Arámi ábécé

Az arámi ábécé a szíriaiföníciai térség elterjedt írásrendszere az i. e. 8. századtól. Viszonylag rövid ideig használták, mert hamar kialakultak különböző helyi változatai, amelyek végül teljesen kiszorították az i. e. 6. század folyamán, utolsó emlékei az i. e. 4. századból származnak. Az arámi ábécé történelmileg jelentős, hiszen gyakorlatilag minden modern közel-keleti írásrendszer erre vezethető vissza, valamint számos altáji írásrendszer Közép- és Kelet-Ázsiában.

Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy az arámi nyelv általános közlekedő nyelv volt az újasszír korban, majd Óperzsa Birodalom kancellárianyelve is ez lett.

Az arámi nyelv fennmaradt, de az írásrendszert felváltották az utódok, mindenekelőtt a héber és az arab.

arámi ábécé
Asóka kandahári felirata
Asóka kandahári felirata
Típusmássalhangzó-írás betűírás
Nyelvek arámi, héber, szír, mandán
Időszak i. e. 8–4. század
Irány jobbról balra
Felmenő írásrendszerekugariti ábécé
   ókánaánita
    föníciai
Rokon írásrendszerek rovás(?)
Leszármazott írásrendszerek héber, nabateus, arab, szír, palmürai, mandán, pahlevi, szogd, grúz

Története

Tel dan inscription
A Tel Dán-sztélé arámi felirata

A legkorábbi arámi nyelvemlékek újasszír és hettita ékírásban maradtak fenn, valamint luvi hieroglifákkal. A térségben korábban az ugariti írás – mint a betűírások elsője – terjedt el, amelyből a föníciai ábécé létrejött. A korai arameus királyságokban a föníciai írást használták (lásd Kilamuva-sztélé), amely idővel formailag is alakult, valamint jelkészletében az arámi nyelvhez idomult.

Arámi fokozatosan közlekedőnyelvvé vált az egész Közel-Keleten, az írásrendszer pedig felváltotta az addigi közlekedőnyelv, a babiloni írásrendszerét. Az arámi nyelvet ugyanis a babiloninál sokkal nagyobb területen elterjedt etnikum beszélte – maguk az arámiak (vagy arameusok) Mezopotámia keleti részétől Észak-Szíriáig és Urartutól Izraelig, valamint az egész Arab-félszigeten több hullámban megtelepedtek –, ráadásul a babiloni ékírásnál sokkal egyszerűbb írás volt. Az i. e. 5. század első felében az arámit vezették be az Óperzsa Birodalom királyi kancelláriájába, mint hivatalos közvetítő nyelvet. A perzsa vezetők az arámi írnokoknak óperzsa nyelven diktálták le a leveleket. Ezeket az írnokok arámira fordították és így küldték szét a birodalomban. Helyben azután szükség szerint lefordították helyi nyelvre, vagy visszafordították óperzsára. [1]

Ez a rendszer jól működött Etiópiától és Kis-Ázsiától a Szir-Darjáig és Indiáig, ezért a perzsa birodalom megdöntése után Nagy Sándor és utódai is alkalmazták. Mindez lehetővé tette az i. e. 2. századtól kezdve a különféle közép-iráni írásrendszerek, mint a pártus, középperzsa, szogd és a hvárizmi létrejöttét. [2]

Az ábécé

név betű változat megfelelő betű… ejtésközelítő (IPA)
ugaritiban ókánaánitában nabateusban héberben arabban szíriaiban grúzban
álef (āleph) álef 𐡀 𐎀 𐤀 alef א أ ܐ ʔ / a / e
bét (bēth) bét 𐡁 𐎁 𐤁 bét ב ب ܒ b / v
gámal (gāmal) gimel 𐡂 𐎂 𐤂 gimel ג ج ܓ ɡ / ɣ
dálat (dālath) dálat 𐡃 𐎄 𐤃 dal ד د ܕ d / ð
(hē) hé 𐡄 𐎅 𐤄 ha ה ܗ / h
váv (waw) váv 𐡅 𐎆 𐤅 waw ו و ܘ / / w / o / u
zain zain 𐡆 𐎇 / 𐎓 / 𐎑 𐤆 zain ז ز ܙ z
hét (ḥēth) hét 𐡇 𐎈 𐤇 ha ח خ,ح ܚ ħ
tét (tēth) tét 𐡈 𐎉 𐤈 tá ט ط ܛ nyomatékos tˤ
jud (yudh) jud 𐡉 𐎊 𐤉 ja י ي ܝ / j / i / e
káf (kāph) káf 𐡊 𐎋 𐤊 kaf כ ך ك ܟܟ k / x
lámad (lāmadh) lámad 𐡋 𐎍 𐤋 lam ל ل ܠ l
mim mim 𐡌 𐎎 𐤌 mém מ ם م ܡܡ m
nun nun 𐡍 𐎐 𐤍 nun נ ן ن ܢܢ ܢ n
szemkát (semkath) szemkát 𐡎 𐎒 𐤎 szimkat ס س* ܣ s
ajin (ayin) ajin 𐡏 𐎓 𐤏 ejn ע غ,ع ܥ ʕ
(pē) pé 𐡐 𐎔 𐤐 fa פ ף ف ܦ / p / f
szádé (ṣādhē) szádé1, szádé2 𐡑 𐎕 𐤑 szad צ ץ ص ܨ nyomatékos sˤ
kof (qoph) kof 𐡒 𐎖 𐤒 kof ק ق ܩ q
rés (rēsh) rés 𐡓 𐎗 𐤓 ra ר ر ܪ r
sin (shin) sin 𐡔 𐎌 𐤔 sin ש ش,س ܫ ʃ
táu (tau/w) táu 𐡕 𐎚 𐤕 22 ta.svg ת ت,ث ܬ t / θ

Hivatkozások

  1. Harmatta Selyemút 82. o.
  2. Harmatta Selyemút 82. o.

Források

  • Harmatta Selyemút: Harmatta János (2003). „A selyemút nyelvei”. Antik Tanulmányok XLVII (1), 81–88. o, Kiadó: Akadémiai Kiadó. HU ISSN 0003-567X.

Irodalom

  • Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem eKiadó és Szent István Társulat: Budapest, 2013) 372-391.

További információk

Anatóliai nyelvek

Az anatóliai nyelvek az indoeurópai nyelvelmélet szerint az indoeurópai nyelvcsalád egy ma már kihalt nyelvekből álló csoportja.

A legjobban dokumentált anatóliai nyelv a hettita, legkorábbi emlékei a Kr. e. 1900-tól 1200-ig tartó időszakból valók (ezen belül hieroglifikus hettita emlékek Kr. e. 700-ig), java részük a mai Boğazköyből (Hattuszasz), a hajdani Hettita Birodalom központjából, de jelentős Nesza, Szapinuva és Tapikka levéltára is. A nyelv korán kiveszett, miután a birodalom letűnt, a hagyománya is megszakadt, tehát külön munkát igényelt utóbb a megfejtése.

Az írott emlékeik részben ideogrammatikusak voltak (luvi hieroglifával írottak), tehát érthetőek, de nem olvashatóak, részben fonetikusak (ékírással írottak), ezek olvashatóak voltak, de nem érthetőek. A megfejtés a cseh Bedřich Hrozný nevéhez fűződik, s az így megismert hettita fontos bizonyítékokat szolgáltatott a laringális elmélet alapgondolatának megtámogatására. Ennek ellenére az indoeurópai nyelvelmélet az anatóliai nyelveket még nem képes megbízhatóan integrálni a történeti rendszerébe, ezért alternatív megoldásként már két további variáció is megszületett a besorolásukra, az indo-hettita elmélet és az endemikus kialakulás elmélete.

Szintén Kisázsiában adatolták a hettitához közel álló luvi és palai nyelveket, melyeknek önálló szövegemlékei a luvi hieroglifákkal írt dél-anatóliai epigrafikus szövegek. Luvi nyelvű hettita írnoki pecsétnyomó még Trójában is előkerült. A luvi nyelv egyáltalán nem halt ki, mivel a korai ógörögben, a lük a lüd nyelvekben tovább élt. Luvi közvetítéssel a hettita nyelv elemei is átkerültek a görögbe.

Armazi

Armazi (grúz nyelven: არმაზი) egy helyszín Grúziában, a történelmi Mcheta egy része, ahol az azonos nevű ókori város és a korai Kartli és Ibéria eredeti fővárosa található. Különösen az időszámításunk szerinti korai századokban virágzott, és megsemmisült a 730-as évek arab inváziója idején.

Arámi nyelv

Az arámi (arám, arameus, korábban káld, káldeus) nyelv az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágának nyugati (vagy északnyugati) alcsoportjába tartozó, egymással rokon sémi nyelvek összefoglaló neve, az úgynevezett kánaáni nyelvek (föníciai, héber stb.) közeli rokona. Kis törzsi nyelvekből fokozatosan előbb az Asszír és a Perzsa Birodalom diplomáciai nyelve, majd ezzel párhuzamosan Irántól Egyiptomig az egész Közel-Kelet és a Mediterráneum lingua francája, azaz közvetítőnyelve lett. Hatalmas irodalma számtalan feliratos emlék mellett olyan jelentős alkotásokat foglal magában, mint a Biblia arámi részei Dániel és Esdrás könyvében, a Biblia arám fordításai, a Targumok, a Biblián kívüli ókori zsidó irodalom leghatalmasabb műve, a Talmud és a posztbiblikus zsidó irodalom jelentős része; a szír kereszténység hatalmas mennyiségű önálló, illetve görög fordításirodalma. Ezen felül az arámi volt az Újszövetség korának, s így Jézusnak és az apostoloknak is a nyelve, írásrendszere pedig döntő befolyást gyakorolt a hébertől kezdve az arabon át a középperzsáig a térség valamennyi írására, sőt hatása a bráhmi íráson is felismerhető.

Jelentősége ma is igen nagy, a zsidó és szír vallási irodalom aktívan használja, fennmaradt változatait ma is beszélik, sőt, az internet jóvoltából az újarám nyelveknek egyfajta reneszánsza figyelhető meg.

Bráhmi eredetű írásrendszerek

A bráhmi eredetű írásrendszerek összefoglaló elnevezése több mint negyven ma használatos indiai írásnak, és nagy valószínűséggel innen ered a khmer, és a tibeti írás, de számos kelet és délkelet-ázsiai írás, mint a burmai, thai, illetve a japán írás egyik fajtája is. Eredetére vonatkozóan elméletek születtek a föníciai, vagy arámi ábécé-vel való kapcsolatára, ám az bizonyos, hogy első változata Indiában valószínűleg i. e. 500 körül jelenhetett meg a vele párhuzamosan fejlődő Kharosthi írással együtt, amely utóbbi azonban eltűnt i. e. 300 körül. Más feltételezések szerint az írás az indus-völgyi civilizációban született és már Harappában is használatos volt. Az ismert legkorábbi feliratok a Maurja dinasztia – melynek uralkodási területe felöleli az indiai szubkontinens szinte valamennyi területét – harmadik uralkodójához, Asókához (i. e. 270-232) köthetők. Általánosságban elmondható, hogy a bráhmi írásból származtatott mai írásrendszerek két nagy csoportra, azaz északi és a déli csoportra oszthatók, függetlenül attól, hogy a beszélt nyelv árja vagy dravida eredetű. Ez a felosztás is elég esetleges, mivel az egymáshoz közeli területek írásrendszerei is erősen hatottak egymásra. Az északi csoportba tartoznak az ősi írások, mint a gupta, nagári és szarada, valamint azok modern származékai, mint például a dévanágari írás, bengáli, gurmuki írás és orija írás. A déli csoportba a régi nyelvek közül a grantha, kadamba és kalinga, valamint ezek modern megfelelői, a tamil, malajálam, kannada, telugu és szinhála tartozik. Ez utóbbi öt dravida nyelvnek van önálló írása és történetileg is jelentős írásbelisége.

Dévanágari írás

A dévanágari írás Indiában alakult ki a 10–13. század közötti időszakban. Ezt az írást használják a hindi és szanszkrit nyelvekben, továbbá módosított változatát több indiai nyelvben, például a maráthiban és a nepáliban.

Edomi nyelv

Az edomi nyelv más néven edomita nyelv, idumita nyelv, idumeai nyelv kihalt kánaáni nyelv, amely a héberrel és moábival szoros rokonságban állt. A nyelvet a Krisztus előtti 1. évezredben beszélték a mai Izrael déli és Jordánia délnyugati részén. Kihalásának idejét nem sikerült még behatárolni.

A Bibliában is szerepel Edom népe, sőt a Szentírás eléggé nyilvánvalóan érzékelteti, hogy a zsidók és edomiták azonos gyökerekkel rendelkeznek (Edom ősatya Ézsau Ábrahám unokája).

Az edomi nyelvről csekély információk állnak rendelkezésre. A nyelv előbb főníciai majd arámi ábécével íródott (erre az írásra a Kr.e. 6. században tért át). A moábi nyelv héber ábécét használt. A moábihoz hasonlóan az edomi nyelv is megőrizte a nőnemre utaló -t végződést. A nyelvet jelentős arámi és arab hatások is érték, ezzel különül el leginkább a hébertől. Emiatt, miként a moábi nyelv esetében is, bizonyos nyelvészek az edomit csupán a héber egy nyelvjárásának tartják.

Föníciai ábécé

A föníciai ábécé az egyik elfogadott álláspont szerint az ókánaánita ábécé leszármazottja, azonban az ugariti ábécé esélyesebb jelölt erre történeti és írástörténeti okokból. Az ugariti ábécét viszonylag későn ismerték meg, amikor az írás keletkezéséről már kialakult egy elfogadott elmélet. Létezését a hagyományoknak megfelelően i. e. 1050 óta tartjuk számon. Az ábécét a föníciaiak használták északi-sémi nyelvük lejegyzésére. Az ábécé modern leszármazottai közé tartozik a héber ábécé, a görög ábécé, a latin írás és a cirill ábécé is, bár a görög ábécé nevei jobban hasonlítanak az ugariti ábécé megfelelő betűihez. Csakúgy, mint az ókánaánita, a föníciai is mássalhangzóírás, amely nem tartalmaz jeleket a magánhangzókra – ezek kimaradtak a leírt szövegből. Az első ábécé, amely már a magánhangzókat is jelölte, a görög ábécé volt.

Föníciai feliratokat számos, a Mediterráneum környékén található korábbi föníciai város és gyarmat területén találtak, mint például a ma Libanonban elhelyezkedő Bübloszban, és a tunéziai Karthágóban. A később felfedezett leletek az ókori Egyiptomban történt használatot is igazolják.

Héber ábécé

A héber írás eredeti formájában egy 22 betűt (vagy karaktert) tartalmazó, úgynevezett „abdzsad” (abjad), azaz tisztán mássalhangzóírás, amelyet az ókortól kezdve napjainkig a héber nyelv írására használnak. Ugyanezt az írást használták és használják ma is, esetleges kisebb módosításokkal a zsidó diaszpóra számos más nyelvének – például a német jiddis, a spanyol ladino vagy a judeo-arab nyelvek – leírására is. A bibliai szövegek lejegyzése során kialakult úgynevezett pontozási rendszer eredetileg nem volt része az írásnak.

Az írástípusok tekintetében szokás föníciai, arámi, szamaritánus, héber stb. írásokat külön tárgyalni, ezek azonban csak a betűformában mutatnak eltérést, mind ugyanannak az írásnak a változatai. Éppen ezért a betűk sorrendje, elnevezéseik, fonetikai értékük és használatuk módja is megegyezikA héber nyelvhez használt írástípusok a történelem során jelentősen változtak, így beszélhetünk óhéber, kvadrát, rási és modern kurzív típusú írásokról. (Ezek a legjellegzetesebb csoportokat jelentik.) A jelen cikkben szereplő típus a kvadrát. Az ókori Izraelben eredetileg használt óhéber és a mai kvadrát semmiben sem hasonlít egymásra, utóbbi az arámból fejlődött ki.

Nabateusok

A nabateusok, (latin írásmóddal nabataeusok, görögben nabateai) az ókori Arábiában élt nép. Egy olyan törzsnek a leszármazottai voltak, amely az i. e. 6. században Arábia déli részéről (Sába) a Földközi-tenger partján fekvő északi, sivatagos területek felé vándorolt, majd jellegzetes, vándorló nomád életformájával felhagyva, magasan fejlett, vegyes etnikai összetételű civilizációt hozott létre. Szállásterülete Szíria és Arábia határán, a Negev-sivatagban, illetve az Eufrátesztől a Vörös-tengerig terjedt. Királyságuk központja Petra sziklaváros volt a mai Jordánia, a korábbi Edóm területén.

Letelepedésüket Kháldea i. e. 585-ös nagyarányú hódító hadjáratai tették lehetővé, amelynek révén az edomita államiság megszűnt, és a kialakuló hatalmi vákuumba behatoló népek nemcsak letelepedhettek, de államiságot hozhattak létre. Ezenkívül elősegítette a népkeveredést is, mivel a kháldeusok elől dél felé menekülő lakosság a későbbi Nabatea területén menedéket talált, összeolvadva a délről érkező népességgel.

Kevés ismeret áll rendelkezésre róluk egészen i. e. 312-ig, amikor is I. Démétriosz Poliorketész, Makedónia királya sikertelen támadást indított a Holt-tengertől délre fekvő hegyi erődjük és fővárosuk, Petra ellen. Gazdagságuk legfontosabb forrása az Arábia belsejéből a partvidékre irányuló gazdag karavánkereskedelem volt, amelyben a dél-arábiai áruk és piacok összeköttetését teremtették meg a Földközi-tenger medencéjével.

Szkíta nyelv

A szkíta nyelvet, pontosabban a szkíta népek nyelvét – közmegegyezés szerint – az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágán belül az iráni nyelvek keleti csoportjába osztják be. E csoportban csupán az oszét és a jagnobi él, a többi ide sorolt nyelvet (avesztai, baktriai, szkíta, szarmata, alán, szogd és khoraszmiai) a nyelvészek kihaltnak tekintik.

Az iráni nyelvek változtak az idő múlásával, s feltételezések szerint a szkíta népek nyelve is hasonlóképpen. Ezzel kapcsolatban – a bizonyítás mellőzésével – szkíta nyelvjárásokról, illetve önálló szkíta nyelvekről is beszélnek.

A szkíta népek nyelvét – összefüggő nyelvemlékek híján – töredékeiből próbálják egésszé szerkeszteni. Valójában csupán néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést, illetve egy-két nyúlfarknyi, különböző jelekkel és ábécékkel rögzített – megfejtetlen vagy vitatott tartalmú – szkíta feliratot ismerünk.

Az ó- és a középkor tudósítói által rögzített valamennyi szkíta kifejezés névszó, többségük személynév. (Utóbbiak nem feltétlenül mind szkíta eredetűek, hiszen a névválasztást befolyásolhatja a környezet, a divat, a vallás stb.)

Jószerével semmit sem tudunk a szkíta nyelv hangzóiról – ezzel kapcsolatban egyelőre minden csak feltételezés –, és azt sem tudjuk megmondani, vajon hajlító vagy ragozó stb. volt-e a szkíták nyelve. (Lásd még: Nyelvtipológia.) Következésképpen a szóban forgó népesség, illetve nyelvük iráni mivolta szintén csak feltevés – részben igazolt tételeken alapuló vélelem –, melyet eddig még nem ellenőriztek minden oldalról. Nagyjából ugyanez vonatkozik az ellenkező érvényű megállapításokra is. Más szóval a szkíták nyelvének hovatartozását – ha ragaszkodunk a kérdés tárgyilagos értékeléséhez – egyelőre csupán találgathatjuk.

Székely–magyar rovásírás

A székely–magyar rovásírás (vagy székely írás vagy magyar rovásírás) alapvetően alfabetikus írás, amelynek egyes elméletek szerint szótagjelei, szó- és mondatjelei is vannak. Jellemzője, hogy minden hangra külön jelet alkalmaz. A székely-magyar rovás a kialakulásától kezdve folyamatosan használatban lévő, ma is élő írás, amely egyrészt a magyar írások közé, másrészt a rovás íráscsaládba tartozik.

Ezt az írást a magyarok több csoportja használta, s mindennapi használatra alkalmas írásként a székelyek őrizték meg. A legrégebbi feliratokat leggyakrabban különböző anyagokba, például fába, csontba, kőbe és fémbe karcolva, illetve vésve lehet megtalálni. A középkortól megjelenik a kézzel papírra írott változata, a jelenkorban pedig a nyomtatott és digitális formája is.

Az egyik eredetelmélet szerint a székely-magyar rovásírás közvetve a birodalmi arámi írásból eredt. Vannak, akik szerint a székely írás egy ősi, szó- és mondatjeleket alkalmazó írásból származik, amelyet a magyar nyelv számára fejlesztettek ki. A székely-magyar rovás nem azonos sem a nagyszentmiklósi kincsen is látható az írástörténeti szakirodalom egy részében „tiszai írás” néven tárgyalt kárpát-medencei rovásírással, sem a kazáriai rovásírással.

Az ISO/IEC 10646:2014 nemzetközi szabvány nemzeti bevezetéseként 2015-ben magyar nemzeti szabvány lett a rovásírás MSZ ISO/IEC 10646:2015 hivatkozási számmal, amely a Szabványügyi Közlöny 2015. július 1-i számában jelent meg.

Tel Dán-sztélé

A Tel Dán-sztélé két töredékből (B1 és B2) álló feliratos kőtábla, amelyeket Tel Dán ásatásain 1993 júliusában tártak fel. Majdnem egy évig tartott, mire a két darab összetartozó voltát felismerték, de összeillesztése még mindig bizonytalan. Az általában elfogadott álláspont szerint a két darab az eredeti kőtömbön egymás mellett helyezkedett el, de a kérdés még vitatott. Összesen tizenhárom sor töredékei ismerhetők fel.

Datálása is bizonytalan. Az i. e. 733-as asszír dúlás rétege alatt volt, ezért ettől korábbi. Azonban már másodlagos leletkörnyezetből ismert, a darabokra tört kőtömböt egy épület falaiba építették be, feltehetőleg héber építészek. George Athas véleménye szerint a sztélé Hadad-Ezrá (vagy II. Barhadad) felirata, mások Hadad-Ezrá fia, Hazaél, sőt még későbbi, esetleg i. e. 8. századi keletkezésűnek tartják.

A szöveg egy arámi (arameus Damaszkusz) király győzelmét örökíti meg, aki Izrael, illetve Dávid háza felett aratott győzelmet. A Dávid háza kifejezés fordítása szintén vita tárgyát képezi, mivel a „dwd” feloldása nem csak Dávid lehet. A Bibliában a Királyok második könyve két alkalommal említ arámi–héber konfliktust. Az egyik mindenképp Hadad-Ezra nevéhez fűződik, a másik (rámót-gileádi csata) vagy Hadad-Ezra, vagy az ő fia, Hazaél idejében volt.

A Mésa-sztélével együtt összesen ez a két dokumentum van, ami megerősítheti a biblikus Dávid-háza említéseket.

A szöveg datálása két töredékes név és a dwd szó alapján történt. Amennyiben a [...]rm név yhw kiegészítése helyes, csak akkor szól Jórámról, aki Akháb fia. A szöveg tartalmazta egykor [...]rm apja nevét, de olvashatatlan, így csak feltevés, hogy ʾḥʾb állt ott. Szintén gyakorlatilag olvashatatlan szakasz, amelyik a sztélé felállítása idején regnáló izraeli királyt említi, a rekonstrukció (wyhwʾ.m) kizárólag azon alapul, hogy a fentebbi névtöredék Jórám. A Jórámként olvasott nevű uralkodó Akházjáhu nevű fia és a Biblia szerint őket meggyilkoló Jéhu is teljesen bizonytalan, emellett Akháznak egy-egy fia és unokája is viselte ezt a nevet, az unoka Jórám fia. A nevek ilyen rekonstrukciója elég jól megfelel a Bibliából ismert információknak, leszámítva azt, hogy a Biblia szerint Akházjáhu balesetben halt meg. A tény azonban csak annyi, hogy egy arámi király győzelméről van szó egy valakinek a fia, [...]rm nevű, ismeretlen helyen (talán Izraelben) uralkodó király felett, akinek a fia is meghalt, és akit egy szintén ismeretlen nevű személy követett a trónon.

Ha a fentiek szerint rekonstruált nevek helyesek, akkor a sztélé felállítása Jéhu uralkodása idején, az i. e. 9. század második felében történt.

Thai írás

A thai írás a thai nyelv írott változata, amely az alábbiakból áll:

44 mássalhangzójel (ez a szűken vett thai ábécé),

28 magánhangzójel (a mássalhangzók köré írt jelek)

és 4 mássalhangzó-magánhangzó kombináció (ezeket időnként besorolják az ábécébe), továbbá

4 tónusjel (a középső tónust nem jelölve),

10 számjegy (bár többnyire az arab számokat használják)

egyéb thai jelek (pl. ismétlés, „stb.”, magánhangzó-rövidülés, néma betű jele),

valamint néhány nemzetközi jel (kérdőjel, felkiáltójel, idézőjel, három pont).A pont (egyes rövidítések kivételével) nem használatos; a mondatokat szóköz zárja le, ugyanez szerepel a tagmondatok és a tulajdonnevek határán, de máskülönben nem jelölik a szóhatárt.

Kis- és nagybetűket nem különböztetnek meg; ezek kézírásos formája megegyezik a nyomtatottal, és balról jobbra halad.

Az alábbi cikk a Kékesi-féle 2003-as Thai–magyar, magyar–thai kéziszótár (ISBN 974-272-746-5) átírásán alapul. – A kéziszótár, illetve a Keleti nevek magyar helyesírása által alkalmazott, valamint az angol átírás különbségei megfigyelhetők a Thaiföld tartományainak listája szócikkben.

Ugariti ábécé

Az ugariti ábécé egy ékírásra épülő bővített abugida írásrendszer, amely 31 karakterből áll és a szótagírásból kialakuló betűírások első képviselője. A szótagokból legtöbbször csak a mássalhangzókat és a kettőshangzókat írták le, alapvetően csak az alpa magánhangzó létezett. Az i és u magánhangzók későbbi fejlemények lehetnek.

Egy kihalt sémi nyelv, az ugariti lejegyzésére használták, és néhány hurri nyelvemléken kívül kizárólag Ugarit térségében használták. I. e. 1400 körüli az első ismert, ezzel az írástípussal készült dokumentum. Az ugariti nyelv az 1928-ban kezdődő rasz-samrai feltárásokig teljesen ismeretlen volt.

Írás

Az írás a gondolat rögzítése jelekkel, írásjegyekkel, betűkkel, számjegyekkel vagy hangjegyekkel. Van nyelvhez nem kötődő és fonetikus változata is. Mai formájában egyezményes karakterekkel írt jelsor, amelynek rögzített értelmezése, szabályos és egyértelmű kiolvasása létezik, vagy létezett. Az első ismert jelrendszerek még nem alkalmasak a nyelv rögzítésére. A feljegyzésre használt eszköz vagy eszközök, valamint azok hordozója sokféle lehet. Az írást hordozó anyag tartóssága lényeges, hiszen általában a rögzítésnek az ismeret megbízható és hű átadása a célja.

Az írás párja az olvasás, ami az írott szövegben megfogalmazott gondolatok és információk értelmezése. A modern társadalmakban az írás elemi kultúrtechnika, és az alapkészségek közé tartozik. Az írás, mint kommunikációs eszköz története elválaszthatatlan az írásrendszerekétől. Egy írástudó társadalomban az írás és az olvasás készségének hiányát analfabetizmusnak, vagy illiterációnak nevezik.

A legtöbb írásbeliséggel bíró nyelvben az írás a beszéd kiegészítése. A paszigráf nyelveket kivéve az írás nem egy önálló nyelv, hanem egy eszköz a nyelv rögzítésére. A beszélt nyelv szerkezetét követi, rögzíti annak szókincsét, nyelvtanát és szemantikáját. Az írásnak különböző céljai lehetnek, naplóírás, feljegyzések készítése, történet elmesélése, tudományos, irodalmi művek készítése. Segíti a történetek feljegyzését, a kultúra fenntartását.

Az első civilizációk főként praktikus célokra használták az írást, mint pénzügyi feljegyzések, törvények, történetírás és információcsere. Az írást Mezopotámiában találták fel, ahol a Krisztus előtti 4. évezredben a kereskedelem és a közigazgatás bonyolultsága túllépte az emberi memória kereteit. Az ókori Egyiptomban és Közép-Amerikában az írást naptárkészítésre, történeti és környezeti események feljegyzésére fejlesztették ki.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.