Héber Biblia

A héber Biblia vagy Tanakh (héberül: תנ״ך, keresztény szóhasználatban retronim elnevezéssel gyakran: Ószövetség vagy Ótestamentum) a zsidóság szent könyve. Tartalmában megegyezik a protestáns egyházak Ószövetségével, csak sorrendbeli eltérések vannak köztük. A Tanakh elnevezésnek nincs vallási tartalma, mivel az pusztán a zsidó kánon szerinti három rész – a Tóra (Törvény), Neviim (Próféták) és Ketuvim (Iratok) – kezdőbetűiből alkotott betűszó. Nem zsidó írásokban héber Biblia néven hivatkoznak rá.

Az Ószövetség egy egész évezred szellemi életének, gondolkodásának gyümölcse. Nem egyetlen mű, hanem legendák, krónikák, törvények, próféciák, versek, filozófiai és történelmi alkotások gyűjteménye. A héber Biblia néhány szakasz kivételével (amelyek az aráminak nevezett sémi dialektusban írtak) teljes egészében héber nyelven íródott. Középpontjában egy történet áll, mely Izrael népének felemelkedését és Istennel való kapcsolatát örökíti meg. Eltérően a többi ókori közel-keleti mitológiától így az egyiptomi Oziriszról, Íziszről, Hóruszról szóló történetekkel, vagy a mezopotámiai Gilgames-eposszal szemben, szilárd, e világi alapokon nyugszik. Az a világ, amelyben keletkezett, nem hatalmas városok és szent életű hősök birodalma volt, hanem egy parányi királyság, melynek népe a háborúktól, az éhségtől és szomjúságtól gyötörve küzdött fennmaradásáért. Az i. e. 7. század végén kialakult a júdai udvari tisztviselők, írástudók, papok, földművesek és próféták egy közös együttműködése során létrehozott egy új mozgalmat. A mozgalom középpontjában a szájhagyomány útján fennmaradó és azt megíró szent szöveg állt. Az elbeszélést történeti írások, emlékek, legendák, népmesék, anekdoták, próféciák, uralkodói propagandák, és ősi költemények megdöbbentően gazdag gyűjteményéből szőtték egybe. Ez az irodalmi mestermű később még számos szerkesztésen és átalakításon esett át, míg végül a világ minden részén kialakult közösségeknek is meghatározó útmutatója lett.[f 1] Izrael népének viselkedése, Isten parancsolataihoz való viszonyulás, ragaszkodásuk vagy elvetésük határozza meg, milyen irányba fordul a történelem. Izrael népén, és rajta keresztül a Biblia olvasóin áll a világ sorsának meghatározása.[f 2]

Az izraeliták történelme egy család történetével, Ábrahám, felesége, Sára, fiuk, Izsák, az ő felesége Rebeka, unokájuk, Jákob és annak tizenkét fia személyes odüsszeiájával kezdődik. Az egész Tanakhban nyomon követhető egyre bonyolódó életük minden részlete, megismerhetőek árulásaik, csalásaik, és számos bűnük. Sokkal később, az egyiptomi szolgaságból való csodálatos menekülés, a sivatagi negyven évi vándorlás és Kánaán meghódítása után válik világossá, hogy időközben a családból dinasztia, végül pedig nemzet lett.[m 1]

Entire Tanakh scroll set
Tanakh tekercsek
Héber Biblia
keresztény szóhasználattal
Ószövetség, Ótestamentum
Részlet Izajás könyvéből (Holt-tengeri tekercsek)
Részlet Izajás könyvéből (Holt-tengeri tekercsek)

Szerző sok szerző az évszázadok során
Megírásának időpontja Kr. e. 2. évezredKr. e. 5. század
Nyelv héber, arámi
Témakör a zsidó- és keresztény vallás tanításai, zsidó történelem, szépirodalom
Műfaj könyvgyűjtemény
Részeia Biblia könyvei vagy alább a sablon
Kiadás
Magyar kiadás sok kiadás (pl. Szent Bibliaazaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2001, ISBN 963-300-857-3)
Külső hivatkozás http://www.biblia.hu/

Névváltozatok

A Tanakh-nak, betűszó lévén, több variációja is van.

  • pontozatlanul: תנ״ך
  • pontozva Tanakh (Tanach): תַּנַ״ךְ
  • vagy Tənakh / Tenakh / T'nakh / Tnakh: תְּנַ״ךְ

A betűk között található kettős aposztróf (gerásajim ״ ) a betűszavak szokásos héber rövidítési jele.

Keresztény elnevezése

A Biblia két külön részének elnevezésére a szövetség és a testamentum szavak egyaránt használatosak, bár nem szinonimái egymásnak. A magyar Ószövetség a Koiné görög Η Παλαια Διαθηκη (ejtsd: I Palea Diathiki) fordítása, míg az Ótestamentum (vagy régiesen Ó-Testámentom) a latin Vetus Testamentum megfelelője.

Az Ószövetség név bibliai magyarázata

A két szövetség megkülönböztetése Jeremiás próféta látomására nyúlik vissza, amikor így szól:

„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr: és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.” (…)
(Ószövetség, Jeremiás könyve, 31:31-32; fordította Károli Gáspár)

Jeremiás próféta szavaira hivatkozva Pál apostol azt tanítja a A zsidókhoz írt levélben, hogy a názáreti Jézus új szövetséget kötött Isten és az emberiség között. Ez az új szövetség nem azonos azzal, amit Mózes közvetítésével kötött Isten a Kivonulás idején (lásd: Zsidókhoz írt levél 8:9). Ennek alapján a második korinthusi levélben ó szövetségről és új szövetségről beszél:

(6) „A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.”
(14) „De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el.”
(Újszövetség, 2Kor, 3; ford. Károli Gáspár)

A korai keresztények ennek alapján úgy tartották, hogy a Jézus után írt könyvek megerősítették ezt az új szövetséget, ezért nevezték el azokat az új szövetség könyveinek vagy egyszerűen Újszövetségnek, a korábbi könyveket pedig Ószövetségnek.

Egy keresztény teológusnő, Marva Dawn 2004-ben azt javasolta, hogy az Ószövetséget nevezzék át Első szövetségre, ezzel megszabadítva azoktól az előítéletektől, amelyek a régi dolgokhoz fűződnek a nyugati kultúrában. Dawn elnevezése azonban napjainkig nem tett szert nagyobb népszerűségre.[1]

Az ótestamentum szó

A latin nyelvű bibliafordításokban a görög „szövetség” kifejezés visszaadására a kissé eltérő értelmű testamentum szót használták, amely „örökséghagyást”, „végrendelkezést” jelent. A 2. században élt Tertullianus volt az első, aki a Biblia két részére a vetus testamentum (régi testamentum) és novum testamentum (új testamentum) szavakat használta például Markion ellen című munkája 3. könyvében. Követője, a 3. századi Lactantius Isteni intézmények című könyvében (4. könyv, 20. fejezet, [1]) ezt írja:

Az Írás két testamentumból áll. Ami megelőzte Krisztus születését és szenvedését – a mózesi törvény és a próféták –, azt a régi testamentumnak hívják, mindazt pedig, amit az Ő feltámadása után írtak, az új testamentumnak nevezik. A zsidók a régi testamentumot használják, mi pedig az újat, de ezek nincsenek ellentmondásban egymással, mert az új testamentum a réginek a beteljesülése, és mert mindkét testamentumban ugyanaz az örökhagyó – Krisztus, aki halált szenvedett értünk – tett meg minket az Ő örök királysága örököseinek, megfosztva örökségüktől a zsidók népét.

Részei

Zsidó nézet

Az Ószövetség a zsidó vallás szerinti Biblián alapul, amely a keresztény Újszövetség (Novum Testamentum) írásait természetesen nem tartalmazza, hiszen a judaizmus azt nem fogadja el szentírásnak. Ezért a zsidók nem nevezik Bibliájukat Ószövetségnek, egyszerűen csak Bibliának. Ennek könyveit nagyrészt héberül, kisebb részben arámiul írták, ezért ma héber Bibliának is nevezik. A héber Biblia elnevezés teológiai szempontból semleges, míg a Tanakh a zsidó vallás szerinti, az Ószövetség pedig kifejezetten keresztény megjelölés. A Tanakh szó a Tóra, Nebi'im és Ketubim szavak rövidítése (azaz „Törvény, Próféták és Írások”, a Biblia három fő része a zsidó felosztásban).

A Tanakhnak három fő része van. Az első megegyezik Mózes öt könyvének minden kánonban elfoglalt helyével és sorrendjével, a két másik azonban további alcsoportokra oszlik, az ezekbe tartozó könyvek besorolási szemlélete jelentősen eltér a keresztény kánonoktól (vagy besorolásoktól). Ugyancsak eltér a könyvek száma, mivel több, a keresztény kánonban különállónak számító könyv egybetartozik.[2]

A könyvek csoportosítása

Tóra, Tanítás vagy Törvény (תּוֹרָה tórá; tôrâ; a görög pentateukhosz) – Mózes öt könyvét tartalmazza.
Az alábbiakból áll:
  • Genezis azaz a Teremtés (héberül: בראשית Berésít/Brésít, askenázi: Brejsisz; jiddis: בראשית Brejsesz)
  • Kivonulás könyve (héberül: שֵׁמוֹת Sémót - Nevek vagy שְׁמוֹת Semót/Smót, askenázi: Smajsz; jiddis: שמות Smojsz)
  • Leviticus (a léviták könyve)
  • Numeri (a Számok könyve)
  • Deuteronomium (Második törvénykönyv)
Neviim, Próféták (נְבִיאִים nəvíím; nəvîʾîm) – időrendben az izraeliek honfoglalásától a babiloni fogságig terjedő időszakot fogja át (kivéve a Krónikák könyvét, mely a Ketuvim része). Két része:
  • Neviim risonim – Korai próféták:
Józsué, Bírák, Sámuel, Királyok
  • Neviim acharonim – Kései próféták:
Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel és a Tré ászár (Tizenkettő), azaz a 12 kispróféta
Ketuvim, Iratok vagy Írások (כְּתוּבִים kətúvím; kətûvîm) – Az összes többi, a fentiekbe nem tartozó könyv. Három része:
  • Szifré emet (Az igazság könyvei) vagy költészeti könyvek
Zsoltárok, Példabeszédek, Jób
  • Hámés megillót (Öt tekercs) vagy bölcsességi könyvek
Énekek Éneke, Rúth, Jeremiás siralmai, Eszter, Prédikátor könyve
  • Ketuvim (Iratok) egyéb történeti könyvek
Dániel, Ezsdrás-Nehémiás, Krónikák

A Tórát nevezzük írott tannak, szorosan hozzátartozik a szóbeli tan azaz a Talmud, ezt később jegyeztek le, (תַּלמוּד héberül: „tan, tanulmány, ami tanulva lett”) a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza. Egyik elnevezését, a jám ha-Talmúdot (יָם הַתַּלמוּד; „a Talmud tengere”) terjedelméről és tartalmi gazdagságáról nyerte. Van olyan vélemény is, hogy a héber Biblia nem kinyilatkoztatás, hanem az emberi képzelet terméke.[f 3]

Csoportosítás a sorrendjük alapján

A könyvek csoportosítása a bibliai sorrendjük alapján:[3]

Történeti könyvek
Költői könyvek
Nagy próféták
(azon próféták írásai, amelyek nagyobb terjedelmű írásokat hoztak létre)
Kispróféták
(azon próféták írásai, amelyek kisebb terjedelmű írásokat hoztak létre)

Katolikus és ortodox Ószövetség

A katolikus egyház és az ortodox egyházak szerinti Ószövetségben több könyv van, mint a jelenlegi héber Bibliában. Benne vannak ugyanis az úgynevezett deuterokanonikus könyvek is, amelyek elsősorban ógörög nyelven maradtak fenn (bár időközben megkerült héber vagy arámi eredetijük is), a legkorábbi ókori bibliafordításban, a koiné görög nyelvű Septuagintában. Ez a fordítás képezte a korai keresztények számára a Bibliát, és ezt idézik a leggyakrabban az Újszövetségben (350 idézet közül 300, köztük Jézus saját szavai is). Ez a bővebb, görög biblia lett a latin bibliafordítások alapja.

Protestáns Ószövetség

Szent Jeromos Veritas Hebraica című műve alapján Luther Márton a deuterokanonikus könyveket az az Ószövetség és az Újszövetség között, külön fejezetben Apokrifek címszó alatt foglalta bele a saját bibliafordításába. Ezeket, bár építő jellegű, hasznos könyveknek tekintette, nem tartotta sugalmazottaknak. A protestáns bibliafordítások ezt a gyakorlatot követték, ám a 19. századtól kezdve teljesen kikerültek a protestáns bibliafordításokból. A jelenlegi protestáns Ószövetség ily módon ugyanazokat a könyveket tartalmazza, mint a későbbi héber kánon, csak a sorrendjük és számozásuk más. A protestánsok szerint 39, a zsidók szerint 24 könyvből áll, mert a zsidó vallás szerint Sámuel, a Királyok és a Krónikák egy-egy könyvnek számítanak, a 12 kis próféta könyve egyetlen könyvet alkot, valamint Esdrás és Nehémiás könyve is egynek számít.

Tudományos gyakorlat

A tudományos gyakorlatban általában a héber Biblia szolgál a Tanakh és az Ószövetség egységes megjelölésére, ha azt a vallási szempontoktól és az egyes könyvek sorrendjétől és felosztásától függetlenül vizsgálják, például a történeti bibliakutatásban.

A Tanakh zsidó kánon szerinti beosztása

A könyvek héber elnevezései vagy azok kezdőszavai (például Mózes öt könyve, Jeremiás siralmai), vagy a keresztény kánonból is ismert szerzői elnevezések.

תורה TÓRA (TOJRE)[4] TANÍTÁS (TÖRVÉNY)

Héber

Magyar

Latin

Fordítás

1. בראשית Berésit (Brejsesz)

Mózes I. könyve

Genesis

Teremtés(Kezdetben)

2. שמות S'mót (Smojsz)

Mózes II. könyve

Exodus

Kivonulás(Nevek)

3. ויקרא Vajjiqrá (Vajikro)

Mózes III. könyve

Leviticus

Léviták(Szólítá)

4. במדבר Bammidbár (Bamidbor)

Mózes IV. könyve

Numeri

Számok(A pusztában)

5. דברים Devárim (Dvorim)

Mózes V. könyve

Deuteronomium

Második Törvénykönyv(Szavak)

נביאים NEVIIM (NEVIIM) PRÓFÉTÁK

6. יהושוע (Jehojsue)

Józsué

Iosue

Józsué

7. שופטים (Sojftim)

Bírák

Iudicum

Bírák

8. שמואל (Smuel)

Sámuel I-II.

Regnorum I-II.

Sámuel

9. מלכים (Mlokhim)

Királyok I-II.

Regnorum III-IV.

Királyok

10. ישעיה (Jesaje)

Ézsaiás

Isaias

Ézsaiás

11. ירמיה (Jirmejohu)

Jeremiás

Ieremias

Jeremiás

12. יחזקאל (Jekheszkl)

Ezékiel

Ezechiel

Ezékiel

13. תרי עשר

Tizenkét kispróféta

Duodecim Prophetae Minores

Tizenkettő

i. הושע (Hojseje)

Hóseás

Osee

Hóseás

ii. הושע (Jojl)

Jóel

Ioel

Jóel

iii. עמוס (Ámosz)

Ámosz

Amos

Ámosz

iv. עֹבַדְיָה (Ovadja)

Ovádja

Abdiæ

Ovádja

v. יוֹנָה (Jónah)

Jónás

Jonæ

Jónás

vi. מִיכָה (Mikah)

Miha

Michææ

Mikeás

vii. נַחוּם (Nákhum)

Náhum

Nahum

Náhum

viii. חֲבַקּוּק (Khavhakuk)

Habakuk

Habacuc

Habakuk

ix. צְפַנְיָה (Zefánjah)

Cefánja

Sophoniæ

Cefánja

x. חַגַּי (Hágáj)

Hággáj

Aggæi

Hággáj

xi. זְכַרְיָה (Zeháriah)

Zekárja

Zachariæ

Zehárja

xii. (מַלְאָכִי (Malachi)

Malachi

Malachiæ

Malachi

כתובים KETUVIM (KSZUVIM) ÍRÁSOK

14. תהלים (Tilim)

Zsoltárok

Psalmi

Tizenkettő

15. משלי (Misle)

Példabeszédek

Proverbia

16. איוב (Iev)

Jób

Iob

Jób

17. שיר השירים (Sir Hasirim)

Énekek éneke

Canticum

18. רות Rut (Rusz)

Ruth

Ruth

Ruth

19. איכה (Ejkho)

Jeremiás siralmai

Lamentaciones (Threni)

20. קהלת (Kojhelesz)

Prédikátor

Ecclesiastes

21. אסתר (Eszter)

Eszter

Esther

Eszter

22. דניאל (Donjel)

Dániel

Daniel

Dániel

23. עזרא ונחמיה (Ezro - Nekhemjo)

Ezsdrás - Nehémiás

Esrae

24. דברי הימים (Divre Hajomim)

Krónikák I-II.

Paralipomenon

A héber Bibliát hagyományosan három nagy csoportra osztják fel.[f 4] 39 könyvből áll, a judaizmus legfontosabb szent irata, emellett a kereszténység kánonjának első fele, és a Korán szövegén keresztül az iszlám számos allúziójának és etikai tanításának is gazdag forrása.[f 5]

A héber Bibliának a zsidó vallás által elfogadott formája a Tanakh. A kereszténység a héber Bibliát más sorrendben tagolja és Ószövetségnek vagy Ótestamentumnak nevezi, mivel az ő szent könyvüknek a héber Biblia csak az első része, ennek folytatása az Újszövetség vagy Újtestamentum.

A katolikus és ortodox Ószövetségben ugyanakkor további iratok is szerepelnek. Ezek a deuterokanonikus könyvek (másodkanonizált könyvek), közéjük tartoznak például a Makkabeusok két könyve, Tóbiás könyve, Judit könyve, Jósua ben Sirák bölcsességei.

Megírásának ideje

Évszázadokon keresztül azt feltételezték, hogy a Mózes öt könyvét maga Mózes írta közvetlenül halála előtt. Mivel a Második Törvénykönyv részletesen megörökíti Mózes halálának idejét és körülményeit, nyilvánvalóan nem lehetett Mózes a szerzője. A mai kutatók alapján Mózes öt könyve (Tóra) négy hagyomány alapján született és századokkal Mózes halála után foglalták írásba.[5] A Teremtés könyvében az író két, részben egymásnak ellentmondó hagyomány hozott a teremtésről (1:1-2:3 és 2:4-5), Ádám leszármazottairól (4:17-26 és 5:1-28), és két, egymásba olvasztott özönvíztörténetet (6:5-9:17).[f 6] Egészen biztos, hogy a bibliai szerző is tudatában volt az ellentmondásoknak a szövegben, mégsem szüntette meg azokat. Számára fontosabb volt, hogy a hagyományokat továbbadja, minthogy kiiktassa az így létrejött diszharmóniát. A korabeli gondolkodásmód szabályai alapján igyekezett a forrásait a lehető legnagyobb terjedelemben és változtatás nélkül írásába bevonni, mert az volt a véleménye, hogy az eltérő források feltárnak valamit az egykori eseményből, ami a másikban épp hiányzik.[6]

Az Ótestamentum történelmi hitelessége

Gutenberg bible Old Testament Epistle of St Jerome
Szent Jeromos levele Nolai Szent Paulinushoz, részlet (Gutenberg Bibliájában)

Wellhausen elmélete

Az Ótestamentum történelmi hitelessége rengeteg vita tárgyát képezte, különösen a 19. század óta, amikor Julius Wellhausen négy különböző szálat különített el a mózesi könyvekben (JEDP). A Wellhausen-iskola időben behatárolta a különböző szálak keletkezését és későbbi szerkesztésüket; kialakulásukat a Kr. e. 10.–5. századra tette. Mivel Mózes könyveit – Wellhausen szerint – jóval a benne leírt események megtörténte után állították össze, azok, akik elfogadják Wellhausen elméletét, az Ószövetség első öt könyvének elbeszélőit legendás vagy kitalált alakoknak tartják. A konzervatív Biblia-tudósok többsége azonban elutasította Wellhausen elméletét és az izraeli történelem ilyen negatív értékelését.[7]

Összehasonlító régészet

A 20. században, a modern régészet és a William F. Albright bibliarégész által vezetett ókori közel-keleti összehasonlító régészet hajnalán a bibliai elbeszélések történelmi hitelességét nagyrészt elfogadták, egészen az 1970-es évekig. Az 1970-es évek óta John van Seters és Thomas L. Thompson új ellenvetéseket támasztott az Albright-iskola összehasonlító elemzésével szemben, és az elbeszélések kevésbé történelmi megközelítését szorgalmazták. Az ebből származó mozgalom eltávolodott Albright nézeteitől a héber Biblia beszámolóiról Izrael korai történelméről.

Napjaink vitái

A történetírás alapját jelentő dokumentumok: az irodalmi, epigráfiai (felirattan, az ókori feliratokkal foglalkozó tudomány), régészeti stb. források alapján nehéz kinyomozni, hogy egy ószövetségi esemény hogyan történt valójában. A jelenleg az Ótestamentum történelmi hitelességéről[8] vitázókat több táborra is lehet osztani. Az egyik ilyen csoportot kritikusai „bibliai minimalisták”-nak nevezték el. A minimalisták (például Philip Davies) nagyon kevés történelmileg igazolható tényt látnak az Ószövetségben. Más kritikus tudósok (például William Dever) a „bibliai maximalisták” címet érdemelték ki azzal, hogy a bibliai történeteket legalább a királyság kezdetétől történelmileg nagyrészt hitelesnek tartják, bár a Bírák koráról és a még korábbi időkről szóló beszámolókkal kapcsolatban nekik is kétségeik vannak. A konzervatív tudósok általában hitük miatt elfogadják az összes ószövetségi történet hitelességét, bár vitatják, hogy ez a hit mindig összeegyeztethető a külső bizonyítékokkal (például Kenneth Kitchen).

Keresztény nézetek az Ószövetségről

Az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolata

A keresztények nem vallanak egységes nézeteket az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatáról.

Amiben minden keresztény egyetért

Az Újszövetség rengeteg utalást tartalmaz az Ószövetségre és gyakran idézi is, különösen a keresztények által Jézussal azonosított Messiás (görögül: Hrisztosz) eljövetelével kapcsolatos jövendölések valóra válásával foglalkozó részeket. A keresztény teológia szemszögéből a két Szövetségen átfutó közös szál a Jézus Krisztus által uralt mennyei, isteni királyság valóra válásának ígérete.

Alternatív nézetek

A helyettesítő nézet hívei úgy tartják, Izrael népét Isten szövetségeseként Krisztus eljövetele óta a keresztények váltották fel. Ezt több újszövetségi versre alapozzák, közülük az egyik a Pál levele a Galátziabeliekhez 3:29 passzusa: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az Ószövetség szertartásbeli és étkezésre vonatkozó törvényei eltörölhetők, az etikai és erkölcsi törvények változtathatatlanok. Ennek a nézetnek a hívei azt is tartják, hogy az Izraelre vonatkozó egyes ószövetségi próféciák beteljesültek Jézus eljövetelében és a keresztény egyház létrejöttében. A diszpenzionalizmus hívei és sokan mások nem értenek egyet ezekkel a nézetekkel; nem összeegyeztethető például a katolikus és az ortodox vallással.[forrás?]

Egy másik nézet szerint a Biblia különböző szövetségei abban a szövetségben teljesülnek be, amelyet Jézus vérével kötöttek, és hogy Izrael mindig is az egyház egy változatának vagy jelképének számított.

A legtöbb keresztény úgy tartja, hogy az Ószövetség és az Újszövetség egymással szerves egészet alkot. Akadnak azonban olyan nézetek is, amelyek a kettőt szembeállítják egymással. Egyes irányzatok, például a gnosztikusok egészen odáig elmentek, hogy azt állították, hogy az Ószövetség istene különböző lény, mint az Újszövetségé, és az ószövetségi istent gyakran demiurgosznak nevezték. Közülük páran, például a szinopéi Markión (bár ő tulajdonképpen nem volt gnosztikus) ennél is továbbmentek, és azt mondták, az Ószövetségnek nem kellene a keresztény Biblia részét képeznie. A legtöbb keresztény felekezet ezt a nézetet eretnekségnek tartja.

Az Ószövetség érvényessége a keresztényekre

Sokan vitatják, hogy az Ószövetség és törvényei vonatkoznak-e keresztényekre. Például nagyon kevés keresztény tartja be az Ótestamentumban előírt kóser étkezési előírásokat, de a legtöbben betartandónak ítélik a Tízparancsolatot, a sabbat megtartásával, annak vasárnapra való áthelyezésével. Az, hogy az Ószövetség törvényei mennyire érvényesek a keresztényekre, igen sok, napjainkban fontos kérdésben vitákat okoz, például a homoszexualitás és a nők pappá szentelése kérdéseiben. A legtöbb keresztény egyetért azonban abban, hogy az Ószövetség létfontosságú az Újszövetség megértéséhez, és mindkettőt Isten ihlette.

Torah and jad
Tóra-tekercs

Az Ószövetség első részét Mózes öt könyve alkotja, héber nevén a Tóra (vagyis „Törvény”). A hagyományos kereszténység úgy tartja, a Tóra törvényei Isten szava, de tagadják, hogy a mózesi könyvek minden törvénye vonatkozna rájuk, keresztényekre is. Az Újszövetség azt mutatja, hogy Jézus Krisztus új szövetséget kötött Isten és népe között (Zsidókhoz írt levél 8; Jeremiás könyve 31:31-34), és ez a mózesi szövetséget több értelemben is érvényteleníti (Zsid 8:13). A szövetség megváltozása jelentheti a törvény változását is. Márk evangélista azt a következtetést vonta le Jézus tanításaiból, hogy a kóser étkezés mózesi törvényei már nem érvényesek a keresztényekre („Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt” – Márk evangéliuma 7:19). A Zsidókhoz írt levél írója azt sugallja, hogy az áldozatok és a levita papság előrevetítette Jézus áldozatát a kereszten, és amint Krisztus eljött, a rituális törvények nem kötelezőek többé (Zsidókhoz írt levél 8:5; 9:23-26; 10:1). Másfelől azonban az Újszövetség megismétel és a keresztények számára is előírássá tesz számos ószövetségi törvényt, közte a „szeressed felebarátodat mint magadat” (Mózes 3. könyve 19:18), „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (Mózes 5. könyve 6:5) törvényeket, valamint a Tízparacsolatot (Mózes 2. könyve 20:1-17) a Sabbatra vonatkozó parancsolat kivételével.

Ebből teológiai iskolák egész serege származott annak magyarázatára, mely törvények vonatkoznak a keresztényekre és melyek nem. Bár egyes keresztények Pál apostol írásaiból arra következtettek, hogy a keresztények isteni kegyelem folytán mentesültek minden mózesi törvény alól (lásd: antinomianizmus), a legtöbb keresztény nem így tartja. Az egyik leggyakoribb protestáns megközelítést a Westminsteri Hitvallás (1646) foglalja össze; eszerint a mózesi törvények három csoportra oszlanak: erkölcsi, polgári és egyházi, ebből a mai keresztényekre egyedül az erkölcsi törvények érvényesek. Mások a mózesi törvények közül csak azokat tartják érvényesnek keresztényekre, amelyeket az Újszövetség megismétel. Az 1970-es és '80-as években a keresztény rekonstrukcionalizmus (teonómia) nevű mozgalom felvetette, hogy a mózesi polgári törvényeket is alkalmazni kellene a mai társadalomban egy modern teokratikus állam felállítása részeként. Mások elfogadják ugyan, hogy a mózesi törvények eredeti formájukban már nem érvényesek, és a megszegésükért a Bibliában kiszabott büntetéseknek csak az adott történelmi korban volt jelentőségük, azonban továbbra is napjainkra is érvényes erkölcsi és vallási alapelveket keresnek a Törvényben. Pál apostolnak a Törvényhez való hozzáállása még ma is vitatott téma az Újszövetséggel foglalkozó tudósok körében.

Pátriárkák kora

A bibliai szövegekben található néhány egyértelmű nyom, melyek leszűkítik összeállításának lehetséges korát. A pátriárkák történetében rengeteg teve, tevecsorda szerepel (Ter 37:25) egy kereskedőkaraván teherhordóiként kerülnek említésre. Viszont közismert, hogy az i. e. 2. évezred vége felé háziasították, és i. e. 1000 után terjedt el széles körben a Közel-Keleten. József történetében a „gumival, balzsammal és illatos gyantával” megrakott karaván arra utal, hogy a szöveg szerzői jól ismerték az i. e. 8. század-i. e. 7. századi arab kereskedelmet, mely az asszír birodalom felügyelete alatt virágzott.[f 7] Az Izrael déli síkságán Tell Dzsemmehnél végzett ásatások a kifejlett tevék csontjainak drámai növekedését tárták fel az i. e. 7. századból.

Mindegyik nyom arra utal, hogy a szövegeket több évszázaddal a pátriárkák koraként meghatározott korszakot követően állították össze. A többi ellentmondással együtt ezek azt látszanak alátámasztani, hogy a pátriárkák elbeszéléseit az i. e. VIII-VII. században foglalták írásba.[f 8]

Arámiak

Az arámiak meghatározó szerepet játszottak Jákob Leával és Ráhellel kötött házasságának, illetve a nagybátyjával Lábánnal való kapcsolatának a történeteiben. Az arámiak kb. i. e. 1100 előtt nem kerülnek említésre önálló népcsoportként a Közel-Keleten. Izrael és Arám sűrűn keveredett katonai konfliktusba. Az Izraeli királyság északi részének lakossága arámi származásúnak tűnik. A Második Törvénykönyv „vándorló arám”-nak nevezi Jákobot (MTörv 26:5).[f 9]

Hükszószok

Az Egyiptomban magas hivatalt betöltő József története a Teremtés könyve szerint az Egyiptomba bevándorló kánaánita bevándorlók leghíresebb elbeszélése. Léteznek más, egyiptomi források is. Manethón egyiptomi történetíró írta az i. e. 3. században, hogyan özönlötték el Egyiptomot bizonyos keleti idegenek, akiket hükszószoknak nevezett. A „hükszósz” egy Manethón által „pásztorkirályok”-ként fordított, ám valójában „idegen földek urai” jelentéssel bíró egyiptomi szó görög alakja. Manethón szerint a hükszószok Avarisz nevű városban vetették meg lábukat a Nílus deltavidékén, és ott dinasztiát alapítottak, mely több, mint öt évszázadig uralkodott Egyiptom fölött. A legújabb régészeti ásatások viszont azt mutatják, hogy a hükszósz „invázió” valójában fokozatos, Kánaánból Egyiptomba történő bevándorlás volt, nem pedig egy gyors hadjárat.[f 10]

Jegyzetek

  1. http://www.andyrowell.net/andy_rowell/2006/01/marva_dawn_on_s.html%7C Marva Dawn javaslata
  2. A könyvek számának a héber ábécé betűivel való összehasonlítása azonban mesterkélt, mivel a számok nem egyeznek meg.
  3. Vankó-Reisinger: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához, Bibliaiskolák Közössége, 1993
  4. Zárójelben a szó jiddis kiejtését adjuk meg (fonetikusan), a magyar átírási szabályok szerint (Laczkó Krisztina - Mártonfi Attila: Helyesírás.)
  5. Gordon Wenham, "Pentateuchal Studies Today," in Themelios 22.1 (Oct. 1996): 3–13.
  6. Rózsa Huba: Őstörténet, 2008
  7. http://www.kislexikon.hu/wellhausen.html%7C Bővebben: Pallas 19. k.(1926) 527. o.
  8. Az Ószövetségre vonatkozó epigráfiai leletek. [2014. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 29.)
  • Israel Finkelstein, Neil Asher Silberman. Biblia és régészet. Az ókori Izrael történelmének két arca. Gold Book Kft. ISBN 963 9437 743
  1. Finkelstein, i. m. 13. old.
  2. Finkelstein, i. m. 18-21. old.
  3. Finkelstein, i. m. 13. old.
  4. Finkelstein, i. m. 20. old.
  5. Finkelstein, i. m. 18. old.
  6. Finkelstein, i. m. 24. old.
  7. Finkelstein, i. m. 49. old.
  8. Finkelstein, i. m. 50. old.
  9. Finkelstein, i. m. 51. old.
  10. Finkelstein, i. m. 66-67 old.
  • Amy Dockser Marcus. Biblia a régészet tükrében. Hogyan írja újra a régészet a Bibliát és formálja át a Közel-Keletet. Gold Book Kft. ISBN 963 9428 665
  1. Marcus, i. m. 51. old.

További információk

Kapcsolódó szócikkek

39 (szám)

A 39 (római számmal: XXXIX) egy természetes szám, félprím, a 3 és a 13 szorzata.

Ariszteasz-levél

Az úgynevezett Ariszteasz-levél vagy Philokratésznak írt levél egy i. e. 2. századi hellenisztikus mű, pszeudoepigráfia. Josephus Flavius, aki a levél körülbelül 40%-át idézi, Ariszteásznak tulajdonítja szerzőségét és eredeti címzettként Philokratészt nevezi meg. A levél a zsidó törvény görögre fordításáról szól, amit hetvenkét, Jeruzsálemből Egyiptomba küldött fordító készített el az alexandriai könyvtáros kérésére; így keletkezett a Septuaginta. A héber Biblia görögre fordításáról írt beszámolója többek szerint fiktív és nyilvánvalóan nem mentes a túlzásoktól, de ez a legkorábbi szöveg, ami az alexandriai nagy könyvtárat említi.

Arpad

Arpad (valószínűleg a mai Tell Rifaat város, Szíriában) egy ősi Arámi Újhettita város északnyugat-Szíriában, Aleppótól északra. Az arámi Jahan állam székhelye volt, amit Yakhani Gusi alapított az időszámításunk előtti 9. században. Jahan állam Azaztól délre és Hamától északra terült el.Arpad később az Urartu Királyság egyik legnagyobb vazallus városává vált. IE 743-ban, az Asszír - Urartu háború alatt, III. Tukulti-apil-ésarra Újasszír király miután Samsatnál legyőzte II. Szarduri seregeit, a várost is ostrom alá vette. De Arpad városa nem adta meg magát egykönnyen. Tukulti-apil-ésarrának három évébe tellett, mire elfoglalta Arpadot, miután azonnal lemészároltatta a lakosságot, a várost pedig elpusztítatta. Később Arpad tartományi székhely lett.A valószínűleg Arpad városára épült Tell Rifaat városban a mai napig találunk nyolc méter magas falakat.A várost a Héber Biblia is több helyen említi:

A királyok második könyve 18:34; 19:13

Izajás könyve 10:9; 36:19; 37:13

Jeremiás könyve 49:23;

Biblia

A Biblia (amely a koiné görög βιβλίον, azaz tekercs szóból származik) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A teljes Bibliát szent jellegéből adódóan keresztény Szentírásnak is nevezik. A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját, de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelező mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról „tanúskodnak”, és amelyeket a hagyomány szerint az apostolok és/vagy azok tanítványai írtak, vagy jegyeztek le. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum). Gramatának, azaz Írásoknak nevezték az ószövetségi és újszövetségi könyvek együttesét.

Ez a szócikk a keresztény Bibliát tárgyalja. A zsidó Bibliáról lásd a hagyományos zsidó teológiához kapcsolódó Tanakh szócikket.

Biblia-fordítás

Bibliának nevezzük a zsidóság és a kereszténység szent könyvét. A véglegesen a 4. században kanonizált keresztény Biblia két fő részből áll: Ószövetségből és Újszövetségből. Az Ószövetség (felekezettől függően) teljes egészében vagy döntő részében megegyezik a Héber Bibliával. A fordítások története az eredeti héber nyelvű Biblia más nyelvekre való átültetésével kezdődött.

Bibliai arámi nyelv

Bibliai arámnak a Dániel könyvében, Esdrás könyvében, valamint a Bibliában még néhány helyen elszórtan előforduló arámi nyelvű szövegegyüttest nevezzük. A terminus kizárólag a bibliai szövegekre vonatkozik. A korábbi irodalomban szokás volt káld vagy káldeus nyelv (chald, chaldeus) néven is említeni, de elfogadott a birodalmi arám megnevezés is, bár ez utóbbi azt a nagyobb csoportot jelenti, melynek a bibliai arám csak része. Nem tévesztendő össze a héber Biblia későbbi arám fordításával, a Targummal, sem az Újszövetség korában beszélt arámi nyelvvel.

Héber irodalom

A héber irodalom az ókori, a középkori és modern héber nyelvű műveket jelenti. Minden kétséget kizáróan a legfontosabb ilyen mű a Héber Biblia (Tanakh).

Izsák (Ábrahám fia)

Izsák (héberül: יִצְחָק Yitzchak; jiddisül: יצחק Jickhok, Standard héber modern kiejtés Yiẓḥaq, tibériai kiejtéssel Yiṣḥāq; arabul: إسحٰق vagy إسحاق ʾIsḥāq; "nevetni fog") A héber Biblia leírása szerint Ábrahám és Sára egyetlen gyermeke, Ézsau és Jákob apja. A zsidó nép három pátriárkájának egyike volt. Mózes első könyve szerint Ábrahám Izsák születésekor 100 éves volt. Izsák 180 éves korában halt meg, így ő élt legtovább a patriarchák közül. Szintén ő volt az egyetlen, kinek a neve nem változott meg, és az egyetlen, aki nem hagyta el Kánaánt. (Bár egyszer megpróbálta, Isten azt mondta neki, ne tegye.) Mivel életében viszonylag kevés konfliktus történt, élete Ábráméhoz és Jákobéhoz hasonlítva kevésbé színes.

Az Újszövetség számtalan alkalommal hivatkozik Izsákra. A korai keresztény egyház azt, hogy Ábrahám felajánlotta Izsákot – hogy ezzel kövesse Isten akaratát – a hit és az engedelmesség példaképének tekintette.

A muzulmánok Ishaakot prófétájukként tisztelik. Izsák néhány gyermeke szerepel a Koránban. A Korán Izsákot becsületes embernek, Isten szolgájának, az izraeliták apjának tekinti. Azonban ez az álláspont az utóbbi évszázadokban nem talál támogatókat a muzulmán hittudósok körében.Több tudományos kutató Izsákot legendás szereplőnek tekinti, míg mások szerint történelmi személyként, félnomád vezetőként egymagában megtestesíti a törzsi történelmet.

Kabbala

A kabbala (héberül: קַבָּלָה, = hagyomány) olyan tan vagy iskola, amely a zsidóság misztikus vonatkozásaival foglalkozik. Az ezoterikus tanítások a kapcsolatot magyarázzák a végtelen, örök és misztikus Teremtő és a véges és halandó teremtett világával. A tan azon a felismerésen alapul, hogy Isten bár transzcendens, a szefirákon keresztül immanens is. Isten a kontempláció és a megvilágosodás útján ismerhető meg, s egyszerre rejti el és nyilatkoztatja ki önmagát.

A kabbala célja meghatározni a világegyetem és az emberi lét természetét, a létezésének értelmét és célját és számos egyéb ontológiai kérdést. Módszereket is szolgáltat ezen kérdések megértésére és arra, hogyan érhető el a spiritualitás. A kabbala eredetileg teljesen a zsidó gondolatvilág keretein belül fejlődött és rendszeresen klasszikus zsidó forrásokat használ, hogy magyarázza és bemutassa az ezoterikus tanokat. Ezek a tanítások így egyaránt szólnak a Tóra (Héber Biblia) és a tradicionális rabbinikus források elemzéséről és a zsidó vallási szokások magyarázatáról.

Ketuvim

A Ketuvim, Ketubim vagy Kszovim (héberül כְּתוּבִים Ketúvím; Kətûvîm) „amik le vannak írva”, innen Írások vagy Iratok) a Tanakh (a héber Biblia) harmadik, utolsó része a Tóra (Törvény) és a Neviim (Próféták) után.

Klasszikus héber nyelvtan

A klasszikus héber nyelvtan (másként ókori, ó- vagy bibliai héber nyelvtan) a héber nyelv alapját képező bibliai héber szövegek leírását tartalmazza. Egyedüli nyelvi anyaga a héber Biblia, másként תנ״ך Tanakh. Minden más, későbbi héber szöveg (melyek közül legelső a véglegesen az i. sz. 2. században összeállított, de nyelvi anyagot az 1. századból is tartalmazó Misna) már a nyelv egy más, a bibliaitól meglehetősen eltérő nyelvállapotát jeleníti meg.Szemben más ókori nyelvemlékekkel, a héber Biblia szövege már „elsőre” teljes egészében áll előttünk, a fennmaradt alap-kéziratok (Leningrádi kódex, Aleppói kódex) ugyanis az i. sz. 9-10. századból valók. Korabeli szövegvariációk vagy másolatok nem maradtak fenn, minden szövegmaradvány, kézirattöredék vagy bármilyen héber nyelvű összevethető anyag legkorábban az i. e. 2-1. századból származik (Kumráni tekercsek). Az i. e. 3. században keletkezett görög Szeptuaginta a héber szövegtan tekintetében ugyan különleges helyet foglal el, a nyelv leírására azonban ez sincs befolyással.

Mivel a bibliai héber, mint nyelv – és így a héber Biblia, mint szövegforrás –, annak ellenére, hogy műfaját tekintve könyvgyűjtemény, hiszen 39, különböző korban, különböző szerzők által, különböző helyeken leírt könyvet tartalmaz, rendkívüli módon intakt, ezért a nyelv leírásánál a legszükségesebb mértéken felül (pl. fogság előtti – fogság utáni szövegek szintaxisának megkülönböztetése) nem szükséges belemenni az egyes könyvek egyébként is rendkívül problematikus datálási problémáiba. Ugyanígy nem szükséges állást foglalni az egyes könyvek szerzőségéről, ahogyan keletkezési helyükről sem és szintén szükségtelen a bibliakritika szövegfelosztási technikáit érvényesíteni. A jelen leírás ezeket javarészt mellőzni fogja, amennyiben szükséges, az általánosan elfogadott álláspontot igyekszik megjeleníteni.

Leningrádi kódex

A Leningrádi kódex (Codex Leningradensis; nem összekeverendő a Szentpétervári kódex, vagyis a Codex Petropolitanus valamint a "Codex Petropolitanus Purpureus" néven is ismert kódexekkel. Míg a Szentpétervári kódex jelzete B19A a legrégebbi fennmaradt példánya a héber Biblia maszoréta hagyományú szövegének, Kr. u. 1008-ból, addig a "Codex Petropolitanus Purpureus" jelzete N(022) és a "Codex Petropolitanus" jelzete Π(041) az Újszövetség bizonyos részeit tartalmazza.)

Az Aleppói kódex feltehetőleg valamivel régebbi, de hiányoznak belőle egyes részletek. A Biblia Hebraica Stuttgartensia (BHS), a héber Biblia egyik mérvadó kortárs kritikai kiadása, a Leningrádi kódex szövegét közli, azonban sajnos nem pontosan és nem hibátlanul. Ezeket a hibákat az újabb kiadásokban folyamatos korrekciókkal igyekeznek kiküszöbölni, mely munka a jelen pillanatban is tart. Az új héber Biblia a Biblia Hebraica Quinta nevet fogja viselni. 2020-ra tervezték elkészíteni a teljes anyagot, de úgy tűnik, hogy a munka még eltart jó néhány évig. 2004 óta viszont már több kötetet is közölt a Német Bibliatársulat az Ószövetségből katolikus, protestáns és zsidó teológusok, illetve héber nyelvszakértők közreműködésével.

A Leningrádi kódex tartalmazza a héber Biblia teljes szövegét, bár a sorrend némileg eltér a legtöbb Bibliától, mert a Krónikák könyve megelőzi a Zsoltárok könyvét és Jób könyve a Példabeszédek könyvét. Tartalmaz ezenkívül úgynevezett maszoretikus jegyzeteket is a lap alján és margóján. A bőrkötéses kódexet pergamenre írták.

A Leningrádi kódexet a szentpétervári nemzeti könyvtárban (Szaltikov-Scsedrin Könyvtár) őrzik 1863 óta. Közismert nevét, amelyet az orosz forradalom után kapott, a könyvtár kérésére a mai napig nem változtatták meg, jóllehet korábban a Codex Petropolitanus nevet viselte. 1991 óta némely körökben újra ez a neve használatos.

Markión

Markión vagy Markion (görögül Μαρκίων Σινώπης, régiesen Marcion; 85 – 160) kis-ázsiai gazdag kereskedőből lett, a történelmi egyházak által eretneknek nevezett hitszónok, aki gnosztikus, platonista eredetű, a későbbi manicheusok tanaihoz hasonló tanításaival egy több évszázadig élő egyházat alapított meg, számos hívővel az egész akkori Római Birodalom területén. Követői voltak a markioniták.

85 körül született. A Fekete-tenger partján fekvő Szinopéből származott, s gazdag hajótulajdonos vagy kereskedő volt. Antoninus Pius uralma alatt, uralkodása első évében lépett színre. 140 körül Rómába hajózott, ahol javainak jelentős részét egy keresztény közösségre testálta. 144 körül szakított a helyi egyházzal, s új egyházat alapított. Tanai hamarosan széles körben elterjedtek.

Tanításának egyik fő gondolata az az állítás volt, hogy Jézus egy egész más Istent nyilvánított ki, mint a Héber Biblia Istene.

Az Ószövetség gyakran úgy beszél Istenről, mint aki mindenekfelett igazságos, jutalmaz, de büntet is, jó is, de elsősorban csak a saját népéhez van szíve igazán. Továbbá sok olyan tulajdonságot meghagy benne, amelyek inkább emberiek, mint isteniek (antropomorfizmus). Ezzel szemben Jézus Krisztus Istene az abszolút jóság és a szeretet, aki jóságát nem köti feltételekhez, aki a bűnösöket éppúgy elárasztja szeretetével, mint a jókat. A két korszak határán pedig Jézus áll. Előtte a törvény uralkodik, vele pedig megkezdődik a megváltás és kegyelem korszaka. Markion még egy lépéssel tovább ment, és azt mondta, hogy a két korszaknak istene is két külön Isten.Nézete alapján a héberek Istene egy nyomorúságos világ teremtője, aki nem azonos Jézus irgalmas Atyjával. Ezért elvetette az Ószövetséget, mivel az más Istent jelentett ki, nem a Jézus Krisztus Atyját, s helyére a saját Szentírását tette, amely a Lukács evangéliumának és Pál apostol leveleinek az ő elképzelése szerinti „megtisztított” formájából állt. Célja az volt, hogy megreformálja a meghamisított kereszténységet a páli teológia alapján és abból minden ószövetségi, illetve zsidó elemet kiiktasson. Az ő új Szentírása három részből állt. Az első részben volt az új kijelentésről szóló evangélium, a másodikban voltak Pál levelei, a harmadik pedig pedig Markión saját könyvéből, az Antitézisekből (Antitheseis) állt. Az Antitézisek a kereszténység és a zsidóság közt levő ellentétek rendszerezett összefoglalása volt, az evangéliumból és Pál teológiájából levont következtetések. Ismeretünk szerint Markión volt az első, aki összegyűjtötte Pál apostol leveleit és szent írásokként használta fel őket. Pált a kereszténység klasszikusának tartotta, s ugyanakkor nyilatkozatait és egész világnézetét szembeállította nemcsak a zsidó valláséval, hanem az apostolokéval is, és csak Páléhoz ragaszkodott.Szerinte a héberek istene által teremtett anyagi világ hibás és csak a szenvedések helye, így teremtője is csupán egy kontárkodó, rosszindulatú démiurgosz, azaz ördög lehetett.[forrás?] Ennek megfelelően Jézus sem a zsidók által várt Messiás (hiszen annak egy hódítónak és politikai vezetőnek kellett volna lennie), hanem egy, a Teremtőnél nagyobb isten küldöttje, akinek a szerepe a Héber Biblia istenétől különböző jellegű, a fény és a tiszta eszme transzcendens (~tapinthatatlan) istenének kinyilatkoztatása volt. Jézus istene indulatoktól és haragtól mentes, teljesen jóindulatú. Jézus küldetése tehát az volt, hogy a hívőket az Ószövetség véges, haragos teremtőistene elnyomásából kivezesse. Hite szerint Krisztus nem volt igazából ember, és nem ténylegesen halt meg a keresztfán, hanem teste mintegy jelenésszerű, látszattest volt (doketizmus), amelyet csak egy időre, földi küldetése alatt vett fel, hogy azután ismét elhagyja.

Ezt a nézetet Tertullianus hevesen támadta a „De Carne Christi” (Krisztus testéről) írt könyvében.

Markión szembeszállt a pogány-keresztény egyházi megalkuvásokkal. Visszahelyezte jogaiba a világ végét váró reménységet, és ezzel összefüggő aszkézist hirdetett, ételben-italban mértékletességet követelt meg. Rendszeresen kellett böjtölni, és szigorú étkezési tilalmak voltak előírva.

Az anyagi világot bűnösnek és elvetendőnek tekintette. A markioniták nem házasodtak. A szexualitás – még házasságon belül is – bizonyos paráználkodásnak számított.

A hívők kötelességévé tette a vértanúságig menő hithűséget és állhatatosságot. Ezek az elvek később mély hatást gyakoroltak Máníra is.

Tertullianus a 2. század végén beszámolt arról, hogy „Markión eretnek hagyománya betöltötte az egész világot”. A markionita egyház nyugaton körülbelül kétszáz évig állt fenn. Nagy Konstantin császár 320 körül betiltotta a vallásuk gyakorlatát.

Keleten, Kis-Ázsiában is meglehetősen el volt terjedve. Bár követőinek száma itt kevés volt, még több évszázadig fennmaradt. A mozgalom életerejét végül a manicheusok és az örmény paulicianusok szívták fel. Még a 692-ben tartott trallesi zsinat, továbbá a 10. századi Fihrist (wd) is említi őket, de csak mint „különcködőket”.

Rúth könyve

Rúth könyve (héberül מְגִלַּת רוּת Megillat Rúth - Rúth tekercse) a Héber Biblia harmadik részének (Ketuvim - Iratok) második egységébe, az Öt tekercs közé tartozik, a keresztény kánonban történeti alapon kapott elhelyezést, ezért a Bírák könyve után szerepel. A könyv a moábita Rúth és anyósa, Naomi történetét beszéli el Moábból való visszatérésükön keresztül Rúth férjhezmeneteléig, illetve fiának megszületéséig, majd Dávid király nemzetségtáblájával zárul. A könyv, rövidsége ellenére is (4 fejezet) fontos helyet foglal el mind a zsidó, mind a keresztény hagyományban.

Septuaginta

Latinosan Septuaginta, magyarosan Szeptuaginta (rövidítése LXX, görögül Ἡ Μετάφραση τῶν Ἑβδομήκοντα) a Héber Biblia görög nyelvű fordítása. Kr. e. 300 körül íródott, az egyiptomi Alexandria városában II. Ptolemaiosz fáraó uralkodása idején.

A Septuaginta a legrégebbi ismert görög fordítása az Ószövetségnek. A latin nyelvű elnevezés jelentése ’hetven’ és arra utal – amint azt az Ariszteasz-levél alapján alexandriai Philóntól tudjuk –, hogy hetvenkét zsidó bölcs írta. A bölcsek a tizenkét zsidó törzs tagjai voltak, minden törzset hatan képviseltek a fordítás elkészítésekor.

Siralmak könyve

A Siralmak könyve vagy Jeremiás siralmai (héberül: מגילת איכה Megilát Échá – rövidítései: Sir, Siral, Siralm, JSir, héberül: אֵיכָה Échá - Jaj!, Hogyan?, jiddisül: איכה Ejkho) a Biblia egyik protokanonikus ószövetségi irata, mely a Héber Biblia harmadik – Ketuvim – részében, annak második csoportjában helyezkedik el, az Öt tekercs egyikét alkotva.

A keresztény kánonban, szerzőségi és történeti szempontok miatt, közvetlenül Jeremiás könyve után került.

Öt gyászénekben siratja el a szerző – a hagyomány szerint Jeremiás próféta – Jeruzsálem és a Templom Kr. e. 587-es lerombolását, és az átélt borzalmakból fakadó mélységes gyászból Isten irgalmáért könyörög, mert csak ő bocsáthat meg a bűnös népnek. Az énekeket az isteni irgalomba vetett bizalom hatja át.

Targum

A targum (héber תַּרְגּוּם, többes száma: targumim) a Tanakh (a Héber Biblia) arámi nyelvű (olykor akár bővebb magyarázatokkal is kiegészített) fordítása, amelyet a Második Templom időszaka és a kora középkor közt írtak vagy állítottak össze Palesztinában vagy Babilóniában.

Édenkert

Az Édenkert vagy Paradicsom (más nevein Éden, Paradicsomkert, héber nyelven: גן עדן, Gán-'Éden) azon vidék neve, ahol a héber Biblia (Ószövetség) elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.

Egyes kutatók az édenkert eredeti helyének mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl vízzel elárasztott területét jelölik meg. Több szerző a sumer-akkád szövegek elemzésén elindulva a Biblia kezdeti történeteiről azt bizonyítja, hogy már jóval korábban korábban is ismerték őket.

Újszövetség

Az Újszövetség vagy Újtestamentum a keresztény Biblia második része. Az Újszövetséget az első rész, az Ószövetség (Héber Biblia) nélkül nehéz lenne értelmezni.

Az Ószövetség könyvei
Köln-Tora-und-Innenansicht-Synagoge-Glockengasse-040
Héber Biblia
(Azok a könyvek, melyek az összes keresztény és zsidó kánon legalább egyikében megtalálhatóak.)

1 Mózes · 2 Mózes · 3 Mózes · 4 Mózes · 5 Mózes · Józsué · Bírák · Rúth · 1–2 Sámuel · 1–2 Királyok · 1–2 Krónikák · Esdrás · Nehémiás · Eszter · Jób · Zsoltárok · Példabeszédek · Prédikátor · Énekek · Ézsaiás · Jeremiás · Siralmak · Ezékiel · Dániel · Hóseás · Jóel · Ámós · Abdiás · Jónás · Mikeás · Náhum · Habakuk · Szofoniás · Aggeus · Zakariás · Malakiás

Katolikus deuterokanonikus könyvek

Tóbiás · Judit · 1 Makkabeusok · 2 Makkabeusok · Bölcsesség · Sirák fia · Báruk · Jeremiás levele · Dániel (kieg.) · Eszter (kieg.)

A görög és szláv ortodox kánon többletei

2 Esdrás · 3 Makkabeusok · Manassé imája · 151. zsoltár

A grúz ortodox kánon többletei

4 Makkabeusok · 3 Esdrás

A „szűkebb” etióp ortodox kánon többletei

Ezra apokalipszise · Jubileumok · 1 Énok · 1-3 Etióp Makkabeusok · 4 Báruk

A szír Pesitta kánonjának többletei

Zsoltár 152-155 · 2 Báruk · Báruk levele

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.