Nyelvészet

Általánosságban a nyelvészet, latinosan grammatika (latinul: grammatica) az emberi nyelvekkel foglalkozó tudományág, és nyelvész az, aki ezt a tudományt műveli. A nyelvészet szerteágazó területét három fő szempont alapján szemlélhetjük:

  • Szinkronikus vagy diakronikus: az első típus a nyelvek jelenlegi formájával, míg a második a nyelvek múltjával, nyelvcsaládok alakulásával foglalkozik;
  • Elméleti vagy alkalmazott: az elméleti nyelvészet azon elvekkel foglalkozik, mely a nyelvek leírását, kialakulását írják le, vagy a nyelvek univerzális tulajdonságait vizsgálja, az alkalmazott nyelvészet pedig az adott nyelvek alkalmazását, működését tanulmányozza;
  • Kontextuális vagy független: (ezen kifejezések nem kialakult formák; az Encyclopædia Britannica például a „makrolingvisztika” és „mikrolingvisztika” kifejezéseket használja, analóg módon a közgazdaságtan „mikroökonómia” kifejezéséhez) az első megközelítés a nyelvet a világba illesztve vizsgálja: kapcsolatát a társadalommal, elsajátítását, használatát és alakulását; míg a független megközelítés a nyelvet saját magában, önállóan vizsgálja.
Nyelvészet
grammatika
Laurent de La Hyre: A Grammatika allegóriája (Párizs, 1650)
Laurent de La Hyre: A Grammatika allegóriája (Párizs, 1650)

Tárgya az emberi nyelvek
Ágai
Jelentős kézikönyvei Telegdi Zsigmond: Bevezetés a nyelvtudományba (Budapest, 1989)
– Társadalomtudományok –

Az elméleti (vagy általános) nyelvészet (nyelvtan) területei

Az elméleti nyelvészetet gyakran számos jól elkülöníthető területre bontják, melyeket egymástól többnyire függetlenül is lehet vizsgálni. Az alábbi felosztás általánosan elfogadott:

  • fonetika: azaz beszédhangtan, a beszédhangokkal foglalkozó tudomány (fóné = hang);
  • fonológia: azaz nyelvi hangtan, a nyelv legkisebb egységeivel, a fonémákkal foglalkozó tudomány;
  • morfológia: azaz szóalaktan, a szavak belső szerkezetének, felépítésének tudománya: miként lesznek az egyszerűbb és bonyolultabb szóelemekből (morfémákból) szavak (morfé = alak);
  • szintaxis: magyarul mondattan, annak tudománya, hogy a szavakból hogyan építünk nyelvtani szerkezeteket, mondatokat (szün-tattó = összerak, alkot);
  • szemantika: a nyelvi jelentés tudománya (szémeion = jel);
  • pragmatika: a nyelvhasználat vizsgálata, azaz hogyan alkalmazzuk az egyes nyelvi megnyilatkozásokat a kommunikációs környezetben (kontextusokban) (praxisz = gyakorlat).
  • Szociolingvisztika: A szociolingvisztika egy szemléletmód, amely a nyelvhasználat és a társadalom összefüggéseit empirikus módszerekkel vizsgáló tudományterületeket foglalja magába. Kialakulásában a szociológia és a nyelvészet játszottak meghatározó szerepet, de az antropológiai kutatások is hatással voltak egyes irányzataira.

Ezek a szakterületek olykor átfedik egymást: például létezik morfofonológia, morfoszintaxis stb. A szemantika az összes jelentéses nyelvi elemmel foglalkozik, a morfémától a szintagmáig, sőt talán nagyobb szövegegységekkel is. Ettől eltekintve azonban mindegyik terület rendelkezik egy központi koncepcióval ami köré kutatása és tudományos vizsgálata csoportosul.

Történeti nyelvészet

A nyelvet diakrón szempontból vizsgálja, tehát azzal foglalkozik, hogy az idők során milyen változásokon ment keresztül az adott nyelv hangtana, alaktana, mondattana stb. Ehhez összehasonlító adatokat (rokon, szomszéd és egyéb nyelvek), valamint nyelvemlékes adatokat használ forrásként.

Alkalmazott nyelvészet

Nyelvtechnológia

A nyelvtechnológia a természetes nyelvű szövegek számítógéppel történő feldolgozásával foglalkozik. A tudományterület részleges átfedésben van a számítógépes nyelvészettel.

A nyelvészet erőforrásait (például korpuszok, nyelvtanok, tudásleíró eszközök stb.), módszereit és eszközeit nem csak leíró céllal, hanem konkrét technika megoldások megvalósítására is használja, mint például a gépi fordítás vagy a tartalomelemzés.

A nyelvtechnológia egyik szakága a nyelvfeldolgozás (Human Language Processing vagy HLT). Lényegében az emberi vagy természetes nyelvnek gépi, számítógépes eszközökkel való feldolgozását jelenti. A kutatás, alkalmazás témája vagy célja a megrendelőtől függ. Főbb megrendelőnek számítanak az egyes nemzeti egyetemek és kutatóintézetek, a kormányok, nemzetközi hatalmi csoportosulások, az Európai Unió, az iparvállalatok stb.

A nyelvtechnológia művelőinek alapképzettsége vagy nyelvészeten kívüli szakterülete rendszerint matematika, számítástechnika, könyvtár- vagy információtudomány, illetve gyakori a villamosmérnöki vagy egyéb műszaki háttérrel ide érkező szakember.

Kontextuális nyelvészet

Kontextuális nyelvészetnek azt a tudományt nevezzük, ahol a nyelvészet kölcsönhatásban áll egyéb akadémiai tudománnyal. Ehhez képest az elméleti nyelvészetben a nyelvet magáért a nyelvért tanulmányozzák. Az ún. interdiszciplináris nyelvészeti területeken azt vizsgálják, hogy a nyelv hogyan lép kölcsönhatásba a világgal. Az olyan társadalomtudományok, mint szociolingvisztika, antropológiai nyelvészet és nyelvészeti antropológia a társadalom és a beszédtevékenység közötti kapcsolatot tanulmányozzák.

A kritikus diszkurzus elemzés tudományánál a retorika és a filozófia kapcsolatban áll a nyelvészettel.

A pszicholingvisztika és a neurolingvisztika ötvözi az orvostudományt és nyelvészetet.

A nyelvészet egyéb tudományközi területei közé tartozik a nyelvelsajátítás, fejlődéstani nyelvészet, komputációs nyelvészet és a kognitív tudomány.

Egyedi beszélők és nyelvi közösségek

Valójában, és ez könnyen belátható, mindenki más nyelvet beszél, hiszen a nyelvelsajátítás egyénileg történik, a világról alkotott képzetek és az ezekhez kapcsolódó nyelvi jelentések az illető beszélő nyelvi és egyéb tapasztalataitól, illetve készségeitől függenek. A nyelv mégis kizárólag közösségben létezik, mégpedig az egymással nyelvi kommunikációt folytatni képes beszélők közösségeiben.

Leíró és előíró nyelvtanok

Leíró (deskriptív) nyelvész, aki a nyelvi jelenségeket megpróbálja mások számára is érthetően leírni. Előíró (preskriptív) az, aki a megpróbálja megmondani, hogyan kell helyesen beszélni.

Beszéd vagy írás

A beszélt nyelv az elsődleges az írott nyelvvel szemben, azonban egyik sem fölérendeltje a másiknak. A beszélt nyelv általános jellemzői: 1. Hangzó formában valósul meg. 2. Általában előkészítés nélkül történik. 3. Egyszeri, időhöz kötött. 4. Nagymértékben függ a beszédhelyzettől. 5. Szupraszegmentális összetevőkre támaszkodik. 6. Gyakrabban informális mint formális. 7. Változékonyabb, mint az írott nyelv, normája nem merev.

Interdiszciplináris nyelvészeti kutatások

Jelentős nyelvészek és irányzatok

Lásd még

Miskolci Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

Pannon Egyetem, Veszprém, Germanisztikai Intézet

Külső hivatkozások

Fonetika

A fonetika a beszédhangok tudománya, a nyelvészet egy részterülete. Az egyes hangok jellegével és képzésével foglalkozik, szemben a fonológiával, ami a hangrendszerek és a hangokból álló nyelvi egységek, a fonémák tudománya. A nyelvi elemzésnek ezen a szintjén a jelentés vizsgálata (a szemantika) még nem merül fel.

A fonetika az ember által ténylegesen kiejtett beszédhangokkal foglalkozik. Míg az írott nyelvek és az ábécék (nyilvánvalóan) szorosan kötődnek a beszédhangokhoz (legalábbis általában), a fonetikusokat jobban érdeklik maguk a beszédhangok, mint a lejegyzésükre használt jelek. E kettő között azonban olyan szoros a kapcsolat, hogy a jelek tudományát (pontosabban: a szemiotikát) számos szótár a fonetika egyik részterületeként tartja számon.

Fonológia

A fonológia vagy fonematika a nyelvtudománynak az az ága, amely a beszédhangoknak a nyelvi rendszerben elfoglalt helyét és szerepét vizsgálja, szemben a fonetikával, amely egy adott nyelv beszédhangjainak a leírásával foglalkozik.

Ha a nyelv egyes hangjait a pénzzel vetjük össze, akkor a fonetika és a fonológia viszonyát a numizmatika és a közgazdaságtan viszonyához lehet hasonlítani: a numizmatika az egyes pénzérmékkel mint önálló tárgyakkal foglalkozik – ahogy a fonetika is az egyes hangokat vizsgálja –, a közgazdaságtan pedig a pénznek a rendszerben elfoglalt helyével – mint ahogy a fonológia az egyes hangok esetén. A fonetika és a fonológia tehát, bár első ránézésre mindkettő hangtan, egyazon hangról két különböző, egymástól független állítást tehet.

A fonológia mint önálló tudományág a fonetikától különült el, általában Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj 1939-ben Bécsben posztumusz megjelent Grundzüge der Phonologie (A fonológia alapelvei) című munkájától számítják saját történetét.

Grúz nyelv

A grúz nyelv (grúzul: ქართული ენა, kartuli ena) a kartvél nyelvekhez tartozik. Grúziában 3,9 millió ember (a népesség 83%-a) beszéli, külföldön pedig még félmillióan (főleg Törökországban, Iránban, Oroszországban, az Amerikai Egyesült Államokban és európai országokban). Grúzia hivatalos nyelve.

Valamennyi grúz etnikai csoport irodalmi nyelve, azoké is, amelyek a grúztól elkülönült dél-kaukázusi (kartvéli) nyelvet beszélnek, mint amilyen a szván, a mingrél, vagy a láz. A kivrulit – amelynek külön nyelv voltát vitatják, ugyanakkor gyakran a zsidó nyelvek közé is sorolják – további húszezren beszélik Grúziában és 65 ezren más országokban (döntő részben Izraelben).

Bonyolult toldalékrendszerrel rendelkező nyelv, amelyben egy szótőből több különböző szó képezhető. Más nyelveket beszélők számára viszonylag nehezen megközelíthetővé teszi, hogy a régión kívül nincsenek rokonai és saját írást használ.

Hangtan

A hangtan a nyelvészet azon szakterületeinek összefoglaló elnevezése, amelyek az emberi nyelv hangzó megjelenésének tanulmányozásával foglalkoznak. Két, egymással szoros összefüggésben lévő fő ága a fonetika és a fonológia. A nyelvtanok általában egyetlen fejezetben tárgyalják őket. Több nyelvben nem is létezik összefoglaló elnevezés a két területre, hanem csak a fonetika és a fonológia szó jelentései.

Helyesírás (Osiris)

A Helyesírás az Osiris Kiadó 2004-ben (majd kisebb javításokkal 2005-ben és 2006-ban) megjelent kézikönyve a magyar helyesírásról, A Magyar Nyelv Kézikönyvtára című tízrészes sorozat első kötete (ISBN 9633895413, ISBN 9789633895412).

Hepburn-átírás

A japán nevek Hepburn-féle átírása (japánul ヘボン式ローマ字 [Hebon-siki rómadzsi]) a nyugaton legelterjedtebb – de hivatalosan nem teljeskörűen pártolt – formája a japán írás latin betűs leképzésének. Nevét James Curtis Hepburnről kapta, bár ő maga csak az elterjesztéséből vette ki a részét az általa szerkesztett szótár révén. A rendszer részleteit a kor (ti. a 19. század második felének) lelkes érdeklődői, külföldiek és japánok dolgozták ki.

Az átírás főképp az angol nyelvhez igazodik, ennek ellenére bizonyos alapvetések nélkül az angol anyanyelvű olvasót is könnyen félrevezetheti. Ugyanis bár a mássalhangzók (ch, j, s, sh, ts, w, y) ejtése az angol írásban megszokotthoz igazodik, a magánhangzóké sokkal inkább az olaszhoz – és pl. a magyarhoz – hasonló.

A hosszú magánhangzókat hol a japán fonetikus írásban szokásos jelölések szolgai másolásával, hol a betű fölé húzott vízszintes vonallal, hol kalappal jelzik. Előfordul az is, és nem precíz szakmai igényességgel szerkesztett szövegekben meglehetősen gyakori, hogy a magánhangzó hosszúságát egyszerűen nem jelölik. A sógun szó eszerint négyféleképp is írható:

shougun

shōgun

shôgun

shogunA hosszúság jelének elhagyása könnyebbség sok nyugati nyelv használójának, de a magyar írásnak megvan az eszköze ennek a jelölésére. További kulturális hatást tükröz, hogy a legtöbbször a személynevek sorrendje is a nyugaton általában megszokott keresztnév–családnév formára módosul, míg Magyarországon az eredeti japán családnév–keresztnév forma sem okoz zavart. Ezek miatt a magyaros átírás eleve pontosabb lehet az angolos Hepburnnél.

Hindi nyelv

A hindi nyelv (dévanágari: हिन्दी / IAST: hindī) India egyik hivatalos nyelve. A világon több mint 500 millió ember beszéli (ebből min. 370 millió anyanyelvként, további min. 160 millió pedig második nyelvként.)

A hindi nyelv az indoeurópai nyelvek legősibb ismert képviselőjéből, a szanszkrit nyelvből származik, akárcsak sok más mai indiai nyelv. Ezek közül azonban a hindi nyelvet tartják a szanszkrithoz a leghasonlóbbnak. A hindi nyelvhez nagyon hasonló a nepáli nyelv és főleg a Pakisztánban beszélt urdu nyelv. A köznyelvi hindi és az urdu ugyanazon nyelv két dialektusának is tekinthető, ám a különbség olyan kicsi, hogy jelenleg ez is vita tárgyát képezi. A beszélőik kölcsönösen megértik egymást, azonban az irodalmi urdu már olyan kifejezéseket is tartalmaz, amit a hindi beszélő már nem ért. Fontos különbség az is, hogy a hindi nyelv írásához saját betűkészletet, a dévanágari betűket használnak, míg az urdu nyelvet arab betűkkel írják.

A hindi igék változnak attól függően, hogy a beszélő nő vagy férfi (vagy a mondat tárgyától függ).

Három pont

A három pont vagy hármaspont ( … ) egy írásjel.

A magyar helyesírásban három ponttal jelezzük a gondolat befejezetlenségét: De tart a harc… a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van… stb. (AkH.12 241. b)) Három pontot használunk akkor is, ha valamely szövegből kihagyunk egy részt: …s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk… Respublika, szabadság gyermeke / … Köszöntelek a távolból előre! (AkH.12 240. b))

Ige (nyelvészet)

Az ige (latinul verbum) olyan, cselekvést, történést vagy létezést kifejező, ragozható szó, amely alakját személy, szám, idő, mód és szemlélet (aspektus) szerint változtathatja.

Különböző nyelvekben eltérő számú igeidő, mód és szemlélet létezhet; az egyes és a többes számon kívül bizonyos nyelvek megkülönböztetnek kettős számot is. Az ige ezenkívül lehet cselekvő és szenvedő igenemű, illetve tárgyas és tárgyatlan.

Az ige szótári alakja nyelvenként változó. Általában az az alak az ige szótári alakja, amelyből a többi alakja könnyen levezethető. Ehhez gyakran több alakra is szükség lehet, hogyha bizonyos igeidők, igemódok alapalakjai nem vezethetők le a fenti, elsődleges szótári alakból.

A szótári alak a magyarban az ige egyes szám harmadik, de a latinban például az egyes szám első személyű alakja. A modern indoeurópai nyelvekben általában a főnévi igenév az ige szótári alakja.

Az ige lehet szabályos (reguláris), valamint rendhagyó (irreguláris). A rendhagyó ige olyan ige, amelynek valamelyik ragozása eltér a szabályos képzési módtól, vagyis általában az igető is megváltozik (pl. az angolban a go, went, gone „megy, működik” szabályos alakja *go, goed, goed lenne). Klasszikus latin példa a fero, ferre, tuli, latum ’hoz, visz’. A rendhagyó igék egy speciális csoportját alkotják a hiányos (defektív) igék, amelyeknek csak néhány – vagy mindössze egyetlenegy – alakjuk használatos. Ilyen ige például a latin libet ’tetszik’ vagy a spanyol nieva ’havazik’. Hiányos igének számít többek között a magyar nyelvbeli csuklik és a fénylik is: nincs felszólító módjuk.

Az igéknek a ragozott alakjaikon kívül személytelen alakjaik is léteznek, amelyek a cselekvésre, történésre az alanyra való hivatkozás nélkül utalnak: ezek az igenevek (a magyarban pl.: írni, írva, író, megírt/írott, illetve ide sorolható az írás is).

A magyar nyelvben egy további kettősség van az igeragozásban (megadott időn és módon belül): határozott és határozatlan, például keresem (azt), illetve keresek (valamit). Ezt elsősorban az határozza meg, hogy a tárgy határozott-e, de más tényezők is közrejátszanak, például az első vagy második személyre utaló tárgy határozatlannak minősül (ő lát – nem pedig *látja – engem, téged, minket, titeket).

* Ha a szótő s, z, sz-re végződik, a toldalék -sz helyett -ol, -el, -öl lesz.

Indoiráni nyelvek

Az indoiráni nyelvek a szláv nyelvek, valamint az örmény nyelv mellett az indoeurópai nyelvcsalád keleti ágainak egyikét alkotják. Három fő ágra oszthatók: indoárja vagy ind nyelvek, nurisztáni nyelvek és iráni nyelvek.

Morfológia (nyelvészet)

Morfológia, avagy alaktan, a hagyományos elnevezése a szóalkotási eszközökkel foglalkozó nyelvészeti tudománynak.

Léteznek különféle pontosabb meghatározások. A Morfológia slovenského jazyka (A szlovák nyelv morfológiája) című, 1966-ban megjelent műben például azt olvashatjuk, hogy az alaktan a szavak nyelvtani formáit vizsgáló, valamint a szavak különféle alakjait leíró tudomány. A mű szerint tehát a morfológia a nyelvi rendszer alaki megjelenéseit kutatja.

Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a nyelvtant két részre osztjuk: szintaxisra, azaz mondattanra és morfológiára, amely a szófajokkal, névszói és igeragozással, melléknévfokozással foglalkozik, valamint a szóképzés szabályaival, és az ehhez használatos elő- és utótagokkal.

A fogalmat August Schleicher vezette be a nyelvtudományba 1859-ben. Az alaktannal foglalkozó nyelvész a morfológus.

A nyelvek tipológiai osztályozása is morfológiai szempontból történik izoláló, agglutináló, flektáló, illetve inkorporáló fajtákra. A morfológus egy adott nyelv szavait egy vagy több morféma együtteseként értelmezi.

Nyelv

A nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze, tagolt, egymástól elkülöníthető jelekből alkotott jelrendszer. A nyelv minden társas tevékenység nélkülözhetetlen feltétele, s meghatározó szerepet játszik az egyének gondolkodásában is. Az egyéni nyelvi stílus a nyelvezet.

A nyelv legelterjedtebb típusa az emberi beszéden alapul. Ennek két megnyilvánulási formáját különböztetjük meg: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. A beszélt nyelv alapját az artikuláltan kiejtett beszédhangok alkotják. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat. (Jellemző példa erre a norvég nyelv, melynek egy fő beszélt formája, a norsk nem kevesebb mint négy írott formában jelenhet meg helyesen: a Bokmål és a Nynorsk a két hivatalos forma, a Riksmål és a Høgnorsk pedig nem hivatalos, de használt formák. Ugyanezen függetlenséget mutatják a helyesírás szabályainak változásai, amik általában nem járnak a beszélt nyelv változásával.)

A beszélt nyelv használatát kiegészítik a különböző metakommunikációs jelzések: hanglejtés, hangsúly, gesztusok stb. Az írott nyelvben szerepüket az írásjelek veszik át, jóval kisebb hatékonysággal.

A beszélt nyelv mellett a nyelv másik típusa a jelnyelv. Szócikkünk a beszélt nyelvről szól. A nyelvvel a nyelvészet tudománya foglalkozik.

Nyelvtan

A nyelvtan (latinul grammatica), vagy más néven általános nyelvészet, a nyelvészet egyik ága; egy nyelv elemeivel, szerkezetével, törvényszerűségeivel foglalkozó tudomány. Megkülönböztetünk normatív, valamint leíró nyelvtant. Míg a normatív nyelvtan a nyelv helyesnek vélt alkalmazásának szabályait állapítja meg, addig a leíró nyelvtan a nyelvi jelenségek feltérképezésével foglalkozik anélkül, hogy megállapítaná, mi számít helyes vagy helytelen nyelvhasználatnak.

Pontosvessző

A pontosvessző ( ; ) egy írásjel.

A magyar helyesírásban pontosvesszővel határoljuk el egymástól többszörösen összetett mondatokban a szorosabban összetartozó tagmondatok csoportjait. Kéttagú összetett mondatban is állhat pontosvessző, ha a tagmondatok kapcsolata laza. (AkH.12 245.) A felsorolásban pontosvesszőt is használunk, ha azonos szerepű, vesszőkkel tagolt mondatrészeket akarunk elkülöníteni másneműekből álló sorozattól. (AkH.12 248. b))

A tizedesvesszőt használó nyelvekben a matematikai jelölésekben számokat is pontosvesszővel választanak el. Például .

A C-szerű programozási nyelvekben a pontosvessző az utasítást lezáró karakter. Az ASCII és a Unicode kódja: 59.

Strukturalizmus

A strukturalizmus eredetileg a pszichológiában jelent meg a 19. században (Wilhelm Wundt), majd az általános nyelvészet fő irányzata volt, amely az 1930-as – 1940-es évek során, a formalizmusból bontakozott ki. A strukturalizmus a nyelvet elemeire bontja és az ezen elemek közötti viszonyokkal foglalkozik. Az 1950-es években áttevődött a kultúra egyéb területeire is, gondolkodásmóddá vált. Jelentős eredményekre vezetett például az irodalomtudományban. Nagy hatással volt az irodalomelméletre és a művészettörténetre is. A művészettörténeti strukturalizmus Wiener Schule (Bécsi iskola) nevű művészettörténeti körből indult el. Középpontjában az egyes műalkotások elemzése áll. Ebben nagy eredményeket is ért el, de a műveket összekötő empirikus jelenségekre nem tudott magyarázatot adni.

Szemantika

A szemantika (magyarul jelentéstan, ám ez a terminus az utóbbi időkben egyre kevésbé pontos) a nyelvészet egyik részterülete, amely a nyelvi formák (szavak, szimbólumok stb.) jelentésével, illetve jelentésváltozásaival foglalkozik. Eredetileg csak szójelentéssel foglalkozott, de az 1960-as évek óta, vagyis a generatív nyelvészet megjelentése óta a mondatjelentést is vizsgálja.

Hasonlóképpen a formális nyelvek elméletében a szemantika az adott formális nyelv szintaxisa által meghatározott szavak jelentését definiáló szabályok összessége.

Szintaxis

A szintaxis (a görög συν [szün] "közös" vagy ’együtt-’, és τάξις [takszisz], ’sorrend, sorozat, elrendezés’ szavakból) vagy mondattan a nyelvészetben a szavak szószerkezetekké és mondatokká kapcsolódásának szabályait írja le.

Beszédünk és írásunk mondatokból épül fel. Mondatainkat általában szavak összefűzésével alkotjuk, de vannak egy szóból álló mondatok is.

Thai nyelv

A thai nyelv régi nevén sziámi nyelv (thaiul ภาษาไทย, átírás: phasa thai; IPA: [pʰaːsaːtʰaj]) Thaiföld nemzeti és hivatalos nyelve, valamint a thai nép anyanyelve. A nyelv a thai nyelvek közé, a kam-thai nyelvcsalád egyik ágába tartozik. Ezen nyelvcsalád alapnyelvét feltehetően a mai Kína déli részén beszélhették, és néhány nyelvész az ausztronéz nyelvcsalád rokonának tekinti. A thai tonális és analitikus nyelv. A tonalitás, a bonyolult írás és a különleges hangtan nehézzé teszi megtanulását azok számára, akik nem ismerik egyetlen rokonát sem. Jelenleg 60-65 millió fő beszéli világszerte.

Átírás (nyelvészet)

Az átírás (szokták transzkripciónak is nevezni) a nyelvészetben egy nyelv módszeres megjelenítése írott alakban. Megkülönböztetendő az átbetűzéstől amely egy írásrendszer átkódolása egy másikba.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.