvétel minden egyéb feltételét.

A már megfogant gyermek abortusza az ortodox egyházban szigorúan tilos, és semmilyen módon sem igazolható, mert végrehajtása a legnagyobb erkölcsi kockázattal jár, és igen komoly bűnbánatot követel még olyan szélsőséges esetekben is, amikor az anyát helyrehozhatatlan sérülés fenyegeti, vagy a szülés alatt valószínűleg meghalna. Ilyen kivételes esetekben egyedül az anyának kell vállalnia a döntést, és fel kell készülnie arra, hogy tettéért Isten elé álljon, és az Ő isteni irgalmát kérje.

A papi rend

Ortodox meggyőződés szerint a keresztény egyház egyetlen papja, pásztora és tanítója maga Krisztus. Egyedül Ő vezeti népét, Ő uralkodik fölötte. Egyedül Ő bocsátja meg a bűnöket, és Ő az, Aki közösséget ajánl fel Istennel, az Atyával.

Az ortodox hit szerint Krisztus nem hagyta el népét, hanem együtt van egyházával, mint annak élő és egyetlen feje. Krisztus a Szentlélek által tevékenyen jelen van egyházában.

Az egyházi rend szentsége a keresztény egyházban objektív biztosítékot nyújt Krisztusnak népével való állandó együttlétére. Az egyház püspökeinek, papjainak és diakónusainak az a szerepük, szolgálatuk, hogy láthatóvá tegyék Krisztus tevékeny együttlétét népével. A papság tehát nem Krisztus nevében, vagy Krisztus helyett szolgál, mintha ő maga nem lenne jelen. A papság nem Krisztus helytartója, helyettese vagy képviselője.

A papságnak három fokozata van: püspökök, papok, diakónusok.

Eltérések más keresztény felekezetektől

Katolicizmus

Az ortodoxia elutasítja a római pápa primátusának és tévedhetetlenségének tanát. Tagadja azt a tételt is, amely szerint a Szentlélek nemcsak az Atyától, hanem „a Fiútól is” (Filioque) származik. Szintén elveti Isten és a szentek szoborként való ábrázolásának gyakorlatát. Nem képezik részét az ortodox hitnek azok a tételek sem, amelyek a katolicizmusban az egyházszakadást követő időszakban tematizálódtak. Ilyen egyebek közt a purgatórium kérdése, illetve Szűz Mária szeplőtelen fogantatása. További részletek a nagy egyházszakadásnál.

Protestantizmus

A reformáció egyházaival szemben az ortodoxia nem kettő, hanem hét szentséget ismer el. Ebből adódóan vallja a szolgálati papság intézményét is, s azt visszavezeti az apostolokra. Az ortodox elutasítja a sola Scriptura (csak az Írás) elvét, és vallja mind a szentek tiszteletét, mind Krisztus ábrázolhatóságát.

Egyházszervezet

A katolikus egyháztól eltérően, az ortodox egyházaknak nincs központi irányításuk. Ezek egymástól független egyházak, amelyek eredetileg a Bizánci Birodalom egyes tartományaiban kialakult patriarchátusoknak feleltek meg. Mivel a Római Egyház – ortodox szempontból – szakadár lett 1054-ben, ezért azóta az egymástól adminisztratív értelemben teljesen független ortodox keresztény egyházak vezetői között a tiszteletbeli elsőséget az egyetemes (konstantinápolyi) pátriárka élvezi, a konstantinápolyi ortodox egyház (más nevén: Egyetemes Pátriárkátus) vezetője. Ez a tiszteletbeli elsőség kimerül abban, hogy az összortodox konferenciákon ő elnököl. Ezen felül az egyetemes pátriárkának joghatósága van mindazon területek hívei felett, amelyek nem állnak más püspök joghatósága alatt (bár ez is vitás kérdés sok esetben).

Rítusok

A katolikus szóhasználattal ellentétben az ortodoxia nem rítusokról, hanem ‘helyi egyházakról’ beszél. A különböző szóhasználat ellenére, a fogalom lényegileg ugyanaz: az az eredeti egyházi tradíciók szocio-kulturális alkalmazkodásból, inkulturációból fakadó természetes osztódása, helyi körülményekhez igazodását jelenti, ami a ‘helyi egyházak’ kialakulásához vezetett.Az ortodox egyházak tradíció-náció szerinti tagozódása nagy vonalakban megegyezik a keleti katolikus egyházak rítus szerinti elrendeződésével. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az utóbbiak unióik révén éppen az egyes ortodox egyházakból váltak ki. Az egyházak közötti akatolikus/katolikus párhuzam így csak néhány (kivételes) esetben nem létezik, olyankor tudniillik amikor az uniós törekvések vagy kudarcot vallottak (szerb ortodox egyház) vagy éppen ellenkezőleg teljes körű sikerrel jártak (malabár, maronita és italo-albán egyház).

Jelenleg a következő rítusokat különböztetjük meg:

  • a konstantinápolyi tradíció leágazásaiként megkülönböztetjük a bizánci-görög, bizánci-szláv és a grúz rítust, ezeken belül minden egyház saját alváltozattal rendelkezik, helyi nyelven, ide tartozik az összes többi ortodox egyház,
  • latin rítus: új jelenség, az orosz ortodox egyházhoz tartozó autonóm nyugat-európai ortodox egyház és az antiochiai ortodox egyház egyes templomaiban alkalmazzák.

Ortodox egyházak napjainkban

Autokefál ortodox egyházak

Mănăstirea Neamţ2
A Neamți kolostor Moldva legrégebbi és legnagyobb egyházi építménye

Napjainkban összesen 15 önálló (autokefál) ortodox egyház van (zárójelben a körülbelüli taglétszám):

Autonóm ortodox egyházak

Létezik 10 félig önálló (autonóm) ortodox egyház is, melyek valamely autokefál ortodox egyház fennhatósága alatt működnek:

El nem ismert ortodox egyházak

Egyéb de facto létező ortodox egyházak, melyek mindenben az ortodox hitelvek alapján állnak, azonban – elsősorban politikai és egyházszervezési okokból – nincsenek elismerve a többi ortodox egyház által, ezért azokkal nem is állnak közösségben:

Magyarországon

Magyarország a konstantinápolyi ortodox egyházhoz tartozik mint a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. Vezetője 1991-től 2011-ig Mihaíl Sztáikosz exarcha volt, utóda Arszeniosz Kardamákisz.[5]

Magyar ortodox templom (3539. számú műemlék)

Szentesi templom

Beloiannisz church

Beloianniszi templom

Beloiannisz church interior2

A beloianniszi templom belseje

Az "ortodox" névvel jelölt egyéb egyházak

Tágabb értelemben gyakran az ortodox kereszténységhez sorolják azt a hat úgynevezett antikhalkedóni egyházat is, amelyek a 451-ben tartott khalkédóni zsinat hittételeit nem fogadták el, és így elszakadtak a többi kereszténytől. Bár önmagukat ezek az ősi keleti keresztény egyházak is ortodoxnak nevezik, a khalkedóni zsinatot elfogadó ortodox egyházak nem tekintik őket annak. Ezért nem tartoznak az egymást kölcsönösen elismerő, szűkebb értelemben vett ortodox egyházak közé, hanem antikhalkédóni egyházak vagy – az asszír keleti egyházat is beleértve – ókeleti egyházak névvel szokás jelölni őket. Angolul az ortodox egyházakat és az antikhalkedóni egyházakat egyaránt „keleti ortodox egyházaknak” nevezik, a megkülönböztetés érdekében azonban két különböző szót használva: a szűkebb értelemben vett ortodox egyházakat az Eastern Orthodox, míg az antikhalkédóni egyházakat az Oriental Orthodox forma jelöli (mindkettő jelentése „keleti ortodox”).

A következő hat egyház tartozik ide:

Statisztika

Országok jelentősebb ortodox keresztény lakossággal (%-arány):

Jegyzetek

  1. Nifon remete
  2. Christianity:Basics:Eastern Orthodox Church Denomination. about.com. (Hozzáférés: 2014. május 22.)
  3. The World Factbook 2008., International Journal For Religious Freedom Vol 5.
  4. Gecse Gusztáv: Vallástörténet
  5. Mezőföldi Élet, 2012.01.15.

Megjegyzés

  1. Nem azonos az ortodoxiával, amely egy tanítás eredetiségét hangsúlyozó kifejezés
  2. „A »görög keleti« elnevezés ellen immár három évtizede indítottuk meg a harcot, s ez hazánk felszabadulása után végre meg is hozta a gyümölcsét: Egyházunk ma Magyarországon is hivatalosan orthodoxnak nevezheti magát, ugyanúgy, mint mindenütt az egész világon. […] azért nem vállaljuk a »görög keleti« jelzőt, mert diszkrimináló, és ugyanakkor semmiféle tekintetben nem fejezi ki Egyházunk és hitünk jellegét, sőt éppen ellenkezőleg, elködösíti, eltünteti azt.” – Berki Feriz (ed.): Az orthodox kereszténység (2. ed.), Budapest, Magyar Orthodox Adminisztratúra, 1984., 14. old.

Források

További információk

Egyéb irodalom

  • Lippay Lajos: A keleti egyházak, Szent István Társulat, Budapest, 1934
  • Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak, Szent István Társulat, Budapest, 1971
  • (szerk.) Berki Feriz: Az orthodox kereszténység, Magyar Orthodox Adminisztratúra, Budapest, 1984, ISBN 9630007878

Kapcsolódó szócikkek

Alexandriai Szent Kelemen

Alexandriai Szent Kelemen (ógörögül: Κλήμης ὁ Ἀλεξανδρεύς), Titus Flavius Clemens (Kr. u. 150 körül – Kr. u. 215/220 körül) görög keresztény teológus, apologéta és egyházi író.

Aranyszájú Szent János

Aranyszájú Szent János (görög betűkkel Ἰωάννης ὁ Χρυσόστομος, Jóannész Khrüszosztomosz, latinul Iohannes Chrysostomos), (Antiokheia, 344–347 között – Komana (Pontosz), 407. szeptember 14.) prédikátor, teológus, egyházatya, egyháztanító, 398-tól 404-ig I. János néven konstantinápolyi pátriárka. Az ékesszólásáról híres Jánost halála után (néhány forrás szerint még életében) chrysostomosnak, aranyszájúnak nevezték. A keleti katolikus egyházak és az ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely mellett.

Athéni Ariszteidész

Athéni Szent Ariszteidész (görög betűkkel Ἀριστείδης, Athén, 2. század) filozófus, a legelső apologéta.

Bizánci irodalom

Bizánci irodalomnak, vagy középkori görög irodalomnak a görög irodalom második fejlődés fázisát nevezik, amely az ógörög irodalmat követte a középkor kezdetén. Végét az újgörög irodalom megjelenése jelenti.

A bizánci irodalom kezdetét különböző időpontokra szokás tenni. Némelyek 324-től számítják (Nagy Konstantin Bizáncba teszi át székhelyét), mások az athéni Akadémia 529-es bezárását tekintik kezdőpontnak. A régebbi korszakolás három részre osztotta a bizánci irodalmat: a) korai bizánci irodalom (324 [529]–641), b) hanyatló bizánci irodalom (641–842), c) a bizánci irodalom fénykora (842–1453). Az egyszerűség kedvéért itt az 1000. év előtti és utáni felosztás van alkalmazva.

A bizánci irodalom szoros összefüggést mutat az ókori görög irodalommal, illetve az ókeresztény irodalommal, ugyanakkor önálló jelenségnek tekinthető. A görög hatáson kívül a római és a keleti irodalmak befolyása is kumutatható benne. Irodalmi műveinek nagy része régieskedő műnyelven van írva, csak a 12. századtól kezdve jelennek meg egyes alkotásai görög népnyelven. Hatása keleten, és – az ortodox kereszténység révén – a szláv országok irodalmában figyelhető meg.

Bizánci naptár

A bízánci naptár (ókori görögül: Ἔτη Γενέσεως Κόσμου κατὰ Ῥωμαίους) naptár, amit az ortodox kereszténység használt a konstantinápolyi ortodox egyházban 691-től 1728-ig. Továbbá még hivatalos naptár volt a Bizánci Birodalomban 988-tól 1453-ig és Oroszországban 988-tól 1700-ig.

Ez a naptár a Julián naptáron alapszik azzal a kivétellel, hogy az év ebben a naptárban szeptember 1-jén kezdődik. A naptár első éve a Gergely-naptár szerint Kr. e. 5509. szeptember 1. és Kr. e. 5508. augusztus 31. között van. Ez az időpont utal arra, hogy a bizánciak időszámításunk szerint a 7. században a teremtés időpontját erre az évre tették. A katolikus bibliai teremtés éve a Gergely-naptár szerinti Kr. e. 4004-ben van.[forrás?]Egyes ünnepnapokban különbözik a keresztény és a bizánci időszámítás, többek között a húsvét kiszámításában.

Diakónus

A diakónus olyan személy, aki egyházi szolgálatokat teljesít. A fogalom felekezetenként eltérő tartalmú.

Egyháztanító

Az egyháztanító vagy egyházdoktor (latinul: doctores Ecclesiae) egy megtisztelő cím, elsősorban a katolikus egyházban, de más egyházi közösségek szintén használják a jelzőt. Azokra a személyekre szoktak így utalni, akik – főként a teológiai vagy hittani dolgokban – különösen jelentősek voltak a kereszténységen belül.

Hierapoliszi Szent Papiasz

Hierapoliszi Szent Papiasz, görögösen Papiasz Hierapolitész (latinul: Papias), (60/70 k., Hierapolisz – 120/130 k., Hierapolisz) görög nyelven alkotó ókeresztény író, az apostoli atyák egyikeként tartják számon.

I. Bertalan konstantinápolyi pátriárka

I. Bertalan (Imbros, 1940. február 29. –) ortodox keresztény pap, szerzetes, 1991 óta Isztambul 289. pátriárkája. A tisztség még ma is a Kontantinápolyi pátriárka nevet viseli.

Bertalan 28 éve pátriárka (2019-ben), így a leghosszabb ideig hivatalban levő ortodox egyházvezetők egyike.

Javított julián naptár

A javított julián naptár (avagy javított juliánus naptár) a julián naptár kis módosításával készült, 1923-ban, Isztambulban egy ortodox konferencián.

Csak az ortodox egyházak egy része fogadja el, ezek az úgynevezett újnaptáros ortodoxok. Az ortodox egyházak másik része ma is a juliánus naptárhoz ragaszkodik. Ennek köszönhető, hogy az újnaptáros ortodox egyházakban a rögzített egyházi ünnepek dátuma megegyezik a gregoriánéval, míg az ónaptárosoknál ugyanezen ünnepek 13 nappal későbbre esnek – jelenleg ennyi az időbeli eltérés a két naptár között. Ugyanakkor a javított julián naptár csak látszólag azonos a gregoriánus naptárral, mivel a húsvétot és a pünkösdöt, s az ezek időpontjától függő többi mozgó ünnepet, valamint az egész évközi liturgikus rendet a julián naptár szerint ünnepli, azonos időpontban az ónaptáros ortodoxokkal.

A javított julián naptár szerint minden negyedik év szökőév, kivéve a 100-zal is osztható éveket, kivéve amennyiben 900-zal való osztás után a maradék 200 vagy 600.

2800-ig teljesen meg fog egyezni a Gergely-naptárral. 1923-tól 2800-ig pont a 2000-es és a 2400-as év szökőév (úgy mint a Gergely-naptárban) a 900-as osztási maradékok miatt.

A javított julián naptár nagyon pontosan közelíti az év valóságos hosszát, a tropikus évhez képest számított hibája kevesebb mint a tizede a Gergely-naptárénak. Ez azt jelenti, hogy míg a Gergely-naptár mintegy 3300 évenként "téved" egy napot, addig a javított julián naptár csak 45 ezer évenként.

Jukagirok

A jukagirok Kelet-Szibériában, Jakutföldön (Oroszország) élő nép. Önelnevezésük odul vagy detkil. A 2002-es orosz népszámlálás alapján a nép lélekszáma 1000-1500 közöttire tehető. Lélekszámuk a 17. és a 19. század közt csappant meg, a cári népességpolitika és járványok miatt; napjainkra nagyrészt elkeveredtek a jakutokkal.

A mai napig nomád illetve félnomád életet élnek, vadásznak és halásznak. Rénszarvast teherhordónak is tenyésztenek.

A jukagir férfiak várható élettartama 45 év, az asszonyoké 54 év. A gyermekhalandóság a jukagirok közt a legnagyobb egész Jakutföldön.

A széles körben elterjedt orosz ortodox kereszténység mellett a mai napig jellemző a sámánizmus, a szellemhit. A halott lelke az aibidzi nevű helyre kerül, az elhunyt sámán testét ereklyeként megtartja a törzs.

Nyelvük kihalófélben van, és pillanatnyilag nem sorolható egyik nagy nyelvcsaládhoz sem. A jukagir nyelv néhány eleme (pl. magánhangzó illeszkedés) miatt egyesek az uráli nyelvcsaláddal rokonítják, ezt azonban nem sikerült nyelvészeti eszközökkel megbízhatóan igazolni. A jukagirok jakut és orosz nyelven is beszélnek.

Keresztelő János

Keresztelő János – a katolikusoknál Keresztelő Szent János (ógörögül: Ιωάννης ο Βαπτιστής, latinul: Ioannes Baptista), (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált) a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.

Lavra

Lavra (görögül: Λάυρα) A legnagyobb, legjelentősebb ortodox férfi kolostorok elnevezése. A Lavrák közvetlenül a pátriárkák felügyelete alá tartoznak. Kivételt 1721 és 1917 között az oroszországi lavrák képezték, amelyek fennhatóságát ekkor a Szent szinódus gyakorolta.

Nagy Szent Barszanophiosz

Nagy Szent Barszanophiosz (? – kb. 540 vagy 563) palesztinai szerzetes, ókeresztény író.

Egy Gáza melletti kolostor lakója volt. Egy János nevű szerzetessel közös gyűjteményében 396 (Jánosnak 446) aszketikus lelkipásztori levele maradt fenn. A levélgyűjteményben 100 levél Gázai Szent Dorotheosz nevére szól.

Nazianzi Szent Gergely

Nazianzi Szent Gergely (Γρηγόριος ὁ Ναζιανζηνός, Grégoriosz ho Nazianzénosz, Arianz (Nazianz közelében) Kappadókia, 329/330 – Arianz, 389/390. január 25.) teológus, Konstantinápoly püspöke 379-től 381-ig I. Gergely néven. Neve latin (Gregorius) és juhászt jelent: grex, gregis = nyáj. Filozófusként és klasszikus szónokként bevitte a hellenizmus szellemét a korai egyházba. A Szentháromság teológusának is nevezik, mert jelentős szerepe volt a Szentháromság teológiájának megalkotásában. Egyike a 3 kappadókiai atyának. A Keleti katolikus egyházak és az Ortodox kereszténység a három szent főpap közé sorolja Nagy Szent Vazullal és Aranyszájú Szent Jánossal együtt.

Ortodox (egyértelműsítő lap)

Ortodoxnak nevezzük azokat a vallásos személyeket vagy csoportokat, akik az adott vallás tanait a lehető legpontosabban, legszigorúbban vagy legősibb válfajában követik. Kivétel az ortodox kereszténység, amelyik a kereszténység keleti ágának elnevezése, és bár magukat a kereszténység eredetibb ágának tekintik, ezt a nyugati kereszténység természetesen nem fogadja el.

ortodox kereszténység

ortodox judaizmus

ortodox kvéker

Magyarországi ortodox felekezetek

Görög ortodox egyház

Orosz ortodox egyház

Kopt ortodox egyház

Etióp ortodox egyház

Grúz ortodox egyház

Antiochiai ortodox egyház

Bolgár ortodox egyház

Szerb ortodox egyház

Alexandriai ortodox egyház

Konstantinápolyi ortodox egyház

Sínai ortodox egyház

Román ortodox egyház

Albán ortodox egyház

Finn ortodox egyház

Magyarországi bolgár ortodox egyház

Szír ortodox egyház

Örmény apostoli ortodox egyház

Lengyel ortodox egyház

Ukrán ortodox egyház

Autokefál ortodox egyházak

Macedón ortodox egyház

Jeruzsálemi ortodox egyház

Észt apostoli ortodox egyház

Amerikai ortodox egyház

Ukrán autokefál ortodox egyház

Szardeszi Szent Meliton

Szardeszi Szent Meliton (? – kb. 180/190) Szárdesz püspöke, egyházatya.

Szent István (vértanú)

Szent István (1 körül – 36/40 körül), az első keresztény vértanú, az első hét diakónus egyike. Az ortodox kereszténység a megtisztelő protomártír címmel illeti.

Szent Jeromos

Szent Jeromos, teljes nevén latinul: Sophronius Eusebius Hieronymus (ógörögül: Ιερώνυμος), (Stridon, Dalmatia és Pannonia határa, Csáktornya közelében, 347 – Betlehem, 419. vagy 420. szeptember 30.) a korai keresztény egyház teológusa, egyházatya. Szent Ambrus, Hippói Szent Ágoston és I. Gergely pápa mellett Szent Jeromos a negyedik késő antik egyháztanító. Az ortodox kereszténység is szentként tiszteli.

Kereszténység
Főbb csoportok
Történelmi vallások
Egyéb témák
Országlisták

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.