Ideológia

Az ideológia általános világnézeti jellegű (filozófiai és/vagy vallási és/vagy gazdasági és/vagy politikai) eszmék egységes elméletté szervezett olyan rendszere, melynek célja az (aktuális vagy a mindenkori) emberi társadalom kritikai leírása, és ennek alapján, irányelveket állapít meg a társadalom működtetésére nézve.

A politológiai szakirodalomban nincs egységes álláspont arra nézve, hogy egy gondolati rendszer milyen kritériumok szerint nevezhető ideológiának, és mikortól filozófiának, vallásnak. Ennek megfelelően akadnak, akik az utóbbi típusú ismeretrendszereket is ideologikusnak tartják, legtöbben mégis tagadják ezt.[1]

A szó eredete

Az ideológia szó eredetileg és szó szerint az ideák (gondolatok, eszmék, ötletek) rendszeres tanulmányozását, tanát jelentette (ld. lentebb).

Modern értelmezése

A modern politológia és filozófia inkább olyan, általános világnézeti jellegű (filozófiai és/vagy vallási és/vagy gazdasági és/vagy politikai) eszmék egységes elméletté szervezett rendszerét érti rajta, mely megkísérli az (aktuális vagy a mindenkori) emberi társadalom kritikai leírását, és ennek alapján, irányelveket állapít meg annak működtetésére nézve. Utóbbi elvek tartalmazhatnak az egyén számára ideális viselkedési módokat, a közösségi irányításának formáit, illetve hasonló gyakorlati elveket. A legtöbb szerző tehát részint az ideológia társadalomleíró és/vagy szervező funkcióját emeli ki, míg mások azt, hogy az ideológiák elméleti, világnézeti alapokon állnak, számukra az elmélet legalább olyan fontos, mint a gyakorlat. Az ideológiáknak azonosító („mi, kockásnyakkendő-pártiak”) és megkülönböztető („ti, csíkosnyakkendő-pártiak”) funkciója is van.[2]

Az ideológiák önmagában való tanulmányozását George Walford vetette fel a harmincas évek végén. Területét Systematic ideology-nak nevezte el.

Eszméknek, elveknek az összessége, melyeket azért hoznak létre, hogy koherens egésszé formálják a pártok mondanivalóját. Az ideológia megkönnyíti a tájékozódást a pártok között. A nagy francia forradalom utáni korszak terméke.

Az ideológiák mindig két vonatkozása van: belső és külső.

  • Belső → ideológiák mindig egy közösségre adnak útmutatást. Megfogalmazzák az identitásukat. Integratív szerepe van.
  • Külső → minket azonosít másokkal. Például: úgy lehetek konzervatív, ha tudom, hogy vannak más ideológiát valló emberek is. Ad egy teljesnek tűnő világmagyarázatot.

Nagy alapkérdéseket illetően van kidolgozott nézetük. Például: az emberek egyenlőek vagy nem. A többség és kisebbség viszonya. Minden társadalmat különböző népcsoportok alkotják.

A fogalom története

Az ideológia szó megalkotása a francia filozófus Antoine Destutt de Tracy nevéhez fűződik, egy újfajta eszme-tudomány létrehozása céljából. Nyomtatott formában először 1796-ban jelent meg.

Az első átfogó ideológiakritikát Karl Marx és Friedrich Engels gyakorolták A német ideológia cím művükben. Marx és Engels az ideológiát hamis tudatként határozták meg, s használata legtöbb szövegkörnyezetben ironikus, gúnyos felhangot kapott. A német ideológia arról tanúskodik, hogy a fogalmat az ifjúhegeliánusok valláskritikájára alkalmazták, de kiterjesztették minden idealista gondolkodásra, melyben többek között az „ártatlan és gyermeteg fantáziák”, „a valóság árnyképei” titulusok szerepelnek az ideológiák metaforáiként.[3] Engels egy 1893-as, Franz Mehringhez írott levelében tömören, szinte definíciószerűen összefoglalja, mit ért az ideológia fogalma alatt:

„Az ideológia olyan folyamat, melyet az úgynevezett gondolkodó tudatosan visz ugyan végbe, de hamis tudattal. A tulajdonképpeni hajtóerőket, amelyek mozgatják, nem ismeri meg; máskülönben nem is volna ideológiai folyamat. Ezért hamis, illetve látszólagos hajtóerőket képzel el. Minthogy a folyamat gondolati, a gondolkodó ennek tartalmát és formáját a tiszta gondolkodásból vezeti le, a magáéból vagy az elődeiéből. Pusztán gondolati anyaggal dolgozik, amelyről látatlanban elhiszi, hogy a gondolkodás terméke, s nem vizsgálja tovább, valamely távolabb fekvő, a gondolkodástól független eredet szempontjából; s ez számára magától értetődik, mert minden cselekvés, minthogy a gondolkodás közvetíti, úgy tűnik fel előtte, hogy végső fokon megalapozva is a gondolkodásban van.”[4]

Lenin radikális fordulatot hozott a fogalom értelmezésében és használatában. Hangsúlyozza az ideológia osztálymeghatározottságát, ennek következtében az osztályharcban álló burzsoázia és a proletariátus ideológiái is küzdenek egymással a tömegek tudatának meghódításáért. Ezáltal kiterjeszti a fogalom jelentését, nézetei szerint az ideológia helyesen is tükrözheti a valóságot, s ebben az esetben az ideológia nem tudománytalan. A marxizmus tehát a munkásosztály tudományos ideológiája is egyúttal. Karl Kautsky érvelésére támaszkodva így ír erről a Mi a teendő? című könyvében, 1902-ben:

„Ha tehát szó sem lehet a munkástömegek által mozgalmuk folyamán kidolgozott önálló ideológiáról *[Lenin jegyzete][5] akkor a kérdés csakis így tehető fel: burzsoá vagy szocialista ideológia? Itt nincs középút (mert az emberiség semmiféle „harmadik” ideológiát nem dolgozott ki, és mert általában egy osztályellentétektől marcangolt társadalomban sohasem lehet osztályon kívüli vagy osztályok feletti ideológia). Ezért a szocialista ideológia mindennemű lekicsinylése, mindennemű mellőzése egyszersmind a burzsoá ideológia erősbítését jelenti. Spontaneitásról beszélnek. De a munkásmozgalom spontán fejlődése éppen afelé halad, hogy a munkásmozgalom a burzsoá ideológia befolyása alá kerül, […] mert az ösztönös munkásmozgalom nem egyéb, mint trade-unionizmus, Nur-Gewerkschaftlerei, a trade-unionizmus pedig éppen azt jelenti, hogy a burzsoázia eszmeileg leigázza a munkásságot.”[6]

Az „Iszkra” 16. számában Politikai agitáció és „osztályszempont” című írásában a következőképpen ír ugyanerről:

„A szociáldemokráciának mindenkor és következetesen ki kell terjesztenie a munkásmozgalom befolyását a mai társadalmi és politikai élet minden területére. Nemcsak a munkások gazdasági harcát kell vezetnie, hanem a proletariátus politikai harcát is; egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenie végcélunkat, állandóan propagálnia kell a proletár ideológiát – a tudományos szocializmus tanítását, vagyis a marxizmust, meg kell óvnia a hamisításoktól és tovább kell fejlesztenie. Fáradhatatlanul harcolnunk kell minden burzsoá ideológia ellen, bármilyen divatos és csillogó köntösben jelenik is meg.”[7]

A ideológiakutatás elindítója Mannheim Károly „Ideológia és utópia”[8] c. nagy hatású könyve volt 1929-ben.

Jegyzetek

  1. Bihari Mihály – Pokol Béla: Politológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
  2. vö. Barankovics István meghatározásával:: Az „ideológia” szót a görög nyelvből vettük át. Ma sűrűn hallani és mi is sokszor fogjuk használni. Eredetileg annyit jelentett, mint: „eszmetan”, ez pedig egy külön ága a bölcseleti tudománynak, a filozófiának. Ma politikai vonatkozásban ideológián értjük azoknak az eszméknek összefüggő együttesét, amelyeket az efajta kérdések felől alakítunk ki: mi az ember, és mi az emberi élet célja, mi a társadalom és mi az értelme annak, hogy társadalomban élünk, mi az alapvető viszony egyén és társadalom között? Ideológia tehát a politikai szóhasználatban lényegileg az összefoglalása annak, amit világnézetnek és társadalomszemléletnek nevezünk. (A keresztény politika iskolája Archiválva 2007. október 11-i dátummal a Wayback Machine-ben; 4. r.II., 1952).
  3. Karl Marx – Friedrich Engels: A német ideológia. (Előszó) Marx és Engels Művei (MEM) 3. köt. 15. old.
  4. Friedrich Engels: [levél] Franz Mehringhez. (London, 1893. július 14.) MEM 39. köt. 93–94. old.
  5. * Ez persze nem jelenti azt, hogy a munkások nem vesznek részt az ideológia kidolgozásában. De nem mint munkások vesznek részt benne, hanem mint a szocializmus teoretikusai, mint Proudhonok és Weitlingek, más szóval: csak akkor és csak annyiban, amennyiben kisebb nagyobb mértékben sikerül elsajátítaniuk és előbbre vinniük koruk ismereteit. És hogy a munkásoknak gyakrabban sikerüljön ez, ahhoz általában az szükséges, hogy minél jobban gondoskodjunk a munkások tudatossági színvonalának emeléséről, és hogy a munkások ne zárkózzanak be a „munkásoknak való irodalom” mesterségesen szűkített keretei közé, hanem tanulják meg egyre jobban elsajátítani az általános irodalmat. Sőt, ne zárkózzanak be helyett helyesebb volna azt mondani, hogy ne zárják be őket, mert maguk a munkások mindent elolvasnak, még azt is el akarják olvasni, amit az értelmiség számára írnak, és csak egyes (rossz) intellektuelek gondolják, hogy „a munkásoknak” elég, ha a gyári állapotokról beszélnek nekik és rég ismert dolgokon kérődznek.
  6. V. I. Lenin: Mi a teendő? V. I. Lenin Összes Művei (LÖM) 6. köt. 36–37. old.
  7. V. I. Lenin: Politikai agitáció és „osztályszempont” LÖM 6. köt. 249. old.
  8. Karl Mannheim: Ideológia és utópia (ford. Mezei I. György), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1996, ISBN 9637978739

Irodalom

  • Destutt de Tracy: Éléments d’ideologie. 5 kötet, Paris 1801–1815.
  • Karl MarxFriedrich Engels: A német ideológia. in.: Karl Marx és Friedrich Engels művei (MEM) 3. kötet, Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1976. 11–538. old. ISBN 9630903555
  • V. I. Lenin: Mi a teendő? V. I. Lenin Összes Művei (LÖM) 6. köt. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1964. 1–176. old.
  • Karl Mannheim: Ideology and Utopia. An Introduction to the Sociology of Knowledge. London 1954.
  • Daniel Bell: The End of Ideology. On the Exhaustion of Political Ideas in the Fifties. New York 1962. 393 old.
  • Jerzy J. Wiatr: Az „ideológia alkonya”?. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1969. 310 old.
  • Sándor Pál: Az ideológiáról. Gondolat Kiadó, Budapest 1972. 341 old.
  • Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. II. kötet, Az ideológia problémája. Magvető Kiadó, Budapest 1976. 448–562. old
  • Ludassy Mária: Az ideológusok. Világosság 1977/10.
  • Tütő László: A kritikai ideológiatörténet-írás kérdése Marxnál. in.: Az élő Marx. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1983. 101–132. old
  • Mészáros István: The Power of Ideology. Harvester Wheatsheaf, Hemel Hempstead, 1989.
  • Kiss Viktor: Marx & ideológia. L'Harmattan, Budapest 2011. 302 old. ISBN 9789632363905

Források

Antifasizmus

Az antifasizmus a fasiszta ideológia tagadása, a fasiszta szervezetek, kormányzatok és emberek elleni aktív politikai küzdelem. Egy másik kifejezés az antifasizmusra (vagy az antifasisztákra) az antifa. Az elnevezés ugyanakkor megtévesztő, hiszen a „fasiszta” szó nem Mussolini olaszországi rendszerére utal, hanem a német nemzetiszocializmusra. Ennek feltehető indoka, hogy Sztálin utasításba adta, hogy ne használják a nemzetiszocialista kifejezést, hogy ne lehessen azt összetéveszteni a szocializmussal, és a szocialista államokban a "fasiszta" vagy "hitlerista" kifejezéssel jelölték a nemzetiszocializmust. A baloldali körökben is ez a terminológia terjedt el.[forrás?]

Ausztria Szociáldemokrata Pártja

Ausztria Szociáldemokrata Pártja (németül: Sozialdemokratische Partei Österreichs, SPÖ) egyike Ausztria legrégibb, ma is létező pártjainak. Tagja a Szocialista Internacionálénak, a Progresszív Szövetségnek és az Európai Szocialisták Pártjának. A magyar sajtó általában Osztrák Szociáldemokrata Párt néven említi.

A jelenlegi nevét 1991-ben vette fel. Korábban, 1888 és 1945 között Ausztria Szociáldemokrata Munkáspártjának nevezték (németül: Sozialdemokratische Arbeiterpartei Österreichs, SDAPÖ), majd 1991-ig Ausztria Szocialista Pártjának (Sozialistische Partei Österreichs).

Az Osztrák Néppárttal (ÖVP) együtt hagyományosan Ausztria két fő pártjának egyike. Szoros kapcsolatokat ápol az Osztrák Szakszervezeti Szövetséggel és az Osztrák Munkáskamarával. Az SPÖ jelenleg az ÖVP-vel együtt kormányoz és a vezetője, Werner Faymann Ausztria kancellárja.

Black metal

A black metal a metálzene egyik alstílusa. Jellemzői a gyors tempó, a károgó ének, az erősen torzított gitárok és ezek gyors pengetése (tremoló pengetés), a szándékosan rossz hangzás (necro-sound), a minimalizmus és akár a disszonancia is, és a hangulatra, atmoszférára helyezett hangsúly. Az előadók gyakran használnak hullasminket (corpsepaint) és művészneveket.

Kommunizmus

A kommunizmus kifejezést a történelem során több, eltérő értelemben használták és használják.

Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés elsősorban az általuk leírt osztálynélküli társadalmat, illetve az ennek megvalósítására létrejött politikai ideológiát (marxizmus) és mozgalmat jelenti.

Számos magát kommunistának valló, ám egymástól ideológiájában eltérő mozgalom terjedt el, mint például maoizmus, trockizmus, tanácskommunizmus, luxemburgizmus, keresztény kommunizmus, eurokommunizmus.

Azonban a Szovjetunióból kiindult marxista–leninista, sztálinista, később maoista, illetve az ezekből kinőtt további irányzatok voltak azok, amelyek a 20. század világpolitikájára a legnagyobb befolyást gyakorolták.

1918-ban az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnya felvette az Orosz Kommunista Párt nevet, amit más országok velük szövetségben álló pártjai szintén követtek. Ezt követően a Szovjetunió, illetve más szovjet mintájú párt által irányított országokat kommunistának, hivatalos doktrínájukat kommunizmusnak kezdték el nevezni, bár ezen országok egyikében sem valósult meg a kommunista társadalom. Ebben Marx terminológiáját követte a politológia, aki úgyszintén kommunizmusnak – a kommunizmus első fázisának – nevezte azt a társadalmat, mely a kapitalizmus megdöntése és a végleges kommunista társadalom bevezetése közti átmeneti állapotban van.

Konzervativizmus

A konzervativizmus szociális és politikai eszmerendszer. A szó a latin conservare-ből származik, jelentése megőrizni, megmenteni. Ezt mi sem tükrözi jobban, mint Roger Scruton által megfogalmazott definíció, mely így szól: „A konzervativizmus nem más, mint a megteremtett értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet.” Mindennapi szóhasználatban a status quo fenntartását jelenti. Már Jean-Jacques Rousseau kései, 1772-ben elkészült A lengyel kormány figyelmébe című esszéje is mutat konzervatív elemeket. Politikai eszmerendszerként azonban a francia forradalom után alakult ki, először a francia politikus, Chateaubriand alkalmazta a kifejezést 1819-ben. Egyik legfontosabb alapvetésének Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című műve tekinthető. Russell Kirk a konzervativizmust az ideológia ellentéteként definiálta. Ha ideológiának tekintjük, akkor ellentéte a progresszivizmus.

Leninizmus

A leninizmus hivatalos szovjet változatáról lásd a marxizmus–leninizmus szócikket!A leninizmus (avagy másként bolsevizmus) ideológia, a marxizmus Vlagyimir Iljics Lenin általi továbbfejlesztése.

Nemzeti Liberális Párt (Románia)

A Nemzeti Liberális Párt (románul Partidul Național Liberal, PNL) román jobbközép konzervatív-liberális párt, 2004 és 2008 között kormánypárt volt. Románia parlamentjében a harmadik legnagyobb frakciója van.

2007 áprilisáig a parlamenti többséget birtokló Igazság és Igazságosság Szövetség (D. A.) fő ereje volt, a Demokrata Párt azonban ekkor kivált a koalícióból és azután a Nemzeti Liberális Párt kisebbségi kormányt alkotott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). A kormányfő Călin Popescu-Tăriceanu maradt.

A PNL tagja a Liberális Internacionálénak és az Európai Liberális Demokrata és Reform Pártnak (ma Liberálsok és Demokraták Szövetsége Európáért) .2014-től a párt az Európai Néppárt tagja.

A párt, amelynek elnök-miniszterelnöke konfliktusba került Traian Băsescu államfővel és 2007 májusában hiába próbálta meg elmozdítani népszavazással az államelnököt, szeretné elérni, hogy a közvetlen választás helyett a jövőben az elnököt a parlament válassza.[1]

2012-től 2014-ig a párt a Szociáldemokrata Párttal együtt kormányzott, Szociálliberális Szövetség (Uniunea Social-Liberală,USL) néven, a szövetség egyi társelnöke Crin Antonescu pártelnök volt. 2012-ben, Traian Băsescu második felfüggesztése idején, a Szenátus elnökeként ideiglenesen ő gyakorolta az államfői jogköröket.

2014-ben a PNL kilépett a kormányból,Crin Antonescu helyét a későbbi államelnök,Klaus Johannis vette át, aki a PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL)

közös jelöltjeként megnyeri a 2014-es elnökválasztást. Ez az együttműködés (Keresztényliberális Szövetség- ACL) vezetett el a két nagy jobboldali párt egyesüléséhez. A PD-L beolvadt a PNL-be. 2016-ig két társelnök,Vasile Blaga a PD-L utolsó elnöke és Alina Gorghiu vezeti a pártot.

2016 végén Blaga,majd Gorghiu is lemond (utóbbi a gyenge parl.választási eredmények miatt), a pártot jelenleg , a 2017-es tisztújító kongresszusig Raluca Turcan vezette.

A Kongresszuson három jelölt közül került ki az új pártelnök : a részben magyar gyökerekkel rendelkező Ludovic Orban volt közlekedési miniszter,Cristian Bușoi EP-képviselő , a párt főtitkára, és Viorel Cataramă a párt bukaresti 2. kerületi szervezetének alelnöke szálltak harcba az elnöki székért. Végül Orbant választotta a kongresszus a párt új elnökévé.

Nemzetiszocializmus

A nemzetiszocializmus (németül: Nationalsozialismus), vagy nácizmus elsősorban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) ideológiájára, illetve Németország 1933 és 1945 közötti Hitler-kormány időszakának politikájára, gyakorlatára utal. A két világháború közötti időszak és a második világháború korszakának szélsőjobboldali ideológiái közé sorolható, az olasz fasizmussal együtt a nemzetközi fasizmus egy változata. Más országokban kialakult szélsőjobboldali ideológiák példájául szolgált, illetve ezen politikai mozgalmak hatalomra jutását aktívan segítette. A nemzetiszocialista berendezkedést később az elfoglalt területekre (például Ausztria, Cseh–Morva Protektorátus, Lengyel Főkormányzóság) is kiterjesztették.

Ideológiájának fő jellemzői a pángermán sovinizmus, rasszizmus és antiszemitizmus, kiindulópontja a szociáldarwinizmus volt, az az elképzelés, miszerint az emberi fajok közötti versenyben a legrátermettebbnek kell fennmaradnia, a többieknek pusztulás vagy alávetettség a sorsa. A germánokat, az úgynevezett északi fajt tekintették a legtisztább árja fajnak, amely uralkodásra hivatott. Ezen az alapon úgynevezett népközösség (Volksgemeinschaft) létrehozását tűzték ki célul, amely minden, fajilag megfelelő németet magában foglal, és elutasították a marxista osztályelméletet, ami a különböző társadalmi osztályoknak a nemzeti határokon átnyúló összefogását vallotta. A nácizmus fő ellenfelének a kommunizmust tekintették, de szavakban elutasították a kapitalizmust is, egyfajta harmadik utat hirdetve, de a gyakorlatban határozottan védve a („fajilag” megfelelő kezekben lévő) magántulajdont és a német nagytőke érdekeit.

A náci párt elődje az 1919 januárjában alakult pángermán és antiszemita Német Munkáspárt volt. Adolf Hitler a húszas évek elején szerezte meg ennek vezetését, és ezután kapta a párt végleges nevét (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, NSDAP). A párt 1920-ban elfogadott Nemzeti Szocialista Programja az egyesült Nagy-Németország létrehozását, a zsidók állampolgárságának megvonását, földreformot és néhány iparág államosítását követelte. Hitler 1924-ben a Mein Kampfban részletesen kifejtette ideológiájának alapjait, az antiszemitizmust és az antikommunizmust, a parlamenti demokrácia megvetését és Németország területi expanziójának jogosságát.

1933-ban Hitler – a közkeletű tévedéssel ellentétben, nem parlamenti választások eredményeképpen, hanem a német hatalmi elit belső kompromisszumának révén – kancellár lett, és Németországot hamarosan egypárti állammá szervezte, ahol a nemzetiszocializmus ideológiájának megfelelően a „fajilag nem kívánatos elemeket” és a politikai ellenzéket kiszorították, üldözték, végül túlnyomó részüket fizikailag megsemmisítették. Ez a politika a holokauszthoz, majd Németország második világháborús teljes vereségéhez vezetett. A második világháború után a nemzetiszocializmus új híveit neonáciknak nevezik.

Partizán

A partizánok az ellenség által megszállt területen működő irreguláris, de szervezett fegyveres csoport önkéntes tagjai, akik a megszálló idegen hadsereg ellen harcolnak. A fogalom modern alkalmazása elsősorban a második világháborúhoz kötődik, amikor a tengelyhatalmak megszállói csapatai ellen főleg a Szovjetunióban, de sok más országban, így Franciaországban, Olaszországban, Jugoszláviában, Görögországban és Albániában nagyszabású, jelentős részben kommunista, de más politikai irányzatokhoz is tartozó partizánmozgalmak bontakoztak ki.

A kormányon lévő vagy megszálló hatalom gyakran titulálta a partizánokat gerilláknak vagy terroristáknak, a semleges szóhasználat azonban különbséget tesz ezek között. A partizánok – ha nem is legális, de – koherens ideológia mentén szerveződő félkatonai alakulat tagjai, akik nemzetük, hazájuk felszabadulása érdekében harcolnak. Ezzel szemben a gerillák a fennálló, többnyire demokratikus, de legalábbis legitim hatalom ellen küzdenek, polgárháborús viszonyokat előidézve.

A partizánok bár alapvetően fegyveres harcot folytatnak könnyűfegyverekkel, jellemző rájuk a konspirációs tevékenység is, szabotázsakciók szervezése, diverzió, hírszerzés, a megszállókkal együttműködő hazai személyek, a kollaboránsok félreállítása, likvidálása. Nagy előnyük a megszálló hatalommal szemben a hely és a kultúra ismerete, így konspirációs tevékenységüket a civil lakosság soraiba idomulva, mimikriben végzik. Többnyire csak hazájuk területén harcolnak, de ismertek kivételek is (spanyol polgárháború, Tito partizánjai).

Politikai ideológia

Politikai eszmék (ideológiák) célja az (érvényes vagy a mindenkori) az emberi társadalom működtetésének a megismerése, és ennek alapján, irányelveket állapít meg. Legtöbbször valamely társadalmi struktúrán belüli csoport (rend, osztály, réteg, politikai csoport) érdekét tükrözi, s egyben sajátos szemléletmódját, valamint a végső célját hirdeti.

Populizmus

A populizmus a politikai ideológia egyik ága, latin eredetű szó, jelentése: népszerű. A nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések - esetlegesen a választók bizalmának megszerzéséért, gyakran kivitelezhetetlen ígéretekkel operáló irányzat. A populizmus bizonyos nézetek szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták elsőszámú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”.

A populizmus politikai fogalom, lényegét tekintve: mesebeszéd. A populizmus megtévesztés, megvalósíthatatlan ígérethalmaz hangoztatása, olyan szöveg, amit szívesen hallanak a választók, de a - többnyire hataloméhes - politikusok nem veszik komolyan, választási kampányfogásnak tekintik. A populizmus árát a félrevezetett választók fizetik meg.

Párt

Pártnak nevezzük azt a társadalmi szervezetet, amelyet rendszerint egy alapító tag vagy egy alapítóközösség hoz létre azzal a céllal, hogy az adott társadalomban a politikai hatalomból részesüljön többnyire választások révén. Lényeges kellékei a párt ideológiája vagy programja, amelynek rendszerint előzményei, jeles képviselői, teoretikusai és reprezentatív irányzatai vannak. Fontos a regisztrált tagság, a rendszeres találkozás, gyűlés vagy kongresszus, a tisztségviselők kinevezésének módja stb. Törvényi kereteit Magyarországon jelenleg az Alaptörvény és az egyesülésről szóló törvény rendelkezései tartalmazzák.

A párt elismertségét a választásokon elért szavazatok mennyisége adja, míg anyagi támogatásáról az egyes országok kormányai szintén eszerint rendelkeznek. A pártok jellegzetes módon szakadnak és egyesülnek, illetve egymást rombolják, többnyire a pártból elüldözött vagy onnan kiváló tagjaik révén.

Relativizmus

A relativizmus (a latin relativus szóból, jelentése viszonylagos). Az emberi megismerés viszonylagoságát, feltételességét és szubjektivitását hangoztató filozófiai ideológia.

Sovinizmus

A sovinizmus egy politikai ideológia, ami alatt általában a hazafiság fanatikus megnyilvánulását értik, a haza vagy nemzet elvakult imádatát, kritika nélküli csodálatát tükröző, annak felsőbbrendűségét hirdető nézeteket. Köznapi használatban gyakran keveredik a nacionalizmussal és a hazafiság fogalmával, de ezek a fogalmak nem ugyanazt jelentik: a nacionalizmus és a sovinizmus politikai ideológia, míg a hazafiság inkább erkölcsi nézet és érzület, ami a haza eszményét erkölcsi hivatkozási pontnak állítja be. A sovinizmus a mi-ők ellentétből indul ki, amikor a nemzeti felsőbbrendűség dominál, összekapcsolódva a másik nemzet lekicsinylésével, esetenkénti megsemmisítésének szándékával. A szó tágabb értelemben bármi másra irányuló fanatikus, ellentmondást nem tűrő rajongást is kifejezhet, például nyelvi sovinizmus, nemi sovinizmus stb. Sovén, soviniszta az, akire a sovinizmus jellemző.

Egyes források szerint a francia chauvinisme (ejtsd: [ʃovinizm]) szóból ered. A Cogniard-fivérek (Charles-Théodore és Jean-Hippolyte Cogniard) La Cocarde tricolore (A nemzetiszínű kokárda) című vígjátéka alapján terjedt el, amelynek egyik szereplője, Nicolas Chauvin a túlzott hazafiságot személyesíti meg; vakon, ellentmondást nem tűrő módon imádja Napóleont és mindazt, ami tőle ered. A szereplő nevével ([ʃovæɳ]) illették a túlzottan hazafias katonákat az első császárság idején, akik Napóleon hódító politikájának lelkes hívei voltak.A Pallas Nagy Lexikona szócikk szerint a chauvinismus "ujabban használt kifejezés; a Chauvin szóból ered, mely néven Scribe: „Le soldat laboureux” cimű darabjában egy katonát hozott szinre, ki vakon, minden ellenmondást kizáró módon imádja Napoleont és mindazt, ami tőle ered. C. tehát elfogultságot jelent valamely nézet vagy párt iránt, csupán szenvedélyből vagy hajlamból, előleges itélet nélkül."

Szociáldemokrata Párt (Románia)

A román Szociáldemokrata Párt (románul Partidul Social Democrat, PSD) Románia egyik legnagyobb pártja. Elnöke 2019 májusától – ideiglenesen – Viorica Dăncilă, mint ügyvivő.

Szociáldemokrácia

A szociáldemokrácia baloldali politikai és gazdasági ideológia, a szocialista mozgalom egyik irányzata. Támogatja az állam gazdasági és szociális beavatkozását, elősegíti a társadalmi igazságosságot a piacgazdaság keretein belül. Sürgeti a valódi béralku megkötését, mely által a bérek folyamatos emelését kívánja megvalósítani. Alapvetőnek tartja a képviseleti demokráciát, de nem zárkózik el a részvételi- vagy közvetlen demokráciától.

Szélsőjobboldal

A szélsőjobboldal kifejezés a politikai spektrum azon szereplőire használatos, akik többek közt a hagyományos értelemben vett jobboldali középpártokkal sok kérdésben egyetértve, de azoktól egyben el is határolódva jóval szélsőségesebb, gyakran agressziót tanúsító nézeteket vallanak. A modern szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formái az (egymáshoz hasonló) nemzetiszocializmus és a fasizmus. Manapság a „fasizmus” szót használják gyűjtőfogalomként az általában vett nacionalista szélsőjobboldalra, amelynek egyedi megnyilvánulásai voltak az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus.

Társadalmi nemek tudománya

A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a társadalmi nemek tudománya, más néven a genderelmélet, mely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó elmélet. A szociológia tárgykörébe tartozó tudományterület azokkal a társadalmi tényezőkkel foglalkozik, amelyekben a nők és a férfiak közötti társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek. A genderfogalom elsőként egy pszichiáter professzor, Robert Stoller 1968-ban kiadott művében jelent meg, mely mai értelmében azokat a kulturális elvárásokat írja le, amelyeket a patriarchális (apajogon, férfijogon alapuló) társadalom egy adott társadalmi nemhez rendel, többek között, hogy az adott nemű embernek hogyan kellene viselkednie, beszélnie, öltözködnie és gondolkodnia, valamint, hogy milyen célok felé kellene törekednie és milyen tevékenységekben kellene részt vennie, kitűnnie vagy örömét lelnie. A nemi szerepek a nyugati kultúrákban kivétel nélkül a kétosztatú (vagyis a férfi és női kategóriát), valamint az ezekhez kapcsolódó, férfias és nőies tulajdonságok halmazát különbözteti meg, melyekhez különféle sztereotípiák kapcsolódnak.A hagyományos nemi szerepek, valamint az azokhoz kapcsolódó sztereotípiák nyugati kultúrákban történő megváltozásában, valamint a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében nagy szerepük van a genderelméletet megalapozó feminista mozgalmaknak, amelyek síkra szálltak a nők gazdasági és jogi egyenlőségéért.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.