Kerámia

A kerámia a görög kerameia („kiégetett”) szóból származik. Egykor csak az agyagból, döntően kaolinból rideggé, keménnyé kiégetett tárgyakat nevezték kerámiáknak, manapság a legtöbb olyan szervetlen, nemfémes, szilárd anyagot, amit nagy hőmérsékleten állítanak elő. Ebben az értelemben kerámiák az olyan oxid-, foszfát-, fluorit-, karbid-, de akár szulfidtartalmú termékek is, amelyek tulajdonságai és alkalmazhatósága a hagyományos, szilikát alapú kerámiákétól lényegesen eltérhetnek.

Makingpottery
Korongozás közben (Kappadókia, Törökország)
Overhead-View-Potter-at-her-wheel
Egy memphisi fazekas

A kerámiák csoportosítása

A kerámia termékeket négy csoportra szokás felosztani:

  • szerkezeti kerámiák - téglák, csövek, kemencebélések
  • hőálló anyagok - paplanok, szigetelések
  • fazekas termékek - kőagyag-, porcelán-, cseréptermékek
  • funkcionális kerámiák - fúvókák, implantátumok, urán-oxid pasztillák

A funkcionális kerámiák osztályozása

A funkcionális kerámiák tovább csoportosíthatók három alcsoportba:

Ma Magyarországon

Kerámiaművészetből 1964-ben indult el Gmundenben a nemzetközi szimpozionmozgalom. 1969-ben volt az első szimpozion Siklóson. 1968-ban megrendezték az I. Országos Kerámia Biennálét Pécsett. Az 1970-es évektől a Kecskeméti Kerámia Stúdió jelenítette meg a nemzetközi kerámiaművészet élvonalát a magyar művészek számára. A Nemzetközi Kerámia Stúdió a mai magyar kerámiaművészet fontos színhelye. Eredményeiről rangos kiállítások tanúskodnak (Iparművészeti Múzeum 1995, Vigadó Galéria 1998, Kerámia Fesztivál). 1999-ben jelentős kiállítást rendezett az Iparművészeti Múzeum az 1968 körüli termékekből. 2000-ben a Gödöllői Királyi Kastélyban 5 kontinens kerámiaművészetét mutatták be.

Kerámiaművészetet a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában és Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen lehet tanulni.

Irodalom

  • Művészeti lexikon. 2. köt. Főszerk. Zádor Anna és Genthon István. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1966. Kerámia lásd 599. p.
  • Művészeti Kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest: Corvina, 2006. Kerámia szócikk lásd 113. p. ISBN 963-13-5534-9

További információk

Belsőépítészet

A belsőépítészet általában a fürdőszoba-; konyha-; nappali-; étkező-; hálószobabútorok, beépített szekrények, lépcsők, galériák, mennyezet-; és falburkolatok tervezése. A komoly kihívásokat jelentő munkák alatt értjük például a templomok belső tereinek berendezéseit, színházak, mozik, áruházak, szállodák lakosztályainak (köztük elnöki, színészi lakosztályok) kialakítását; kereskedelmi cégek tárgyaló és bemutatótermeit; múzeumok kiállító tereit, egyetemek, vállalatok konferencia-termeit, kávéházi berendezések építészeti kivitelezését. Az asztalosipar a bútorokon kívül hajlított elemek gyártásával, intarziás parketták készítésével; valamint a több száz éves kastélyokban végzett restaurációs, rekonstrukciós munkákkal is foglalkozik.

A sokoldalú belső-építőművészeti tevékenység gyakran az enteriőr minden részletére kiterjed. Szolgálatába állíthatja díszítőelemként a szobrászatot, a táblaképeket, fa-, fém-, textil-, kerámia-, üveg- és műanyagelemeket, az alkalmazott grafika elemeit. Az enteriőr stílusa, igényessége vagy éppen egyszerűsége korok, népek, tájak, társadalmi rétegek civilizációs szintjét tükrözi. Ha egy festmény szobabelsőt ábrázol, azt enteriőrnek hívjuk.

Bükki kultúra

A bükki kultúra neolitikus, azaz újkőkori kultúra volt a mai Északkelet-Magyarország (főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye) területén és Szlovákia keleti részén az i. e. 6 – i. e. 5. évezred között. Nevét a Bükk hegységről kapta. Az egész Közép-Európában virágzó Vonaldíszes kerámia kultúrához, azon belül az Alföldi vonaldíszes kultúrához tartozott.

Találtak elszigetelt leleteket Budapest környékén (Nagytétényben), Erdélyben, Moldvában, Kárpátalján, Lengyelország déli részén, Délnyugat-Szlovákiában, Morvaországban (Veletiny), Alsó-Ausztriában (Drassburg) és Magyarországtól délre (Feketetó) és a havasalföldön.

Fajansz

A fajansz koronként eltérő jelentésű kerámia. A reneszánsz idején sárga cserepű, fedőmázas (ónmáz) edények neve. A szintén reneszánsz stílusban dolgozó habán fazekasok kerámiáit is fajansznak nevezzük. (Hasonló kerámia a majolika ami vörös cserepű, és Mallorca szigetéről kapta a nevét.) A fajansz a nevét az olasz Faenza városról kapta. Az agyagot korongon formálják, és terrakottára égetik. Az ónos máz az előzőleg kiégetett tárgyakra kerül.

A ókori egyiptomi művészetnél ezen kívül találkozhatunk az egyiptomi fajansz kifejezéssel is, amely azonban eltérő technikát jelöl. Az elnevezés nem egy technikára vonatkozik, az egyiptomi fajanszok többféle eljárással készültek. Közös sajátosságuk, hogy a máz a tárgy teljes felületét beborítja. (A mai kerámiatárgyak alja mázatlan, hogy égetés közben a mázas kerámia ne ragadjon a kemence aljához.)

Fazekasság

A fazekasság égetett agyagból használati tárgyak, elsősorban edények előállításával foglalkozó ősi mesterség. A fazekasmestert tájnyelven gelencsérnek (szláv) vagy gerencsérnek vagy gölöncsérnek is nevezik. Az iparművészet egyik, talán a legősibb válfaja. A középső kőkorszak, a mezolitikum vége felé a mezőgazdaság kialakulásának kezdetével egyidejűleg jelenik meg a történelemben. A növénytermesztés és állattenyésztés már biztosít ételfelesleget, amelyet tárolni kell. A letelepült életforma pedig helyet ad a tároláshoz. Így szükségszerű volt a fazekasság létrejötte i. e. 8000 körül.

A fazekas (gerencsér, gölöncsér) mester keze alól kikerülő tálak, korsók, fazekak képlékeny állagú agyagból készülnek, amely a szárítást követő égetés során szilárd, időtálló anyaggá válik. Ebben az állapotában a cserép a folyadékot átengedi magán, ezért az edényeket legtöbb esetben mázzal vonják be. Az így kapott szilárd bevonat lehetővé teszi, hogy az edényben folyadékot is lehessen tárolni.

A fazekasságból fejlődött ki a kerámia, kerámia művészet. A kerámia készítő művészt egyszerűen keramikusnak vagy keramikusművésznek nevezzük.

A régészet egyes kultúrákat sok esetben az agyagedények és kerámiák formája és díszítése alapján említi. Például harangedényes kultúra, szalagdíszes kerámia kultúrája, zsinegdíszes kerámia kultúrája.

Filóc

Filóc (szlovénül: Filovci, vendül Vilovci) falu Szlovéniában, Muravidéken, Pomurska régióban. Közigazgatásilag Alsómaráchoz tartozik.

Kanópuszedény

A kanópuszedény az ókori egyiptomi temetkezéseknél az elhunyt belső szerveit tartó keményfa, kő vagy kerámia edény. Alkalmazásuk elterjedésétől kezdve mindig pontosan négy van belőlük (ez alól egyetlen kivétel ismert), vagy, a szaiszi kor egy időszakában, amikor a belső szerveket preparálás után visszahelyezték a hasüregbe, egy sincs, helyettük álkanópuszokat alkalmaztak.

A kanópuszedényeket többnyire díszes tartóba, ládába téve helyezték az elhunyt sírjába. Királyi temetkezéseknél a kanópuszedényeknek külön hely is készülhetett a síron belül.

Kőkorszak

A kőkorszak az őskor egy szakasza, körülbelül 2,4 millió évvel ezelőttől i. e. 4500-ig tart. Az emberré válás evolúciós folyamatában a kőkorszak azt a szakaszt takarja, ami kőeszközök kizárólagos használatával jellemezhető. A kőeszközök nemcsak az emberre jellemzők, hanem az emberfélék közül több más nemre is, így például az Australopithecusra. Alsó határa az első készített eszközök megjelenését takarja, felső határa azonban csak közmegegyezéses határ. Már i. e. 4500 előtt is megjelentek olyan régészeti kultúrák, amelyek rezet is használtak (Anatólia), majd a termékeny félholdon is elterjedt. Kőkori kultúrák azonban még a 20. században is léteztek.

A kőkorszak kifejezést a régészeti és ősrégészeti anyag leírásának segítésére találták ki, de ma már tudjuk, hogy határai csak közmegegyezésesek lehetnek, mivel az eszközkultúrák változása és fejlődése mindig folytonos, határ nélküli, ezenkívül földrajzilag más és más mértékű és jellegű. Egzakt, az egész Földre, vagy akár csak egy nagyobb régióra kiterjedően nem lehet az eszközkultúrák alapján periodizálni.

Kőrézkor

A kőrézkor régészeti korszak, amely a neolitikum (újkőkorszak) végétől a bronzkor kezdetéig tartott. Korábban rézkornak nevezték, amelynek első fázisaként választották el a kőrézkort. Azonban ma már nyilvánvaló, hogy a rézkor teljes időtartama alatt a szerszámkészítés fő alapanyaga továbbra is a kő maradt, a fémtárgyak díszítő jellegűek vagy státuszszimbólumok, valódi használati eszközöket tulajdonképpen nem készítettek rézből. Más elnevezése az eneolitikum.

A rézkor fogalmát Pulszky Ferenc alkotta meg az 1870-es években, amikor a Kárpát-medencében fellelhető nagyszámú, nagyméretű és feltűnő réztárgyak alapján bebizonyította, hogy az őskor addigi hármas tagolása – kő-, bronz- és vaskor – mellé indokolt a rézkor beiktatása is. Az angol John Evans hasonló gondolatot vetett fel 1881-ben.

A korszak fő jellemzője, hogy az ember használni kezdte az első fémeket: a rezet, az aranyat és az ezüstöt. Kialakult a fémolvasztás és fémmegmunkálás technikája. Nemcsak az aranyból és ezüstből, hanem a rézből készült tárgyak is elsősorban díszítő és vallási célokat szolgáltak, illetve a hatalmat és gazdagságot fejezték ki. Munkaeszközként és fegyverként a rezet és annak első ötvözeteit vagy nem alkalmazták, vagy csak a kőeszközökkel együtt.

A kőrézkor pontos időbeli behatárolása földrészenként és területenként eltérő, attól függően, hogy az adott területen mikor kezdődött meg a fémmegmunkálás. A Közel-Keleten és Európa délkeleti részén (Balkán) ez nagyjából az i. e. 4500-3300 közötti időszakra tehető. Más területeken ennél később volt a rézkor, ahol pedig nem a réz, hanem a bronz vagy a vas volt az első használatba vont fém, ott egyáltalán nem volt rézkor, hanem a kőkorszak után rögtön a bronzkor, illetve a vaskor következett (például Fekete-Afrikában).

Általában a kőrézkor jellemzője az írás megjelenése, amely egyértelmű választóvonal az őskor és az ókor, vagyis a prehisztorikus (történelem előtti) és hisztorikus (történeti) korok között.

Lengyeli kultúra

A téma egyik magyar szakértője P. Barna Judit, 2011-ben elfogadott disszertációjában Kalicz Nándorral összhangban, a következőképpen értékeli a lengyeli kultúra jelentőségét: "A késő neolitikus - korai rézkori lengyeli kultúra majdnem az egész i. e. V. évezred folyamán kultúraformáló szerepet vitt Közép-Európa nagy részén, mely az anyagi és szellemi javak Délkelet- és Közép-Európa közti közvetítésében mutatkozott meg. Igazi jelentősége abban rejlik, hogy a primer" [elsődleges] "elterjedési territóriumán kívül a korai szakaszban meginduló, majd a késői fázisban kiterjedő expanziója nyomán tulajdonképpen egész Közép-Európában olyan kultúrák születtek, amelyek kialakításában a lengyeli kultúra (is) közreműködött." A kultúra a délkelet-dunántúli Tolna megyében lévő Lengyel lelőhelyről kapta a nevét.

Lengyeli kultúra alatt azon anyagi és hitvilágbeli komplexumot értjük, mely a lengyeli telep és temető leletanyagával összeegyeztethető. Az ezeket feltáró Wosinsky Mór három jellemzőt emelt ki: zsugorított helyzetű temetkezés, méhkas alakú, földbe vájt lakások, vörös és sárga festett kerámia. A magyar millenáriumra kiadott Tolnavármegye az őskortól a honfoglalásig című munkájában ezt írja: „Ha azonban a hasonlatosságot a lengyeli neolith-kori culturának összegére akarjuk kiterjeszteni, akkor hiába kutatunk ilyen analógia után. Olyan telepet, hol ugyanezen temetkezési mód mellett, ugyanezen lakás-systemát s ugyanilyen sírmellékleteket constatáltak volna - eddig sehol sem találtunk.”

León (Spanyolország)

León város Spanyolország ÉNy-i részén, Kasztília és León autonóm közösség León tartományának székhelye. Lakossága 131 ezer fő, az agglomerációé 206 ezer fő volt 2012-ben. León San Andrés del Rabanedo, Sariegos, Villaquilambre, Valdefresno, Villaturiel, Onzonilla, Santovenia de la Valdoncina és Valverde de la Virgen községekkel határos.

A mezőgazdasági vidék központja. Iparának ágazatai a vegyipar, gép-, élelmiszer-, kerámia-, üveg-, papír- és nyomdaipar, az ásványi anyagok feldolgozása, valamint a textilipar. Történelmi és kulturális szempontból jelentős város.

Az 1. században a római 7. légió alapította, mint katonai tábort. A középkorban előbb az Asztúriai spanyol királyság, majd a Leóni Királyság fővárosa. A reconquista idején igen fontos szerepet kapott.

Németh János (szobrász)

Németh János (Zalaegerszeg, 1934. március 16.–) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrász, keramikus. Művészetére erőteljesen hatott a göcseji népi fazekasság szellemisége és formavilága. Alkotásainak anyaga jellemzően agyagmázas samott. Legjelentősebb alkotásai az épületekhez kötődő kerámia relief-ek (faliképek), illetve kerámia domborművek. Az AIC és a Hungária 24 művészcsoportok tagja.

Onggi

Az onggi (hangul: 옹기, handzsa: 甕器) az ételek (leginkább a fermentált kimcshi (kimchi), kandzsang (ganjang), töndzsang (doenjang) stb.) tárolására használt hagyományos koreai agyagedények összefoglaló neve. Az onggi tipikusan nagy méretű, öblös, zománcozott agyagedény. Az onggi edények társadalmi hovatartozástól függetlenül minden koreai háztartásban megtalálhatóak voltak, egészen a közelmúltig, amikor is a tömeggyártott edények elkezdték kiszorítani a hagyományos kézműves onggikat. Az edények készítésének technológiája, valamint a korongozás és a felrakás sebessége merőben eltér a nyugati kultúrákban ismert fazekasmódszerektől, nagy mérete ellenére az ongginak mindösszesen öt centiméter vastag a fala.

Puebla (település)

Puebla Mexikó azonos nevű szövetségi államának fővárosa, teljes nevén Heroica Puebla de Zaragoza. A szűken vett Puebla település lakossága 1 434 062 fő, de a Tlaxcala államba is átnyúló pueblai agglomeráció 2,6 millió körüli lakóval rendelkezik (2010-es adat). A város hosszú neve Ignacio Zaragoza tábornok, a mexikóiak francia intervenciós csapatok fölötti 1862-es győzelmének vezére előtt tiszteleg. A település ismert ezen kívül még Puebla de los Ángeles néven is, a spanyol uralom idején ugyanis ez volt a város neve. A nyomtatott sajtóban máig találkozhatunk az ebből a névből származó Angelópolis megnevezéssel (melléknévként: angelopolitano). A puebla-tlaxcalai agglomeráció népességét tekintve az ország negyedik legnagyobbika Mexikóváros, Guadalajara és Monterrey hasonló agglomerációi mögött. A város híres szépségéről, a régi és az új Mexikó ideális olvasztótégelye: a Talavera-kerámia gyárépületei, modern ipar és a négyszáz éves épületek a spanyol uralom idejéből szintúgy megtalálhatóak.

Schrammel Imre

Schrammel Imre (Szombathely, 1933. október 29. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar iparművész, keramikus, a Magyar Iparművészeti Főiskola egykori rektora, az MMA rendes tagja. Az ezredvégi kerámia művészet megújítója.

Székásbesenyő

Székásbesenyő (románul: Secășel) település Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.

Vallauris

Vallauris település Franciaországban, Alpes-Maritimes megyében. Lakosainak száma 25 966 fő (2015). +/- Vallauris Antibes, Cannes, Le Cannet, Mougins és Valbonne községekkel határos.

Vonaldíszes kerámia kultúrája

A vonaldíszes kerámia kultúra (rövidítve: VK, angolul: Linear Pottery Culture, németül: Linearbandkeramik, németül rövidítve: LBK) névadó díszítésmódja a bekarcolt vonalakból alkotott önálló motívumkincs, amely Európa újkőkorszaki régészeti leletanyagának egyik fő jellegzetessége. A kultúra körülbelül 7500-6500 éve virágzott. Vonaldíszes áruként (portékaként), vonaldíszes kerámiaként vagy bekarcolt áru (portéka) kultúraként is ismert, és a Vere Gordon Childe által leírt Duna I. kultúrába tartozik.

A kultúra legsűrűbb bizonyítékai a Duna középső szakaszán, az Elba felső és középső szakaszán és a Rajna felső és középső szakaszán vannak. Ez a kultúra reprezentálja a mezőgazdaság európai elterjedésének fő eseményét. A kerámiák közé, amelyekről a kultúra a nevét kapta, egyszerű csészék, kupák, vázák, korsók tartoznak, fülek nélkül, de a későbbi fázisokban fülekkel vagy átfúrt fogantyúkkal. Ezeket nyilvánvalóan konyhai edényeknek készítették vagy a sürgős illetve helyi élelmiszer- és italszállítás céljaira.

A fontos lelőhelyek közé tartozik a felvidéki Nyitra, a csehországi Bylany, a németországi Langweiler és Zwenkau, az ausztriai Brunn am Gebirge, a Rajnánál Elsloo, Sittard, Köln-Lindenthal, Aldenhoven, Flomborn és Rixheim, a Duna felső szakaszán Lautereck és Hienheim, az Elba középső szakaszán Rössen és Sondershausen.

A vonaldíszes kultúra ismertetőjegye a hosszúház(wd) is.. A legrégebbi, 7500 éves hosszúházak nyomait a Magyarországon tárták fel: 1995–1996-ban az M3-as autópálya nyomvonalán végzett leletmentésnél Füzesabony-Gubakút lelőhelyen, 2007-ben pedig a Szombathely környéki Torony község Nagyrét dűlő lelőhelyén. A legnagyobb dunántúli VK települést a Balaton déli partján fekvő Balatonszárszó mellett tárták fel 2003-ban. A kultúrához köthető, Kr.e 5500-5000 között épített 45 hosszúházból 39 egy sűrűn beépített körzetet alkotott.

A lengyelországi Oslonkinál végzett ásatás (keltezés 6300 éve, késői VK), feltárt egy nagy erődített települést 4000 m²-es területen. Közel 30 trapéz alakú hosszúházzal és több mint 80 sírral az egyik leggazdagabb régészeti lelőhely egész Közép-Európában. A derékszögű hosszúházak 7–45 méter hosszúak és 5–7 méter szélesek. Ezek erős facölöpökből épültek, melyek köré ágakat fontak és vakolattal betapasztották (magyar szakkifejezés: paticsfal).

A korai vonaldíszes kerámiának két változata ismert:

A korai vagy nyugati vonaldíszes kultúra a Duna középső szakaszán fejlődött ki, beleértve Nyugat-Magyarországot, majd a Rajna, az Elba, az Odera és a Visztula folyásiránya mentén terjedt tovább.

A keleti vonaldíszes kerámia kultúrája Kelet-Magyarországon virágzott.A középső és a késői fázisokat is meghatározták, a korai vonaldíszes kerámia kultúrája szimbiózisba lépett a Bug–Dnyeszter kultúra területére, ezzel kezdetét vette a kottafejes kerámia készítése. A késői fázisban a tűzdelt szalagdíszes kultúra terjeszkedett a Visztula és az Elba folyásirányában. Végül számos kultúra váltotta fel a vonaldíszes kerámia kultúráját annak területén, de egyik sem egy az egyben hozzá, hanem különböző változataihoz és utódkultúráihoz kapcsolódik. A kultúrák feltérképezése bonyolult. Néhány utódkultúra: Hinkelstein, Großgartach, Rössen, Lengyeli kultúra, Cucuteni–Tripolje, Boian–Marica.

Červar-Porat

Červar-Porat ( olaszul: Porto Cervara ) falu Horvátországban Isztria megyében. Közigazgatásilag Porečhez tartozik.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.