Gerilla-hadviselés

A gerilla-hadviselés[1] olyan katonai módszer, amely során kis létszámú, mozgékony, fegyveres csoport meglepetésszerű támadást hajt végre nagyobb létszámú és emiatt általában kevésbé mozgékony katonai egység ellen. A gerilla-hadviselést alkalmazó csoportok rendszerint kihasználják az általuk jól ismert terület adottságait, és ezért védelmi pozícióban rendezkednek be. Ezzel arra kényszerítik az ellenséget, hogy azok egy számukra kevésbé ismert terepen mozogjanak.[2]

A gerilla-hadviselés jellemzően a fegyveres ellenállók vagy milicisták[3] által, hagyományos hadseregek ellen alkalmazott taktika. Nem keverendő össze a kisebb létszámú reguláris katonai alegységek által végrehajtott katonai műveletekkel.

A gerilla szó a spanyol guerra (’háború’) szóból ered. Az -illa kicsinyítő képzővel körülbelül a ’kis háború’ kifejezést jelenti. (A spanyolok harci módszeréből származik[4] a guerilla=háborúcska szó , amivel sem az akkor Napóleon[5] mellett harcoló Lengyel légió, sem a franciák - szörnyű atrocitások ellenére - sem tudtak megbirkózni. Napóleon a lengyeleket is csúnyán kihasználta, mert miközben öngyilkos rohamokra küldte a lengyel katonákat, az annyira várt független Lengyelországot már nem volt hajlandó támogatni. A magyarok viszont más képet alakítottak ki - joggal - a 48-49-es szabadságharcban mellettünk harcoló Lengyel Légióról).

El Tres de Mayo, by Francisco de Goya, from Prado in Google Earth
Francisco Goya festménye
Madrid védőinek kivégzése (1814)
("Május harmadika")

A gerilla-hadviselés jelentősebb képviselői: Mao Ce-tung, Abd el-Krim, Thomas Edward Lawrence, Võ Nguyên Giáp, Josip Broz Tito, Michael Collins, Che Guevara, Charles de Gaulle.

Jegyzetek

  1. Guerilla (angol nyelven). Free Dictiomary - Farlex
  2. Napóleon és a spanyol kelepce”, Magyar Hírlap (magyar nyelvű)
  3. Milícia (magyar nyelven). Kislexikon
  4. Madridi felkelés (magyar nyelven). Múlt-Kor
  5. Napóleon (magyar nyelven). Doksi.hu

Kapcsolódó szócikkek

Christiaan de Wet

Christiaan Rudolf de Wet (Smithfield közelében, Oranje Szabadállam, 1854. október 7. – Dewetsdorp közelében, Dél-Afrika, 1922. február 3.) búr tábornok, az első búr háború és a második búr háború idején fontos katonai pozíciókat töltött be, és a csapatok egy jelentős részét ő vezette.

1854. október 7-ben született Smithfield közelében. Lelkes hazafiként fiatalon részt vett a britek elleni első búr háború győztes harcaiban. A háború után a politikába is bekapcsolódott. A második búr háborúban tisztként szolgált s jelentősebb erők tartoztak irányítása alá. De Wet a gerilla-hadviselés egyik nagy úttörője volt, kiválóan alkalmazta ezt a fajta taktikát, ennek ékes bizonyítéka, hogy több jelentős ütközetet is megnyert a megszálló brit csapatok ellen.

A búr háborúkat követően az idős tábornok a politikai pályán helyezkedett el, és részt vett a búr felkelésben. A felkelés leverését követően néhány évvel De Wet egészsége rohamosan romlani kezdett. 1922-ben hunyt el, családi birtokán.

Elhárítás

Az elhárítás defenzív jellegű titkosszolgálati tevékenység, ami az ellenséges hírszerző és egyéb titkos tevékenység, szabotázs,(wd) diverzió, terrorista cselekmények felderítésére és kivédésére irányul. A kivédendő támadás eredete szerint megkülönböztethető a külső és a belső elhárítás, azaz az idegen országok cselekményei elleni védekezés, döntően a kémelhárítás, illetve a belső terrorizmus és az alkotmányos rend elleni szervezkedés elhárítása. A megvédendő célpontok szerint megkülönböztethető a polgári és katonai elhárítás. A belbiztonsági tevékenység az elhárítás speciális esete, amikor magukat az adott ország titkosszolgálatait és más fegyveres testületeit védelmezik különösen mélyen rejtett eszközökkel és módszerekkel a külső behatolás, befolyásolás, korrupciós törekvések ellen. (A belső elhárítás és a belbiztonsági tevékenység fogalmai a közbeszédben gyakran keverednek.)

Embargó

Az embargó (a spanyol embargo szóból, ez pedig az embargar „megakadályozni, megállítani, feltartóztatni” igéből, amelynek végső forrása a népi latin *imbarricare „elbarikádozni”) a behajózás, elindulás tilalmát jelenti, átvitt értelemben valamilyen tervezett cselekedet megkezdésének a tiltását. Ilyen cselekedet lehet egy hír közlése, áruk, jellemző módon fegyverek és stratégiai cikkek szállítása, főleg nem baráti országba vagy rendeltetési helyre. A teljes gazdasági embargó alatt álló országok akár totális önellátásra, autarkiára is kényszerülhetnek.

Francia Kiss Mihály

Francia Kiss Mihály (Kecskemét, 1887. november 22. – Budapest, 1957. augusztus 13.) magyar katona, a Rongyos Gárda szervező parancsnoka és a magyar gerilla-hadviselés specialistája. A második világháborút követően háborús és egyéb bűncselekmények miatt 1948-ban, távollétében halálra ítélték. Az ítéletet hosszú bujdosása miatt, 1957 májusában történt elfogását követően 1957. augusztus 13-án hajtották végre.

Francia ellenállás

A francia ellenállás (franciául: la Résistance) a második világháború alatti, Németország ellen irányuló francia ellenállási mozgalom. Az ellenállás kis csoportokból, felfegyverzett nőkből és férfiakból állt. A gerilla-hadviselés mellett illegális újságokat terjesztettek, információkat szolgáltattak, és az ellenséges vonalak mögött rekedt szövetséges katonák visszajutását segítették. Az ellenállás tagjai a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből kerültek elő: bevándorlók, konzervatív keresztények (papokat is beleértve), liberalista, anarchista, és kommunista civilek.

A francia ellenállás jelentős szerepet játszott a normandiai partraszállás és a Dragoon hadművelet során, azáltal, hogy a szövetséges erőknek információkat szolgáltattak az Atlanti Falról, és a Wehrmachtról, illetve a Wehrmacht csapatainak elhelyezkedéséről. Az ellenállás továbbá szabotázs akciókat szervezett és hajtott végre elektromos hálózatokon, telekommunikációs hálózatokon, és közlekedési eszközökön.

Politikai szerepe is volt: a hazafiasságot, az ellenállást a német uralom ellen és a bátorságot hirdették.A normandiai partraszállás és a Dragoon hadművelet után az ellenállás paramilitáris részeit jobban átszervezték egy hierarchikus rendszerbe, Hazai Francia Erők (Forces Françaises de l'Intérieur, FFI) néven. 1944 júniusában az FFI 100 000 főt számlált, és gyorsan növekedett, októberre 400 000 főre nőtt a létszáma. Az FFI egyesítése bár néha politikai gondokat okozott, mégis sikerrel járt, 1945 májusára már 1 200 000 főből állt, negyedik legnagyobb európai reguláris haderőként a kontinensen.A francia ellenállási mozgalom egyik sajátos szervezete volt a maquis, Elsősorban a franciaországi német „kötelező munkaszolgálat” (Service du travail obligatoire, STO) elől menekültek a hátországba és hajtottak végre egyre szervezettebb felderítő, szabotázs és személymentési akciókat.

Gerilla (egyértelműsítő lap)

Gerilla-hadviselés

gerillakertészet

gerillamarketing

Gerilla (együttes)

Gerilla Rádió, dunaújvárosi rádió

Gyalogság

A gyalogság a haderő azon fegyverneme, amely gyalogosan harcol. Azon csapatok, akik nem végeznek harctevékenységet, de gyalogosan járnak, nem számítanak gyalogságnak. A gyalogság a legegyszerűbben kiképezhető, fenntartható, bevethető és bármilyen terepen alkalmazható haderőnem. A gyalogsági egységek képesek nagyobb területek birtokba vételére és megtartására.

A történelem során a gyalogság szerepe és súlya folyamatosan változott, az ókori rabszolgatartó népek hadseregeinek gerincét képezte, míg az Ázsia lovas nomád népeknél szinte ismeretlen volt. A középkor során a lovasság szerepe megnőtt, mely egy ideig háttérbe szorította a gyalogságot az európai csatatereken. A tűzfegyverek megjelenésével a gyalogság szerepe ismét megnőtt, a feudalizmus felbomlásának időszakában létrejött a korszerű gyalogság. Az ipar rohamléptű fejlődése és a tűzfegyverek elterjedése egyre több gyalogos katona felállítását követelte a hadseregektől, a polgári forradalmak időszakában már ez volt a fő fegyvernem. A korszerű összfegyvernemi harcban is a gyalogságé a vezető szerep.

Harcászat

A harcászat, más néven katonai taktika a hadművészet alkotórésze, egyben minden fegyveres konfliktus alapelemének, a harcnak az elmélete és gyakorlata. Carl von Clausewitz szerint a harcászat a katonai erő megszervezésének, a fegyverek használatának a tudománya és művészete, ami lehetővé teszi az ellenség legyőzését. A harcászat a hadműveleti vezetés hadászati célkitűzéseit valósítja meg.

A harcászat elmélete a szárazföldön, a levegőben és a tengeren folytatott konkrét fegyveres küzdelem objektív törvényszerűségeit tanulmányozza, és kidolgozza a gyakorlati harc módszereit. A harcászat gyakorlata minden haderőnem és fegyvernem esetében más és más.

Történelmileg a fegyveres harcok, háborúk eredetileg túlnyomórészt harcászati elemekből álltak össze. A gyakorlati harcban, valamint a nagyobb hadgyakorlatokon szerzett tapasztalatok, az ezekből levont következtetések alapján már évszázadok óta katonai taktikai kézikönyveket, harcászati szabályzatokat állítanak össze, és ezeket, különösen a haditechnika fejlődésének függvényében, gyakran megújítják.

Hódzsó család

A Hódzsó család (japánul 北条氏) a Kamakura sógunátus alatt egy régens (japánul: sikken) család volt Japánban. Minamoto no Joritomo halála után, 1203-ban szerezték meg a tényleges hatalmat. Egy évszázadon át irányították Japánt, míg nem Go-Daigo császár és hadvezérei 1333-ban meg nem döntötték uralmukat. Ekkor a család 900 tagja követett el tömeges öngyilkosságot.

Jacob Louis van Deventer

Sir Jacob Louis van Deventer (Oranje Szabadállam, 1874. – Dél-afrikai Unió, 1922. ?) búr katona, gerillavezér, majd a Dél-afrikai Unió tábornoka az első világháború idején.

Lovasság

A lovasság lovon mozgó, lóhátról főleg szálfegyverekkel (kard, lándzsa, dzsida) harcoló haderő elnevezése, amely korábban minden nagy hadsereg fontos része volt. Összevont katonai alakulatok részeként a fő feladata volt az ellenség felderítése, megfigyelése, a róla való híradás, a saját csapatok mozgásának a fedezése, a megvert ellenség üldözése és demoralizálása, a gyenge pontokra mért váratlan csapás, a védtelen szárnyak megkerülése és az áttörés végrehajtása.

Nagyobb mértékben először az asszír hadseregben alkalmazták a lovasságot (I. e. 9. század).

Az ókori társadalmakban a lovasság másodlagos fegyvernem maradt. A sztyeppei nomád népek (hunok, ősmagyarok, kunok, mongolok stb.) fő fegyverneme a könnyűlovasság volt. Harcmódjuk jellegzetes eleme volt a lovasíjászat. A középkorban a feudális társadalmak csaknem kizárólagos fegyverneme a páncélos nehézlovasság volt, amely közelharcban elsöprő erőt képviselt, azonban manőverezésre alkalmatlan volt. A lőfegyverek terjedésével a lovasság szerepe háttérbe szorult, páncélzata csökkent, távolsági fegyvereket kapott és ismét megjelent a nagy manőverező képességű könnyűlovasság (huszárok, ulánusok stb.) A 19. század második felében, főként az ismétlőfegyverek és a géppuskák bevezetése következtében a lovasság fontossága és használhatósága nagy mértékben csökkent. Feladata egyre inkább már csak a felderítés, üldözés, ellenséges lovasság elleni harc volt.

Az első világháború idejére a gyorstüzelő kézifegyverekkel felszerelt és védővonalba beásott ellenség elleni lovasroham az öngyilkossággal ért fel. A lovassági alakulatok végül lovaikat páncélozott harcjárművekkel cserélték fel és a „gépesített lovasság” vagy „páncélozott lovasság” nevet kezdték el használni, de végül ezt az elnevezést is elhagyták. A első világháborúban csak különleges esetekben, alkalmi fegyvernemként használták a lovasságot. Az 1950-es években már egyik korszerű hadseregben sem alkalmaztak lovasságot.

Mozgósítás

A mozgósítás, gyakran használt latin eredetű szóval mobilizáció, egy ország haderejének és védelmi erőforrásainak háborús készenlétbe helyezése támadás céljára avagy közvetlenül várható, esetleg már bekövetkezett támadással szemben. Gyakori rövidítése szóösszetételekben, hivatali zsargonban az M betű (M-tartalék, M-készlet). A mozgósítás lehet általános vagy részleges, nyílt vagy rejtett. Ellentéte a leszerelés, a demobilizáció.

Mozgósítás esetén a haderőt a békebeli keretállományról háborús szintre töltik fel, behívják tartalékosokat, szabadságolt katonákat és más személyzetet. Felszabadítják a nemzetgazdaság háborús célokra tartalékolt készleteit, és a gazdaságot hadi gazdálkodásra állítják át. A nyilvántartott belső ellenzéki erőket, ellenséges ügynököket letartóztatják, internálják.

Feszült nemzetközi helyzet esetén maga a mozgósítás elrendelése is lehet casus belli, háborús indok a szemben álló fél számára. Emiatt fordult elő a nemzetközi gyakorlatban a rejtett mozgósítás is, amikor igyekeztek titokban tartani a katonai előkészületeket.

Olasz–török háború

Az olasz–török háború (törökül Trablusgarp Harbi, olaszul Guerra di Libia, azaz Tripoli illetve Líbiai háború néven is ismert) 1911. szeptember 29-től 1912. október 18-áig vívott háború volt az Olasz Királyság és az Oszmán Birodalom között Tripolitániában (egy oszmán tartomány volt) nagyjából a mai Líbia területén. A háború alatt Olaszország megszerezte a Dodekanéz-szigeteket is. Először háborúban itt vetettek be repülőgépeket.

Pankiszi-szoros

A Pankiszi-szoros vagy Pankiszi-völgy (grúzul: პანკისის ხეობა, Pankisis Kheoba) egy földrajzi és történelmi régió Grúzia területén.

Parittya

A parittya két végén erős zsinegre kötött hosszúkás, romboid alakú erős, vastag bőrdarab, amely közepén be van mélyítve, vagy esetenként ki van vágva, hogy a beleteendő kődarab annál biztosabban álljon.

Páncélos háború

A páncélos háború olyan konfliktus, összecsapás, melyben javarészt vagy teljes mértékben páncélos járművek, tankok vesznek részt.

Totális háború

A totális háború (németül Totaler Krieg) kifejezés egy ország erőforrásainak és gazdaságának teljes felhasználásával, a lakosság végsőkig való igénybevételével folytatott háború, hadviselés, mozgósítás. A totális háborúban a hadakozást elvesztő fél esetenként szinte a teljes haderejét elveszíti, a területét és lakosságát is jelentős, vagy teljes mértékben az idegen (ellenséges) erők ellenőrizhetik. A harc jellegéből adódóan általában a másik fél teljes hadászati megsemmisítéséig tartanak az ellenségeskedések (pl. második világháború). A fogalom legismertebb használata Joseph Goebbelshez fűződik, aki a Harmadik Birodalom propagandaminisztereként használta a berlini Sportpalotában tartott beszéde alkalmával, 1943. február 18-án.

Vietnámi háború

A vietnámi háború alatt bővebb értelemben a teljes második indokínai háborút (1955 – 1975. április 30.), szűkebb értelemben a közvetlen amerikai katonai beavatkozást (1965–1973) lehet érteni. A háború alapvetően a francia gyarmati hadsereg végső veresége után 1954-ben ideiglenesen kettéosztott Vietnám újraegyesítéséért folyt, amely során ideológiai alapon Kína és a Szovjetunió a kommunista Észak-Vietnámot, míg az USA Dél-Vietnámot támogatta. A két kommunista nagyhatalom a délkelet-ázsiai befolyásért egymással is versengett, az USA pedig a kommunizmus térnyerését próbálta megakadályozni a térség frissen függetlenné vált országaiban.

A szárazföldi hadműveletek nagyobbrészt Dél-Vietnámban, továbbá Kambodzsa és Laosz határ menti területein folytak. Kezdetben az amerikai katonai tanácsadók által kiképzett Dél-vietnámi Hadsereg csapatai próbálták felszámolni a délen az esőerdőkben és a kiterjedt föld alatti alagútrendszerekben bujkáló és a vidéki falvakat uraló ellenállók és gerillák csapatait. A délen uralkodó politikai elnyomás és káosz miatt az ellenállók száma az évek során nem csökkent, sőt emelkedett. Az amerikai politika és hadvezetés az 1960-as évek közepén úgy döntött, a tanácsadók és kiképzők mellé harcoló amerikai katonákat is küld a térségbe. A gerillák mellett az északi hadsereg katonái is gyakran harcoltak délen, sőt többször is megkísérelték a déli országrész teljes katonai megszállását, amit csak az amerikai tűzerő révén sikerült visszaverni.

Észak-Vietnám felett ugyanekkor légiháború dúlt. Az amerikai bombázók a teljes észak-vietnámi ipart lerombolták, bár a szovjet és kínai gazdasági és katonai támogatás miatt ez nem rengette meg az országot.

A háború komoly kihívást jelentett a nyílt fronton zajló harcra kiképzett amerikai katonák számára. Az ellenség ugyanis többnyire gerillaakciókkal támadott, s a dél-vietnámi kommunista ellenállók erős támogatói rétegre leltek a szegény parasztság körében. Így az ellenség képes beolvadni a civilek közé, míg a messziről érkezett amerikaiak nem voltak képesek megkülönböztetni a polgári lakost a vietnámi ellenállóktól. Az észak-vietnámi hadsereg is jobbára gerillatámadásokat alkalmazott, így támogatva déli szövetségeseit. A háborúban alkalmazott amerikai stratégia következésképp nem az volt, hogy ellenséges területet kelljen elfoglalni, vagy hadsereget kelljen nyílt csatában legyőzni, hanem a Dél-Vietnámban harcoló ellenálló gócokat és az őket támogató északi egységeket mind egy szálig el kellett pusztítani. A kommunista ellenállók kihasználták az országuk természeti adottságait (a sűrű őserdőket, hegyeket, sziklabarlangokat, folyókat) és azokat használták természetes fedezékekként. Az amerikai hadsereg minden elképzelhető modern hadieszközt (az atomfegyvereket leszámítva) bevetett Vietnámban, ám az ellenség harciasságát alábecsülték, amelyet a természetes védművek is segítettek. Ráadásul az amerikaiakat a helyi betegségek, s a nagy hőségtől is fokozott lelki és fizikai nyomás is tizedelte, ezért a morál nagyon gyorsan csökkent.

Annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg a legkorszerűbb eszközökkel volt felszerelve, volt még egy hátrányuk a vietnámiakkal szemben. Vietnámban lényegét tekintve már 1940 óta szűnni nem akaró harcok folytak előbb a japánok, majd a franciák és azt követően az amerikaiak ellen. A vietnámiaknak sok tapasztalt veteránjuk volt, akik magas szintre fejlesztették tudásukat a gerillahadviselés és a rejtőzködő harcmodor területén a vietnámi dzsungelben. Az amerikai hadsereg a háború első éveiben még kisebb elitegységeket, köztük a híres zöldsapkásokat küldte Vietnámba, hogy képezzék ki a dél-vietnámi hadsereget. John Fitzgerald Kennedy elnöksége idején az 1960-as években az amerikai hadsereg egyre nagyobb számban küldött harcoló alakulatokat Délkelet-Ázsiába, akik nem elitegységekhez tartozó sorköteles újoncok voltak. Az évek múlásával egyre több és több sorkatona járta meg Vietnámot. A koreai háború és még kevésbé a második világháború veteránjai gyakorlatilag nem is vettek részt a vietnámi fronton dúló harcokban. A sok esetben 18 évüket frissen betöltött regruták igen hamar egy számukra teljesen idegen ország földjén találták magukat, s annak kultúrájáról, szokásairól, lakosságáról jóformán semmit sem tudtak. Szolgálati idejük is sokuknak egy évre szólt mindössze, azt követően pedig új katonákkal cserélték le őket, ennélfogva a vietnámi fronton egymást követték a tapasztalatlanabbnál tapasztalatlanabb amerikai újoncok.

A televízió által közvetített arcvonal nélküli gerillaháború kegyetlensége, illetve a hadkötelezettséggel szembeni ellenállás, az amerikai baloldali békemozgalmak megerősödéséhez vezetett. Leginkább Észak-Vietnám is arra törekedett, hogy addig kitartson, míg az elhúzódó háborút az amerikai társadalom megelégeli, amely vagy az amerikai kormányzat belső összeomlásához vezet, avagy a lakosság nyomása rábírja a legfelsőbb vezetést, hogy szüntesse be a háborút.

A háttérben folyamatosan zajlottak a nyílt és titkos tárgyalások a felek között, de évekig nem jutottak megegyezésre. Az USA próbálta a déli országrész függetlenségét elérni, de észak nem volt hajlandó engedni követeléséből, miszerint minden külföldi katona hagyja el az országot, szűnjön meg az ország kettéosztottsága, és tartsanak választásokat, amit a zűrzavaros déli politikai helyzet miatt a kommunisták nagy valószínűséggel meg is nyertek volna. Az amerikai és az észak-vietnámi küldöttség végül a dél-vietnámi küldöttség tudta nélkül 1972-ben megállapodott. Az amerikai vezetés már 1968-ban eldöntötte, hogy kivonul a térségből, de mindezt a lehető legkisebb presztízsveszteséggel szerette volna elérni. A békeszerződés aláírása után az Egyesült Államok 1973-ban ki is vonult az országból.

A támogatás nélkül maradt Dél-Vietnám ereje megtört, az északiak a békeszerződést megszegve 1975-ben lerohanták Dél-Vietnámot, és elfoglalták a déli fővárost, Saigont. A két ország 1976-ban Vietnámi Szocialista Köztársaság néven hivatalosan is egyesült.

A becslések 800 ezer és 3 millió közé teszik a vietnámi áldozatok számát. A háborúban valamivel több mint 58 000 amerikai vesztette életét.

A vietnámi háború emléke hosszú időn át kísértett az amerikai társadalomban. Emléke ugyan az új évszázadtól már erősen megfakult, de még számos veteránja él a háborúnak, sokuk elfeledhetetlen rémálomként emlékezik vissza a történtekre.

Villámháború

A Blitzkrieg német kifejezés, magyar megfelelője: villámháború, amely főként a második világháborúban a német Wehrmacht által indított különböző hadműveletek stratégiáját és taktikáját jelenti. A „Blitzkrieg” kifejezés azután terjedt el széleskörűen, hogy a Time magazin 1939. szeptember 25-i számában egy, a Lengyelországi hadjárattal foglalkozó angol nyelvű publikációban megjelent. A szó nem szerepelt a Wehrmacht hivatalos terminológiájában sem a háború előtt, sem közben.

Hadtörténelem
Agrián gyalogos

Magyar huszár

Harckocsi

Repulo

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.