Magánhangzó

A magánhangzók (latinul vocales) olyan, önmagában kiejthető beszédhangok, amelyek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő akadály nélkül távozik a szájüregből. A magánhangzók milyenségét a nyelv, valamint az ajkak állása határozza meg.

Csoportosításuk

IPA chart 2018.pdf
Az IPA-hangtáblázat

A magánhangzókat a következőképpen csoportosíthatjuk:

  • a nyelvállás szerint;
  • nyíltság szerint;
  • ajakkerekítés szerint;
  • időtartam szerint.

Keletkezése

A tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszálakat és akadály nélkül távozik.

A nyelvállás szerint

A nyelvállás (hangrend) szerint megkülönböztetünk:

  • mély hangrendű,[1] másképpen hátul képzett vagy hátsó nyelvállású (veláris) magánhangzókat: ilyenek az a, o/ó, u/ú; (könnyen megjegyezhető memoriter : »autó«, »nagy háború«)
  • közepes nyelvállású magánhangzókat: a magyarban ilyen nincs, de a világ számos nyelvében általánosan használt magánhangzók (pl. schwa, jele: [ə]);
  • magas hangrendű[2] vagy elöl képzett (palatális) magánhangzókat: ide tartozik az e, é, i/í, ö/ő, ü/ű. (könnyen megjegyezhető memoriter : »teniszütő«, »édes kis üdülő«)
  • vegyes hangrendűek olyan szavak melyekben szerepelnek magas, mély hangrendű magánhangzók

A magyar á-t hangrend szempontjából velárisnak tartják, képzéshely szerint azonban elöl képzett.

A nyíltság szerint

A magánhangzó nyíltsági foka szerint lehet:

  • nyílt: például a magyar á,
  • félig nyílt: például a magyar a, e,
  • félig zárt: például a magyar é, o/ó, ö/ő,
  • zárt: például a magyar i/í, u/ú, ü/ű.

Az ajkak állása szerint

Az ajkak helyzete szerint megkülönböztetünk:

  • ajakkerekítéssel ejtett (labiális) magánhangzót: ilyenek az a, o, u, ö, ü;
  • ajakkerekítés nélkül ejtett vagy ajakréses(illabiális) magánhangzót: ide tartozik az á, e, é, i, valamint a magyarban nem létező, de sok indoeurópai nyelvben előforduló egyéb magánhangzó ([ʌ], [ə], [ɨ], [ʊ] stb.).

Időtartam szerint

Időtartam (kvantitás) vagy hosszúság szerint a magánhangzó lehet:

  • rövid: a, e, i, o, ö, u, ü;
  • félhosszú: a magyarban ilyen nincs, viszont más nyelvekben létezik (pl. spanyolban a hangsúly kísérőjelenségeként);
  • hosszú: á, é, í, ó, ő, ú, ű.

A magánhangzók időtartam szerinti megkülönböztetésének nem minden nyelvben van fonológiai (jelentésmegkülönböztető) szerepe. Az újlatin nyelvekben például szintén léteznek rövid, félhosszú és hosszú magánhangzók, azonban ezek ejtését csak a hangkörnyezet határozza meg, és spontán történik.

A magánhangzónégyszög

A magánhangzók kiejtését egy fejre állított trapézzal szokták ábrázolni, amelynek függőleges húrjai a nyelvállást, a vízszintes húrok a nyíltsági fokozatot szemléltetik (lásd a fenti ábrán).

Jegyzetek

  1. A mély hang régies megnevezése lehet még: alhang v. vastag hang is.
  2. A magas hang régies megnevezése lehet még: felhang v. vékony hang is.

Felhasznált irodalom

  • Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. 561. o. ISBN 963-8185-87-2
  • A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973

További információk

Lásd még

A koreai nyelv átdolgozott latin betűs átírása

A koreai nyelv átdolgozott latin betűs átírása (국어의 로마자 표기법, Kugoi romadzsa phjogibop) Dél-Korea által bevezetett átírási rendszer, mely 2000-ben váltotta fel az addig szokásos McCune–Reischauer-átírást. A rendszer diakritikus jelek helyett digráfokat, azaz kettős betűket alkalmaz és közelebb áll a koreai fonológiához. Észak-Koreában továbbra is a McCune–Reischauer rendszert használják.

Arab ábécé

Az arab ábécé arámi eredetű, 28 betűből álló mássalhangzó-írás jelrendszere, amelyben a rövid magánhangzókat és a mássalhangzókettőzést mellékjelekkel lehet jelölni, ám ezekkel csak nyelvkönyvekben, szótárakban és régi, nehezen érthető szövegekben találkozhatunk. A három hosszú magánhangzó (á, í, ú) közül kettő (í, ú) mássalhangzójellel íródik (j és v), míg az á hangértékű alif sok esetben más magánhangzóként ejtendő (leginkább e-két), illetve lehet a torokzárhang (hamza) jelének az ún. „széke”.

Aromán nyelv

Egyes nyelvészek szerint az aromán nyelv (más néven arumén, makedoromán vagy vlach; beszélői elnevezéseként limba armãneascã, armâneashti vagy armãneashce) a Délkelet-Európában élő arománok önálló nyelve. Legközelebbi rokonai a román nyelv, a meglenoromán nyelv és az isztroromán nyelv, amelyekkel együtt az újlatin nyelvek keleti csoportjához tartozik. Más nyelvészek szerint nem önálló nyelv, hanem a román nyelv egyik dialektusa, a dákoromán, a meglenoromán és az isztroromán dialektus mellett.

Csóonpu

A csóonpu (長音符; Hepburn: chōonpu), más néven csóonkigó (長音記号), onbiki (音引き) vagy bóbiki (棒引き) a japán nyelvben használt írásjegy, melynek feladata a magánhangzó hosszúságának jelölése, tipikusan a csóon, azaz két mora hosszú magánhangzót jelölik vele. Leginkább a katakanában használják, hiragana esetében ritkán fordul elő, például a rámenéttermek cégtábláin (らーめん). Az írásjegy hasonlít az 一 (egy) kandzsihoz, de nem tévesztendő össze vele. Amennyiben a szöveg a hagyományos módon, felülről lefelé írva szerepel, a csóonpu álló verzióját használják. A Hepburn-átírásban a csóonpuval jelölt hosszú magánhangzót a magánhangzó fölé írt felülvonással jelzik. Unicode kódja U+30FC. A szótárak egy része vagy teljesen figyelmen kívül hagyja a rendszerezéskor, vagy pedig az azt megelőző magánhangzó elé vagy után sorolja az ábécérendben.

Dán nyelv

A dán nyelv egyike az északi germán nyelveknek (ezeket skandináv nyelveknek is nevezik), mely az indoeurópai nyelvcsalád germán ágának egyik alcsoportja. A világon körülbelül 6 millió ember beszéli, akik többségükben Dániában élnek; Schleswig-Holstein északi részén – ahol kisebbségi nyelvnek számít – mintegy 50 000 dán használja. Dánia autonómiát élvező területein – Grönlandon és Feröeren – szintén hivatalos nyelv, és az iskolákban is kötelező tantárgy. Izlandon, az angolhoz hasonlóan, kötelező idegen nyelvként tanítják, bár előfordulhat, hogy norvéggal vagy svéddel helyettesítik. Az USA-ban, Kanadában és Argentínában is élnek dán nyelvet beszélő közösségek. A modern dán nyelv erősen redukálja a hangokat, ezért külföldieknek különösen nehéz megérteniük és tökéletesen elsajátítaniuk.

Elválasztás (nyelvészet)

Az elválasztás nyelvi értelemben azt jelenti, ha egy szót nyomtatott szövegben – rendszerint sor végén – megszakítunk. Ennek célja lehet a szöveg tagolása, például hogy egy sorkizárt szövegben ne maradjon túl nagy hézag a szavak között.

pl.: leg-mesz-szebb-ről gé-pe-lem Az elválasztásról az AkH. 223–238. pontja ad útmutatást.

Az elválasztás jele a kötőjel: '-'. Nem tévesztendő össze a nagykötőjellel és a gondolatjellel, amelyek közös jele hosszabb: '–'. A feltételes és a nem törhető kötőjelről lásd a kötőjel szócikket.

A következő sor elején a kötőjelet nem ismételjük meg. – Ez alól csak nyelvészeti vagy egyéb szótárak, szakmunkák jelentenek néha kivételt, ha olyan kötőjelre kívánnak figyelmeztetni, amely nem a sorvég miatt van kitéve, hanem egyébként is szükséges (például Közép-Európa).

Az elválasztás alapja elsősorban a fonológia és a morfológia szokott lenni (azaz a kiejtett alak és a szóelemek), az utóbbin belül figyelembe véve akár az önálló szavakat, akár az egyéb morfémákat is. További szempont lehet a fentiek mellett az esztétika, illetve a tipográfiai konvenciók.

A magyar helyesírásban a szavak szintjéig figyelembe vesszük az elemeket, annál lejjebb viszont a hangtani ismérvek döntenek. Az esztétikai elv ritkábban érvényesül, olyankor viszont mindkét előbbit felülbírálhatja. (Bővebben lásd alább.)

A magyar elválasztás alapszabálya, hogy egy mássalhangzó kerül át a következő szótagba. Ez alól a (főleg latin és görög eredetű) jövevényszavak elválasztása jelenthet kivételt: itt a zárhang+folyékonyhang kapcsolatokat jelölő betűk mindkettője átkerülhet a következő szótagba: például pro-gram (használata nyelvidegen, ezért nem is ajánlott) vagy prog-ram.

Az angol helyesírásban ezzel szemben számít a hangsúlyos magánhangzó hossza is: hangsúlyos rövid magánhangzó után a mássalhangzó az első szótagban marad, hangsúlyos hosszú magánhangzó után viszont a második szótagba kerül (fel-on [felön], de fe-mur [fímör], grav-i-tate [grevitét], de ra-di-ate [rédiét]; rec-ord fn [REkord], de re-cord ige [ri-KORD], req-ui-site [REkvizit], de re-quire [riKVÁJör]). A morfémák együtt-tartásának szabálya ezt felülírja (lik-ing [lájking]).

Erza nyelv

Az erza nyelv (эрзянь кель, erzäny kel) finnugor nyelv, a moksa mellett a mordvin nyelv két fő ágának egyike, amelyet főleg Mordvinföld (az Oroszországi Föderáció köztársasága) északkeleti és északnyugati részén beszélnek, valamint az ezzel szomszédos Nyizsnyij Novgorod, Orenburg, Penza, Szaratov, Szamara és Uljanovszk területeken (oblaszt), valamint Csuvasföld, Tatárföld és Baskíria köztársaságokban is. Mintegy 260 000 beszélője van. Erza diaszpóra él Örmény- és Észtországban, Kazahsztánban és más posztszovjet utódállamokban is. A nyelvet jelenleg a cirill írásnak az orosz nyelvhez használt változatával írják, módosítások nélkül. Mordvinföldön hivatalos státuszt élvez a moksa és orosz nyelvvel együtt.

A nyelv az uráli nyelvcsaládba, a finnugor nyelvek közé tartozó finn-volgai nyelvek közé tartozik, a mordvin nyelv egyik ága; a másik a moksa, amelynek az erza közeli rokona, de fonetikájában, morfológiájában és szókincsében eltér tőle. A két nyelv beszélői önálló nemzeti öntudattal rendelkeznek és általában nem szeretik, ha mordvinként emlegetik őket. Az erzára a középkortól inkább az orosz, a moksára inkább a tatár nyelv hatott.

Az erza nyelv napját április 16-án ünneplik.

Hangul

A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években. Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon. A nyelvet korábban handzsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták. A hangul a hivatalos írásmód Észak-Koreában és Dél-Koreában. A két változat között van némi eltérés a helyesírásban és a kiejtésben, továbbá Északon csoszongul a megnevezése.

A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból. A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl, például a han szótag írásképe 한, amely három gyökből (betűből) áll, ezek a ㅎ h, az ㅏ a és az ㄴ n. Egy egység kettő–öt gyökből állhat, ebből egy mindenképpen mássalhangzó és egy magánhangzó. Összesen 11 172 egységet lehet a segítségükkel létrehozni, azonban nem mindegyik létező szótag a nyelvben.

A hangul rendszert bevezető, 1446-ban publikált Hunmindzsongum dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába.

Hepburn-átírás

A japán nevek Hepburn-féle átírása (japánul ヘボン式ローマ字 [Hebon-siki rómadzsi]) a nyugaton legelterjedtebb – de hivatalosan nem teljeskörűen pártolt – formája a japán írás latin betűs leképzésének. Nevét James Curtis Hepburnről kapta, bár ő maga csak az elterjesztéséből vette ki a részét az általa szerkesztett szótár révén. A rendszer részleteit a kor (ti. a 19. század második felének) lelkes érdeklődői, külföldiek és japánok dolgozták ki.

Az átírás főképp az angol nyelvhez igazodik, ennek ellenére bizonyos alapvetések nélkül az angol anyanyelvű olvasót is könnyen félrevezetheti. Ugyanis bár a mássalhangzók (ch, j, s, sh, ts, w, y) ejtése az angol írásban megszokotthoz igazodik, a magánhangzóké sokkal inkább az olaszhoz – és pl. a magyarhoz – hasonló.

A hosszú magánhangzókat hol a japán fonetikus írásban szokásos jelölések szolgai másolásával, hol a betű fölé húzott vízszintes vonallal, hol kalappal jelzik. Előfordul az is, és nem precíz szakmai igényességgel szerkesztett szövegekben meglehetősen gyakori, hogy a magánhangzó hosszúságát egyszerűen nem jelölik. A sógun szó eszerint négyféleképp is írható:

shougun

shōgun

shôgun

shogunA hosszúság jelének elhagyása könnyebbség sok nyugati nyelv használójának, de a magyar írásnak megvan az eszköze ennek a jelölésére. További kulturális hatást tükröz, hogy a legtöbbször a személynevek sorrendje is a nyugaton általában megszokott keresztnév–családnév formára módosul, míg Magyarországon az eredeti japán családnév–keresztnév forma sem okoz zavart. Ezek miatt a magyaros átírás eleve pontosabb lehet az angolos Hepburnnél.

Héber ábécé

A héber írás eredeti formájában egy 22 betűt (vagy karaktert) tartalmazó, úgynevezett „abdzsad” (abjad), azaz tisztán mássalhangzóírás, amelyet az ókortól kezdve napjainkig a héber nyelv írására használnak. Ugyanezt az írást használták és használják ma is, esetleges kisebb módosításokkal a zsidó diaszpóra számos más nyelvének – például a német jiddis, a spanyol ladino vagy a judeo-arab nyelvek – leírására is. A bibliai szövegek lejegyzése során kialakult úgynevezett pontozási rendszer eredetileg nem volt része az írásnak.

Az írástípusok tekintetében szokás föníciai, arámi, szamaritánus, héber stb. írásokat külön tárgyalni, ezek azonban csak a betűformában mutatnak eltérést, mind ugyanannak az írásnak a változatai. Éppen ezért a betűk sorrendje, elnevezéseik, fonetikai értékük és használatuk módja is megegyezikA héber nyelvhez használt írástípusok a történelem során jelentősen változtak, így beszélhetünk óhéber, kvadrát, rási és modern kurzív típusú írásokról. (Ezek a legjellegzetesebb csoportokat jelentik.) A jelen cikkben szereplő típus a kvadrát. Az ókori Izraelben eredetileg használt óhéber és a mai kvadrát semmiben sem hasonlít egymásra, utóbbi az arámból fejlődött ki.

Kapronca

Kapronca (horvátul: Koprivnica, németül: Kopreinitz) város és község Horvátországban, a Kapronca folyó völgyében. Kapronca-Kőrös megye székhelye. Közigazgatásilag még 8 település, Bakovčice, Draganovec, Herešin, Jagnjedovec, Kunovec Breg, Reka, Starigrad és Štaglinec tartozik hozzá.

Nevének eredete

Valószínűleg a szláv Koprivnica [tkp. „csalános hely”] vagy esetleg a szintén szláv Kôprovnica [tkp. „kapros hely”] átvétele. A Koprivnica – Koprovnica hangalakú helynévből a harmadik nyílt szótagbeli palatális magánhangzó esett ki. Hangrendi kiegyenlítődéssel, a „v” hang kivetésével és a szó eleji magánhangzó nyíltabbá válásával jött létre a magyar Kapronca hangalak.

Kazak nyelv

A kazak (қазақша, қазақ тілі) vagy oroszosan kazah nyelv a török nyelvcsaládon belül a köztörök nyelvek kipcsak csoportjába tartozik.

Kazahsztán hivatalos nyelve és jelentős kisebbségi nyelv Kína Hszincsiang-Ujgur autonóm területének Ili Kazah nevű prefektúrájában és Mongólia legnyugatibb megyéjében (Bajan-Ölgij). Sokan beszélik még az egykori Szovjetunió utódállamaiban, Afganisztánban, Iránban, Törökországban, továbbá Németországban is.

Mint a többi török nyelv, a kazak is agglutináló nyelv, magánhangzó-harmóniával. Közeli rokonai a kirgiz, a tatár, a baskír, valamint a kihalt besenyő és kun nyelvek.

Kettőshangzó

Kettőshangzónak, kettős magánhangzónak vagy diftongusnak nevezzük két magánhangzó elemeire bonthatatlan, egy szótagban kiejtett kapcsolatát. A kiejtés szempontjából megkülönböztetünk valódi kettőshangzókat, illetve írásban egy hangot jelölő magánhangzó-kapcsolatokat. A kettőshangzók elemeire írásban sem bonthatók. A kettőshangzó ellentétje a hangrés (hiátus), vagyis amikor két egymás melletti magánhangzó két különböző szótaghoz tartozik.

Magánhangzó-harmónia

A hangtanban használt magánhangzó-harmónia terminus több szótagú szó összes magánhangzójára vonatkozó hasonulási jelenséget nevez meg, amely abban áll, hogy a szótő magánhangzóit egy vagy néhány bizonyos vonás jellemzi, és olyan toldalékváltozatokat, valamint olyan esetleg szükséges kötőhangzókat vesz fel, amelyek ugyanazzal/ugyanazokkal a vonással/vonásokkal rendelkeznek. Ez jellemző például a finnugor nyelvekre (magyar, finn, észt stb.) és a török nyelvekre (török, kazah stb.).

Nemzetközi fonetikai ábécé

A nemzetközi fonetikai ábécé (angolul: International Phonetic Alphabet, IPA; franciául: Alphabet Phonétique International, API) célja, hogy a beszélt nyelvek hangjainak (fonémáinak) kiejtését leírja.

A Nemzetközi Fonetikai Szövetség (International Phonetic Association) készítette, eredetileg angol és francia kezdeményezésre. Története során számos nagy módosításon esett át.

Jelöléseit jelenleg főként a latin ábécé betűiből veszi, néhány jelet a görög ábécéből vesz át, valamint néhány olyat is használ, amelyeknek nincs kapcsolatuk létező nyelvek írásképével.

Az IPA jelöléseinek ASCII-átírását – ezzel azok használatát kívánták megkönnyíteni – először a SAMPA, majd ezt továbbfejlesztve az X-SAMPA projekt valósította meg. Segítségével a fonetikai kiejtések leírhatók latin betűk, valamint néhány írásjegy használatával.

Az ábécé 28 magánhangzót, 63 mássalhangzót (valamint 6 további két jellel kifejezhető mássalhangzót: [ʣ], [ʤ], [ʥ], [ʦ], [ʧ] és [ʨ]), és néhány segédjelet foglal magába.

Szárd nyelv

A szárd nyelv (saját elnevezése limba sarda vagy lìngua sarda) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvek nyugati (déli) csoportjába tartozik. Az Olaszországhoz tartozó Szardínia szigetén közel 2 millióan beszélik nyelvjárásait, valamennyien kétnyelvűségben az olasz nyelvvel. Két fő változata van: a logudorói (gyakorta ezt értik a tulajdonképpeni szárd alatt), valamint a délolasz hatástól érintett campidanói. Bizonyos hangtani tulajdonságai alapján a legarchaikusabb újlatin nyelvnek tekintik: magánhangzórendszere megőrizte a latin Ĭ és Ŭ, valamint E és O közötti különbséget (lat. DIGITU > didu [ˈdiðu], vö. spanyol dedo), illetve a latin C és G mássalhangzók veláris ejtését e, i előtt is.

Számos külföldi tévesen csak az olasz egy nyelvjárásának tartja, amely rendkívüli félreértés a csekély információ hiányból adódik, vagy pedig a politikai propaganda terjeszti ezt.

Tréma

A tréma a diakritikus jelek egyike. A magánhangzó fölé helyezett kettőspont, amely általában annak önálló értékű ejtését jelzi olyan helyzetekben, amikor egy mellette álló másik magánhangzóval együtt eltérő hangot alkotnának, illetve kettőshangzó tagjaként félhangzóként viselkedne. Például a latin aër ’levegő’ és poëta ’költő’ szavakban azt jelzi, hogy kiejtésük [ˈaːeːr] és [poˈeːta], nem pedig *[ɛːr] és *[ˈpeːta]; vagy a francia Noël szóban azt jelenti, hogy ejtése [noɛl], nem pedig *[nöl].

A spanyolban az u-ra teszik a güe, güi csoportokban, azt jelezvén, hogy az u kiejtett magánhangzó, pontosabban félhangzó (pl. lingüística [linˈgwistika] ’nyelvészet’), szemben a gue, gui írásmóddal, ahol az u-t nem ejtik (pl. guerra [ˈgɛrːa] ’háború’)

Jelenthet ezen kívül egyszerűen eltérő ejtést is, a különböző ékezetekhez hasonlóan, például a németben (ahol umlautnak, azaz ’hangváltozás’-nak nevezik), a finnben stb. az ä, vagy a magyarban az ö, ü; azonban ezekben az esetekben ajánlatosabb inkább ékezetnek hívni, főleg, ha az ilyen betűk külön szerepelnek az ábécében.

Speciális válfaja az úgynevezett heavy metal umlaut, amelyet rock- és heavy metal zenekarok használnak az együttes nevében; ez azonban csupán dekorációs célokat szolgál, valódi fonológiai szerepe nincs.

Ógörög nyelv

Az ógörög nyelv (ἡ Ἑλληνικὴ γλῶττα, hé helléniké glótta, újgörög olvasatban í Elinikí glóta) különböző nyelvjárásait az ókori Görögországban i. e. 800 – i. e. 300 között beszélték. Ezek egységesüléséből fejlődött ki időszámításunk kezdetén a koiné, majd belső fejlődés és más nyelvek hatására az újgörög nyelv, amelynek fonetikája erősen különbözik az ógörögétől és a koinétól.

Legközelebbi ismert rokona a kihalt makedón nyelv volt.

ß

A ß (scharfes S, németül általánosabb nevén Eszett [esz-cet], latin small/capital letter sharp s) a német nyelv [sz] hangjának leírására szolgáló betű. Az ábécé nem tartalmazza.

Ma már csak a német nyelv, de a 18. században még más nyelvek is használták.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.