Edom

Edom (héber nyelven: אֱדוֹם), később Idumea (görög nyelven: Ἰδουμαία) ókori állam a Közel-Keleten. Az edomiták sémi nép; a Tóra és a Biblia említése alapján Jákob bátyjának, Ézsaunak a leszármazottai voltak.[1]

"Edom" neve az egyiptomi hieroglifákon
M17A2D46Z7G17
D36
T14N25
Kingdoms around Israel 830 map
Edom területe citromsárgával Kr. e. 830 körül

Történelem

Már az egyiptomi XVIII. dinasztiabeli szövegek (Kr. e. 1550-1300) megemlítik Edom létét az Orontész folyótól Ny-ra. (Bár az e közötti Edom és a biblia Edom közötti kapcsolat nem állapítható meg teljes bizonyossággal.) Az edomiták a Holt-tengertől délre eső területen telepedtek le és alapítottak államot. Köztük és az izraeliták között gyakori volt az ellenségeskedés. Dávid király legyőzte őket[2] és ezzel Izraeltől függőségbe kerültek, majd később az Izraeli Királyság szétszakadása után ismét függetlenné váltak. II. Nabú-kudurri-uszur babiloni király meghódította a királyságukat.[3] A megmaradt nép ezután egyre inkább észak felé települt[4] és sokan telepedtek le Hebron régiójában, míg korábbi területük Dk-i részén a nabateusok telepedtek le. A babiloni fogság után államuk Idumea néven ismert. Kr. e. 129 után a Hasmoneusok elfoglalták Idumeát és erőszakkal a zsidó vallásra kényszerítették őket. Kr. e. 34-ben Costobar edomita nemes VII. Kleopátra egyiptomi királynő támogatásával megpróbálta visszaszerezni az ország függetlenségét, de e törekvés kudarcba fulladt, és Idumea ezentúl Judea római provincia része lett. Nagy Heródes félig edomita származású volt.

Az edomiták nyelve

A területen az ún. edomi nyelvet (más néven edomita) beszélték, amely a sémi nyelvek közé tartozik, közeli rokona a héber és a moábi nyelvnek is. Először főníciai, majd arámi ábécét használt. Egyes vélemények szerint nem egészen önálló nyelv, hanem inkább héber nyelvjárás.

Edom gazdasága

Edom földje főleg pusztaság volt, a kevés termőföld nem tette lehetővé, hogy helyben termeljenek élelmiszert. Edom gazdasága főleg a kereskedelmen nyugodott, amely létét jelentette egyúttal. Az ország szerencséjére területét keresztezték olyan fontos karavánutak, amelyek Egyiptom, Mezopotámia, Arábia és a Levante között húzódtak. A területet elsősorban hegyvidék alkotta, a déli lankákon volt egy keskeny földnyelv, amely elég csapadékhoz jutott és csupáncsak itt folyt mezőgazdasági tevékenység. Edom valószínűleg sót és balzsamot exportált, a nyugati országrészben, a Khirbát bányában pedig rezet bányásztak. A régeszeti feltárások kimutatták, hogy a réz kitermelése jelentős és jól szervezett volt, ami egyértelműen arra utal, hogy Edom erős központi hatalommal bírt.

Jegyzetek

  1. I. Mózes 25,30-31 és I. Mózes 36,8-19
  2. 2. Sám 8,13-15
  3. Jer 27,6; és Jer. 49. rész
  4. Ez. 35-36. rész

Források

  • Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 10. o. ISBN 963-9199-29-X
  • Gecse Gusztáv, Horváth Henrik: Bibliai kislexikon, 1978.
Abdiás könyve

Abdiás könyve (rövidítve: Abd) (héberül: עֹבַדְיָה Óvadjá - Já szolgája) egy protokanonikus ószövetségi prófétai könyv, a kispróféták sorában a negyedik. A legrövidebb könyv az Ószövetségben, mindössze 21 versből áll.

A rövidsége miatt nehéz kérdések elé állítja az exegétákat, akik vitatkoznak mind egységéről, irodalmi műfajáról és írásának idejéről is. Lehet, hogy Kr. e. 8. században írta Abdiás próféta, de vannak, akik megírását a Kr. e. 5. századra teszik.

Admonti Biblia

Az eredetileg egykötetes Admonti (más néven Csatári, a világirodalomban Gebhard néven ismert vagy Gutkeled, németül Admonter) Biblia a legjelentősebb románkori kódex, amely főképpen magyarországi vonatkozásáról és anyagáról, gazdag, eredeti és változatos illusztrációiról híres. A könyvet valószínűleg Salzburgban készítették a 12. század második negyedében (1125 és 1150 között), és egy – elképzelhető, hogy a III. Lipót által 1135-ben alapított heiligenkreuzi – ciszterci kolostorból került a csatári bencésekhez.

Amálekiták

Az amálekiták a Kánaántól délre és délnyugatra fekvő területek és a Sínai-félsziget őslakói. Állandó háborúságban álltak az izraelitákkal, mígnem Saul király szét nem kergette őket.

Amásia júdai király

Amásia, más írásmóddal Amaziás, Amacjahu (héberül: אֲמַצְיָהוּ / ʼĂmaṣyāhû ['erős az Úr'], görögül: αμασιας, latinul: Amasias), (Kr. e. 822 k. – Kr. e. 768) Júda királya Kr. e. 797-től Kr. e. 768-ig.

Jóás király fiaként született. Édesapja merénylet áldozata lett: trónra lépte után gyilkosait Amásia megbüntette, de fiaikat megkímélte. Hadseregét Izraelből toborzott zsoldosokkal bővítette, de egy próféta utasítására utóbb elbocsátotta őket, ami ellentétekhez vezetett az északi királysággal. Edom ellen sikeres hadat viselt, s ettől elbizakodva háborút provokált Jóás izraeli királlyal. Ez szégyenletes vereséggel végződött Amásia számára, ellenfele lerombolta Jeruzsálem falát, elhurcolta a Templom kincseit, és túszokat vitt magával. Elégedetlen főemberei összeesküvést szőttek Amásia ellen, és Lákisban megölték, de lehet, hogy csak hivatalából mozdították el, és mintegy 20 évig fia Uzziás volt helyette a régens.

Csúzi Cseh Jakab

Csúzi Cseh Jakab (Losonc, 1639 – Pápa, 1695. március 22.) teológiai doktor, a Dunántúli református egyházkerület püspöke 1693-tól haláláig.

Edomi nyelv

Az edomi nyelv más néven edomita nyelv, idumita nyelv, idumeai nyelv kihalt kánaáni nyelv, amely a héberrel és moábival szoros rokonságban állt. A nyelvet a Krisztus előtti 1. évezredben beszélték a mai Izrael déli és Jordánia délnyugati részén. Kihalásának idejét nem sikerült még behatárolni.

A Bibliában is szerepel Edom népe, sőt a Szentírás eléggé nyilvánvalóan érzékelteti, hogy a zsidók és edomiták azonos gyökerekkel rendelkeznek (Edom ősatya Ézsau Ábrahám unokája).

Az edomi nyelvről csekély információk állnak rendelkezésre. A nyelv előbb főníciai majd arámi ábécével íródott (erre az írásra a Kr.e. 6. században tért át). A moábi nyelv héber ábécét használt. A moábihoz hasonlóan az edomi nyelv is megőrizte a nőnemre utaló -t végződést. A nyelvet jelentős arámi és arab hatások is érték, ezzel különül el leginkább a hébertől. Emiatt, miként a moábi nyelv esetében is, bizonyos nyelvészek az edomit csupán a héber egy nyelvjárásának tartják.

Eilat

Eilat vagy más átírásokban Éjlát, Elát, Élat (héberül אילת) dél-izraeli kikötőváros az Eilati-öböl északi csücskén.

Innen vezet Izraelnek az Indiai-óceán felé vezető kijárata. Fő jövedelmi forrása az idegenforgalom.

Héber ábécé

A héber írás eredeti formájában egy 22 betűt (vagy karaktert) tartalmazó, úgynevezett „abdzsad” (abjad), azaz tisztán mássalhangzóírás, amelyet az ókortól kezdve napjainkig a héber nyelv írására használnak. Ugyanezt az írást használták és használják ma is, esetleges kisebb módosításokkal a zsidó diaszpóra számos más nyelvének – például a német jiddis, a spanyol ladino vagy a judeo-arab nyelvek – leírására is. A bibliai szövegek lejegyzése során kialakult úgynevezett pontozási rendszer eredetileg nem volt része az írásnak.

Az írástípusok tekintetében szokás föníciai, arámi, szamaritánus, héber stb. írásokat külön tárgyalni, ezek azonban csak a betűformában mutatnak eltérést, mind ugyanannak az írásnak a változatai. Éppen ezért a betűk sorrendje, elnevezéseik, fonetikai értékük és használatuk módja is megegyezikA héber nyelvhez használt írástípusok a történelem során jelentősen változtak, így beszélhetünk óhéber, kvadrát, rási és modern kurzív típusú írásokról. (Ezek a legjellegzetesebb csoportokat jelentik.) A jelen cikkben szereplő típus a kvadrát. Az ókori Izraelben eredetileg használt óhéber és a mai kvadrát semmiben sem hasonlít egymásra, utóbbi az arámból fejlődött ki.

Jordánia

Jordánia (arabul الأردن al-Urdunn) hivatalosan Jordán Hásimita Királyság (arabul المملكة الأردنية الهاشمية al-Mamlaka al-Urdunnijja al-Hāšimijja) ázsiai, közel-keleti arab ország.

Fővárosa Ammán. Északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, délnyugatról az Akabai-öböl, nyugatról pedig Izrael és a Palesztinához tartozó Ciszjordánia határolja. Jordánia lakossága nagyrészt az iszlám vallás követője, a hivatalos nyelv az arab. Jelenleg II. Abdulláh király az államfő.

Jób (Biblia)

Jób (héber: אִיּוֹב ; arab: أيّوب) a Bibliában lévő Jób könyvének főszereplője. A judaizmus és az iszlám vallás egyik prófétája. A rabbi irodalomban Iyov-ként nevezve (אִיּוֹב), a nem-zsidó próféták egyike.Jób egy példás és istenfélő emberként van bemutatva a Bibliában, aki egymást követő tragédiákkal sújtva aztán mindenét elveszti: az egészségét, vagyonát és a gyermekeit. Jób egy belső harcot vív magával és próbál helyzetének okaira rájönni.

Jób testamentuma

Jób testamentuma

Jórám izraeli király

Jórám az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 9. században. Omri-dinasztiájának az utolsó királya, Akháb fia és az előtte uralkodó király, Akházjáhu testvére volt. Jórám 12 évig volt hatalmon.

A lázadó moábiták ellen vonult Jósafát júdai királlyal és Edom királyával szövetségben - majd Elizeus próféta segítségét és tanácsát kérve - leigázták Moábot. Később Jórám az arámiak elleni csatában súlyosan megsérült, majd hazatérve Jéhu megölette. Amennyiben a Tel Dán-sztélé szövegrekonstrukciója helyes, akkor már a csatában meghalt.

Montréal (erőd)

Montréal (franciául: krak de Montréal vagy Mont Réal, latinul: Mons Regalis) avagy arab nevén Sobak (arabul: قلعة الشوبك [qalʿat aš-Šawbak], latinul: castrum Saboach) egykori keresztes erőd Edom területén, a mai jordániai Maán kormányzóságban, Sobak település szomszédságában. A vár 1115-ben épült I. Balduin jeruzsálemi király parancsára, az első nagyobb szentföldi keresztes erődítményként. A Jeruzsálemi Királyság Oultrejordain hűbéruradalmához tartozó erődöt 1189-ben foglalták el a muszlimok; az elkövetkező évszázadok során az Ajjúbidák és a mamelukok jelentősen átépítették. Ma szabadtéri múzeumként fogadja a látogatókat.

Moábiták

A moábiták vagy moábiak ókori sémi nép a Közel-Keleten, amely a Holt-tenger keleti partjánál elterülő térségben élt, a mai Jordánia délnyugati felén. Moáb neve gyakran felbukkan az Szentírás ószövetségi részében, olykor kulcsfontosságú szerepet tölt be bizonyos eseményeknél. A feljegyzések szerint önálló Moábi Királyság is létezett. Moáb is szerepel a II. Ramszesz fáraó által megtámadott országok listáján. (Kr. e. 1283 körül) A moábiak a Kr. e. 13. században telepedtek le a Holt-tenger mellett - az ásatások alapján az első településeik ekkor keletkeztek. Fővárosuk Dibon (ma Dhiban) volt.

Mésa-sztélé

A Mésa-sztélé (19. századi elnevezésével a moábita kő) a Bibliában említett Mésa (moábi משע Mšʿ, héber מֵישַׁע Mésa (Mêšăʿ); Meša, Mesha, Mescha), moábi király i. e. 850 körüli, Izrael elleni győztes hadjáratának és királysága megszervezésének állít emléket. A sztélé az ókori izraeli történelem, az óhéber írás, a moábi nyelv és a sémi epigráfia máig egyik legjelentősebb emléke.

Petra (romváros)

Petra (görögül: „szikla”, arab neve: البتراء, al-Butrá) romváros Jordániában. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyike.

Preterizmus

A preterizmus a bibliai apokalipszis egyik magyarázati elve. A latin szó jelentése: múlt (preaterit). Önmeghatározása szerint igyekszik racionális, történeti eszközöket felhasználva megkeresni a végidőkről szóló bibliai próféciák magyarázatát. Tanítása szerint a végidőkről szóló jövendölések nem a világ végét, hanem csak az ószövetségi kor végét, a jeruzsálemi templomnak és magának a városnak i.sz. 70-ben bekövetkező pusztulását jelezték előre. A bizonyításban kiemelt szerepet juttat Josephus Flavius zsidó történetíró A zsidó háború című művének, valamint az apokaliptikus próféciák történelmi tényekkel való egybevetésének. A preterizmus élesen szemben áll a futurista teológiákkal, melyek a végidők eseményeit a mindenkori jövőbe vetítik. Ugyanakkor nem kötődik szorosan egyetlen egyházhoz sem, szemléletmódját a legkülönfélébb felekezetek írásmagyarázói vették át.

Szathmárnémethi Mihály (esperes)

Szathmárnémethi Mihály, névváltozat: Szathmár-Németi (Szatmárnémeti, 1638. szeptember 27. – Kolozsvár, 1689. május 25.) református esperes. Szathmárnémethi Sámuel bátyja.

Újasszír Birodalom

Az Újasszír Birodalom egy i. e. 911 és i. e. 612 között fennálló vaskori állam volt az ókori Mezopotámia területén. Az asszírok az i. e. 10. századra konszolidálták azokat a területeket, amelyek a bronzkor végén a középasszír uralkodó, I. Tukulti-Ninurta (i. e. 1244–1208) uralma alatt álltak. Ekkor a legfontosabb cél a Földközi-tenger és Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak ellenőrzése és az arámi törzsek visszaszorítása volt, amelyek folyamatosan beszivárogtak az asszír területekre. Az első uralkodó, aki a hagyományos határokon túl vezette seregét, II. Assur-nászir-apli volt.

III. Sulmánu-asarídu uralkodását minden téren az intenzív katonai tevékenység jellemezte. III. Tukulti-apil-ésarra drasztikus reformokat foganatosított és jelentős katonai sikereket ért el. V. Sulmánu-asarídu több fontos közigazgatási újítást vezetett be, megszüntette az Assur és Harrán (a holdisten kultuszközpontja) szent városai által birtokolt kiváltságokat. Uralkodása végén lázadás robbant ki, és II. Sarrukín szerezte meg a hatalmat. II. Sarukkín idejében Asszíria már nagyhatalom volt, túl egy komoly belső válságon, amit az okozott, hogy a közigazgatási struktúrák nem boldogultak az egyes udvari tisztviselők által megszerzett túlzott befolyással. Az ő idejében kezdődött az Újasszír Birodalom legvirágzóbb korszaka, hadjáratait a birodalmi közigazgatás újjászervezése és központosítása kísérte, amit nagyarányú deportálások és az erőteljes gyarmatosítás eszközével valósított meg. Mai hírnevét azonban az új királyi székhely Dúr-Sarrukín építkezési munkálatainak köszönheti.

II. Sarukkín csatában halt meg, ami abban a korban az istenek dühének jele volt, ezért utóda Szín-ahhé-eríba elhagyta a fővárost, és nekilátott, hogy újjáépítse Ninivét, amely ezután a birodalom fővárosává vált. Itt az asszír történelem talán leggrandiózusabb építkezési és várostervezési programját valósította meg, teljesen átformálva Istár szent városát. Uralkodása alatt a fő stratégiai célpont Babilon volt. Az asszírok által kinevezett uralkodók, valamint az elámiak által támogatott helyi uralkodók közötti folytonos összetűzések miatt Szín-ahhé-eriba úgy döntött, hogy komolyabban beavatkozik, és miután a koronaherceget elrabolták és megölték, lerombolta a várost. Később egy palotaforradalomnak esett áldozatul, amelyet egyik fia szervezett, akit testvére, a jövendő uralkodó, Assur-ah-iddína miatt kizártak a hatalomból. Assur-ah-iddína terjeszkedő politikát folytatott és újjáépítette Babilont. Seregeit egészen Egyiptomig vezette, és az egyik hadjárat során vesztette életét. A trónt ezután a leghíresebb asszír király, Assur-bán-apli szerezte meg, aki közel 40 évig uralkodott. Az ő megbízásából készültek a birodalom legszebb művészeti alkotásai, és óriási könyvtárat gyűjtött össze. Halála után azonban a birodalom nem egészen két évtized alatt teljesen összeomlott.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.