OEKO-TEX

Az OEKO-TEX (régebben használt írásmóddal – és egyben ez is a kiejtése –: Öko-Tex) szabvány textiltermékek és az azokon alkalmazott kellékek (cérnák, gombok, cipzárak, tépőzárak, címkék stb.) számára kidolgozott, humánökológiai szempontok szerint összeállított vizsgálati és tanúsítási rendszer. Előírja a textil- és ruhaipari gyártásban használt anyagokban előforduló kémiai anyagoknak azt a még megengedett mennyiségét, ami az emberi szervezetre nézve nem jelent veszélyt. A nemzetközi OEKO-TEX Szervezethez tartozó akkreditált vizsgáló intézetek hivatottak arra, hogy a termékeket ebből a szempontból minősítsék és ezt követően rendszeresen ellenőrzik, hogy az OEKO-TEX tanúsítványt megszerzett termékek folyamatosan teljesítik-e az előírt követelményeket. Ez biztosítja a fogyasztóközönség számára, hogy az OEKO-TEX megkülönböztető jelzéssel[1] ellátott termékek az egészségre nézve nem ártalmasak. Magyarországon és néhány környező országban az OEKO-TEX tanúsítványok kiadására az INNOVATEXT Zrt. jogosult.

OEKO-TEX Standard 100 magyar nyelvű emblémája
Magyar nyelvű OEKO-TEX Standard 100 címke

Történet

Az 1990-es évek elején először Svájcban és Németországban vezettek be a textilanyagok körében olyan vizsgálati módszereket, amelyeket korábban csak más analitikai területeken alkalmaztak (például atomabszorpciós és gázkromatográfiás vizsgálatok). Ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy még az olyan természetes szálasanyagok, mint a pamut, tartalmazhatnak az egészségre káros anyagokat, mint például nehézfémeket, formaldehidet stb.[2][3] Azonban olyan textíliákat előállítani, amelyek egyaránt megfelelnek a fogyasztói igényeknek (divatos színek, könnyű kezelhetőség, hosszú élettartam és egyéb funkcionális követelmények) és a környezetvédelem és az egészségvédelem követelményeinek is, egyáltalán nem egyszerű feladat. A divat- és funkcionális igények nem elégíthetők ki bizonyos vegyi anyagok alkalmazása nélkül.

Amikor világossá vált, hogy a textíliákban lehetnek az egészségre ártalmas anyagok, még nem létezett a textíliák humánökológiai minőségének megítéléséhez megbízható termékvédjegy, amely a fogyasztóközönséget tájékoztatta volna, sem pedig egységes határérték-rendszer, amely a textilgyáraknak és a ruhaipari vállalatoknak útmutatást adott volna arra, hogy a textiltermékekben előforduló ártalmas anyagok milyen mennyisége tekinthető még elfogadhatónak anélkül, hogy azok az egészségre ártalmasak lennének. Ezért az Osztrák Textilipari Kutatóintézet (ÖTI) és a német Hohenstein Kutatóintézet az akkor már rendelkezésre álló vizsgálati szabványok alapján közösen kialakította az ún. OEKO-TEX Standard 100-at.[4] Ez egy vizsgáló és tanúsító rendszer, amely a modern textilfelhasználók sokrétű minőségi igényét veszi figyelembe, és egyidejűleg tekintettel van a textilipar összetett termelési feltételeire (globális szervezet, erős nemzetközi munkamegosztás, különböző felfogás a tekintetben, hogy mely anyagok és azok milyen mértékű előfordulása tekinthető károsnak) is.

1992-ben létrejött a nemzetközi OEKO-TEX Szervezet,[5] amelyet az osztrák, a német és a svájci textilipari kutató intézetek alapítottak, majd csatlakozott hozzá több más ország hasonló intézménye is (a magyar INNOVATEXT 1994-ben).[6] 2009. évi adatok szerint 43 országban van olyan intézet, amely az OEKO-TEX Szervezettel munkakapcsolatban áll[7], ily módon az OEKO-TEX Szervezet tevékenysége és hatásköre nemcsak Európára, hanem az USA-ra és több dél-amerikai és ázsiai országra is kiterjed. 18 országban van a szervezethez tartozó akkreditált vizsgáló intézet, közülük 14 európai és egy japán intézetnek van joga nemzetközileg is elismert tanúsítványt kiállítani. Magyarországon ez az INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.,[6] amelynek hatásköre több más kelet-európai országra is kiterjed.

OEKO-TEX Standard 100

A szabvány célja és elterjedtsége

Az OEKO-TEX Standard 100 célja, hogy a textil- és a textilruházati ipar humánökológiai szempontból kifogástalan termékeket gyártson, a kereskedők vevőiknek egészségügyi szempontból kifogástalan textilterméket ajánlhassanak és a fogyasztóközönséget megbízható módon tájékoztassa – a termék megfelelő megjelölésével – arról, hogy az OEKO-TEX által tanúsított termék az egészségre nem ártalmas. Ezt fejezi ki a tanúsító címke „Bizalom a textíliában” felirata.

2009. évi adatok szerint megalapítása óta 86 országból mintegy 8500 textil- és ruhagyártó tanúsíttatta mintegy 73 ezer termékét az OEKO-TEX Standard 100 szerint.[8][9] Ezáltal ez a megkülönböztető védjegy az ártalmas anyagokra vonatkozó, világszerte legismertebb és legelterjedtebb vizsgálati jelölés. A bizonyítványok 46,6%-át európai, 50,2%-át ázsiai, 3,2%-át pedig észak- és dél-amerikai, afrikai és ausztráliai gyártású termékekre adták ki. Magyar textil- és ruhaipari cégek is többen szerepelnek a tanúsított gyártmányok előállítói között.[6] Egy 2008-ban végzett nemzetközi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy az európai vásárlók 42%-a ismeri az OEKO-TEX jelzést és annak lényegét.[10]

Vizsgálati szempontok

Az OEKO-TEX Standard 100 szerinti minősítés széles körű anyagvizsgálattal kezdődik, amely több mint száz paramétert tartalmaz annak megállapítására, hogy a veszélyesnek minősített vegyi anyagok előfordulnak-e és milyen mennyiségben a vizsgált termékben. Ennek során vizsgálják a törvény által tiltott és szabályozott vegyületeket, az ismert egészségre ártalmas vegyi anyagokat, valamint az egészséggel összefüggő paramétereket. Az ezekkel kapcsolatos előírásokat rendszeresen aktualizálják a tudományos eredményeknek és a mindenkori törvényi előírásoknak megfelelően.

A szabvány ezekre az anyagokra nézve veszélyességi határértékeket tartalmaz.[11] Ahhoz, hogy a termék a szabvány szerint elfogadhatónak legyen minősíthető, a benne kimutatható vegyi anyagok mennyisége illetve az egyéb előírt paraméterek egyike sem haladhatja meg a határértéket. Ilyen kritérium vonatkozik többek között a következő anyagokra:[12]

továbbá határértékek vonatkoznak a következő tulajdonságokra:

A megengedett határértékek részletesen az OEKO-TEX Standard 100 honlapjának erre vonatkozó oldalán[13] találhatók meg.

A terméken szükségszerűen elvégzendő vizsgálatokat a gyártásban alkalmazott azon vegyszerek határozzák meg, amelyek a textíliát minőségileg megváltoztatják.

Minősítés

Az OEKO-TEX Standard 100 négy termékosztályt határoz meg:[14]

  • I. Csecsemők és kisgyermekek által használt termékek (2 éves korig)
  • II. A bőrrel közvetlenül és nagy felületen érintkező termékek
  • III. A bőrrel közvetlenül nem vagy csak kis felületen érintkező termékek
  • IV. Lakás- és dekorációs textilanyagok (amelyek a testtel közvetlenül nem vagy alig érintkeznek)

Az eddig megvizsgált és minősített termékek túlnyomó többsége (több mint 90%-a) az I. és II. termékosztályba tartozott.[15]

A szabvány a négy termékosztályra nézve más-más határértékeket ír(hat) elő, annak figyelembe vételével, hogy az adott paraméter a testfelülettel érintkezve mennyire lehet veszélyes az emberi szervezetre nézve. Minél intenzívebben érintkezik egy termék a bőrrel, annál szigorúbb humánökológiai követelményeknek kell megfelelnie. Ez magyarázza, hogy a szabvány különösen szigorú követelményeket támaszt a csecsemők és kisgyermekek által viselt illetve használt termékekre.

Ha a vizsgálatok mindegyike szerint megfelelően minősíthető a termék, megkaphatja az OEKO-TEX védjegy használati jogát. Az erre vonatkozó bizonyítvány 1 évig érvényes, de érvényessége többször is meghosszabbítható.

Az akkreditált vizsgáló intézetek rendszeresen ellenőrzik a kereskedelemben kapható, az OEKO-TEX Standard 100 szerint tanúsított termékeken, hogy azok minősége folyamatosan megfelel-e a követelményeknek. Amennyiben eltérnek attól, a védjegy használati engedélyét visszavonhatják.

OEKO-TEX Standard 1000

Az OEKO-TEX Standard 1000[16][17] szorosan kapcsolódik az OEKO-TEX Standard 100-hoz, és azt a hiányosságot pótolja, hogy a megkülönböztető jel ne csak a végtermék vizsgálatán alapuljon, hanem a teljes gyártási folyamat környezetvédelmi szempontból végrehajtott vizsgálatán is. Az OEKO-TEX Standard 1000 szerinti tanúsításhoz a vállalatoknak a környezetkímélő gyártási folyamatukra vonatkozó, meghatározott követelményeknek kell megfelelniük, és igazolniuk kell, hogy a teljes termelésük legalább 30%-a az OEKO-TEX Standard 100 szerint tanúsított.

A megkívánt követelmények közé tartozik többek között:

  • a környezetre ártalmas segédanyagok és színezékek kizárása,
  • a szennyvíz és a szennyezett levegő tisztítására vonatkozó törvények betartása,
  • az energiatakarékosság,
  • a zaj- és porképződés elkerülése,
  • a munkavédelmi előírások betartása,
  • a gyermekmunka tilalma,
  • egy környezetvédelmi menedzsment rendszer alapvető elemeinek bevezetése.

Az üzemet egy arra illetékes, az OEKO-TEX Szervezethez tartozó intézet független auditora vizsgálja meg. A tanúsítvány három évig érvényes, és rendszeresen meg kell újítani.

Az első OEKO-TEX Standard 1000 tanúsítványt 1995-ben adták ki.[17] 2013-tól azonban ezt a rendszert a STeP tanúsítvány váltotta fel.

OEKO-TEX Standard 100 plus

Az OEKO-TEX Standard 100 plus[18] védjeggyel a gyártó elnyerheti azt a jogot, hogy hirdethesse: egyrészt a gyártott termékeit sikeresen tanúsítják az OEKO-TEX Standard 100 szerint, másrészt teljes termelési folyamata hiánytalanul megfelel az OEKO-TEX Standard 1000 követelményeinek. Ezt a tanúsítási rendszert az OEKO-TEX Szervezet 2013-ban megszüntette és helyette a STeP tanúsítási rendszert vezette be.

STeP

Az OEKO-TEX Szervezet 2013 júniusában az OEKO-TEX 1000 Standard továbbfejlesztéseként bevezette a Sustainable Textile Production (STeP) (szó szerinti fordításában: Fenntartható Textilgyártás) elnevezésű tanúsítványt. Ezzel azt kívánják ösztönözni, hogy a gyártók a fokozottabb környezetvédelem, a munkahelyi biztonság és a szociális felelősségérzet szempontjai szerint optimalizálják gyártási technológiáikat és a munkakörülményeket.[19] 2013 júliusától ez a tanúsítás váltotta fel az OEKO-TEX 1000 Standard és az OEKO-TEX Standard 100 plus szerinti tanúsítványt.[20]

Made in Green by OEKO-TEX

A Made in Green by OEKO-TEX címke olyan ruházati és lakástextil termékeken alkalmazható, amelyeket a STeP tanúsítás követelményeit kielégítő eljárással készítettek és abban az OEKO-TEX Standard 100 szerinti vizsgálatok egészségre ártalmas anyagot nem mutattak ki. A címke tartalmaz egy olyan kódot, amelynek alapján beazonosíthatók a gyártási láncban résztvevő gyártó üzemek és országok. Minden beszállítónak be kell tartania a tanúsításhoz tartozó minőségi előírásokat és a munkavégzés etikai követelményeit.[21]

A MySTeP adatbázis

A MySTeP számítógépes adatbázis tartalmazza mindazon cégeket, amelyek az OEKO-TEX Szervezet által kiadott bármelyik tanúsítvánnyal rendelkeznek. Minthogy az adatbázis világszerte bárhonnan elérhető, fontos információforrást jelent a beszállítót kereső gyártók, a kereskedők és a végfelhasználók számára.[22]

Eco Passport by OEKO-TEX

Az Eco Passport tanúsítással rendelkező vegyszergyártók azt igazolhatják, hogy a textil gyártásban alkalmazott vegyszereik és segédanyagaik, mint pl. a színezékek, a funkcionális kikészítéshez használt vegyületek, appretálószerek, kenőanyagok, oldószerek stb. a fenntartható textilgyártáshoz felhasználhatóak.

Az Eco Pasport jelenleg a bevezetést megelőző teszt-szakaszban van, hivatalos bevezetését az OEKO-TEX Szervezet 2016 nyarán tervezi.[23]

Jegyzetek

  1. Az OEKO-TEX Standard 100 védjegyoltalma. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  2. Jancsó Eszter. Humánökológiai szempontok a textilipari környezetvédelemben ‑ "Öko-Tex". Környezetvédelmi füzetek 23. OMIKK (1996)
  3. Az Öko-Tex bevezetésének okai. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2010. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  4. Az OEKO-TEX® Szervezet 15 nyelven megjelenő honlapja (magyar nyelven). Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2010. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  5. Kutasi Csaba (2000. április 3.). „Textilökológia, avagy amit az OEKO-TEX megkülönböztető jelzésről, védjegyről tudni kell”. Cél-Iránytű, 18–19. o.
  6. a b c Az INNOVATEXT Zrt. honlapja. (Hozzáférés: 2009. október 10.)
  7. Az OEKO-TEX Szervezethez tartozó intézetek. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  8. Kiállított nemzetközi Oeko-Tex® bizonyítványok (2008 decemberi állapot). Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  9. Az OEKO-TEX standard 100. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2010. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  10. Oeko-Tex News 2009/1 (német nyelven) (pdf). Oeko-Tex News pp. 3. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  11. Veszélyességi határértékek (angol, német, francia nyelven). [2011. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. január 3.)
  12. (2005. március) „Kérdések és válaszok az Öko-Tex Standard 100-ról”, Kiadó: INNOVATEXT Zrt.
  13. Határértékek. (francia, angol, német nyelven). Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2013. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 21.)
  14. (2001. június) „Bizalom a textíliákban – Ártalmas kísérőanyagokra vizsgált textíliák”. Öko-Tex Standard 100 – Kérdések és válaszok, Kiadó: INNOVATEXT Zrt..
  15. Termékosztályok. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  16. Az OEKO-TEX 1000. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2012. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  17. a b Az OEKO-TEX Standard 1000 (angol nyelven). www.oeko-tex.com. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  18. Az OEKO-TEX Standard 100 plus. Sekretariat der Oeko-Tex® Gemeinschaft. [2012. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 14.)
  19. (2013) „Oeko-Tex - New certification systems”. Melliand International (2), 114. o.
  20. Sustainable Textile Production (STeP). (Hozzáférés: 2016. április 30.)
  21. Made in Green by OEKO-TEX. (Hozzáférés: 2016. április 30.)
  22. MySTeP by OEKO-TEX. (Hozzáférés: 2016. április 30.)
  23. Eco Passport by OEKO-TEX tanúsítvány fenntartható textilek vegyszereire. (Hozzáférés: 2016. április 30.)

További információk

Bölcsőtől bölcsőig

A Bölcsőtől bölcsőig (angol rövidítése: C2C a Cradle to Cradle kifejezésből) a rendszertervezés egy bionikus megközelítése, mely az ember által létrehozott ipart természeti folyamatokkal modellezi, az anyagokat táplálékoknak vagy tápanyagoknak fogja fel, amelyek biztonságos, egészséges és zárt rendszerben keringenek. Eszerint az iparnak védenie és gazdagítania kell az ökoszisztémát, miközben a szerves és szervetlen nyersanyagokat olyan módon keringteti, hogy azok kiváló minőségű termékekben öltsenek formát a negatív externáliák kiküszöbölése mellett. Egyszerűen megfogalmazva, a Bölcsőtől bölcsőig felfogást egy holisztikus (vagyis mindenre kiterjedő, "minden összefügg mindennel" alapelvű) rendszernek tekinthetjük, mely a hulladékok kiküszöbölésével kíván javakat (jószágokat) előállítani. Tágabb értelemben a modell nem csak az ipari tervezésre és a termékek előállításra vonatkoztatható, a városi környezetek, épületek, a közgazdaságtan és a szociális rendszerek esetén is alkalmazható.

A 'C2C tanúsítvány' a McDonough Braungart Design Chemistry (MBDC) cég védett tulajdona, a Bölcsőtől bölcsőig elv eredeti koncepciója azonban Walter R. Staheltől származik a '70-es évekből, a jelenlegi modell megalkotójának pedig Micheal Braungartot és kollégáit tekinthetjük, akik az "életcikluson át tartó fejlesztés" ("lifecycle development") koncepciójától jutottak el hozzá a '90-es években. Braugart és McDonough közös könyve, a Bölcsőtől bölcsőig - Környezettudatosság a tervezéstől a gyártásig 2002-ben jelent meg, mely összefoglalja azon főbb gondolatokat, hogyan valósítható meg ezen modell a gyakorlatban, melyet több cég és ország is alkalmazott már, többek közt a Nike, a Ford autógyárak (a Ford Rouge River ipari központ újjászületésekor), Chicago városa (a városháza átépítése során) illetve Kína (a Huangbaiqu mintaváros építése során - ezen utóbbi azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket).

Cipzár

A cipzár – hivatalos nevén húzózár vagy villámzár a Magyar értelmező kéziszótár szerint – mindennapos termékeken gyakran alkalmazott záró kellék. Az angol „zipper” elnevezés, amiből a „cipzár” szó is származik, a Goodrich cégtől ered, amely ezt a fajta zárat gumicsizmáin alkalmazta. Az angol zip szó egyik jelentése: gyorsaság, lendület, ebből egyértelműen következik a hazai villámzár elnevezés eredete.

Cipzárakat különféle anyagokból, kivitelben, méretben és színben készítenek, mert igen sokféle területen alkalmazzák. A mai cipzár feltalálójának Whitcomb L. Judson amerikai mérnököt lehet tekinteni, aki 1893-ban szabadalmaztatta találmányát. Az első, sorozatgyártásban előállított termék 1905-ben jelent meg. Ezt tökéletesítette a svéd származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő mérnök, Gideon Sundbäck, aki megalkotta a nyitást és zárást végrehajtó kocsit, létrehozva ezzel a mai cipzárat.

Egészségügyi harisnya

Az egészségügyi harisnya közönségesen csak gumiharisnya vagy kompressziós harisnya néven ismert termék – amelyet ma már általában nem gumi-, hanem elasztánfonal tesz rugalmassá – olyan gyógyászati segédeszköz, amely a lábszár felületi visszerein keletkezett tágulatok kezelésére vagy néhány más, ilyenfajta szorítóerőt igénylő betegség gyógyítására szolgál. Aszerint, hogy milyen hatást kívánnak elérni vele, többféle fajtáját fejlesztették ki. Megjelenési formáját tekintve lehet combközépig, a térdet takaró vagy csak a térd alá érő harisnya, harisnyanadrág, vagy zokni, attól függően, hogy a láb mely részeinek kezelésére szolgál. Készül lábfej nélküli – csak a lábszárat borító – kivitelben is. Hatása abban áll, hogy összenyomja a kitágult ereket és hogy felerősíti a lábizmok „szivattyúzó” hatását, ezzel csökkenti a vérpangás kialakulását a visszerekben és elősegíti a vér visszaáramlását a szív felé.

Az egészségügyi harisnyákat négy szorítóerő-fokozatban gyártják és szorítóerejük függvényében két alaptípusuk van:

gyógyharisnya (kompressziós harisnya), amit egyedi méretvétel alapján, az adott betegség kezelésének megfelelő kivitelben, kifejezetten orvosi előírás szerint kell elkészíttetni és viselni,

támasztó harisnya, ami szabad forgalomban is kapható és amit főleg nagyobb baj megelőzésére ajánlanak és szintén különböző – bár enyhébb – szorítóerőkkel állítanak elő.

Farmernadrág

Az eredeti farmernadrág egy bizonyos fajta sávolykötésű pamutszövetből, a „denim”- ből (magyarul: farmerszövetből) készül, jellemzően kék színű. A magyaron kívül finnül és szerbül is „farmer”-nek nevezik; számos nyelvben ezzel szemben átvették az amerikai „jeans” [dʒiːnz] elnevezést, esetleg az adott nyelvben alkalmazott kiejtés szerinti átírással, vagy valami más szóval jelölik, aminek jelentése többnyire „cowboynadrág”, vagy erre utaló más kifejezés (pl. „texas”).

A farmernadrág eredete a 19. századra nyúlik vissza, amikor munkaruhaként hordták, de a 20. század második felében – az 1960–70-es évektől – már divatcikk lett és más ruhadarabokat (szoknyákat, női ruhákat, zakó- vagy dzsekiszerű kabátokat), sőt cipőfelsőrészt, táskát stb. is készítettek a farmerszövetből. Ma a szabadidő-ruházat és a hétköznapi viselet szerves részét képezi.

A napjainkig fennmaradt legrégebbi Levi’s farmernadrág az 1880-as években készült, és 1998-ban egy ásatásnál került elő Nevadában.

Fenntartható divat

A fenntartható divat része a növekvő tervezési filozófiának valamint a környezeti és társadalmi fenntarthatóság felé vezető mozgalomnak, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása, amely határozatlan ideig támogatható a környezetre gyakorolt emberi tevékenységek által és a társadalmi felelősség szempontjából is. A fenntartható divat többet jelent, mint a divatos textíliák vagy termékek kezelése. Ez magába foglalja a divat egész rendszerének kezelését. Ez azt jelenti, hogy foglalkozunk az egymástól független társadalmi, kulturális, ökológiai és pénzügyi rendszerekkel. Továbbá, ez azt is jelenti, hogy a divatot számos érdekelt fél - a fogyasztók és a termelők, az összes élő faj, a kortárs és a jövőbeli lakosság földjén - szemszögéből tekintjük. A fenntartható divat tehát a polgárok, a közszféra és a magánszektor felelőssége alá tartozik. A divatban gondolkodó rendszerek szükségességének egyik legkézenfekvőbb példája az, hogy a termékszintű kezdeményezések esetén, mint például egy száltípus kicserélése egy kevésbé környezetkárosító opcióra, a divattermékek növekvő volumenéből fakad. Egy rokonértelmű, szomszédos kifejezés a fenntartható divatra az öko-divat.

Harisnyagyártás

A harisnyaviselet fejlődéstörténetéről és a harisnyagyártás kialakulásáról bővebben a Harisnya szócikkben olvashatunk. Az alábbiakban ezeknek a ruhadaraboknak az előállítási módját foglaljuk össze.

A harisnyák és zoknik gyártásmenete és a készítésükhöz használt gépek lényegében azonosak. Csupán a női finomharisnyák gyártásához szükségesek elvi működésüket tekintve nem, de szerkezetükben sok tekintetben eltérő berendezések.

Harisnyanadrág

A harisnyanadrág szerkezetileg két hosszú harisnyából és az azokat összekötő nadrágrészből álló, szorosan a testre simuló, derékig érő ruhadarab. Inkább nők és kisgyerekek hordják, de készül férfiak számára is. A női viseletben ma már teljesen általános és így fontos divatcikk is, gyerekek főként télen viselik, a hideg elleni védelemként, a férfiak harisnyanadrág-viselete kivételesnek számít, például nagyon hideg környezetben, bizonyos sportokhoz (például búvároknak és korcsolyázóknak), balett-táncosoknak, és egyes esetekben – kifejezetten szorító hatású kivitelben – mint gyógyászati segédeszköz is szerepel.

INNOVATEXT Zrt.

A teljes nevén – és hivatalosan bejegyzett írásképével írva – INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt. az 1949-ben alapított Textilipari Központi Kutató Laboratórium (TKKL) – későbbi nevein: Textilipari Kutató Intézet (TKI) majd INNOVATEXT vállalat, ill. az utóbbiból alakult INNOVATEXT Rt. – jogutódjaként jött létre. Jelenlegi 100%-os tulajdonosa a textil- és ruhaipari kutatásokkal, fejlesztésekkel, textilvizsgálatokkal, minősítésekkel, tanúsításokkal foglalkozó német Hohenstein Institute, amelynek a világ 43 országában vannak intézetei és laboratóriumai – 2004 óta ezek egyike az INNOVATEXT Zrt.

Ipar

Az ipar olyan rendszeresen végzett szakmai, speciális irányú tevékenység, amelynek a végén valamilyen piacképes termék áll, és amelyek köre a nagyon egyszerű, kézművességgel előállítható dologtól a nagyon bonyolult, nemzetközi kooperációban készülő rendszerekig terjed.

Az ipar a tőkés gazdaságokban magántulajdonban lévő intézmények keretében működik, amelyek fő célja a hasznosság, a hosszútávú profit szerzés, amely termékek előállítása és szolgáltatások nyújtása révén történik. Ezek ellenérték fejében történő értékesítése tranzakciók, csereügyletek révén jön létre, így mindegyiknek valamilyen emberi szükségletet kell kielégítenie.

Az ipar terményeinek értékesítése a kereskedelmi vállalkozás közbe iktatásával történik, akik kiegyenlítik az ipari termelő eszközök kapacitása és az egyes fogyasztók szükséglete közötti mennyiségi különbségeket.

Póló

A póló (hivatalosan T-ing, angolosan: T-shirt, t-shirt vagy tee shirt, ejtsd: [tísört]) eredetileg amerikai találmány. Rövid ujjú, kerek nyakkivágású, gallér, gombolás és zseb nélküli kötött ing, hossza általában kissé a csípő alá ér, az ujja hossza nem éri el a könyököt. Anyaga általában pamut, esetleg pamut-poliészter keverék. A klasszikus póló egyszínű (leggyakrabban fehér, de ma már sokszor készítik másféle színben is), de a divat hatása alatt különbözőképpen mintázott változatai is elterjedtek. Eredetileg alsóruházatként viselték, újabban azonban a szabadidő-viselet nélkülözhetetlen ruhadarabja és egyben divatcikk is. A köznyelv rendszerint póló néven hivatkozik rá, de a pólóing szó más formájú ruhadarabot takar.

Ruhaipar

A ruhaipar – más elnevezésekkel konfekcióipar vagy textilruházati ipar – a ruházati termékek nagyüzemi, általában tömeggyártásban, de legalábbis nagy sorozatokban történő előállítását jelenti. Történelmileg a kézműipari módszerekkel készített férfi-, női és gyermekruhákat előállító szabóságokból, kis varrodákból nőtt ki, az ezekben alkalmazott technológiai eljárások fokozatos gépesítésének hatása alatt és annak eredményeként, amit a városiasodással megjelenő új piaci igények gerjesztettek.A ruhaipar mint iparág fogalma tehát azokat a kisebb-nagyobb gyárakat, üzemeket foglalja magában, amelyek ruházati és más, konfekcionálást igénylő textiltermékek tömeg- illetve sorozatgyártásával foglalkoznak. Ma ezek a termelőegységek néhány tíztől több ezerig terjedő létszámban foglalkoztatnak munkavállalókat.

Mindamellett máig fennmaradtak az egyedi megrendelésre készített ruhákat előállító és ruhajavítással foglalkozó magánvállalkozók, egy vagy egy-két emberrel dolgozó kis szabóságok.

Az összefoglaló statisztika a textilipart és a ruhaipart általában együtt kezeli "textil- és ruhaipar" elnevezéssel, a nem szakértő közönség pedig a két ágazatot egynek gondolja és amikor a "textilipar" kifejezést hallja, ebbe beleérti a ruhaipart is. Valójában két különálló, bár egymással szoros kapcsolatban álló szakágazatról van szó. A textilipar, amellett, hogy feldolgozásra alkalmas anyagokat (kelméket, a kellékanyagok egy részét, például varrócérnát, bélésanyagokat stb.) szállít a ruhaiparnak, sok más terület beszállítója is (például különféle műszaki és egészségügyi, gyógyászati textíliákat gyárt), a ruhaipar pedig a textilanyagokból a készruházati termékeket (alsó- és felsőruházati cikkeket, sapkákat, szabott kesztyűket stb.), továbbá ezeken kívül a háztartásokban használt egyéb, szabást-varrást igénylő textiltermékeket (asztal- és ágyneműk, törülközők és más törlőkendők, függönyök, terítők, bútorhuzatok stb.) állítja elő. Ez indokolja a két ágazat külön tárgyalását.

Textilanyagok színtartósága

A textilanyagok színtartóságán a színes textilanyag színének viselkedését kell érteni a különböző vegyi és mechanikai hatásokkal, továbbá a napfénnyel szemben. A színtartóságot alapvetően két szempont szerint lehet megítélni: egyrészt aszerint, hogy az anyag eredeti színe hogyan, milyen mértékben változik meg, másrészt abból a szempontból, hogy milyen mértékben színez el egy másik anyagot. Nyilvánvalóan az az előnyös, ha az anyag színe nem változik meg észrevehetően, és ha mosás vagy más kezelés során róla a színezék nem kerül át a vele érintkező másik anyagra.

A színes textiltermékek minőségét alapvetően befolyásolja azok színtartósága. Ez az egyik legfontosabb olyan tulajdonságuk, amelynek alapján a felhasználó megítéli a termék használhatóságát.

Varrócérna

A varrócérna a cérnák egy speciális fajtája. A textilipari szaknyelvben a cérna általában két vagy több fonal összesodrásával létrehozott termék. Attól függően, hogy hány fonalat sodornak (cérnáznak) össze, két- vagy többágú cérnáról beszélünk. Ha több cérnát sodornak össze, akkor a termék neve: többszörös cérna. A cérnák között különösen fontos szerepet töltenek be a varráshoz használt cérnák.

Cérnákat (cérnázott fonalakat) használ a textilipar különféle kelmeképző eljárásokban (szövés, kötés, fonatolás, csipkekészítés), ezenkívül varrócérna formájában a textilruházati ipar, a bőr- és cipőipar, a kárpitosipar, a műszakitextil-gyártás, a gyógyászat számos helyen. Textilipari szempontból a cérna egy sajátos formájának tekinthető a sodrott (vert) kötél is.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.