Az ember bukása

Az ember bukása vagy a bűneset a Biblia által használt kifejezés arra az állapotra, amikor az első emberpár, Ádám és Éva, az Istenhez való hűségükből egy bűnös engedetlenségbe lépnek át. A történetük a Biblia elején, Mózes első könyve (Teremtés könyve) 2-3. fejezetében található.

A kezdetekben, a megteremtésük után, Ádám és Éva paradicsomi körülmények között éltek az Édenkertben. A Földön tökéletes harmónia uralkodott, Isten és a teremtett világ közötti harmónia következményeként. Ezt tükrözte az ember lénye is: harmóniában élt környezetével és önmagával is, nem szégyenkezett, tökéletes ura volt ösztöneinek is. Ádám és Éva Istent tükrözte, természetük összhangban volt Isten akaratával. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte. A bűntelen emberpár nem viselt mesterséges öltözéket; fény és dicsőség takarta be őket, mint az angyalokat. Ameddig engedelmeskedtek Istennek, ez a palást burkolta be őket. Isten áldásával az első emberpár átvette azt a szerepet, hogy "betöltse a földet", uralkodjon az élővilágon, művelje és ápolja a paradicsomi kertet. Isten az Éden minden fájának gyümölcsét eledelül adta nekik – kivéve egyet, amelyet Isten az ember engedelmessége és készsége próbakövének rendelt: A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod! [1]

Időközben a kígyó kísérteni kezdte őket, hogy bátran egyenek a tiltott fáról: Dehogy is haltok meg! Tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Ő.[2] A kígyó úgy tüntette fel a szent párnak, hogy csak nyernek, ha Isten parancsát áthágják.

Isten nyomatékos utasítása ellenére Éva megkóstolta a tiltott fa gyümölcsét, majd Ádámot is megkínálta azzal.

Temptation Adam Eva
Ádám, Éva, és egy nőstény kígyó, a Notre Dame de Paris bejáratánál

A bűneset után

Az első emberpár először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére lép. De bűnükre gondolva csakhamar rémület töltötte el őket. Eltűnt a fénypalást, amely addig betakarta őket, és pótlására megpróbáltak valamilyen takarót csinálni,[3] mert ruhátlanul nem léphettek Isten és a szent angyalok színe elé. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Isten, aki annyi jelét adta szeretetének, megbocsátja ezt a bűnt és nem teszi ki őket annak a szörnyű büntetésnek, amelytől féltek.

Isten megjelent a kertben. Korábban, amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték Teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert mélyebb zugaiban. Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem«[4]

Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Isten magát is vádolta: "Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem".[5]

Isten ezután ítéletet mondott rájuk és a kígyóra. Isten elmondta az emberpárnak, hogy bánat és fájdalom lesz ezentúl az osztályrészük. Évának így szólt: Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait; fájdalommal szülsz gyermekeket. Vágyakozni fogsz a férjed után, és ő uralkodni fog rajtad..[6] Ádámnak pedig kijelentette: "Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen neked; s egyed a föld növényeit. Arcod verítékével egyed a te kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel".[7]

Isten miután kimondta az emberpárra engedetlenségük következményeit, száműzte őket az Édenből, és egy kerubot helyezett ennek a kapujához, hogy megakadályozza őket az élet fájának evéséről, ami halhatatlanná tette volna őket.

Egyéb feljegyzés

Az apokrif Jubileumok könyve pontos leírást ad időbelileg az eseményekről, miszerint Éva Ádám teremtésének 8. évében, a második hónap, 17. napján evett a gyümölcsből.[8] Azt is leírja, hogy annak az évnek a negyedik hónap újholdjakor lettek száműzve az Édenből.[9]

A bűn következményei

A Biblia alapján a bűn Isten parancsolatainak megszegése,[10] amely meghasonlást okoz Isten és a teremtménye között, és büntetése a halál.[11]

Vétkezésük pillanatában Ádám és Éva nem haltak meg azonnal, de attól a pillanattól kezdve halandóvá váltak és életbe lépett felettük a halál törvénye. [12]

Számos keresztény irányzat számára az első bűneset szinte teljesen összefügg az eredendő bűnnel. Azt vallják, hogy az első emberpár bukása hozta be a világba az eredendő bűnt, megszennyezve ezzel az egész természetet, beleértve az emberi természetet is, ami miatt minden ember az eredendő bűnben kell, hogy megszülessen, egy olyan állapotban, amely miatt nem élvezhetik az örök életet és a tökéletes harmóniát.

Az ortodox kereszténység elutasítja azt az elképzelést, hogy az eredeti bűn bűnössége nemzedékeken át terjed, a Ezékiel 18:20-ban szereplő állítás alapján, ahol az áll, hogy egy fiú sem viseli az ő apja vétkét. A kálvinisták úgy vélik, hogy Jézus az életét adta, áldozatképpen, a kegyelem vesztettekért, hogy azok megváltást nyerhessenek az ő bűneikből. A judaizmus nem beszél az ember bukásáról, mint konkrét elgondolásról, és sok más különböző más verziója van az Éden elbeszélésre. 

Az Édenkert és az ember bukásának története egy hagyományt képvisel az ábrahámi vallások között, többé-kevésbé szimbolikus jelentésű erkölcsi és vallási igazságokkal.[13]

A halhatatlanság elvesztése

Ádám és Éva örökké élhettek volna, ha nem vétkeznek. De Isten az embernek a halhatatlanságot az engedelmesség feltétele alatt ígérte meg: áthágása folytán tehát elvesztette az örök életet. A bűneset után elhangzott felettük a halálos ítélet.[14]

A Teremtés könyve 2:17 szövege („mert ha eszel annak a fának a gyümölcséből, aznap meghalsz”) hogy Ádám aznap meghal, egyes (szélsőséges) értelmezésekben a nap-év elvre alapozódik. A Zsoltárok 90:4, 2 Pét. 3:8 és a Jubileumok könyve 4:29-31 leírja, hogy Istennek egy emberi nap egyenlő ezer emberi évvel és Ádám ezalatt a „nap” alatt halt meg.[15] Másrészről, a görög Septuaginta a „nap” szót átfordította a huszonnégy órás rendszer görög szavára (ἡμέρα, hēméra).

A Teremtés könyve által leírottak alapján az özönvíz előtti időszakban, az emberi élethossz megközelítette akár az ezer évet is, mint Ádám esetében is, aki 930 évet élt.[16] Ennélfogva a „halál” fogalma a halandóvá válással vált egyenlővé.

Az eredendő bűn

Michelangelo Sündenfall
Michelangelo - Az ember bukása (vatikáni Sixtus-kápolna

Az ősbűn katolikus magyarázata mondja, hogy az ember bukása „egy olyan esemény volt, ami az emberi történelem előtt ment végbe”.[17] Ez az első bűn továbbadódott Ádámról és Éváról utódaikra, mint eredendő bűn, amitől az emberek „a tudatlanság tárgyává váltak, a halál uralma alá kerültek és a bűnbeesésre hajlamossá váltak”. A bűn eltörlésének a módja a keresztség, habár a hatások az emberi természetben megmaradnak, ezért a katolikus egyházban már csecsemőket is megkeresztelnek arra hivatkozva az eltörli az eredendő bűnt. Habár a romlottság állapota, amit az emberek szülőről gyermekre öröklődik az eredendő bűn ősi eseményének bekövetkezte óta, úgy kell értelmezni, mint egy olyan bűnt, amit az összes ember szerzett Ádám személyében, mintsem mint egy olyan állapotot, ami az egész emberiség hibája lenne.[18] Még a gyermekek is részesülnek az Ádám által szerzett bűnben, viszont nem az eredendő bűn felelősségében, mivel a bűn mindig is egy olyan tett, amit személyesen el kell követni. Hagyományosan mondva, Ádám és Éva bukása „sebeket” szerzett az emberi természetnek. Ezeket Szent Béda és sokan mások, mint például Aquinói Szent Tamás felsorolják: STh I-II 85 c, 3. b.) az eredendő bűn (a szent kegyelem és igaz ítélet hiánya), bujaság (az ember vágyai már nem hallgatnak a lélek vezetésére), fizikai törékenység és halál, továbbá egy elsötétült intellektus és tudatlanság. Ezek megakadályozzák az Isten által Ádámnak és Évának adott ajándékokban való részesülésünket, amik a helyes ítélőképesség, a szent kegyelem, becsületesség, halhatatlanság és tiszta értelem.

Az ortodox vallás elutasítja azt az ideológiát, miszerint az eredendő bűn emberről emberre száll. Tanításaik alapját az Ezékiel 18:20-ra fektetik, ahol az áll, hogy a fiú nem örökli az ő apjának vétkeit. Az egyház a jóra való hajlamosság mellett azt tanítja, hogy nők és férfiak a bűnre hajlamosak, a világ romlott helyzete miatt.  Az ortodoxia azt vallja, hogy mindenki viseli az első bűn következményeit (a halál), de csak Ádám és Éva vétkesek emiatt.[19] Ádám tettét nem csak úgy lehet felfogni, mint engedetlenség az Isten felé, hanem mint egy változást az emberi morális értékű hierarchiájában, a teocentricizmusról (Isten-központúság) az antropocentricizmusra (ember-központúság).[20]

Alárendeltség

Általában az emberiség bukásáért a nőkre hárul az egész hiba. Az alárendeltség magyarázata az, hogy a bűn természetes következményei bekerültek az emberi fajba, Istennek ezzel kijelentésével: a te férjed fog „uralkodni” rajtad. Ezt az értelmezést Pál Timótheoszhoz írt 1. levelében még jobban erősíti eképpen: Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.[21] Ezek által azt érthetjük, hogy a nők Éva vétkének hordozói, és hogy emiatt is szükséges alárendelniük magukat minden időben az ő férjüknek.[22]

Átok a világra

A bűn miatt nemcsak az ember és utódai, hanem a Föld, az egész teremtett világ is a Gonosz hatalmába, átok alá került. Beszédes bizonyítéka ennek a tövis és a bogáncs.[23]

Ádám és Éva továbbra is éltek, de szentség nélkül már csak félig. A tökéletes boldogság már a múlté volt, és a halál is csak idő kérdése. Az ember munkája fáradságos és keserves lett. Az első bűn bűnök egész áradatát hozta magával, melyeken át a szenvedések özöne zúdult a világra. Ádámnak és Évának többek között ezt kellett látniuk: első fiuk (Kain) gyilkos lett, második fiuk (Ábel) pedig az ellenségeskedés áldozata.

Az első bukás a züllés folyamatát hozta, fokozatos hanyatlást, amely lealacsonyodáshoz vezetett. Isten először vízözönnel pusztította el a megromlott világot, és a Biblia alapján legközelebb a végítélet után törli el ismét a világot.

Amíg az emberi fajnak háborúi, börtönei, kórházai, temetői vannak, addig a bűn következményeinek nincs szüksége egyéb bizonyítékra. Betegség, fájdalom, gondok, nyomorúság, könnyek és halál világosan beszélnek, s mindez csak az emberiséget érintő következmények említése.

Megváltás

Ádám és Éva megteremtésekor uralmat kapott a föld felett, de mivel engedtek a kísértésnek, Sátán hatalma alá kerültek. A bűntelen, szent emberpár közvetlen közösségben volt Alkotójával, de a bűn válaszfalat emelt Isten és az ember közé.

A bűneset után Isten azt az ígéretet adta, hogy az "asszony magva a kígyó fejére tapos" majd. Ez a szövetség az első emberpárnak és utódaiknak Isten kegyelmét ajánlotta fel a jövőre, a Krisztusban való megváltás által. Csak Krisztus engesztelő halála tudta áthidalni a szakadékot, és lehetővé tenni, hogy a menny az üdvösség (örök élet) áldását nyújtsa az embereknek. Isten megígérte nekik az örök életet az embernek, azzal a feltétellel, ha hűségesek maradnak törvényéhez. [24]

Isten törvénye képezi uralmának alapját mennyen és földön. A bűn azonban tönkretette és csaknem kitörölte Isten képmását az emberből. Ennek helyreállítása volt a megváltási terv. Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Még egy angyal élete sem lett volna elfogadható áldozat a bűnért. Senki más, csakis Jézus Krisztus menthette meg az elbukott embert az isteni törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba őt a mennyel. Krisztus volt az, aki közbenjárt az Atyánál a bűnösök érdekében. [24] Isten törvényének egyetlen rendelkezése sem törölhető el vagy változtatható meg azért, hogy alkalmazkodjon az ember elbukott állapotához. "Isten Fia" azonban engesztelést végezhetett érte. Ahogy Ádám és Éva engedetlensége szenvedést és halált hozott a világra, úgy hozta Krisztus áldozata az élet és halhatatlanság (üdvösség) reménységét az elbukott emberiségnek. [24]

Pál apostol szembeállította egymással Jézust és Ádámot, hogy Ádám bűnének kozmikus következményeit előtérbe helyezve megfelelően hangsúlyozhassa a Jézus Krisztusban mindenkinek megadatott egyetemes üdvösséget.[25] Ádám az elbukott emberiséget képviseli, Jézus pedig az örök életet, ezért Jézust gyakran második Ádámnak is nevezik.

Hasonló hagyományok

gnoszticizmus egyes irányzataiban a kígyónak hálát adnak amiért tudással ajándékozta meg Ádámot és Évát és megszabadította őket a Démiurgosz (a Teremtő) irányítása alól. A naasszénusok szimbólumrendszerében kitüntetett szerep jutott a kígyónak, de míg a "kígyótestvérek" egyes csoportjai a Genesis 3,5 alapján[26] a kígyót a haladás jelképeként tisztelték, mások a kárhozat okozóját látták benne.[27]

A Koránban Ádám és felesége Iblísz (Sátán) által lettek félrevezetve,[28] aki halhatatlansággal és egy olyan királysággal csábította, aminek soha nincs vége, mondván: „A ti Uratok azért tiltott el ettől a fától, hogy nehogy angyalokká vagy más örökké élő teremtménnyé változzatok”.[29] Ádám és Éva figyelmeztetve lettek Iblísz cselszövései ellen[30] és meg lett számukra parancsolva, hogy kerüljék el azt a fát. Emellett Isten emlékeztette őket, hogy mindennel el tudja látni őket, „se nem éhessé, se nem szomjassá nem váltok, nem szenvedhettek sem szomjúságtól sem a nap tűzésétől”,[31] ők viszont engedtek Iblísz csábításának és ettek a fa gyümölcséből. A bűn végett „meztelenségük megjelent számukra: elkezdtek leveleket összevarrni, hogy eltakarhassák magukat”,[32] ám Isten végleg száműzte őket a Paradicsomból, egy dolgot meghagyva nekik, „az egymás közti ellenségeskedést”. Viszont Isten ígéretet is hagyott nekik, miszerint „mikor Hozzám jöttök tanácsért és útmutatásért, akik követik majd az Én útmutatásomat, téves útra nem térnek, bánatban nem részesülnek”.[33]

A klasszikus zoroasztrizmusban az emberiség azért lett megteremtve, hogy ellenálljon a romlás és pusztítás erőinek, a megfelelő gondolatok, szavak és tettek által. Ennek elmulasztása az egyén és családjának szenvedéséhez vezet. Sok Sáhnámebeli történetnek ez az erkölcsi tanulsága, amelyek a perzsa mitológia legfontosabb szövegét alkotják.

Az alaviták úgy vélik, hogy valamikor mind fényes csillagok voltak, akik Ali kalifát dicsőítették egy fénnyel teli világban, de mikor a büszkeség bűnét elkövették, kiűzettek eredeti otthonukból és az anyagi világba vándoroltak.[34]

Egyéb

A Biblia nem említi hogy milyen gyümölcs volt eltiltva az ember elől. A nyugati keresztény művészetben ez a gyümölcs sokszor egy almaként van ábrázolva, aminek gyökerei Közép-Ázsiába nyúlnak vissza. Ez az elképzelés egy latin szójátékból is eredhet: miként evett a mālum-ból (alma),[35] Éva leszerződött a malum-mal (gonosz). 

Kapcsolódó cikkek

Hivatkozások

  1. 1. Móz 2,16-17
  2. 1. Móz 3,4-5
  3. 1 Móz 3,7
  4. 1. Móz 3,9-
  5. 1Móz 3:12
  6. 1Móz 3:15-16
  7. 1Móz 3:17-19
  8. Jubileumok könyve 3:17
  9. Jubileumok könyve 3:33
  10. 1. Ján 3,4
  11. Róm 6,23
  12. William MacDonald: Amit a Biblia tanít
  13. CATHOLIC ENCYCLOPEDIA: Adam. www.newadvent.org
  14. visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te és ismét porrá leszel - 1 Móz 3,19
  15. Archived copy. [2009. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 4.)
  16. 1. Móz 5,5
  17. Catechism of the Catholic Church: 390
  18. Catechism of the Catholic Church: 404, 405
  19. Q & A – Original Sin.
  20. Eastern Orthodox Catechism, published by the Russian Orthodox Church.
  21. 1 Tim 2:11-14.
  22. Kroeger, Richard C. and Catherine C. Kroeger.
  23. 1 Móz 3,18
  24. a b c E. G. White: Pátriárkák és próféták
  25. Róm 5,12-21 1 Kor 15,22. 45
  26. Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat! Gen 3,5
  27. Karl Heussi: Az egyháztörténet kézikönyve
  28. Korán 20,120
  29. Korán 7,20
  30. Korán 20,117
  31. Korán 20,118-119
  32. Korán 20,121
  33. Korán 20,123
  34. Alevi Identity: Cultural, Religious and Social Perspectives (English nyelven). England: Routledge, 214–215. o. (1998. október 3.)
  35. Adams, Cecil: The Straight Dope: Was the forbidden fruit in the Garden of Eden an apple?. The Straight Dope. Creative Loafing Media, Inc., 2006. november 24. (Hozzáférés: 2008. október 6.)

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Fall of man című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Forrás

  • Bibliai Panoráma, Christliche Verlagsgesellschaft Dillenburg
  • William MacDonald: Amit a Biblia tanít, Evangéliumi Kiadó
  • E. G. White: Pátriárkák és próféták, Advent Kiadó

Külső linkek

A jó és rossz tudásának fája

A Tiltott gyümölcs ide irányít át. Az albumot keresd a Tiltott gyümölcs (album) oldalon.

A jó és rossz tudásnak fája (Károlyi-biblia: a jó és gonosz tudásának fája, héber עֵץ הַדַּעַת טוֹב וָרָע) az Édenkertben említett egyik fa, amely a Bibliában, a Teremtés könyvében (Mózes 1. könyve), a 2-3 fejezetben van megnevezve, az élet fájával együtt.

Anton Šerf

Anton Šerf (korabeli írásmód szerint Scherf) (Dedenitz, 1798. május 17. – Michalofzen, 1882. június 19.) szlovén római katolikus pap, író, költő, homiléta.

Aranykormítosz

Az aranykormítosz alatt általában a Hésziodosz-féle aranykormítoszt értjük, de tágabb értelmezésben ide sorolható minden olyan elképzelés, mely szerint a múltban létezett egy ideális, tökéletes állapot, amely mára visszafordíthatatlanul leromlott.

Bibliai teremtéstörténet

A Föld és az ember teremtése a Bibliában Mózes első könyvében (más néven Genezis vagy Teremtés könyve) olvasható az első és második fejezetben. Ezzel a történettel kezdődik a Biblia, amely kimondja, hogy Isten a Teremtő és a természeti világ, továbbá az élőlények az ő alkotásai.

A teremtés története prófétikus, amikor az ismeretlen próféta nem a jövőt, hanem a múltat idézi meg.

A bibliai szöveg kommentárja ezen a lapon a kreacionista nézőpont alapján készült.

Eredendő bűn

Az eredendő bűn (más néven eredeti bűn vagy a katolikus teológiában áteredő bűn) egy teológiai szakkifejezés, az első embernek mint az egész emberiség képviselőjének a bűne, mely mint kegyelem nélküli, bűnös állapot minden emberre átszáll.

Az eredendő bűn - kifejezést a reformátusok használják -, az eredendő bűnben születés kifejezés nem azt jelenti, hogy az újszülött valamilyen bűnt követett volna el, hanem azt jelenti, hogy a látszólagos ártatlansága ellenére nem ártatlan, eleve bűnösnek minősül, a megszületésekor nem ismeri a teremtőjét, (így nem tud az Istenbe vetett hite által megigazulni sem) nem tud a saját teremtett mivoltáról, teremtett eredetéről.

Egy katolikus teológus megfogalmazása szerint: az áteredő bűn nem személyes bűn, nem cselekvés, hanem állapot, baj, amelyért személyesen nem vagyunk felelősek; és nem is a biológiai nemzéssel ered át minden emberre, hanem inkább azt a szituációt, azt a környezetet jellemzi, amelybe beleszületünk e világban.A paradicsomi bűnbe esés azt jelenti, hogy Ádám és Éva megszegve a Teremtő tiltó parancsát, ettek a jó és rossz tudásának fájáról, azaz inkább hallgattak a kígyó formájában megjelenő Sátánra, mint a Teremtőjük tilalmára, és ezzel elfordultak Istentől, azaz bűnbe estek.

Az első emberpár bűnbe esése azért okozza minden leszármazottjuk eredendő bűnben születését, mert az első emberpár kiűzetett a paradicsomból, hogy ne tudjanak az örök élet fájáról is enni. A paradicsomon kívül azonban nincs egy paradicsomi harmónia az ember és a Teremtője között, hanem például az újszülött eleve nem is tud a teremtettségéről, azaz szakszóval, eredendő bűnben születik.

Az ember és a Teremtője kapcsolata egy hívő életének alapkérdése. Ez nem elvont, a hétköznapoktól függetleníthető kérdés. Sőt, éppen ellenkezőleg, a Teremtő a teremtett világ lelkiismeretes használatát és a teremtett emberek közti testvéries viszonyt kívánja meg a teremtett embertől, nagy általánosságban. A konkrétumok vallásonként és felekezetenként valamennyire eltérnek.

Etika (vallás)

Az etika az erkölcs tudománya. Az erkölcs maga az erényes élet. Erkölcsi tökéletesség nélkül nincs lelki fejlődés, lelki fejlődés nélkül nem érhető el a megszabadulás, megvilágosodás vagy üdvösség.

Erkölcs nélkül a filozófia csak üres frázis, a vallás pedig teljesen értelmetlen. Az erkölcsi alapelveket nélkülöző hívő élet vagy spiritualitás álszent képmutatás. Lelkiség, vallás és erkölcs rokon értelmű fogalmak. Az erkölcs gyakorlatba ültetett vallás, a vallás elméletben megfogalmazott erkölcs.Minden vallásnak megvan a maga etikája. Jézus hegyi beszéde vagy a Tízparancsolat erkölcsi tanításokat tartalmaz az ember felemelkedésére. Buddha nemes nyolcrétű ösvénye az etika lényege. Patandzsali erkölcsi korlátozásai, jamái és betartandó erkölcsi szabályai, nijamái szintén az erkölcs alapját tartalmazzák. A Bhagavad-gítában megemlített önmegtartóztatás fajtái nem más, mint etika.

Az erkölcs alapelvei mindenhol ugyanazok, mert a felsőbb világból valók. A legtöbb vallás alapján ezen útmutatók közvetlenül az istenségtől vagy a Legfelsőbb Lénytől erednek.

Minden erkölcs valódi gyökere az egyetemesség. Egyetemesség nélkül az erkölcs meghal. Ne tégy semmi olyat, ami mások kárára van, amit később megbánhatsz vagy szégyenkezned kellene miatta! Olyat cselekedj, ami dicséretre méltó, és amivel jót teszel magadnak és másoknak is! Ez a helyes magatartás rövid foglalata. Az erkölcsi szabályok azért lettek megalkotva, hogy az emberek tisztán éljenek e világban és minden sérelemtől megkíméljék egymást. Az erkölcs célja az, hogy az embert, alantas állati természetének legyőzésével az isteni természet magaslataiba emelje. A vallások felszólítanak az igazsághoz való ragaszkodás fontosságára, a tisztaságra: gondolatban, beszédben, a szándékokban, a tettekben, minden cselekedetben.

A teista nézetek alapján a lelkiismereten keresztül Isten hangja szólal meg mindegyikőnkben, amely mindig válaszol, valahányszor erkölcsi dilemmába kerülünk. Ez a belső hang szólít fel arra, hogy megtegyünk, vagy ne tegyünk meg valamit. De csak az erkölcsös ember tudja használni a lelkiismeret kényes műszerét. Csupán ő hallja tisztán a lélek belső hangját. A bűn útját járó emberből lassan, de biztosan kivész ez a képesség.

Az erény csak akkor válik állandóvá, ha szüntelenül gyakorolják. Az erkölcs csak akkor tud megmutatkozni és fennmaradni, ha tevékenyen betartják. A hívőnek vagy a spirituális útkeresőnek ragaszkodnia kell az erkölcsi törvényekhez, a helyes viselkedés szabályaihoz. Ezek azért lettek megalkotva, hogy minden ember fejlődhessen és lélekben felemelkedhessen. Az erkölcs az életet megtartó erő. Az erkölcs nélküli jellem olyan, mint a sótlan étel. Az erkölcsi szabályok betartása által az isteni kegyelem ránk száll, és tartós boldogságban, örök üdvösségben lesz részünk. A szívünk megtisztul, és lelkiismeretünk tiszta lesz. Ez a legtöbb vallás lényege.

Nyolc etikailag fejlett vallást ismerünk: a kereszténység, az iszlám, a hinduizmus, a dzsainizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus, a zoroasztrizmus és a zsidó vallás. Közülük a kereszténység, az iszlám, a hinduizmus, a buddhizmus, az univerzizmus együttesen a vallásos emberiség kilenctized részét teszik ki.

Jehova tanúi

A Jehova Tanúi egy vallási gyülekezet, az amerikai Jehovah's Witnesses, Watchtower Bible and Tract Society nemzetközi szervezete, mely Magyarországon 1989 óta egyházként van bejegyezve (→ Magyarországi Jehova Tanúi Egyház).

Jehova Tanúi olyan emberek világméretű keresztény közössége, akik tevékenyen Jehova Istenről és az emberiséget érintő szándékáról a Biblia szerint „tanúskodnak”. Hitnézeteik kizárólag a Biblián alapulnak.

Egy olyan világméretű csoportot alkotnak, melynek tagjai között sokféle etnikumú és nyelvet beszélő ember van, mégis egységesek, mert közösek a céljaik és ugyan abban hisznek. Mindenekelőtt szeretnének dicsőséget és imádatot szerezni Jehovának, aki Isten szava a Biblia szerint az egyedüli igaz Isten és a mindenek Teremtője. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy példát vegyenek Jézusról, és az egyedüli igaz kereszténységnek vallják magukat.

Keresztény hittételek

A kereszténységet a saját hívői gyakran a zsidó vallás beteljesedésének és örökösének tekintik. A kereszténység a zsidó hit tanainak nagy részét és hitgyakorlatának sok részletét viszi tovább. Így például az egyistenhit, a Krisztusban (héber Messiás = görög Khrisztósz = magyar Felszentelt) való hit, az istentisztelet bizonyos formái – mint az imádság, a Szentírásból való felolvasás és az azon való hangos elmélkedés, vagy a belőle való tanítás, igemagyarázat és igehirdetés, szent énekek éneklése –, valamint a papság szervezeti formája (bár a protestánsok azt tanítják, hogy a hívők összessége alkotja az egyetemes papságot), és az a gondolat, hogy a földi istentisztelet a mennyeit mintázza, mind az Ábrahámhoz visszavezethető ősi hitben gyökereznek. Ugyanakkor jelentős különbségek is vannak a két vallás között.

A kereszténység központi hite az, hogy az eredetileg tökéletesnek teremtett ember Istenhez való engedetlensége folytán eltávolodott Istentől és ez eredendő bűn által halandóvá lett.

Ez az eltávolodás azóta is zajlik az emberek hibái, rossz cselekedetei, engedetlensége és Isten elleni lázadása miatt, így a halandóság átka rajtuk marad (a bűn fizetsége a halál.) Ebből az áldatlan állapotból a hívők Jézus áldozati halálába és feltámadásába vetett hit által, az egyének a bűneikből való megváltáson keresztül menekülhetnek meg. Vagyis Isten kegyelme által, a hit- és bűnbánaton keresztül, férfiak és nők egyaránt bűnbocsánatot nyerhetnek és megtérhetnek Istenhez, és a keresztség általi felszenteléssel, vagy elválasztással visszatérhetnek eredeti helyükre Isten országába, a mennyekbe.

A keresztény tanítás alapvető meggyőződései a következőek:

1) Krisztus Jézusban való megtestesülése;

2) bűntelensége és büntetése ártatlanul;

3) keresztrefeszíttetése;

4) a halálból való feltámadása

5) az emberiség bűneiből és a haláltól való megváltására;

6) az a hit, hogy az Újszövetség a Biblia szerves része.

Manapság sokan (hagyományosan még többen) kitartanak amellett, hogy az izraeliták kiválasztottsága Jézus életén és üzenetén keresztül teljesül be, azaz a nem-keresztény zsidók nem tekinthetőek választott népnek többé, mert elutasították azt, hogy Jézust Krisztus, Isten Fia. Egyes egyházak enyhítették, vagy teljesen hatályon kívül helyezték ezt az álláspontot, és meghagyták a zsidók kiválasztottságból eredő különleges helyzetét Istennel való szövetségkötésük miatt. Így ez a kérdés a keresztények közötti folytonos vita alapját képezi. Más vallások azt hirdetik, hogy az üdvösséget az emberiség saját maga kiérdemelheti, a kereszténység sarkalatosan különböző értelme szerint Isten az emberiség érdekében elküldte egyszülött szent Fiát, és a Fiú (aki Isten) lejött a földre a benne hívők megváltására.

Bár a kereszténységet felépítő egyházak, felekezetek, gyülekezeti csoportok és egyének az idők során kialakult elképzelései, hitértelmei, és meggyőződései részleteiben meglehetősen különbözhetnek, a következő felsorolás a kereszténység nélkülözhetetlen alapelemeinek tartott egységes hittételeket tartalmazza, melyeket a legtöbb nagy egyház elfogad (katolikusok, görögkeletiek, reformátusok stb.):

Isten a Szentháromság, azaz három személyben létező egyedülálló, örök lény (Atya, a világmindenség Teremtője, Fiú, az Ige, a cselekvőképesség, Jézus Krisztusban megtestesült isteni szó, értelem (Ján1:1-14 szerint), vagyis a görög Logos, a világegyetem kialakulását vezérlő alapeszme, és a Szentlélek, az élet mozgató eszméje, a lét lényege.)

Jézus egyszerre Isten és teljesen ember is (az egy személyben létező kettős „természet”)

Mária, Jézus anyja, méhében hordozta Isten fiát és életet adott neki. Jézus (maga is örökké létező, valóságos Isten), Isten Lelke (a Szentlélek által, az eredendő bűn nélkül fogantatott és formálódott földönvaló emberré anyja szűz méhében. Anyján keresztül Jézus emberi voltot, emberi értelmet, akaratot és érzelmeket örökölt.

Jézus nem más, mint a zsidók által várt Messiás, Dávid trónjának örököse, aki az Atyaisten jobbján tekintéllyel és hatalommal uralkodik mindörökké. Ő az emberiség reménysége, közbenjárója és bírája. A világ végén való visszajöveteléig (aratás) az anyaegyház hivatott kötelessége az Evangélium, azaz az Örömhír hirdetése és a tanítványok összegyűjtése (misszió).

Jézus minden bűntől mentes, szent volt. Az ő áldozati bárányként való halálán és halottaiból való feltámadása folytán a benne hívők bűnei megbocsáttatnak és megtérnek Istenhez. Bár a kereszténységnek csaknem az egésze egyetért ebben, hogy Jézus feltámadásának jelentőségéről különböző nézetek alakultak ki a bírálási nézettől a Győztes Krisztus, az Első ember- és a liberális nézeten keresztül egészen a kételkedő nézetig.

Bírálási nézet: Ez a mai keresztények többsége által képviselt nézet, mely Istent bíróként írja le. Eszerint a nézet szerint Isten ellen vétkező emberiség az Ő büntetésének van kitéve. Isten azonban – az Ő végtelen kegyelméből – elküldte az Ő egyszülött szent Fiát, Krisztust, azaz a bűntelen Jézust a világ bűneinek való megbocsátásáért. Jézus a kereszten, áldozati bárányként való megölettetésével Isten igaz ítéletének megsértése nélkül menti meg bűneik következményeitől azokat akik elfogadják tőle ezt az áldozati ajándékot. Jézus feltámadásának ezen nézete hitelméletileg azonos a zsidó jom kippurral (יום כפור ), azaz az „engesztelés napjával”, amely napon az izraeliták bűneiket jelképesen egy hibátlan bűnbakra helyezik, és azt a vadonban szabadon engedik, hogy a nép bűneit magával vigye.

Győztes Krisztusi nézet: A kereszténység kisebbik része úgy hiszi, hogy Jézust a halál és a Sátán legyőzésére küldte le Isten a Földre. Jézus tökéletességével és önkéntes halálával legyőzte mindkettőt és győztesen feltámadt. A bírálási nézettel szemben ez a győztes krisztusi nézet a Jó és a Gonosz közötti lelki háborúságot hangsúlyozza ki. Más szóval, míg az előző nézet arra utal, hogy Isten az önkéntes Jézust büntette meg az emberiség bűneiért, addig az utóbbi nézet azt sugallja, hogy az emberiséget a - Jézus által legyőzött - Sátán tartja hatalmában.Mivel e nézet szerint Jézus egyszer s mindenkorra legyőzte a Halált és Sátánt mindenki számára, ez a nézet alapul szolgál a mai „egyszer megmentett – mindig megmentett” elméletnek és a benne hívők tanításaikkal még odáig is elmennek, hogy az öröklét lehetőségét (vagy az adott ideológia szerint éppenséggel garanciáját) mindenki számára adottnak tartják – még a nem-keresztények részére is –, függetlenül attól, hogy valaki hallott-e Jézusról egyáltalán.

Elsőember nézet: A keresztények kis része, főleg a pelagiánusok (a 4. századi Rómában élő brit szerzetes követői, akik tagadták az eredendő bűn tanát és a szabad akaratban és az azzal járó felelősségben hittek; Szent Ágoston eretnekséggel bélyegezte meg ezt a tant és követőit) azt tartják, hogy Jézus csak egy ember volt, mint mi magunk is, de nevezetes hitével, tisztaságával, bűntelenségével és tökéletességével kiérdemelte az örök életet és így feltámadt, mert a Halál nem bírta megtartani. Ennek alapján úgy vélik, hogy Jézus tanításának és példáinak követésével mások is kiérdemelhetik az örök életet. Ez a nézet az ószövetségi Énok és Illés történeteihez hasonlítható, minthogy mindkettőjük olyan magas fokú hűséggel jártak Istennel, hogy nem kellett meghalniuk. Énók „egyszer csak eltűnt” (1Móz5:24), Illés próféta pedig a tüzes szekeren ragadtatott el (2Kir2:12). Hasonlóképpen, Jézus is olyan fokon volt hű Istenhez, hogy annak ellenére hogy megölték, tökéletes hitével kiérdemelte az örök életet. Ugyanígy, Istenbe vetett hasonlóan erős hittel mi is megszabadulhatunk a haláltól.

Liberális nézet: A korszerűség hatása alatt álló sok liberális keresztény, mint például Rudolf Bultmann és John Shelby Spong, a feltámadást a reménység vallásos jelképeként értelmezve annak történelmiségét viszonylag jelentéktelennek tartja, s így ők a feltámadást gazdagon jelképes és lelkileg tápláló hitregének, mítosznak gondolják. Az ilyen nézeten lévők gyakran tagadják Jézus szó szerinti, testbeni feltámadását, de úgy vélik, hogy ez egyáltalán nem számít. Azzal érvelnek, hogy a keresztények és a nem-keresztények közötti alapvető különbség teljesen szubjektív, azaz csak azon múlik, hogy valaki hogy áll hozzá ehhez a mítoszhoz, és ezzel a feltámadást nem történelmi tényként, hanem vallásos hozzáállás alapján értékelik. Az óhitű páli keresztényeket a modernista keresztényektől elválasztó vitapontok egyik legfontosabbja ez, Jézus feltámadása lényegileg történelmi természetének elvetése. Minthogy a modernisták tagadják ugyan, hogy a történelmi tényszerűségbe vetett hit igazolható lenne, de elfogadják, hogy a feltámadásba vetett hit a kereszténység egyik elengedhetetlen alaptétele, a másik oldalon lévők, akik szerint a feltámadás történelmi tényként való elfogadása a kereszténység alapvető része, gyakran nem bírják a feltámadást történelmietlen mítosznak tekintőket valódi keresztényeknek elfogadni.

Kételkedő nézet: A nem-keresztények nyilvánvalóan nem fogadják el Jézus testbeni feltámadását történelmi tényként. Ezért ők vagy a liberális keresztényekkel értenek egyet abban, hogy a feltámadás egy erőteljes mítosz, vagy egyfajta, a benne hívők, vagy mások vágyálmaiból, ámításából fakadó szépirodalmi prózának tartják. Az előzőre példa Carl Jung „Válasz Jóbnak” című dolgozata, amiben azt sugallja, hogy a keresztrefeszítés-feltámadás meséje tulajdonképpen nem más, mint az „Isten-mint-Jehová”-nak szó szerint az „Isten-mint-Jób”-bá való válásának erőteljes szimbóluma. Az utóbbiakat például Gerald Massadie „Az Istenné változott Ember” című könyve képviselheti, amiben azt olvashatjuk, hogy Nikodémus az Arimátiából származó Józseffel együtt Jézust még halála előtt levette a keresztről, így azután Jézus viszonylag könnyen jelenhetett meg tanítványainak később.

A hívők Krisztusban való feltámadásba és megújult életbe (egyes csoportokban a bűnös ó-ember meghalásába, eltemetésébe és a vízben való megmosatáson keresztül Jézus vére általi megtisztulás útján az új életre való feltámadásra, azaz újjászületésre) keresztelkednek meg és Krisztuson keresztül, a halálból az örök életre való feltámadás ígéretébe vetett hitük szerint élnek. Hitük szerint Krisztus leküldte a Szentlelket az emberiségnek, hogy a benne bízóknak reménységet hozzon és Isten és az Ő céljainak igaz megismerésén keresztül segítse őket szentségükben való növekedésben.

Jézus személyesen, testben fog visszatérni az emberiség megbírálására, és magához veszi a hűségesen kitartókat, akik Isten meghitt közelében fognak örökké élni.

A keresztények egy része, főként nyugaton a Bibliát az „Isten Igéjé”-nek tekinti, más keresztények pedig, főleg keleten azt vallják, hogy Jézus egyedül az „Isten Igéje”, és a Szentírást Isten által ihletett, de emberek által írott hiteles, mértékadó könyvnek tekintik csupán. Ezen eltérő nézetek miatt sok keresztény nem ért egyet a Biblia pontosságának és értelmezésének kérdéseiben.Ezek a hit-alapeszmék számos hittételben – krédóban – vannak rögzítve, melyek közül a két legfontosabb az Apostoli hitvallás és a Nikaia–konstantinápolyi hitvallás, melyek bizonyos eretnekségek elutasítására íródtak a Krisztus utáni első században. Annak ellenére, hogy e krédók bizonyos részletei a mai napig is vitatottak, a keresztények legtöbbje hitvallásuk szerves részének tartja.

Ahogy azt már korábban is említettük, a kereszténység fővonala magát a kereszténységet a zsidó hit folytatásának és annak beteljesülésének véli. A történelem folyamán azonban sok, magát kereszténynek valló szervezet különböző elképzeléseket alakított ki a kereszténység alapfelfogásáról. Ezek az értelmek a korai ariánusoktól (akik tagadták Krisztus Atyaistennel való egységét) és a gnosztikusoktól (akik az anyagot alapvetően gonosznak vélvén, tagadták Krisztus testiségét) kezdve kiterjednek egészen a mai kor olyan csoportjaiig, akik az alapvető keresztény felfogásoktól teljesen eltérő értelmeket alakítottak ki. Ilyen csoportok például a Jehova Tanúi, akiknek Jézusról, Istenről és a Bibliáról sajátos hitelméletei vannak; a mormonok akik abban hisznek, hogy Isten 1829-ben visszaállította az apostoli papságot vezetőjük, Joseph Smith számára, és ezzel lehetővé tette a kinyilatkoztatás folytatását (újabb tanításokat és szentírásokat beleértve); valamint az Egységesítés Egyháza (Unification Church) melynek alapító főpapja, a Dél-Koreából származó Sun Myung Moon tiszteletes nemrégiben egy nagy koronázási szertartás keretében kijelentette, hogy ő az Eljövendő, a Visszajött Krisztus, az Igaz Szülő. Bár a különböző csoportok Krisztus szerepének, papi szolgálatának, vagy természetének egyes konkrét kérdéseit eltérően közelítik meg (némelyek Krisztust Istennek, mások az isteneknek, megint mások egy embernek tartják), azt kell látnunk, hogy Krisztusnak csaknem kivétel nélkül kozmikus jelentőséget tulajdonítanak. E csoportok némelyike a keresztény egyházak közé számítja magát, vagy éppenséggel az egyetlen igaz Keresztény Egyháznak hiszi magát.

A mai liberális református keresztények némelyike nem hiszi, hogy Jézus istensége, a szűz születése, a Szentháromság, a csodák, a feltámadás, Krisztus mennybemenetele, a Szentlélek istensége vagy személyiségében való hit a kereszténység elengedhetetlen feltétele lenne. E szabadelvűek vagy liberálisok attól függetlenül, hogy ajánlják az ilyen dolgokban való hitet vagy sem, úgy különböztetik meg magukat a konzervatív keresztényektől, hogy azt vallják, hogy azok alkotják a valódi kereszténységet, akik nézeteikben- és tanításaikban mindenekfelett Jézusra hivatkoznak. Tehát egyik oldalról a korábban említett hagyományosabb hittételekben hívők és azokat elfogadók e csoportok többségét nem tartják igazi keresztényeknek, mert úgy érzik, hogy Jézus természetéről, tetteiről és tanításairól szóló fundamentális, alapszerű tanítások elutasításával a liberálisok egy más személyt, vagy éppenséggel saját kitalálásaikat követik, a másik oldalról pedig a liberálisok érzik úgy, hogy a „hagyományos” keresztényeket félrevezették bizonyos, az évezredeken átívelő politikai szervezetek, és ezért az azok hatalomvágyának kiszolgálására tervezett dogmákat követnek. Ez a vita egyelőre megoldhatatlannak tűnik.

Kálvinizmus

A „Református keresztyénség”, „Református hit” és „Kegyelem tana” ide vezetnek. A református egyházakról lásd: Református egyházak.

A kálvinizmus (más néven református hit vagy kegyelem tana) a reformációt elindító lutheri protestáns irányzatból kiinduló genfi ébredés fővonalának teológiai rendszere, amely Kálvin János és más reformátorok keresztyén tanításai mentén állt összefüggő hitrendszerré, amelyben harmonizációként a Biblia kizárólagosságát (Sola Scriptura), illetve önmagát magyarázó elvét vették alapul.A kálvinisták a reformációnak az a csoportja, amely elszakadt a római katolikus egyháztól, de többek között az úrvacsorát és a helyes istentiszteletet illető nézetkülönbségük volt a lutheránusokkal. A kálvinizmus fogalma félrevezető lehet, mert mindig is egy tágabb teológiai rendszert jelölt, inkább széleskörű behatással alakult ki, mint egy alapítótól.

A mozgalmat először az azt ellenző lutheránusok nevezték kálvinizmusnak, magukat inkább reformátusoknak, tanításaikat pedig a kegyelem tanainak hívják.A nagy hatással bíró korai református teológusok közé tartozik Ulrich Zwingli, Kálvin János, Martin Bucer, Guillaume Farel, Heinrich Bullinger, Péter Mártír Vermigli, Béza Tódor és John Knox.

A legtöbb egyházat magába foglaló református szövetség a Református Egyházak Világszövetsége, amely több mint 80 millió tagot számlál. Léteznek konzervatív református szövetségek is, mint pl. a Világ Református Közössége (World Reformed Fellowship) és vannak a szövetségektől független református egyházak is.

A kálvinizmust nagyjából a kontinentális európai református, presbiteriánus, és kongregacionalista hagyományok képviselik.

Mózes első könyve

Mózes első könyve vagy a Teremtés könyve, másként a Genezis (héberül: בראשית Berésít/Brésít, askenázi: Brejsisz; jiddis: בראשית Brejsesz) a Biblia, a keresztény Ószövetség, valamint a Tóra első könyve.

Sátán

Sátán (héber eredetű szó) a zsidó, keresztény és az iszlám vallásban szereplő alak. A bibliai iratokban egy olyan Isten ellen lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellenségeként jelenik meg. A Biblia forrásai alapján valós fizikai formában a Földön sohasem öltött testet.

A Biblia úgy említi, és úgy ír róla, mint aki egy személy, szellemi hatalom. Az Újszövetségben különféle kifejezésekben jelenik meg («e világ fejedelme», az «ellenség», a «gonosz», a «kísértő», «e világ istene», a «levegő hatalmasságainak fejedelme»), azonban ezeknél jóval gyakrabban jelenik meg a görögből eredő latin »diabolus« és a »satanas« magyar átírása.A vele kapcsolatos említések egyaránt megtalálhatóak a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban is. A Septuaginta, a Héber Biblia görög nyelvű fordítása hol a görög diabolosz (διάβολος, gonosz) szót használja, hol a satan (שָּׂטָן) héber szó fonetikus átiratát. A magyar bibliafordítások a satan szót fonetikusan átvették, míg a diabolosz helyett ördögöt, gonoszt írnak.

Az Újszövetség az Ádám és Éva bűnesetéről szóló történetben a kígyóval azonosítja, amely az Isten által tiltott fáról kínálta a gyümölcsöt az első emberpárnak.

Ádám és Éva

Ez a lap Ádámról és Éváról szól, akik a Biblia szerint az első teremtett emberpár. Az Ádám és az Éva keresztnevekről lásd az Ádám és az Éva lapokat.A Biblia, valamint a Korán szerint Ádám és Éva voltak az első emberpár, akiket Isten teremtett. Évát nem sokkal Ádám megteremtése után hívta életre Isten. Álmot bocsátott Ádámra, és egy bordájából alkotta meg Évát. A Biblia Ádám és Éva történetét Mózes 1. könyve, a Teremtés könyve második és harmadik fejezetében mondja el. Gyermekeik közül név szerint Káin, Ábel és Sét ismertek.

Édenkert

Az Édenkert vagy Paradicsom (más nevein Éden, Paradicsomkert, héber nyelven: גן עדן, Gán-'Éden) azon vidék neve, ahol a héber Biblia (Ószövetség) elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.

Egyes kutatók az édenkert eredeti helyének mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl vízzel elárasztott területét jelölik meg. Több szerző a sumer-akkád szövegek elemzésén elindulva a Biblia kezdeti történeteiről azt bizonyítja, hogy már jóval korábban korábban is ismerték őket.

Óbrassói ortodox templom

Az óbrassói ortodox templom, dedikációja szerint Istenszülő elszenderedése templom (Biserica Adormirea Maicii Domnului) a brassói Romántemplom utcában (Str. Bisericii Române) található. Óbrassó városnegyed első ortodox temploma, 1782–1783-ban épült barokk stílusban, Ștefan Necula kereskedő költségén. A romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-a-A-11336 sorszámon szerepel.

Az Ószövetség története

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.