Filiszteusok

A filiszteusok mediterrán eredetű, kora vaskori nép. Szerepelnek az ókori Keletet végigdúló tengeri népek között, azok második inváziójában („második tengeri koalíció”). Az egyiptomi dokumentumok pršt.w vagy plśt.w néven nevezik őket, a törzsnév valószínűleg paleszet volt (lásd Palesztina). Eredeti nyelvük ismeretlen, de valószínűleg nem sémi, hanem indoeurópai volt; később átvették a kánaáni dialektust és írást.

Nevükből származik a kulturálatlan, földhözragadt embert, nyárspolgárt jelölő filiszter szó, valamint abból – a Pilistina, Philistina szavakon át – eredeztethető a Palesztina név is. Vespasianus császár a 70-es hadjárata, a jeruzsálemi szentély lerombolása és a zsidók elűzése után önálló provinciává szervezte a területet.

Történetük

Philistines pentapolis
A filiszteusok öt fő városa volt: Gáza, Asdód, Askelón, Ekron és Gát
Tel qasile
Egy filiszteus település romjai a mai Tel-Aviv mellett

A tengeri népek második hullámával az i. e. 12. században érkeztek talán az Égei-tenger felől,[1] (a Biblia szerint Krétáról) a térségbe. A filiszteus név egyetlen eddig ismert nyelvhez sem kapcsolható. Sokszor próbálták azonosítani a pelazgok és peleták (Ószövetség, 2Sám 8,18) nevével, de egyik sem helytálló. Először III. Ramszesz fáraó uralkodásának elején (Kr. e. 1180 körül) bukkantak föl. A fáraó a szárazföldön birodalma szír tartományának északi határánál, a tengeren pedig a Nílus torkolatánál legyőzte őket. A velük szövetséges népcsoportokkal egyetemben városokat kaptak Palesztina partvidékén. Ezek a városok Gáza, Askelón, Asdód, Ekron és Gath. Az egyiptomiak szívesen elnézték északi és keleti irányú terjeszkedésüket. A bírák korának végére sikerült visszaszorítaniuk az izraelitákat, és Sault is legyőzték, aki ellenük fordult (1Sám 4,1-12; 10,5; 13; 14,1-31.46; 17; 28; 31). Hatalmukat megtörve csak Dávid tudta eredeti helyükre visszaszorítani őket (1Sám 5,17- 25; 8,1; 21,15-22). Letelepedve Délnyugat-Palesztina földközi-tengeri partsávját és Kánaán déli részét lakták. Főbb városaik:

Ezeket az Egyiptomból Szíriába vezető út mellett építették, és ezek szövetkeztek egymással. Erős szövetségük és vaslelőhelyeik évszázadokra Izrael ellenfeleivé tették őket.

A biblikus történetírás szerint különösen a bírák korában állandóan harcoltak Izrael törzseivel, főleg Sámson, Saul és Dávid hadakozott sokat ellenük. Elpusztították Silót, elfoglalták Megiddót és Bét-Seánt, megszerezték a frigyládát. Dávid visszaszorította őket a tengerparti sávra, de ott Ámosz próféta korában még függetlenek voltak: a zsidók véglegesen soha nem tudták legyőzni őket.

I. e. 734-ben III. Tukulti-apil-ésarra csapatai megszállták városaikat, miközben egészen Egyiptom határáig nyomultak előre. A filiszteusok ezután Asszíria vazallusai lettek, és évi adót fizettek Asszíriának, majd Babilóniának. Az i. e. 6. században eltűntek, asszimilálódtak, részben beolvadtak arámi és arab népességbe.

Kultúrájuk

A filiszteusok eredeti műveltségéről keveset tudunk. Az egyiptomi ábrázolásban (III. Ramszesz harcai) bőrmellényt, rövid kötényt, hosszú, egyenes kardot vagy tőrt, egy vagy két lándzsát és kerek pajzsot viseltek. Vitorlásaikat madárfejekkel díszítették. Harci szekereikben, a fönnmaradt néhány példányból kikövetkeztethetően hettita és szír mintára három harcos állt. A málhát ökör vontatta kétkerekű kordén szállították. A filiszteusok letelepedésük után gyorsan átvették az őshonos kánaániak műveltségét. Kérdéses, hogy a part menti városokban előállított ún. filiszteus kerámiához, amely a mükénei kerámia egy oldalhajtása, volt-e közük a filiszteusoknak, akiknek felbukkanásával időben épp egybeesett e kerámia megjelenése. Az előkelő halottaknak ember alakú agyagszarkofágban való eltemetése nem filiszteus, hanem Egyiptomból átvett kánaáni szokás volt. Az I. e. 10. században a filiszteusok kezében volt a vas monopóliuma Palesztinában. Az Ószövetségben hangsúlyozzák, hogy körülmetéletlenek voltak.

Eredeti nyelvükről igen keveset tudunk, így meg sem lehet közelebbről határozni. A filiszteusok nem szemita nevei látszólag kis-ázsiai eredetre mutatnak, de a beolvadás folyamán hamarosan elvesztették jellegüket. Feltehetően hamar átvették a kánaániak nyelvét.. A forrásokban a filiszteusok istenei mind szemiták: Baal-Zebub (Belzebub), Dágon, Astarté. A Biblia legfőbb istenüket Dágonnak nevezi, akit valószínűleg halfejű, embertestű szobor formájában ábrázoltak. Dágon központi kultuszhelye Gázában volt, bár Asdodban is építettek neki szentélyt. Az ekroniak főistenükként Baál-Zebúbot (Belzebub) tisztelték. Az ún. tengeri népek második hullámához tartoztak. Kiindulópontjaik közül az Ószövetség Kaftort említi, amely Kréta (v. Kappadókia?) lehetett. Közbülső állomásként Kis-Ázsia délkeleti részével számolhatunk; eredetüket ma nem lehet biztonsággal megállapítani. Elképzelhető, hogy a Duna középső térségéből kiinduló Égei-tengeri megmozdulás hatására nyomultak előre.

A filiszteusok eredetének problémáját újra felszínre hozta az a felirat, amelyre 1996-ban az ókori Ekron (Tel Miqne, Izrael) ásatásain bukkantak rá a régészek. A város egyike volt az öt legjelentősebb filiszteus településnek (Gáza, Asdód, Askelón és Gát mellett). A megközelítőleg Kr. e. 1700– Kr. e. 600 között lakott település utolsó rétegében egy nagy kiterjedésű, magas kulturális színvonalon álló várost találtak – a legnagyobb olívaolaj-termelő központot, ami eddig az ókorból előkerült.

Érdekesség

A Magyarországon letelepedett jászokat a középkorban a filiszteusok utódainak tekintették.

Jegyzetek

  1. http://www.mult-kor.hu/20100406_szenzacios_lelet_arulkodik_a_filiszteusok_kultuszarol
  2. http://www.mult-kor.hu/20100715_megtalaltak_goliat_szulovarosat

Források

  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 46–47. o. ISBN 963-9199-29-X
  • Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 17. o. ISBN 963-85773-9-8
  • Szabó László: Jászság. ISBN 963-281-109-7

Kapcsolódó szócikkek

Antipatrisz

Antipatrisz (ógörög: Αντιπατρίς; héber אנטיפטריס) történelmi város Palesztina (régió) területén, a mai Tel-Aviv közelében. Az Ószövetségben Áfek néven szerepel.

Ma egy török várat láthatunk itt, amely a keresztesek korában készült erődítmény romjaira épült. A filiszteusok idejéből való tárgyakat is találtak, a Kr. e. 12. századból.A Sáron síkságán, egy termékeny vidéken, a Jarkon rövid, de a téli időszakban bővizű folyó forrásainak közelében állt egykor a hellenista Antipatrisz. Ennek a helyén volt Áfek (Afék), amely régi múltra tekint vissza.

Asdód

Asdód (héberül: אשדוד) Izrael 5. legnagyobb városa, a Földközi-tenger partján, Tel-Avivtól mintegy 30 km-re délre, Jeruzsálemtől kb. 50-55 km-re nyugatra. Fontos ipari központ és egyben az ország legjelentősebb kereskedelmi kikötője.

Az Emlék-hegyről az egész kikötőt be lehet látni. A város délkeleti részén és a tengerparton találjuk az ősi nagyváros nyomait. Az ásatások feltárták a filiszteus és más korokból való erőd, házak, szentélyek maradványait, cserépáruval és más tárgyakkal.

Askelón

Askelón (héberül: אשקלון arabul: عسقلان Aszkalán) bibliai város Izraelben, az öt filiszteus város egyike. Fontos régészeti lelőhely, feltehetőleg az első szentföldi ásatás helyszíne. A modern Askelón az ókoritól 3,5 km-re található turisztikai központ és iparváros.város a Földközi-tenger partján, Tel-Avivtól kb. 50 km-re délre.

A modern Askelón város lakossága 117 ezer fő volt 2011-ben.

Bét-Seán

Bét-Seán (héber: בֵּית שְׁאָן, arab: بيسان) város Izrael ÉK-i részén.

A Jordán völgyében fekszik a Kineret-tótól délre. Lakossága 17 ezer fő volt 2011-ben.

Ekron

Ekron (héber עֶקְרוֹן ʿeqrōn) egyike volt a filiszteusok Délnyugat-Kánaánban található öt városának. Ma Tel Miqne településével azonosítják (arabul: Kirbat al-Muqanna), amely az Izrael középső részén fekvő Mazkeret Batya településtől délre, Jeruzsálemtől 35 km-re nyugatra, az ókori Gát városától 18 km-re északra található.

Frigyláda

A frigyláda (héberül אָרוֹן הָבְּרִית, Ārōn Hāb’rīt) az a szent láda, melyet az Ószövetség elbeszélése szerint Mózes a pusztában készített.

A Biblia szerint sittim fából (Acacia nilotica, Acacia albida, Acacia seyal, Acacia tortilis, Acacia iraqensis) készült, kívül és belül arannyal volt bevonva, fedelén pedig, amely egészen aranyból való volt, két kerub nyugodott. Ebben őrizték a két kőtáblát, amelyre a Tízparancsolat volt felírva, emlékeztetőül mannát és Áron kivirágzott vesszejét tették bele. Nevezték még a szövetség ládájának, Isten ládájának és a bizonyság ládájának, a tetejét pedig a kegyelem királyi székének, vagy az engesztelés fedelének.

Gibea

Gibea (héberül: גבעה , angolul: Gibeah) több ókori település neve Palesztina területén. A Benjámin törzse területén fekvő, "Saul Gibeája" (גִּבְעַת שָׁאוּל) nevű egykori város helyét a mai Tell el-Ful területén azonosították, Jeruzsálem központjától kb. 5–6 km-re északra.

Saul Gibeája a zsidó honfoglalás idején már lakott hely volt, majd azok betelepülése után, a bírák idején elpusztult. Később a filiszteusok egy várnagyának székhelye. Saul király szülőhelye, akinek később székhelye lett és aki várat emelt itt. Amikor a közeli Jeruzsálem lett a főváros jelentőségét elvesztette. A Kr. e. 8-6. században Jeruzsálem külső katonai támaszpontja és őrtornya. Kr. e. 597-ben Nabukodonozor hódításai idején feltehetőleg elpusztult, majd Kr. e. 500 körül végleg elhagyatottá vált.

Az 1960-as években Husszein jordán király itt kezdte el építeni egyik palotáját, de az építkezés az 1967-es hatnapos háború alatt megszakadt és azóta sem fejeződött be.

Gát (bibliai város)

Gát vagy Get (héber: (Gat) גַּת, jelentése: ’szőlőprés’; latin: Get; akkád: Gimtu, Ginti): az öt fő filiszteus város (Gáza, Askelón, Asdód, Ekron és Gát) egyike, neve gyakran szerepel a "filiszteusok Gátja"- (גַת־פְּלִשְׁתּ֗ים, Gat-Pelištîm-) összetételben. Északnyugat-Palesztinában, Ekrontól délre feküdt, minden testvérvárosánál közelebb Júdához. Általában Tell-es-Safi dombjával azonosítják. A Héber Bibliában mintegy negyvenszer jelenik meg, emellett ugariti szövegek, és az El-Amarna-levelek is említést tesznek róla.

Gáza

Gáza (arabul: غزة) (más néven: Gázaváros) a Palesztin Autonóm Területek Gázai övezetének legnagyobb települése és székhelye. Kikötőváros, Tel-Avivtól kb. 65 km-re délre. Lakossága 2012-ben 515 550 volt. Az emberek legnagyobb része a szunnita iszlám vallás követője.

Gézer

Gézer (héber: גֶּזֶר) ókori város a mai Izrael területén. A régészeti feltárás a mai Tel-Aviv és Jeruzsálem között található Tel Gezer néven.

Júdai Királyság

Júdai Királyság, (más néven: Júda királysága) az ókori Egységes Izraeli Királyság szétszakadása után a déli országrész megnevezése volt.

Salamon király halála után Izrael két részre szakadt. A déli rész Júda, Benjámin, Simeon és Lévi törzséből állt, Jeruzsálem fővárosi státuszával. A királyság fennállása alatt az uralkodók végig Dávid és Salamon utódaiból kerültek ki. Összesen 19 király és 1 királynő (Atália) uralkodott a Júdai Királyságban Kr. e. 930-tól a babiloni megszállásig, Kr. e. 586-ig.

Az első király Kr. e. 930 körül Roboám lett. Az északi és déli királyság gyakran háborúzott egymással, és a környező népek is betörtek időnként a Júdai Királyság területére. Roboám idejében I. Sesonk egyiptomi fáraó, Ásza király idejében az afrikai kusiták, Jósiás és fia, Jóáház idején II. Nékó egyiptomi fáraó, olykor a filiszteusok, az arámiak, a moábiták, az edomiták, az ammoniták, majd az asszírok, végül a káldeusok.

Uzziás király alatt az ország gazdasági fellendülést élt át. Megerősítette Jeruzsálem városfalait, sikeres háborúkat vívott a környező népek ellen és Edomot, a Vörös-tengeri kikötővel, Ecjón Géberrel is meghódította, amely mellett Élátot megalapította. Akház király idején az Izraeli Királyság végleg megbukott és ettől az időtől a Júdai Királyságnak is komoly adókat kellett fizetnie Asszíriának, vagy szembesülnie az asszírok megtorlásával, ahogy az Ezékiás és Manassé idején történt.

Jójákim király először egyiptomi, majd babiloni függőségben uralkodott. Miután fellázadt Babilon ellen, II. Nabú-kudurri-uszur megtámadta Júdát és Jeruzsálemet. Jójákim még Jeruzsálem ostromakor meghalt, majd fia, Jójákin rövid uralkodása után a káldeusok bevették Jeruzsálemet, és a királyt 10 ezer alattvalójával együtt Babilonba hurcolták. A következő és egyben utolsó júdai király, Cidkija 8 év uralkodás után lázadt fel Babilon ellen, így a káldeusok újra ostrom alá vették Jeruzsálemet. II. Nabú-kudurri-uszur ekkor végleg elpusztította a júdai fővárost, és a lakosság nagy részét a birodalmába deportálta. Júda tartomány élére Gadalja kormányzót nevezte ki, akit 3 hónap múlva meggyilkoltak és a maradék lakosság Egyiptomba menekült.

A Biblia leírása alapján Isten az uralkodók és a nép bűneiért küldte Júdára az ellenséges seregeket és száműzte őket végül idegen földre, ahogy Jeremiás próféta közvetítette Jahve üzenetét: "Azért, mert elhagytak engem a ti atyáitok, azt mondja az Úr, és idegen istenek után jártak, és azoknak szolgáltak és azokat imádták, engem pedig elhagytak, és az én törvényemet meg nem tartották. És ti gonoszabbul cselekedtetek, mint atyáitok; mert ímé, ti mindnyájan a ti gonosz szívetek hamisságát követitek, nem hallgatva reám. Azért kivetlek titeket e földből arra a földre, amelyet sem ti nem ismertek, sem a ti atyáitok, és ott szolgáltok majd idegen isteneknek nappal és éjjel; mivelhogy nem könyörülök rajtatok."

Nádáb

Nádáb, izraeli király, I. Jeroboám fia és örököse. Miután trónra került, ő is követte apja példáját a bálványimádásban. Ám ez nem tetszett a népben sok embernek, és egy férfi, Baása (Ahija fia, Issakhár nemzetségéből), ellene fordult, és követőivel együtt megütközött a király seregével Gibbethonnál, a filiszteusok egyik városánál. A csatában Nádáb életét vesztette, és Baása került a trónra.

Palesztina (régió)

Palesztina (görögül: Παλαιστίνη, Palaistinē; latinul: Palaestina; héberül: ארץ־ישראל, Eretẓ Yisra'el, korábban ארץ–כנען, Eretẓ Kena'an vagy פלשׂתינה, Palestina; arabul: فلسطين Filasṭīn, Falasṭīn, Filisṭīn) földrajzi régió Nyugat-Ázsiában. Határai nyugaton a Földközi-tenger, keleten kb. a Jordán-folyó völgye, északon kb. a Litani folyó, délen a Negev-sivatag.

Az Ótestamentumban elsősorban annak a földnek neve, mely a Jordán és a Földközi-tenger közt terült el. Maga a név eleinte a filiszteusok országát jelentette DNy-Kánaánban, később aztán arra a földre alkalmazták, amelyik a Libanon és a Sinai-félsziget közt terül el; Júdeának csakis a babiloni fogság után nevezték az országot, mert Júda viselte a vezérszerepet a törzsek között. Határai voltak: É-on Szíria és Fönícia (Libanon és Antilibanon), K-en a szíriai puszta, DK-en Arábia, Ny-on a Földközi-tenger. Ehhez a területhez Dávid király még megszerezte Szíriát, Salamon pedig kiterjesztette uralmát a Vörös-tengerig.

Saul zsidó király

Saul zsidó király (Kr. e. 1079 – Kr. e. 1007) Benjámin törzsének tagja, Kr. e. 1047–1007 között Izrael első királya.

Sámson (bíró)

Sámson (héber: Simson, jelentése 'a nap fia', görögül Σαμψών) bibliai, ószövetségi személy, rendkívüli testi erejű ember volt a bírák korából; a Bírák könyve hat "nagy" és hat "kis" bírája közül az utolsó "nagy" bíra.

Sámson és Delila (opera)

A Sámson és Delila Camille Saint-Saëns francia zeneszerző 1876-ban komponált operája. A szerző tizenhat művet írt ebben a műfajban, de a Sámson és Delila kivételével egy sem állta ki az idő próbáját. Az opera eredetileg oratóriumnak készült, ez érződik is a darab sok részletén.

Sámuel első és második könyve

Sámuel két könyve (héberül: שְׁמוּאֵל S(e)múél, jiddisül: שמואל Smuel) a Biblia első részében, az Ószövetségben található. Az eredeti héber gyűjteményekben még egy könyvet alkottak, a Septuagintában azonban Királyságok első és második könyve néven kettéválasztották azokat. Ezt a felosztást a XVI. században a héber nyelvű kiadások is átvették, de megtartották az eredeti címben Sámuel nevét. A két könyv témája az az időszak Izrael életében, amely a királyság megalapításától Dávid király haláláig tartott.

Tengeri népek

A tengeri népek kifejezés az ókori népek két csoportját jelöli, akik tengeri portyázókként a keleti Mediterráneum partjain megtámadták Ciprust, Hattit, Kánaánt és Egyiptomot két hullámban, az i. e. 13–12. század fordulóján. A XIX. dinasztia idejének végén, és különösen III. Ramszesz uralkodásának 8. évében érte Egyiptomot támadás.

Uzziás júdai király

Uzziás, más írásmóddal Uziás, Uzija, Oziás (héberül: עֻזִּיָּהוּ [erős az Úr], görögül: Οζίας, latinul: Ozias), más néven Azariás, Ázáriás, Azarja (héberül: עֲזַרְיָה, görögül: Αζαρις, latinul: Azarias), (Kr. e. 808 k. – Kr. e. 740) Júda társkirálya Kr. e. 791-től, királya Kr. e. 767-től, Kr. e. 751-től gyakorlatilag nem uralkodik.

Amásia fiaként született. Egyes feltételezések szerint tizenhat évesen lett uralkodó, és 52 esztendőt töltött a trónon; ezek szerint uralma első 22 évében voltaképp régens volt édesapja helyett, akit az Izraeli Királysággal kiprovokált háború és az elszenvedett vereség után a főemberek elmozdítottak tisztéből. Uzziás hadi sikereket ért el a filiszteusok és az ammoniták ellen, újjáépíttette és hadi gépezetekkel szerelte fel Jeruzsálem védőfalait, és sokat tett a mezőgazdaság fellendítésére. Sikerei annyira elvakították, hogy gőgjében maga akarta bemutatni az illatáldozatot a Templomban, mire Isten poklossággal sújtotta. Utolsó éveiben betegsége miatt ő is kénytelen volt visszavonulni az uralkodói teendőktől, s helyette fia, Jótám uralkodott.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.