Héber ábécé

A héber írás eredeti formájában egy 22 betűt (vagy karaktert) tartalmazó, úgynevezett „abdzsad” (abjad), azaz tisztán mássalhangzóírás, amelyet az ókortól kezdve napjainkig a héber nyelv írására használnak. Ugyanezt az írást használták és használják ma is, esetleges kisebb módosításokkal a zsidó diaszpóra számos más nyelvének – például a német jiddis, a spanyol ladino vagy a judeo-arab nyelvek – leírására is. A bibliai szövegek lejegyzése során kialakult úgynevezett pontozási rendszer eredetileg nem volt része az írásnak.

Az írástípusok tekintetében szokás föníciai, arámi, szamaritánus, héber stb. írásokat külön tárgyalni, ezek azonban csak a betűformában mutatnak eltérést, mind ugyanannak az írásnak a változatai. Éppen ezért a betűk sorrendje, elnevezéseik, fonetikai értékük és használatuk módja is megegyezik[1]

A héber nyelvhez használt írástípusok a történelem során jelentősen változtak, így beszélhetünk óhéber, kvadrát, rási és modern kurzív típusú írásokról. (Ezek a legjellegzetesebb csoportokat jelentik.) A jelen cikkben szereplő típus a kvadrát. Az ókori Izraelben eredetileg használt óhéber és a mai kvadrát semmiben sem hasonlít egymásra, utóbbi az arámból fejlődött ki.

Héber ábécé
Hebrew alphabet sample
Típusmássalhangzó-írás
Nyelvek héber, jiddis, ladino, judeo-arab és mások
Időszak Kr. e. 300-tól napjainkig
Felmenő írásrendszerekókánaánita ábécé
   föníciai ábécé
    arámi ábécé
Unicode-tartomány U+0590-től U+05FF-ig, U+FB1D-től U+FB40-ig
ISO 15924Hebr

Története

A kvadrát az i. e. 3. század során alakult ki az arámiból, amit a nyelv írására az i. e. 6. sz. óta használtak. Ezt megelőzően a hébert az óhéber írással írták, mely az i. e. 10 században jött létre a föníciai ábécé nyomán.

A héber írás történetében a legnagyobb fordulatot a babiloni fogság idézte elő, amikor i. e. 598 és 596 között II. Nabú-kudurri-uszur erőszakkal Babilonba telepítette a zsidóság nagy részét. Mintegy fél évszázad múltán II. Kurus perzsa király megengedte a hazaköltözésüket. Ebben az időszakban vették át a zsidók az arámi ábécének akkorra már igen elterjedt és kedvelt betűit. Az i. e. 6. századtól kezdve a gömbölyded, hajlékony vonalvezetésű arámi betűkkel írták a héber szövegeket, egyelőre nem változtatva azok formáján. Mintegy 200 év alatt alakították ki sajátos, máig megőrzött betűtípusukat, a kvadrátot, a tulajdonképpeni héber írást, melyben az egyes betűk egy-egy négyzetet töltenek ki. A kvadrát szolgált alapul a szép héber nyomdabetűk, valamint a modern héber írás spanyol (széfárd), lengyel-német (askenázi), levantei és marokkói változatának kialakulásához is.

A héber írás elemei

A héber írás több, egymásra épülő, de nem egyszerre kialakult elemből (jelcsoportból) áll. Mivel a héber írást az ókortól napjainkig különféle jellegű szövegek lejegyzésére használták / használják, érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az egyes íráselemek a szövegcsoportokban nem egyformán fordulnak elő.[2] A táblázat mutatja az egyes íráselemek jelenlétét a főbb szövegtípusokban.

Az írás elemei Főbb szövegtípusok
ókori pontozatlan • héber karakterekkel írt sémi (pl. arám) • héber karakterekkel átírt nem sémi héber Biblia posztbiblikus, rabbinikus újhéber pontozott újhéber pontozatlan
Ábécé: a betűk vagy mássalhangzók
+
+
+
+
+
Pontozás Magánhangzójelek
+
+
ritkán
Segédjelek
+
+
ritkán
Neginák
+
Egyéb jelek
+

Az ábécé, azaz a mássalhangzók

A héber ábécé 22 mássalhangzóbetűből áll. Amikor a héber ábécéről beszélünk, akkor csak ezekre a betűkre gondolunk, az összes többi jel (a pontok) nem tartoznak bele az ábécébe, betűnek is csak ezeket nevezzük.

Alapbetűk Végbetűk (kamnefec) Magánhangzóbetűként (mater lectionis)
betű név átírás kiejtés betű név kiejtés mit jelöl és hol
א álef ʾ á – héberben ritka, arámban gyakori
ב bét b b / v
ג gimel g g
ד dálet d d
ה h h, – (a), á, e, é, ó – csak szó végén
ו váv w v ó, ú (o, u) – szó belsejében vagy végén; elején csak az וּ ú- és kötőszóban
ז zajin z z
ח hét ch
ט tét t
י jod y j í (i), é – szó belsejében vagy végén; e – egy birtokragban
כ khaf k k / ch ך vég-khaf ch (k)
ל lámed l l
מ mém m m ם vég-mém m
נ nun n n ן vég-nun n
ס számeh s sz
ע ajin ʿ (e – jiddisben)
פ p p / f ף vég-pé f (p)
צ cádi ṣ, c c ץ vég-cádi c
ק kof q, ḳ k
ר rés r r
שׂ szin ś sz
שׁ sin š s
ת táv t t

Eredetileg az s és az sz jelölésére csak egy betűt alkalmaztak (sin: ש), a ma őket megkülönböztető diakritikus pont későbbi fejlemény (sin: שׁ és szin: שׂ). A mai pontozatlan szövegekben a sin mindig jelöletlen, csak a szin kap pontot, középkori szövegben mindkettő jelöletlen. A betűk elnevezése egységes, a szefárd – askenázi – újhéber kiejtési különbségekkel magyarázható kisebb eltéréseknek (pl. jod / jud, cáde / cadi) nincs jelentősége (a fenti betűnevek az OH. 264. oldalán lévő táblázatot követik, amely Bányai Viktória és Komoróczy Szonja Ráhel munkáján alapul).

Több betű, egy hang

Amint a fenti táblázatban is látható, helyenként előfordul, hogy több betűhöz ugyanaz a hangérték tartozik, akárcsak a magyar j és ly esetében (az alábbiakban a modern izraeli hébert vesszük alapul). Az azonos hangértékkel rendelkező betűk az alábbiak:

Egyik betű Másik betű Közös hangérték
vét
(dágés nélkül)
ב váv ו /v/
kaf
(dágéssel)
כּ kof ק /k/
khaf
(dágés nélkül)
כ hét ח /χ/   („kh”)
tét ט táv ת /t/
számeh ס szin
(balra ponttal)
שׂ /s/   („sz”)

Alak szerinti rendezés

Az alábbi táblázat alaki hasonlóság szerint rendezve mutatja be a betűket, hogy a szembeállítás révén a különbségeik jobban kitűnjenek. (Ezúttal talpas (serif), azon belül Times New Roman betűtípussal szerepelnek a betűk.)

ז ו ד ר ן ך ף
zajin váv dálet rés vég-nun vég-khaf vég-pé
נ ב כ פ מ ם ט ס
nun bét khaf mém vég-mém tét számeh
ה ח ת ץ ע צ ש
hét táv vég-cádi ajin cádi sin
További, könnyebben elkülöníthető betűk            
ל ק ג א י
lámed kof gimel álef jod

Mássalhangzócsoportok

A mássalhangzókat különféle közös tulajdonságaik alapján (melyek lehetnek nyelvtaniak vagy pusztán formaiak) a héber nyelvtan csoportokba sorolja. A héber elnevezések általában az egyes betűcsoportokból alkotott mozaikszavak, vagyis nem jelentenek semmit.

  • kamnefec (végbetűk) – Öt betűnek – כ מ נ פ ץ k, m, n, p, c – külön szóvégi formája van, négyet az alapbetűk szárának lehúzásával, egyet (m) összezárásával kapunk. Elnevezése a belőlük alkotott כַּמְנֶפֶץ kamnefec betűszó. A végbetűk az óhéberben még nem léteztek.[3]
  • begadkefat-betűk – A ב ג ד כ פ ת b, g, d, k, p, t betűk, vannak kemény és lágy formáik, dáges lenét vehetnek föl.
  • magánhangzóbetűk (mater lectionis) – A ה , ו váv és י jod bizonyos helyzetekben magánhangzókat jelöl. Ilyenkor nevük magánhangzóbetű (héberül אִמּוֹת הַקְּרִיָּה immót haqqərijjá olvasási anyák vagy anyabetűk). Az א álef is idetartozik, de á-ként való alkalmazása az arámban szokásos és nem a héberben.
  • némabetűk – Azok a betűk, amelyeket az olvasás során nem kell kiejteni. Bármely betű lehet néma, ami nem kap magánhangzót vagy svát, a héberben ugyanis a szó utolsó mássalhangzóját leszámítva minden betű kell, hogy kapjon magánhangzót vagy svát. Ami nem kap, az abban a helyzetben az olvasás szempontjából nem létezőnek tekintendő. Elsősorban az álef tartozik ide (pl. a רֹאשׁ rós fej-ben, mert nincs magánhangzója, de a יֶאֱהַב je'ehav szeretni fog már nem, mert itt van magánhangzója; a יִשׁשָׂכָר jišśáchár Izsakhár-ban az שׁ š néma). A némabetűket a gondosabb kéziratok és kiadások ráfé-val jelölik.
  • torokhangok (gutturálisok) – Az א ה ח ע álef, hé, chet, ajin és a ר res. Nem kettőzhetőek; szimpla svá helyett összetettet vesznek fel; környezetükben kedvelik az a-hangokat és amit lehet, arra is változtatnak. A res hol közéjük tartozik, hol nem.
  • foghangok (dentálisok) – A ד ט ת d, ṭ, t betűk bizonyos helyzetekben felcserélődhetnek.
  • sziszegők (szibiláták) – A ז ס צ שׁ שׂ z, sz, c, sz (ś), s betűk bizonyos helyzetekben felcserélődhetnek. Memóriaszavuk זַסְצַשׁ zaszcas.
  • nyújtott betűk (litterae dilatabiles) – A legtöbb héber betű kinyújtható, ezt sorok végén alkalmazták, ha a sor üres lett volna (Héber elnevezése a leggyakoribb ilyen betűkből אֲהַלְתֶּם ahaltem)

Magánhangzójelölés

A héber magánhangzójelölés egy a latin írású nyelvektől erősen eltérő, kétrétegű és kombinált rendszer. A magánhangzók jelölésében első rétegként három mássalhangzó (hé, váv, jod, ritkábban az álef is) vesz részt, a második rétege pedig egy úgynevezett „pontozási rendszer”. Pontozatlan szövegekben csak az előbbi, pontozottban csak az utóbbi szerepel. (Az előbbi ugyanis a pontokkal kombinálódva jelenik meg.)

Magánhangzóbetűk

szó elején szó belsejében szó végén
váv ú ומי úmí és-ki שוב súv visszatér שבו səvú térjetek vissza!
ó
יום jóm nap בו bó vele
jod í
איש ís férfi פרי pərí gyümölcs
é
בית bét háza valakinek הרי háré valaminek a hegyei
e
עליה á`lehá rajta
ă
מה mă mi?
á
עלה ólá égőáldozat
e
זה ze ez, משה Móse Mózes
é
עלה ălé levél
ó
שלמה Səlómó Salamon

Pontozatlan írásban a rövid magánhangzók nem jelennek meg, a hosszú magánhangzókat azonban a héber tudja jelölni. Erre három betűt: a -t (ה), a váv-ot (ו) és a jod-ot (י) alkalmazza a következőképpen:

  • a váv-val az ó-t és ú-t (ritkábban o-t és u-t),
  • a jod-dal az í-t (néha i-t) és é-t és egyetlen, ám fontos esetben az e-t (a többes számú S/3f birtokrag יה- -ehá).

A jod és a váv magánhangzóbetűként csak szó belsejében vagy szó végén fordulhat elő, az egyetlen szóeleji alak az וּ ú- és kötőszó.

  • A -vel – kizárólag szó végén – az a-t, á-t (ez a leggyakoribb), e-t, é-t és ó-t.
  • Az álefet (א) a héber nagyon ritkán használja erre a célra, akkor á-t jelöl. Ez a használat az arámra jellemző.

A héberben a szóvégi magánhangzókat mindig jelölni kell, ez alól nagyon kevés (általában helyesírási okokra visszavezethető) kivétel van.

Kialakulása

Kialakulásának magyarázataként általában az szokott szerepelni, hogy a nyelv első fázisában csak mássalhangzókat írtak, a második fázisban kerültek bele a magánhangzóbetűk, míg a harmadikban adták hozzájuk a pontokat. Ez azonban így nem igaz, az első és második fázist nem lehet egymástól elkülöníteni. Kétségtelenül meg lehet különböztetni magánhangzóbetűkkel kevésbé vagy jobban ellátott szövegeket – és ennek alapján régebbi vagy újabb szövegekre is el lehet akár őket különíteni –, a magánhangzóbetűk egy része azonban kezdettől benne van a szavakban, mivel azoknak integráns része. Példák:

  • a תורה twrh:tórá törvény-ben a váv magánhangzóbetű (és sohasem írható תרה-ként), ugyanakkor a ירה járá jod-jából származik, tehát a szógyök része
  • בית byt:bajit ház, byt:bét háza vkinek – a jod szintén a gyök része, ami az első esetben mássalhangzóként, a másodikban magánhangzóbetűként szerepel. (Utóbbi biblián kívüli ókori szövegekben בת bt-ként is szerepel, ekkor azonban a szövegkörnyezetből minden esetben világosan kiderül, hogy a bét-ről és nem a bat lány szóról van szó, amit viszont mindig így írunk.)
  • צור cwr:căvvár nyak, de cwr:cúr kőszikla, cór Tírusz – a váv a fentihez hasönlóan szintén a gyök része, és a szó olvasatától függően marad mássalhangzó vagy lesz magánhangzóbetű.

A hé, váv és jod magánhangzóbetűként való szerepeltetése tehát „adja magát”, mivel ezek a szavaknak integráns részei és a ragozások során eleve hol mással-, hol magánhangzóként jelennek meg (בית byt: bajit / bét, ישׁב yšb: jásav / jésév / hósív / húsav / hivvásév). Igazi magánhangzóbetűnek akkor tekinthetjük őket, ha olyan helyen kerülnek be a szövegbe, ahol eredetileg nem szerepeltek (pl. a שׁוֹמֵר sómér-ben a váv nem szükséges, mert a gyöknek nem része, a szóalak csak שֹׁמֵר). Ez utóbbi csak a vávval és a joddal tehető meg (nagyon ritkán – idegen szavakban – az áleffel)

Szintén elterjedt nézet, hogy magánhangzók hiánya miatt a szövegek olvasata bizonytalanná vált és a helyes kiejtés megőrzése lehetetlen volt. Ez azonban korántsem akkora probléma, mint amilyennek látszik, a héber szövegek pontozás nélkül is nagy biztonsággal olvashatóak. S mivel a tanulás módja a felolvasás, illetve közös olvasás, a nehezebb olvasatú szavak is jól megmaradnak az olvasóban. A magánhangzóbetűk beillesztése inkább egy ortográfiai hagyomány (vö. egyaránt találunk magánhangzóbetűvel vagy anélkül írt szavakat), használatukat következetesen, azaz az olvasás könnyítése érdekében csak az ivrit viszi végig (itt a magánhangzóbetűk már a nyelvtani formát is képesek jelölni). A sokszor hangoztatott olvasási bizonytalanság valójában nem létezik, mert igaz ugyan, hogy egy pontozatlan szónak önmagában akár több tíz olvasata / jelentése lehet, de ez a szövegben maximum 2-3-ra csökken.

Magánhangzópontok: Egyszerű magánhangzójelek

(Az elnevezések itt is az OH. 264. oldalán lévő táblázatot követik.)

Az egyszerű magánhangzójelek
jel neve kiejtése példák
ָ kámec
hatéf kámec
á
o
שָׁם sám ott
כָּל־ kol- vminek az egésze, חָכְמָה chochmá bölcsesség
ַ patah ă יַעַן jaan mert
ֵ céré é שֵׁם sém név
ֶ szegol e מֶלֶךְ melech király
ִ hirek i שִׂם szim tégy!
ֹ holem ó יָשֹׁב jásóv térjen vissza!
ֻ kibbuc u רֻץ ruc fuss!
ְ svá ə / – יִשְׁמְרוּ jismərú (az első néma, a második hangzik)

A sémi nyelvek közül a héber rendelkezik a legfejlettebb és legösszetettebb magánhangzó-lejegyzési rendszerrel. A rendszer kettős: egyrészt tartalmazza az önálló magánhangzópontokat („egyszerű magánhangzók”), másrészt ezek a pontok a fenti magánhangzóbetűkkel kombinálódva összetett jeleket adnak ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy magánhangzónak többféle írott változata is lehet.

Az i. e. 1-2. századtól az i. sz. 4-5. századig három pontozási rendszer alakult ki: a babiloni, a palesztinai és a tibériási, melyek közül végül az utóbbi maradt fenn, elsősorban fejlettségének köszönhetően. A tibériási rendszerben a magánhangzópontok – az ó kivételével – a betűk alatt helyezkednek el, ezért a rendszer neve „aláírt” (szupralineáris), megkülönböztetendő a felül pontozott babiloni és palesztin rendszerektől (valamint az arabtól).

  • A kámec jelnek két olvasata van: á és rövid o. Az esetek döntő többségében – minden nyílt és minden hangsúlyos zárt szótagban – á (kámec), o-ként csak zárt és hangsúlytalan szótagokban olvassuk, neve ekkor hatéf kámec.
  • A patah egyik formája az úgynevezett patah furtívum (פַּתַח גָּנוּב patah gánúv becsempészett v. belopott patah), ami a szóvégi hét, ajin és mappikos hé (ח ע הּ) előtt jelenik meg, és a szokásos mássalhangzó-magánhangzó sorrendtől eltérően a mássalhangzó előtt ejtjük (לֹקֵחַ ló`qéach elvesz, שֹׁמֵעַ sóméaʿ hallgat, אֱלוֹהַּ Elóah Isten).

Összetett magánhangzójelek

A szavakban már eleve benne lévő és magánhangzót jelző betűk, valamint a pontok együttesen hozzák létre az összetett magánhangzókat. Elnevezésük: a) a pont neve + gádól nagy, utalva ezzel „kisebb” párjára, b) a pont neve + a betű neve; önálló elnevezése csak a súreqnek van. Ha az összetett és az egyszerű magánhangzójel is ugyanazt a hangot jelöli, kiejtésükben nincs különbség. A szóbelseji ú, ó és í ritkán a rövid párját jelöli.

Svával három magánhangzó alkot összetételt, ezek neve hátéf gyors, utalva arra, hogy a svá lerövidíti a magánhangzó ejtését. Nevezik még összetett vagy színezett svának is. Kiejtésükre nézve „ultrarövidek” lennének, de a gyakorlatban megegyeznek a rövidekkel. A hátéf-qámec kiejtése mindig rövid o.

Összetett magánhangzójelek
jel neve kiejtése szó elején szó belsejében szó végén
vávval וּ súreq ú (u) וּמִי úmí és-ki שוּב súv visszatér שְׁבוּ səvú térjetek vissza!
וֹ hólem gádól / h.-váv ó (o)
יוֹם jóm nap בּוֹ bó vele
joddal י ִ híreq gádól / h.-jod í (i)
אִישׁ ís férfi פְּרִי pərí gyümölcs
י ֵ céré gádól / c.-jod é
בֵּית bét háza valakinek הָרֵי háré valaminek a hegyei
י ֶ szegól gádól / sz.-jod e
עָלֶיהָ á`lehá rajta
hével ה ַ- patach-hé
מַה mă mi?
ה ָ- qámec-hé
עֹלָה ólá égőáldozat
ה ֶ- szegól-hé -e
זֶה ze ez, מֹשֶׁה Móse Mózes
ה ֵ- céré-hé
עָלֵה álé levél
ה ֹ- hólem-hé
שְׁלֹמֹה Səlómó Salamon
svával ֲ hátéf-patach ă עֲלֵי ălé menj fel!
ֱ hátéf-szegól e אֱדוֹם edóm Edom
ֳ hátéf-qámec ŏ חֳלִי chŏlí betegség

Olvasási segédjelek

A magánhangzópontok mellett a héberben szerepel néhány egyéb, úgynevezett olvasási segéd- vagy mellékjel, melyek a pontozott héber írás talán legfontosabb elemei. Hat jelet – 3 pontot és 3 vonalat – sorolunk ide, melyből a mai bibliakiadások ötöt alkalmaznak (a ráfé-t csak ritkán), a modern pontozott szövegek többnyire négyet (a meteg-et ritkán), a pontozatlanok (pl. újság) elvétve egyet-egyet, a maqqéf-et kivéve, ami kötőjelként funkcionál.

Segédpontok

A tradicionálisan különfélének tekintett három pont lényegében egy funkciójú: a betű valamilyen formájú erősebb kiejtésére figyelmeztet, úgymint: 1. kemény ejtés (dáges lene), 2. kettőzött ejtés (dáges forte), 3. egyáltalábani kiejtés (mappíq).

Dáges lene

A dáges lene (héberül דָּגֵשׁ קַל dágés qal – könnyű dáges) a 6, úgynevezett begadkefat-betűbe (a b, g, d, k, p, t betűkből alkotott mozaikszó) kerülő pont neve, mely ezek „kemény” (plozív) kiejtését jelzi. Magyarban (és tulajdonképpen valamennyi héber dialektusban is) csak a בּ / ב b / v, כּ / כ k / ch és פּ / פ p /f kiejtésében van érzékelhető különbség, a másik hármat egyformán ejtjük.

ponttal: בּ b גּ g דּ d כּ1 k פּ³ p תּ t
pont nélkül: ב v ג g ד d כ² ch פ4 f ת t

Dáges lene csak akkor állhat a begadkefatokban, ha azok előtt nem áll magánhangzó vagy hangzó svá. Fordítva: ha begadkefat előtt magánhangzó vagy hangzó svá áll, a dáges lene azonnal kiesik belőle és ejtése „lágy” (spirantizált) lesz.[4]

A begadkefatok kiejtése alaphelyzetben kemény, posztvokalikus (hangzó utáni) helyzetben lágyulnak meg és esik ki belőlük a dáges lene.

  • בּוֹא bó jött – de: וּבוֹא úvó és|ment
  • כֹּל kól minden – de: וְכֹל chól és|minden
  • פָּנָה páná fordult – de: יִפְנֶה jifne fordulni fog

A szabály olyan erős, hogy szóhatáron is megtörténhet (amikor a megelőző szó végződik magánhangzóra):

  • וְהָאָרֶץ הָיְתה תֹהוּ וָבֹהוּ və|há|árec hájətá `θóhú vá|`vóhú, הָיְתה תֹּהוּ hájətá `tóhú helyett (a föld pedig kietlen és puszta lett 1Mózes 1:2)

Dáges forte

A dáges forte (héberül דָּגֵשׁ חָזָק dágés cházáq – erős dáges) a betűk kettőzését jelző pont. Az א ה ח ע ר-on, azaz a torokhangzókon (gutturálisok) kívül valamennyi betűbe kerülhet. Másként: a gutturálisokon kívül minden betű kettőzhető. Dages forte előtt mindig kell magánhangzónak állnia (svá nem elég).

  • הַוּוֹת havvót, הִזָּה hizzá, הִטָּה hittá, הַיּוֹם ha|jjóm, חַלּוֹן challón, אִמֵּר immér, צִנֹּרִית cinnórít, בַּסִּיר, פִּצֵּץ, בִּקֵּשׁ biqqés, אִשָּׂרוֹן isszárón, הַשֶּׁמֶשׁ ha|ssemes, כִּתְּתוּ kittətú

Mivel a begadkefat-ban egyaránt állhat lene és forte is (azaz keményíthető, de kettőzhető is) a benne lévő pont fajtájának eldöntésére több szabály is van, melyek közül a leggyakorlatiasabb ez: ha a begadkefatban van pont és áll előtte magánhangzó, akkor a benne lévő pont dáges forte, azaz kettőz; fordítva: ha begadkefatban van pont, de nem áll előtte magánhangzó, akkor az lene, és csak keményít. (A begadkefatban álló dáges forte egyúttal dáges lene is, ami azt jelenti, hogy e betűknek csak a kemény változatait kettőzzük, azaz van bb, kk, pp, de nincs vv, chch, ff.)

  • בָּרָא bárá teremtett – a bétben lene áll, mert nem áll előtte magánhangzó
  • וּבָרָא úvárá és-teremteni fog – a bétből kiesett a lene, mert magánhangzó került elé
  • בְּהִבָּרְאָם bəhibbárəám teremtetésükkor – az 1. bétben lene áll, mert nem áll előtte semmi, a 2-ikban forte, mert magánhangzó áll előtte
  • כִּלְכֵּל kilkél ellát – mindkét kafban lene van, mert nem áll előttük magánhangzó vagy hangzó svá (a lámed alatti svá néma)
  • אֹכֶל óchel étel – a kafból kiesett a lene, mert magánhangzó után áll
  • אֻכָּל ukkál megemészttetett – a kafban forte van, mert magánhangzó áll előtte
  • קָדוֹשׁ dós szent – a dáletből kiesett a lene, mert áll előtte magánhangzó
  • קִדֵּשׁ qiddés megszentelt – a dáletben lévő pont forte, mert áll előtte magánhangzó

Mappíq

A mappíq (מַפִּיק előhozó) egy pont a szóvégi-hében (és csak a szóvégiben), ami akkor kerül bele, ha annak kiejtett voltát jelzi. (Alapesetben ugyanis a vég-hé mindig néma és magánhangzót jelöl.)

  • גָּבָה gává, de גָּבַהּ gávăh

Segédvonalak

Ráfe

A ráfe (héberül רָפֵא ráfé, gyenge) a betűk fölötti vízszintes vonás (בֿ, פֿ), melyet ma már csak a jiddisben alkalmaznak, de eredetileg szerves része volt minden bibliaszövegnek (régi kiadások még alkalmazzák). A ráfe lényegében egy hiányjel, ami jelzi, hogy a betűből hiányzik vagy a dáges lene, vagy a dáges forte, vagy a mappíg, illetve bizonyos betűk nem-olvasását is jelöli.

  • hiányjelként:
    • dáges forte hiányának jelzése: amikor valamilyen nyelvtani oknál fogva a betűben nincs ott az egyébként szükséges pont;
    • dáges lene hiányának jelzése: valamennyi begadkefat megkapja, amelyben azért nem áll lene, mert nem kell (ebben a szerepében egyfajta „anti dáges lene” : פּוּר púr Purim, de וּפֿוּר úfúr és Purim)
  • „ne olvasd jelként”:
    • megkapja minden mappíg nélküli vég-hé (ebben a szerepében egyfajta „anti-mappíq”)
    • megkapja minden „némabetű”, azaz azok, melyek ott vannak ugyan, de nem kell olvasni őket.

Annak ellenére, hogy ma már nagyon kevés kiadás alkalmazza,[5] a ráfe a szöveg lejegyzése során alkalmazott fontos szövegellenőrzési-szövegbiztosítási jel is, ami minden esetben jelzi, hogy az adott pont nem véletlenül maradt ki a betűből, tehát nem másolási hibáról van szó.

Maqqéf

A maqqéf (מַקֵּף gerenda) a szavak közötti felső összekötő vonal. Elvileg a valamilyen szempontból összetartozó szavakat kapcsolja egybe (elsősorban a birtokos kapcsolatokat, pl. בֶּן־דָּוִד ben-Dávid Dávid fia, illetve bizonyos egyszótagú szavaknál ez kötelező is, pl. מִן־הָעִיר min-há|ír a|város-ból), ez azonban ennél bonyolultabb és csak az esetek kisebb részére érvényes, ugyanis nem minden összetartozó szó van maqqéffal kötve, ugyanakkor a maqqéffel kötött szavak nagy része nincs egymással az átlagnál szorosabb kapcsolatban. Ennek oka, hogy a maqqéf a neginákkal együtt része a héber dallamjelölési rendszernek is.

A legfontosabb szerepe hangsúlyozási: az általa összekötött szavak egy hangsúlyozási egységet képeznek, az elöl lévők elvesztik hangsúlyukat (ami miatt különböző rövidülések jönnek létre), csak a legutolsó marad hangsúlyos. Ennek ellenére valamennyi szónak saját neginája lehet. A Tanachban maximálisan négy szó áll maqqéffel összekötve.

Meteg

A meteg ( מֶתֶג zabla vagy kantár) egy kis függőleges vonás a betűk alatt, a magánhangzójel bal oldalán (igen ritkán a jobbon, még ritkábban a chátéf-ek közepén). Legfontosabb szerepe, hogy tájékoztat a qámec á vagy o olvasatáról, másrészt a svák kiejtett vagy ki nem ejtett voltáról, valamint bizonyos esetekben jelöli a mellékhangsúlyt is. (Nem keverendő össze a minden versvégi szó hangsúlyos szótagja alatt álló szillúq nevű neginával, mely ugyanígy néz ki – a meteg soha nem áll hangsúlyos szótag alatt.)

Központozási jelek

A szó általunk megszokott értelmében vett központozási jeleket (pont, vessző, felkiáltójel stb.) a héberben nem találunk (kivéve az újhébert, ahol használják), erre a célra a klasszikus héber az úgynevezett neginák-at használta fel. A neginák (vagy taamim) egy körülbelül 30 jelből álló, meglehetősen bonyolult hangsúlyozási–tagolási–zenei vonal- és pontrendszer elnevezése. Ennek egyes elemei bizonyos mértékig megfelelnek az általunk ismert pont–vonal–pontosvessző–kettőspont rendszernek, modalitást azonban (kérdő- és felkiáltójel) nem fejeznek ki. Legfontosabb, minden bibliai vers végén megtalálható eleme a szóf pászúq (סוֹף פָּסוּק versvég), mely nevének megfelelően a vers végét jelzi, azonban pont mellett, különösen hosszabb mondatok esetén, amikor a vers és a mondathatárok nem esnek egybe, vesszőt is jelenthet:

  • וְאֵת־הָאָרֶץ׃... ...és a földet. (1Mózes 1:1b)

A középkori pontozatlan szövegekben nincs semmiféle szövegtagoló elem.

Jegyzetek

  1. Ezért szokásos az az eljárás, hogy a nehezen olvasható, kézírásos vagy eltérő betűformájú szövegeket mindig héberre (konkrétan kvadrátra) írják át.
  2. Praktikusan ez azt jelenti, hogy aki például pontozatlan szövegeket szeretne átírni, annak az ábécén kívül nincs másra szüksége, aki azonban a bibliai héberrel ismerkedne, annak az összesre van, aki az újhéberrel szeretne, annak csak egy részére.
  3. Az arabban és a szírben majdnem minden betűnek van végfomája.
  4. Némely régebbi nyelvtanok tévesen nevezik ezeket hehezetes betűknek, ahhoz semmi közük, így a bh (bh), gh (gh), dh (dh), kh (kh), ph (ph), th (th) átírások is tévesek, illetve félrevezetőek.
  5. Elsősorban technikai okokból, mivel nehéz a pontos beillesztése a neginák közé, másrészt „trehányság” miatt, mivel nem nagyon tartják fontosnak (ld. pl. BHS-ben), holott a maszoretikus szöveg integráns része.

Lásd még

Források

  • Gesenius' Hebrew Grammar (Kautzsch-Cowley edition), 1910, Oxford, Clarendon Press (Hebräische Grammatik, 1813; 28th ed. edited and enlarged by Emil Kautzsch, translated by Arthur Ernest Cowley) Wikisource

Irodalom

  • Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem eKiadó és Szent István Társulat: Budapest, 2013) 369-371 és 385-391.

Külső hivatkozások

A

Az A a latin ábécé első betűje. A legtöbb nyelvben az A vagy egy nyílt hátul képzett kerekítés nélküli hangot [ɑ], vagy egy nyílt középen képzett kerekítés nélküli hangot [a] jelöl.

Alfa és ómega

Alfa és ómega (Α - Ω) a klasszikus (jonikus) görög ábécé első és utolsó betűje, következésképpen az első és az utolsó, a kezdet és a vég, valamint a teljesség szimbóluma.

A Jelenések könyvében az Atyaistent (1,8; 21,6), illetve Jézus Krisztust (1,12-18, 2,8; 2,13) jelöli, annak kifejezésére, hogy Isten, illetve Jézus öröktől fogva van és örökké él, ő az ősforrás és a végcél. Az ábécé első és utolsó betűje annyit is jelent, hogy annak minden betűje. Az alfa és ómega tehát a sorozat egészét is jelenti, így magát a teljességet.

Hasonló betűszimbolikával a hellenizmus és a rabbinista irodalom is élt (alef - táv; a héber ábécé első és utolsó betűje).

Héberül Jézus azt mondta: "Én vagyok Alef és Táv" (אני א ו ת - Ani Alef ve-Tav). Ha az Alef, Váv (=és), valamint a Táv betűket egymás mellé írjuk, akkor egy értelmes szót kapunk: אות - ejtsd: "ót", ami azt jelenti: "Jel". Vagyis Jézus azt mondta: "Én vagyok a Jel", amivel a Máté 24:30-ra utal: "És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen." Aki majd eljön "az ég felhőiben" és "siratja őt e földnek minden nemzetsége" (Lásd a Jelenések könyvében az Alfa és ómega kijelentést megelőző verset is).

A héber emet (אמת) szó (= igazság), egyike Isten neveinek a judaizmusban, amely tartalmazza a héber ábécé első, középső és utolsó betűjét.

Az ókeresztény művekben és a katakombák föliratain elsősorban Krisztus jelképe, szerepel a Krisztus-monogrammal, a hallal vagy a kereszttel együtt is. Megjelenik a két betű a Maiestas Domini ábrázolásakor, ahol Krisztus megdicsőülésének szimbóluma. Ritkábban látható Krisztus alakja vagy egy őt szimbolizáló alak mellett is. Milánóban a katekumenek megjelölésére szolgált. A niceai zsinat után az arianizmus elleni tiltakozás jele volt, ugyanis kifejezi a Szentháromságot: az alfa a hármasságra, az ómega az egységre utal. A 8. századtól mindig Krisztus képéhez kötődik, sokszor egy felütött könyv lapjain. A középkor után jelentőségét vesztette, de a modern egyházművészet ismét fölfedezte.

Cantor-paradoxon

A Cantor-paradoxon egy ellentmondás a naiv halmazelméletben, amely abból származik, hogy megengedett a legnagyobb számosságú (vagy kardinális számú) halmaz (például az univerzális halmaz) létezése. Az ellentmondás abban áll, hogy a legnagyobb számosságú halmaznak több részhalmaza van, mint eleme, így nem is lehet legnagyobb számosságú.

Föníciai ábécé

A föníciai ábécé az egyik elfogadott álláspont szerint az ókánaánita ábécé leszármazottja, azonban az ugariti ábécé esélyesebb jelölt erre történeti és írástörténeti okokból. Az ugariti ábécét viszonylag későn ismerték meg, amikor az írás keletkezéséről már kialakult egy elfogadott elmélet. Létezését a hagyományoknak megfelelően i. e. 1050 óta tartjuk számon. Az ábécét a föníciaiak használták északi-sémi nyelvük lejegyzésére. Az ábécé modern leszármazottai közé tartozik a héber ábécé, a görög ábécé, a latin írás és a cirill ábécé is, bár a görög ábécé nevei jobban hasonlítanak az ugariti ábécé megfelelő betűihez. Csakúgy, mint az ókánaánita, a föníciai is mássalhangzóírás, amely nem tartalmaz jeleket a magánhangzókra – ezek kimaradtak a leírt szövegből. Az első ábécé, amely már a magánhangzókat is jelölte, a görög ábécé volt.

Föníciai feliratokat számos, a Mediterráneum környékén található korábbi föníciai város és gyarmat területén találtak, mint például a ma Libanonban elhelyezkedő Bübloszban, és a tunéziai Karthágóban. A később felfedezett leletek az ókori Egyiptomban történt használatot is igazolják.

Héber Biblia

A héber Biblia vagy Tanakh (héberül: תנ״ך, keresztény szóhasználatban retronim elnevezéssel gyakran: Ószövetség vagy Ótestamentum) a zsidóság szent könyve. Tartalmában megegyezik a protestáns egyházak Ószövetségével, csak sorrendbeli eltérések vannak köztük. A Tanakh elnevezésnek nincs vallási tartalma, mivel az pusztán a zsidó kánon szerinti három rész – a Tóra (Törvény), Neviim (Próféták) és Ketuvim (Iratok) – kezdőbetűiből alkotott betűszó. Nem zsidó írásokban héber Biblia néven hivatkoznak rá.

Az Ószövetség egy egész évezred szellemi életének, gondolkodásának gyümölcse. Nem egyetlen mű, hanem legendák, krónikák, törvények, próféciák, versek, filozófiai és történelmi alkotások gyűjteménye. A héber Biblia néhány szakasz kivételével (amelyek az aráminak nevezett sémi dialektusban írtak) teljes egészében héber nyelven íródott. Középpontjában egy történet áll, mely Izrael népének felemelkedését és Istennel való kapcsolatát örökíti meg. Eltérően a többi ókori közel-keleti mitológiától így az egyiptomi Oziriszról, Íziszről, Hóruszról szóló történetekkel, vagy a mezopotámiai Gilgames-eposszal szemben, szilárd, e világi alapokon nyugszik. Az a világ, amelyben keletkezett, nem hatalmas városok és szent életű hősök birodalma volt, hanem egy parányi királyság, melynek népe a háborúktól, az éhségtől és szomjúságtól gyötörve küzdött fennmaradásáért. Az i. e. 7. század végén kialakult a júdai udvari tisztviselők, írástudók, papok, földművesek és próféták egy közös együttműködése során létrehozott egy új mozgalmat. A mozgalom középpontjában a szájhagyomány útján fennmaradó és azt megíró szent szöveg állt. Az elbeszélést történeti írások, emlékek, legendák, népmesék, anekdoták, próféciák, uralkodói propagandák, és ősi költemények megdöbbentően gazdag gyűjteményéből szőtték egybe. Ez az irodalmi mestermű később még számos szerkesztésen és átalakításon esett át, míg végül a világ minden részén kialakult közösségeknek is meghatározó útmutatója lett. Izrael népének viselkedése, Isten parancsolataihoz való viszonyulás, ragaszkodásuk vagy elvetésük határozza meg, milyen irányba fordul a történelem. Izrael népén, és rajta keresztül a Biblia olvasóin áll a világ sorsának meghatározása.Az izraeliták történelme egy család történetével, Ábrahám, felesége, Sára, fiuk, Izsák, az ő felesége Rebeka, unokájuk, Jákob és annak tizenkét fia személyes odüsszeiájával kezdődik. Az egész Tanakhban nyomon követhető egyre bonyolódó életük minden részlete, megismerhetőek árulásaik, csalásaik, és számos bűnük. Sokkal később, az egyiptomi szolgaságból való csodálatos menekülés, a sivatagi negyven évi vándorlás és Kánaán meghódítása után válik világossá, hogy időközben a családból dinasztia, végül pedig nemzet lett.

ISO/IEC 646

Az ISO 646 az ISO nemzetközi szabványa, ami a 7 bites karakter kódolást határozza meg, és amelyből számos nemzeti szabvány is származik, amelyek közül az egyik legismertebb az ASCII. Mivel az ISO 646 egyes részei minden ország részére közösek, a szabvány angol ábécéjét, míg más országok számára a latin ábécét határozták meg, kiegészítve a nemzeti ábécé (nyelv) sajátosságaival, így az ISO 646 képes kezelni a különböző nyelveket. Mivel jelenleg nincs mindenki által elfogadott 8 bites byte kódolási szabvány nemzeti nyelvekre, így a nemzeti nyelveket csak 7 bites formában lehet szabványosan kódolni, ezért néhány karakter, ami az ASCII-ben szerepel, hiányzik az ISO 646 nemzeti változataiból.

Jiddis nyelv

A jiddis (saját nevén: ייִדיש) a germán nyelvek nyugati ágába tartozó nyelv, eredetileg az askenázi (= német) zsidóság nagy részének anyanyelve volt, amely felnémet származéknyelvként alakult ki német nyelvterületen a középkor folyamán. Ez a felnémet jellegű nyelv tartalmaz héber-arámi és ófrancia elemeket is. Egyes régiókban szláv elemek is belekerültek a jiddisbe, természetesen, ahol szláv nyelvi környezetben élt a jiddis, ott a nyelvtani szerkezetekre is hatással volt. Hosszú időn keresztül egyfajta „elrontott” német nyelvváltozatnak, zsargonnak nyilvánították. Terjedését a kereskedelem, ipar nagyban elősegítette, s később az üldöztetések elől menekülők által jutott el Magyarországra is.

Kardinális szám

A különféle végtelenekkel szembesülve Georg Cantor (1845–1918) orosz születésű német matematikus bevezette a kardinális szám fogalmát, ezzel tett különbséget közöttük.

Katolikus Shalom Közösség

A Katolikus Shalom Közösség (portugálul Comunidade Católica Shalom) egy olyan katolikus lelkiségi mozgalom, mely a római katolikus egyház tanítását vallva fő céljának a fiatalok evangelizálását tekinti.

Klasszikus héber nyelvtan

A klasszikus héber nyelvtan (másként ókori, ó- vagy bibliai héber nyelvtan) a héber nyelv alapját képező bibliai héber szövegek leírását tartalmazza. Egyedüli nyelvi anyaga a héber Biblia, másként תנ״ך Tanakh. Minden más, későbbi héber szöveg (melyek közül legelső a véglegesen az i. sz. 2. században összeállított, de nyelvi anyagot az 1. századból is tartalmazó Misna) már a nyelv egy más, a bibliaitól meglehetősen eltérő nyelvállapotát jeleníti meg.Szemben más ókori nyelvemlékekkel, a héber Biblia szövege már „elsőre” teljes egészében áll előttünk, a fennmaradt alap-kéziratok (Leningrádi kódex, Aleppói kódex) ugyanis az i. sz. 9-10. századból valók. Korabeli szövegvariációk vagy másolatok nem maradtak fenn, minden szövegmaradvány, kézirattöredék vagy bármilyen héber nyelvű összevethető anyag legkorábban az i. e. 2-1. századból származik (Kumráni tekercsek). Az i. e. 3. században keletkezett görög Szeptuaginta a héber szövegtan tekintetében ugyan különleges helyet foglal el, a nyelv leírására azonban ez sincs befolyással.

Mivel a bibliai héber, mint nyelv – és így a héber Biblia, mint szövegforrás –, annak ellenére, hogy műfaját tekintve könyvgyűjtemény, hiszen 39, különböző korban, különböző szerzők által, különböző helyeken leírt könyvet tartalmaz, rendkívüli módon intakt, ezért a nyelv leírásánál a legszükségesebb mértéken felül (pl. fogság előtti – fogság utáni szövegek szintaxisának megkülönböztetése) nem szükséges belemenni az egyes könyvek egyébként is rendkívül problematikus datálási problémáiba. Ugyanígy nem szükséges állást foglalni az egyes könyvek szerzőségéről, ahogyan keletkezési helyükről sem és szintén szükségtelen a bibliakritika szövegfelosztási technikáit érvényesíteni. A jelen leírás ezeket javarészt mellőzni fogja, amennyiben szükséges, az általánosan elfogadott álláspontot igyekszik megjeleníteni.

Kánaáni nyelvek

A kánaáni nyelvek az afroázsiai nyelvcsaládban a középső-sémi ág ÉNy-i csoportjába tartoznak. A legtöbb közülük viszont már a Kr. e. 1. évezred végén kihalt. Többnyire azokat a nyelveket soroljuk ide, amelyeket az ókori népek Kánaán régiójában beszéltek, úgymint az izraeliták, a föníciaiak, az ammóniak, a moábiták, az edomiták, továbbá azok a népcsoportok, törzsek akiket a Biblia összefoglaló néven kánaánitáknak nevez.

Nabateus ábécé

A nabateus ábécé a nabateus nyelv leírására szolgáló mássalhangzóírás („abdzsad”). A nabateusok alakították ki az i. e. 2. században saját használatra az arámi ábécéből, annak leszármazottjából, a szír ábécéből, bár egyes elemeiben az ókánaánita ábécé is megjelenik, mint például az alaph esetében. A petrai épületek és sírok feliratait ezzel az írástípussal készítették. A 4. században használatát északon a héber ábécé, délen az arab írás váltotta fel.

Nun (egyértelműsítő lap)

Nun; sumer–akkád írásjel egy díszítő jelzőhöz

Nun; óegyiptomi isten

Nun; a héber ábécé egyik betűje

Náhum könyve

Náhum könyve a Bibliában, az Ószövetségben található, az úgynevezett tizenkét kisprófétához tartozó könyv. Témája Ninive pusztulása, mely Izráel megszabadulásával jár együtt.

Schulhof Izsák

R. Jichak ben Zalman ben Mose Schulhof ha-Lévi / Schulhof Izsák (Prága, 1645–1648 között – Prága, 1733. január 9.) zsidó tudós, rabbi, aki átélte és később leírta Buda 1686-os ostromát.

Siralmak könyve

A Siralmak könyve vagy Jeremiás siralmai (héberül: מגילת איכה Megilát Échá – rövidítései: Sir, Siral, Siralm, JSir, héberül: אֵיכָה Échá - Jaj!, Hogyan?, jiddisül: איכה Ejkho) a Biblia egyik protokanonikus ószövetségi irata, mely a Héber Biblia harmadik – Ketuvim – részében, annak második csoportjában helyezkedik el, az Öt tekercs egyikét alkotva.

A keresztény kánonban, szerzőségi és történeti szempontok miatt, közvetlenül Jeremiás könyve után került.

Öt gyászénekben siratja el a szerző – a hagyomány szerint Jeremiás próféta – Jeruzsálem és a Templom Kr. e. 587-es lerombolását, és az átélt borzalmakból fakadó mélységes gyászból Isten irgalmáért könyörög, mert csak ő bocsáthat meg a bűnös népnek. Az énekeket az isteni irgalomba vetett bizalom hatja át.

Tarot

A tarot egy 78 lapból álló kártyacsomag, melyet kártyajátékra és jóslásra használnak. A kártyák egyik oldalán szimbolikus képek találhatók, a másik oldaluk egyforma színű és mintázatú.

Természetes számok

Természetes számoknak nevezik

A sorozat lépésköze 1, tehát a sorozat következő tagját mindig úgy kapjuk, hogy az utolsó taghoz hozzáadunk 1-et. Végtelen sok természetes szám van, mivel bármilyen nagy számhoz is hozzá tudunk adni 1-et, újabb tagot képezve a sorozatban.

A természetes számok halmazát a matematikában egy tipográfiailag kiemelt félkövér vagy „blackboard bold” (kontúros) (Unicode: U+2115) betűvel jelölik (a latin naturalis, azaz 'természetes' szó nyomán). A természetes számok halmazának megszámlálhatóan végtelen számú eleme van.

A természetes számok az összeadásra és a szorzásra kommutatív félgyűrűt alkotnak.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.