Gázkromatográfia

A gázkromatográfia (GC) vagy gáz–folyadék kromatográfia (GLC, GLPC) tetszőleges halmazállapotú, de az esetek többségében gáz- vagy folyadékminták összetételének meghatározására használt kémiai, elválasztástechnikai, analitikai módszer. A gázkromatográfiás módszer esetében a mozgófázis gáz, az állófázis általában kolonna belső felületén megkötött anyag. A minta gáz halmazállapotban kerül az elválasztást végző kolonnára, majd a detektorra, ezért gondoskodni kell arról, hogy a nem gáznemű minta megfelelő hőmérsékleten (100-500 °C) elpárologjon. A módszer olyan vegyületek esetében alkalmazható, melyek bomlás nélkül alakíthatók gázzá.

A gázkromatográfiás technológia leírása

A gázkromatográfia egy ismeretlen vegyület, vagy elegy összetételének meghatározására szolgáló mérési módszer. A mérés két részből áll: mintaelőkészítésből (ami esetünkben a gázelegy alkotóinak a szétválogatása) és magából a kromatográfiás elválasztási folyamatból (futtatás).

A mérés előkészítése során először feloldjuk a mintát egy olyan oldószerben, amely biztosan nem ér át egyszerre a kolonnán a minta egyetlen fontos komponensével sem (koelúció), majd a mintából egy kis mennyiséget a készülékbe juttatunk az injektoron keresztül. Itt keverjük a gázneművé alakított (vagy már gáznemű) mérendő mintát egy másik, semleges gázban, az úgynevezett vivőgázban, mely folyamatosan áramlik egy csövön át. A vivőgáz leggyakrabban hidrogén vagy hélium, de a nitrogént is alkalmazzák bizonyos esetekben. A csőből a keverék olyan „akadálycsőbe”, kolonnába kerül, amelyben nagy felületű anyagot tartalmazó szilárd szemcsék helyezkednek el. Ezek a szilárd szemcsék kettős akadályt képeznek. Egyrészt mozgásukban is, másrészt felületi aktivitásukkal is akadályozzák a beáramló gázelegyet. Az ismeretlen gáz összetevőire különbözőképpen hatnak az akadályok, ezért az ismeretlen gázelegy összetevői más és más mértékben lassulnak le a hosszú akadálycsövön való áthaladás során. Az áthaladás végére így különböző sorrendben érkeznek meg és egymást követve jutnak az érzékelő rendszerbe. Léteznek igen vékony ún. kapilláris kolonnák is. Ezek poliimid borítású üvegcsövek, melyekben szilárd adszorbens, vagy folyadékfilm segíti elő az elválasztást. Kapilláris oszloppal rendszerint sokkal nagyobb elméleti tányérszám érhető el, mint töltetessel.

A leggyakrabban használt érzékelők: a hővezető-képességi detektor illetve a lángionizációs továbbá az elektronbefogási detektor. A detektálást gyakran önálló eszközzel, például tömegspektrométerrel vagy infravörös spektrométerrel végzik el.

Alkalmazási területek az űrkutatásban

A gázkromatográfiás technológiát gyakran használják égitestek felszínére leszálló űrszondák esetében. Néhány példát sorolunk föl.

A Viking-1 és Viking-2 űrszonda leszálló egysége vitt magával ilyen műszert 1976-ban a három életkereső kísérlet analíziséhez. A Venyera-program keretében a Vénuszra leereszkedő Venyera-12 űrszonda gázkromatográfiás technológiával mérte a légkör összetételét 1979-ben. Ugyanezzel a módszerrel mérte a vénuszi légkör összetételét a Pioneer-Vénusz űrszonda is (a Pioneer Venus Multiprobe program keretében). A Cassini-Huygens űrszonda együttes Huygens egysége is föl volt szerelve vele a Titánra történő leereszkedéskor a légköri összetétel mérése céljából. A jelenleg pályán lévő Rosetta (űrszonda) (üstökösszonda) pedig a 67/P Churyumov-Geraszimov üstökös környezetében történő méréseknél fogja a GM-TS technológiát használni. Az üstökösre leereszkedő Philae robot szonda fogja vele mérni a felszíni gázösszetételt.

Irodalom

  • Adlard, E. R.; Handley, Alan J. (2001). Gas chromatographic techniques and applications. London: Sheffield Academic. ISBN 0-8493-0521-7
  • Message, Gordon M. (1984). Practical aspects of gas chromatography/mass spectrometry. New York: Wiley. ISBN 0-471-06277-4.
  • Oyama, V. I., Carle, G. C., Woeller, F., Pollack, J. B., Reynolds, R. T., Craig, R. A. (1980): Pioneer Venus gas chromatography of the lower atmosphere of Venus. Journal of Geophysical Research, vol. 85, p. 7891-7902.
  • Szopa C., Sternberg R., Coscia D., Raulin F., Vidal-Madjar C., Rosenbauer H. (2002): Gas chromatography for in situ analysis of a cometary nucleus - III. Multi-capillary column system for the cometary sampling and composition experiment of the Rosetta lander probe. Journal of Chromatography A, Volume 953, Number 1, 12 April 2002 , pp. 165–173(9.

Külső hivatkozások

Abszint

Az abszint (franciául absinthe, spanyolul absenta, németül absinth) egy nagy, eredetileg 45-74% közötti alkoholtartalmú égetett szesz, melynek készítésekor a fehér ürömfű (Artemisia absinthium) leveleit és virágait, az ánizs (Pimpinella anisum) és a római édeskömény (Foeniculum vulgare var. dulce) termését, valamint egyéb fűszereket használnak fel. Hagyományos színe zöld, vagy ritkábban színtelen, ezért „a zöld tündérnek” (franciául la fée verte) is nevezik. Ízében általában az ánizs a legmeghatározóbb, amit az édeskömény és az ürömfű, majd a többi összetevő aromája követ, különösebb keserű mellékíz nélkül.Időnként tévesen likőrnek nevezik, de az abszint hozzáadott cukor nélkül készül, így a párlatok közé sorolandó. Nagy alkoholtartalmát a benne található nagy mennyiségű illóolaj teszi szükségessé, mert ezek hígításkor fehéren kicsapódnak a párlatból. Fogyasztását gyakran szertartásos hígítás előzi meg, ugyanis ez a kicsapódás – az úgynevezett louche-hatás – látványosabb, ha a jeges vizet csak lassan adagolják hozzá.

Az abszintot a 20. század első harmadában egy fiktív szindrómára, az abszintizmusra hivatkozva több országban is betiltották. Az ital állítólagos káros hatásaiért növényi összetevőit, főleg a fehér ürömfűben található tujont tették felelőssé, melyet azonban a korabeli és mai abszint egyaránt csak kis mennyiségben tartalmaz. Meghurcolása ellenére nincs bizonyíték arra nézve, hogy valaha is veszélyesebb lett volna más szeszes italoknál. Az abszint növényi összetevőinek – főleg az abszintizmus félreértelmezése miatt – ma gyakran hallucinogén és más pszichoaktív hatásokat tulajdonítanak, ennek azonban nincs tudományos alapja. Tilalmát mára a legtöbb országban eltörölték, és eredeti változatában is készíthető.A kereskedelemben abszintként árult italok jelentős része – a tilalom előtt és ma is – hamisítvány.

Abszintizmus

Az abszintizmus egy kitalált betegség, melynek elméletét legnagyobb részt egy francia orvos, dr. Valentin Magnan dolgozta ki a 19. század második felében. Tünetei azonosak az akkoriban még kevésbé ismert krónikus alkoholizmuséval, amelyek közül főleg az egyszerű alkoholistákénál aktívabbnak tartott, hallucinációk által kísért görcsrohamokat hangsúlyozták ki. A betegség kiváltó okának az abszint rendszeres és nagy mennyiségű fogyasztását tartották, ami akkoriban Franciaország egyik legnépszerűbb alkoholos itala volt. A századfordulón legelfogadottabb elmélet elsősorban a fehér üröm illóolajában található tujont, másodsorban pedig a többi növény hatóanyagait tartotta felelősnek a tünetegyüttesért. A korabeli szakértők egy része elutasította, hogy az abszintot és más égetett szeszeket fogyasztó alkoholisták tünetei különböznének.

Több ország kormánya is az abszintizmusra és a franciaországi eseményekre hivatkozva tiltotta be az abszint gyártását 1898 és 1923 között, bár az elméletet nem támogatták közvetlen bizonyítékok. Az abszint francia tilalmát az első világháború okozta nyomás alatt iktatták törvénybe, miután az ital ellenzői a közvélemény befolyásolásával elterjesztették, hogy az abszint őrületet okoz. A gazdasági, politikai és erkölcsi indokoktól vezérelt hadjáratot olyan tudományos eredményekre alapozták, melyeket megjelenésüktől kezdve súlyos kritikák értek.

A mai laboreredmények szerint a növényi összetevők veszélytelen mennyiségben voltak jelen az abszintban. Az abszintizmus feljegyzett tünetei nem különböznek a krónikus alkoholizmusétól, az abszintfüggő alkoholisták állítólagos rosszabb állapotát pedig a hígítatlan abszint fogyasztása, a hamisításhoz használt mérgező vegyszerek és a rossz minőségű alkohol okozhatták.Az abszintizmus elméletére több jelenkori tévhit is épül, amelyek legtöbbször hallucinogén és más pszichoaktív hatásokat tulajdonítanak az abszint növényi összetevőinek, vagy durván eltúlozzák a korabeli abszint tujontartalmát.

Csedő Károly

Csedő Károly (Csíktaploca, 1930. május 6. –) romániai magyar gyógyszerész, egyetemi tanár, szakíró. 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottságának tagja.

Gyógyszerészet és gyógyszerkészítés az ókori Egyiptomban

A korunkban alkalmazott gyógyító szemlélet gyökerei orvostörténeti kutatások szerint a 3500 évvel ezelőtti időkre nyúlnak vissza. Az ókori görögök és Hippokratész helyett valójában az ősi Egyiptomban kell keresni a modern medicina kezdetét. Az ókori Egyiptomban hallatlanul magas szintre fejlődött az orvosi szakma specializálódása, nem véletlenül tettek szert az egyiptomi szakorvosok (swnw) nagy hírnévre. Mindez természetesen azzal is összefügg, hogy a mumifikálás évezredes gyakorlata rendkívül pontos anatómiai ismeretekhez juttatta az egyiptomi orvosokat. Hérodotosz szerint a szembetegségek gyógyításának igazi hazája Egyiptom volt. Az ókori egyiptomi orvosok, sebészek szakmai képességei híresek és bizonyítékokban bővelkednek az óegyiptomi civilizációt sújtotta betegségek megismerésén keresztül.Ami kevésbé ismert, hogy az ókori egyiptomiak gyakorlott gyógyszerészek is voltak, jól kiegészítették az orvoslást és annak hatékonyságát. Egyiptomban Kr. e. 3000-2000 körül már számos (kb. 700) gyógyszert ismertek, főleg (kb. 400) ásványi, állati és növényi eredetűt. Kr. e. 1500-ban már 876 gyógyszerreceptet alkalmaztak. Jacqueline M Campbell és A. Rosalie David egyiptológusok 1000 orvosi receptet elemeztek: ezekben az orvosi papiruszokban Kr. e. 1850 és 1350 között mintegy 349 gyógyszert és gyógyhatású készítményt azonosítottak, amelyeknek 70%-a egészen a 20. század végéig használatban maradt, és néhányat még ma is gyártanak.Ezen túlmenően kutatásaik az orvosi receptek elkészítésére és alkalmazására vonatkozóan bemutatják a megdöbbentő összhangot a mai gyógyszerészettel. Rávilágítanak arra, hogy minden egyes ókori gyógyszert konkrét, megismételhető és reprodukálható gyógyszerformában állítottak elő. Ezeket az ókori készítményeket, akárcsak a ma használatosakat, az jellemezi, hogy a hatóanyagot egy vivőanyaggal és egy segédanyaggal, általában ízesítőszerrel együtt készítették el. Jelentősek voltak hashajtóik, hánytatóik és hajnövesztő szereik (olívaolajban főzték datolyavirág, agárköröm és szamárpata keverékét), a hagyma és a fokhagyma rendszeres fogyasztása és trachomás szembetegség ellen a szemhéj malachitzöldes festése.

A mágia jelentésű egyiptomi pẖrt (pekheret) szóból ered a görög pharmakon és az egyiptomi pharmaki szó. A gyógyítás egyiptomi istene Pharmaki (biztonságnyújtó) a gyógyszerészi tudományos tevékenység nemzetközileg használt “Farmacia” megjelölése. Az egyiptomiak a természet gyógyszereivel gyógyították betegségeiket. Hogy ebben nem voltak sikertelenek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pl. II. Ramszesz fáraó kb. 84 éves volt, amikor meghalt.

Gázkromatográfia-tömegspektroszkópia

A gázkromatográfia-tömegspektrometria, angolul Gas Chromatography-Mass Spectrometry (rövidítve GC-MS) kapcsolt analitikai módszer, amely két analitikai technikát használ együttesen anyagkimutatásra. Ez a technika a magyar szakirodalomban „Gázkromatográfia és tömegspektrometria”, esetleg „Gázkromatográfia-tömegspektroszkópia” név alatt is megtalálható.

A GC-MS alkalmazási területéhez tartoznak: kábítószerkimutatás (detektálás), tűz eredetének meghatározása, környezetszennyező anyagok analízise, robbanóanyagok kimutatása, ismeretlen anyagok összetételének minőségi meghatározása. A módszer repülőforgalmi biztonság céljából is használatos az utazók személyében, illetve poggyászaikban rejtett tiltott vagy veszélyes anyagok felderítésére. Ezeken kívül nyomokban található anyagok kimutatására is szolgálhat, vagy olyanok kimutatására, amelyek annyira lebomlottak, hogy egyéb kimutatási lehetőségükről lemondtunk. A műszer, a folyadékkromatográfia-tömegspektrometriához (LC-MS) hasonlóan, lehetővé teszi nagyon kis mennyiségű anyag vizsgálatát.

A módszert törvényszéki orvostani anyagmeghatározás céljaira egyfajta etalonnak használják, mert a vizsgálat erősen specifikus. A specifikus vizsgálat képes kimutatni valamely anyag jelenlétét egy adott mintában. A nem specifikus vizsgálat csak annak meghatározására képes, hogy valamely anyag egy bizonyos kategóriába tartozik. Bár a nem specifikus vizsgálat is képes lehet egy adott anyag jelenlétének statisztikai kimutatására, hátránya, hogy hamis pozitív eredményeket is adhat.

Institut für Arbeitsschutz der Deutschen Gesetzlichen Unfallversicherung

Az IFA, vagyis teljes nevén az Institut für Arbeitsschutz der Deutschen Gesetzlichen Unfallversicherung (angolul: Institute for Occupational Safety and Health of the German Social Accident Insurance) egy német intézet Sankt Augustinban, Bonn közelében. Magyar fordításban a neve: Német Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Intézet.

Kromatográfia

A kromatográfia, amely a görög χρώμα: khróma, szín és γραφειν: graphein írni szavak összetétele, egy keverékek elválasztására használatos laboratóriumi módszercsalád neve.

A technika lényege egy az ún. mozgó (mobil) fázisban más néven eluensben oldott keveréknek egy álló (statikus) fázison való áthajtása, melynek során a vizsgálandó anyag elválik az elegyben található további molekuláktól.

A módszert két alapvető célra használjuk:

preparatív vagy

analitikai.A preparatív kromatográfiában az elválasztott vegyületek további feldolgozása a végső cél, azaz egy tisztítási műveletről beszélhetünk. Az analitikai kromatográfia általában kisebb anyagmennyiségekkel dolgozik és célja az analit (kimutatandó vagy mérendő komponens) relatív arányának meghatározása a keverékben. A két cél nem zárja ki egymást.

MTA Központi Kémiai Kutatóintézet

Az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet (KKKI) egy mára már megszűnt budapesti tudományos létesítmény volt.

A Kémiai Kutatóintézet 1954-ben alakult meg, kezdetben nem önálló épületekkel, hanem a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai laboratóriumban. A Budapest II. kerületi Pusztaszeri út 59–67. szám alatt jegyzett épületek 1958 és 1968 között épültek fel. 1997-ben az MTA határozatának megfelelően az intézmény neve Kémiai Kutatóközponttá alakult át, és beleolvadt az Izotópkutató Intézet és Szervetlen Kémiai Kutatólaboratórium. 2004-ben viszont több résszé vált szét, amelyek a Biomolekuláris Kémiai Intézet, a Felületkémiai és Katalízis Intézet, a Szerkezeti Kémiai Intézet, az Anyag- és Környezetkémiai Intézet, és az Izotópkutató Intézet voltak. Jelenlegi területén a működése a 2010-es években szűnt meg.

Az intézet tevékenységének fő célja a kémiai szerkezet és a reakcióképesség közötti összefüggések felderítése volt, és több kutatási ágban úttörő munkát végzett Magyarországon, így a radioaktív izotópokkal jelzett szerves vegyületek előállítása és reakciók mechanizmusának felderítésében történő alkalmazása; a frontális gázkromatográfia elmélete, az adszorpció termodinamikája és alkalmazásai, irreverzibilis termodinamika, szénhidrogének izomerizációs és krakkreakcióinak vizsgálata, gáz- és folyadékfázisú kontaktkatalitikus és elektródreakció tanulmányozása, fotokémiai kutatások, és az anyagszerkezet-kutatás területén.

Metabolomika

A metabolomika a metabolitokat (anyagcsere-termékeket) érintő vegyi folyamatok tudományos vizsgálata. Pontosabban a „specifikus, sejtszintű folyamatok által hátrahagyott kémiai ujjlenyomatok szisztematikus vizsgálata”, azok kismolekulájú metabolit-profiljának tanulmányozása. A metabolom egy sejtben, szövetben, szervben vagy élőlényben megtalálható kismolekulás metabolitok (anyagcseretermékek) összessége. Így, ha az mRNS-génkifejeződési adatok és a proteomikai analízis nem nyújtanak teljes képet a sejtben zajló folyamatokról, a metabolikus profilalkotás azonnali képet adhat a sejt fiziológiájáról.

A metabolomika rendszerbiológiai szemléletű kismolekula-mérést jelent, melynek során a vizsgálati anyag egységben kezelhető, nem csak néhány molekula koncentrációjának változásáról lehet beszámolni, hanem akár több ezer, a szervezet folyadéktereiben lévő metabolit sorsa is nyomon követhető, az is megvizsgálható, mi nem változott. A matematikailag nagyon zajos eredményekből speciális szoftverek segítségével végzik az adatbányászatot. A nagy áteresztőképességű módszerekkel megállapítható a vizsgálati folyadékban vagy sejtben lévő metabolitok koncentrációja, és megtalálható, melyik 10–15 konkrét molekula lehet fontos például egy gyógyszertoxicitási kísérlet szempontjából. A metabolitok időbeli fluktuációja is mérhető, megtudható, melyek koncentrációja változott együtt, azaz melyek tartoznak ugyanazon biokémiai vagy patológiai folyamathoz. Gyakori, hogy egy metabolomikai vizsgálat önmagában eredménytelen, de ötletet ad arra, milyen molekulát érdemes vizsgálni, vagy új hipotézist generál.A rendszerbiológia és a funkcionális genomika egyik fő kihívása, hogy integrálja a proteomikai, transzkriptomikai és metabolomikai információkat, és teljesebb képet legyen képes adni az élőlényekről.

Méhviasz

A méhviaszt a méhek a lépek építésénél használják, melyet saját váladékaikból állítanak elő. Ez a viaszanyag nagyon rugalmas és tökéletes vízlepergető hatással rendelkezik. Ennek köszönhetően jól alkalmazható természetes építő- és dekorációs anyagok (fa, parafa, máz nélküli kerámia stb.) nedvesség és szennyeződés elleni védelmére.

Műszeres analitikai módszerek

A műszeres analitikai módszerek az analitikai kémia mennyiségi elemzési módszereinek egy csoportja.

Az analitikai kémia két ága a minőségi (kvalitatív) elemzés (analízis) és a mennyiségi elemzés. Ez utóbbi fő ágazatai a térfogati (volumetrikus) analízis vagy titrimetria, a súly szerinti (gravimetrikus) analízis vagy gravimetria és a műszeres analitikai módszerek. Közülük a műszeres analitikai módszerek csoportja, az ami a leggyorsabban fejlődött az utóbbi évtizedekben, és ez az, aminek mind technikai kivitelezésének, mind alkalmazási területének van a legnagyobb perspektívája. A műszeres analitikai módszerek területe persze nem korlátozódik a mennyiségi analízisre, hanem ma már a kémiai analitikának egész területére kiterjed.

Oxidatív stressz

Oxidatív stressznek (angolul: oxidative stress) nevezzük az olyan állapotot, amikor a prooxidánsok és az antioxidánsok egyensúlya eltolódik az előzőek javára. Az antioxidáns - prooxidáns egyensúly fenntartása az egészség megőrzésének fontos eszköze. Az oxidatív stressz a reaktív oxigén vagy nitrogén eredetű szabadgyökök keletkezése és az antioxidáns védő rendszerek közötti egyensúly megbomlása, a sejtek oxido-redukciós állapotának megváltozása során lép fel. A ROS kontrollálatlan keletkezése vagy az antioxidáns rendszer működésének csökkenése vezet az oxidatív stressz kialakulásához.

Oxidatív stressz akkor fordul elő, ha a homeosztázis az oxidánsok és antioxidáns rendszerek között felbomlik, és a redox állapot az oxidáció irányába eltolódik. Ha az oxidánsok kapacitás meghaladja az antioxidánsok kapacitást, az ROS egy része kiszabadul az antioxidáns rendszer hatása alól. Oxidatív stressz során az egyes szövetek és szervek biomolekulái sérülnek.

Valójában minden sejtben jelen van bizonyos mennyiségű oxidált nukleinsav, fehérje vagy lipid. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a biomolekulák oxidálódnak in vivo, de oxidált termékeik helyreállítása sem teljes. Az oxidált termékek mennyisége jelzi az oxidációs és javító rendszerek között fennálló kapcsolatot. Szinte nincs olyan betegség, ahol a szabadgyökök károsító hatását ne mutatták volna ki a szabadgyökök túltermelődése vagy az antioxidáns rendszer károsodása miatt.

Schay Géza

Schay Géza (Bécs, 1900. május 26. – Budapest, 1991. május 24.) kétszeres Kossuth-díjas magyar kémikus, fizikokémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Legjelentősebb tudományos eredményeit a termodinamikai szemlélet kémiai alkalmazásával, a folyadék- és gázadszorpcióval kapcsolatos reakciókinetikai, kromatográfiai vizsgálatai során érte el. Több évtizeden keresztül volt a magyarországi fizikokémia kutatási hálózatának és oktatásának szervezőegyénisége.

Schay Gusztáv (1862–1939) katonatiszt fia, Schay Zoltán (1942) kémikus apja.

Szabad gyökök

A szabadgyökök (angolul: free radicals) olyan atomok vagy molekulák, amelyek egy vagy több párosítatlan vegyértékelektronnal, vagy nyitott elektronhéjjal rendelkeznek, vagyis olyanok mintha egy vagy több kovalens kötés szabadon lógna róluk. A szabadgyökök olyan molekulák vagy molekulafragmentek, amelyek külső elektronpályájukon egy egyedülálló, párosítatlan elektront tartalmaznak, emiatt igen fokozott a reakciókészségük. A szabadgyökök olyan reaktív oxigén-, nitrogén-, kén- vagy szénközpontú molekulák, illetve molekularészletek, amelyek párosítatlan elektronnal rendelkeznek, ezért rendkívül agresszívak és rövid életidejűek, hiszen nagyon gyorsan kémiai reakcióba lépnek más vegyületekkel elektronszerzés céljából. A „kamikáze-molekulák” a szabadgyökök, mert megsemmisülnek a szabadgyök-reakciókban, a folyamat végeredményben ahhoz vezet, hogy a célmolekula struktúrájában és funkciójában változást okoznak. „Az antioxidánsok és szabadgyökök áthatják az egész életet – a redox biológiát alkotják. A szabadgyökök nem mind rosszak és az antioxidánsok nem mind jók! Az élet tulajdonképpen a kettő közötti egyensúly.” Ezek az élő szervezetben olyan redoxi kaszkádrendszert indíthatnak meg, amely károsítja a fehérjéket, a nukleinsavakat és a lipideket. Olyan reaktív részecskék, amelyek egy másik elektron után kutatnak, hogy új párt hozzanak létre. Károsító hatásukat azzal fejtik ki, hogy testünk ép sejtjeiből igyekeznek elvenni a keresett elektront. Ezt a „szabad kapacitást” a szervezetünk bármely ép sejtjében próbálják megtalálni, illetve onnan felvenni. Sejtrongáló (DNS-rongáló) tevékenységük miatt sejtméregnek is nevezzük a szabadgyököket. Néhány kivétellel ezek kémiailag nagyon reaktívak más anyagokkal, sőt még a velük azonos anyagok irányába is, és rövid az élettartamuk. Nevezetes példa a hidroxilgyök (HO•), egy olyan molekula, amelyik egy hidrogénnel kevesebb a vízmolekulánál, és az oxigénjéhez egy szabad vegyérték kapcsolódik.

A:B → A• + B• szabadgyök

A:B → A+: + B- ion

A szabadgyökök szerepének megértése forradalmat jelentett az orvostudományban, és alapjaiban változtatta meg a betegségek kialakulásával és kezelésével kapcsolatos felfogásunkat. A szabadgyökök okozta ártalmak kutatása az orvostudomány gyorsan fejlődő területe. Az élő szervezetben élettani körülmények között is keletkeznek, de bejuthatnak külső környezetből is, élelmiszerekkel (avasodás a legismertebb oxidációs folyamat), belégzéssel vagy a bőrön keresztül. Kialakulásukban az UV-, radioaktív-, mikrohullámú sugárzás, dohányfüst, ipari oldószerek, vegyszerek, „elektroszmog” fontos szerepet játszanak. „A szabadgyököket féken tartva az antioxidánsok jelenthetik az élet és a halál közötti különbséget, emellett befolyásolják, milyen gyorsan és mennyire öregszünk… Az emberi szervezetben játszott szerepük egyszerűen csodálatos”. A káros szabadgyökök jelentős részét a szervezetünk képes eliminálni. A védelmi mechanizmusok enzimes és nem enzimes elemek összefüggő rendszeréből állnak, ám ezek sok esetben elégtelenek. Számos tudományos felismerés igazolja a szabadgyökök közvetlen vagy közvetett hatását a szignáltranszdukcióra. A szervezet redox-homeosztázisát bonyolult, érzékeny rendszer biztosítja, amelyben külső és belső tényezők egyaránt szerepet kapnak. Az élő szervezet működésének feltétele a szabadgyök–antioxidáns egyensúly, amely nélkülözhetetlen a sejtproliferáció és az apoptotikus sejtpusztulás szigorú kontrolljához.

Számos krónikus betegség kialakulásában jelentős szerepe van a szabadgyök-antioxidáns egyensúly eltolódásának, így pl.: daganatos betegségekben, immunrendszerrel kapcsolatos elváltozásokban, zsírmájban, epekőbetegségben, gyulladásos bélbetegségekben, vastagbél-rákban. Számos betegség patofiziológiájában feltételezik a szabadgyökök és az általuk okozott oxidatív stressz szerepét, azonban e folyamatoknak pontosabb megismerése, annak eldöntése, hogy az oxidatív stressz oka vagy következménye az egyes betegségeknek, még ma is a kutatás tárgya. Ezekben betegségekben a természetes antioxidáns védekezés csökkenését mutatták ki. A kutatók felvetették, hogy a természetes antioxidáns anyagok pótlásával esetleg az oxidatív károsodás csökkenthető, és ezzel a betegségek progressziója késleltethető.

Tujon

A tujon egy monoterpén keton, mely két sztereoizomer formában létezik: (+)-3-tujon vagy α-tujon és (−)-3-tujon vagy β-tujon. Mentolillata van. Nevét a nyugati tujáról kapta, melyben nagyobb mennyiségben található.Bár arról híres, hogy az abszintban is előfordul, és sokáig az abszintizmus okozójának tartották, mára több független vizsgálat is igazolta, hogy mennyisége már az ital korabeli változatában is elhanyagolható volt.A tujon a GABA-receptorokra hat az agyban és nem okoz hallucinációkat.

Az italok tujontartalmát több országban törvénnyel szabályozzák.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.