Babiloni fogság

A babiloni fogság vagy babiloni száműzetés a zsidó történelemnek az a szakasza, amikor a júdeai királyságból Nabukodonozor a zsidókat Babilonba hurcoltatta. A Kr. e. 597-es elhurcoltatással kezdődött, amikor a királyi udvart, más előkelőket és mesterembereket és Judea lakosságának egy jelentékeny részét, mintegy tízezer embert toloncoltak át,[1] és Jeruzsálem Kr. e. 587-ben történt eleste és a Templom lerombolása után folytatódott.[2]

The captivity of Judah
A megmaradt zsidók fogságba hurcolása (illusztráció)

A babiloni krónika szerint Nabukodonozor Kr. e. 599-ben vette ostrom alá Jeruzsálemet.[3][4] Az ostrom alatt, Kr. e. 598-ban meghalt Júdea királya, Jójákim,[5] és fia, Konjáhú lett az utóda, nyolc vagy 18 éves korában.[6] Mintegy három hónappal később a város elesett (Krónikák könyve 36:9),[7] Kr. e. 597-ben, Adar hó 2-án (március 16.). Nabukodonozor a várost és a Templomot is felprédáltatta és a zsákmányt Babilonba vitték. Babilóniába hurcolták Konjáhut, udvarát és másokat, összesen mintegy tízezer júdeait,[1] és szétszórták őket a birodalomban (Királyok könyve 2, 24:14). Köztük volt Ezékiel is. Ezzel megkezdődött a babiloni fogság.

Nabukodonozor Cidkijját, Jójákim testvérét nevezte ki Judea királyának. A fogságba hurcoltak továbbra is Konjáhut tekintették a jog szerinti királynak: ő lett az első exilarcha ("a száműzöttek vezetője").

A déli Júdea zsidó lakóit az 598-597-ben, illetve 587-586-ban történt hódítások során kényszerítették száműzetésbe. A történészek egyetértenek, hogy a deportálásokra több hullámban került sor, nem az összes zsidó hagyta el Júdeát, és voltak olyan zsidók, akik végül Babilónban maradtak.

A fogság alatt a nép nagy része, különösen az előkelők, beleélték magukat a babiloni viszonyokba, elsajátították az ottani szokásokat, s így részben beolvadtak a pogányok közé. Néhányan magas ranghoz és nagy gazdagságra jutottak. Volt azonban egy töredék, amely a próféták tanításának megfelelően az Isten büntetését látta a nagy nemzeti csapásban és buzgón várta a visszatérést az ősi földre.[8]

A száműzetés akkor ért véget, amikor Kr. e. 538-ban a babiloni birodalmat megdöntötte a perzsa Kurus (görög Kürosz, a Bibliában Cirrusz), aki engedélyt adott a zsidóknak, hogy visszatérjenek a zsidó Yehud Medinata tartományba.[9] A hazatérők száma 50 000 körül lehetett.[10]

A fogság, a visszatérés és a jeruzsálemi templom újjáépítése a zsidó történelem és a judaizmus legfontosabb eseményei közé tartoznak és jelentős hatást gyakoroltak a zsidó kultúra és hagyományok fejlődésére.

Zsidók egészen a mai Izrael állam megalapításáig, a 20. század közepéig éltek Babilon földjén, ekkor azonban a legtöbben Izraelbe költöztek.

Jelképe

„A zsidó gondolkodásban, már két és fél évezrede babiloni fogság: más népek között élni idegenként.”[11] - Kényszerű próba, lehetőség megtisztulni. A türelmes érdemesül a megváltásra.[12] A fogság héberül = galut. Szórványt is jelent. Görög megfelelője ~ diaszpora, nem hadifogság. Aki, kényszerűen, nem az országban (erec) él, szórvány, kisebbség.[13] A hívő Jeruzsálem felé fordulva, napjában háromszor imádkozik, saját lakásban, térdre borulva.[14]

Murasu okmányai

1894-ben Nippurban találták a Murasu bankárság közel 1000 okmányát. A cég babiloni, de alkalmazottai, üzletfelei közt zsidó is van. Harmadfélezer névből mintegy 100 zsidó név, az alija, erecbe költözés után, 100-150 évvel. A személynév gyakran - a szülők elköteleződése. A Jahve és az Él istennév ekkorra egyenértékű. A zsidó-arány Nippurban 2,5-3%. Ide telepítették a legtöbb foglyot. Aki akart, visszament, a maradvány zsidó maradt, a maga módján.[15]

Templom

Ezékiel látomásban éri a Templom meggyalázását. Indulata hárítaná azt.[16] A Templom felépülte után évtizedekkel Nehemja perzsa engedéllyel (i.e. 440/430) rendbe szedi a Templom ügyeit majd visszatér a királyi udvarba (Susa).[17]

Ezékiel a szombat megtartását, a szó erejét (ima, beszéd, vita, magyarázat) hirdette. A magatartás az azonos (identitás) megtartója.[18]

Jegyzetek

  1. a b The Oxford History of the Biblical World, ed. by Michael D Coogan. Pub. by Oxford University Press, 1999. pg 350
  2. Sablon:Bibleverse
  3. No 24 WA21946, The Babylonian Chronicles, The British Museum
  4. Geoffrey Wigoder, The Illustrated Dictionary & Concordance of the Bible Pub. by Sterling Publishing Company, Inc. (2006)
  5. Dan Cohn-Sherbok, The Hebrew Bible, Continuum International, 1996, page x. ISBN 0-304-33703-X
  6. [1] Bible Studies website
  7. Philip J. King, Jeremiah: An Archaeological Companion (Westminster John Knox Press, 1993), page 23.
  8. http://www.kislexikon.hu/babiloni_fogsag.html
  9. http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/History/exile2.html
  10. http://lexikon.katolikus.hu/B/babiloni%20fogs%C3%A1g.html
  11. Komoróczy Géza 233. o.
  12. VII,1,Jehuda Ibn Tibbon héber szövege szerint Komoróczy Géza 233. o.
  13. Komoróczy Géza 235. o.
  14. Komoróczy Géza 249. o. (Dán 6,11)
  15. Komoróczy Géza 253-255. o.
  16. Komoróczy Géza 264. o. (Ez.8)
  17. Komoróczy Géza 264. o.
  18. Komoróczy Géza 265-267. o.

Irodalom

  • Yohanan Aharoni & Michael Avi-Yonah, "The MacMillan Bible Atlas", Revised Edition, pp. 96–106 (1968 & 1977 by Carta Ltd).
  • Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori keleten. Századvég 1992. ISBN 963 7911 32 4 /A babiloni fogság. Egyéni és közösségi stratégiák az identitás megőrzésére kisebbségi helyzetben (1990).
  • The Babylonian Exile - Crash Course in Jewish History

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Babylonian captivity című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
A kereszténység és a zsidó vallás

A kereszténység és a zsidó vallás (judaizmus) az ábrahámi vallások csoportjába tartoznak, Ábrahám neve után elnevezve. Mindkét vallás egy Istenben hisz, aki a világot teremtette.

Mindkét vallásban megtalálható az üdvtörténet gondolata a messiás-eszmével, a végítélettel és az ezekkel összefüggő eszkatológiával együtt.

A kereszténység közel 2000 évvel ezelőtt, Jézus tanítói munkásságával és megváltásával a zsidó vallás alapjaiból nőtt ki. A zsidó és antik összetevők aránya a kereszténységen belül az idők során megváltozott. Az új vallás Palesztinában keletkezett, alapítói és első hívei zsidók voltak, és nem ismertek mást, mint a zsidó szellemi életet. Röviddel Krisztus után azonban a fiatal egyház egyre növekvő mértékben missziós tevékenységet folytatott a "pogányok" között, a görög nyelvet kezdte használni, antik eszméket fogadott magába, és felhasználta azokat. Ez a folyamat azután az egész későbbi időszakban folytatódott, úgy hogy az egyházat virágkora idején tanaiban és rítusaiban erősebben határozták meg az antik, mint a zsidó eszmék. A reformáció aztán sok antik elemet mint „pogány”-t elejtett, a zsidó alkotórészeket pedig ismét jobban kidomborította. Ez különösen az angol puritánoknál jutott érvényre, akik különös előszeretettel viseltettek az Ószövetség iránt; megmutatkozik azonban a német protestantizmus modern áramlataiban is, amelyek azzal, hogy Krisztust nem tekintik sem "Isten fiának", sem közvetítőnek, és az eszkatologikus kilátásokat elutasítják, tiszta teizmushoz jutnak el, amely csak modern formáiban és magasabb etikai tartalmában különbözik a babiloni fogság előtti zsidó vallásétól.

A babiloni fogság utáni zsidó vallás és a hellenizmus az a két forrás, amelyből a kereszténység merített. Története során még sok másfelől érkező hatás is érte, elsősorban azoknak az országoknak a népi vallásosságából, amelyekben meghonosodott.

A zsidók története a történelmi Izrael területén

A tudósok talán sohasem fognak megegyezni abban, hogy a zsidók történelmének jól meghatározható körvonalai pontosan mikor emelkedtek ki a történelem előtti kor ködéből. A saját eredetükről szóló hagyományos zsidó beszámolók, amelyeket a Tórában jegyeztek le, távol áll attól, hogy puszta folklór vagy törzsi emlékezet lenne. Egyes régészek szerint az ősi történeteket régészeti anyagok is bizonyítják.

Ez a szócikk a zsidóság történetét tekinti át a történelmi Izrael (azaz későbbi nevén Palesztina) területén.

Aggeus könyve

Aggeus könyve az Ószövetség könyvei közt található, a tizedik helyre sorolt, "kisprófétákhoz" tartozó könyv.

Dániel próféta

Dániel próféta (Héberül: דָּנִיּאֵל, Daniyyel; Perzsául: دانيال, Dâniyal, illetve Dani, داني ; Arabul: دانيال, Danyal) bibliai személy, a róla elnevezett könyv központi alakja. Nevének jelentése „bírám az Isten” vagy „Isten ítél”. A Dániel könyve 5.12 szerint a babiloni királytól a Balâṭsu-uṣur (בֵּלְטְשַׁאצֵּר Bēlṭəšăʾccăr) nevet kapta, amely miatt Baltazár néven is ismert.

Származásáról annyit tudunk, hogy Júda egyik előkelő családjából való. II. Nabú-kudurri-uszur (bibl. Nabukodonozor) (uralk: Kr. e. 604-562) Babilonba vitette, ahol az udvarban szolgált és írnoki képzést kapott. A héber ifjakkal együtt 3 évig tanították a "káldeusok írására, nyelvére és tudományaira". Dániel és társai sokkal eredményesebben sajátították el a babilóniaiak tudományát, mint más tanulótársaik. Tehetsége és tudása következtében igen magas beosztásba került. (Dán. 2:48 Dán 5:11,29)

Inkább államférfi, mint próféta volt, könyve mégis megérdemelten került be a prófétai iratok közé. Istentől több látomást is kapott és könyve alapján a babiloni uralkodók álmait is képes volt elmesélni és megmagyarázni.

Dánielről utoljára II. Kurus perzsa király uralma alatt történik említés. II. Kurus (Círus) engedte meg a zsidóknak a hazatérésüket Palesztinába. Dániel tehát végigélte a babiloni fogság teljes 70 évét.

Igazságosságáról és bölcsességéről nevezetes emberként Ezékiel - aki őutána később került a birodalmi fővárosba - Noé és Jób közé sorolta (Ez. 14,20), és bölcsességét dicsérte (Ez. 28,3).

Démon

A démon eredetileg istent jelentett (görögül: δαίμων). Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabb rendű lényeket jelölték ezzel a névvel.

A démonok a mitológiákban az istenek és az emberek között állnak, és lehetnek jószándékúak vagy akár gonoszak is. Azonban legyen akármilyen jellemű is, a legtöbb démon képes a tudat befolyásolására, mások megszállására. Szinte minden nép mitológiájában találkozhatunk velük: az ókori egyiptomiak képzelete szerint mérhetetlen sok ilyen démon van, akik mindenütt az ember közelében laknak, vízben, földben és levegőben. A hinduk körülbelül 30 000 démont imádnak. A kháldoknál is voltak tűzi, légi stb. szellemek. A perzsáknál vannak jó és rossz szellemek, izedek és dewek, amazok Ormuzd országában laknak, emezek Ahrimanéban. Később a zsidóknál is, mikor a babiloni fogság idejében a perzsákkal érintkeztek, kifejlődött egy démonologia, amely alapjaiban hasonlít is a perzsára.

Edom

Edom (héber nyelven: אֱדוֹם), később Idumea (görög nyelven: Ἰδουμαία) ókori állam a Közel-Keleten. Az edomiták sémi nép; a Tóra és a Biblia említése alapján Jákob bátyjának, Ézsaunak a leszármazottai voltak.

Garizim

A Garizim (vagy Gerizim) hegye (héber nyelven: גריזים, arabul: جبل جرزيم ) Palesztina területén, a mai Ciszjordániában, Náblusz városának déli szélén elhelyezkedő kisebb hegy.

Az ókori Szikem mellett feküdt, attól délnyugatra.

Az izraeliták kánaáni honfoglalása után az itteni hegycsúcsról hangzottak el az áldások, míg az átkok a szemközti Ebál-hegyről záporoztak alá. Józsué oltárt állíttatott fel itt.Azután, hogy a zsidók újra felépítették a jeruzsálemi templomot a babiloni fogság után, a szamaritánusok a Garizim csúcsán alapították meg a saját templomukat Kr. e. 330 körül. Hitük szerint nem a jeruzsálemi Templom-hegyen, hanem itt volt az a szikla, ahol Ábrahám a fiát, Izsákot készült feláldozni. Ezt a templomot később Johannesz Hürkánosz romboltatta le, Kr. e. 128 körül, Szikem városával együtt. A templom további sorsa bizonytalan, de Garizim a szamaritánusok szent hegye maradt és a mai napig évente megünneplik a húsvétot itt, a véres állatáldozatokkal kiegészítve.

Gibeon

Gibeon vagy Gibeón (héberül: גבעון ) ókori város Palesztina területén, a későbbi Jeruzsálemtől

kb. 8 km-re ÉNy-ra.

Habakuk könyve

Habakuk könyve a 8. kispróféta, protokanonikus könyv a Bibliában, az Ószövetségben. Jelentőségét fokozza, hogy az egyes számú kumráni barlangból került elő egy Habakuk-tekercs, jelzése (1QpHab).

A könyv három részének első két részében egy párbeszédet figyelhetünk meg, amely Isten és a próféta közt jön létre. A könyv fontos szerepet játszik a kereszténységben, mivel az Újszövetség többször is utal Habakkuk könyvére, főleg a 2. rész 4b verse: "az igaz ember a hite által él". Pál apostolnak egyik kedvenc gondolata, mivel három levelében is felhasználja ezt: Róm. 1:17, Gal. 3:11 és Zsid. 10:38-ban is.

Isteni gondviselés

Az isteni gondviselés a különböző vallási rendszerekben megjelenő nézetek és képzetek összessége, amelyek a világot teremtő főhatalomnak, istennek vagy egyfajta isteni tervnek tulajdonítják az emberi közösségek és az ember személyes sorsának alakulását.

A gondviselés nézete a görög politeizmusból is ismert. Az ókori görög világ filozófusai – többek között Hérakleitosz, Anaxagorasz, Diogenész és Szókratész – úgy vélték, a makrokozmoszban, az emberi világban, de még az emberi testben uralkodó egyensúly és rend is egyfajta isteni gondviselés eredménye. A sztoikus filozófusok Zénóntól kezdve panteisztikus felfogásuk egyik alapelemévé tették a gondviselés fogalmát, amelyet Xenophón meg nem személyesített, általános isteni hatalomként (pronoia) írt le. Úgy vélték, hogy minden, ami csak a világon történik, legyen az jó vagy rossz, éppen ezért végzetszerű, az isteni terv része. Az ókori tudósok sorában Plutarkhosz volt az első, aki úgy vélte, nem csak az emberi sorsokat, de az emberi közösségek történelmét is a gondviselés irányítja.

A Biblia ószövetségi része szintén megfogalmazza, hogy Isten teremtményei felett őrködik, sorsukról gondoskodik, minden és mindenki Isten törvényeinek engedelmeskedik. Ehhez a gondviselés-fogalomhoz azonban erőteljes történelmi kontextust és kiválasztottságtudatot is adtak azokkal a narratívákkal, hogy Isten külön gondviselésébe vette az ő népét, a zsidóságot, akiket szükség és érdem szerint segít (menekülés Egyiptomból, az ígéret földjének elfoglalása) vagy éppen büntet (babiloni fogság). Az Újtestamentumban Máté és Lukács könyvei ezt a gondviselést már minden lélekre, minden emberre kiterjesztették, és ezáltal hitéleti jelentősége is megváltozott: a gondviselés Isten szeretetének állandó megnyilvánulása és üdvözítő akaratának kinyilatkoztatása.

Manassze

Manassze, a Károli Bibliában: Manassé (héberül: מְנַשֶּׁה) bibliai személy, József elsőszülött fia, Izrael 12 törzse egyikének ősatyja.

József és egyiptomi feleségének, Ászenát (Ásznát) legidősebb fia. Nagyapja, Jákob, halálos ágyán Manassze testvérének, Efraimnak adta elsőrendű áldását.

Palesztina (régió)

Palesztina (görögül: Παλαιστίνη, Palaistinē; latinul: Palaestina; héberül: ארץ־ישראל, Eretẓ Yisra'el, korábban ארץ–כנען, Eretẓ Kena'an vagy פלשׂתינה, Palestina; arabul: فلسطين Filasṭīn, Falasṭīn, Filisṭīn) földrajzi régió Nyugat-Ázsiában. Határai nyugaton a Földközi-tenger, keleten kb. a Jordán-folyó völgye, északon kb. a Litani folyó, délen a Negev-sivatag.

Az Ótestamentumban elsősorban annak a földnek neve, mely a Jordán és a Földközi-tenger közt terült el. Maga a név eleinte a filiszteusok országát jelentette DNy-Kánaánban, később aztán arra a földre alkalmazták, amelyik a Libanon és a Sinai-félsziget közt terül el; Júdeának csakis a babiloni fogság után nevezték az országot, mert Júda viselte a vezérszerepet a törzsek között. Határai voltak: É-on Szíria és Fönícia (Libanon és Antilibanon), K-en a szíriai puszta, DK-en Arábia, Ny-on a Földközi-tenger. Ehhez a területhez Dávid király még megszerezte Szíriát, Salamon pedig kiterjesztette uralmát a Vörös-tengerig.

Próféta

A próféta szó a görög pro (προ) és phémi (φη|μί) szavakból tevődik össze, mely jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólója. Általános értelemben: egy olyan személy, aki kapcsolatba lép az isteni lénnyel, majd annak nevében beszél és közvetítőként szolgál az emberiség számára azáltal, hogy üzeneteket vagy tanításokat közvetít e természetfeletti forrásból. A Bibliában olyan látó vagy látnok, akihez akkor fordultak az emberek, ha Istent akarták valami felől megkérdezni.A próféták nem csak a Biblia történeteiből ismertek, hanem már a zsidó nép megjelenése előtt is fellelhetők. Megtalálhatók a hindu, zoroasztriánus, zsidó, keresztény, iszlám és más vallásokban éppúgy, mint az ókori görög vallásban és a manicheizmusban.

A zsidóknál és az iszlám vallásban olyan embert, szónokot is értenek/értettek rajta, aki Istentől ihletve beszélt. A hinduizmusban risi (= látó) néven ismertek.

Tóra

A Tóra (héberül: תּוֹרָה Tórá, Torá, ask: Tajró / Tajre, jiddis kiejtéssel tojre), vagy más néven a Mózesi könyvek vagy Pentateuchus a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, és amelyet a konzervatív bibliamagyarázat lényegét tekintve ma is Mózestől származtat.

A Mózesi könyveket a zsidók az időszámításunk előtti 2. századig egy könyvként kezelték és Tórának (héber: tanítás, intés, eligazítás, papi döntvény, szabály, törvény) nevezték, amely elnevezés ma is használatos. A Tóra a Tanak részét képezi, de a zsidó vallás azon belül különleges jelentőséget tulajdonít neki. A Tóra a zsidók legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig.

Az időszámításunk kezdete körüli időkben a Tórát technikai okokból öt könyvre osztották és Pentateukhosznak is nevezték (a pente = öt és teukhosz = tekercs, könyv görög szóból).

Zsidó vallás

A zsidó vallás (izraelita vallás vagy judaizmus) a világ egyik legősibb és legelterjedtebb vallása, a három fő ábrahámi vallás egyike. Hívei elsősorban a zsidók (zsidóság, zsidó nép) közül kerülnek ki, bár a történelem során más népek is áttértek a judaizmusra (például a kazárok, a krími karaiták, vagy a zsidózó székelyek, más néven székely szombatosok). Noha a zsidóság nem térítő vallás, lehetséges az egyéni betérés is, illetve a rituális zsidó örökbefogadásban részesültek is zsidó vallásúak lesznek. Hagyományosan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, illetve az, aki betért.

A zsidó vallás híveinek többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban, bár létszámuk a vallás elterjedtségéhez képest csekélynek mondható, a 2010-es adatok alapján 13,4 millió fő melynek 42%-a Izraelben, 39%-a pedig az Amerikai Egyesült Államokban él.

Zsidók

A zsidók (más néven héberek vagy izraeliták; héberül: יְהוּדִים, Jehudim; jiddisül: ייִדן, Jidn) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettől a néptől származtató, illetve a zsidó vallást követő, kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételű emberek közössége a világ minden részén.

Ókori zsidó irodalom

Az ókori zsidó irodalmi emlékek nyelve elsősorban héber, de néhány fennmaradt mű arámi nyelven íródott (Dániel könyve, Esdrás könyve, Genesis Apocryphon). A korai zsidó irodalom emlékei mindenekelőtt a Biblia első részében, az Ószövetségben maradtak fenn, a legutóbbi kutatások azonban ezt az anyagot egyéb értékes leletekkel egészítették ki: feliratokkal, a Holt-tengeri tekercsekkel, néhány geniza-töredékkel, stb. Ide tartozik az ismert apokrif iratok egy része is. Az ókori héber irodalom azon a területen keletkezett, amely a Kr. e. 11. század második fele, az állammá szerveződés időszaka után Izrael országa volt, ezért tisztán földrajzi szempontból az óizraeli irodalom elnevezés is elfogadható.

Újbabiloni Birodalom

Az Újbabiloni Birodalom (KURḫal-du/di, URUḫal-da/dà-a-a, görögül Χαλδαία, Khaldaia, latinosan Chaldaea) (i. e. 612 – i. e. 539) az ókori Mezopotámia utolsó helyben létrejövő birodalma volt, amely az Újasszír Birodalom pusztulásával párhuzamosan alakult ki, majd belső ellentéteit kihasználva az Óperzsa Birodalom kebelezte be. A korábbi magyar irodalom szinte kizárólag Kháld Birodalomnak nevezi (vagy Kháldea, Káldea), mivel a kháldeusok, Bít-Jakíni kerület sejkjei adták az országot vezető koronás főket, és biztosították számukra a függetlenségi harc kezdetén a szükséges támogatást.

II. Nabú-kudurri-uszur, a bibliai Nabukodonozor hosszú uralkodása alatt élte az Újbabiloni Birodalom a fénykorát. I. e. 601-ben összecsapott az egyiptomi fáraó hadseregével, és a döntetlenül végződő csata eredményeként Egyiptomot végleg kiszorította Ázsiából. I. e. 586-ban, hároméves ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet, a zsidó nép előkelő rétegét pedig Babilonba hurcolta (babiloni fogság). Hatalmas birodalma erőforrásait elsősorban a főváros, Babilon ékítésére használta fel, befejezve a szentélykörzet (a bibliai Bábel tornya) megépítését. Függőkertjeit az ókori világ hét csodája egyikeként emlegették.

A birodalom tartományokra oszlott, a közigazgatás rengeteg tisztviselőt és írnokot foglalkoztatott. A király hatalmának fő támasza a hadsereg volt, a társadalom elitjét azonban a papság adta. Az újbabiloniak egynejűek voltak, a nőknek és a rabszolgáknak is lehetett magántulajdonuk. A fejlett mezőgazdaság és kereskedelem a papság és magánszemélyek kezében volt. Vallásuk főisteneiként Mardukot és fiát, Nabút tisztelték.

A csillagászatot olyan tökélyre fejlesztették, hogy pontos számításokat tudtak végezni a Nap, a Hold és egyéb égitestek pozíciójával és útvonalával, valamint az éjszakák és nappalok hosszával kapcsolatban. A soknemzetiségű birodalom közvetítő nyelveként az arámit használták. Az irodalom nyelve ugyanakkor az akkád volt, és a sumerektől örökölt ékírással írtak.

Irodalmuk egyik fő műve az úgynevezett babiloni krónika. Képzőművészetük leghíresebb emlékeit, az állatalakos domborművekkel borított hatalmas palotafalak és kapuk maradványait ma a berlini Pergamon Múzeumban, illetve a babiloni romváros szabadtéri múzeumában (Hilla, Irak) csodálhatjuk meg.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.