David Ricardo

David Ricardo (London, 1772. április 18. – Gatcombe Park, 1823. szeptember 11.) brit üzletember, az angol klasszikus közgazdaságtan egyik legnagyobb alakja, az elméleti közgazdaságtan tudományának egyik megalapozója, emellett sikeres politikus is volt.

David Ricardo
David Ricardo (Thomas Phillips festménye, 1821 körül)
David Ricardo (Thomas Phillips festménye, 1821 körül)
Életrajzi adatok
Született1772. április 18.
London,
Elhunyt1823. szeptember 11. (51 évesen)
Gatcombe Park
Sírhely Wiltshire
Ismeretes mint
Nemzetiség brit
Házastárs Priscilla Ann Wilkinson
Gyermekek David Ricardo
Iskolái Talmud Torah school
Pályafutása
Szakterület közgazdaságtan, politika,

Életpályája

Szefárd zsidó családból származott, ősei Portugáliában, majd Hollandiában éltek, végül Angliában telepedtek le. Szüleinek tizenhét gyermeke – hat fiú és tizenegy lány – közül ő volt a harmadik.

Már tizennégy évesen megismerkedett a londoni tőzsde világával, apja révén. Vele azonban hét évre rá véglegesen megromlott a viszonya, amikor, feladva családja ortodox zsidó elveit, feleségül vett egy kvéker lányt, Priscilla Anne Wilkinsont. Ricardo ebben az időben kötelezte el magát az utilitarizmus filozófiai irányzata mellett.

Tőzsdei ügynökként meggazdagodott, így 42 évesen lehetősége nyílt, hogy visszavonuljon Gloucestershire-be, és a közgazdaságtan tanulmányozásának szentelje minden idejét. 1819-ben mégis úgy döntött, hogy politikával is szeretne foglalkozni, és még ebben az évben bejutott a brit alsóházba Portalington képviselőjeként, amely tisztséget haláláig töltötte be.

Politikusként fellépett a szabadkereskedelem mellett és a gabonatörvények (Corn Laws) eltörlése érdekében. Barátságban, esetenként vitában állt az angol klasszikus közgazdaságtan és filozófia számos fontos képviselőjével, köztük James Mill-lel, Thomas Malthusszal, Jeremy Benthammel.

Művei

Ricardo Adam Smith A nemzetek gazdagsága (The Wealth of Nations) című művének elolvasása után, 1799-ben kezdett érdeklődni az elméleti közgazdaságtan iránt. Arra a kérdésre igyekezett főként választ találni, hogy a termelésnek és az elosztásnak mely társadalmi feltételei között a legkedvezőbb a társadalom anyagi gazdagságának növekedési lehetősége.

Ricardo legfontosabb írása mindenféleképpen az 1817-ben napvilágot látott A politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei (On the Principles of Political Economy and Taxation) című. Ebben a művében kiállt a külkereskedelem mellett, „bizonyította” (igaz, a valóságtól erősen elrugaszkodott modell segítségével), hogy a szabadkereskedelem minden, benne részt vevő ország és az azokban élő minden gazdasági szereplő számára hasznos. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha az egyik ország a másiknál minden terméket csak kisebb hatékonysággal tud előállítani – ez az elmélet a komparatív előnyök elméleteként vált ismertté.

További fontos művei:

  • The High Price of Bullion, a Proof of the Depreciation of Bank Notes (1810), amelyben fontosnak tartotta a gazdaságban lévő pénzmennyiség szabályozását és szükségesnek vélte a pénz 100%-os aranyfedezetének biztosítását;
  • Essay on the Influence of a Low Price of Corn on the Profits of Stock (1815), amit a gabonatörvények ellen írt;
  • On the funding system (1820), amelyben a kötvények kibocsátása helyett az adóemelést tartotta jobb megoldásnak az állami kiadások fedezésére.

Ricardo munkaérték-elmélete nyomán alkotta meg Ferdinand Lassalle hírhedt elméletét, a vasbértörvény-t (németül ehernes Lohngesetz; 1862.). Eszerint az átlagos munkabér nem lehet több a létminimumnál mert ennél nagyobb bérek mellett a munkások gyorsan elszaporodnának, és akkor a növekvő munkaerőkínálat ismét a létminimumra szorítja le a munkabéreket.[1] Ricardo szerint ha a bérek növekedését nem sikerül megfékezni, az válságba sodorja Angliát –. és minden tőkés társadalmat. Az elmélet persze az adott korban inkább szolgált politikai, mint tudományos szempontokat – Ricardo gyakran lépett fel az alacsony bérért dolgoztató iparos arisztokrácia érdekeinek védelmében.

A ricardói ekvivalencia elve szerint az, hogy az állam hogyan alakítja időben a bevételeit (tehát például ma adót csökkent, de holnap kénytelen visszaszedni azt kamatokkal együtt, vagy adót növel, és a felhalmozódott többletet később visszaadja), nem bír befolyással a gazdasági szereplők döntéseire. Ugyanis a fogyasztók és a termelők előretekintőek: előre mérlegelik a jelenbeli állami lépések mellett a jövőben várhatókat is, és gazdasági magatartásukon nem változtatnak. A 20. század újklasszikus közgazdászai, köztük Robert Barro is kiállnak a ricardói ekvivalencia elve mellett.

Fontos közgazdaság-tudományi következményei voltak Ricardo munkaérték-elméletének is. Eszerint a gazdaságban megtermelt javak értékét csak és kizárólag a beléjük fektetett munka értéke határozza meg.

Közgazdasági nézetei

Ricardo - Opere, 1852 - 5181784
Works, 1852

Általános jellemzés

Ricardo kora az ipari forradalom kora. Az ipar teljesen elválik a mezőgazdaságtól. A gép tágra nyitotta a gyárak kapuit az asszonyok és a gyermekek előtt. A munkásmozgalom kezdetei.(A ludditák géprombolása.) Kiéleződik az ellentét az ipari polgárság és a földesurak között. A gyorsan bővülő ipari termelés óriási keresletet támasztott a mezőgazdasági termények iránt. A földbirtokosok, akikkel tele volt a parlament, törvényekkel akadályozták a külföldi, olcsó gabona behozatalát Angliába. A magas mezőgazdasági árak maguk után vonták a földjáradék és a munkabér emelkedését, ami viszont csökkentette a tőkés profitot. Angliának ahhoz, hogy növelhesse iparcikkei kivitelét, a mezőgazdasági országok behozatali piacává kellett válnia. Ezt a törekvést gátolták a gabonatörvények és a magas behozatali vámok. A korszak képéhez hozzátartoznak még a napóleoni háborúk, Anglia blokád alá helyezése. 1797-ben a pénzügyi élet válságának tünete volt, hogy a hadi kiadások fedezetére kibocsátott bankjegyek beváltását az Angol Bank megszüntette. Ennek következményeként a bankjegyek elértéktelenedtek, az aranypénz eltűnt a forgalomból, az árak emelkedtek.Ilyen körülmények között lépett fel Ricardo, a gazdag tőzsdeügynök fia, aki maga is hatalmas vagyonra tett szert a tőzsdén. Ricardo a pénzforgalom teoretikusaként indult, a társadalmi haladás döntő tényezőjének a tőkefelhalmozást tekintette és tudta, hogy ez csakis a profitráta bizonyos minimális színvonala felett lehetséges. Ezért lépett fel ellenségesen a gabonatörvényekkel szemben, mert ezek a gabonaárat magasan tartották és ezzel a munkabérek emelkedésén keresztül a profitrátát csökkentették.

Ricardo módszere

Osztja Adam Smith nézetét, mely szerint a termelés természetes rendje az emberi önzésből fakad. Nála viszont az egyéni érdekek már az értéktöbblet elosztásában a polgárság és a földesurak szembenállásává bővülnek. Ebből fakadt vitája Malthus-szal, aki nem tudta elfogadni Ricardo legfontosabb gondolatát: a járadékot parazita jövedelemnek feltüntető munkaérték-elméletet, a szabad kereskedelmet és a gabonatörvények megszüntetésének követelését.

A közgazdaságtan tárgya Ricardonál

Közgazdasági kutatásainak fő feladatát abban látja, hogy megvizsgálja, miként hat az elosztás fennálló rendje a termelésre. A gazdagság keletkezésének vizsgálatát Smith azon tételével, hogy a gazdagság forrása a munka, megoldottnak tekintette.Fő művének előszavában írja: "A politikai gazdaságtan fő feladata, hogy feltárja azokat a törvényeket, amelyek ezt az elosztást szabályozzák." Rámutat arra, hogy ha adott nagyságú értéket munkabérre, profitra és járadékra osztanak fel, nyilvánvaló, hogy az egyik jövedelem csak a másik rovására nőhet.

Ricardo értékelmélete

Ricardo, Say-jel szemben – aki az áruk hasznosságát tekintette a csereviszonyok meghatározójának – a cserére ható döntő tényezőnek az eladók versenyét tartotta. Szerinte a jószág hasznossága elengedhetetlen a cseréhez, de mégsem lehet mértéke a csereértéknek. Ricardo rámutat arra is, hogy a ritkaság csak azoknak az áruknak az értékét szabja meg, amelyek mennyiségét a termeléssel nem lehet növelni és ennek következtében verseny csak a vevők oldalán áll fenn. Ricardo állítja, hogy "minden jószág az előállítására fordított több vagy kevesebb munka arányában válik többé vagy kevésbé értékessé…",s az árut csak azért lehet más árukkal csereviszonyba állítani, mert valamennyien valami közöset (emberi munkát) tartalmaznak. Bírálja Smith értékelméletét, de ő sem tudta megválaszolni a kérdést, hogy miben különbözik a "munkaáru" más árutól.Ha ugyanis a munkás teljes egészében megkapja "munkájának értékét", azaz, ha munkabére egyenlő, a munkájával létrehozott áru értékével, akkor nyilvánvaló, hogy nem lehet megmagyarázni a profitot. Ha pedig a munkás nem kapja meg "munkája értékét" teljes egészében, akkor pedig nem érvényesül a csere egyenértékűsége. ( A munkaerő árujellegének felismerése Marx érdeme.) Ricardo, Say-el szemben tagadja a természet és a tőke értékalkotását. Szerinte ezek csupán az áruk használati értékének létrehozásában játszanak szerepet. Felismeri, hogy a gépek az értéküket csupán átviszik az új termékre. Felfogásában a pénz csak forgalmi funkciót tölt be, mert a legalkalmasabb az áruk forgalmának közvetítésére. A termelési ár Ricardonál egybeesik az értékkel, vagyis munkaérték-elméletét nem tudta összeegyeztetni az egyenlő tőke után egyenlő profit jelenségével.

Ricardo mennyiségi pénzelmélete

Ricardo szerint a stabil pénzforgalom a legfontosabb feltétele a gazdasági növekedésnek. S ez a stabilitás csak az aranystandard, az aranyon alapuló pénzrendszer alapján lehetséges. Az aranyat a forgalomban jelentős mértékben, sőt teljesen papírpénzzel lehet helyettesíteni, amely stabil paritás alapján beváltható aranyra, és ez nagy megtakarítást jelent a nemzet számára. Tudja, hogyha az arany és az ezüst értéke és a pénz forgási sebessége adott, akkor a forgalomban levő pénz mennyiségét az áruk tömege és értéke határozza meg, ha pedig az áruk tömege és értéke adott, úgy a pénz értéke és forgási sebessége határozza meg, hogy milyen mennyiségű pénz legyen a forgalomban. De azt állítja, hogyha megváltozik a forgalomban levő pénz mennyisége, akkor sajátjánál kisebb vagy nagyobb értékű fém jelévé válik. (Ricardo itt megtagadja munkaérték elméletét.)

Ricardo elosztási elmélete

A profit az áru értékének és a munkabérnek a különbsége. A járadékot a munkabéren és a profiton felül nyerik a jobb minőségű földeken befektetett tőke után.

a.) A munkabér elmélet Ricardo a munkabért a munkaáru értékének tekinti. Ezért a munka értékét a munkás és családja fenntartásához szükséges cikkek értékével határozza meg. (Ricardo is itt az érték meghatározására más szabályt alkalmaz, mint más áruk esetében.)

b.) A profitelmélet A termék értékének a munka értéke feletti része nála a profit. A termék értékét csupán munkabérre és profitra osztja. Elfeledkezik a termelési eszközök értékéről, és az előlegezett tőkét a munkabérrel azonosítja. Nem tesz különbséget értéktöbblet és profit, értéktöbbletráta és profitráta között. Ezért szerinte a profit csak a munkabér megváltoztatása folytán változhat. Így nem veszi észre, hogy a profit tömege csökkenő profitráta mellett is növekszik.

c.) A földjáradék-elmélet Mivel a különböző minőségű földek csak korlátolt mennyiségben állnak rendelkezésre, a társadalomnak szüksége van a rosszabb földek megművelésére is, ezért a legrosszabb földek bérlőinek is meg kell kapniuk az átlagprofitot, ebből viszont az következik, hogy a legrosszabb földön végzett munka határozza meg a mezőgazdasági termékek értékét. A bérlők közötti verseny miatt a bérlőknek be kell érniük az átlagprofittal, így a legrosszabbnál jobb földeken elért többletprofit a földesuraknak jut. Smithhel ellentétben a földjáradékot nem tekinti az érték alkotóelemének. Ricardo szerint a népesség növekedése miatt egyre rosszabb földeket kell bevonni a termelésbe, ezért a csökkenő hozadék törvénye érvényesül, azaz egyre több munka szükséges azonos mennyiségű élelmiszer termeléséhez, így nő a mezőgazdasági termékek értéke, aminek következtében nőni fog a munka ára a létfenntartás drágulása miatt, így csökkenni fog a profit. (Ricardo megfeledkezik arról, hogy a csökkenő hozadék törvénye csak változatlan technikai feltételek között igaz.) Szerinte a bérlő addig a határig fektet be tőkét a termelésbe, amíg a befektetés átlagprofitot hoz, vagyis földjáradékot már nem. Ezért nem ismeri el a földjáradékot értékelemnek. Marx szerint viszont a földjáradékot már nem eredményező tőkebefektetés nem határozhatja meg a mezőgazdasági termékek árát, mert az új bérleti ciklusban a bérleti díjba már beszámítják a korábbi tőkebefektetések hozamnövelő hatását is, azaz az új bérleti díj ismét tartalmazni fog földjáradékot.

A gazdasági fejlődés feltételei Ricardónál

Szerinte a gazdasági fejlődés alapvető tényezője a tőkefelhalmozás, melynek forrása a profit. A felhalmozott profit nála azonos a megelőlegezett munkabérrel, azaz a produktív munkások kereslete ezáltal biztosított, így a tőkeállomány és a munkáslétszám összhangja biztosított. De növekvő munkáslétszám növekvő élelmiszerigényt indukál, újabb földeket kell a termelésbe bevonni, a csökkenő földhozadék miatt emelkednek a mezőgazdasági árak, s emiatt nőnek a bérek, ami viszont csökkenti a profitrátát, ezáltal viszont csökken a felhalmozás.

A profitráta csökkenését a külföldi olcsóbb élelmiszerek behozatalával lehet Ricardo szerint lassítani, ezért támadta a gabonatörvényeket és a magas behozatali vámokat. Szerinte a termelés növelésének nem lehetnek piackorlátai. A tőkebefektetés lehetőségei korlátlanok, a profitból eszközölt megtakarításokat mind beruházásra fordítják, a piac együtt nő a termeléssel és biztosítható a teljes foglalkoztatottság.

Jegyzetek

  1. Közgazdasági kislexikon. Főszerk. Gyenis János. 3. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1977. ISBN 978-963-09-0881-8 (isbn 963-09-0881-6) és Magyar nagylexikon XV. (Pon–Sek). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 479–480. o. ISBN 963-9257-14-1

Források

  • Dr.Mátyás Antal: A polgári közgazdaságtan története a marxizmus megjelenése előtt. Tankönyvkiadó, Budapest 1976.
  • A.V. Anyikin: Egy tudomány ifjúkora. Kossuth Könyvkiadó 1978.

További információk

1772

Évszázadok: 17. század – 18. század – 19. század

Évtizedek: 1720-as évek – 1730-as évek – 1740-es évek – 1750-es évek – 1760-as évek – 1770-es évek – 1780-as évek – 1790-es évek – 1800-as évek – 1810-es évek – 1820-as évek

Évek: 1767 – 1768 – 1769 – 1770 – 1771 – 1772 – 1773 – 1774 – 1775 – 1776 – 1777

1823

Évszázadok: 18. század – 19. század – 20. század

Évtizedek: 1770-es évek – 1780-as évek – 1790-es évek – 1800-as évek – 1810-es évek – 1820-as évek – 1830-as évek – 1840-es évek – 1850-es évek – 1860-as évek – 1870-es évek

Évek: 1818 – 1819 – 1820 – 1821 – 1822 – 1823 – 1824 – 1825 – 1826 – 1827 – 1828

A közgazdaságtan története

A közgazdaságtan története azokkal az elképzelésekkel foglalkozik, melyek az ókortól kezdve egészen napjainkig meghatározták a politikai gazdaságtan és a közgazdaságtan szemléletét. Számos gazdasági iskola jött létre, melyek hatással voltak erre a fejlődésre. Az Arisztotelészhez hasonló görög írók a gazdagság megteremtésének „művészetérők” fejtették ki véleményeiket, és felvetették a magán- vs. Köztulajdon kérdését is. A középkorban az Aquinói Tamáshoz hasonló skolasztikusok azzal érveltek, hogy az üzletkötők morális felelőssége, hogy mindent a méltányos áron adjanak tovább.

Gyakran Adam Smith brit filozófust tekintik az első közgazdásznak, aki 1776-ban megírta A nemzetek gazdagsága című értekezését. Elképzelései alapjául elődjeinek, a XVIII. században tevékenykedő összefüggő munkássága számított. Elsősorban a fiziokraták műveire támaszkodott. Könyve az ipari forradalom, a gazdaságban nagy változásokat hozó folyamatok előestéjén jelent meg. Smith követői közé olyan klasszikusok tartoznak, mint Thomas Malthus, David Ricardo, és John Stuart Mill. Azt vizsgálták, a földtulajdonra, a tőkére és a munkára alapozott osztályok hogyan termelték meg és osztották fel egymás között a javakat. Ezen kívül a népesedés és a nemzetközi kereskedelem kérdésköreivel is foglalkoztak. Először Karl Marx kritizálta a tőkés társadalmi rendszert, amit ellentmondásosnak és elidegenítőnek jellemzett.

Anglia

Anglia (angolul: England, kiejtése IPA: /ˈɪŋglənd/) a Brit-sziget és az Egyesült Királyság legnagyobb és legnépesebb országrésze. Wales és Skócia határolja, melyek szintén az Egyesült Királyság részei. A többi oldalról tenger veszi körül. Nevét egy germán népcsoportról, az angolokról kapta, akik az 5. és 6. században telepedtek le ezen a területen. Legnagyobb városa London, mely egyben az Egyesült Királyság fővárosa is. Anglia a világ egyik legbefolyásosabb kulturális központja.

Innen ered az angol nyelv, az anglikán egyház és az angol jogrendszer, mely számos országban alapul szolgál. Fővárosa, London volt a Brit Birodalom központja, maga az ország pedig az ipari forradalom bölcsője. Anglia volt az első iparosodott ország és a Royal Society, az Egyesült Királyság tudományos akadémiájának otthona, mely a modern kísérletezésen alapuló tudományok megalapítója volt. Szintén ide köthető az első parlamenti demokrácia megalakulása és egyéb, a jogrendszert, közigazgatást érintő újítások is. Az Angol Királyság 1707. május 1-jéig különálló államot alkotott, ekkor azonban politikai unióra lépett a Skót Királysággal, megalakítva Nagy-Britanniát (a Walesi Hercegség már ezt megelőzően is Angliához tartozott). A brit szó eredete a kelta pretani volt, mely szigetlakókat jelent.

Gazdasági liberalizmus

A gazdasági liberalizmus vagy piaci liberalizmus a klasszikus liberalizmus alapvetően Adam Smith és David Ricardo munkáin alapuló gazdasági komponenseként indult. Alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, a szabadkereskedelmet, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét. Ilyen pl. a honvédelem, a közszolgálati televíziózás, a levegő. Smith pl. a mellett érvelt, hogy az utakat, csatornákat, hidakat, iskolákat magáncégek nem tudják hatékonyan fenntartani, de a mellett is, hogy mindezekért az államnak használatarányos díjakat kell szednie. Abraham Lincoln a gazdasági liberalizmus tradícióit követve növelte az állam szerepét a vasútépítésben.

Manapság a gazdasági liberalizmus a kapitalizmushoz, neoliberalizmushoz, valamint a konzervativizmus bizonyos ágaihoz köthető olyannyira, hogy az angolszász országokban ma inkább gazdasági konzervativizmusnak nevezik, s ott gazdasági liberalizmus alatt inkább bizonyos progresszivista (Theodore Roosevelt, William H. Taft, Thomas Woodrow Wilson, Franklin D. Roosevelt) irányzatokat értenek.

Egyes gazdasági liberálisok elfogadják a monopóliumok és kartellek állami korlátozását, mások viszont azzal érvelnek hogy a monopóliumok és kartellek az állami beavatkozás miatt jönnek létre. Szerintük az árakat kizárólag a piac szabhatja meg. Néhányan elfogadják a piac behatolását olyan területekre is, amelyek konvencionálisan állami feladatok, mint pl. a közbiztonság és a bíráskodás. A gazdasági liberálisok elfogadják a gazdasági egyenlőtlenséget mindaddig, amíg az nem kényszer alkalmazásával jött létre.

A minarchizmus és az anarchokapitalizmus a gazdasági liberalizmus formái.

Klasszikus közgazdaságtan

A klasszikus közgazdaságtan fogalmán a 18. század utolsó negyedének és a 19. század első kétharmadának domináns közgazdasági elméleteit szokás érteni. A klasszikus iskola megszületését hagyományosan 1776-hoz, Adam Smith A nemzetek gazdagsága című fő művének megjelenéséhez kötik (ezt az évet az egész közgazdaság-tudomány születési évének is szokás tekinteni); végét pedig 1871-hez, amikor napvilágot látott William Stanley Jevons The Theory of Political Economy (A politikai gazdaságtan elmélete), valamint Carl Menger Grundsätze der Volkswirtschaftslehre (A közgazdaságtan alapelvei) című műve, és kezdetét vette az úgynevezett marginalista forradalom.

A klasszikus közgazdaságtan legfontosabbnak tekintett képviselői a már említett Adam Smith, valamint David Ricardo, Thomas Malthus, Jean-Baptiste Say és John Stuart Mill. Sokan Karl Marx elméleteit is a klasszikus iskola részeként kezelik.

Közgazdaságtan

A közgazdaságtan olyan társadalomtudomány, amely a gazdasági rendszerrel, vagyis a javak megtermelésével, elosztásával, értékelésével és fogyasztásával foglalkozik. Más megfogalmazásban a közgazdaságtan a szűkösség viszonyai közötti választások és döntések tudománya; az embercsoportoknak a gazdasági folyamatban, vagyis a termelésben, az elosztásban, a cserében és fogyasztásban felmerülő döntési alternatíváival foglalkozó társadalomtudomány. A közgazdaságtan két legfontosabb ága a mikroökonómia és makroökonómia. A mikroökonómia a gazdaság egyéni szereplőinek és egyes alkotóelemeinek viselkedésével, például egyetlen termék árának kialakulásával, illetve egyetlen fogyasztó vagy termelő magatartásával foglalkozó elemzés. A makroökonómia a gazdaság egészének működésével, a kibocsátással, a jövedelemmel, árszínvonnallal, külkereskedelemmel, munkanélküliséggel és más aggregált gazdasági változókkal foglalkozó elemzés. A közgazdászok gyakran megkülönböztetik a pozitív közgazdaságtant, amely a gazdasági jelenségek értékelés nélküli magyarázatával és leírásával foglalkozik, és a normatív közgazdaságtant, amely értékítéletet alkot és a jövőre vonatkozó döntéseket alapozza meg.

A szónak az európai nyelvek többségében használt megfelelője – „ökonómia” – a görög „oikosz” (ház, háztartás) és „nomosz” (törvény, szabály) szavak összetételéből származik, és eredetileg a háztartás és birtok, valamint a (város)állam adminisztrációjának anyagi ügyeiről szóló vitára utalt.

Liberalizmus

A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.

Az először Adam Smith által megfogalmazott gazdasági liberalizmus támogatja a szabadpiacot és a szabadkereskedelmet, klasszikusai hittek abban, hogy egy láthatatlan kéz spontán rendet alkot az eredendően széttartó egyéni szándékok és tettek szövevényéből, s a sok egyéni érdek végeredményben a közjó növekedéséhez vezet, feltéve, hogy a minimális információ és igazságszolgáltatás rendelkezésre áll mindenki számára, azaz senki sem lophat, vagy alkalmazhat kényszert másokkal szemben. A gazdasági liberalizmus a magántulajdonon és az egyének által kötött szerződéseken alapul.

A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, vagy azon alapelv, miszerint az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe.

A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. A magyar nemzet polgárainak szabadságáért küzdő legnagyobb liberális hőseink: Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak.

Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt.

Makroökonómia

A makroökonómia a modern közgazdaságtan egyik ága, amely – szemben az egyéni fogyasztók és vállalatok viselkedését, a piac működését elemző mikroökonómiával – a teljes nemzetgazdaságokat (és a közöttük lévő kapcsolatokat) vizsgálja, melyek állapotát aggregált változókon (mint a nemzeti jövedelem, az árszínvonal, az összes megtermelt termék és szolgáltatás mennyisége, munkanélküliség stb.) keresztül jellemzi. Kiemelt céljai közé tartozik, hogy a gazdasági döntéshozókat elemzéseivel segítse annak megértésében, miként érhetőek el az olyan fontos nemzeti (kormányzati) célok, mint a gazdasági növekedés gyorsítása, az árstabilitás és a foglalkoztatás szintjének növelése, vagy hogy miként valósítható meg az erőforrások hatékony allokációja (elosztása).

Munkaérték-elmélet

A munkaérték-elmélet a klasszikus közgazdaságtan egyik fő elmélete. A fő kérdés, amire választ keres, hogy a megtermelt jövedelem nagy társadalmi csoportok (tőkések, földbirtokosok és munkások) közötti elosztása mikor igazságos. A munkaérték-elmélet a gazdasági értékteremtés forrását az annak eredményében testet öltő munkában keresi.

Protekcionizmus

A protekcionizmus a külgazdaság hatásai ellen védekező gazdaságpolitika. Eszközei a védővámok, az importkvóták, adókedvezmények, az állami intervenció az árupiacokon, a különféle, importot gátló kormányzati intézkedések, a belgazdaság termelőit védő dömpingellenes rendelkezések, a valutaárfolyamok. Éles ellentéte a szabadkereskedelemnek, ahol minden korlátot leépítenek, ami a nemzetközi kereskedelmet gátolhatja.

Az utóbbi néhány száz évben többször erősödtek a protekcionista trendek. Már a merkantilizmus is ilyennek tekinthető, de a Napóleon sújtotta Anglia is korlátozta például a külföldi élelmiszerek importját. David Ricardo a komparatív előnyök elméletével mutatta be, miért károsabb ez a helyzet bel- és külföldieknek egyaránt, mintha feloldanák a korlátozásokat.

Az első világháborút követően az európai országok sorra léptettek életbe védővámokat szomszédaikkal szemben, részben a jobb tárgyaláson érvényesíthető alkupozícióik érdekében is. A gazdaság talpra állásával fokozatosan építettek le a korlátokat, de az 1929-es világgazdasági válság ismét a protekcionizmusba sodorta a világot, amiből csak évtizedekkel későbbre lábalt többé-kevésbé ki.

Szabadkereskedelem

Szabadkereskedelem alatt az áruk és a szolgáltatások országok közötti zavartalan, vámoktól és egyéb kereskedelmi akadályoktól mentes áramlását értjük.

Szeptember 11.

.

Szeptember 11. az év 254. (szökőévben 255.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 111 nap van hátra.

Névnapok: Teodóra, Dioméd, Elga, Emil, Emilián, Félix, Helma, Helza, Igor, Jácint, Milán, Milton

Termelési tényező

Termelési tényezők alatt értünk minden olyan termelőeszközt, amely tartósan áll rendelkezésre, és az általa kifejtett munka hozzájárul a javak előállításához, feldolgozásához, de maga a tényező nem szűnik meg (azonnal) létezni a termelés folyamán.

A közgazdaságtan tudósai a termelési tényezők csoportosítására, elnevezésére számos különböző változatot dolgoztak ki.

A klasszikus közgazdaságtan képviselői, Adam Smith és David Ricardo három termelési tényezőt különböztettek meg. Ezek a következők:

a munkaerő;

a tőke;

a föld, amely ebben az értelemben nem csupán a termőföldet jelenti, hanem minden olyan, a természetben már meglévő erőforrást, amelyet a gazdasági tevékenység során felhasználnak például a vizek, a szél energiája.Smith és Ricardo azt is megállapította, hogy a termelési tényezőknek birtokosai, tulajdonosai vannak, akik annak fejében, hogy tényezőjüket rendelkezésre bocsátják a termeléshez, részt kérnek a haszonból. Ennek megfelelően:

a munkaerő tulajdonosai, a munkások bért kapnak;

a tőke tulajdonosai, a tőkések vagy kapitalisták profitot;

a föld tulajdonosai, a földbirtokosok pedig (föld)járadékot.Ricardo a különböző tényezők tulajdonosaiból álló társadalmi csoportokat elsőként nevezte osztályoknak: munkásosztályt, tőkés osztályt és földbirtokos osztályt különített el (Smith, illetve elődje, François Quesnay az „osztály” kifejezést még más értelemben használta). Ő volt tehát az első, aki úgy vélte, hogy a termelési tényezők birtoklása a társadalom alapvető szervező ereje. Emellett azt is állította, hogy az osztályok között harc folyik a bér–profit–járadék arány megváltoztatásáért; minden osztály arra törekszik, hogy a neki jutó rész növekedjen a gazdaságban megjelenő haszonból. Ezeket a gondolatokat használta fel később Karl Marx német filozófus a marxizmus alapjainak lefektetéséhez.

A modern közgazdászok szinte kivétel nélkül elfogadják a klasszikusok által kigondolt termelési tényezőket, de sokan általánosítva a tőke jellemzőit, átvitt értelemben újabb tényezőket határoznak meg:

ilyen a emberi vagy szellemi tőke, ami ugyan a munkaerőhöz hasonlóan az emberek munkájában testesül meg, de a tőkéhez hasonlít abban az értelemben, hogy „befektetéssel”, szakképzés, tanulás, gyakorlás révén jön létre;

a technológia, ami a többi termelési tényező összehangolásának módjára utal;

továbbá az információ, ami valóban minden gazdasági tevékenységnek fontos előfeltétele.

Utópista szocializmus

Utópista szocializmus (gyakran utópikus vagy utópisztikus is) néven a közösségi tulajdonon alapuló ideális államra vonatkozó korai, 1848 előtti elméleteket foglaljuk össze. A legismertebb utópista szocialista gondolkodók Henri de Saint-Simon, Robert Owen és Charles Fourier voltak.

Az utópista szocialisták maguk nem használták ezt az elnevezést. Karl Marx és Friedrich Engels használta először ezt a meghatározást a Kommunista kiáltványban, 1848-ban, majd később a szocialista gondolkodók széles körben alkalmazták ezt a terminust azokra a korai szocialista vagy kvázi-szocialista gondolkodókra, akik elméleti modelleket dolgoztak ki egyenlősítő, kommunista államalakulatok létrehozására anélkül, hogy foglalkoztak volna ezen társadalmak létrehozásának konkrét lehetőségével, megvalósítási módjaival.

William Stanley Jevons

William Stanley Jevons (Liverpool, 1835. szeptember 1. – Bexhill mellett 1882. augusztus 13.) angol polgári közgazdász, filozófus. Carl Menger és Léon Walras mellett a határhaszon-elmélet egyik megalkotója. Élesen bírálta a klasszikus polgári közgazdászok, különösen David Ricardo nézeteit.

Az árak és az érték alakulását a szükségletekből igyekezett levezetni, mivel az érték végső okának a hasznosságot tartotta. Szerinte a közgazdaságtannak a javak mennyiségi viszonyait kell kutatnia, ezért szükségszerű a matematikai módszerek alkalmazása, melynek révén kidolgozta a csere matematikai gazdaságtanát. Ezért őt tarthatjuk az elsőnek, aki a differenciál-számítás alapján dolgozta ki a határhaszon-elmélet matematikai változatát. Walrassal együtt őt tartják a matematikai iskola kezdeményezőjének. Tőle származik az árhomogenitás tétele, mely szerint tökéletes verseny esetén egy adott jószág minden egységének ugyanakkora az ára. Statisztikai módszerekkel kereste a konjunktúra ciklusok és a gazdasági válságok okát, amit a napfolt-tevékenységnek a mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatásában vélt felfedezni. Statisztikusi kutatásának eredménye egy árindex-formula kidolgozása. Filozófusként is ismert.

Április 18.

Április 18. az év 108. (szökőévben 109.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 257 nap van hátra.

Névnapok: Andrea, Ilma, Aladár, Apolló, Hermina, Lambert, Uzor, Verner

Árucikk

Árucikknek nevezzük a közgazdaságtanban azon termékeket vagy szolgáltatásokat, aminek helyettesíthetősége van. Ez azt jelenti, hogy a piac az árucikk példányait teljesen vagy megközelítőleg azonos értékűnek tekinti függetlenül az előállítótól.Egy árucikk árát általában a teljes piac alapján állapítják meg. A hozzáférés körének tágulásával a haszonkulcs általában csökken, és ezzel együtt mérséklődik a külső tényezők (például a márkanév) befolyása is.

Az árucikkek legtöbbször nyersanyagok, alapanyagok, bányászati és mezőgazdasági termékek, vagy tömegtermelésben előállított, nem specializált tárgyak (vegyszer, számítógépes eszközök).

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.