Lákis

Lákis (akkádul URULakišu vagy URULakiša, héberül: לכיש [lkš]; óegyiptomiul Rkš [Rakes]; görögül: Λαχις; latinul: Lachis) a Hebron-hegy (arabul: جبل الخليل; héberül: הר חברון) és a filiszteus tengerpart közt fekvő település volt a bronzkorban, Jeruzsálemtől 44 km-re nyugatra.

Lákis
Lákis dombja ma
Lákis dombja ma

Névváltozatok Rakes, Lakhisz, Lachis
Alapítási. e. 6500 körül
Megszűnési. e. 701
i. e. 586
Oka asszír ostrom
babiloni ostrom
Lakói paleszetek
héberek
Ország Izrael
Beszélt nyelvek héber
arameus
Földrajzi adatok
Terület0,073 km²
Elhelyezkedése
Lákis (Izrael)
Lákis
Lákis
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 31° 34′, k. h. 34° 51′Koordináták: é. sz. 31° 34′, k. h. 34° 51′
Rkš (Rakes)
D21Z1V31
Z4
M8G1T14N25

Fekvése

A júdeai hegyek között a Lakis-domb mintegy 40 méter magas kiemelkedés egy viszonylag sík területen. A domb oldalai meredekek, nehezen megközelíthetők. A városromok több mint 7 hektárnyi területet foglalnak el.

Története

A település környékén már a neolit kerámikus korszakai is jelen vannak, i. e. 6500-5000 körül. A korai bronzkorban is bizonyosan lakott hely volt, majd a bronzkor közepén teljesen átépítették, elképzelhető, hogy egy átmeneti lakatlan kor után. Az i. e. 2. évezred első felében erődített város volt. Ezt a réteget i. e. 1500 körül tűzvész pusztította el.

A város első írásos említései az Amarna-levelekben találhatók.[1] Ugyanerről a korról szól a későbbről származó Bibliában Józsué könyve, amelynek több szakasza említi is a várost (Józsué 10:3,5; 10:31,33; 12:11, 15:39), de szerepel a Királyok könyvében, a Krónikák könyvében, Nehemiás, Ézsaiás és Jeremiás könyveiben is. Ezen iratok szerint Lákist az izraeliták elpusztították, majd Júda törzse újra benépesítette.

A vaskori Lákis 6 méter magas falakkal körülvett erőd volt, bár falait nagyrészt kőalapokra helyezett vályogtégla alkotta, de a domb meredeksége miatt ez is erős védelemnek számított. A fellegvárt újabb fal övezte. A külső fal kapuja és a fellegvár között hat zsilipszerű helyiség nehezítette meg az ellenség bejutását. A várost i. e. 760 körül egy földrengés is pusztította. Ezután épült fel az az erőd, amelynek maradványai ma is láthatók. 76 × 37 méteres alapterületű építmény, a korból ez a legnagyobb ismert palota.

Roboám idejében Lákis már Jeruzsálem után a második legfontosabb várossá vált, híres volt erős erődítményéről, amelyet i. e. 701-ben ostrommal vett be Szín-ahhé-eríba.

Az asszírok azonban mezopotámiai problémák miatt elhagyták Júdát, és Lákis Júda végnapjáig, II. Nabú-kudurri-uszur i. e. 586-os hadjáratáig megmaradt zsidó fennhatóság alatt.

Lákis a Bibliában

Izrael történetének legnagyobb része kizárólag a Bibliából ismert. A történészek többsége általánosságban megbízható forrásnak tekinti történeti szempontból is, így a két királyság kialakulására, Izrael és Júdea egymás utáni megszűntére, az uralkodók személyére és sorrendjére, valamint a háborúkra vonatkozóan is. Lákis történetének egyik legfontosabb eseménye, az i. e. 701-es lerombolása nem szerepel a Bibliában, e hadjáratból csak Jeruzsálem – sikertelen – ostromáról van szó a Királyok könyvében. A Biblia állítása szerint Sancherib elhagyta Jeruzsálemet, és ezután Ninivében tartózkodott (2 Kir. 19:36). A Biblia beszámol róla, hogy későbbi hazatérte után meggyilkolták fiai. Más források alapján Szín-ahhé-eríba még legalább húsz évig élt, mikor ez megtörtént.

Ennek pontosan az ellenkezője az asszír nézőpont, Szín-ahhé-eríba a jeruzsálemi kudarcnak (mely más források alapján nem is volt annyira kudarc, hiszen hatalmas hadizsákmányt szerzett) kevés jelentőséget tulajdonít, míg Lákis elfoglalását és lerombolását óriási sikerként könyvelte el, gyakorlatilag a legfontosabb győzelmének tekintette, palotájának teljes falszakaszait díszítik a Lákis lerombolását ábrázoló domborművek.

Jelentősége

Lákis egyike volt a számos erődítménynek, amelyek a Jeruzsálemhez vezető szűk utakat védelmezték. A hódító hadseregek a zsidó államokat sosem keletről támadták meg, a sivatag és a járhatatlan hegyvidékek felől, hanem a tengerparton közeledtek, és Júdea belsejét innen vették célba. A kevés számú hadi- és kereskedelmi útvonalak közül a Lákison áthaladó volt az egyik legfontosabb. A zsidó területeket megszállni szándékozó idegen hadseregnek először a kanyonszerű utat őrző Lákison kellett keresztültörnie magát.

Lákis azonban nemcsak Júdea belső védvonalának fontos erőssége volt, hanem a tengerparthoz közeli oliva-kereskedelem központja is. Oly mértékben uralta a piacot, hogy egyes történészek szerint Szín-ahhé-eríba nem is Jeruzsálem ellen vonult, hanem Ekron és Lákis ellen. Lákis i. e. 701-es lerombolása helyezte át a piacokat Jeruzsálembe és tette lehetővé a királyi székhely gazdasági fejlődését, amely ezután vált a monarchia kormányzó rétegének apró hegyi erődítményéből nagyvárossá.

Lákisban olyan szövegemlékek kerültek elő, amelyek a kor héber nyelvének és írásának fontos forrásai. Az osztrakon szövege szerint egy hadseregparancsnok útban Egyiptom felé megállt Lákisban, datálása Cidkija kilencedik éve, vagyis a Babilon elleni felkelés időpontja.

Galéria

Lakisletter

Lákisból előkerült osztrakon i. e. 600 körüli időből

Lakhish Letters

Lákisi levél

Lachish gate

A vár egykori kapuja

Laxisj1037

Belülről

C+B-Tent-Fig1-SiegeOfLachishAssyrianCamp

Asszír rajz a várról

Lachishsiege1

Lákis ostromára vonuló asszír sereg

Laxisj1039

A vár ma

Tel Lachish-well

Kút a várban, amely 44 méter mély

Laxisj1038

Lákis falai

Laxisj1042

Az egyik bástya

Jegyzetek

  1. Lásd Az Amarna-levelek listája, EA#287-288, EA#328-332, EA#335

Külső hivatkozások

Források

  • Dockser Marcus, Amy. A Biblia a régészet tükrében. Budapest: Gold Book K (2000). ISBN 963-9248-66-5
  • Bliss, Frederick Jones: Numerous artifact drawings, also "Layer by Layer" drawings of Tell el-Hesy. Also an original attempt of the only el Amarna letter found at site, Amarna Letters, EA 333. A Mound of Many Cities; or Tell El Hesy Excavated, by Frederick Jones Bliss, PhD., explorer to the Fund, 2nd Edition, Revised. (The Committee of the Palestine Exploration Fund.) c 1898.
  • Grena, G.M.. LMLK – A Mystery Belonging to the King vol. 1. Redondo Beach, California: 4000 Years of Writing History (2004). ISBN 0-9748786-0-X
  • Ussishkin, David (1983). „Excavations at Tel Lachish 1978-1983, second preliminary report”. Tel Aviv 10 (2), 160–3. o.
  • Ussishkin, David; Gabriella Bachi and Jared L. Miller. The Renewed Archaeological Excavations at Lachish (1973 – 1994) Volumes 1 and 4. Tel Aviv, Israel: Institute of Archaeology, Tel Aviv University. 71663330 (2004) helytelen ISBN kód: 965-526-601-7
  • Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie, Szerk.: Erich Ebeling, Bruno Meissner, Dietz Otto Edzard (német nyelven), Berlin: de Gruyter (2001). ISBN 3-11-017296-8
  • T. C. Mitchell: The Bible in the British Museum London: The British Museum Press 1996. ISBN 0-7141-1698-X
  • William L. Moran: The Amarna Letters, London: Johns Hopkins University Press 1992. ISBN 0-8018-4251-4
  • Dieter Vieweger: Archäologie der biblischen Welt, Göttingen 2003. S. 312-328. ISBN 978-3-525-03242-8.
Abdi-Heba

Abdi-Heba (Abdi-Ḫeba) Jeruzsálem városának uralkodója volt az egyiptomi Amarna-reform idején. A név jelentése valószínűleg Hebat szolgája, Hebat pedig hurri eredetű istennő. Mind Abdi-Heba, mind Jeruzsálem népe hurri etnikumú lehetett, mint az izraeliták előtti Kánaán általában.

Jeruzsálem (abban az időben Uru-szalim) körölbelül 1500 lakosú, vidéki váracska köré települt kistelepülés volt, csekély jelentőséggel, politikai vagy gazdasági súllyal. Abdi-Heba történeti nevezetességét az Amarna-levelek hozták meg, amelyekből információink vannak életéről és tevékenységéről. Származásáról semmit sem tudunk, azon kívül, hogy nem uralkodóházba született. Egyiptom jóvoltából és akaratából uralkodott Jeruzsálem felett. Mivel az Amarna-leveleken kívül semmilyen forrás nem áll rendelkezésre róla, az utolsó levél utáni sorsa is ismeretlen.

Abdi-Heba uralkodása alatt Amurru királya, Aziru és Gézer (Gazru) kormányzója, Milkilu, valamint Askelón (Ašqaluna) és Lákis fejedelmei többször támadták meg a térséget. Abdi-Heba több levelében kéri az egyiptomi királyt (valószínűleg III. Amenhotepet), hogy nyújtson katonai támogatást számára.

Abdi-Heba leveleiben feltűnnek az apiruk, akiket sok történész azonosít a héberekkel. Az apiru vezér, Labaja említése (akinek három levele – EA#252-254 – szintén előkerült), valamint a Labaja utódaként említett Suvardata, Kiltu (Gát) fejedelme inspirálta David Rohlt sajátos kronológiai elméletének felállítására. Eszerint Labaja Saullal lenne azonos. Ez esetben Suvardata a bibliai Ákis, a türoszi Abímilki Abimelekkel azonosítható, Dávid Dadujah lenne, Isbál pedig Mutbaál. David Rohl ezen elmélete vagy az egyiptomi történelmet rövidíti meg három évszázaddal, vagy a héberek történelmét nyújtja meg háromszáz évvel, mivel a hagyományosan i. e. 1000 körüli időre datált Dávidot a szintén hagyományosan az i. e. 14. századra datált Amarna-korba helyezi.

Abdi-Heba levelei: EA#285-290.

Lásd még:

Amarna-levelek

Az Amarna-levelek listája

Amásia júdai király

Amásia, más írásmóddal Amaziás, Amacjahu (héberül: אֲמַצְיָהוּ / ʼĂmaṣyāhû ['erős az Úr'], görögül: αμασιας, latinul: Amasias), (Kr. e. 822 k. – Kr. e. 768) Júda királya Kr. e. 797-től Kr. e. 768-ig.

Jóás király fiaként született. Édesapja merénylet áldozata lett: trónra lépte után gyilkosait Amásia megbüntette, de fiaikat megkímélte. Hadseregét Izraelből toborzott zsoldosokkal bővítette, de egy próféta utasítására utóbb elbocsátotta őket, ami ellentétekhez vezetett az északi királysággal. Edom ellen sikeres hadat viselt, s ettől elbizakodva háborút provokált Jóás izraeli királlyal. Ez szégyenletes vereséggel végződött Amásia számára, ellenfele lerombolta Jeruzsálem falát, elhurcolta a Templom kincseit, és túszokat vitt magával. Elégedetlen főemberei összeesküvést szőttek Amásia ellen, és Lákisban megölték, de lehet, hogy csak hivatalából mozdították el, és mintegy 20 évig fia Uzziás volt helyette a régens.

Austen Henry Layard

Austen Henry Layard (Párizs 1817. március 5. – London, 1894. július 5.) angol utazó, régész, művészettörténész, jogász, gyűjtő, író, politikus és diplomata. Nimród feltárója.

Az ókor nagy csatái

Az ókor az emberiség történetének nagyon hosszú szakasza. Rengeteg háborút, még több csatát vívtak. Ezek legnagyobb része az ókor korai szakaszában nem rekonstruálható. Ahogy szaporodnak az ismert források az idő előrehaladtával, egyre több információ áll rendelkezésre a hadszervezetről, a hadseregről, fegyverzetről, taktikáról és stratégiáról. Az ókor történetének első nagyrészt rekonstruálható lefolyású csatája a hettiták és egyiptomiak között lezajló kádesi csata. De még a viszonylag jól ismertnek gondolt marathóni- vagy thermopülai csatáknak is sok vonatkozása megoldatlan, tévhitek terjednek róluk.

A háborúk és csaták története az egyes államok történelmének fontos fejezete, ezenkívül a technika fejlődésének is jó mutatója. A hadvezetés mestersége pedig már az ókorban átalakult hadművészetté.

Ezékiás júdai király

Ezékiás, más írásmóddal Hiszkija, Hizkijáhu (héberül: חִזְקִיָּ֫הוּ ,חִזְקִיָּ֫ה ,יְחִזְקִיָּ֫הוּ / Ḥizkiyyahu, Ḥizkiyyah ['erősségem az Úr'], görögül: Ἐζεκίας [Ezékiás] a Septuagintában, latinul: Ezechias), (Kr. e. 739 k. – Kr. e. 687) Júda társkirálya Kr. e. 729-től, királya Kr. e. 716-tól haláláig, Kr. e. 697-től fiával, Manasséval együtt uralkodott. Az asszír fennhatóság alatt uralkodva megkísérelte az asszírok kultuszával szemben a zsidó vallási hagyományokat érvényesíteni, és bizonyos mértékű politikai függetlenséget szerezni. Tevékenységére a Dávid aranykora iránti nosztalgia nyomta rá a bélyegét. Uralkodásának idejére esik Szin-ahhé-eriba hadjárata Jeruzsálem ellen.Akház király fiaként született.Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Jámbor király volt, Ézsaiás próféta tanácsára a Templomból kihányatta az elődei idején felhalmozódott kultikus szennyet, idegen istenek oltárait és áldozati kellékeit, s egész országot megtisztította a bálványozástól:

Nem sokkal hatalomra kerülése után valószínűleg csatlakozott a környező államok asszír ellenes lázadásához: II. Sarrukín asszír király Kr. e. 710-ben Júda "leveréséről" beszélt. Később Ezékiás Merodach-Baladánnal Babilónia királyával próbált szövetkezni Asszíria ellen. Ezért Kr. e. 701-ben Sarrukín utóda, Szín-ahhé-eríba hatalmas büntető sereggel vette körül Jeruzsálemet, és Ezékiás már a megadásra gondolt, de prófétája, Ézsaiás Isten segítségével biztatta. S valóban, az ostromló sereg nagy részét egyetlen éjszaka megölte az Úr angyala, a maradék pedig elvonult a város alól. Nagy betegségében is a prófétához fordult Ezékiás, s az gyógyulást ígért neki, és hogy a király hitét megerősítse ebben, kérésére csodát eszközölt ki az Úrtól: a Nap járása megfordult, és az árnyék visszafelé haladt tíz fokon a lépcsőn. Néhány év múlva valószínűleg ismét lerohanta Júdát. A felkelések mind kudarcot vallottak, de Jeruzsálem épségben megmaradt.

Izrael nemzeti parkjai és természeti rezervátumai

Izraeli nemzeti parkok és természeti rezervátumok listája.

2015-ben az Izraeli Természetvédelmi Hivatal több mint 70 nemzeti parkot és több mint 200 természeti rezervátumot tart számon az országban. A nemzeti parkok jelentős része régészeti feltárás romterülete.

2011-ben a leglátogatottabb parkok ezek voltak: Jarkon Park (wd)Tel-Avivban, Cézárea, Én-Gedi és Tel Dan (wd). A külföldiek körében a legnépszerűbbek Cézáreán és Én-Gedin túl Bét-Seán, Kafarnaum, Avdat, Bét Guvrin, Herodium (wd), Tel Hácór, Tel Megiddo, Hamat Tiberias, Nachal Arugot (wd), a Tábor-hegy, a Kármel-hegy, Masszáda, Gan HaShlosha (wd) Népszerű természeti rezervátumok még délen a Coral Beach (wd) Eilatban, északon a Hula, a Galileai-tótól északra a Hula-völgyben és a Gamla a Golán-fennsíkon.Ez egy részleges lista, amely csak a legismertebb nemzeti parkokat és természeti rezervátumokat tartalmazza.

Izraelita honfoglalás

Ez a szócikk az izraeliták ókori honfoglalásáról szól a Héber Biblia (Ószövetség) és a régészeti leletek alapján.

A Biblia és a zsidó történelem kutatói nem értenek tökéletesen egyet abban, hogy az Egyiptomból való kivonulás (exodus) és a honfoglalás pontosan mikor is történhetett. Az egyik leginkább elfogadott felfogás szerint a Kr. e. 13. században. Ha ez az időpont a helyes, akkor Izráel vándorlása és honfoglalása csak egy része volt annak a nagy népmozgásnak, amely e század végén folyt egész Elő-Ázsiában, közelebbről Kánaán környékén is. (Valószínűleg valamilyen természeti csapás is szerepet játszhatott ebben.)

Ez idő táján jelentek meg Kánaántól északra és ÉK-re az arámok és alkottak kisebb államokat. Az izraelitákkal közel egy időben az ún. tengeri népek özönlötték el Kis-Ázsiát és a Hettita Birodalom megsemmisítése után dél felé nyomultak a tengerpart mentén. A tengeri népek közé tartoztak a filiszteusok is, akik Palesztina partvidékén telepedtek le és később az izraeliták legerősebb ellenségévé váltak.

A második nézet szerint a honfoglalás (kezdete) a Kr. e. 16. században történt - ahogy az Újszövetség is említi. Erre az időszakra esik Jerikó városfalainak régészetileg igazolt elpusztulása is. Ebben az esetben a mintegy 40 évvel korábbi, az Exodusban leírt egyiptomi tíz csapás egy része is kapcsolatba hozható a thírai vulkánkitöréssel.A harmadik változat szerint a honfoglalás a Kr. e. 15. században történt.A palesztinai régészeti kutatók többségének mai álláspontja szerint az Ígéret földjének meghódítása Kr. e. 1240 körül kezdődött. E kutatók szerint Józsué, majd a Bírák könyve a Kr. e. 1240 - 1050 közötti történéseket beszéli el. Több tudós is azt az elméletet vallja, hogy az izraeliták fokozatosan szivárogtak be Kánaán földjére. Mások szerint a letelepedéssel egy időben különböző törzsek hagyták el Egyiptomot és keveredtek az izraelitákkal. Félrevezető tehát, ha azokat az emlékeket, amelyek a kánaánita városok késő bronzkori pusztulását bizonyítják, kizárólag Izráel bevonulásával hozzuk kapcsolatba. A bételi, bét-semesi, hácór stb. ásatások ugyan Kr. e. 13. századi rombolásról tanúskodnak, ám az időpont csak megközelítő pontosságú és a városok sem feltétlenül egy időben pusztultak el.A honfoglalással foglalkozó Józsué könyve könyve Mózes halála után folytatja Izrael történetét és Kánaán meghódításán át egészen Józsué haláláig jut el.

Az ószövetségi őstörténetek feltételezhetően - vagy legalábbis egy részük - szájhagyomány útján terjedtek, mígnem megkapták jelenleg is ismert, írott formájukat. A Józsué könyve viszonylag gyors hódításról beszél, míg a következő ószövetségi könyv, a Bírák könyve kissé más képet fest a csatározásokról. A két könyv megegyezik viszont abban, hogy egyaránt az Istenbe vetett hit fontosságát hangsúlyozza, hiszen Józsué serege Isten iránti engedelmességének köszönhette sikerét.

Jeruzsálem történelme

Jeruzsálem történelme változatos és összetett események bonyolult sorozatából tevődik össze. A középkori, pergamenre rajzolt térképeken a világ közepeként ábrázolják, mely akkoriban, ahogyan ma is, három vallás szent városa volt – a judaizmusé, a kereszténységé és az iszlámé. Jeruzsálem mindhárom vallásban az Isten és ember közötti szövetséget megtestesítő fontos események színtere volt.

Karóbahúzás

A karóbahúzás (impalatio) egy, az ókor óta ismert és alkalmazott kivégzési módszer, a halálos ítélet egy minősített végrehajtási formája: végrehajtás kínzással. A karóbahúzást többnyire úgy hajtották végre, hogy lassú, nagy szenvedéssel járó halált okozzon, az alkalmazott módszertől függően a halálraítélt 2-3, de akár 6-8 napig is élhetett utána.

A karóbahúzás során egy kihegyezett lezsírozott karót vezettek a kivégzendő személy testébe, többnyire a végbélbe vagy női áldozatok esetében a hüvelybe. A kivégzőkarót a gerincoszlop mellett vezették el, lehetőleg úgy, hogy a létfontosságú belső szerveket ne sértse meg. A karót a nyak és lapocka között vezették ki a testből, majd a karót a ráhúzott emberrel együtt felállították. Egyes korabeli ábrázolások arról tanúskodnak, hogy néha a karó hegye az áldozat száján, a mellkas vagy a has magasságában bújt elő. A kínzást meghosszabbította, ha egy „ülőkét” helyeztek el, hogy a test önsúlyától ne csúszhasson le. A középkori Európában széles körben elterjedt és kedvelt kivégzési módszer volt.

– Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában (részlet)

Kinnór

A kinnór (héber כִּנּוֹר) a lírák családjába tartozó, az ókori közel-keleten elterjedt húros hangszer. Neve a héber Bibliában gyakran előfordul, a magyar biblia-fordításokban legtöbbször „hárfa”, „lant”, „citera”, néhol „hegedű”. Az ószövetségi Dávid király „hárfája” valójában kinnór. A Bibliában gyakran szerepel együtt a nével nevű pengetős hangszerrel.

Kánaániták (Biblia)

A kánaániták Palesztina régiójában, az izraeliták bevándorlása előtti, főleg szemita eredetű őslakosság gyakran összefoglaló megnevezése.

Ők nem alkottak egységes etnikumot, hanem számos, egymással rokon népcsoport és törzs kötelékét.

Amikor az izraeliták megkezdték a honfoglalásukat, Kánaán sok városállamból, vagyis kisebb királyságokból állt, de némi összetartás is mutatkozott a városállamok között. Az izraeliták azt találták, hogy Kánaán gyümölcsökben gazdag vidék, és nagyobb települései jól megerősített városok.A filiszteusokat - akik nagyjából az izraelitákkal egy időben érkeztek Palesztina területére - nem a kánaánita népek között tartják számon, de Palesztina róluk kapta a nevét.

Lákis ostroma

Lákis ostroma az asszír hadsereg egyik első várostroma volt i. e. 701-ben. Asszíria a lehető legtöbb területet próbálta megszerezni Egyiptom, a legnagyobb rivális elől. A zsidó állam nem sokkal Salamon halála után kettéoszlott, az északi lett Izrael, a déli Júdea. Izraelt az asszírok már korábban elfoglalták, lakosságát részben kitelepítették. Az itt maradtak lettek a szamaritánusok. A déli zsidó királyság először Babilon és Egyiptom, majd Asszíria és Egyiptom ütközőterülete lett. II. Sarrukín után már csak idő kérdése volt, hogy Júdea mikor kerül sorra az asszír hódításban. Az i. e. 722-ben szerveződő asszírellenes koalícióban Júdea óvatosságból nem vett részt, de a későbbiekben Ezékiás (másképp Hiszkija) egyiptomi és filiszteus segítséggel Asszíria ellen fordult. Lákis i. e. 701-es ostromát, bevételét és lerombolását a Biblia nem említi.

Ninive (település)

A bibliai nevén ismert Ninive (eredeti akkádul: Ninua, újarameus-asszír ܢܸܢܘܵܐ; Nuni(w)a, héberül: נינוה; Nīnəwē, ógörögül: Νινευη; Nineué, latinul: Ninive) az Újasszír Birodalom fővárosa volt Szín-ahhé-eríba uralkodásától kezdve a birodalom bukásáig (Kr. e. 612 – Kr. e. 704), de a Tigris és Hoszr találkozásánál fekvő város már kezdettől fogva jelentős kereskedelmi és vallási központ volt. Nevét Nintől, a Két folyam országának nagy istennőjétől kapta. Romjai ma Irak területén, Moszul városán belül láthatóak: a palota romjaiból felépült domb a Tell-Kújundzsík, a helyőrség maradványaiból képződött halom pedig a Tell-Nebí-Júnusz nevet viseli.

Ostrom

Az ostrom (angol: siege, francia: siège, német: Belagerung) egy megerősített erőd vagy város katonai blokádja, amelynek célja az erődítmény elfoglalása vagy a védők megadásának kikényszerítése. Ostromra akkor van szüksége a támadónak, ha rohammal nem sikerül bevenni az erődítményt vagy a védők visszautasítják a megadást. Az ostrom során a támadó részben vagy teljesen körbeveszi az erődítményt, hogy megakadályozza a védők felmentését, ellátását élelemmel vagy friss csapatokkal (az ún. ostromzár). Az ostrom megvívása során a támadó megkísérli lerombolni az erődítményt ostromágyúkkal, légi bombázással vagy föld alatti aknák felrobbantásával. Amennyiben ez sikerrel járt, az ostromló rohamot indít az erődítmény elfoglalására. Az ostrom kimenetelét gyakran az befolyásolja, hogy a védőknek elfogy az élelmiszere, a vize vagy fertőző betegség tör ki (ez általában a támadót is érinti).

Az ostrom a történelem során a nagyobb városok, illetve megerősített helyek kialakulásával együtt jelent meg. A Közel-Keleten feltárt első nagyobb városokban már régészeti leletek tanúsítják a városfalak jelenlétét, illetve a város erőszakos elfoglalását. Az ősi Kína történelme során mind régészeti, mind írásos emlékek tanúskodnak hosszan tartó ostromokról, illetve az ostrom során bevetett gépezetek felhasználásáról. Az ókorban ostromra ritkábban került sor, a háborúkat gyakrabban nyílt csaták döntötték el. A középkorban a nagyobb városok, illetve a földesurak várának elfoglalása a hadműveletek egyik fontos mozzanata volt, ezért az ostrom kiemelt jelentőséget kapott. Leonardo da Vinci egyéb tevékenysége mellett ostromgépeket, illetve védműveket is tervezett.

A középkori hadjáratokban a megerősített helyek ostroma és elfoglalása a katonai siker egyik fontos feltétele volt. A lőpor alkalmazásával, illetve a tüzérség fejlődésével az ostrom, illetve az erődítmények fontossága csökkenni kezdett, majd a napóleoni háborúk során a hangsúly a tömeghadseregekre, a hadseregek manővereire és nyílt csatákra helyeződött át. A modern hadviselésben, az első világháború során a lövészárok töltött be hasonló szerepet, majd a második világháborútól kezdve, az összfegyvernemi hadviselés elterjedésével a megerősített helyek szerepe, fontossága minimálisra csökkent. Továbbra is előfordult egy-egy erődítmény ostroma, de ennek hatása a háború kimenetére általában csekély, mivel általában a támadónak lehetősége van olyan tűzerőt összpontosítani, amellyel a védműveket gyorsan meg lehet semmisíteni. Manapság ostromra csak kisebb katonai, túszejtési vagy egyéb rendfenntartási szituációkban van szükség.

Általánosságban az ostromot alacsony intenzitású hadviselésként lehet jellemezni: mindkét fél jól védett pozíciókat vesz fel, állóháború alakul ki és a küzdelem célja általában a védők erőinek felmorzsolása.

Szín-ahhé-eríba

Szín-ahhé-eriba, a biblikus Szennahérib (uralkodott Kr. e. 704 – Kr. e. 681) az Újasszír Birodalom egyik jelentős uralkodója volt, aki apját, II. Sarrukínt követte a trónon. Nem büszkélkedhetett nagy hódításokkal, de megszilárdította az atyja által elfoglalt területen az asszírok uralmát.

Ókori rabbik listája

Az alábbi lista a nevezetes ókori zsidó rabbikat tartalmazza. A zsidó tudományos irodalom a korai rabbik korát két kisebb periódusra, a tannaiták és a későbbi amórák időszakára bontja szét.

Újasszír Birodalom

Az Újasszír Birodalom egy i. e. 911 és i. e. 612 között fennálló vaskori állam volt az ókori Mezopotámia területén. Az asszírok az i. e. 10. századra konszolidálták azokat a területeket, amelyek a bronzkor végén a középasszír uralkodó, I. Tukulti-Ninurta (i. e. 1244–1208) uralma alatt álltak. Ekkor a legfontosabb cél a Földközi-tenger és Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak ellenőrzése és az arámi törzsek visszaszorítása volt, amelyek folyamatosan beszivárogtak az asszír területekre. Az első uralkodó, aki a hagyományos határokon túl vezette seregét, II. Assur-nászir-apli volt.

III. Sulmánu-asarídu uralkodását minden téren az intenzív katonai tevékenység jellemezte. III. Tukulti-apil-ésarra drasztikus reformokat foganatosított és jelentős katonai sikereket ért el. V. Sulmánu-asarídu több fontos közigazgatási újítást vezetett be, megszüntette az Assur és Harrán (a holdisten kultuszközpontja) szent városai által birtokolt kiváltságokat. Uralkodása végén lázadás robbant ki, és II. Sarrukín szerezte meg a hatalmat. II. Sarukkín idejében Asszíria már nagyhatalom volt, túl egy komoly belső válságon, amit az okozott, hogy a közigazgatási struktúrák nem boldogultak az egyes udvari tisztviselők által megszerzett túlzott befolyással. Az ő idejében kezdődött az Újasszír Birodalom legvirágzóbb korszaka, hadjáratait a birodalmi közigazgatás újjászervezése és központosítása kísérte, amit nagyarányú deportálások és az erőteljes gyarmatosítás eszközével valósított meg. Mai hírnevét azonban az új királyi székhely Dúr-Sarrukín építkezési munkálatainak köszönheti.

II. Sarukkín csatában halt meg, ami abban a korban az istenek dühének jele volt, ezért utóda Szín-ahhé-eríba elhagyta a fővárost, és nekilátott, hogy újjáépítse Ninivét, amely ezután a birodalom fővárosává vált. Itt az asszír történelem talán leggrandiózusabb építkezési és várostervezési programját valósította meg, teljesen átformálva Istár szent városát. Uralkodása alatt a fő stratégiai célpont Babilon volt. Az asszírok által kinevezett uralkodók, valamint az elámiak által támogatott helyi uralkodók közötti folytonos összetűzések miatt Szín-ahhé-eriba úgy döntött, hogy komolyabban beavatkozik, és miután a koronaherceget elrabolták és megölték, lerombolta a várost. Később egy palotaforradalomnak esett áldozatul, amelyet egyik fia szervezett, akit testvére, a jövendő uralkodó, Assur-ah-iddína miatt kizártak a hatalomból. Assur-ah-iddína terjeszkedő politikát folytatott és újjáépítette Babilont. Seregeit egészen Egyiptomig vezette, és az egyik hadjárat során vesztette életét. A trónt ezután a leghíresebb asszír király, Assur-bán-apli szerezte meg, aki közel 40 évig uralkodott. Az ő megbízásából készültek a birodalom legszebb művészeti alkotásai, és óriási könyvtárat gyűjtött össze. Halála után azonban a birodalom nem egészen két évtized alatt teljesen összeomlott.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.