Despotizmus

A despotizmus vagy más néven istenkirályság az ókori keleti államok tipikus hatalmi formája, ahol az isteni jelleggel felruházott uralkodó akaratán és hatalmán alapul a kormányzati rendszer. Az ókori keleten kialakult ilyen államok: Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Perzsa Birodalom. Ezekben az államokban minden hatalom a despotáé volt, aki alattvalóitól feltétlen engedelmességet követel meg.

A modern korban a szó negatív felhangot kapott: Despotizmus annyi, mint zsarnokság, önkényuralom. Az állam élén álló uralkodó teljhatalommal rendelkezik.

Az istenkirály általában

Istenkirálynak tekinthető az az uralkodó, akinek hatalmát és döntéseit nem csupán a világi törvények, hanem az adott kultúrára jellemző vallásjog is legitimnek, sőt: egyedül legitimnek ismeri el. Ez közvetlen vagy közvetett mivolta szerint történhet az egyház általi személyes vagy személyi legitimáció útján. Fontos megjegyezni, hogy a személyes/személyi legitimáció fogalmai nem tartoznak szorosan az istenkirálysághoz; ezek a köznyelvben használatos kifejezések: a legitimáció minden politikai rendszer számára fontos tényező.

Személyes legitimáció esetén a királyt a hagyomány szerint közvetlenül egy isten választja arra, hogy uralkodjon, esetleg maga is egy istentől származik vagy egy isten megtestesülése. Utóbbi esetre jó példát jelentenek az egyiptomi fáraók, akiket hagyományosan Hórusz megtestesülésének tekintettek, de ide sorolhatók Mezopotámia mitikus királyai (közéjük tartozott pl. Gilgames, akinek alakját később részesítették isteni tiszteletben, hozzákapcsolva azokat a mítoszokat, amelyekből később a Gilgames-eposz született); továbbá a korai kínai császárok is.

Személyi legitimáció esetén nincs olyan hagyomány, mely szerint a király közvetlenül valamilyen istenségtől származna, viszont döntéshozatalaiban erősen támaszkodik az egyházra. Általában a hivatalos egyházi véleményt képviseli, esetleg át is ruházhatja a döntési jogot, pl. az ókori zsidó királyok esetében. Ezek a feltételek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy egy uralkodót Istenkirálynak nevezhessünk (mert pl. igaz lehet egyes középkori királyokra). Ehhez az is szükséges, hogy a király kijelölésében a hagyomány valamilyen istenségnek tulajdonítson szerepet (ilyen lehet pl. a zsidó királyok felkenése).

Istenkirály alatt a legtöbben az első pontban felvázolt, az egyiptomi fáraókhoz hasonló uralkodókat értjük.

Istenkirályságok kultúrák szerint

Az Istenkirályságok elsősorban az ókori kultúrákra jellemzőek.

Mezopotámia

Mezopotámia mitikus királyaival kapcsolatban érdekes, hogy míg Kis királyai világi hatalmasságok voltak, papi feladatok nélkül, addig Uruk királyairól mítoszok, mondák, eposzok maradtak fenn, valószínűleg azért, nekik gyakran már életükben istennek járó tisztelettel adóztak alattvalóik. Ezek így fennmaradt eposzok egyike a Gilgames-eposz. Érdekes, hogy egy, Kis és Uruk városainak harcát megörökítő eposz is ránk maradt.

Ókori Kína

Források

  • Markó László (szerk.): Általános történelmi fogalomgyűjtemény (Holnap Kiadó, 1990, 62. oldal) ISBN 963 345 090 X
  • Kislexikon

További információk

Kapcsolódó szócikkek

A hettita állam

A Hettita Birodalom Anatólia központi vidékeinek bronzkori állama, később az ókor első vaskori társadalma. A hettiták több alkalommal léptek fel a térség nagyhatalmaként, de mindannyiszor rövid idő alatt elbuktak, amely átmeneti hanyatlások oka (a legutolsót kivéve) az állam irányításának problémáiból adódik. Az ókori kelet igazán erős hosszan fennálló hatalmai despotikus és szakrális királyságok voltak (Egyiptom, Asszíria). A hettita államra sem a despotizmus, sem a szakralitás nem jellemző, ennek első nyomai csak I. Szuppiluliumasz alatt láthatók. Az i. e. 14-13. században Hatti a térség jelentős hatalmává vált, politikai befolyását Anatólia majdnem teljes egészére kiterjesztette, ezen kívül Észak-Szíria, az Eufrátesz középső folyása, a Kaukázus nyugati vidékei is közvetlen befolyása alatt volt. Ez időben sem vált azonban egységes állammá, hanem a territoriális fejedelemségek főhatalma volt. Uralmát sokszor szerződésekkel biztosította.

Abszolút monarchia

Az abszolutizmus vagy abszolút monarchia egy újkori (16–18. század) államszerkezeti forma. A feudális rendszerek legfejlettebb államformája, ahol az uralkodó – a rendi országgyűlést kihagyva a döntésekből – korlátlan hatalommal rendelkezett. Az uralkodó állandó hadseregére és hivatali szervezeteire támaszkodva függetlenítette magát.

Autokrácia

Az autokrácia (magyarul: egyeduralom, önkényuralom) olyan politikai rendszer, amelyben a politikai hatalom egésze egyetlen személy (vagy személyek kis zárt csoportja) kezében összpontosul.

A hatalom birtoklását az autokrata többek közt a hagyománnyal, a kritikus erőforrások ellenőrzésével, vagy személyes karizmájával igazolhatja.

Babilon

Babilon vagy Babilón – ami a magyar nyelvbe a görög Babülón alakból került be – egy ókori mezopotámiai akkád–amorita város volt az Eufrátesz partján, és fontos szerepet játszott a korszak történetében. Akkád neve sumer névalakból alakult ki, Narám-Szín idején ka2-dingir-raki, később ka-d(raki-ma, még később ba-ab-dingirki. Szumuabum idején gal ka2-dingir-ra3ki, ami „nagy, tiszta istenkapu”-t jelent. A ba-ab sumer kifejezés akkádul bāb-nak hangzott, a ra3 sumer szó akkádul ellu („rituális tisztaság”), így alakult ki a bāb-ellu szóösszetétel.

Báb-ili/Báb-iláni („az istenek kapuja”), héber neve Babel (בבל) volt, ebből származik a bibliai Bábel alak. A kassúk uralma idején Karduniasnak hívták és később az asszír királyok is gyakran ezen a néven hivatkoztak rá Bábili és az ismeretlen jelentésű Babilla mellett. Ezt az akkád népetimológia később az értelmes, hasonló hangzású „Istenek kapuja” névre cserélte fel. Romjai a mai Irakban, el-Hilla városa közelében fekszenek.

2019-ben a várost a világörökség részévé nyilvánították.

Bonkáló Sándor

Bonkáló Sándor (Rahó, 1880. január 22. – Budapest, 1959. november 3.) irodalomtörténész, szlavista.

Forradalmi demokraták

A forradalmi demokraták Oroszországban az 1850-es években kibontakozó értelmiségi mozgalom résztvevőinek elnevezése.

A mozgalom célja volt demokratikus forradalom útján a despotizmus, illetve a feudális viszonyok (jobbágyrendszer) megszüntetése. Úgy gondolták, hogy a jobbágyi rendszer megszüntetése után a kapitalizmus megkerülhető, s lehetséges direkt módon eljutni a szocializmusba. Emiatt sokan utópistáknak gondolták őket.

Jelentősebb képviselői voltak: Visszarion Grigorjevics Belinszkij, Alekszandr Ivanovics Lierzen, Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij, Alekszandr Ivanovics Herzen és Nyikolaj Alekszandrovics Dobroljubov, akik a tömegek számára nyújtottak ideológiai alapozást. A mozgalom tevékenységét később Marx, Engels, illetve Lenin is méltatta.

Franz Mehring

Franz Erdmann Mehring (Schlawe, Pomeránia, 1846. február 27. – Berlin, 1919. január 29.) német marxista filozófus, történész, irodalomkritikus és publicista.

Gazdasági rendszer

A társadalmak gazdasági rendszerekbe szerveződnek azalapján, hogy hányféle módon lehet megválaszolni a mit?, hogyan?, és kinek? kérdését. A közgazdaság pedig tanulmányozza a különféle gazdasági mechanizmusokat, módszereket, melyeket a társadalmak a szűkös erőforrások elosztására használnak.

Az elméleti gazdaságtan alapvetően két eltérő gazdaságszervezési módszert különböztet meg egymástól: piacgazdaság, ahol az egyének és a vállalkozások hozzák meg a döntéseket; valamint az utasításos gazdaság, ahol a hierarchia csúcsán a kormányzat döntései állnak.

Hükszoszok

A hükszoszok északnyugati sémi eredetű nép (kánaániták vagy ammoniták), akik i. e. 1720 és 1710 között Egyiptomra törve győzelmet arattak a Középbirodalom fáraói felett. A hódítókat az egyiptomiak nevezték el hükszoszoknak (egyiptomi nyelven: heka haszut), vagyis „az idegen földek urai”-nak. Fővárosukká Avariszt tették a Nílus deltájában. Csaknem száz évig tartó uralmuk alatt hatalmas királyságot hoztak létre, amelynek Szíria és Palesztina is része volt. Egyes feltételezések a hükszoszokat a kassúkkal azonosítják.

A hükszoszok Egyiptom XI. dinasztiájának idején jelentek meg Egyiptomban, a XIII. dinasztia idején kezdték meg útjukat a hatalom felé, majd Avarisz és a folyódelta elfoglalásával zárták a második átmeneti korszakot. A XIV. dinasztiával is kapcsolatban álltak. A XV. dinasztia korában átvették az uralmat Alsó-Egyiptom felett, de az egyiptomi XVII. dinasztia végének és a XVIII. dinasztia elejének uralkodói kiűzték őket. Közvetlen hatalmuk csak Alsó-Egyiptomra és Kánaánra terjedt ki, Felső-Egyiptom önálló maradt adó fejében saját dinasztiái alatt. Alsó-Egyiptomban is elkülönültek azonban az egyiptomiaktól, nem költöztek be városaikba, hanem erődített katonai táborokban laktak. Ilyen derékszögű, vertföld építményeket – a legnagyobb a főváros, Avarisz volt – Egyiptom mellett a régészek Palesztinában: Jerikóban, Sikemben és Lákisban találtak. Nem vezettek be Alsó-Egyiptomban sem saját adminisztrációt, megelégedtek a városok egyenkénti adóztatásával. Ők vezették be Egyiptomban a ló vontatta harci szekér, a vertikális szövőszék, a lant és az összetett íj használatát. Legfontosabb hozzájárulásuk az egyiptomi kultúrához a kánaáni istenek és az ázsiai műalkotások megismertetése volt, miáltal nagyban segítették az Egyiptomra addig jellemző despotizmus és elszigeteltség feloldását. A hükszoszok uralmának I. Jahmesz fáraó vetett véget i. e. 1550-ben a taniszi csatában.

A zsidók egyiptomi tartózkodását egyes történészek az ország hükszoszok általi megszállásával hozzák kapcsolatba, ezen elmélet szerint a zsidók velük együtt sodródtak Egyiptomba. Az egyik hükszosz uralkodó, Jakob-her neve mindenesetre feltűnően hasonlít a bibliai Jákobra.

IV. dinasztia

Az Ókori Egyiptom IV. dinasztiája az i. e. 27. század végétől az i. e. 25. század elejéig, nagyjából 120 éven át irányította az országot. Ez idő alatt 6 (10?) fáraót adott Egyiptomnak:

Sznofru (ur.: 2613–2589)

Hufu (ur.: 2589–2566)

Dzsedefré (ur.: 2566–2558)

Hafré (ur.: 2558–2532)

Menkauré (ur.: 2532–2503)

Sepszeszkaf (ur.: 2503–2498)Ugyancsak a IV. dinasztiához kell sorolni a következő személyeket, akinek uralkodása vitatott, de mindenképp a családhoz tartoztak: Dzsedefhór, Baka, Baufré, Dzsedefptah.

Jugoszláv Királyság

A Jugoszláv Királyság (szerbül, horvátul, szlovénül, bosnyákul Kraljevina Jugoslavija, macedónul Кралство Југославија) egy délkelet-európai többnemzetiségű állam volt a Balkán-félszigeten, a két világháború között. 1918-ban jött létre a Szerb Királyság és a Szlovén–Horvát–Szerb Állam egyesülésével. Az első tizenegy évben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nevet viselte, ám 1929. október 3-án I. Sándor király Jugoszláv Királyságra, azaz „Délszláv Királyságra” változtatta az ország hivatalos nevét.

Az ország uralkodói a korábbi szerb királyi családból, a Karađorđević-házból kerültek ki. Elsőként I. Péter uralkodott 1921-es haláláig. Őt fia, I. Sándor követte, aki már apja idejében régensként kormányzott. Sándor 1934-es franciaországi látogatása során merénylet áldozata lett. A korona fiára, Péterre szállt, aki ekkor 11 éves volt. Kiskorúsága miatt nagybátyja, Pál herceg kormányzott helyette. 1941-ben a németbarát politikát folytató régenst puccsal eltávolították, és Péter vette át a hatalmat. Uralkodása azonban rövid ideig tartott, a tengelyhatalmak ugyanis még abban az áprilisban megszállták és feldarabolták az országot. II. Péter és a kormány emigrációba kényszerült, 1945-ben pedig lemondott a trónról.

A ország eltérő nemzetiségű, nyelvű, vallású, kultúrájú, jogrendszerű területekből állt össze, de még szembetűnőbb volt a régiók közti gazdasági különbség. Ezek miatt a különböző etnikai közösségek folyamatosan szemben álltak egymással. Ez a szembenállás jellemezte az ország politikai, kulturális és gazdasági viszonyait teljes fennállása során.

Jugoszlávia

Jugoszlávia (szerbhorvátul, horvátul és szlovénül Jugoslavija, szerbül és macedónul: Југославија) királyság, majd szövetségi köztársaság volt a Balkán-félszigeten. Szlovénia és Horvátország 1991. június 25-én, Macedónia 1991. szeptember 8-án, Bosznia-Hercegovina pedig 1992. március 1-jén kiáltotta ki függetlenségét. A két utolsó köztársaság, Szerbia és Montenegró 1992. április 27-én hivatalosan is megalakította a két tagra redukálódott Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, amely 2003. február 4-én átalakult Szerbia és Montenegró Államközösségévé. 2006. június 3-án Montenegró is kikiáltotta függetlenségét, így a kéttagú államszövetség is megszűnt, majd a magára maradt Szerbia is kinyilvánította önállóságát 2006. június 5-én. Végül a még Jugoszláviában, Szerbián belül létrehozott két autonóm tartomány egyike, Koszovó is kikiáltotta függetlenségét 2008. február 17-én, s ezzel a történelmi Jugoszláviának hét utódállama van: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia (2019-től Észak-Macedónia), Montenegró, Szerbia és Szlovénia.

Karl August Wittfogel

Karl August Wittfogel (Woltersdorf, 1896. szeptember 6. – New York, 1988. május 25.; kínai neve pinjin hangsúlyjelekkel: Wèi Fùgǔ; magyar népszerű: Vej Fu-ku; kínaiul: 魏復古) német-amerikai drámaíró, történész és sinológus. Pályája kezdetén elkötelezett marxista volt, tagja volt a német kommunista pártnak, majd a második világháború után a kommunizmus elszánt ellenfelévé vált. Tudományos munkássága főleg a keleti despotizmus, az ázsiai termelési mód kutatására koncentrálódott.

Miltiadész

Miltiadész (görög Μιλτιάδης, kb. i. e. 555/550 – Athén, i. e. 489) athéni arisztokrata, politikus, sztratégosz, a marathóni csata győztes parancsnoka, kherszonészoszi türannosz.

Montesquieu (filozófus)

Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója, röviden csak Montesquieu ([kiejt: monteszkjő sarl lui dö szökonda]; La Brède, 1689. január 18. – Párizs, 1755. február 10.) francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó volt. Az államról kialakult újkori viták tárgyát képező, az alkotmányok megtervezéséhez világszerte használt hatalmi ágak megosztásának elméletéről vált ismertté.

Oszmán Birodalom

Az Oszmán Birodalom (oszmán-török nyelven: دولتْ علیّه عثمانیّه Devlet-i Âliye-yi Osmâniyye, mai török nyelven: Osmanlı İmparatorluğu vagy Osmanlı Devleti), az egyik legnagyobb és a legtovább fennálló iszlám világbirodalom, amely évszázadokon át megkerülhetetlen hatalmi tényező volt az európai erőviszonyok alakulásában. A 13. század elején, a rúmi szeldzsukok uralta anatóliai területen létrejött törzsi szövetség a 16–17. századra a maga korában egyedülálló államszervezetet hozott létre, amely rendkívül jól szervezett közigazgatási rendszerével, erőforrásainak bőségével és az ezekre épülő fejlett katonai erejével megszerezte a hegemóniát a közel-keleti térségben, és hódításaival már az európai államok létét veszélyeztette.

A keresztény világ ellentámadásának hatására a területeit fokozatosan feladni kényszerülő birodalom, belső ellentmondásainak is köszönhetően, a 19. századra már nem tudott lépést tartani Európa politikai és gazdasági fejlődésével, és válságok sorozatát élte meg, „Európa beteg emberének” nevezték, gyakorlatilag félgyarmati sorba került. Az első világháború után területét az imperialista nyugati hatalmak érdekszférákra osztották, és már úgy tűnt, hogy anatóliai területeit is veszély fenyegeti. Az antantcsapatok és Görögország bekebelezési kísérleteinek megakadályozására Musztafa Kemal pasa (Kemal Atatürk) 1919–1920-ban sikeres függetlenségi háborút indított Anatólia visszaszerzésére, majd a lausanne-i békeszerződés elismerte Törökország függetlenségét. 1923-ban kikiáltották a köztársaságot, első elnöke Musztafa pasa lett.

Az Oszmán Birodalom vallása az iszlám szunnita ága volt, 1517-től, az egyiptomi Mameluk Birodalom megdöntésétől kezdve az oszmán szultánok egyben a kalifa cím birtokosai is voltak. Más vallásokkal és kultúrákkal szembeni türelmi politikájuk, fénykoruk gazdagsága sokszínű művészeti és kulturális fejlődésre nyújtott lehetőséget.

Magyarországhoz fűződő viszonyát a 15. századtól kezdve, hosszabb-rövidebb időszakokban háborúk és összetűzések tarkították, ekkor a Magyar Királyságot Európa védőbástyájaként emlegették. Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően a birodalom legészakibb tartományaként az ország nagy részét bekebelezte, és százötven évre uralma alá hajtotta. Ezt követően gazdag politikai, kulturális és tudományos kapcsolatrendszer jött létre a két állam között, a birodalom a Rákóczi-szabadságharc és az 1848–49-es forradalom nagyjainak menedéket adott a vészterhes időkben.

Türannisz

A türannisz egy ókori görög államberendezkedés volt, amely alatt a virágkorban egy alkotmányellenesen hatalomra jutott egyeduralkodó, a türannosz (zsarnok) uralmát értették.

Állam

Az állam az egyik alapvető fogalma számos különböző tudományágnak, mint a jogtudomány és ezen belül a nemzetközi jog, a politikatudomány, a szociológia, a történettudomány, vagy a földrajz. Ebből, valamint a világnézeti, ideológiai különbségekből következően számos eltérő meghatározása létezik. A 19. századtól kialakult az önálló államtudomány(wd) is, amelynek tárgya az állam, az állami élet (alkotmányjog, közigazgatási jog, államgazdaságtan, statisztika, alkotmánytörténet és mások).Az állam alapvető, legszélesebb körben elfogadott meghatározása: Emberek meghatározott földterületen élő csoportjának közös kormányzattal(wd) valamint belső és külső szuverenitással rendelkező közössége, jelentős, de (a többi állam szerepe miatt) viszonylagos önállósággal rendelkező társadalmi szervezet. Feladata az adott társadalmi és gazdasági viszonyok rendszerének lényegi fenntartása, a külső védelem biztosítása, a társadalom szervezése, irányítása és vezetése.

Ókori Egyiptom

Az ókori Egyiptom nagy folyam menti birodalom és kultúra volt Északkelet-Afrikában, túlnyomórészt a mai Egyiptom területén. Az Egyiptomi Birodalomban és elődállamaiban (Alsó- és Felső-Egyiptom) létrejött civilizáció a világtörténelem messze leghosszabb életű kultúrája, amely négyezer évig folyamatosan fenn tudott maradni lényegében változatlan formában az i. e. 4. évezredtől egészen az i. sz. 641-es arab hódításig. A birodalom magja a Nílus völgyében terült el, annak középső és alsó szakasza mentén északon a Nílus-delta és a Nílus negyedik kataraktája között, jórészt elzárva más kultúráktól, egyedülálló civilizációt őrizve meg ezzel. A birodalom legnagyobb kiterjedését az i. e. 2. évezredben, az Újbirodalom idején érte el. Ekkor csaknem az egész Közel-Keletet, a Keleti-sivatagot a Vörös-tengerig, a Sínai-félszigetet, a mai Szudánt és Líbiát is ellenőrizte. Története a Nagada III régészeti kultúra b és c szakaszával, az i. e. 33. század vége körül kezdődött a Nílus menti települések fokozatos egyesítésével. I. e. 30-ban a Római Birodalom elfoglalta az országot, bár nem ők voltak az elsők, akik megszerezték az uralmat Egyiptom fölött, de ez volt az utolsó hódítás, ami után abban a formában már nem szerezte vissza függetlenségét. A római hódoltatástól függetlenül az ókori egyiptomi és hellenisztikus kultúra még csaknem hét évszázadig meghatározta a Nyugatrómai Birodalom bukásával Bizánc befolyása alá kerülő provincia életét.

Az egyiptomiak országukat számos néven emlegették, de a Kemet, azaz „Fekete Föld” kifejezés volt a legelterjettebb. A Kemet kifejezés a birodalom szívét alkotó termékeny sávra, a Nílus-völgyre vonatkozott, az azt körülvevő sivatagnak Deseret, vagyis „Vörös Föld” volt a neve.

Az egyiptomi civilizációt és társadalmat egyesek merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak és távolinak tartják. Ez a kép azonban elnagyolt, egyoldalú és nem fedi a valóságot. És bár az egyiptomiak valóban szinte minden népnél nagyobb hangsúlyt helyeztek a halál kultúrájára, azonban rájuk nem volt jellemző más korabeli népek, például a görögök és a mezopotámiaiak pesszimista életfelfogása: az egyiptomiak sokkal többre tartották az életet a halálnál és sokkal inkább szerették, mint félték isteneiket. Írásuk, a hieroglif írás a történelem egyik legkorábbi írásrendszere, amely a mai modern írásokhoz hasonlóan alkalmas volt az élet legkülönbözőbb területein történő használatra a gazdasági feljegyzésektől a szépirodalomig. Civilizációjuk a maga korában emellett nagyon életteli, változatos, rendkívül sok, meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt. Államukat és kultúrájukat történetének jelentős időszakában mérhetetlen jólét és gazdagság, valamint óriási szellemi fejlettség jellemezte, az emberek – a nők is – a despotizmus ellenére szabadok és egyenlőek voltak, a családot és a munkát mindennél többre becsülték. A magas szintű, szerteágazó tudomány, a rendkívül jól fölépített közigazgatás, a jól szervezett, tekintélyes hadsereg és a sokszínű, modern kultúra nem egyszer korának csúcspontjára emelte a birodalmat és képessé tette az államot olyan korabeli csúcsteljesítmény-építkezések kivitelezésére, mint a Dzsószer-piramis, a gízai piramisok, a karnaki templom vagy az alexandriai világítótorony. Népének alkalmazkodóképességét, társadalmának rugalmasságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az évezredek alatt számtalanszor meg tudott újulni és föl tudott emelkedni az országot romba döntő zűrzavaros korszakok vagy az azt leigázó hódítók elkergetése után.

Az ókori görögök és más ősi, de az egyiptominál jóval fiatalabb nyugati civilizációk, melyeket ma a modern európai-keresztény és közel-keleti-muszlim kultúrkör alapjainak tartanak, mind Egyiptomot tekintették példaképüknek, tehát a mai emberi civilizáció jelentős része az Egyiptomi Birodalom vívmányain alapszik, és ez tény az élet legkülönbözőbb területein nagyon jól tetten érhető mind a mai napig.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.