Júdai Királyság

Júdai Királyság, (más néven: Júda királysága) az ókori Egységes Izraeli Királyság szétszakadása után a déli országrész megnevezése volt.

Salamon király halála után Izrael két részre szakadt. A déli rész Júda, Benjámin, Simeon és Lévi törzséből állt, Jeruzsálem fővárosi státuszával. A királyság fennállása alatt az uralkodók végig Dávid és Salamon utódaiból kerültek ki. Összesen 19 király és 1 királynő (Atália) uralkodott a Júdai Királyságban Kr. e. 930-tól a babiloni megszállásig, Kr. e. 586-ig.

PLATE4CX
Egy júdai király ábrázolása

Az első király Kr. e. 930 körül Roboám lett. Az északi és déli királyság gyakran háborúzott egymással, és a környező népek is betörtek időnként a Júdai Királyság területére. Roboám idejében I. Sesonk egyiptomi fáraó, Ásza király idejében az afrikai kusiták, Jósiás és fia, Jóáház idején II. Nékó egyiptomi fáraó, olykor a filiszteusok, az arámiak, a moábiták, az edomiták, az ammoniták, majd az asszírok, végül a káldeusok.

Uzziás király alatt az ország gazdasági fellendülést élt át. Megerősítette Jeruzsálem városfalait, sikeres háborúkat vívott a környező népek ellen és Edomot, a Vörös-tengeri kikötővel, Ecjón Géberrel is meghódította, amely mellett Élátot megalapította.[1] Akház király idején az Izraeli Királyság végleg megbukott és ettől az időtől a Júdai Királyságnak is komoly adókat kellett fizetnie Asszíriának, vagy szembesülnie az asszírok megtorlásával, ahogy az Ezékiás és Manassé idején történt.

Jójákim király először egyiptomi, majd babiloni függőségben uralkodott. Miután fellázadt Babilon ellen, II. Nabú-kudurri-uszur megtámadta Júdát és Jeruzsálemet. Jójákim még Jeruzsálem ostromakor meghalt, majd fia, Jójákin rövid uralkodása után a káldeusok bevették Jeruzsálemet, és a királyt 10 ezer alattvalójával együtt Babilonba hurcolták. A következő és egyben utolsó júdai király, Cidkija 8 év uralkodás után lázadt fel Babilon ellen, így a káldeusok újra ostrom alá vették Jeruzsálemet. II. Nabú-kudurri-uszur ekkor végleg elpusztította a júdai fővárost, és a lakosság nagy részét a birodalmába deportálta. Júda tartomány élére Gadalja kormányzót nevezte ki, akit 3 hónap múlva meggyilkoltak és a maradék lakosság Egyiptomba menekült.

A Biblia leírása alapján Isten az uralkodók és a nép bűneiért küldte Júdára az ellenséges seregeket és száműzte őket végül idegen földre, ahogy Jeremiás próféta közvetítette Jahve üzenetét: "Azért, mert elhagytak engem a ti atyáitok, azt mondja az Úr, és idegen istenek után jártak, és azoknak szolgáltak és azokat imádták, engem pedig elhagytak, és az én törvényemet meg nem tartották. És ti gonoszabbul cselekedtetek, mint atyáitok; mert ímé, ti mindnyájan a ti gonosz szívetek hamisságát követitek, nem hallgatva reám. Azért kivetlek titeket e földből arra a földre, amelyet sem ti nem ismertek, sem a ti atyáitok, és ott szolgáltok majd idegen isteneknek nappal és éjjel; mivelhogy nem könyörülök rajtatok."[2]

Júdai Királyság
I. e. 932I. e. 586
A narancssárga rész jelöli a Júdai Királyságot, a kék szín az Izraeli Királyságot a Kr. e. 9. században
A narancssárga rész jelöli a Júdai Királyságot, a kék szín az Izraeli Királyságot a Kr. e. 9. században
Általános adatok
Fővárosa Jeruzsálem
Hebron
Vallás Zsidó vallás
Kormányzat
Államforma monarchia
Dinasztia Dávid háza

Királyai

Roboám · Abijja · Ásza · Jósáfát · Jórám · Akházjáhu · Atália · Jóás · Amásia · Uzziás · Jótám · Akház · Ezékiás · Manassé · Ámón · Jósiás · Jóáház · Jójákim · Jójákin · Cidkija

Kapcsolódó szócikkek

Források

  • Bibliai nevek és fogalmak. Evangéliumi Kiadó, Budapest

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kingdom of Judah című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek

  1. 2. Kir. 14:22
  2. Jer. 16: 11-13
A zsidók története a történelmi Izrael területén

A tudósok talán sohasem fognak megegyezni abban, hogy a zsidók történelmének jól meghatározható körvonalai pontosan mikor emelkedtek ki a történelem előtti kor ködéből. A saját eredetükről szóló hagyományos zsidó beszámolók, amelyeket a Tórában jegyeztek le, távol áll attól, hogy puszta folklór vagy törzsi emlékezet lenne. Egyes régészek szerint az ősi történeteket régészeti anyagok is bizonyítják.

Ez a szócikk a zsidóság történetét tekinti át a történelmi Izrael (azaz későbbi nevén Palesztina) területén.

Atália júdai királynő

Atália, más írásmóddal Athália, (héberül: עֲתַלְיָה / ʻĂṯalyâ ['erős az Ár'], görögül: Γοθολια, latinul: Athalia), (? – Kr. e. 836) Júda királynője Kr. e. 842-től Kr. e. 836-ig,

Akháb északi király és Jezabel leánya. Édesapja a júdai Jórám királyhoz, fegyverbarátjának, Jósafátnak a fiához adta feleségül. Atália utóbb fiának, az alig egy évig uralkodó Akházjáhunak halála után kiirtotta Dávid házának minden élő férfi tagját, saját fiait és unokáit is beleértve, egyedül a csecsemő Jóás menekült meg bátor nagynénje jóvoltából. Ezután Atália, mint királynő 6 évig uralkodott Júdában, Baál kultuszát terjesztve mindenfelé. Végül Jójáda főpap pártot szervezett ellene, és Atáliát a templom előtt megölték.

Az ókori Izrael törzsei

Izráel törzsei, vagyis a 12 törzs az Ószövetségben, Mózes könyveinek leírása alapján Jákob 12 fiának leszármazottaiból formálódtak.

A 12 törzs: Rúben · Simeon · Lévi · Júda · Dán · Gád(wd) · Naftali · Áser(wd) · Izsakhár · Zebulon · József · Benjámin

Miután Lévi leszármazottai, az úgynevezett léviták a papi szolgálatokat látták el és az izraelita honfoglalás idején nem kaptak külön földterületet - de hogy a törzsi létszám 12 maradjon - József két fiának leszármazottai: Manassze (Manassé) és Efraim emelkedhettek törzsi rangra.

Az Ószövetségben említett héber "ezer" szó jelentését sokan vitatják, és ez magyarázatot adhat a Mózes könyveinek szokatlanul magas népszámlálási számadataira.

Dávid háza

Dávid háza egy uralkodóház, amelyet alapítójáról, Dávid zsidó királyról neveztek el. Az Egységes Izraeli Királyság királyai közül csak Dávid és Salamon származtak ebből a házból, Saul és Isbóset nem, de a Júdai Királyság királyai Atália királynő kivételével Dávid leszármazottai, azaz Dávid házának tagjai voltak.

1993 júliusában Tell el-Kádiban (az ókori Dán) egy Kr. e. 9. századból származó sztélé-töredéket találtak, amely arról lett híres, hogy megemlíti „Dávid házát” (dinasztiáját). A Biblián kívül ez az egyetlen forrás, amely megerősíti Dávid király egykori létezését.

I. Jeroboám

I. Jeroboám izraeli király. Salamon idejében ő volt a teherhordozók főfelügyelője. Egy próféta azonban azt mondta Jeroboámnak, hogy a király halála után ő lesz az uralkodó 10 törzs fölött, mert az ország ketté fog szakadni. Mikor erről tudomást szerzett Salamon, Jeroboámot meg akarta öletni, aki Egyiptomba menekült. Salamon halála után fia, Roboám következett a trónon.

Izraeli Királyság

Az Izraeli Királyság, az ókori Egységes Izraeli Királyság szétszakadása után az északi országrész megnevezése volt. A királyság Kr. e. 930-tól az ország asszír leigázásáig Kr. e. 722-ig állt fenn.

Salamon király halála után Izrael két részre szakadt. Az északi királyság története I. Jeroboám és tíz izraeli törzs elpártolásával kezdődött. A törzsek, amelyek megalkották az Izraeli Királyságot: Rúben, Dán, Izsakhár, Zebulon, Naftali, Áser, Gád, Manassé, Efraim. A főváros az első évben Szikem, majd Peniél, Tirca, végül Omri uralkodásától az ország pusztulásáig Szamária lett. Júda, Benjámin, Simeon és Lévi törzse a déli országrészhez került a Júdai Királyság néven Jeruzsálem fővárossal és Roboám királlyal az élén.

A kutatók is úgy vélik, amelyre még a Szentírás alapján is következtetni lehet, hogy a tíz északi törzs nehezményezte Júda túlsúlyát a dávidi és salamoni királyságon belül, illetve számos előnytelen, de már elavult törvény élt még (így az örökös adósrabszolgaság intézménye), s nem kizárt a déli vezető réteg esetleg telhetetlensége sem, ami a salamoni virágkor egyik negatív hozadéka. Roboám nem volt hajlandó engedményekre, ezért döntött a tíz északi törzs az elszakadás mellett.

Az Izraeli Királyság uralkodóit és a nép nagy részét végig az istentelen élet jellemezte. Az országrész elszakadása után I. Jeroboám Dánban és Béthelben aranyborjút állíttatott fel bálványként, és megtiltotta országában az izraelitáknak, hogy Jeruzsálembe, a salamoni templomhoz zarándokoljanak. Ennek nyilván politikai indítékai voltak (melyre szintén találunk utalást a Szentírásban), hogy Jeroboám növelje a különbségeket Júdával, nehogy valamiképp később szóba kerüljön a két ország újbóli egyesülése. Akháb király és dinasztiája különösen istentelen volt, ebben nagy szerepe volt feleségének, Jezabelnek is, aki nem volt zsidó nemzetiségű. A saját népének kultuszának behozatalával és erősítésével a maga hatalmát is erősíteni akarta Izráel felett. Az ő idejében lépett fel Illés, majd később Elizeus próféta. Utóbbi utasította - Isten szavára - Jéhut, hogy irtsa ki az Akháb-dinasztiát, így Jezabelt is megölte, aki már viszont korábban elvesztette hatalmi túlsúlyát, mikor Illés egy fogadás során a Kármel hegyen legyőzte, majd pedig megölette papjait, komoly csapást mérve a királyné tekintélyére. Jéhu új dinasztiát alapított, de az ország fokozatosan a szakadék szélére jutott. II. Jeroboám idejében még gazdasági és politikai virágzás következett be, majd az ország az asszíroktól való függőségbe került. Pekah király próbált egy asszír-ellenes szövetséget létrehozni, majd III. Tiglatpilezer megtámadta az országát és sok izraelitát vitt fogságba Asszíriába.

Az ország utolsó királya Hóseás volt, aki kezdetben adófizetője volt az Asszír Birodalomnak, majd később fellázadt ellenük. Szalmanasszár Kr. e. 725 körül ostrom alá vette az ország fővárosát, Szamáriát, amely mintegy 3 évig tartott. Ezalatt sokan pusztultak el éhség, betegségek vagy fegyver által. Az asszír uralkodó maga is a hosszú ostrom ideje alatt halt meg. Végül II. Szárgon seregei legyőzték a várost és az országot. A függetlenség elvesztésén túl a nagyobb tragédiát az jelentette, hogy az asszírok a lakosság nagy részét fogságba hurcolták, ahol azok aztán szétszóródtak a hatalmas birodalom tartományaiban, ezzel pedig megszűnt a korábbi tíz izráeli törzs, s csökkent a zsidóság aránya is. Az izraeliták helyére idegen vallású és nyelvű népeket telepítettek be. Ezek a népek az otthon maradott zsidókkal vegyülve lettek az úgynevezett szamaritánusok, akikkel a júdai zsidók a későbbiek folyamán nem vállaltak semmilyen közösséget.

Jeruzsálem

Jeruzsálem (héberül: ירושלים Jerusalájim [jeruʃaˈlajim]; bibliai héber: ירושלם arabul: القدس al-Kudsz [alˈqʊds]; ógörögül: Ἱερουσαλήμ/Ἱεροσόλυμα Hieruszalém/Hieroszolüma; latinul: Hierosolyma) város a Közel-Keleten, a Júdeai-hegység egy fennsíkján a Földközi-tenger és a Holt-tenger között. Izrael és a Palesztin Állam fővárosa, mindazonáltal nemzetközileg ezen igények egyike sem elismert széles körben.A világ egyik legősibb városa; a város mellett (Motza) egy 9000 éves, jelentős település romjaira bukkantak, majd a Dávid városa néven ismert városrész a Kr. e. 4. évezredben népesült be. Az ókori mezopotámiai ékírásos táblákon Urusalima néven említették. A Kr. e. 8. században a Júdai Királyság vallási és közigazgatási központjává fejlődött. Hosszú történelme során legalább kétszer lerombolták, és számos alkalommal cserélt gazdát. 1538-ban, Nagy Szulejmán alatt városfalakkal vették körül, melyek kijelölik az Óvárost. A modern Jeruzsálem messze túlnőtt a városfalakon.

Jeruzsálemet az Ábrahámi vallások – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – mindegyike szent városként tartja számon. A Biblia szerint Dávid király foglalta el, és tette az Egységes Izraeli Királyság fővárosává, majd Salamon felépíttette az Első templomot. A „szent város” jelzőt valószínűleg a fogság utáni időszakban kapta. A kereszténység számára a Septuaginta őrizte meg a város szentségét, amit az Újszövetség beszámolója Jézus kereszthaláláról tovább erősített. A szunnita iszlám számára Jeruzsálem a harmadik legszentebb hely Mekka és Medina után; kezdetben ez volt az imairány (kibla), és a Korán szerint Mohamed próféta innen járta meg egy éjjel a Mennyországot. Mindennek megfelelően a mindössze 0,9 km² kiterjedésű Óváros számos szent helyet foglal magába, így a Templom-hegyet a Siratófallal, a Sziklamecsettel és az Al-Aksza-mecsettel, valamint a Szent Sír-templomot.

Napjainkban Jeruzsálem az izraeli–palesztin konfliktus egyik kulcspontja. Az 1948-as első arab–izraeli háborúban Nyugat-Jeruzsálemet Izrael, Kelet-Jeruzsálemet (az Óvárossal együtt) pedig Jordánia foglalta el és később annektálta. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael Kelet-Jeruzsálemet is elfoglalta, és a környező területekkel együtt Jeruzsálemhez csatolta. Izrael egyik alaptörvénye, az 1980-as Jeruzsálem-törvény szerint Jeruzsálem az ország osztatlan fővárosa. Az izraeli kormányzat minden ága itt működik, beleértve a Knesszetet, a miniszterelnök és az elnök rezidenciáját, valamint a Legfelsőbb Bíróságot. A nemzetközi közösség ugyanakkor nem ismeri el az annexiót, és Kelet-Jeruzsálemet Izrael által megszállt palesztin területnek tekinti.

Jordánia

Jordánia (arabul الأردن al-Urdunn) hivatalosan Jordán Hásimita Királyság (arabul المملكة الأردنية الهاشمية al-Mamlaka al-Urdunnijja al-Hāšimijja) ázsiai, közel-keleti arab ország.

Fővárosa Ammán. Északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, délnyugatról az Akabai-öböl, nyugatról pedig Izrael és a Palesztinához tartozó Ciszjordánia határolja. Jordánia lakossága nagyrészt az iszlám vallás követője, a hivatalos nyelv az arab. Jelenleg II. Abdulláh király az államfő.

Jóás júdai király

Jóás, más írásmóddal Joás, Jehoás, (héberül: יְהֹואָשׁ / Yəhôʾāš ['az Úr adta'], görögül: Ιωας, latinul: Joas), (Kr. e. 843 k. – Kr. e. 797) Júda királya Kr. e. 836-tól Kr. e. 797-ig.

Áházia király fiaként született. Amikor nagyanyja, Atália kiirtotta férjének és fiának minden leszármazottját, hogy a trónt megkaparintsa, a 3 éves Joást nagynénje, Josába megmentette, és férjével, Jójáda főpappal együtt titokban, saját fiukként nevelték fel a Templomban. 6 év múltán a főpapnak sikerült félreállítania a zsarnok királynőt, és a gyermeket megkoronáztatnia. Ifjabb korában Joás a Templom és az igaz kultusz ügyeiben nagy buzgalmat tanúsított, de ez Jójáda halála után alábbhagyott, s utóbb az ő parancsára (vagy jóváhagyásával) ölték meg a főpap fiát, Zakariást. Az arámok ellen viselt háborúját Joás elvesztette, s a Templom kincstárából fizette ki a hadisarcot; főemberei ekkor ellene fordultak, és megölték.

Júda (Biblia)

Júda nem összetévesztendő Júdeával.Júda (héberül: יְהוּדָה) bibliai személy, Jákob és Lea negyedik fia. Júda és testvéreinek az életét az ószövetségi Teremtés könyve meséli el. (Mózes I. könyve 29-50. rész). Valószínűleg Kr. e 1760 - Kr. e. 1630 közötti időszakban élhetett.Ő volt az, aki többek közt megmentette féltestvére, József életét.Júda egy kánaánita asszonyt vett feleségül, és összesen öt fia született a Biblia említése szerint: Hér, Ónán, Séla, Perec, ZerákhJákob a halálos ágyán neki adta az elsőszülött fiúnak járó áldást, bár nem ő volt az elsőszülött, Rúben a bűne miatt nem kapta, Simeon és Lévi

pedig az általuk alkalmazott erőszak miatt nem.

Júda (egyértelműsítő lap)

Júda, Jákob fia a Bibliában

Júdai Királyság, ókori zsidó állam

Júda, férfinév

Júda, héber nyelven Jehudá Hánászi, röviden Rabbi, a misna szerkesztője

Júdea

Júda, vagy Júdea (görögül: Ιουδαία, latinul: Iudaea, héberül: יהודה Jehúda) egy történelmi régió a Közel-Keleten, a történelmi Izrael földjének déli, hegyes-dombos része. Júda vagy más néven Júdea a klasszikus ókorban létezett, nagyjából a Kr. e. 10. századtól a Kr. u. 2. századig. Nevét Júda törzséről kapta, mert a terület nevét először a törzs által lakott hely azonosítására használták. Amikor pedig az Egységes Izraeli Királyság felbomlott (kb. Kr.e. 930-ban), a déli rész a Júdai Királyság nevet kapta. A területet a Perzsa Birodalom tartományaként kezdték el Júdea néven nevezni, s ez lett a későbbi hellén-római neve is.A Bar Kohba-lázadás után Cnaeus Pompeius Magnus, a Kis-Ázsia felett győzedelmeskedő római hadvezér és politikus beleavatkozott a zsidók politikai viszálykodásába, méghozzá oly módon, hogy az Jeruzsálem meghódításához vezetett. I. e. 63-ban a város és a szentély elesett. Ezzel Júdea Róma fennhatósága alá került, de a tartomány irányítását átmenetileg meghagyták vazallus zsidó királyok számára. Ez a kormányzati forma megszokott volt Róma részéről, és csak a romanizáció során szervezték meg ezekből a vazallus királyságokból a provinciákat.

Az egyik legjelentősebb vazallus uralkodó Nagy Heródes volt, aki újjáépítette a jeruzsálemi templomot. A terület kettős igazgatás alatt állt, a római közigazgatást és Róma érdekeit egy procurator képviselte, míg belügyeiben önálló maradt. Később kialakították a római keleti provinciák új rendszerét és a római Iudaea provinciát Syria Palaestina néven összevonták a szomszédos Galileával.A 2. századtól 1948-ig a terület Palesztina néven volt ismert, és különféle gyarmatosítók uralma alatt állt. Az 1917 előtti négy évszázadban az Oszmán Birodalom Szíria tartományának része volt. 1948 után, a Palesztinai Brit Mandátum végeztével az ENSZ felosztási terve alapján kettéosztották Izraelre és Ciszjordániára, mely utóbbit ma a Palesztin Nemzeti Hatóság igazgat. A terület az Arab–izraeli konfliktus fókuszában van.

Júdeai-hegység

A Judeai-hegység vagy Judeai-hegyvidék (héberül: הרי יהודה Harei Yehuda, arabul: جبال الخليل Jibal Al Khalil) hegység Izrael és Ciszjordánia területén, ahol Jeruzsálem és számos más bibliai helyszín fekszik. Legmagasabb pontja 1026 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Ez a terület képezte a Júdai Királyság magterületét, ahol a legkorábbi zsidó települések kialakultak.

A hegység észak–déli irányban húzódik Galileától a Negev-sivatagig, 900 m-es átlagos magassággal. Magában foglalja Jeruzsálemet, Hebront, Betlehemet és Rámalláh-t. A tőle nyugatra fekvő Parti-síkságot választja el a keleti oldalán húzódó Szír-Jordán-ároktól. Északi része Szamáriai-hegyek, középső Jeruzsálemi-dombok, déli pedig Hebroni-dombok néven is ismert.

Próféta

A próféta szó a görög pro (προ) és phémi (φη|μί) szavakból tevődik össze, mely jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója. Általános értelemben: látó vagy látnok, akihez akkor fordultak az emberek, ha Istent akarták valami felől megkérdezni.A próféták nem csak a Biblia történeteiből ismertek, hanem már a zsidó nép megjelenése előtt is fellelhetők. Megtalálhatók a hindu, zoroasztriánus, zsidó, keresztény, iszlám és más vallásokban éppúgy, mint az ókori görög vallásban és a manicheizmusban.

A zsidóknál és az iszlám vallásban olyan embert, szónokot is értenek/értettek rajta, aki Istentől ihletve beszélt. A hinduizmusban risi (= látó) néven ismertek.

Roboám júdai király

Roboám (más néven: Rehábeám) a Júdai Királyság első uralkodója a Kr. e. 10. században.

Salamon király halála után annak egyik ammonita feleségétől való fia, Roboám következett a trónon. Miután ő a kegyetlen ígéreteivel maga ellen fordított Izrael 12 törzse közül tízet, azok külön királyságot alapítottak, uralkodójuknak pedig Jeroboámot tették, így ő csak a déli országrész, Júda királya maradt. Roboám ekkor mintegy 180 ezer embert gyűjtött össze Júda és Benjámin törzséből, hogy megtámadja és megszállja az elszakadt országrészt. Ám ekkor Sámaja próféta által figyelmeztetést kapott Istentől, hogy ezt ne tegye, ő pedig engedelmeskedett a figyelmeztetésnek. "Én akartam így"- vagyis Jahve - Salamon bűne, továbbá a zsidó nép bűne miatt, azt akarta, hogy az ország szétváljon.

Roboám 17 évig volt uralmon. Kezdetben Jahve-t szolgálta, de később istentelen lett, és a pogány áldozati helyeket tolerálta az országában.

Uralkodásának későbbi éveiben az Izraeli Királysággal hosszú ideig háborúzott. Közben I. Sesonk egyiptomi fáraó megtámadta az országát, és több jelentős júdai várost elhódított tőle és Jeruzsálemet is kifosztotta. A jeruzsálemi templomból elrabolt értékek, többek között Salamon aranypajzsai mind Egyiptomba kerültek. A frigyládát azonban a júdeaiaknak sikerült megmenteni.

Roboámnak 18 felesége, 60 ágyasa, 28 fia és 60 lánya volt.

Uzziás júdai király

Uzziás, más írásmóddal Uziás, Uzija, Oziás (héberül: עֻזִּיָּהוּ [erős az Úr], görögül: Οζίας, latinul: Ozias), más néven Azariás, Ázáriás, Azarja (héberül: עֲזַרְיָה, görögül: Αζαρις, latinul: Azarias), (Kr. e. 808 k. – Kr. e. 740) Júda társkirálya Kr. e. 791-től, királya Kr. e. 767-től, Kr. e. 751-től gyakorlatilag nem uralkodik.

Amásia fiaként született. Egyes feltételezések szerint tizenhat évesen lett uralkodó, és 52 esztendőt töltött a trónon; ezek szerint uralma első 22 évében voltaképp régens volt édesapja helyett, akit az Izraeli Királysággal kiprovokált háború és az elszenvedett vereség után a főemberek elmozdítottak tisztéből. Uzziás hadi sikereket ért el a filiszteusok és az ammoniták ellen, újjáépíttette és hadi gépezetekkel szerelte fel Jeruzsálem védőfalait, és sokat tett a mezőgazdaság fellendítésére. Sikerei annyira elvakították, hogy gőgjében maga akarta bemutatni az illatáldozatot a Templomban, mire Isten poklossággal sújtotta. Utolsó éveiben betegsége miatt ő is kénytelen volt visszavonulni az uralkodói teendőktől, s helyette fia, Jótám uralkodott.

Zsidó királyok listája

Az alábbi lista az Izrael területén létezett 5 ókori zsidó állam (Egységes Izraeli Királyság, Izraeli Királyság, Júdai Királyság, Hasmoneusok állama, Heródes királysága) uralkodóit tartalmazza. Az egyes uralkodók uralkodási évei – a Biblia adatait felhasználó – mai elismert kronológusok, William F. Albright (1891–1971), Edwin R. Thiele (1895–1986), Gershon Galil, Kenneth Kitchen (1932–) szerint vannak megadva.

Ámón júdai király

Ámón (héberül: אָמוֹן ['igazmondó' vagy 'erősség'], görögül: Αμων, latinul: Amon), (Kr. e. 665 k. – Kr. e. 641) Júda királya Kr. e. 643-tól haláláig.

Manassé király fiaként született, és édesapja után örökölte a trónt. Rövid uralkodásán és vallási tévelygésén kívül csak annyit közöl az Írás hogy az udvari emberek összeesküvése végzett vele, ám "a föld népe" megölte gyilkosait, és fiát, Jósiást ültette a trónra. A fenti megjelölés nyomán nem kell feltétlenül népfelkelésre gondolnunk, inkább az udvari arisztokrácia és a szabad birtokosok ellentéteiről lehetett szó, s ennek magja talán az asszír külpolitikai orientáció volt, amelyet édesapja nyomán Amon is követett.

Ásza júdai király

Ásza, más (régies) írásmóddal Ása, Aza, (héberül: אָסָא / ʾĀsâ ['meggyógyít'], görögül: Ασα, latinul: Asa), (? – Kr. e. 871) Júda királya Kr. e. 912-től Kr. e. 871-ig.

Abijja fiaként született. Nagy buzgalmat tanúsított az idegen kultuszok visszaszorításában; még nagyanyját, Maákát is megfosztotta a királynéi méltóságtól, mert kiderült, hogy szobrot állíttatott Aserának. Jutalmul az Úr nagy győzelmet adott neki a kusita király, Zéra óriási túlerőben lévő hada ellen a Szefata völgyében. Uralma vége felé Ásza mégis a kishitűség vétkébe esett: Baása izraeli király fenyegető hadjárata ellen az arám Benhadadhoz folyamodott, és a Templom aranykincsei árán rávette őt, hogy támadja meg Izraelt. Baása ily módon kénytelen voltvisszavonulni, ám Hadáni próféta megrótta a királyt, amiért a pogánynál keresett segítséget. Vénségében Ásza ismét vétkezett, súlyos betegségbe esve nem az Úrban bízott, hanem "orvosokhoz" (feltehetőleg pogány istenségek nevében gyógyító vajákosokhoz) fordult.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.