Harci szekér

A harci szekér illetve harci kocsi elnevezés állati erővel vont, speciálisan háborús célokra kialakított kerekes járművet takar, amely a történelem során többféle formában jelent meg elsősorban közel-keleti és európai hadszíntereken.

Hittite Chariot
Hettita harci szekér (egyiptomi falfestmény rekonstrukciója)
Chariot spread
A küllős harci kocsik elterjedésének vázlatos képe (a számok hozzávetőleges i. e. évszámok)

Közel-keleti harci szekerek

Sumerek

Ur chariot
Sumer harci szekér Ur városából (i. e. 2500 körül)

Az első kifejezetten harci szekerek a mezopotámiai sumer államokban jelentek meg legkésőbb az i. e. 3. évezred elején, első ábrázolásuk az i. e. 2600 körül keletkezett keselyűsztélén látható.[1] A járművek eleje magasított volt, oldalán a hajítódárdákat tároló szekrény kapott helyet. A kocsikban valószínűleg egy hajtó, két kardos és egy dárdás harcos foglalt helyet. Ezek a kocsik négy tömör kerékkel rendelkeztek. Az általános feltevés szerint a lovat nem ismerték, így általában két onagert fogtak eléjük. Ebből következően ezek a járművek még meglehetősen lassú mozgásúak voltak, önálló fegyvernemként nem játszottak szerepet, feladatuk a gyalogság támogatása lehetett.[1] Erre Winkler Gusztáv két elképzelést mutat be, egyik szerint a gyalogsági összecsapás előtt próbálták távolról megzavarni az ellenség gyalogságát, a másik szerint a lassan mozgó gyalogság mellett harcoltak.[1]

Az újabb kutatások szerint a korábban öszvérként vagy vadszamárként leírt lóalkatú leletek valójában lovak voltak, és csak azért nem ismerték fel ezt korábban, mert szilárd meggyőződése volt a történettudománynak az indoeurópaiak elsősége a lótenyésztésben, ezért fel sem tételezték, hogy ebben a korban lómaradványokat találhatnak (egyébként az öszvér léte önmagában is feltételezi a lovat, a vadszamár pedig elég nehezen fogható jármű elé). A járművek sebessége egyébként sem befolyásolja azt, hogy a fegyvernem milyen hadászati súlyt kapott. A görög phalanxok egymásnak sétáltak az ütközetben. A hajítódárdák arra utalnak, hogy a távolharcban vettek részt, ahol a sebességnek egyébként sincs szerepe. Az ellenséges hadsor rohama alkalmával mintegy 10–20 méterre kellett magukhoz engedni őket, hogy fegyvereiket hatásosan alkalmazhassák. Ez a rohamozók megzavarására alkalmas eszköz, csakúgy, mint később a római pilum alkalmazása. A szekérnek az lehetett a legfontosabb szerepe, hogy a harcosnak ne kelljen a fogyóeszköznek számító dárdákat kézben cipelni.

Az akkádoktól Óbabilonig

A Mári levéltár dokumentumaiban már a kerekes járművek több típusát lehet megkülönböztetni. Legtöbbször a gišGIGIR kifejezés utal szekérre. Ennek bővítménye az ANŠE.ḪI.A gišGIGIR, amely a szamárkordé. Az ANŠE.NUN.NA előtaggal a lóöszvérre utaltak, ez egyben díszkocsi is lehetett. Már ekkor megjelenik a lovak említése az ANŠE.KUR.RA fogalmazással, valamint az utazókocsi, az ANŠE.ḪI.A kudāni megnevezéssel.[2] Érdekes módon jóval később Urartuban is a gišGIGIR jelekkel írták a szekeret. Itt kérdéses, hogy a giššur(g)i- szó milyen harceszközt jelent.[3]

Hurrik, hettiták, egyiptomiak, asszírok

A harci szekér az i. e. 2. évezred első felében fejlődött tovább. Ez az ekkor a közel-keleti térségbe beáramló indoeurópai hurriknak és hettitáknak köszönhető, akik meghonosították a lótenyésztést. Az első hettita harcászati-kiképzési leírást Mitanniból származó, de a Hettita Birodalomban élő hurri szerző, Kikkuli írta, és a hettita szakkifejezések egy része is hurri eredetű lehet, ami arra utal, hogy a lótenyésztést a hurrik ismertethették meg a hettitákkal is,[4] bár a hurri származású Kikkuli idegen környezetben is használhatta a saját nyelvének szakszavait, annál is inkább, mert a hurri nyelv ez időben általánosan terjedt. Ezért Kikkuli szóhasználata erre nem bizonyíték. Már Anittasz idejéből ismert lovakkal vezetett hadjárat, ezért a hettiták és hurrik összekötése a lótenyésztéssel csak azon prekoncepcióval lehetséges, miszerint az indoeurópaiak előtt nem volt lótenyésztés. Ezt a feltevést a 19. század óta változatlanul hangoztatják általában.

A korábbi tömör kerekű konstrukciókat felváltotta a könnyű, küllős kerékkel épített kétkerekű változat, amelyet két ló vontatott, és a sumér szekereknél sokkal mozgékonyabb volt.[4] Ezek a járművek már kellően hatékonyak voltak ahhoz, hogy önálló fegyvernemet szervezzenek belőle, és a II. évezred elején a térség minden nagyobb államában elterjedt a használata. A harctéren a feladatuk elsősorban továbbra is a távharc maradt, a gyalogsággal közvetlenül ritkán érintkeztek. Harci taktikájuk szerint általában az ellenség gyalogsága előtt oszlopba fejlődtek, és előttük elhajtva próbálták megzavarni soraikat a kocsikban utazó dárdavetők, íjászok, parittyások.[5]

A harci szekér fénykorát az i. e. 15-13. századra tehetjük a közel-keleti térségben. Ekkor a szekeres alakulatok jelentették az elit fegyvernemet nem csak Mezopotámia, Kisázsia és Egyiptom[J 1] területén, de a mükénéi görög kultúrában is harci szekéren vonult hadba az arisztokrácia.[6] Szíriában, Palesztinában és Ugaritban a harci szekér neve markabtu/mrkbt, Egyiptomban rekeb és merkābā. A hettita szekér az ősi jelcsoport kiegészítésével gišGIGIR.MEŠ nevű, vagy ṢI[MDĪ]. I. Szuppiluliumasz dokumentuimaiban ANŠE.KUR.RA.MEŠ.[3]

A különböző államokban némileg eltérő volt a harci szekerek felszereltsége. Két jellegzetes változata az egyiptomi és a hettita. Az egyiptomi szekét könnyű favázra feszített huzatból állt. Könnyű, négy küllős kerekei voltak, amelyeknek felfüggesztése a szekér mögött volt. A tengely hátra helyezése a szekér fordulékonyságát, manőverezhetőségét növelte. Hátránya volt azonban, hogy a befogott lovakra így nagyobb súly nehezedett, a szekéren a hajtó mellett csak egy harcos kapott helyet, aki általában íjjal vagy parittyával volt felfegyverezve.[7] A kerekek szilárdságának növelése érdekében rövid idő után megpróbálkoztak nyolcküllős szekerek építésével, ez viszont megnövelte a szekér tömegét. Így megállapodtak a köztes hatküllősnél, és ez maradt a végleges változat. A hettita harci szekér robusztusabb építésű, erős vázú, amelyben a kocsihajtó mellett két, távolsági fegyverekkel felszerelt katona harcolhatott az i. e. 13. századtól.[5] Ezt az tette lehetővé, hogy a hatküllős, masszív kerekeket hordozó tengelyt a szekér súlypontja alatt helyezték el, így a lovak könnyebben vitték a súlyt, viszont a szekér mozgékonysága csökkent.

Urartuban az i. e. 9. században biztosan ismerték a harci szekeret, de nem volt jellemző az alkalmazása. Erre csak Menua és Ispuini kora után került sor, amikor asszír mintára átalakították a hadsereg fegyverzetét és harceljárásait is. Az asszír harci szekér II. Assur-nászir-apli nimrudi reliefjein két személyesek, körülbelül 0,8–1,0 méteres átmérőjű, hatküllős kerekekkel felszerelt, mellvéd nélküli könnyű járművek, amelyeket három ló húzott. Assur-bán-apli idejére sokkal nagyobb, körülbelül 1,5 méter átmérőjű, nyolcküllős kerekekkel szerelt nehéz járművek alakultak ki, amelyeken mell- és oldalvéd volt, és a kocsihajtón kívül még három harcos foglalt helyet bennük.[8] Ezeket sokszor négy ló húzta, ezzel a quadriga elődjének tekinthető.

Médek, perzsák, görögök

Az Asszír Birodalomban a médekkel folytatott harcok alatt került előtérbe a lovasság, amely lassan háttérbe szorította a harci szekereket, azokat azonban még sokáig használták a térségben. I. Dárajavaus perzsa király ötödik uralkodási évében a harci szekeres osztagokat LÚ.ÉREN.MEŠ šá gišGIGIR néven említik.[9]

III. Alexandrosz hadjáratai során a perzsák sarlós szekereket vetettek be, amelyekkel a könnyűgyalogság közé rontva annak sorait meg tudták zavarni, a nehézgyalogsággal szemben azonban alulmaradtak.[10] Ezt a fegyvernemet a hellenisztikus hadseregek is átvették, és az i.e. 3. században alkalmazták is.[11] VI. Mithridatész pontoszi király még az i. e. 86-ban megvívott Khaironeiai csatában is bevetett 60 kocsit a római Sulla serege ellen (különösebb eredmény nélkül).[12]

Kelta harci szekerek

A közel-keleti harci szekerektől függetlenül a kelta britonok is kialakították saját harci szekeres harcmodorukat, amely a rómaiak Britannia elleni inváziójáig fennmaradt. A britek harci szekerei azonban nem távharcra szolgáltak, hanem a gyalogosok gyors átcsoportosításának eszközeként használták őket. A katonák a harc közelébe érve a szekérről leszálltak és gyalogosan harcoltak.[13]

Huszita szekérvárak

A 15. századi Európa egyik leghatékonyabb fegyvernemét a szekeret nem csak gyors mozgásra, hanem gyorsan felállítható erődítményként is használó cseh harcosok alkották, akik alapvetően gyalogos harcot vívtak. A csatában összeláncolt szekereik fedezékéből tüzeltek az ellenségre, az őket megrohamozó ellenség lendületét a szekerek nyújtotta akadály mögül, szálfegyverekkel törték meg. A huszitákat előszeretettel alkalmazta Hunyadi János is a török elleni hadjáratain.[14]

Hivatkozások

Jegyzetek

  1. Az egyiptomiak i. e. 1700 körül, a hikszosz támadása során ismerték meg a korszerű harci szekereket, 1580-ban azonban már sikeresen alkalmazzák saját alakulataikat éppen a hükszoszok ellen. (lásd. Winkler 21.o)

Források

  • Winkler, Gusztáv. A hadviselés művészete. Tinta Könyvkiadó (1999). ISBN 963 85622 50
  • Földi, Pál. A világtörténelem nagy csatái. Laude Kiadó. ISBN 963 9121 17 0
  • Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie V; Ia – Ki, Szerk.: Erich Ebeling, Bruno Meissner, Dietz Otto Edzard (német nyelven), Berlin: Walter de Gruyter & Co (1980). ISBN 3-11-007192-4; KAMPFWAGEN, 344–350. old.

Forráshivatkozások

  1. a b c Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 10. old.
  2. RLA-5, i. m. 341. old.
  3. a b RLA-5, i. m. 340. old.
  4. a b Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 17. old.
  5. a b Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 18. old.
  6. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 21. old.
  7. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 22. old.
  8. RLA-5, i. m. 348–349. old.
  9. RLA-5, i. m. 339. old.
  10. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 70. old.
  11. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 209. old.
  12. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 115. old.
  13. Winkler, G A hadviselés művészete, i. m. 36. old.
  14. Földi, P A világtörténelem nagy csatái, i. m. 136-137. old.

További irodalom

  • Anthony, D. W., & Vinogradov, N. B., Birth of the Chariot, Archaeology vol.48, no.2, Mar & April 1995, 36-41
  • Anthony, David W., 1995, Horse, wagon & chariot: Indo-European languages and archaeology, Antiquity Sept/1995
  • Di Cosmo, Nicolo, The Northern Frontier in Pre-Imperial China, Cambridge History of Ancient China ch. 13 (pp. 885–966).
  • Litauer, M.A., & Grouwel, J.H., The Origin of the True Chariot', "Antiquity" vol.70, No.270, December 1996, 934-939.
  • Sparreboom, M., Chariots in the Veda, Leiden (1985).
Agyaghadsereg

Az agyaghadsereg az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) sírhelyét „őrző” agyagkatonák, lovak, kocsik és zenészek elnevezése. Senhszi (Shaanxi) tartományban, Hszian (Xi'an) tartományi főváros központjától mintegy 30 kilométerre, Lintung (Lintong) kerületben található. A szobrokat helyi földművesek kútásás során fedezték fel 1974 márciusában, négyméteres mélységben. A figurák magassága 184–197 centiméter között változik, attól függően, hogy milyen szerepet töltöttek be a hadseregben, a legmagasabbak a tábornokok. Az alakok között vannak katonák, parasztok, lovak, hivatalnokok, akrobaták, lány-szobrok, erőművészek és zenészek. A jelenlegi becslések szerint a három nagy egységre tagolódó árok- és gödörrendszerben körülbelül 8000 katona, 130 harci szekér 520 lóval, illetve 150 lovas található – többségük még mindig a föld alatt van betemetve.

Bástya (sakk)

A bástya (♖, ♜) régiesen torony egyike a sakkban használt hat figurának. A legerősebb figura a vezér (vagy hétköznapi nyelven királynő) után. A vezér és a bástya a sakkban a nehéztiszt, a futó és a huszár könnyűtiszt.

Egyiptomi Újbirodalom

Az egyiptomi Újbirodalom korszaka a hükszoszok kiűzésével kezdődött i. e. 1532-től. Egyiptom ebben a korszakban érte el hatalmának csúcspontját, s III. Thotmesz korában világbirodalommá vált. A hadsereget kibővítették, harcosaik túlnyomórészt hivatásos katonák lettek. Új fegyverzetet honosítottak meg, és alkalmazni kezdték a testet védelmező páncélt. Alapítottak egy harci szekerekből álló hadtestet is, amelyet a legtöbbször maga az uralkodó vezetett. Egyiptom befolyása ekkor délen a negyedik kataraktától a mezopotámiai Eufráteszig terjedt. Núbiában és Kúsban teljesen elsajátították az egyiptomi életmódot, a keleti vazallusok egy része viszont lázadozott az egyiptomi uralom ellen. Mozgalmaikat támogatták Egyiptom vetélytársai, a mitanniak és a hettiták. Az Ehnaton vallási reformja miatt kialakult belpolitikai válság következtében részben elvesztek az ázsiai hódítások, és védekezni kényszerültek a hettitákkal szemben.

I. Széthi és II. Ramszesz fáraó megkísérelte visszahódítani az elveszített földeket, de ez teljes egészében már sohasem sikerült. II. Ramszesz alatt békét kötöttek a hettitákkal, később sikerrel verték vissza a „tengeri népek” és a líbiaiak támadását is. Az Újbirodalom a nagy építkezések időszaka is, ekkor keletkeznek többségében a ma álló hatalmas templomok, melyek romjai ma Egyiptom fontos nevezetességei. A történetírás a korszakot egységesen Egyiptom aranykoraként említi, s ekkor lett egyértelműen Théba Egyiptom fővárosa.

Hallein

Hallein város Ausztriában, Salzburg tartományban a Halleini járásban található, a járás székhelye. Területe 26,99 km², lakosainak száma 20 769 fő, népsűrűsége pedig 769,5 fő/km² (2016. január 1-jén). A település 447 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.

Hettita Birodalom

A Hettita Birodalom (hettita 𒆳𒌷𒄩𒀜𒋾 vagy 𒆳𒌷𒄩𒀀𒋾 KUR URUḫa-a/at-ti) az i. e. 2. évezred jelentős anatóliai nagyhatalma volt, az indoeurópainak tartott hettiták állama. Legnagyobb kiterjedése idején uralma Anatólia nagy részén kívül kiterjedt Szíria, Kánaán és Mezopotámia egy részére is. A birodalomnak több virágzó és hanyatló időszaka volt, végül i. e. 1200–1190 körül a tengeri népek támadásai és belső problémáinak következtében összeomlott. Évszázadokig létező hettita utódállamokat hagyott maga után, az újhettita királyságokat, amelyek egészen az i. e. 8. század legvégéig fenntartották a hettita államiságot, kultúrát és nyelvet.

A Hettita Birodalom jelentős szerepet játszott a későbbi anatóliai népek etnogenezisében, így a görögökében is. Kulturális hatása szinte felmérhetetlen abból a szempontból, hogy kapcsolatot jelent az i. e. 3. évezred ókori közel-keleti népei és az i. e. 1. évezred mediterrán népeinek kultúrája között. Felvevő, megtartó és átadó szerepet játszott. Az építészetben a fellegvárak, palotakomplexumok terjedtek Mezopotámiából nyugat felé. A hettita mitológiai elemei megjelennek a nyugatabbra eső, későbbi népeknél. A haditechnikában a görög kardtípusok első megjelenései, a félelmetes hettita harci szekér említendő. Mindemellett jelentős hettita eredetű nyelvelemek is átkerültek a görögbe, majd – valószínűleg etruszk és görög együttes közvetítéssel – a latinba.

Hettiták

A hettiták ókori anatóliai nép volt, amely Hatti történelmi régióban (a mai Közép-Törökország területén) élt. Elsőként ők egyesítették Anatólia területének nagy részét. A hettita nyelv az általánosan elfogadott álláspont szerint az első ismert indoeurópai nyelvként vonult be a történelembe mint annak kihalt anatóliai ágához tartozó nyelv. Ebben vannak ellenvélemények, amelyek szerint a hettita nyelv indoeurópai elemei nem az alapréteget képezik, vagy épp ellenkezőleg, a hettita maga az indoeurópai alapnyelv, a proto-indoeurópai. Országuk volt az első igazán vaskori állam, amely híres volt kiváló harci kocsisairól. Birodalmuk az i. e. 14–13. század között élte fénykorát. Fővárosuk Hattuszasz volt.

Hurrik

A hurrik (bibliai jebuzeusok), más néven hurriták (ékírással 𒄷𒌨𒊑, azaz ḫu-ur-ri, hettita ḫur-li-li nyelv 𒄯𒇷𒇷 és ḫur-la nép, héber ḥorî, ógörög Χορραίος, ugariti ḫrġ – *ḫuruγi, egyiptomi ḫ-r – *ḫuru), ókori nép Észak-Mezopotámiában. Általános feltevés szerint – amelyre azonban konkrét bizonyíték nincs – az i. e. 2. évezred első felében a Van-tó térségéből vándoroltak be későbbi lakhelyükre. Innen indították hadjárataikat Hatti, Asszíria, Szíria és Palesztina ellen. A hurrita népelemnek nagy szerepe volt Mitanni és Urartu államok kialakulásában, illetve az asszír nép létrejöttében.

Hükszoszok

A hükszoszok északnyugati sémi eredetű nép (kánaániták vagy ammoniták), akik i. e. 1720 és 1710 között Egyiptomra törve győzelmet arattak a Középbirodalom fáraói felett. A hódítókat az egyiptomiak nevezték el hükszoszoknak (egyiptomi nyelven: heka haszut), vagyis „az idegen földek urai”-nak. Fővárosukká Avariszt tették a Nílus deltájában. Csaknem száz évig tartó uralmuk alatt hatalmas királyságot hoztak létre, amelynek Szíria és Palesztina is része volt. Egyes feltételezések a hükszoszokat a kassúkkal azonosítják.

A hükszoszok Egyiptom XI. dinasztiájának idején jelentek meg Egyiptomban, a XIII. dinasztia idején kezdték meg útjukat a hatalom felé, majd Avarisz és a folyódelta elfoglalásával zárták a második átmeneti korszakot. A XIV. dinasztiával is kapcsolatban álltak. A XV. dinasztia korában átvették az uralmat Alsó-Egyiptom felett, de az egyiptomi XVII. dinasztia végének és a XVIII. dinasztia elejének uralkodói kiűzték őket. Közvetlen hatalmuk csak Alsó-Egyiptomra és Kánaánra terjedt ki, Felső-Egyiptom önálló maradt adó fejében saját dinasztiái alatt. Alsó-Egyiptomban is elkülönültek azonban az egyiptomiaktól, nem költöztek be városaikba, hanem erődített katonai táborokban laktak. Ilyen derékszögű, vertföld építményeket – a legnagyobb a főváros, Avarisz volt – Egyiptom mellett a régészek Palesztinában: Jerikóban, Sikemben és Lákisban találtak. Nem vezettek be Alsó-Egyiptomban sem saját adminisztrációt, megelégedtek a városok egyenkénti adóztatásával. Ők vezették be Egyiptomban a ló vontatta harci szekér, a vertikális szövőszék, a lant és az összetett íj használatát. Legfontosabb hozzájárulásuk az egyiptomi kultúrához a kánaáni istenek és az ázsiai műalkotások megismertetése volt, miáltal nagyban segítették az Egyiptomra addig jellemző despotizmus és elszigeteltség feloldását. A hükszoszok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550-ben a taniszi csatában.

A zsidók egyiptomi tartózkodását egyes történészek az ország hükszoszok általi megszállásával hozzák kapcsolatba, ezen elmélet szerint a zsidók velük együtt sodródtak Egyiptomba. Az egyik hükszosz uralkodó, Jakob-her neve mindenesetre feltűnően hasonlít a bibliai Jákobra.

I. Argisti

I. Argisti (urartui Argišti, örmény Արգիշտի, Aɹgiʃti, Aɹkiʃdi, az asszír forrásokban Argišti vagy Argištu, ur. i. e. 785 – i. e. 763) Urartu királya, Menua király és Tariria királyné fia. Jelentős uralkodó, mind politikai, hadászati és építészeti szempontból. Nem sokkal trónra lépése után megalapította az ősi Teisebaini közelében Erebuni várát, amely ma Örményország fővárosa, Jereván. Szintén ő alapította Argistihinili (ma Armavir) erődjét, i. e. 776-ban ugyanezen a környéken.

Folytatta apja hódító politikáját. Mind északon, mind nyugaton további területeket vett birtokba. Északon elérhette a Szeván-tó mellékét is, az általa alapított erődök valószínűleg a határvédelmet szolgálták. Első hadjáratában megismételte Menua Duauehibe vezetett hadjáratát, és ezúttal már nem elégedett meg az adók szedésével, hanem a terület Urartu része lett. Ezután Kolkhisz (Kulḫa) déli határai mentén tovább haladva a Kuras völgyébe is behatolt, majd az Araksz völgyén keresztül tért haza. Ekkor alapította az Araksz bal partján Argistihinili erődjét, amely az északi hódítások új közigazgatási központja lett.

Már a következő hadászati szezonban Anatólia felé vonult, és elfoglalta Melíd (később Meliténé, ma Malatya) városát. Nyugaton és délnyugaton elérte az észak-szíriai peremvidéket, ahol az újhettita királyságok legjelentősebbjének, Hattinak szomszédja lett. Ettől kezdve Argisti évkönyvei szinte minden évben arról tudósítanak, hogy „kivonultam Ḫati országa ellen”. Urartu előtt megnyílt a lehetőség arra, hogy kijáratot szerezzen a Földközi-tengerhez, ezzel a többi környékbeli újhettita állam, így Gurgum, Kumaha és Supria is célponttá vált. Keleten Mada fejedelemségével is érintkezésbe került, az itt lakó médek valószínűleg adót fizettek neki. I. e. 774-ben a Dijála völgyében ütközött meg az asszírokkal, azaz mélyen behatolt Mezopotámiába, ekkor tulajdonképpen babiloni területen járt.

Mindezek a hódítások folytonos konfrontációt teremtettek Asszíriával, de az asszírok egyelőre nem bírtak el a friss erejű új nagyhatalommal. I. e. 785-ben vagy 784-ben Sammuramat királyné seregei Hubuskiát támadták eredménytelenül. I. e. 781-től i. e. 778-ig, majd i. e. 776-ban, i. e. 774-ben és i. e. 766-ban is háborúban állt Asszíria és Urartu, de minden összecsapás urartui győzelemmel végződött. Egyetlen csatát nyertek csak az asszírok – már ha hinni lehet Samsi-ilu asszír tábornok barszipi feliratának. Ez a felirat azonban legalább részben biztosan őszinte:

– Turtan Samsiluh

Argisti azonban átvette az asszír mintájú deportálási gyakorlatot a meghódított területeken, ami már több lázadáshoz is vezetett. Argisti idején ezek még nem jártak különösebb eredménnyel, de fia, II. Szarduri uralkodásának második felére katasztrofális következményei lettek a méd és gurgumi felkelésnek.

Argisti hadjáratai nagy hadizsákmánnyal, és rengeteg rabszolga szerzésével jártak. A hadifogoly rabszolgák sorsa tulajdonképpen ismeretlen, a nemesség földbirtokain dolgozhattak, egy részüket talán letelepítette valahol, vagy az új erődök helyőrségeit szervezte meg belőlük, mint például Erebuniét, amely Jereván őse, a mai város keleti peremén fekvő Arinberd néven is ismert területen. Az is elképzelhető, hogy közvetlenül besorozott rabszolgákat a hadseregébe is. A hadseregben a meghatározó szerepet a harci szekér és a lovasság játszotta, amely az előkelőség, nemesség fegyverneme volt. A szabad parasztok a nagyobb számosságú, de kevésbé ütőképes gyalogságot alkották. A parasztkatonák is kaphattak rabszolgát, de jellemző volt, hogy közösségileg birtokolták a munkaerőt, egyes törzsek, nemzetségek, falvak kaptak rabszolgákat.

Az Argisti által sziklába vésetett horhori krónika a kor jelentős dokumentuma, az egyik leghosszabb összefüggő ókori keleti sziklafelirat. A szöveget a tuspai függőleges sziklák egyikére vésték fel.

Ipszoszi csata

Az ipszoszi csatát Kr. e. 301-ben vívták a közép-phrügiai Ipszosz közelében a diadokhoszok. Ez volt a diadokhosz háborúk utolsó és legnagyobb csatája. Szeleukosz, Kasszandrosz és Lüszimakhosz szövetsége csapott össze Antigonosznak és fiának, Démétriosznak a hadaival.

John Napier (matematikus)

John Napier (Laird of Merchiston) (1550 – 1617. április 4.) skót teológus, matematikus, természettudós.

Megiddói csata (i. e. 15. század)

Az első megiddói csata néven a Megiddó városától északnyugatra i. e. 1457. április 25-én lezajlott ütközetet említi a történelemírás. Ez az első olyan hadjárat, amelynek részletes leírását ismerjük, valamint nagy vonalakban felvázolható a csata menete is.

A csatára III. Thotmesz egyiptomi fáraó uralkodásának 23. évében került sor. Az események a karnaki Ámon-templom hieroglifáiból és más egyiptomi feliratokból váltak ismertté.

Merkava

A Merkava (héberül: מרכבה מרכבה, magyarul: harci szekér) az Izraeli Védelmi Erők általánosan rendszeresített nehézharckocsi-típusa. 1980 elejétől szolgál, négy fő típusváltozata van. A "Merkava" nevet a fejlesztési program után kapta.

Legénysége négy főből áll: kocsiparancsnok, vezető, irányzó-lövegkezelő és a töltőkezelő. A parancsnok és a lövegkezelő egyaránt kezelheti a torony irányzóberendezéseit.

A járművet a legénység túlélésére optimalizálták, páncélzatának szerkesztésénél a gyors harctéri javítás volt a fő szempont. A fejlesztőcsapat ezért ötvözte a hengerelt acélpáncél és a Cobham-páncél előnyeit, amit úgynevezett "üreges páncélnak" neveznek, valamint kialakítása modulrendszerű, gyorsan szerelhető. Az üreges kialakítás segíti a kumulatív hatáson alapuló harckocsielhárító fegyverek "elműködtetését".Sokoldalúságának jó példája, hogy a kiöregedett harckocsi-alvázakat újra felhasználva orvosi-mentő, műszaki-mentő és lövészpáncélosok lettek kialakítva.

Mujei csata

A muje (muye)i csata (kínaiul: 牧野之戰; pinjin (pinyin) hangsúlyjelekkel: Mùyě zhī zhàn) az ókori Kína egyik legjelenősebb csatája, amelyre kb. i. e. 1046-ban került sor. Ebben a csatában mért végső és megsemmisítő vereséget a Sang (Shang)-ház ellen fellázadt Csou (Zhou) nép és szövetségesei, amely a Csou (Zhou)-dinasztia megalapítását eredményezte.

Quadriga

A quadriga négylovas ókori díszkocsi, a harci szekér egy speciális változata. A keleti, elsősorban egyiptomi mintájú harci kocsi egy kései utódja, amely eltávolodott az eredeti funkciótól. A név etimológiája a latin quadri- és iugum szavak összetételére vezethető vissza. Ez annyit jelent: „négy járom”, a négy ló befogására alkalmazott rendszer alapján. Négy ló befogása ugyanis kétféleképpen lehetséges. Vagy páronként, egymás előtt, vagy a négy ló egymás mellett helyezkedik el. Az előbbi nem quadriga, csak az utóbbi. Ennek ellenére a quadrigában is egyetlen iga van, a középső két ló közti rúd. A két szélső lovat csak „szálakkal” (funalis) kötötték a szekér elé, a lovak mögött elhelyezett hosszú keresztrúdhoz.

Sport

A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a testedzés, versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése. A kitűzött cél határozza meg a sport jellegét, a sportoló (vagy csapat) képességei és bátorsága mellett. A sport kifejezés az angolba származott francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik. Az angolban a 15. század közepe táján fordul elő először „szórakozás, időtöltés” értelemben. A 16. században már különféle játékok játszására alkalmazták, de főleg a szabadban végzett szabadidős tevékenységekre. Ekkor még sem a görög αγων (agón, verseny, mérkőzés), sem az αθλον (athlon, küzdelem díjért) jelentéseit nem értették bele.

Taliga

Taligán kétkerekű, állat vontatta járműveket értjük, bár egyes helyeken más eszközöket is így nevezhetnek (talicska, kézi targonca).

A taliga az emberiség legrégibb kerekes járműve, már a neolitikumban is létezett.

A kétkerekű, állat vontatta járműveknek két alapformája van:

a kétrúdú taligatípus vagy ajoncavillás, egy állattal fogatolható:amikor a tengelyre két párhuzamosan H-betű-szerűen egybeácsolt két gerenda alkotja az alvázat; ebből fejlődtek a kétrúdú változatok.

Elterjedési területe Eurázsia déli tájai, Nyugat-Európa és a germánok, valamint a szlávok révén Észak-Európa és Észak-Eurázsia.

az egyrúdú taligatípus, két állattal fogatolható: amikor két gerendának fekvő A-betű-szerű egybeácsolásával és tengellyel való ellátásával jött létre; ebből fejlődtek az egyrúdú változatok.Elterjedési területe Eurázsia középső, füves pusztai tájai, továbbá a Kaukázus vidéke.

Használata szerint lehet:

pásztortaliga – eleséges, gyakran fedett;

„fuvaros”- vagy paraszttaliga – teherszállító, lőcsös, zápos oldalú;

személyszállító gazdataliga – gyakran rugózott, féderes.

kubikoskordé – földhordásra szolgáló, lőcs nélküli, deszkaládás;

harci szekér - kétkerekű biga, amelybe két lovat fogtak, az ókori népeknélA vaskorban, a La Tène-periódusban, a taligákból alakult ki a négykerekű, forgó elejű szekér azzal, hogy egy második (a hátsó) taligát rúdjával vagy rúdjaival egy másikhoz (az elsőhöz) kapcsoltak.

Hasonlóképpen az eketaliga mögé kapcsolt szántószekér vagy vetőszekér nevű taligával jártak a tavaszi munkákat végezni.

Urartu művészete

Urartu a törökországi Van-tó, Szeván-tó és Urmia környékén elterülő állam volt az ókorban. Művészetének fénykora a Kr. e. 9-7. század volt. Mivel közel esik Mezopotámia területéhez, annak művészeti hatása erőteljes. Az építészetben az asszír stílusú erődítmények jellemzőek, jelentős a helyi eredetű emlékei. Különböző szerszámok, fegyverek, díszpajzsok, használati tárgyak ismeretesek bronz állatalakos díszítésekkel. Különösen a pajzsokat és a kardokat díszítették aprólékosan, magas művészi színvonallal. Ezek a művek az asszír művészetből táplálkoznak, témáik: vadászat, lakoma, szárnyas démonok, életfa, papok áldoznak, bikafrízek, oroszlánfrízek, lovak húzta harci szekér. Néhol egyiptomi motívumok is felbukkannak, ezek feltehetőleg hettita közvetítéssel kerültek Urartuba. A fémművek mellett hasonló kőfaragások is ismertek.

Szintén mezopotámiai hatás alatt állt a szobrászat, de itt már az önálló urartui fémművesség tudása és hatása látszik. Bronzszobraik aprólékosak, általában isteneiket ábrázolják, például Teiseba istent. Érdekes a fej mintázása, a szobrocska ugyanis mosolyog. Eddig az elő-ázsiai művészetben ez példátlan. Elefántcsontból is alkottak, főként idolokat. Nőidoljaik meztelenek, fejükön ékes dísz.

Jobban megőrződött az eredeti urartui művészet hagyománya a stilizált, geometrikus díszítéseken, melyek edényeken és falfestményeken maradtak fenn. A virágminták rendszeresen körben vagy legalábbis középpontosan szimmetrikusan helyezkednek el.

Urartu művészetének néhány eleme visszaköszön a szkíta művészetben.

Ókori Egyiptom

Az ókori Egyiptom nagy folyam menti birodalom és kultúra volt Északkelet-Afrikában, túlnyomórészt a mai Egyiptom területén. Az Egyiptomi Birodalomban és elődállamaiban (Alsó- és Felső-Egyiptom) létrejött civilizáció a világtörténelem messze leghosszabb életű kultúrája, amely négyezer évig folyamatosan fenn tudott maradni lényegében változatlan formában az i. e. 4. évezredtől egészen az i. sz. 641-es arab hódításig. A birodalom magja a Nílus völgyében terült el, annak középső és alsó szakasza mentén északon a Nílus-delta és a Nílus negyedik kataraktája között, jórészt elzárva más kultúráktól, egyedülálló civilizációt őrizve meg ezzel. A birodalom legnagyobb kiterjedését az i. e. 2. évezredben, az Újbirodalom idején érte el. Ekkor csaknem az egész Közel-Keletet, a Keleti-sivatagot a Vörös-tengerig, a Sínai-félszigetet, a mai Szudánt és Líbiát is ellenőrizte. Története a Nagada III régészeti kultúra b és c szakaszával, az i. e. 33. század vége körül kezdődött a Nílus menti települések fokozatos egyesítésével. I. e. 30-ban a Római Birodalom elfoglalta az országot, bár nem ők voltak az elsők, akik megszerezték az uralmat Egyiptom fölött, de ez volt az utolsó hódítás, ami után abban a formában már nem szerezte vissza függetlenségét. A római hódoltatástól függetlenül az ókori egyiptomi és hellenisztikus kultúra még csaknem hét évszázadig meghatározta a Nyugatrómai Birodalom bukásával Bizánc befolyása alá kerülő provincia életét.

Az egyiptomiak országukat számos néven emlegették, de a Kemet, azaz „Fekete Föld” kifejezés volt a legelterjettebb. A Kemet kifejezés a birodalom szívét alkotó termékeny sávra, a Nílus-völgyre vonatkozott, az azt körülvevő sivatagnak Deseret, vagyis „Vörös Föld” volt a neve.

Az egyiptomi civilizációt és társadalmat egyesek merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak és távolinak tartják. Ez a kép azonban elnagyolt, egyoldalú és nem fedi a valóságot. És bár az egyiptomiak valóban szinte minden népnél nagyobb hangsúlyt helyeztek a halál kultúrájára, azonban rájuk nem volt jellemző más korabeli népek, például a görögök és a mezopotámiaiak pesszimista életfelfogása: az egyiptomiak sokkal többre tartották az életet a halálnál és sokkal inkább szerették, mint félték isteneiket. Írásuk, a hieroglif írás a történelem egyik legkorábbi írásrendszere, amely a mai modern írásokhoz hasonlóan alkalmas volt az élet legkülönbözőbb területein történő használatra a gazdasági feljegyzésektől a szépirodalomig. Civilizációjuk a maga korában emellett nagyon életteli, változatos, rendkívül sok, meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt. Államukat és kultúrájukat történetének jelentős időszakában mérhetetlen jólét és gazdagság, valamint óriási szellemi fejlettség jellemezte, az emberek – a nők is – a despotizmus ellenére szabadok és egyenlőek voltak, a családot és a munkát mindennél többre becsülték. A magas szintű, szerteágazó tudomány, a rendkívül jól fölépített közigazgatás, a jól szervezett, tekintélyes hadsereg és a sokszínű, modern kultúra nem egyszer korának csúcspontjára emelte a birodalmat és képessé tette az államot olyan korabeli csúcsteljesítmény-építkezések kivitelezésére, mint a Dzsószer-piramis, a gízai piramisok, a karnaki templom vagy az alexandriai világítótorony. Népének alkalmazkodóképességét, társadalmának rugalmasságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az évezredek alatt számtalanszor meg tudott újulni és föl tudott emelkedni az országot romba döntő zűrzavaros korszakok vagy az azt leigázó hódítók elkergetése után.

Az ókori görögök és más ősi, de az egyiptominál jóval fiatalabb nyugati civilizációk, melyeket ma a modern európai-keresztény és közel-keleti-muszlim kultúrkör alapjainak tartanak, mind Egyiptomot tekintették példaképüknek, tehát a mai emberi civilizáció jelentős része az Egyiptomi Birodalom vívmányain alapszik, és ez tény az élet legkülönbözőbb területein nagyon jól tetten érhető mind a mai napig.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.