Amoriták

Az amoriták, vagy amurruk, amurrúk, emoreusok (héberül emōrî, egyiptomiul Amar, akkádul Tidnum vagy Amurrūm, sumerul MAR.DU vagy Mardu) ókori sémi nép volt a Közel-Keleten. Számos városállamot alapítottak Észak-Szíriában és Észak-Mezopotámiában. A III. uri dinasztia korában beszivárogtak Sumer és Akkád területére is, végül ők adták az Óbabiloni Birodalom uralkodó dinasztiáját (Hammurapi). A mardu/amurrú szó eredeti jelentése „nyugat”, ami arra utal, hogy eredeti szállásterületük az akkádoktól és sumerektől nyugatra eső sztyeppés, félsivatagos térség volt.

Worshipper Larsa Louvre AO15704
A larszai imádkozó, aki Hammurapi hosszú életéért könyörög Amurrú istennek

Nyelvük

Az amoriták nyelve a nyugati sémi nyelvek közé tartozott a ma élő nyelvek közül a modern héberhez állt legközelebb. Nehéz közelebbit megállapítani nyelvükről, mivel letelepedve a sumerek és akkádok kultúráját átvéve azok nyelvén kezdtek írni.

Történetük

Nem tudjuk, mikor kerültek a Mezopotámia és Kánaán közötti sztyeppés, félsivatagos területre, de a 3. évezred második felétől az Eufrátesz folyótól nyugatra nagy területeket népesítettek be. A helyzetet bonyolítja, hogy a sumer és akkád szövegek minden nyugati nomádot mardu/amurrúként emlegetnek. Egy részük korán letelepedett, más részük nomád, félnomád életmódot folytatott. A letelepedés emlékét őrizheti az eredetileg nomád isten Mardu(k)/Amurrú házasságáról szóló történet, amiben a (Kazallu) városi Numusda isten lányát vette feleségül, bekerült a babiloni pantheonba, majd lett később Babilon fő istene.

A korai bronzkor alatt az amurrúknak (Kr. e. 3200 - 2000.) fejlett városállamaik voltak – mint Ebla, Karkemis és Jamhad (központja a mai Aleppó). A városokat erős falak védték a támadásoktól, míg az épületek az építészet magas színvonaláról tanúskodnak. Az amorita városállamok kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat létesítettek dél és kelet mezopotámiai városállamokkal. Ezekre a kapcsolatokra bizonyíték, hogy a fejlett amorita művészet és építészet hatott a Mezopotámiaira, ők viszont az ékírást importálták Dél-Mezopotámiából. A későbbiekben az amorita városállamok kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek Kánaánnal és Egyiptommal is.

Aztán Kr. e. 2300-ban számos városállam pusztult el Szíriában, beleértve Eblát is, valószínűleg egy hadjárat során, amelyet a dél mezopotámiai Akkád királyság indított a leigázásukra. Talán klimatikus okai is lehettek, hogy ekkoriban a korábbi letelepedett földművelő életmód rovására előretört az állattenyésztő nomadizmus és az amurrúk a korábbi nyugati városi központokból keletebbre húzódtak. Kr. e. 2000-től már komoly veszélyt jelentettek Mezopotámia városállamaira. De nemcsak fenyegették, hanem fokozatosan meg is telepedtek a két folyó közt, és számos királyságot alapítottak, az első jelentőset Larszában, vagy I. Samsi-Adad az első, rövid életű asszír birodalmat. Leghíresebb királyságuk Babilon volt, leghíresebb királyuk Hammurapi (Kr. e. 1792 - 1750), az Óbabiloni Birodalom alapítója.

A Kr. e. 2. évezredben a Szíriában maradt amorita népesség eltűnt, beolvadt az újabb sémi hullámok népeibe.

Törzsi csoportjaik

A mári szövegekből több törzs vagy törzsi csoport nevét is ismerjük, leggyakrabban a jaminiak és hanaiak törzsszövetségei jelennek meg a forrásokban, de ilyenek még a szimaliak, jahrurúk, amnanúk, szutúk, rabbaiak, a numhimú és a jamutbal szövetség, stb.

Ezek nem mindegyikéről tudjuk biztosan, milyen rokonságban álltak egymással, besorolhatók-e az amurrúk közé. Bonyolítja a helyzetet, hogy az egyes nevek jelentése időben is változott és esetleg egy időben más helyen is mást érthettek alatta. Megfigyelhető volt, hogy egyes nevek értelme kibővült és kezdtek alatta minden nomádot érteni. Vonatkozik ez magára az amurrúk elnevezésre is. A szutúkat van, aki nem sorolja az amurrúk közé, van, aki igen.

Jaminiak

i. e. 1800 körül a jaminiak szövetségéhez tartozó törzsek főleg az Eufrátesz mellett, Tirka – a mai Asára – környékén és a Balíh felső folyása környékén éltek. A jaminiak törzsszövetségéhez tartozott többek között az

  • jahrurúk – egy Máriból származó levél országukat Ékallatum várossal hozza kapcsolatba. Létezett egy Szippar-Jahrurum nevű helység, amiből feltehető, hogy a törzs Mezopotámia közepén lakott.
  • amnanúk – a régészeti leletek szerint Mezopotámia legdélebbi részén éltek, de róluk is elneveztek egy helységet Szippar közelében. Szippar-Amnánum fallal körülvett város volt, Szín-Kasid, Uruk királya i. e. 1850 körül itt uralkodott, magát az „amnanúk királyá”-nak nevezte, ahogy valamivel később egy másik uruki király, Szín-gamil is.
  • ubrabaiak
  • rabbaiak – őket I. Samsi-Adad, mint a Máriban felvonult jaminiak „fivéreit” említi.
  • jarihiak - egy mári levél említi őket, valószínűleg a jaminiak közé sorolhatók.

A jaminiak ellen Jahdun-Lim folytatott háborút, és végül legyőzte őket, de továbbra is gondot okoztak neki engedetlenségükkel. Még a valószínűleg a jaminiak közül származó I. Samsi-Adad is arra intette fiát, az akkori mári uralkodó Jaszmah-Adadot, hogy bánjuk velük kíméletesen. Zimrí-Lim idején is ismétlődő birkalopásokat hajtottak végre a Mári uralma alá tartozó területen, de ennél súlyosabb problémát is okoztak, amikor Harrán királyával és Zalmakum országgal szövetkeztek, hogy elfoglalják Dirt – a mai Dér-ez-Zór közelében és Tuttult.

Hanaiak

i. e. 1800 körül a hanaiak szövetségéhez tartozó törzsek főleg az Eufrátesz mellett, Mári és a Hábúr között voltak fellelhetők, de előfordultak a mellékfolyók környékén is. Nem mindig megállapítható, hogy azért, mert ott legeltettek, vagy azért mert Mári királyától valamilyen feladatot kaptak. A hanaiak ellen is folytatott Jahdun-Lim győztes háborút, ami után felvette a hanaiak királya nevet, de velük a viszonya sokkal jobb volt, mint a jaminiakkal. A hanaiak területét a korabeli források Hána országaként is szokták említeni. Zimrí-Lim békét közvetített közöttük és a Hábúr felső folyásánál fekvő Idamaraz ország között.

A mári szövegek a hanaiak kapcsán megemlékeznek kisebb egységeikről a ga'u-król, pl. olajfejadagjuk elosztásakor 13 ilyet sorolnak fel. Minden ga'u élén egy sejk állt, a ga'ut azonosíthatjuk a mi törzs fogalmunkkal. Etimológiailag a ga'u a héber goj szónak felel meg. Valószínűleg a többi törzsszövetség is hasonló szerkezetű volt, és itt a törzs, ill. törzsszövetség valószínűleg alkalmilag létrejött alakulat volt, ahogy később az eurázsiai sztyeppén is megfigyelhető volt.

Szimaliak

A szimaliak ritkábban fordulnak elő a Mári szövegekben, de mindig pozitív értelemben, sosem ellenségként. Vagy bort visznek Máriba – nomádok révén nyilván nem a sajátjukat –, vagy Zimrí-Lim szövetségesei a jaminiak ellen, akik mindig engedelmeskednek a katonai „behívónak”, nem úgy, mint a jaminiak. Ebből egyes kutatók arra következtetnek, hogy Zimrí-Lim és dinasztiája (Jaggid-Lim, Jahdun-Lim) eredetileg közülük kerülhetett ki.

Egyéb törzsszövetségek

  • numhimú szövetség – a Tigris és a Zagrosz között éltek.
  • jamutbal szövetség – Mezopotámia északi részén éltek, országukat a szövegek Jamutbal-ként emlegetik, uralkodójuk i. e. 1840 körül Kudur-Mabuk volt.
  • szutúk – eredetileg feltehetően ők is egy amurrú csoport voltak, de nevük jelentése később jelentősen kibővült, és minden nomádot jelentett.

Források

  • A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia. 2. kiad. Budapest: Gondolat. 1982. ISBN 963 281 151 8
  • Horst Klengel. Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Budapest 1985. ISBN 963 281 618 8
  • Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8

Irodalom

  • Dobos Károly Dániel: Sém fiai – A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története (Pázmány Egyetem eKiadó és Szent István Társulat: Budapest, 2013) 103-110.
Adad

Adad vagy Addu az akkád mitológia viharistene, illetve általános időjárásisten és szelek irányítója. Körülbelül azonos a sumer Iskur istennel. Nevét általában DIM alakban írták, Iskurral azonos módon (𒀭𒅎 vagy 𒀭𒉎 vagy 𒀭𒅏). Az IM logogram jelentése „eső” vagy „vihar”, a név sumer alakja egyszerűen esőistent, viharistent jelent. A Hadda, Addu, Adad név talán szintén a sumer ad-da („atya”) szóra vezethető vissza. Szent száma a hatos.

Míg a sumer mitológiában a természeti istenek másodrendű szerepet játszottak a kozmikus istenekhez képest, addig a sémi mitológiákban ezek váltak elsődlegessé. Adad kultusza különböző úton-módon elterjedt más térségekben is, elsősorban Sziriában, ahol az i. e. 1. évezred folyamán az arámiak Hadad néven tisztelték. Anatóliában az óasszír kereskedelem korában a hettiták az írásjelet vették át saját viharisteneik (Tarhuntasz, Taru) leírására. Ugyanígy a hurrik Tessub nevét írták Adad logogramjával. Az anatóliai viharistenekhez kapcsolódó bikakultusz is Adadtól ered, akinek szent állata a bika. (Zeusz, aki szintén időjárásisten, szintén felvette időnként a bika alakját, Krétán erős bikakultusz volt). Hadadon keresztül Baál kialakulása is Adadra vezethető vissza.

Adad kultuszai az i. e. 2. évezred folyamán az amoriták megérkezésével kezdtek erősen terjedni. Észak-Szíriában már az i. e. 3. évezredben adatolható Hadda isten létezése, az amoriták (nyugati sémik, akik azért kapták ezt a nevet, mert Mezopotámiába nyugat felől érkeztek) hozhatták magukkal, itt pusztán az azonos tevékenységi kör miatt azonosult Iskurral. Talán e sémik egyetlen istene volt, mivel mitológiája nagy részben Iskurra épül, az ő családi kapcsolatai jelennek meg Adadnál is, csak akkád-amorita nevekkel. Asszíriában az óasszír uralkodók közül többen viselték Adad nevét, mint például I. Samsi-Adad, aki az első nagyobb asszír hódításokat vezette, vagy fia, Jaszmah-Adad, Mári kormányzója. Babilonban már Szumu-la-Él évnevei bizonyítják az Adad-kultusz meglétét, uralkodásának hetedik évétől a kilencedikig egy meg nem nevezett Adad-templomot építtetett. Egyik fő kultuszhelye Karkarban volt, ahol az Ékarkara Adad temploma, az Édurku pedig felesége, Sala tiszteleti helye.

Akkádok

Az akkádok kora ókori szemita népcsoport Mezopotámia területén. Az i. e. 3. évezred elején már jelen voltak a térségben, mint nomád vagy félnomád, esetleg legelőváltó pásztorok. Saját magukra alkalmazott népnevüket nem ismerjük, az elnevezést fővárosuk, Agade után kapták. Az i. e. 3. évezred első felében egyre több helyen megtelepedtek és önálló városokat alapítottak, kulturálisan asszimilálódtak a sumerekhez. Átvették a sumer ékírást, amelyet saját szemita nyelvükre, az akkádra alakítottak.

Az akkádok gócpontja a Tigris és Eufrátesz folyók közti Közép-Mezopotámiában, Asszíria és Tengerföld között helyezkedett el. Legjelentősebb városuk Agade, amelynek egyik uralkodója, Sarrukín legyőzte Sumer főhegemónját, Kist és saját birodalmat alapított.

Az akkádok végül a szintén szemita amoriták vándorlása után, az óbabiloni korban feloldódtak a babiloni népességben.

Amorita nyelv

Az amorita nyelv a nyugat-sémi nyelvek északnyugati csoportjába tartozó holt nyelv.

Saját neve: amurrú, egyéb nevei: emoreus, emóri.

Az amoriták Közel-Keleten, a mai Szíria területén, továbbá az ókori Észak-Mezopotámiában éltek. A III. uri dinasztia korában beszivárogtak Sumer és Akkád területére is, végül ők adták az Óbabiloni Birodalom uralkodó dinasztiáját (Hammurapi). A Héber Bibliában (Ószövetség) a Mózesi könyvek is többször említik őket Kánaán területén.

A Kr. e. 3. évezred második fele és Kr. e. 2. évezred első fele között beszélt ékírásos nyelv volt. Rövid feliratokból, személy- és helynevekből ismert.

Amurrú (isten)

Amurrú (akkád név, sumer neve: Martu, esetleg Mardu) az amorita nomádok deifikációja, később viharisten volt. Az i. e. 2. évezredben bekerült a babiloni panteonba, amikor az amoriták bevándoroltak Mezopotámiába. Nem tévesztendő össze Marduk babiloni főistennel.

Az akkád mitológia szerint felesége Bélet-Széri, később Asratum vagy Atirat is szóba kerül feleségeként. Egy óbabiloni korú, sumer nyelvű mítosz – amely csak egyetlen példányban ismert –, Martu házassága azt meséli el, hogyan vette feleségül Numusda, Kazallu város főistene lányát. Ez egy etiológiai mítosz, amely azt magyarázza el, hogyan vándoroltak be az amurrúk Mezopotámiába illetve hogyan került be Martu a babiloni panteonba.

A legelső ismert sumer eposz a Martu nevet használja. Ez a név azonos a nyugati sémik, vagyis az amoriták sumer nevével, amit mar-tu, mar-du, mar-du2, mar-du8, mar-du10 írásváltozatokkal jegyeztek le. Martu alakja a nomádokat jelképezi, amikor Numusda lányát a többi isten megpróbálja lebeszélni a házasságról, a nomádok jellemzőit sorolják fel:

– Komoróczy Géza fordítása

Az amoriták az i. e. 3. és i. e. 2. évezred fordulóján jelentek meg Észak-Mezopotámiában, meggyengítették a III. uri dinasztia államát, és gyors ütemben települtek be Dél-Mezopotámiába is. Az eposz legkésőbb az i. e. 17. században keletkezett, így nyilvánvalóan az amoriták asszimilációjának mitikus megfogalmazása. Mítoszként így nem is az igazi, csak mitikus jellegű eposz.

Martu/Amurrú valószínűleg azonos az amorita Éllel, ezért is lehet az, hogy az amorita uralkodók nevében sokkal gyakorib az Il - ld. pl. Ila-kabkabi, mint az Amurrú.

Amurrú (királyság)

Amurrú az amoriták királysága volt az i. e. 2. évezred közepén, Kánaán északi részén, ill. más értelmezés szerint annak északi szomszédja. Területe nagyjából az Orontész folyótól a mai Libanon északi határáig terjedt. Az Egyiptom által Retenunak nevezett terület északi részét alkotta, a középső rész Lebanon, a déli pedig Djahy – a mai Izrael és Palesztina – volt az egyiptomi szövegekben.

Amurrú királyai közül az első nevek Abdi-Asratum és Aziru, akiket az Amarna-levelekből ismerjük. Abdiasirta (ʿAbduaširta) egyesített először nagyobb területeket Damaszkusz környékén, az Orontész felső szakaszától nyugatra. A tengerhez is szándékozott kijutni, azonban a tengerparti városokkal vívott csatározások közben elesett.

Fia, Aziru ügyesen lavírozott Hatti és Egyiptom között, miközben a föníciai partvidék középső vidékét megszerezte. Ezzel rátette a kezét az Egyiptomból és a kánaánita vidékekről Mitanni felé haladó kereskedelmi útvonalakra. Nemcsak veszélyeztette Egyiptom érdekszféráját, de néhány közvetlenül Egyiptomnak adózó szíriai területet is elfoglalt, ezért személyesen kellett felkeresnie Ehnatont. Hazatérve azonban I. Szuppiluliumasszal kötött szövetséget. Ez az orientáció a hattuszaszi levéltár alapján tartósnak bizonyult, még utódai is a hettiták szövetségesei voltak, mint például Duppi-Tesub II. Murszilisz, fia Bentesina III. Hattuszilisz idejében, és az ő fia I. Sausgamuva (hettita Šawuška-Muwaš), aki III. Tudhalijasszal kötött szerződést.

Amurrút végül a tengeri népek inváziója döntötte romba, utolsó uralkodója II. Sausgamuva és helyén több önálló városállam létesült.

Apil-Szín

Apil-Szín (sumer a-pil-dsu4.en, akkád awêl-sîn) az amorita I. babiloni dinasztia negyedik uralkodója. Szábium fia és utódja, Szín-muballit apja. Tizennyolc évig uralkodott, a középső kronológia szerint az i. e. 19. század második felében. Trónra lépését ez a rendszer i. e. 1830-ra teszi.

Uralkodásáról nagyon keveset tudni. Arra is csak következtethetünk, hogy Babilonon kívül más várost nem uralt, mert a hozzá legközelebb esőket is fia, Szín-muballit hódította meg. Bár a második évnév szerint Barszip falait építtette ekkor fel. A legtöbb évnév városfalak, templomok és csatornák építéséről, vagy díszes trónszék készítéséről szól, ami tetemes anyagi háttérre enged következtetni. Ekkor épült Nabú temploma, az Ézida, Inanna temploma, az Émasdari, a Samas-csatorna, Babilon keleti főkapuja. Az utóbbi valószínűleg az a kapu, amiről a város a Babilon nevet kapta (báb-iláni = „istenek kapuja”). Ismert egy Dūr-Apil-Sin nevű erőd is.

Ebből a korból rengeteg üzleti dokumentum maradt fenn, amelyek nem említik őt, vagy datálásukban nem az ő uralkodási éveit használják. Ennek ellenére a tizenhetedik évig minden évnevet ismerünk, de ezeket viszonylag kevés dokumentumban írták le. Ezt a tényt nehéz megmagyarázni, hacsak az nem indokolja, hogy Babilon ekkor valamilyen külső fennhatóság alatt volt. I. Ismé-Dagan már a hanyatló Óasszír Birodalmat képviseli Elám és Mári expanziója miatt, ezért Asszíria nem valószínű, inkább Mári lehet, amelynek uralkodója ekkor Jahdun-Lim volt.

Gutik

A gutik (kútúk, gutiak, kútaiak) már az i. e. 4 – 3. évezred fordulóján Mezopotámia peremvidékén élő népesség volt. Egyes nézetek szerint a kurdok ősei. Származásuk ismeretlen, saját magukra alkalmazott nevükkel együtt, hiszen a guti azt jelenti, Qûtû (Guta, Kúta, stb.) városából való. E várost a történelmükben viszonylag későn alapították. A gutiak főistene a később a holtak birodalmának fejeként tisztelt Nergal, már a második ismert uralkodójuk nevében feltűnik a Nergal köreibe tartozó Erra is.

Ezen ókori nomád törzsek a mai Irán területén éltek, szomszédságban a lullubiakkal és kasszitákkal, valamint Assurral és Esnunnával. Nem egyeztethető össze azzal az adattal, miszerint Sarrukín akkád király idején Adabban volt nagyon sok guti telepes. Emellett a Zarlak elleni akkád hadjárat sem valószínűsíthető a mai Kurdisztán területén. Valószínűbb, hogy a gutik a Zagrosz nyugati részén, Elám és Esnunna szomszédságában éltek.

I. e 2200-2050 között törtek be Mezopotámia területére és tartották megszállva azt. Országukat sumer nyelven gu5-ti-imki-nek nevezték. Nevüket az Akkád Birodalom leigázásával vésték be a történelembe. Három irányból két erős törzs és egy erős állam tört rá. Nyugaton egy újonnan megjelent sémita nép, az amoriták (nyugati nép), északkeletről a gutiak, keletről pedig Puzur-Insusinak elámi király indított nagyszabású hadjáratokat a Folyamköz ellen. Narám-Szín hatalmasra felfújt birodalma és annak gazdagsága csábító préda lett, s határai védhetetlennek bizonyultak.

Az Akkád Birodalom bukásának legvégső aktusa a gutiak népének egyik vándorlási hulláma volt. Qûtû néven várost is alapítottak, nem messze a később elpusztított Agadétől. A gutiak koráról legtöbben – már akik egyáltalán véleményt próbáltak alkotni – ilyesféléket írnak: „... a gutiak nem tudtak az ország kormányzására alkalmas apparátust kiépíteni, ezért azt Lagašra bízták”. Pedig mindössze másfél évszázadot kell visszamenni a sumer városállamok koráig, amikor a hegemónok a gutihoz nagyon hasonló kormányzási módszereket alkalmaztak. A Folyamközben nem volt igazi birodalmi hagyomány, így a gutiak inkább csak egy lépést tettek vissza, hiszen az Akkád Birodalom túl előre szaladt. A megelőző és későbbi események szerint a sumerek még kevésbé voltak kormányképesek.

Az e korban kulturális hegemóniát gyakorló Lagas csak látszólag volt független. Gudea, Lagas uralkodója csak a patesi címet viselhette. A gutiak pontosan úgy viselkedtek, mint az ősi sumer városok, nem is olyan sokkal azelőtt. A gutiakat gyűlölték a sumerek, míg a korábbi hegemón népet – az akkádot, amely újfajta birodalmi struktúrával kormányzott – nem. Annyira nem szenvedhették a saját hagyományaikra építkező idegen népet, hogy kiverésük után még a kollaboráns Lagas régebbi királyainak nevét is törölték a királylistákról. Valószínűleg valóban a gutiak gyakorolták a főhatalmat, de Lagason keresztül. Lehet, hogy Lagas tényleges szövetségben állt Kútúval, ezért a retorzió.

Lagas uralkodója, Gudea alatt a város főhatalmát semmi sem veszélyeztette. Ur is, Uruk is közvetlen befolyása alatt állt. Gudea patesivel megkezdődött a „sumer reneszánszként” emlegetett kor, mely művészetileg és gazdaságilag fellendülést hozott. E fényes kor a sumerek utolsó lobbanását jelképezi.

Gudeát Nam-mahani követte. Urukban Utu-héngál felszámolta Lagas főségét, majd Lagas Urt is kénytelen volt feladni. Urban Utu-héngál a helybéli Ur-nammut nevezte ki saginnak, aki Utu-héngál halála után megalapította a III. uri dinasztiát. Utu-héngál és Ur-nammu valószínűleg együttes erővel űzte ki a gutiakat az országból. Két új állam volt ebben segítségükre amelyeket a nyugati sémi törzscsoport népei, az amoriták alapították - északon, Akkád helyén Íszín, délen pedig Larsza zárta harapófogóba Lagast és Kútát, talán Mári is beavatkozott. Ezekkel az eseménnyekkel a gutiak gyakorlatilag eltűntek a történelem színpadáról.

Hadad (isten)

Hadad (vagy Hadar, héber חדד) sémi isten, elsősorban a nyugati sémik, az amoriták tisztelték Mezopotámiától nyugatra már az i. e. 2. évezredben. Az i. e. 1. évezred elején az arameusok terjesztették el Szíriában. Azonos az akkád Adad viharistennel, akit már az akkádok is ismertek Hadda alakban, Ugaritban Haddu (𐎅𐎄𐎆). Neve a sumer ad-da szóra vezethető vissza, amely „atya” jelentésű. A viharok, mennydörgések és villámok istene, megegyezik a hettita Tarhuntasz és hurri Tessub istenekkel. Funkciójában teljesen azonos a görög főistennel, Zeusszal, ám Zeusz neve inkább az anatóliai istennevekből ered, míg Hadad Hadész néven került át a görög mitológiába. Szent állata a bika, jelképe a szarvas sisak, fegyvere buzogány vagy balta, amellyel a mennydörgéseket hozza létre. Ezek szintén kisázsiai eredetűek, és Zeusszal is rokonítják. Dél-Szíriától Egyiptomig már az i. e. 2. évezredben a Baállal összeolvadt Baál-Hadad alakban tisztelték, mivel Baált is Él égisten fiának tartották, és szintén köze volt az időjáráshoz. Több bibliai fejezetben is szerepel.

Töredékesen fennmaradt egy ugariti mítosz, amelyben Jam istennel küzd meg. Jam a vizek (folyók és tengerek) istene, ezért rokonítható a hettita Ullikummi-mítosszal, de lényeges új elemek jelennek meg benne. A küzdelem sokáig eldöntetlen, sőt Hadad elgyengült. Végül Kothar, az „ügyes” (Kothar Haszisz) két mágikus erejű doronggal gyengítette meg úgy, hogy Hadad legyőzhette a vizeket.

Hammurapi babiloni király

Hammurapi (vagy Hammurábi, akkád ḫa-am-mu-ra-p/bi, a „gyógyító fia”) Babilon város királya (rövid kronológia: i. e. 1728 – i. e. 1686, középső kronológia: i. e. 1792 – i. e. 1750, hosszú kronológia: i. e. 1848 – i. e. 1806), az Óbabiloni Birodalom létrehozója volt. Apját, Szín-muballitot követte a babiloni trónon, utóda fia, Szamszuilúna volt.

I. Abbán

Abbán (sumer 𒈾𒀭 NA.DIĜIR, 𒀊𒀭 AB.DIĜIR, akkád 𒈾𒀭 Amēlu-Ilû, 𒀊𒀭 Abba-Él, Abba-An [=Abbān], Aban, Abel, Abu-Ilû) a középső kronológia szerint 1761-től valamikor 1751 utánig, a rövid kronológia alapján i. e. 1701-től 1690 utánig uralkodott Jamhadban, a szíriai térség egyik legerősebb államában. Hammurapi legidősebb fia és trónörököse. A név sok olvasata a sumer NA.DINGIR logogrammák értelmezéséből ered, több kutató ezt egyszerűen csak Az Isten kifejezésként olvassa. Az óakkádban a DINGIR ejtése an, az amoriták Él néven ejtették.

Rövid polgárháború után testvérével, II. Jarimlímmel felosztották egymás között a birodalmat, így született meg az Alahtum központú Mukis, amely szerződésileg Jamhad vazallusa maradt.

I. babiloni dinasztia

Az I. babiloni dinasztia az amoriták letelepedésétől az Óbabiloni Birodalom bukásáig tartó periódus Mezopotámiában.

Mezopotámiának ez a része az i. e. 3. évezred második felében Akkád uralkodóinak birtokában volt. Az akkád uralmat az Arábia felől betörő sémi amoriták és a dél-perzsiai elámiak támadása döntötte meg. Az amorita uralkodók egyik leszármazottja az i. e. 19. században a jelentéktelen Babilont tette székhellyé, és megalapította az első babiloni dinasztiát.

Az első babiloni dinasztia hatalmának a kis-ázsiai hettiták betörése, majd Perzsia felől a kasszita hódítás vetett véget. A kasszita királyok uralma Babilóniában az i. e. 16. századtól az i. e. 12. századig tartott, ez a középbabiloni kor. Az i. e. 13. századtól egyre gyakrabban ismétlődtek meg az asszír támadások. Az i. e. 12. században az elámiak nyomása megdöntötte a kasszita dinasztiát, de Babilon politikai-gazdasági hatalma ezután sem érte el a régi, óbabiloni fokot.

Larsza

Larsza (Tell as-Senkereh (Szenkere) Uruktól keletre fekvő város volt. Íszín városával rivalizált a mezopotámiai főhatalomért. Hammurapi i. e. 1763-ban elfoglalta. Samas napisten városa volt.

Mári

Mári ókori mezopotámiai város (a mai Szíria területén Tell-Hariri), az Eufrátesz felső folyásánál, egy hajdani virágzó állam központja.

Szumu-la-Él

Szumu-la-Él vagy Szumu-la-ilu(m) (SU.MU-la-el3) az I. babiloni dinasztia második uralkodója. Valószínűleg nem Szumuabum fia, az első évneve sem az, hogy elfoglalja apja helyét. Szábium apja. 36 évig uralkodott valamikor az i. e. 20. század közepétől az i. e. 19. század második feléig terjedő időszakban, a középső kronológia szerint i. e. 1880-tól i. e. 1845-ig. Kortársa a larszai Núr-Adad, és a szippari Jahzir-Él.

Szumu-la-Él első évneve szerint kiásatott egy csatornát, amelynek az „Utu bősége” (dUtu-ḫe2-ĝal2) nevet adták. Babilonban nagy kultusza alakult ki Samas istennek, aki Utu akkád alakja. A 33. évben ásott csatornát már „Szumu-la-Él bőségének” nevezték el. Uralkodásának harmadik évében Kazallu város elleni támadásról ad hírt, de nem közli, kik voltak a támadók. Ez még többször is megismétlődik, ezek megelőzésére Kazallu visszaszerzése után városfalakat emeltek, és Babilonban is megépült a nagy városfal az ötödik uralkodási évben.

A hatodiktól a kilencedik évig az Adad-templomban építkezett, majd két évnév hiányzik, és a tizenkettedikben a „királyi csatorna” ásása szerepel. A tizenharmadiktól azonban a tizenhetedikig hadakozott Kissel. A végeredmény Kis lerombolása és Íszín elfoglalása lett. A 28. évében talán elfoglalta Barszipot, amely település három uralkodójának ismert a neve (Banutahtun-Ilu, Iluma-ilu és Immerum). De az is lehet, hogy egyenrangú királyságot látogatott meg, erre utal a „Barszipba ment” évnév. Alattvalója lett Marad és annak királya, Szumu-numhim.

Szumuabum

Szumuabum (sumer su-mu-a-bu-um) az I. babiloni dinasztia valószínűsíthető alapítója, Babilon első ismert királya. Uralkodási évneveiben elődjét nem nevezte meg, első évét azzal kezdi az évkönyv, hogy Szumuabum király (lugal) lett. Ilu-súma asszír király és Isbi-Erra íszíni király kortársa.

Babilon alapításáról nincs szó Szumu-abum évneveiben, ezért feltehetően a település korábban is lakott hely volt, de valamelyik sumer városállam fennhatósága alatt. Az évnevek teljes egészükben sumer nyelven íródtak, így csak a fejlemények alapján tehető fel, hogy Szumuabum nem sumer volt, hanem az ekkoriban letelepedő amorita törzsek egyikének feje. Talán Isbí-Errához hasonló volt a hatalomra jutása, aki Ibbí-Színt váltotta fel. Az amoriták az akkádhoz nagyon hasonló sémi nyelvjárást beszéltek, de írásukban még a sumer hagyományokat követték. Városát sumer nyelven gal ka2-dingir-ra3ki néven nevezi, ennek későbbi akkadizációjával jött létre a bāb-ellu név.

Szumuabum feltehetőleg 14 évig uralkodott, de abszolút időben nehéz elhelyezni. Három kronológiai rendszer létezik, amelyek között egy évszázadnál nagyobb eltérés van ebben az időben. A rövid kronológia szerint az i. e. 19. század második felében, vagy éppen a végén élt. A hosszú kronológia a trónra lépését az i. e. 20. század közepére helyezi.

Már uralkodása első évében és annak folytatásaképp második évében a legfontosabb tevékenysége Babilon városfalainak felépítése volt. Ez elsődleges feladata egy olyan uralkodónak, aki önállóságra törekszik. Harmadik évében egy Elip (e-li-ipki) nevű településen épített falakat, talán ez volt Babilon első külbirtoka, a kilencedikben Dilbatban (dil-batki), ami esetleg terjeszkedésre utal. Utolsó három éve Kazallu (ka-zal-luki) várossal folytatott hadakozásaival telt. A tizedik és tizenegyedik évben Kis város falainak építéséről is beszél, itt valószínűleg valamilyen diplomáciai kapcsolatfelvétel történt.

További közlései szerint templomot emelt dNin, íszíni istennő számára (valószínűleg Ningal, bár a városból később is több istennő ismert, mint Gula és Baba). Megkezdte az Émah („nagy ház”) építését, amelyet Nanna kultuszának szenteltek, de később Ninmah is ide költözött.

Babilon trónján fia, Szumu-la-Él követte, aki az első évnevében megemlíti, hogy Szumuabum fia.

Szábium

Szábium vagy Szábum (sa3-bi-um) az amorita I. babiloni dinasztia harmadik uralkodója. Szumu-la-Él fia és utódja, Apil-Szín apja. Tizennégy évig uralkodott, a középső kronológia szerint az i. e. 19. század második felében. Trónra lépését ez a rendszer i. e. 1844-re teszi.

Uralkodásáról nagyjából annyit tudni, amennyit évnevei elárulnak. Az első évnév két változata szerint „amikor király lett”, és „belépett atyja házába”. Ebből tudjuk, hogy elődje fia. Évnevei alapján békés uralkodása volt, építtetett az Észagílában, csatornákat ásatott, köztük valószínűleg a Samas-csatornát, a város legfontosabb vízvezetékét. A 13. év neve: sa3-bi-um lugal-e e id2-a ab-ba he2-gal2 mu-un-si-ig („Szábium király az öntözőcsatornát kimélyítette, a víz bőséges”). Uralkodása kezdetén a Babilon fennhatósága alatt álló Kár-Samas városfalait építtette fel, de épített a szippari Samas-templomban, az Ébabbarban is. Szippart Apil-Szín és Szín-muballit évnevei is említik, így valószínű, hogy Babilon e korban már szilárdan megvetette a lábát az Eufrátesz azon szakaszán, amely nagyjából Nippurtól Szipparig húzódott. A folyás mentén lefelé lévő területek kapcsán került a város később konfliktusba Mezopotámia más városkirályságaival.

Két évnév nem ismert, de a maradék tizenkettőből csak két olyan év van, amikor háborúról tudósít. A hetedik évben Larsza lesújtásáról beszél, ami furcsa, mert Larsza messze van Babilontól, a kor nagyhatalma, amelynek csak Íszín és Lagas a vetélytársa. Iszin ráadásul közelebb is van, és elvágta egymástól Babilont és Larszát, és csak I. Rím-Színnek sikerült legyőznie. A tizenkettedik év Kazallu város falainak lerombolásáról kapta a nevét, de nem tudni, ki rombolta le, miért és hogyan.

Fia, Apil-Szín követte a trónon.

Szín-muballit

Szín-muballit (sumer dsu4.en-mu-ba-li2-iti) Babilon ötödik amorita városkirálya az I. babiloni dinasztiában, Apil-Szín fia, Hammurapi apja. Hammurapi feliratai alapján tizenkilenc évig uralkodott a középső kronológia szerint az i. e. 19. század vége felé. Saját korából származó, őt említő feliratos emléket nem ismerünk.

Szín-muballit alatt már megkezdődött Babilon erősödése, amely végül az Óbabiloni Birodalom kialakulásában csúcsosodott ki. Már nem csak Babilon városának királya volt, hanem több más városkirályságot meghódított. Uralkodásának második évében csatlakozott az I. Rím-Szín larszai királyt legyőző koalícióhoz. Rím-Szín a trónon maradt még 47 évig, később Szín-muballit fia, Hammurapi győzte le végleg. A győztes oldalon folytatott háború tekintélynövekedést hozott, amely után hódításokba kezdett. A legyőzött városok között volt Dilbat, Barszip, Kis és Szippar is, vagyis a Purattu (Eufrátesz) mentén fel- és lefelé is terjeszkedett. A Szippar és Babilon között fekvő Agade akkorra már nem volt jelentős település.

Amikor Jahdun-Lim kiirtotta Ila-kabkabi amorita törzsfő és Assur városkirálya családját, annak egyik fia, Samsi-Adad Babilonba menekült, később Szín-muballit támogatásával szerezte vissza befolyását Asszíria felett. Ez determinálta, hogy Hammurapi uralkodásának nagy részében nem került szembe az asszírokkal.

Szín-muballit uralkodásának 13. évében Ur hadserege mégis legyőzte, el is foglalták Babilont. Négy évvel később Szín-muballit ismét önálló király lett, és korábbi befolyását is visszaszerezte. Utódja Hammurapi lett, aki erre a bázisra támaszkodva létrehozta az Óbabiloni Birodalmat.

Tengerföld

Tengerföld (vagy Tengeri Ország, Tengermellék, Vízi Ország, Vízföld, sumer KURa-ab-baKI, KURab-baKI, akkád nyelven Māt-Tāmti, arámi nyelven Bít-Jakíni) Mezopotámia délkeleti részének neve. Létének egy évezrede alatt változó kiterjedésű terület, általában a Tigris és az Eufrátesz torkolatvidékét, a Nippurtól lejjebb eső térséget nevezték így, valamint a kora ókorban még létező nagy szigetet, amely az elámi hegyvidéktől délre helyezkedett el. Sokszor csak a közvetlen tengerpartot értették alatta. Ma már nagyon messze van a tengertől, a két folyam feltöltötte a területet.

A Tengerföld elkülönülése régebbi keletű, mint államiságának önállósága. Az i. e. 2. évezred folyamán gyakorlatilag megegyezett az Amorita Babilon előtti Larsza és Lagas fennhatóságának területével, ezért leginkább e két város politikai utódjának tekinthető, és mint ilyen, egyben a sumer nyelv, etnikum és állam utolsó képviselője is Babilon kialakulása és a III. uri dinasztia bukása után. E terület csak nagyon rövid időre került babiloni fennhatóság alá. Rím-Szín uralkodását Hammurapi szüntette meg a középső kronológia szerint i. e. 1763-ban, de i. e. 1732-ben már Szamszuilúna elveszítette a térséget, mivel Ilumaél (vagy Iluma-ilum) már önálló lehetett. Köszönhette ezt a kassziták benyomulásának, melynek során Babilon elvesztette a rendkívül fontos közép-mezopotámiai térségben a Tigris bal partjának egy szakaszát (Esnunna környékén), és a védekezési kényszer lehetetlenné tette a Tengerföld visszafoglalását.

A Tengerföld Hammurapi és Szamszuilúna uralkodása alatt a délkeleti sumer városok lakosságának menedéke lett, és a térség nagyobb városai összefogtak az amoriták ellen. Ilumaél azt állította, hogy a Rím-Szín által legyőzött első iszíni dinasztia (vagyis Damik-ilisu) leszármazottja, és élére állt a lázongásoknak. A függetlenséget Elám segítségével vívta ki. A királylistákon tíz vagy tizenegy uralkodó szerepel az URU.KÙki dinasztiából. Feliratos emlékeket alig hagytak ránk, az ismert feliratokon KURa-ab-baKI királyának nevezik magukat (sumer a-ab-ba = „tenger”).

A terület történetéről viszonylag kevés ismeretünk van, mivel városai gyengén kutatottak. A saját korának természeti körülményei sem voltak alkalmasak leletmegőrződésre. Mocsaras, nádas térség volt a legnagyobb része. Annyi bizonyos, hogy önállóságát sokáig megőrizte az Óbabiloni Birodalommal, majd a kasszita Babilonnal (Karadúnias), sőt Elámmal szemben is, sőt talán Babilont is elfoglalták I. Murszilisz hettita király hadjárata után. A források töredékessége nem teszi lehetővé, hogy megállapítsuk Babilon tényleges urát az Óbabiloni Birodalom bukását követően, ezért II. Agum kasszita király is szóba kerülhet. A Tengerföldet rövid időre I. Kadasman-Enlil meghódította ugyan, de hamarosan újra független lett, és az i. e. 2. évezred végén a Tengerföldi második dinasztia végül Babilont is elfoglalta (talán másodszor).

Önállóságának megszűnte után a Kháldea részévé vált. További függetlenségi mozgalmak valószínűleg azért nem indultak innen, mert maguk az Újbabilont irányító arameus származású kháldeusok is e térségből származtak, Nabú-apal-uszur felmenői Bít-Jakíni kormányzóság fejedelmei voltak. Ez a „sejkség” a korabeli tengerparton terült el. Már Marduk-apla-uszur is innen indulva megszerezte Babilon trónját, majd az asszírokkal szemben alulmaradt. Az i. e. 10. századtól az Újbabiloni Birodalom kialakulásáig a kháldeus lázadók alapvető bázisa maradt. Ez időre a korábbi sziget körüli tenger teljesen feltöltődött, kiterjedt új mocsarak jöttek létre az akkori tengerpart vonalán.

Ókori rabbik listája

Az alábbi lista a nevezetes ókori zsidó rabbikat tartalmazza. A zsidó tudományos irodalom a korai rabbik korát két kisebb periódusra, a tannaiták és a későbbi amórák időszakára bontja szét.

Más nyelveken

This page is based on a Wikipedia article written by authors (here).
Text is available under the CC BY-SA 3.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.