Jeruzsálemi templom

A jeruzsálemi templom az az épületegyüttes, mely az ókori Izrael vallási központját jelentette Jeruzsálemben. Időben kettő, illetve három egymás utáni templomot különböztetünk meg: a salamoni (az első templom/szentély) a zorobábeli (második templom/szentély), amelyet századokkal később Heródes nagyarányúan továbbfejlesztett, és amelyet harmadik templomnak is neveznek.

Jeruzsálemi templom
Heródes templomának modellje
Heródes templomának modellje
Település Jeruzsálem
Elhelyezkedése
Jeruzsálemi templom (Izrael)
Jeruzsálemi templom
Jeruzsálemi templom
Pozíció Izrael térképén
é. sz. 31° 46′ 40″, k. h. 35° 14′ 08″Koordináták: é. sz. 31° 46′ 40″, k. h. 35° 14′ 08″

Első templom

Jerusalem Ugglan 1
Salamon király templomának és annak környékének rekonstrukciós rajza. Középen fent a templom, bal oldalon a királyi paloták

Dávid király miután elfoglalta az Ófel dombján álló, addig bevehetetlen kánaánita erődöt, a Jebust – a későbbi JeruzsálemetKr. e. 1000 körül, a királyi székhelyét és Izrael vallási központját a szent sátorral együtt ide tetette át. Fia, Salamon nagyszabású építkezésekbe kezdett, a városfalakat kibővítette, vízvezetéket létesített, fényűző palotát és felépítette a Mórija-hegyén Jeruzsálem első templomát.

A szent sátor udvarához hasonlóan a templomtér elején állt az égőáldozati oltár, majd a réz mosdómedence tizenkét bronz ökör vállán, utána a szentély, amely 22 méter hosszú, 11 méter széles és 16,5 méter magas volt. Ennek kőből épült falait cédrusfával borították be, amelyet aztán aranylemezekkel borítottak be.

A templomtér nyugati, keleti és déli oldalán háromemeletes épületekben voltak a templomi szolgálattevők szobái és a templomi eszközök raktárai, az északi oldalon pedig az oszlopcsarnok állt.

Második templom

A babiloni fogságból hazatérő zsidók fogtak hozzá az elpusztított város és a templom újraépítéséhez.

A templom építését Zorobábel helytartó és Józsua főpap irányítása alatt kezdték meg I. e. 535-ben, miután kiásták a romok alól az első templom alapjait. A templom újjáépítésére II. Kurus perzsa király adott engedélyt, aki jóváhagyta a zsidók hazatérését, ahogy azt már Ézsaiás próféta jóval korábban megjövendölte róla.[1] Dareiosz király aztán visszaadta a zsidóknak az első templomból elrabolt szent tárgyakat is.[2] Felállítottak egy oltárt, elkezdték az áldozatok bemutatását, és helyreállították a mózesi hagyományok ünnepeinek a megtartását.[3] A szamaritánusok is felajánlották a segítségüket a templomépítéshez, a visszatért zsidók azonban elutasították ezt, mondván, hogy etnikai és vallási értelemben már nem elég tiszták. A felmerülő akadályok miatt több év szüneteltetés után csak I. e. 521-ben folytatták az építkezést Aggeus és Zakariás próféta buzdítására. Az építkezést hátráltatta az is, hogy a nép lelkesedése időközben alábbhagyott, amikor látták az új templom alapjait, amely csak árnyéka volt Salamon templomáénak. Végül I. e. 516-ban készült el az új templom és egy évvel később fel is avatták. Ez a második templom jóval egyszerűbb lett, szépségében és méreteiben messze alul maradt az előzőnél.

A templom udvarán állt az égőáldozati oltár és a papok számára a mosdómedence.

Maga a templom épülete két részből állt, amelyet vaskos függöny (kárpit) választott el egymástól. Ez a két rész volt a szentély és a szentek-szentje.

A szentélyben a következő tárgyak álltak: arany lámpatartók, az arany oltár (más néven: illatáldozati oltár), 12 asztal a szent kenyereknek (amelyekre minden nap kitették a felszentelt kenyereket); és a hétágú gyertyatartó (más néven: menóra). A szentek szentje üres maradt. A frigyláda, amely valaha itt állt - már nem létezett.

A szentélybe csak a papok léphettek, míg a szentek szentjébe csak a főpap léphetett, és ő is csak évente egyszer, a nagy engesztelésnapon. A porrá tört fűszerekből megtöltött égő füstölőt vitte először be, hogy a füst megtöltse a szentek szentjét, majd az áldozati baknak az udvari égőáldozati oltáron kifolyt vérével tért be ide; vallomást tett a saját és a családjának a bűneiről, majd Izrael egész népének bűneiről, értük könyörgött Isten előtt; meghintette a függönyt a vérrel, majd visszatért a néphez az engesztelés áldásával. Ekkor ejtette ki a száján Isten szent nevét (JHVH), ezt csak a főpap ejthette ki, és csak az engesztelés napján, majd ahogy kiejtette, az emberek a földre borultak.

A főpap közbenjáró volt Isten és a bűnbánó nép között. A kereszténység alapján szimbóluma volt az elkövetkező nagy Főpapnak, Krisztusnak, aki a saját elhullatott vérével lépett majd be a mennyei szentek szentjébe, hogy Isten előtti közbenjáróként örök váltságot szerezzen az istenfélő embereknek.[4]

Dániel próféta korábbi jövendöléseinek megfelelően,[5] Kr. e. 169-ben IV. Antiokhosz szeleukida uralkodó kifosztotta és megszentségtelenítette a templomot és a szentek szentjében Zeusz pogány isten szobrát állította fel. Ez is szerepet játszott a Makkabeusok felkeléséhez. Kr. e. 164-ben Júdás Makkabeus végül megtisztította és felszentelte a templomot, visszaállította a zsidó szertartásokat.

Kr. e. 63-ban a Jeruzsálemet megszálló Cnaeus Pompeius Magnus hadvezér behatolt a templomba és megdöbbenve látta, hogy a szentélyben nem található az Istenség semmiféle ábrázolása, semmilyen szimbóluma. Képek, szobrok és mindenféle díszítés nélküli és teljesen egyszerű, a szentek szentje pedig tiszta üres.[6][megj. 1]

"Harmadik templom"

A templom felépítése után mintegy 500 évvel, Kr. e. 19-ben Júdea helytartója, Nagy Heródes király hozzálátott a templom előcsarnokának nagy arányú kibővítéséhez és megszépítéséhez, így aztán sokan ezt az épületegyüttest harmadik templomnak is nevezik. (Az Idumeából származó Heródes így próbált népszerűvé válni zsidó alattvalói előtt.) Úgy tervezte meg a templom újjáépítését, hogy a Római Birodalom egyik legnagyobb épülete legyen, olyan nagy, hogy képes legyen befogadni a zarándokok hatalmas tömegét. A gazdagon díszített épület nagyobb volt, mint Salamoné, de építésének alapjául ugyanaz a terv szolgált.

Az építkezés legnagyobb munkálatai mintegy 10 évig folytak, de még Kr. u. 60-ban is folytak részmunkálatok. Az újjáépített templom jóval magasabb és szélesebb lett elődjénél, új épületrészekkel kibővítették és egy második emeletet is építettek. Egy monumentális oszlopcsarnokot is emeltek, hogy a Jeruzsálembe látogató vidéki zsidók számára ott biztosítsanak lehetőséget az áldozati állatok megvásárlására.

"Az, aki nem látta Heródes templomát, sosem látott gyönyörű épületet." (Talmud, Baba Bathra 4a)
Jerusalem Modell BW 2
Heródes templomának modellje az Izrael Múzeumban. A középen található - további fallal elválasztott - épületegyüttes körül a templom külső udvara, vagyis az ún. pogányok udvara állt. Ennél beljebb csak a zsidók mehettek. Jobbra a háttérben az Antónia-erőd

Heródes továbbá egy római sas szobrát is elhelyeztette a templomudvar bejárata fölé Kr. e. 4-ben. Emiatt ki is tört egy zsidó lázadás, amelynek során leverték a szobrot és összetörték. Róma szimbólumának visszahelyezésére aztán már nem került sor, mert Heródes nemsokára meghalt.

Second Temple
A templom képe. A templom falain belül, elöl a zsidó nők udvara, beljebb a zsidó férfiaké, míg a szentély körül a papok udvara állt
Map of Yerushalem
Jeruzsálem térképe Jézus korában és az előtte levő korokban

Heródes templomának összesen négy udvara volt (belülről kifelé haladva): a papoké, a zsidó férfiaké, a zsidó nőké, valamint a pogányoké.

A külső udvar (a pogányok udvara) oszlopos folyosóin vitatkoztak a hittudósok. (Itt találta meg Mária és József is a gyermek Jézust, amikor első jeruzsálemi útjuk során eltűnt mellőlük.) Itt álltak a kereskedők és pénzváltók asztalai is, amelyet a már felnőtt Jézus haragjában felforgatott.

A külső udvarnál beljebb csak a zsidók mehettek. Görög és latin nyelvű feliratok mindenki másnak – halálbüntetés terhe mellett – megtiltották a belépést. Pál apostolt később tévesen meg is vádolták azzal, hogy egy pogány férfit vitt be oda.[7]

Az asszonyok udvarában álltak a perselyek, amelyekbe a templom fenntartására szánt adományokat gyűjtötték. (Itt látta Jézus, hogy az özvegyasszony odaadta utolsó fillérjeit is, ennek nagylelkűségét állította szembe a gazdagok látványosabb, de kevésbé őszinte adományaival.) A férfiak beléphettek az eggyel magasabban fekvő Izrael udvarába. De a szentély körüli legbelső udvar csak a papoknak volt fenntartva. Itt állt a mészárszék, az égőáldozati oltár és a mosdómedence is a rituális tisztálkodáshoz. Tizenkét lépcső vezettet a templom fedett előcsarnokába. A templom előcsarnoka mögött volt a szentély, és e mögött a szentek szentje. Jézus kereszthalálakor a szentélyt a szentek szentjétől elválasztó kárpit teljes hosszában kettéhasadt,[8] ezzel jelezve hogy az ószövetségi ceremónia szerepe beteljesedett és egyben véget ért.

Maga a templom épületén minden oldalon hatalmas aranytáblák voltak. Amikor a nap felkelt, olyan élesen tükröződött ezekről vissza a fény, hogy az embereknek el kellett takarniuk a szemüket. A templom 20 méter magas (!) ajtója is arannyal volt fedve, előtte pedig egy babilóniai szőnyeg függött. A tetőn aranytüskék voltak elhelyezve, hogy megakadályozzák, hogy a madarak leszálljanak és odapiszkítsanak.[9]

Arch of Titus Menorah
Titus hadvezér katonái magukkal viszik a templom szent tárgyait. Titus diadalíve Rómában. Ókori dombormű

A templom pusztulása

Pár évvel a felújítási munkák befejezése után – Jézus jövendöléseinek megfelelően[10] – ezt a második templomot is teljesen lerombolták. Ez alkalommal a zsidó-római háború végén Kr. u. 70-ben Titus római hadvezér seregei, a várossal együtt.

A napjainkra megmaradt úgynevezett Siratófal a Heródes által újjáépített templom külső udvarát határolta nyugatról. A Templom-hegy teraszát tartó falak legtöbb kőtömbje 2–5 tonna súlyú, míg a nagyobbak akár 50 tonnásak, a legnagyobb pedig 400 tonnát nyom.

A 2. század elején a Bar Kohba-felkelés leverése után a rómaiak örökre kitiltották a zsidókat Jeruzsálemből és egy Jupiternek szentelt pogány templomot építettek a Templom-hegyre.

Újjáépítési kísérletek

Aranyszájú Szent János 4. századi egyházatya szerint három alkalommal kísérelték meg újjáépíteni a templomot. Először Hadrianus római császár idejében, aki válaszul saját szobrát és egyik városrészt saját magáról nevezett el. Második alkalommal Nagy Konstantinnál próbálták elérni a félépítést. Ő a küldöttség orrainak levágásával válaszolt. Az egyházatya szerint a zsidó néptől örökre el van véve a főpapi tisztség, - azaz a csak Jeruzsálemben felépíthető templom - mert nem hallgatott a prófétákra és a Messiásra, azaz Isten szavára, a küldötteik által.

Julianus császár alatt a zsidók kérésére 363-ban kísérelték meg az eredeti templom újjáépítését. Az építkezés el is kezdődött, de félbehagyták, miután furcsa jelenségek zajlottak le a helyszínen: több munkás halálra égett. Eunapius görög filozófus és történész feljegyzése alapján "az alapozás közelében félelmetes tűzgolyók törtek elő, állandó robbanásaikkal számos munkást megégettek, és a helyet teljességgel megközelíthetetlenné változtatták. Mintha maga a végzet utasította volna vissza a próbálkozást, az elemek hagyatták abba az újjáépítést.".[11] Kortársa, Nüsszai Szent Gergely úgy jegyezte le a nehézségeket, hogy földmozgás tört ki, a földből lángok törtek fel, és megégették a szerencsétleneket. Ezt Aranyszájú Szent János is megerősiti. A feljegyzett 363-as földrengést sokan Isten közbeavatkozásának tartották. Végül a templomot nem építették meg, Julianus császár pedig nemsokára meghalt.

Az 530-as években I. Justinianus császár egy keresztény templomot építtetett, amelyet nem sokkal később a Jeruzsálemet elfoglaló arabok leromboltak és aztán a saját muzulmán szent helyeiket építették fel ide, a Sziklamecsetet és az Al-Aksza-mecsetet.

A következő templom az ortodox zsidók nézete szerint csak a Messiás eljövetelekor fog felépülni, és amikor azt Isten elrendeli; a keresztények számára ez lesz Jézus második eljövetele. Mindkét nézet számára ez lesz a Napok Vége.

Kapcsolódó szócikkek

Megjegyzés

  1. "Azok számára, akik hitben vakok, Ő nem létezik, azok számára, akik süketek, Ő nem szól, azok számára, akik Őt nem keresik, Ő nem megtalálható" - R.C. Sproul

Jegyzetek

  1. Ésaiás 44:28
  2. Ezsdrás 6. rész
  3. Ezsdrás 3:1-5
  4. Zsidókhoz írt levél 9:12
  5. Dániel 11:31
  6. Tacitus ókori történetíró leírása alapján
  7. Ap. Csel. 21:26-28
  8. Máté 27:51
  9. Josephus Flavius leírása alapján
  10. Lukács 21:6
  11. Eunapius: Filozófusok és szofisták élete

Források

  • Thomas Ice, Randall Price: Templom a hegy alatt
  • Simon Goldhill: A Jeruzsálemi Templom
  • A. Van Deursen: A Biblia világa képekben
  • Seventh Day Adventist Bible Dictionary, 1960.
  • Bibliai nevek és fogalmak, 8. kiadás, Evangéliumi Kiadó
  • I. Kir. 7. rész
  • Ezsdrás 1–6. rész
Aggeus könyve

Aggeus könyve az Ószövetség könyvei közt található, a tizedik helyre sorolt, "kisprófétákhoz" tartozó könyv.

Babiloni fogság

A babiloni fogság vagy babiloni száműzetés a zsidó történelemnek az a szakasza, amikor a júdeai királyságból Nabukodonozor a zsidókat Babilonba hurcoltatta. A Kr. e. 597-es elhurcoltatással kezdődött, amikor a királyi udvart, más előkelőket és mesterembereket és Judea lakosságának egy jelentékeny részét, mintegy tízezer embert toloncoltak át, és Jeruzsálem Kr. e. 587-ben történt eleste és a Templom lerombolása után folytatódott.

A babiloni krónika szerint Nabukodonozor Kr. e. 599-ben vette ostrom alá Jeruzsálemet. Az ostrom alatt, Kr. e. 598-ban meghalt Júdea királya, Jójákim, és fia, Konjáhú lett az utóda, nyolc vagy 18 éves korában. Mintegy három hónappal később a város elesett (Krónikák könyve 36:9), Kr. e. 597-ben, Adar hó 2-án (március 16.). Nabukodonozor a várost és a Templomot is felprédáltatta és a zsákmányt Babilonba vitték. Babilóniába hurcolták Konjáhut, udvarát és másokat, összesen mintegy tízezer júdeait, és szétszórták őket a birodalomban (Királyok könyve 2, 24:14). Köztük volt Ezékiel is. Ezzel megkezdődött a babiloni fogság.

Nabukodonozor Cidkijját, Jójákim testvérét nevezte ki Judea királyának. A fogságba hurcoltak továbbra is Konjáhut tekintették a jog szerinti királynak: ő lett az első exilarcha ("a száműzöttek vezetője").

A déli Júdea zsidó lakóit az 598-597-ben, illetve 587-586-ban történt hódítások során kényszerítették száműzetésbe. A történészek egyetértenek, hogy a deportálásokra több hullámban került sor, nem az összes zsidó hagyta el Júdeát, és voltak olyan zsidók, akik végül Babilónban maradtak.

A fogság alatt a nép nagy része, különösen az előkelők, beleélték magukat a babiloni viszonyokba, elsajátították az ottani szokásokat, s így részben beolvadtak a pogányok közé. Néhányan magas ranghoz és nagy gazdagságra jutottak. Volt azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelően az Isten büntetését látta a nagy nemzeti csapásban és buzgón várta a visszatérést az ősi földre.A száműzetés akkor ért véget, amikor Kr. e. 538-ban a babiloni birodalmat megdöntötte a perzsa Kurus (görög Kürosz, a Bibliában Cirrusz), aki engedélyt adott a zsidóknak, hogy visszatérjenek a zsidó Yehud Medinata tartományba. A hazatérők száma 50 000 körül lehetett.A fogság, a visszatérés és a jeruzsálemi templom újjáépítése a zsidó történelem és a judaizmus legfontosabb eseményei közé tartoznak és jelentős hatást gyakoroltak a zsidó kultúra és hagyományok fejlődésére.

Zsidók egészen a mai Izrael állam megalapításáig, a 20. század közepéig éltek Babilon földjén, ekkor azonban a legtöbben Izraelbe költöztek.

Francesco Hayez

Francesco Hayez (Velence, 1791. február 10. — Milánó, 1881. február 10.) olasz festő. A klasszicista és a romantikus irányvonalat képviselte. Hatással volt rá Ingres művészete.

Garizim

A Garizim (vagy Gerizim) hegye (héber nyelven: גריזים, arabul: جبل جرزيم ) Palesztina területén, a mai Ciszjordániában, Náblusz városának déli szélén elhelyezkedő kisebb hegy.

Az ókori Szikem mellett feküdt, attól délnyugatra.

Az izraeliták kánaáni honfoglalása után az itteni hegycsúcsról hangzottak el az áldások, míg az átkok a szemközti Ebál-hegyről záporoztak alá. Józsué oltárt állíttatott fel itt.Azután, hogy a zsidók újra felépítették a jeruzsálemi templomot a babiloni fogság után, a szamaritánusok a Garizim csúcsán alapították meg a saját templomukat Kr. e. 330 körül. Hitük szerint nem a jeruzsálemi Templom-hegyen, hanem itt volt az a szikla, ahol Ábrahám a fiát, Izsákot készült feláldozni. Ezt a templomot később Johannesz Hürkánosz romboltatta le, Kr. e. 128 körül, Szikem városával együtt. A templom további sorsa bizonytalan, de Garizim a szamaritánusok szent hegye maradt és a mai napig évente megünneplik a húsvétot itt, a véres állatáldozatokkal kiegészítve.

Gád

Gád (románul Gad, szerbül Gad) falu Romániában, Temes megyében.

A falut nehezen lehet megközelíteni, aszfaltos út nem vezet Gádra. Templomai a falu szélén találhatók egymás mellett, nem messze a Temes folyótól.

Joszippon könyve

Joszippon könyve (a. m. Josephus műve) héber nyelvű középkori mű, amely témakörét tekintve az ószövetéségi apokrif iratok közé tartozik.

A Dél-Itáliában, a 9.–10. században kelekezett írás világtörténelmi keretben adja elő a zsidók történetét a második jeruzsálemi templom pusztulásáig (Kr. u. 70). A történeti tényekből és mondákból összeszerkesztett alkotás érdekessége, hogy a magyarokról is szól, eredetüket – bizonyára Magorról szóló értesüléseik alapján – betűáttétellel a hasonló hangzású bibliai Gómerre (Noé unokája) vezeti vissza. A mű igen népszerű volt a későbbi századokban, arab, jiddis és etióp fordítása készült. A mű összeállítóját Josef ben Gorionban sejtik.A könyv forrásai apokrif iratok, haggadák, és főként Iosephus Flavius művei. A babiloni fogságról, a perzsa uralomról, Nagy Sándor és a diadokhoszok koráról szóló beszámolókat, valamint családfákat tartalmaz. Fő része a Hasmoneusok, Nagy Heródes és a rómaiak korának törtéből áll. Keresztelő János és Jézus említése egyesek szerint későbbi betoldás. Tiszta héber stílusa miatt irodtörténeti szempontból is jelentős.

Krónikák első és második könyve

A krónikák első és második könyve az Ószövetség egyik történeti könyve. Krónikák könyvének Szent Jeromos nevezte el. Héber elnevezése Dibré hajjamim, azaz napok történetei, évkönyv. A Szeptuaginta a kihagyott dolgok könyvének nevezte (Paraleipomenon), míg a Vulgata Libri Paralipomenon-nak.

Második Templom

A Második Templom (héber בית המקדש, azaz „Szent Ház”) az újjáépített jeruzsálemi templom volt, amely Kr. e. 516-tól 70-ben történt lerombolásáig állt, a judaizmus központja, a korban néven ismert áldozatok bemutatásának helye volt. Helye a judaizmus legfőbb központja, a Jeruzsálem közepén fekvő templom-hegyen volt.

Salamon templomát, vagyis az első templomot Kr. e. 586-ban pusztították el, amikor a zsidókat a babiloni fogságba hurcolták. Az új templom építése Kr. e. 535-ben kezdődött meg, majd szünet után Kr. e. 521-ben folytatódott. Az épület Kr. e. 516-ban készült el és Kr. e. 515-ben avatták fel. Ezdrás könyve szerint az újjáépítésre Nagy Kürosz adott engedélyt és Nagy Dareiosz (Dáriusz) is jóváhagyta. 70. augusztus 4-én a rómaiak, teljessé téve a 66-ban kezdődött nagy zsidó felkeléssel való leszámolást, Jeruzsálemet és a Második Templomot is lerombolták.

Egyes rabbinikus elképzelések szerint az első- és a második templom helye azonos azzal a paradicsommal, és az első ember teremtésének helyével is.

A templomhegyen a hatszázas években az Al-Aksza mecset épült fel. Egyes elképzelések[pontosabban?] szerint a mecset pontosan a templom romjaira épült, és a templom újjáépítéséhez a mecsetet le kellene rombolni. Mások[pontosabban?] ezt vitatják.

A judaizmus erős hite, hogy a Templom újjáépítésével a világ új érába lép.

Nehémiás könyve

Nehémiás könyve, az apokrif Esdrásokat is beleszámítva Esdrás második könyve az Ószövetség egyik könyve a Bibliában. Egy emlékirat, mely a Jeruzsálem újjáépítésének és történéseit jegyzi fel körülbelül Kr. e. 450-ig.

Olajfák hegye

Az Olajfák hegye (héber הר הזיתים Har haSetim ; arab جبل الزيتون Jabal az-Zaitun) Jeruzsálem óvárosától keletre húzódó, észak-déli irányú dombvonulat, amelyet a Kidron- (Kedron-) völgy választ el a jeruzsálemi Templom-hegytől.

Nevét az olajfa-ligetekről kapta, amely egykor fedte a dombot. A zsidó hit úgy tartja, hogy az utolsó ítélet a hegy alatt, a Jósafát-völgyben (Kidron) kezdődik. A zsidók ezért temetkeztek az Olajfák hegyén és környékén évezredek óta. Ma kiterjedt temető húzódik a déli lejtőjén. Ez egyben a világ legrégibb zsidó temetője.

Az Olajfák hegye annak a hegyvonulatnak a része, amely a Földközi-tenger felől csapadékot hozó felhőket feltartóztatja; idáig ér a régió nedvesebb, nyugati területe, ettől keletre a Júdeai-sivatag fekszik. Egy kis darabon vízválasztó a Földközi-tenger és a Jordán-árok között.

Déli és keleti lejtőjétől Betániába és Jerikóba lehet jutni. Jó kilátás nyílik innen a Jordán völgyének déli részére a Holt-tengerig, és Jeruzsálemre is.

A hegyen több keresztény templom található és kolostor is.

Prozelita

A prozelita (latinul: proselutus, ógörögül: προσηλυτος - csatlakozó, betérő) a zsidó hitre tért pogányok megnevezése. A kifejezés főként a Septuagintában használatos.

Jézus Krisztus korában a zsidóság körében kétféle prozelitát ismertek. A kapu prozeliták körülmetélés és egyéb vallási törvények megtartása nélkül tértek át a zsidó hitre. Nevük abból eredet, hogy a jeruzsálemi templom tornácára, a kapu közelébe léphettek csak be. Az igazság prozelitái ugyanakkor az összes vallási előírást betartották és a közösség teljes jogú tagjai lettek.

Szamaritánusok

A szamaritánusok (szamaritán héber: ࠔࠠࠌࠝࠓࠩࠉࠌ, Shamerim (שַמֶרִים), héberül: שומרונים, arabul: السامريون al-Sāmiriyyūn) Palesztina régiójában élő népcsoport. Az izraelitáktól eredő törzs, amelyet az ókori zsidók eretneknek tartottak. Nevüket Szamáriáról, az ókori Izraeli Királyság fővárosáról kapták.

Szentély

A szentély eredeti értelemben egy vallási szent hely, tágabb értelemben menedék.

Sziklamecset

A Sziklamecset vagy Szikla-mecset (más nevein Szikladóm, Sziklatemplom, Sziklaszentély, arab nyelven: قبة الصخرة, átírva Kubbat asz-Szahra, héber nyelven: כיפת הסלע) a jeruzsálemi Templom-hegyen az iszlám hívőinek egyik legfontosabb szent helye.

Templom

A templom olyan építmény, amely a különböző vallásokban Isten vagy istenek tiszteletére, áhítatra vagy áldozatbemutatásra szolgál.

Zarándoklat

A zarándoklat vagy zarándokút (lat. peregrinatio religiosa) egy hívő vagy zarándok által tett vallási vagy spirituális jelentőségű utazás egy szentnek tartott bizonyos helyre.

Egy zarándoklat során ugyanakkor természetesen nemcsak az úti célra történő megérkezésen, hanem magán a testet és lelket egyaránt erősítő utazáson is komoly hangsúly lehet. A zarándoklat sajátos, aktív meditációs gyakorlat.Szimbolikus értelemben a zarándokút mind beavatás, mind pedig az engedelmesség kifejezése. Nagy morális jelentőségű, és visszavezethető arra a régi hitre, hogy a természetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket.

Az iszlámban ez a hely elsősorban Mekka, Mohamed próféta szülővárosa. A hinduizmusban főleg a Gangesz partján fekvő Benáresz. A buddhistáknál Buddha, a katolikus és ortodox keresztények esetében általában Jézus Krisztus, Szűz Mária vagy egy bizonyos szent életének kulcsfontosságú állomása.

Zarándokutak az ókori görögöknél és az ókori rómaiaknál is léteztek, akik vallási okokból látogattak el egy-egy távoli templomhoz. A germánok pedig szent erdei területeket kerestek fel.

A zarándokút minden esetben társas esemény is, hiszen az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a hívők; nagyon gyakran olyanok, akik korábban még sosem találkoztak egymással. Emellett pedig sok esetben szolgálja a kegyhelyek, zarándokhelyek finanszírozását is, amelynek keretében a hívők támogatják az adott hely kultúráját, oktatását és további fennmaradását.

Zorobábel

Zorobábel (más néven: Zerubbábel) (héberül: זְרֻבָּבֶל ) Dávid leszármazottja, Joákin (utolsó előtti júdai király) unokája és egyben Jézus nevelőapjának az őse. A babiloni fogságban született, babilóniai neve: Sesbassár). A fogság után a Perzsa Birodalom Júdea tartományának helytartója. Kr. e. 535 körül ő vezette haza az első zsidó csoportot a száműzetésből, szám szerint: 42 360 főt, II. Kurus perzsa király engedélyével. Többek között a feladata volt a jeruzsálemi templom újraépítése Józsua főpappal egyetemben.

Esdrás, Nehémiás, Aggeus és Zakariás próféta kortársa volt.

Zsidó vallás

A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) a világ egyik legősibb és legelterjedtebb vallása, a három fő ábrahámi vallás egyike. Hívei elsősorban a zsidók (zsidóság, zsidó nép) közül kerülnek ki, bár a történelem során más népek is áttértek a judaizmusra (például a kazárok, a krími karaiták, vagy a zsidózó székelyek, más néven székely szombatosok). Noha a zsidóság nem térítő vallás, lehetséges az egyéni betérés is, illetve a rituális zsidó örökbefogadásban részesültek is zsidó vallásúak lesznek. Hagyományosan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, illetve az, aki betért.

A zsidó vallás híveinek többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban, bár létszámuk a vallás elterjedtségéhez képest csekélynek mondható, a 2010-es adatok alapján 13,4 millió fő melynek 42%-a Izraelben, 39%-a pedig az Amerikai Egyesült Államokban él.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.