Nyelv

A nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze, tagolt, egymástól elkülöníthető jelekből alkotott jelrendszer. A nyelv minden társas tevékenység nélkülözhetetlen feltétele, s meghatározó szerepet játszik az egyének gondolkodásában is. Az egyéni nyelvi stílus a nyelvezet.

A nyelv legelterjedtebb típusa az emberi beszéden alapul. Ennek két megnyilvánulási formáját különböztetjük meg: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. A beszélt nyelv alapját az artikuláltan kiejtett beszédhangok alkotják. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat. (Jellemző példa erre a norvég nyelv, melynek egy fő beszélt formája, a norsk nem kevesebb mint négy írott formában jelenhet meg helyesen: a Bokmål és a Nynorsk a két hivatalos forma, a Riksmål és a Høgnorsk pedig nem hivatalos, de használt formák. Ugyanezen függetlenséget mutatják a helyesírás szabályainak változásai, amik általában nem járnak a beszélt nyelv változásával.)

A beszélt nyelv használatát kiegészítik a különböző metakommunikációs jelzések: hanglejtés, hangsúly, gesztusok stb. Az írott nyelvben szerepüket az írásjelek veszik át, jóval kisebb hatékonysággal.

A beszélt nyelv mellett a nyelv másik típusa a jelnyelv. Szócikkünk a beszélt nyelvről szól. A nyelvvel a nyelvészet tudománya foglalkozik.

Elméletek a nyelv kialakulásáról

A beszélt nyelv előzményének sok tudós egyfajta gesztusnyelvet tételez fel, a siketek mai jelnyelvének primitív ősét. A kézzel való kommunikációt lehetővé tevő esemény az emberős két lábra állása volt, és elképzelhető, hogy a másik ekkor bekövetkező változás, az eszközhasználat kifinomultabbá válása és a beszéd között is van összefüggés.

Más elképzelések szerint az emberi nyelv kialakulásában az alapvetően „a lusta ember” (homo economicus) egyik legalapvetőbb belső célja nyilvánul meg, nevezetesen az, hogy az ember Zipf egyik törvénye szerint (a legkisebb erőkifejtés törvénye) minden tevékenységében a legkisebb munkával akar „boldogulni”. Eszerint az „első” emberi nyelv a feltehetően a még ma is használt mutogatásból, gesztusokból fejlődött tovább a hangképzés irányába, mert a hangszalag igénybevétele kevesebb energiával jár.

Az ember további önkímélési és energiamegtakarítási igyekezete eredményeképpen létrejött számítástechnikai eszközöknek szintén van nyelvük, amelyekhez képest az emberi nyelv abban különbözik, hogy az előző nyelvek kontextustól függetlenek (context-free), míg az emberi nyelv megmaradt kontextus-érzékenynek, azaz szükség van a nyelvi megnyilatkozások értelmezéséhez a körülmények alaposabb ismeretére is, ami a gépnél nem jellemző.

A számítógép szempontjából – az abban használt nyelvek szabályai ugyanis nem engedik meg, hogy kétértelműségek, „az attól függ” bizonytalan állítások forduljanak elő – a gép működése lehetetlen lenne az emberi nyelvet jellemző, az annak gazdag kontextusával járó nyílt, kiszámíthatatlan értelmezési körülmények között. Érdekes ugyanakkor, hogy a fennmaradás szempontjából éppen ez a kötődéshez, értelmezéshez, vagyis összekapcsolódást lehetővé tevő nyitottság, sok mindenhez való kapcsolódás (connectivity) az előnyös tulajdonság, és a kötött, csak egy bizonyos értelmezési keretben létező jelentésű nyelv, vagy nyelvi elem napjai meg vannak számlálva.

Ebből következik, hogy az emberi nyelvet alkotó szókincsből, megnyilatkozásokból, vagy egyéb elemekből is azok maradnak fenn tartósan, amelyek sokféle helyzetben használhatóak, és nem kötődnek csupán egyetlen eseményhez, dologhoz stb. amelynek elmúltával és jelentőségének csökkenésével akár maga a jelölő szó is kivész a használatból. Ezért maradhattak fenn a Biblia tanításai, a közmondások és a személynevek, hogy csak néhány példát említsünk.

A nyelv mint ösztön

A nyelv mint ösztön egy olyan felfogásmód, mely a nyelvet alapvető pszichológiai képességnek tekinti.

A nyelv azonban nem olyan kulturális termék, melyet úgy tanulunk meg, mint a legtöbb alapvető emberi képességünket, mások és magunk állandó monitorozása útján. A nyelv sokkal inkább agyunk biológiai felépítésének elkülönült része, összetett, specializált készség, mely spontán módon, mindenféle erőfeszítés vagy tanítás nélkül fejlődik ki a gyerekekben. Használata során nem tudatosul a mögötte rejlő logika, minden egyénben minőségileg ugyanolyan, ugyanakkor különbözik azoktól az általánosabb képességektől, melyek segítségével az emberek az információt feldolgozzák. Ezen gondolatok alapján helyénvaló tehát a nyelvre egyfajta ösztönként tekinteni, hiszen a nyelv a Homo sapiens tekintetében olyan, mint bármely más állatfajnál egy ösztönös, csak az adott fajra jellemző viselkedés. Ha a nyelvről az ösztön értelmében gondolkodunk, kiléphetünk a mindennapi gondolkodás korlátai közül. A nyelv ugyanis nem feltétlenül kulturális találmány, vagy a szimbólumhasználat képességének általános megnyilvánulása, hiszen egy kisgyermek is lehet nyelvhasználatában egy zseni, ugyanakkor teljes mértékben inkompetens a közlekedési táblákban, vagy a jelek tudományának más területein.

A nyelv működése rendkívül távol áll a tudatosságtól; gondolataink természetesen, erőfeszítés nélkül jönnek ki a szánkon. Amikor mondatokat értünk meg, a szavak folyama átlátható; automatikus módon látunk át a mondat értelmén. Azonban próbáljunk csak meg egy számítógépet beprogramozni arra, hogy megértse nyelvünket, és a mindennapi nyelv máris más színben tűnik fel. A könnyedség, az átláthatóság, az automatikusság csak illúzió, mely nyelvünk hihetetlen gazdagságát, szépségét takarja el előlünk.

A nyelv ösztönként való felfogását először Darwin fogalmazta meg 1871-ben. Az ember származása című könyvében szembe kellett néznie a nyelvvel, mert a tény, hogy a nyelv csupán az emberi fajt jellemzi, komoly kihívás volt számára. Darwin arra a megállapításra jutott, hogy a nyelvi képesség „ösztönös hajlam egy mesterség elsajátítására”, egyfajta terv, mely nem az ember különleges képessége, hanem más fajoknál, például az éneket megtanuló madarakra is jellemző.

A nyelv ösztönön alapuló felfogása csupán azok számára elfogadhatatlan, akik a nyelvet az emberi értelem csúcspontjának tekintik, és az ösztönökre, csupán mint állati impulzusokra gondolnak. Darwin egyik követője, William James is megjegyezte, hogy az ösztönnel rendelkező élőlényeknek nem kell feltétlenül „végzetes automataként” cselekedniük. Szerinte az emberek rendelkeznek mindazokkal az ösztönökkel, mint az állatok, illetve még sok mással is, intelligenciánk pedig a sok egymással versenyző ösztön kölcsönhatásának eredménye. Valójában pedig az emberi gondolkodás ösztönszerű természete az, ami nagyon megnehezíti, hogy magát a gondolkodást ösztönnek tekintsük.

Századunkban a legismertebb érv nyelvünk ösztönszerű felfogásával kapcsolatban Noam Chomskytól származik. Az 1950-es években a társadalomtudományokat a behaviorizmus uralta. Az olyan mentális fogalmakat, mint „tudni”, „gondolkozni” tudománytalanságnak gondolták. Chomsky azonban két fontos tényre hívta fel a figyelmet a nyelvvel kapcsolatban. Először is arra, hogy minden egyes mondat, melyet kiejtünk a szavak teljesen új kombinációjából jön létre. A nyelv ezért nem lehet egyszerűen a válaszok repertoárja. Az agyban kell lennie valamilyen programnak, mely véges számú szóból, végtelen számú mondatot épít fel. Ezt a programot nevezzük mentális nyelvtannak.

A másik tény az, hogy a gyermekek nagyon gyorsan kifejlesztik magukban ezeket a bonyolult nyelvtanokat minden formális oktatás nélkül, és miközben nőnek, következetes módon értelmezik a teljesen új, korábban nem hallott mondatokat. Ezért a gyerekeknek már születésükkor rendelkezniük kell egy tervvel, mely minden egyes emberi nyelv nyelvtanára érvényes, az Univerzális Grammatikával, mely segít nekik abban, hogyan lehet szüleik beszédéből kivonni anyanyelvük mondattani mintázatait. A kutatások során Chomsky és más nyelvészek létrehozták a mentális grammatika elméletét, mely az egyes emberek nyelvének nyelvtanát határozza meg, valamint az Univerzális Grammatika elméletét, mely az egyes nyelvek grammatikája mögött húzódik meg.

A nyelvi univerzálék

A beszéd szükségszerűen valamelyik nyelven fogalmazódik meg, ezeknek pedig számos egyedi sajátossága van. A világszerte beszélt több ezer nyelv azonban igen sok közös vonást is mutat, ezeket nyelvi univerzáléknak nevezzük. Ilyenek:

  • (írásban) a közlés minden nyelven főleg mondatok formájában történik;
  • az elemek legnagyobb része önkényes, a jelölő és a jelölt között nincs logikai megfelelés;
  • az elemekkel szemben a mondatok nem adottak a beszélő számára, hanem ő alkotja meg azokat valamilyen kötött szabályok szerint;
  • minden nyelv kettős tagoltságú: az elemek és a mondatok hangtani és nyelvtani szinten szerkesztődnek;
  • a hangok száma kötött (általában ötven alatt van, de maximum száz lehet), az elemek száma viszont százezres nagyságrendű lehet, a szókészlet pedig korlátlanul bővíthető;
  • minden nyelvben megvannak a szófaji kategóriák, bár nem mindegyikben ugyanúgy.

A világ nyelvei

A Földön a beszélt nyelvek száma körülbelül 6000, de ezek felét kevesebb mint 3000 ember beszéli. A különféle dialektusok száma elérheti a 20 ezret. A beszélt nyelvek száma rohamosan csökken, a szakértők szerint a ma beszélt nyelvek fele eltűnik 50-150 éven belül. A nyelvek 60-80%-a veszélyeztetett (ez azt jelenti, hogy 100 év múlva nem lesznek azon a nyelven beszélő gyerekek).[1]

A nyelvek osztályozása

A világ nyelveit alapvetően három különböző szempont szerint lehet osztályozni. Nyelvcsaládba tartozás szerint, így a genetikus osztályozást kapjuk; nyelvek tipológiai sajátosságai szerint, akkor a nyelvtipológiai osztályozással van dolgunk ill. egyes nyelvi áreák szerint, mikor nagyobb területi egységek szerint csoportosítunk. Greenberg a fenti három szempontból a genetikust határozta meg legfontosabbnak. (Fontosságuktól függetlenül nem zárnak ki más egyéb nyelvi osztályozás lehetőségét.)

Genetikus

Az egyes nyelvek közös őseinek, majd ezek őseinek stb. kikövetkeztetése összehasonlító módszerek segítségével történik. Az így létrejövő családfa megbízhatósága természetesen az időbeli távolság növekedésével egyenes arányban csökken, az egyes nyelvcsaládok alapnyelve már csak kikövetkeztetett lehet, a minden emberi nyelv egyetlen közös ősnyelvre való visszavezetése pedig igencsak nehezen kivitelezhető. (A mellette szóló bizonyítékok inkább az általános nyelvészet tárgykörébe tartozó nyelvi univerzálék – lásd fentebb.)

Tipológiai

  • izoláló vagy analitikus: a nyelvtani viszonyokat szórenddel, szócsoportok alakításával fejezik ki (angol, kínai, vietnámi);
  • agglutináló (azaz ragasztó) vagy affixáló: a nyelvtani viszonyokat több szóelem összekapcsolásával fejezik ki (török, magyar; finn); a kelet-afrikai szuahéli nyelvről is azt szokták mondani, hogy agglutináló, ám ez a nyelv előtagokkal (prefixekkel) ragoz, és vannak névszó osztályai (azaz nyelvtani nemei). Így tehát az agglutináló nyelveknek is vannak kategóriái.
  • flektáló (azaz hajlító) vagy szintetikus: a nyelvtani viszonyokat a szó hangalakjának megváltoztatásával fejezik ki (német, latin, ógörög).
  • inkorporáló (azaz bekebelező) vagy poliszintetikus: e nyelvekben egyetlen, bonyolult morfémasorral fejeznek ki olyan tartalmakat, amelyeknek más nyelvekben szószerkezetek felelnek meg. Az inkorporáló nyelvek egyetlen szava is tehát izoláló vagy agglutináló nyelvekben egész mondatnak felel meg. Példa: az indián oneida „gnaglaslizaks” „szó” jelentése: „Keresek egy falut.” Példák inkorporáló nyelvekre: több amerikai indián nyelv (oneida), Szibéria egyes régi nyelvei, de a legtöbb formális nyelv is közel áll az inkorporáló típushoz).

Általában azonban a nyelvek többsége nem csak egy kategóriába tartozik.

Areális

Az areális nyelvészet egy nagyobb térségben egymás szomszédságában élő népek gyakran nem rokon nyelveinek kölcsönhatását vizsgálja. Ezen kölcsönhatás során hasonló vagy azonos alakok, rendszerbeli sajátosságok keletkeznek, s a hatás lehet olyan szoros is, hogy a genetikus kapcsolatokon is túlmenő egyezéseket mutat föl. Ez a nyelvi szövetség (Sprachbund), melyre tipikus példa a balkáni nyelvek

Hivatkozások

Kapcsolódó cikkek

Források és irodalom

Külső hivatkozások

Jegyzetek

  1. The world's languages: factfile
A koreai nyelv átdolgozott latin betűs átírása

A koreai nyelv átdolgozott latin betűs átírása (국어의 로마자 표기법, Kugoi romadzsa phjogibop) Dél-Korea által bevezetett átírási rendszer, mely 2000-ben váltotta fel az addig szokásos McCune–Reischauer-átírást. A rendszer diakritikus jelek helyett digráfokat, azaz kettős betűket alkalmaz és közelebb áll a koreai fonológiához. Észak-Koreában továbbra is a McCune–Reischauer rendszert használják.

Angol nyelv

Az angol nyelv (angolul: English language) jelenleg egyike a Föld leggyakrabban használt nyelveinek.

A nyelv dialektusokra oszlik (jelentősebbek: angliai, amerikai, ausztráliai), és megvan az esélye, hogy a latin nyelvhez hasonlóan több nyelvre tagolódik. Azonban a médiában beszélt angol a tájnyelvek csökkenéséhez és az egyetlen beszélt változathoz is elvezethet.

Ismeretes még az úgynevezett Pidgin English (pidzsin-angol) verzió is, amelyet a Karib-tenger környékén beszélnek, s amely egyfajta afrikanizált és erősen leegyszerűsített angol nyelvet jelent. Az ún. Basic English az angol nyelv mesterségesen 850 szóra csökkentett változata, amelyet az angol nyelvész, C. K. Ogden alkotott meg. Ennek használata meglehetős önfegyelmet kíván az angolul tudótól, mivel sok fogalmat körül kell írni, amelyre van angol szó. A Basic Englishhez hasonló, egyszerűsített angol nyelven írt változata a Wikipédiának is létezik.

Arab nyelv

Az arab nyelv (العربية al-ʿarabijja; kevésbé formálisan: عربي ʿarabi) az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó, ma az északnyugati sémi nyelvekkel (héber, arámi) együtt a nyelvcsoport közép sémi ágába sorolt nyelv. A beszélők száma szerint az arab a sémi nyelvcsalád legnagyobb nyelve. A világ 27 országában és területén hivatalos nyelv, több mint 280 millió ember tudhatja anyanyelvének, és további 250 millió második nyelvének. A legtöbb anyanyelvi beszélője a Közel-Keleten és Észak-Afrikában él. Az arabnak különféle beszélt változatai léteznek, és különböznek egymástól elhelyezkedésük szerint. Nem mindegyik változat érti egymást kölcsönösen, ezért azok beszélői az egymással való kommunikációra egyfajta közbülső nyelvet használhatnak, mely minden arab nyelvjárás legjellemzőbb sajátosságait foglalja magába. A standard arabot széles körben tanítják iskolákban, egyetemeken, valamint használják a hivatalokban és a médiában. A modernizálódás és az európai hatások révén a többi arab változat saját nyelvi normákat teremt, némelyiknél már teljesen önálló sztenderdizáció történt.

A modern standard arab a klasszikus arabból származik, az óészakarab nyelvcsoport egyetlen máig létező leszármazottjából, mint azt a 4. századból való, iszlám előtti arab feliratok is igazolják. A 7. századi megjelenése óta a klasszikus arab az iszlám irodalmi és liturgikus nyelve.

Az arab nyelv az iszlám világ sok más nyelvének kölcsönzött szavakat. A középkorban az arab volt a kultúra legfőbb hordozója Európában, különösen ami a tudományt, a matematikát és a filozófiát illeti. Ennek eredményeképpen számos európai nyelv is kölcsönzött szavakat az arabból. Az arab hatás az európai és arab civilizáció közelségének és az Ibériai-félsziget 700 éves arab uralmának köszönhetően a mediterrán nyelveken is megmutatkozik, főként a spanyolon, portugálon és szicíliain.

Az arab szintén kölcsönzött szavakat más nyelvekből, mint a korai századokban a héber, perzsa, és arámi nyelvekből, valamint a modern időkben a kortárs európai nyelvekből.

Francia nyelv

A francia nyelv (franciául la langue française [la 'lɑ̃ɡ fʁɑ̃'sɛz] vagy le français [lə fʁɑ̃'sɛ]) az indoeurópai nyelvek újlatin nyelvcsaládjának tagja, mégpedig ennek nyugati ágához tartozó galloromán csoportbeli oïl nyelvek egyike.

A franciát hozzávetőlegesen 220 millió személy beszéli a világon anyanyelvként, második nyelvként vagy idegen nyelvként, a Frankofónia Nemzetközi Szervezete tagországaiban és a megfigyelőkként befogadott országokban, valamint az FNSZ-en kívül Algériában, az Amerikai Egyesült Államokban és néhány más országban. Arról sincsenek pontos adatok, hogy hányan beszélik a világon a franciát anyanyelvként. Számukat 110 millióra becsülik.A legtöbb személy által használt nyelvek rangsorában a francia a 6. helyen áll, az Európában beszélt anyanyelvekében pedig a 2. helyen. 29 országban hivatalos nyelv a francia, a 2. helyet foglalva el e tekintetben az angol után.A angol után a franciát tanulják a legtöbben (120 millióan) idegen nyelvként, mégpedig a világ legtöbb országában.Az Internet terének 5%-át foglalja el a francia nyelv, a 6–8. helyen állva a leginkább használt nyelvek között.A francia nyelv az ókori Gallia északi felén beszélt népi latin nyelvből fejlődött ki, és hosszú történelmi folyamat során lett dominánssá a mai Franciaország egész területén és egyes szomszédos országok vele határos régióiban. A 17. századtól kezdve terjedelmes gyarmati birodalma révén Franciaország kiterjesztette nyelvét sok, az összes Európán kívüli kontinensen található régióra is. Ugyancsak a 17. századtól a 20. elejéig, az ország gazdasági súlyának és a kultúrájának köszönhetően, nyelve a legfontosabb világnyelv volt. Bár az I. világháború után az angol fokozatosan átvette az első helyet, a francia továbbra is fontos szerepet játszik a nemzetközi kommunikációban.

Görög nyelv

A görög nyelv az indoeurópai nyelvcsalád hellén ágába tartozik, közvetlen rokona nincsen. Görögországban 10 millióan beszélnek görögül, amely a világ görögségének fele. A világon 20 millióan beszélik a görögöt.

Héber nyelv

A héber nyelv (melyet köznapi és hagyományos kifejezéssel zsidó nyelvnek is neveznek) az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael Állam hivatalos nyelve, amelyet a 19/20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra. A nyelvet héber írással írják.

Japán nyelv

A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語, kiejtése✩) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él, ezen kívül első vagy második nyelvként csak Palauban beszélik. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:

közelebbi rokonságot eddig az Okinaván beszélt rjúkjú nyelvvel igazoltak (a két nyelvet és dialektusaikat újabban a japán nyelvek családjának nevezik),

a koreai nyelvvel sokan távolabbi rokonságot feltételeznek (nyelvszerkezeti hasonlóságok, csekély számú rokon szó),

korábban gyakran az altaji nyelvcsaládba sorolták, de ez az elmélet nem egyértelműen bizonyítható és ezért nem általánosan elfogadott,

néha az ainu (Japán őslakosai) nyelvrokonság is felmerül, emellett azonban csak igen kevés érv szól.

Latin nyelv

A latin nyelv az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül a latin-faliszkuszi nyelvek csoportjába tartozó holt nyelv. Közeli rokonai az oszk és az umber nyelvek voltak, amelyek valószínűleg hatottak a latin és az újlatin nyelvek fejlődésére is. Szintén hatott rá az etruszk nyelv is, de ennek mértéke ma még ismeretlen, mert az etruszk nyelv nagyrészt megfejtetlen.

Nevét onnan kapta, hogy az ókori Itália Latium nevű tartományának nyelve volt eredetileg. A terület határai a Tirrén-tenger, a volscus területek, a Tiberis és az Appenninek. Róma terjeszkedésével az ókorban és a középkorban az egész mediterrán térségben elterjedt, s a Római Birodalom hivatalos nyelve lett, a görög nyelv mellett. Az egyes provinciákban elkülönült beszélt változataiból (vulgáris, azaz népi latin) alakultak ki a mai újlatin nyelvek. Ezeket szigorúan véve egyazon nyelv dialektusainak tekinthetnénk ma is, ha nem volna érzékeny politikai kérdés a nemzeti nyelv önállósága minden egyes újlatint beszélő országban (Románia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, a franciául beszélő volt gyarmatok, a spanyolul beszélő dél-amerikai és közép-amerikai országok és a portugált beszélő Brazília lakossága). Az újlatin nyelveket ma mintegy 850 millió anyanyelvi beszélő, az emberiség 15%-a használja világszerte.

Sok latin alapú szó (elsősorban nemzetközi szó) található más modern nyelvekben is, mint például az angolban – ahol a francia közvetítésével a latinból származó szavak aránya szélsőségesen magas, az Oxford Dictionary szerint a ma használatos angol szókincs fele (például szinte az összes elvont fogalom) – és a magyarban is. Egyes kifejezések annyira beépültek a magyar nyelvbe, hogy latin eredetüket már észre sem vesszük. Közéjük tartozik a „persze” (vö. latin per sē intellegitur ’magától értetődik’), de egy elterjedt vulgáris szavunk is régi latin átvétel, a caco, cacare igéből származó magyar „kakál”.Svájcnak hivatalos neve többnemzetűsége miatt Confoederatio Helvetica (CH) lett. Mind a mai napig a római katolikus egyház hivatalos nyelve, ezáltal a Vatikán hivatalos államnyelve is. A göröggel együtt az élőlények rendszertani elnevezésére is használják, valamint az anatómiai és orvosi terminológia egy jelentős része is (gyakran a vernakuláris nyelv hatása által torzított) latin.Magyarország irodalmát a „deák” nyelv jelentősen meghatározta. A középkorban levő latinul írt egyházi legendák (pl. Szent István kisebb és nagyobb legendája), kódexek, királyi dekrétumok (pl. Aranybulla), gesták (pl. Gesta Hungarorum), majd a humanista költészet (Janus Pannonius) és Mátyás király corvinái, később protestáns drámák (pl. Lackner Kristóf, Ladiver Illés, Andreas Sartorius), a barokk katolicizmus a deákköltészetig bezárólag a magyarországi kultúra fontos részét alkotja. 1844-ben a latint mint államnyelvet Magyarországon felváltotta a magyar.Elkészült latinul néhány népszerű mű fordítása is (pl. a Micimackó Lénárd Sándor tollából, valamint a Harry Potter sorozat első két kötete), és a nyelv a mai internetes világban is jelen van: létezik ilyen nyelvű változata a Facebooknak, a Google-nak és a Wikipédiának is. Finnországban több mint húsz éve működik latin nyelvű rádióadó.

Magyar nyelv

A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja, a finnugor nyelvek közé tartozó ugor nyelvek egyike. Legközelebbi rokonai a manysi és a hanti nyelv, majd utánuk az udmurt, a komi, a mari és a mordvin nyelvek. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a moldvai csángó önálló nyelv – különösen annak északi, középkori változata –, így ez volna a magyar legközelebbi rokonnyelve.Noha a magyar és nemzetközi nyelvtudomány (így a Magyar Tudományos Akadémia is) bizonyított ténynek tekinti a magyar nyelv uráli (azon belül: finnugor) eredetét, ezt többen vitatják, és álláspontjukat a legkülönfélébb elméletekkel próbálják alátámasztani (lásd még: Alternatív elméletek a magyar nyelv rokonságáról).

A magyar nyelv legtöbb beszélője Magyarországon él. Magyarországon kívül főleg a Kárpát-medence többi országában beszélik: Románia (főként Erdély), Szlovákia, Szerbia (a Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Horvátország, Szlovénia és Ausztria területén.

A magyar nyelv 1836 óta (az 1836. évi III. törvénycikk alapján) hivatalos nyelv Magyarországon, 1844 óta pedig (az 1844. évi II. törvénycikk alapján) az ország kizárólagos hivatalos nyelve. Az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. Ezenkívül a magyar az egyik hivatalos nyelv a Vajdaságban, valamint Szlovénia három községében (Dobronak, Őrihodos és Lendva). A kisebbségi nyelvek jogait legutóbb 2011-ben szabályozták. A magyar jelnyelvet 2009 novemberében tették hivatalossá, ami 2010 júliusától érvényes.

A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv, valamint a legbeszéltebb olyan nyelv, amely nem az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik.

A magyar agglutináló, azaz ragozó nyelv. A magyar írásrendszer a latin ábécé bővített változata.

Német nyelv

A német a germán nyelvek nyugati ágába tartozó nyelv. Körülbelül 90-98 millió ember anyanyelve, s további 80 millió ember tanult nyelve, ezért a világ legfőbb nyelvei közé tartozik. Az Európai Unióban a németet beszélik a legtöbben anyanyelvként. A világ második legfontosabb tudományos közvetítője, s a kutatások és fejlesztések harmadik legjelentősebb nyelve. Világszinten minden tizedik könyvet német nyelven adnak ki.A német nyelv ma egyetlen hivatalos nyelv Ausztriában és Liechtensteinben. Az egyik hivatalos nyelv Németországban, Svájcban, Luxemburgban, Olaszországban, azonkívül Belgium, Dánia és Oroszország egyes területein. A felsorolt országokon kívül néhány más európai országban, valamint az Egyesült Államokban is jelentős számú német anyanyelvű ember él, különösen egybefüggő területeken, Pennsylvaniában és Texasban. Sok németajkú él ezenkívül Kanadában, Brazíliában, Chilében, Argentínában, Mexikóban, Ausztráliában, Dél-Afrikában és a volt német gyarmatokon (Namíbia, Togo, Kamerun stb.).

A Kárpát-medence országainak, valamint Csehországnak és Lengyelországnak sok millió német anyanyelvű lakosa volt a második világháború utáni kitelepítésekig. Magyarországon ma is a németek alkotják a legnagyobb nemzeti kisebbséget. Jelentős német nemzetiség él mindmáig Oroszországban (2002-ben mintegy 600 000 fő) és Kazahsztánban is, ahová 1941-ben száműzték őket az egykori Volga-menti német köztársaságból, amely a 18. században jött létre betelepítés révén. A német nyelvet azonban közöttük valójában már kevesen használják, mert a nyelvet beszélők többsége az utóbbi években kivándorolt Németországba. (Az 1990-es években 1,7 millió német származású ember költözött a FÁK országaiból Németországba.)

Olasz nyelv

Az olasz nyelv (olaszul lingua italiana) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvek csoportjába tartozik. A mai egységes irodalmi nyelv alapja a toszkán nyelvjárás, amely átmenetet képez a keleti és nyugati típusú újlatin nyelvek között. Hangtani szempontból konzervatívabbnak tekinthető a többi újlatinnál, mivel többnyire megőrizte az eredeti szóközi mássalhangzókat, ugyanakkor teljesen elvesztette a latin szó végi -s hangot, például tempus-tempo. Sok, latin ábécét használó nyelvhez hasonlóan, az olaszban is léteznek hosszú (kettőzött) mássalhangzók, amelyeket a magyarhoz hasonlóan, hosszan is ejtenek (ellentétben az angollal, a franciával és a némettel). A legtöbb újlatin nyelvhez hasonlóan a hangsúlyozás sokszor lényeges szerephez jut a jelentés megkülönböztetésében (nem így például a franciában). Hangsúlyos rendszerint az utolsó előtti szótag, de bármelyik lehet az; ha az utolsóra esik, ékezettel jelöljük. Az olasz tulajdonneveket különösen nem szép rossz helyen hangsúlyozni, például Taranto, Rimini, Domenico (helyesen: „táranto, rímini, doméniko”). A szó végi rövid magánhangzókat sem szabad – magyar módra – megnyújtani, például Marco (helyesen: „márko”).

A magyar nyelv hangkészletéből az olasz nem használja a h, gy, ö-ő, ü-ű, ty és zs hangokat. Magyarban ismeretlen hangot – gyakorlatilag – nem használ. A nálunk megszokott hangokat egy, két, vagy akár három betűvel írja le (például „ny” – gn, „s” – sce vagy sci, „dz” – z, „dzs” – ge vagy gi stb.) Vigyázat: az „sch” mindig „szk” és nem „s”, mint a németben. Elválasztás a magyarhoz hasonlóan a mássalhangzóhatáron történik, egy kivétellel, amikor is a következő sorba visszük át mindazt a mássalhangzót, amellyel olasz szó kezdődhet, például que-sto. A diftongusok mellett triftongusokat is használ, például mio, tuoi. Ezek, mivel nem képeznek önálló szótagot, nem választhatók el a magánhangzóhatáron.

Az olaszt nem anyanyelvként beszélők száma korábban csökkenőben volt, az utóbbi időben azonban ismét emelkedik: jelenleg 70 milliósra tehető. Régebbi adatok még 120 millió ember közvetítő nyelvének mondták. Főleg az egykori olasz gyarmatokon beszélték (Etiópia (történelmi nevén: Abesszínia, olaszul: Abissinia), Eritrea, Líbia, Szomália), ezenkívül Szlovéniában, a horvát Dalmáciában és Albániában.

Orosz nyelv

Az orosz nyelv (oroszul: русский язык, latin betűs átírása: russkij jazyk, magyar átírása: russzkij jazik; régies elnevezése nagyorosz nyelv) a legtöbb, mintegy 145 milliónyi anyanyelvi beszélővel rendelkező szláv nyelv, ennélfogva világnyelv. Az ukrán nyelvvel (régiesen kisorosz nyelv), a fehérorosz nyelvvel, valamint a ruszin nyelvvel együtt a keleti szláv nyelvek közé tartozik. Az orosz nyelv nyelvjárási tagoltsága a nagy területi kiterjedéshez képest viszonylag kicsi, az irodalmi nyelv a moszkva-környéki középorosz nyelvjárásokra épül. Az orosz nyelv széles körben elterjedt a tudományok és kulturális érintkezés terén is.

Portugál nyelv

A portugál nyelv (portugálul português, língua portuguesa) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati, azon belül ibériai csoportjába tartozik.

Több mint 210 millió ember anyanyelve, amivel a spanyol után a második legtöbb beszélővel rendelkező újlatin nyelv, a világ nyelvei közül pedig az 5-7. helyen áll.

Kevés nyelv van, amit egymástól ennyire távol eső országokban tömegesen beszélnek: A nyelv legnagyobb bázisa a 184 milliós Brazília, ahol Dél-Amerika lakosságának fele él, Afrikában 17 millió, Portugáliában, az anyaországban 11 millió, egyéb országokban pedig 6 millió anyanyelvi beszélővel rendelkezik.

A mai sztenderd portugál nyelvváltozat – a Spanyolországban beszélt, konzervatívabb galiciaival együtt – a középkori gallegoportugál (óportugál) nyelvből fejlődött ki, amelynek őse a Római Birodalom Hispania tartományának északnyugati csücskén (ma Galicia) beszélt vulgáris latin dialektusok összessége. A nyelv a 15–16. században terjedt el világszerte, amikor Portugália megteremtette az első és leghosszabb életű modern gyarmati és kereskedelmi birodalmat (1415–1975), amely Dél-Amerikától (Brazília) egészen Kínáig (Makaó) terjedt. Ennek következtében a portugál mára sok független ország hivatalos nyelve, és sokak által beszélt és tanult idegen nyelv. Létezik számos portugál kreol nyelv is szerte a világban: fontos kisebb nyelv van például Andorrában, Luxemburgban, Namíbiában és Paraguayban.

A portugál nyelvet többek között az alábbi jelzőkkel szokták illetni: „A lingua de Camões” („Camões nyelve”), Luís de Camões, a Luziádák (Os Lusíadas) írója után; „A última flor do Lácio” („Latium utolsó virága”), Olavo Bilac szerint, vagy „édes nyelv”, Cervantes szerint. A portugál anyanyelvűeket szokás luzofónnak is nevezni (az elnevezés a római kori tartományi névből, a Lusitaniából ered).

Román nyelv

A román nyelv (románul: limba română) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvekhez tartozik. A román nyelvészek többsége e nyelv dialektusainak tekinti az arománt, a meglenorománt és az isztrorománt is, a többnyire a Dunától északra beszélt dákorománnal együtt, de egyesek szerint ez négy különböző nyelv, melyek a keleti újlatin nyelvek csoportját alkotják. Ez utóbbi szempontból a román nyelv az előbbi szerinti dákoromán lenne.

A beszélői számát tekintve (kb. 24 millió román anyanyelvű és 4 millió nem román anyanyelvű) a román az ötödik nyelv az újlatin nyelvek között, a spanyol, a portugál, a francia és az olasz után.

Spanyol nyelv

A spanyol vagy kasztíliai nyelv (spanyolul lengua española vagy castellana, illetve idioma español vagy castellano) a nyugati újlatin nyelvek egyike, közelebbről az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek iberoromán csoportjába tartozik. A legtöbb anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelv, az összes nyelv közül pedig – különböző becslések alapján – az első öt között szerepel a világon. Jelenleg 21 ország államnyelve, valamint az ENSZ és az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. A spanyol nyelvű irodalom szintén része a nyugati műveltségnek, s ezért, továbbá az amerikai földrész gazdasági jelentősége miatt sokan tanulják ezt a nyelvet.Történetileg a spanyol nyelv a Római Birodalom Hispania tartományának északi középső területén beszélt latin nyelvjárások folytatása. A gyarmatosítások korában Amerikában is elterjedt, sőt, Afrikában és Ázsiában is fellelhetőek anyanyelvi beszélők. A nyelv és a nép neve (español, spanyol) – a provanszálon keresztül – a középkori latin Hispaniolus (’hispániai’) szóból származik. A spanyol kevésbé távolodott el a latintól, mint a francia, a különbség inkább az olaszéhoz hasonló; ugyanakkor mássalhangzórendszerében az ismertebb újlatin nyelvekhez képest kialakított néhány újító vonást.

A spanyol – a nyelvterület óriási kiterjedése és a nagy távolságok ellenére – a szakemberek véleménye szerint egységes és viszonylag homogén nyelv. A sztenderd nyelvváltozat Spanyolországban az ó-kasztíliai, Latin-Amerikában a közép-mexikói nyelvjárásra épül.

Szanszkrit nyelv

A szanszkrit nyelv (/saṃskṛtā vāk/ संस्कृता वाक्), illetve annak korábbi formája, a védikus óind, az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozik. Az egyik legősibb indoeurópai nyelv, az Észak-Indiát az i. e. 2. évezredben meghódító indoárják nyelve volt, az egyik köznyelvi változatából származnak a mai észak-indiai indoárja nyelvek. Az ókori India és a hindu vallás máig használt, szoros szabályok közé szorított, de választékos és művészi liturgikus nyelve. Tudományos és költői nyelvként hasonló szerepet tölt be az indiai kultúrában, mint a latin és az ógörög az európaiban, központi szerepe van a hindu, a dzsainista és a buddhista hagyományokban. A nevében található „kri” igető azonos eredetű a latin creare (teremteni) igével. Legközelebbi rokona az óiráni avesztai nyelv volt. A szanszkrit és az óperzsa nyelv még igen közel álltak egymáshoz, mára azonban a belőlük kialakult modern nyelvek révén (→ perzsa nyelv és ind nyelvek) már eltávolodtak egymástól.

A szanszkrit nyelv ősisége ellenére tehát nem holt nyelv. Napjainkban a hindu liturgián túl használatos például a szépirodalomban is, továbbá egyes számítások szerint több ezerre tehető azon bráhmanáknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik.

A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a 18. században kezdték meg, mivel a bráhmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.

Szlovák nyelv

A szlovák nyelv (szlovákul: slovenčina, a hosszabb forma slovenský jazyk) az indoeurópai nyelvcsalád tagja, azon belül a szláv nyelvek nyugati ágába tartozik. Történelmi elődei az ősszláv, majd az ószláv nyelvek, amelyekből az összes többi szláv nyelv is kifejlődött. Legközelebbi rokonai a cseh és a lengyel nyelv. Három nyelvjárása van: nyugati, középső és keleti. Szlovákián kívül Csehországban (400 000) és Magyarországon (80 000) található számottevő szlovák népesség, törvényileg elismert népcsoportnak számít a bécsi szlovák kolónia, és élnek szlovákok Romániában is, Nagylak főhellyel, valamint nem jelentős számban Kárpátalján, ezen kívül Észak-Amerikában (300 000). Összesen több mint 6 millió beszélője van a nyelvnek.

2004. május 1-je óta az Európai Unió egyik hivatalos nyelve.

Török nyelv

A török nyelv, pontosabban törökországi török nyelv (Türkçe vagy Türk dili) az altaji nyelvcsalád török ágán belül a köztörök nyelvek oguz csoportjába tartozik. A magyar szakirodalomban – durva egyszerűsítéssel – nevezik még oszmán-töröknek is, amely valójában a hajdani Oszmán Birodalom lakosságának zömét kitevő török nép mesterségesen kidolgozott írott nyelvének megjelölésére szolgált (klasszikus oszmán-török nyelv), megkülönböztetésül a török nyelvek többi tagjától. Bár a többi köztörök nyelv (főleg az azeri és a türkmén, melyeket a volt Szovjetunió utódállamaiban beszélnek), közel áll a törökhöz, fontos különbségek vannak köztük a nyelvtan, a szókincs és a hangtan tekintetében.

A világon élő török nyelvű emberek számát 61 millióra teszik, ebből 51,8 millió él Törökországban. A török nyelvet beszélik Bulgária (810 000), Irak (380 000), Görögország (300 000), Ciprus (175 000), Macedónia (100 000) és Románia (30 000) egyes részein is. Németországban 1,5 millióra, az Európai Unióban 2-3 millióra becsülik számukat. Egyes források ennél még néhány millióval többre is becsülik a törökök számát.

A török agglutináló nyelv. A grammatikai viszonyokat ragokkal, illetve névutókkal (főleg ragozott névutókkal) fejezi ki, a magyarhoz hasonlóan. pl. balta=balta > baltada=baltánál; ev=ház > evin içinde=házban (iç-i-nde=belse-jé-ben)

Ukrán nyelv

Az ukrán nyelv (украї́нська мо́ва, ukrajinszka mova, [ukraˈjinsʲka ˈmɔva]) a szláv nyelvek keleti szláv alcsoportjába tartozó nyelv; cirill betűkkel írják. Ukrajna hivatalos nyelve. Szókincse mutat némi hasonlóságot a környező szláv népek nyelveivel, főként a belarusz, lengyel, orosz és szlovák nyelvekkel.

Az ukrán a történelmi Kijevi Rusz állam keleti ószláv nyelvéből származik, és máig fennmaradt annak ellenére, hogy a cári Oroszországban kétszer is betiltották, és a 19. század végén, 20. század elején üldözték beszélőit. Főként elterjedtségének, népdalainak, kobzarjainak, valamint nagy költőinek (Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrajinka) köszönhetően maradt fenn.

Vályi András

Vályi András, másként: Vályi K. András (Miskolc, 1764. november 30. – Pest, 1801. december 2.) statisztikus, földrajztudós, pedagógus, a Pesti Egyetemen a magyar nyelv első tanára.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.